Aktív témák
-
simonzé
addikt
Egyet mondok, egy lesz belőle:
A Thaliát Törökországban gyártják. A minőségéről annyit, hogy az első 1-1,5 évben nem lehetett rá vonóhorgot szerelni, mert nem volt biztonságos, így a KFF nem engedélyezte. A trabira lehet. No comment.
-Egyik Renaultos szerelő ismerősöm mondta, hogy felejtsem el a Thaliát. Ha már ilyen, akkor Clio. Az tuti kis autó. Én ilyet veszek majd a tél végén.
-A Kalos nem rossz, vezetni jó, de a váltója szar. A motorja a Corsáé, ami naonjó. Az összeszerelés miősége viszont még mindig koreai... :(
-Fabia - WV-s szerelők szerint az 1,2-es motor gagyi. Az 1.4-es meg sokat eszik, és azzal már drága is az autó.
-A Suzuki nem rossz, de karambolozni csak egyszer lehet vele. (Mint a mérges gomba megevése - egyszer lehet.)
Konklúzió: Clio, vagy Suzuki. Ennyiért nincs más jó alternatíva. -
Club
őstag
Még egy tanács, most eszembe jutott:
Központi zárnál, MINDEKÉPPEN NÉZZÉTEK MEG HA NEM GYÁRI ZÁRRÓL VAN SZÓ, HOGY MIND AZ 5 AJTÓBAN MEGVAN E A MOTOR!
Mikor megvettük a peugeotunkat, aztmondta az eladó csávó, hogy nem tesz bele gyári központi zárat, mert így olcsóbb,, meg mittomén, így jobb áron tudja adni, illetve ha nem gyárit kérek bele, akkor ajándékba adta, meg az elektromos ablakokat stb stb.
namost eddig ez szép és nemes, örültem hogy na akkor most spóroltam 200000-et
Egészen addig, míg meg nem jött akocsi, és érdekes módon a hátsó ajtó(vagy nevezzük csomagtartónak), nem zárodott be mikor a másik 4 meg igen..
eeeeeeeeej hát mondom megromlottál?vagy mivan?
S mint kideült miután indegültségembe leszedtem róla a burkolatot, nemvolt benne motor..
Rombolok vissza a csávóhoz, te mondom ez hogyisvan?
Aztmondja ''Ez kérem így van, a központi zár 4 ajtóra érvényes!''
Hát mondanom sem kell, hogy cirka fél óráűn keresztül magyaráztam ennek a majomivadéknak, hogy az azért központi zár, mert közpntilag zárja az összes ajtót!
és mivel ennek 5 NEM 4, 5!!ajtaja van, ezért gondoltam mindet zárja!
Ő meg mondja hogy nem nem, ez csak 4-re érvényes!
na akkor elpattant a húr:DDD
Erre érdekes módon belétették a hátsó ajtóba is a zárat, ingyen volt a szervíz, és még mosolyogtak is hozzá:DDD -
yerico
senior tag
JA, és még egy érv.
Autót nem szabadna árulni légzsákok nélkül, márpedig ez szokott az ára lenni az olcsóságnak. A kettő az minimális, 4-6 elvárható lenne. Ha most olyan kocsit veszel, amiben nincs légzsák, később nehezebben lesz eladható.
Mellette nem vennék olyat újonnan, amiben nincs légkondi. Ez viszont a kis köbcentis autókat egyszerűen padlóra tudja küldeni, ha előzés közben bekapcsol, mert a tomboló 50-60 lóerőből hirtelen eltűnik vagy 10. A kocsi ilyenkor megtorpan, és megnő az előzéshez szükséges idő. Ha mindez kombinálva van 5 személlyel, akkor lehet kezdeni az imádkozást.
Ezért, és a nagy áresérért, valamint a menetkényelemért tényleg el lehet gondolkodni egy nagyobb, de 1-2 éves, jobban felszerelt autóban. -
yerico
senior tag
Ez igaz, de az újautó érzés nem pótolható.
