-
Fototrend

Új hozzászólás Aktív témák
-
Ispy
nagyúr
Ez most nem kifejezetten neked szól, de leírom, hogy érthető legyen a (leendő) kezdők számára is.

Szóval vettünk egy házat, most épül, csempét kell választani a fürdőbe, vécébe. Nehéz szülés után egy hexagon csempét választottunk. Azt már előre tudjuk, hogy nem telibe lesz csempézve egyik helyiség sem.
A gond az, hogy a 3 alapszín mellett van 11 féle mintás lap, mindegyiket külön kell megvenni, de így most hogyan tudjuk eldönteni, hogy melyikből vegyünk és mennyit? Valahogy meg kéne ezt tervezni az adott helyiségekre. Néztem a neten kész programot erre, a legtöbb fizetős és lehet nem is tudja azt, amire akarom használni.
Szóval, ha már programozó lennék, gondoltam írok egy programot erre, ahol a mintákat össze lehet rakni és a végén kijön, hogy melyik mintából mennyit kell venni.
Ez egy homemade projekt volt, kb. 4 óra munka, sok guglizás, de a végén lett egy (fapados) program, ahol a képernyőn meg tudtam tervezni, hogy hogyan nézzen ki a mosdó mögötti fal csempézése, ahogy nekünk tetszik. De persze rögtön kijött, hogy melyik lapból használunk túl sokat és melyikből keveset, szóval kellett variálni, hogy a mennyiségek is jól jöjjenek ki.
Ez egy kis projekt volt, el lehet vele szüttyögni, közben az ember meg tégláról téglára építi a kódját, sokat szív, olvas, szív, aztán lesz a végén valami.
Egy ilyen projektnek sokkal több értelmét látom, mint a kezembe fogom a C nyelv kezdőknek könyvet és én majd programozó leszek dolognak.
Ez persze csak azokra értendő, akik homemade akarnak megtanulni szabad időben, kvázi hobbyként csinálva a dolgot.
Új hozzászólás Aktív témák
● olvasd el a téma összefoglalót!
- Dell Latitude 5411,14",FHD,i7-10850H,16GB DDR4,512GB SSD,2GB VGA,WIN11
- Lenovo Thinpad üzleti kategóriás notebookok - i5 - i7 - Ryzen - nagy választékban számlával - 04.25
- Honor X7b / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- ASUS ROG Strix SCAR 16 / Ultra 9 275HX / RTX5090 / 32GB / 2TB NVMe! BeszámítOK
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


