Új hozzászólás Aktív témák
-
#82595328
törölt tag
Bocs, de ezt nem is értem.
Nem igazán értek az osztályokhoz. De az elméletét nagyjából megértettem egy lakástervezéses példa alapján.
Az ős egyik tulajdonságát szeretném lecserélni az új osztályban. Ez lenne az osztályok egyik előnye. Hogy könnyedén lehet módosítani az alapprogramot annak módosítása nélkül.Azaz tételezzük fel, hogy Egy az egy sima szoba, egyik a magasság, másik a szélesség.
A Ketto osztály meg legyen egy kör alakú szoba, ahol az egyik a magasság (ezt örökölnő az ősből), a másik pedig a sugár(erre cserélném le a szélességet). (Lehetett volna négyzet, meg kör alapú hasáb is. A magasság meg terület így lenne értelme a szorzásnak, de a probléma szempontjából mindegy.)Azaz az az Egy(sima szoba) mintát akarom módosítani egy Ketto(kör alakú szoba) mintára. Úgyhogy az attribútumok értékét felhasználói input adja meg.
Tehát lényegében az osztályok első előnyét akarnám leprogramozni, hogy egy meglévő mintát (osztályt) felhasználva, készítek egy másik mintát (osztályt). Még csak nem is bonyolítottam egyelőre másik metódussal. Ennek egyszerűnek kellene lennie, de mégsem az.Tehát még egyszer első körben szeretnék egy osztályt módosítani egy származtatott osztállyal. Ez lenne a programomnak a lényege. A felhasználói adatbekérés már csak ráadás. De így is működnie kellene.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung kuponkunyeráló
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Okos Otthon / Smart Home
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- Milyen alaplapot vegyek?
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Amazon Fire TV stick/box
- A megszokottól eltérő képaránnyal jön a JapanNext monitora
- Android szakmai topik
- További aktív témák...
- Lenovo Thinkpad L13 Gen 3 i5-1235U/16GB RAM /256 GB SSD/13.3"FHD magyar bill. laptop
- Érintőképernyős pénztárgép - Celeron J1900, 4GB RAM
- Új Lenovo Thinkbook 14 G7 WUXGA IPS Ultra7 155H 16mag 32GB 1TB SSD Intel Arc Win11 Pro Garancia
- Új HP 16 Victus FHD IPS 144Hz Ryzen7 8845HS 5.1Ghz 16GB 1TB SSD Nvidia RTX 4060 8GB Win11 Garancia
- Új Asus Zenbook S14 WQXGA OLED 120Hz Ultra7 258V 32GB 1TB SSD Intel Arc 140V 16GB Win11 Garancia
- Lenovo T480S i5 8350U, 16GB RAM, 256GB SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- REFURBISHED - Lenovo ThinkPad 40AF Dock (DisplayLink)
- LG 25GR75FG - E-Sport Monitor - FHD 360Hz 1ms - NVIDIA Reflex + G-sync - AMD FreeSync - HDR 400
- Xiaomi 12T 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- 161 - 162 - 163 - Lenovo LOQ (15ARP9) - AMD Ryzen 7 7435HS, RTX 4060 (ELKELT)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