Ha már felmerült a Corsa, nekem az van, olcsón fenntartható, nagyon kis fogyasztású autó, de nem csábít a vezetésre, csak teszi a dolgát. Mellesleg 3 hengeres, ami soha többet nem kellene, mert ráz, hangos, zajos - tipikus páratlan hengeres viselkedésű. Mellette a Daewoo egy álomautó a viselkedési kultúrát tekintve. Mellesleg mikor átültem egy Suzukiba a Corsából, akkor megcsapott az a borzalmas minimálautó érzés, annyira láthatóan sivárabb volt belülről.
Fabia: Az angoloknál furcsa módon a megelégedettségi rangsorban a 2. helyen áll a Yaris után, tehát nem rossz kisautó az, megéri az árát. Igaz, ott az 1.2-es motor nem túl menő :)
Astra G 1.2 16V. Abba a kasztniba kicsi az a motor, de éppen 1-2 személlyel elmegy. Az 1.4-es jobb, és fogyasztásban sem több.
Astra F. Az 1-2 éves modellek már lengyel gyártásúak, ezek azért lettek olcsóbbak, mert sok mindent kivettek belőle, vagy egyszerűsítettek. Pl. csak 3 színben volt rendelhető 2 féle motorral, színezetlen lökhárítóval - egy ideig -, olcsóbb műanyagok és kárpitok, gyengébb összeszerelés, megnövekedett illesztési hézagok, szélzajos karosszéria, stb.
Xsara. Ismerőséknek a Xsaraját még egy éven belül cserélték, mert többet volt szervízben, mint otthon. A csere egy év után eladó, mert ezt már nem cserélik ki, de hasonlóan sokat betegeskedik. 2 másik kollégám már éve óta megbízható autóként használja nagy megelégedettségükre. -
Club
őstag
Én leírtam a véleményemet, de ahasznált autóról van egy story-m!
Haverom vett egy 2001-es passat-ot!
CSODADIESELT!
Már akor mondtam neki mikor megvette, hogy dobja le, mert hangos, kormol, és büdös, és nemisbenzinnelmegy:DDD
a kocsiban 24000 km volt!
Ami egy dieselnél mégcsak éppenhogy bejáratásos korszak!
Mint kiderült, az előző tulaj azt a 24000-et nemakárhogyan tette bele:DDD
Szegény póruljárt..
Sosem értettem miért kell egy használt jobb, nagyobb autót venni, ha újra is van pénzed, ami számodra praktikus!
Abba te ülsz bele előszőr, lehet monnyuk hogy nem bőrülés, de akkoris a tied először!
Te tudod hogy gyepálod, hogy vigyázol rá(vagy éppen nem?:F)
Szal mindeképp az új autóra szavaznék, és mindenképpen Skodára, vagy Renault-ra.
Az imént felsoroltak közül, egyikben sem bízom meg annyira, és mielőtt leugatna valaki hogy ''mer mér te mindet próbáltad már?''
Nem, nem próbáltam.
De elég sokat foglalkozom kocsikkal is, mert érdekel.
És az ott látott tesztek alapján tudok javaslatokat tenni!
píííísssszzz -
yerico
senior tag
-
karib
addikt
Ha a csomagtér fontos, akkor a Suzukik már ki is estek, pedig nem rossz autók. Nekem Swifttel vannak beható tapasztalataim, ami ugyan közel sem tökéletes, ám mégis jó autó, nem akar több lenni, mint ami. Az új Suzukik, főleg az Ignis egész korrektnek tűnnek, főleg, hogy belülről már félig GM (Opel). Takarékos benzines motorban a Suzuki nagyon jó, mint a jápánok általában.
Skoda: no, ő éppen hogy több akar lenni, mint ami. Ha nekem kellene ennyi pénzt kiadni, tuti nem vennék, főleg a háromhengerest, ettől függetlenül sokak számára jó választás lehet. A háromhengeres motort sokan dícsérték, még a Winkler Robi is a Totalcaron, ami nagy szó, mert ők gátlástalanul lefikáznak mindent (ezért is szeressük őket). Tehát a motor jó, de nem egy versenyautó, fogyasztásáról nem tudok infót. Az Fabia nagyon étvágygerjesztő, tipikus VW termék, a látható minőség nagyon jó. Más kérdés, hogy a japánok is legalább ilyen jók, ha nem jobbak. Ha Fabia, nagyon érdemes elgondolkodni a kombin, mégis sokkal tágasabb - főleg hátul a fejtér, ami a sedanban botrányos lehet (ötajtósban kevésbé)! Ha szempont, hogy minden beülésnél a minőségérzet fusson át és kevésbé érdekel, hogy egy éberebb wartburgos leléphet a lámpánál, akkor a Fabiánál jobbat nem találsz.
Renault Thalia, Fiat Albea: olcsó, nagy csomagtartóval megáldott kisautók. Kényszermegoldások, elég randák, de praktikusak. Mindkettőnek valszeg van jópár gyengesége, előfordulhatnak összeszerelési hiányosságok, bár szerintem nem jellemző, komolyabb autókat is gyártanak ugyanazokban a török üzemekben (pl. Mégane kombik anno, most nemtom pontosan mi). Lehet jól választani motort is, Thalia 1.4-eséről jókat hallani. Váltó és futómű területén nem kell nagy alkotásra számítani, de közlekedőnek ez kevésbé számít, mint autókedvelőknek :)
Daewoo Kalos: hasonló a fenti duóhoz, mégis kicsit más, főleg talán a pozicionálása miatt, tehát valóban a marketingeseké a dicsőség. Tágas, jó motorja van, futóműve és váltója viszont állítólag elég gyér. Ráadásul most már a Daewoo is General Motors (GM) érdekeltség, így javul a miősége. Én nem szimpatizálok a márkával, ettől függetlenül jó választás, olcsón jól felszerelt.
Citroen Xsara: kifutó/régen futó típusként olcsó, és azért tisztes méretű. Van kombi is, ami szerintem a legjobb választás. 1.6l-es motor nagyon penge, de drágább, az 1.4-essel is kiválóan el lehet egerészni. Az 1.6-os kombit én is bevállalnám (no meg a Xsara WRC-t is, hehe).
Opel Astra: a Xsarához hasonlóan vén modell, és jön is az utód pillanatokon belül. Néha pofátlanul olcsón lehet kapni, van kis motorral is, és azért mégis egy szinttel nagyobb, mint a Fabia-Thalia-Kalos vonal. Hátulütője, hogy nagysága miatt kis motorral is többet fogyaszt, mint a kisebb társaik. Igazából ezért nem éri meg kis motorral venni, de ha valaki nem hajtja, nem gyorsul vele, akkor ez a fogyasztástöbblet nem drámai. Érdemes megnézni, és van belőle kombi is :) (Nemtom látszik-e, hogy kedvelem a kombikat...? :) Esetleg érdemes körülnézni az 1 éves használt autók között is, sok nagyon jó vételt lehet fogni. Az én tanácsom: kombi autó klímával, a többi már lényegtelen: hűvösben kivárod, amíg bárhova eljutsz, ráadásul a fél háztartást viheted magaddal :) -
ch.peter
aktív tag
túl sokáig fogalmaztam / gépeltem :)) megelőztek páran :)
-
ch.peter
aktív tag
Szia, egy kérdés:
Mindenképpen zsír új kocsi kell??
Mert ha nem, akkor 1-2 éves Opel Astra F
Ez tényleg kiforrott konstrukció (~ 10 évig gyártották), és elég tágas (4 embernek tökéletes, és még 5en is elég jól elférnek benne), van rendes méretű csomagtartó is, és a kasztni nem papírból készül (suzi).
Nekünk ilyen van. 2 évesen 16.000 km -el vettük, és (alapfelszereltséggel) 1,7 mill Forint volt. Az új autóval imho csak bukni lehet (pénzügylieg értve), ahogy kihozod a szalonból elúszott (ilyen kategóriájú kocsinál) 100-300 eFt.
Ha részletre veszed / veszik, akkor egy 2,3 mill -es autó 3 -3,2 mill -ben áll meg.
(5 év esetén).
Ha csak új autó játszik akkor nem szóltam.
Ch -
Mindenképpen új autót akarsz?
Mert ha nem, akkor érdemes lehet szétnézni, hogy azért a pénzért mit kapsz használtban.
Meg fogsz lepődni. 2 milla körül nagyon jó autókat lehet kapni 2 kategóriával feljebb. Nem lehet összehasonlítani mondjuk egy diesel passzátot vagy audit egyik általad felsorolt kiskategóriás autóval sem. És minőségre még használtan is fényévekkel jobb, mint egy új kisautó. Nem beszélve a kényelemről... -
Bally
senior tag
Egyiket sem ismerem, de egyvalamit biztos forrásból tudok: A Suzukik nem akarnak tönkremenni, haveroméknak autósboltjuk van, és Suzukihoz soha nem vesznek lényeges alkatrészeket (csak kisebb kiegészítőket), egyszerűen elnyűhetetlenek a motorjai, a váltói, meg az egész úgy ahogy van, ettől függetlenül én nem vennék.......
-
Agyasima
őstag
Esetleg Opel Corsa.
-
Agyasima
őstag
Japán autók nem játszanak? Yaris pl.? Esetleg Civic? Igaz kicsit drágábbak, de talán annyival jobbak is.
-
Club
őstag
Röviden tömören:
1:suzuki:SOHA
nemazért mert névmániás vagyok, de akkorse!
2:Daewoo:Inkábbnem, mivel nem kiforrot széria, és én azokban nemnagyon bízom.
3:Renault:családi autónak tökéletes, viszonylag jó motor, és barátságos ár.
eddig ez a nyerő
4:Skoda:ha nem gond hogy az ára kicsit magasabb, és nincseen benne 16000elektromos ketyere, akkor mindenképpen ezt ajánlanám a legjobban.
Szinte már Vw konszern az egész egy az egyben.
Nem túl erős motor, és igaz kcsiit sokat is eszik,de biztoságos,megbízható, és ezek közül szerintem mindeképpen a legjobb választás. -
marcee
addikt
Most nézegetem a TotalCar kereshető új autó adatbázisát, egész kellemes árakat találtam (pl: Citroen Xsara XSARA 1.4i X = 2 860 000, Skoda Fabia Capriccio 1.2 12V = 2 524 000), már kezdtem megörülni, mire látom hogy a Kalos-ra 2 060 000-ot ír, de az szombaton a szalonban még 2 253 000 volt.
Van róla info, hogy mennyire frissek az áraik?
Van más, hasonló gyűjtemény a neten? -
marcee
addikt
Köszönöm az eddigi hsz-eket.
Megpróbálok utánajárni az új versenyzőknek is. (fiat, hyundai)
Amit kapásból írnom kellett volna, hogy kb 2.5 millióból szeretnénk kihozni, de 3-nál több semmiképpen nincs.
És a csomagtartó méret is fontos.
Ha esetleg a fenti - vagy bármilyen ajánlott - autóról ilyen paramétereket is tudtok, azt se rejtsétek véka alá :)
Még1x köszönöm. -
Goose-T
veterán
Skoda: te hányszor mentél ilyennel? Mert én elég gyakran utazok benne, de semmi ilyet nem tapasztaltam. Szerintem teljesen jó az a kocsi. Alapjáraton meg se tudom mondani, hogy megy-e a motor vagy nem, annyira halk és remegésmentes.
Thalia: a bátyám egy munkatársának is ilyen van, ô is szidja a minôségét, lötyög az ablak, stb. El akarja adni, ha kell, megveheted! :DDD -
yerico
senior tag
válasz
zsoltee10 #12 üzenetére
Azért mióta kiforrott az 1.2-es VW-motor? Időben kb. egyidős a Kalossal. Amúgy meg miért is kell 3 hengerres motort gyártani? Mert Keletnek ez kell, olcsóbb, még ha rosszabb is, ezzel is le lehet nyomni a vételárat. Nyugatnak nem nagyon kell. (Mondjuk ugyanez kompletten megáll a Thaliara is)
A VW megbízhatóság meg mára a múlté. Egy dologban igen jók, és ez a szemre kiváló minőség. Beleül az ember, és úgy érzi, minden a helyén van. A szem előtt lévő anyagok finomak, a többi kemény. Az illesztési hézagok kicsik, szép a festés, szóval nagyon gerjeszt az autó a megvételre. Mindeközben a technika egyre kevésbé megbízható, a Golf IV pl. már a kategóriája hátsó részében található a német(!!!) megbízhatósági statisztikák szerint. -
yerico
senior tag
Akkor én is.
1.2-es Skoda három henger, remeg, mint az őrült. Alapjáraton agyonrázza a karosszériát, mert nincs rendesen kiegyensúlyozva a motor, mellesleg hangos is. Amúgy meg alapáron még egy szar hátsó ablaktörlőt is lespórolnak, hogy olcsó legyen.
Thália. Ronda, de finom. Az 1.4-es motor kellemesen erős, nagy belülről, megy , jól van összerakva, és azért török, mert ott olcsóbb a munkaerő, de a minőség nem rosszabb.
Kalos. A legnagyobb belülről, az 1.4-es motor kiválóan röpíti a karosszériát, a fogyasztása kb. féllel több, mint egy 1.4-es Thalia. Mellesleg miért ''dévúzod le'' csak úgy? Ez koreai összeszerelésű,nem román, ami jelentős különbség, ugyanis ezek össze vannak rakva. -
zsoltee10
addikt
ezek közül a Skoda a legjöbb minőségű szvsz. Meglátszik rajta, hogy Volkswagen technika. az új 65le-s 1.2-es motor nagyon szépen megy, és keveset eszik, az autó régóta a piacon van, kiforrott darab..
Daewoo-t nem vennék. tulságosan új, nem tudni, hogy mennyire tartós, nem kiforrott technológia, gyenge minőségű anyagok, többet eszik.
Renault Thalia. Ha a csomagtartó a lényeg akkor jó választás, bár az összeszerelési minősége a gyengébbekhez tartozik, és minden 2. autó ilyen..
a 65le-s dci motor viszont jól el van találva, iszonyú keveset eszik. az 1.4-es 8 szelepes motor viszont nem a legjobb választás, a 16 szelepes 98 lovas meg gondolom drága, pedig azzal jól megy... :P
Suzuki felejtős szvsz, kicsi, gyenge kaszini, érzékeny futómű...
amit nem írtál az a Hyundai Accent. Egy rokonomnak ilyen van, és tök jó benne, hogy nem tömegautó, szvsz jól néz ki, 1.5 crdi motor, igaz diesel, de nagyon patent gép. lehet kapni 86, és 105 le-s verzióban, és egyáltalán nem drága, a benzines motorok is korrektek.
én a Skoda és a Hyundai között vacilálnék, de ez én vagyok, más biztosan mást favorizál... -
Szalma
őstag
(Az Ignis összerakás ügyben közelíti a Skodákat. A Suzukik váltója pontos és jó. Nem rothadnak, mint a Golfok. 5 embernek, az emberek mellé csomagot pakolni egyikbe sem lehet. Városba kifejezetten jó a rövid tengelytáv.
De szerencsére mi már nem ebből a kategóriából válogatunk. :) Skoda. Kalos kicsit kalandos lehet.)
Szeretettel:
Szalma -
Goose-T
veterán
Ellentmondanék neked.
A Kalos: shit. Sokat eszik a méretéhez képest, meg csak Daewoo.
Skoda Fabia 1.2: a bátyámnak ilyen van egy éve, vezettem én is egy párszor. Szerintem nagyon király, ô is teljesen meg van elégedve vele. Nagyon keveset eszik, de ehhez képest nagyon dinamikus, pörgôs, nekem teljesen bejött. Városban eddig nem sikerült 6l felé vinni.
Thalia: ótvar török szutyok, nincs rendesen összerakva. Egy ismerôsömnek ilyen van, az elsô esô után beázott az összes lámpa. -
yerico
senior tag
Ha csomagtartó is kell, akkor a Buzuki gyártmányokat felejtsd el, mert ez nem volt szempont a tervezéskor, ezért ki is maradt az autóból. Ami van, az talán elmegy kesztyűtartónak :) Amúgy a WR+ az Ignisre van építve :)
Mellesleg a tengelytávjuk 10 cm-rekl kisebb, mint a többieké, ez pedig a hátsó lábtérben érződik,.
A Kalos szerintem a nyerő, mert a legújabb, és a motorjai nagyon jók. Skoda az 1.2-es csodamotorral kerülendő, a 3 hengeres varrógépmotor nem az igazi. A Thalia is nagyon jó kis gépezet, megéri az árát, a Skoda is nagyon jó, ha 4 hengeres motor kerül bele, és leszínezik a lökhárítót. -
Szalma
őstag
(Távolkeleti akkor, ha nem/keveset akarsz szervizre költeni. Renault/Skoda kicsit magasabb szervizköltségű a többinél. A legjobban a Skoda van összerakva, de neki a legpuhább a fényezése (-> hamar mattul (5-6 év)). A listából mi Ignis-t vennénk: a Suzukik fényezése a legkeményebbek közül való, olcsó hozzá bármi (Esztergom környékén különösen) és nagyon jók a motorjai. A tények öcsémtől, a többi szubjektum.)
Szeretettel:
Szalma -
marcee
addikt
Szüleim szeretnének új autót venni, kresz szerinti öt személyes kell, tehát nem baj ha öt embernek már nem nagyon kényelmes, csak néha lehessen öten is használni. Az ár és a fogyasztás fontos tényező (dizel nem fér bele).
Szines-szagos prospektusaink már vannak, amit nem tudunk, hogy milyenek a tapasztalatok: minőség, megbízhatóság, _tartósság_!
Nem akarunk versenyezni vele, mclaren f1-et ne ajánljatok.
Jelenleg szóbakerült példányok:
Daewoo Kalos (4ajtós)
Renaul Thalia
Skoda Fabia (sedan)
Szuzuki Wagoner+ vagy Ignis.
Eddig a Daewoo a nyerő (2.253.000ft), de egyben ez a legismeretlenebb is.
Ajánlhattok mást is csak (sokkal) drágábbat ne.
Aktív témák
- Új, Apple iPhone 16 Pro, 128GB, sivatagi titán, 3 év garancia
- ÚJSZERŰ! HP ProDesk 600 G6 SFF - i5-10500 (6 mag!) / 16GB DDR4 / ÚJ! 512GB NVMe SSD / HDMI / USB C
- Minőségi üzleti! HP EliteDesk 705 G1 SFF - AMD A8 7600B / 8GB DDR3 / 128 SSD + 500 HDD / Radeon R7
- PC - Hardcore Gamer - Snowflake Edition - i7-14700K / RTX 4070Ti SUPER / 64GB DDR5 RAM / 2TB SSD
- PC - Hardcore Gamer - Snowflake Edition - i7-14700K / RTX 4070Ti SUPER / 64GB DDR5 RAM / 2TB SSD
- Lian Li HydroShift LCD 360R/TL AIO vízhűtés eladó!
- Eredeti, új Lenovo 330W töltők - ADL330SDC3A
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte A520 AORUS R5 5500 16GB DDR4 512GB SSD RX 6600 XT 8GB Rampage SHIVA TT 500W
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A22/Samsung Galaxy A23/Samsung Galaxy A25/Samsung Galaxy A05s
- Gamer Notebook! Csere-Beszámítás! Asus Tuf F15 FX506H / 11400H / RTX 3050 / 16GB DDR4 / 512 SSD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest