Új hozzászólás Aktív témák
-
Ayanlith
tag
Hosszútávon én is a hibrid gépekben látom a jövőt, hiszen egyszerre jól használhatóak tartalomfogyasztásra és tartalomgenerálásra is. Azonban ehhez megfelelő rendszer kell és perpillanat egyik alternatíva sem a legjobb erre. Én személy szerint a Windowsnak szurkolok, mert azt kötöttsége révén frissítik és kevésbé lesz fragmentált így a rendszerek eloszlása, mint az Android esetén, ahol a készülék gyártójának döntése alapján frissítik vagy nem frissítik a készüléket.
A magam részéről szomorú vagyok, hogy szűkül a tablet, főleg a jó minőségi 10 hüvelyk alatti tabletek piaca. Én kihasználom, nagyon sokszor szükségtelen bekapcsolnom a laptopomat amióta megvan, mert tartalomfogyasztásra és kompromisszumokkal tartalomgenerálásra is egyaránt alkalmas. Az egyetemi éveim alatt a tanárok által kiadott tananyagok zömét tabletről olvasva tanultam meg. Sokkal kényelmesebb volt sokszor, mint a laptop előtt görnyedni. (Egy Galaxy Tab 7.0 Plus 7 hüvelykes készülékem van.)
Az, hogy a telefonok 5 és 6 hüvelyt között mozognak manapság szintén nem üdvözítő számomra, lévén, hogy kisebb méretű a kezem, az igényeim meg nem indokolják a nagyobb méretű kijelzőt. Én egy kompakt "svájci bicskát" szeretnék, minimum 4,3, maximum 4,7 coll-ig bezárólag, ami korszerű hardveresen és szoftveresen is jól optimalizálták. Mindezt pedig maximum 70-80 ezer Ft-os független áron tudom elképzelni. Ez a piac nagyon szűk már véleményem szerint, az egyik legnagyobb játékos, a Samsung mint márka pedig kizárva a részemről, mert több termékük is csalódást okozott a közelmúltban. Úgy gondolom, hogy ha már annyi létező és nem létező piaci rést tömnek már be a különböző gyártók, azokra is gondolniuk kellene, akik kisebb méretű, de korrekt és nem belépőszintű készüléket szeretnének. Nem a választék mennyiségével, hanem a milyenségével van problémám.
Mindezt pedig azzal legitimálják - sokan itt is - hogy nincs szükség sem kisebb tabletre, sem kisebb telefonra, mert a phablet egyre erősebben van jelen és kiváltja, aki meg nem akar nagyobbat, az majd úgyis vesz és megszokja, mert erre van igénye, csak még nem tudja.
-
, az Android népszerűsége a következő pár évben változatlan marad.
Valoszinuleg valtozatlan, nem?
-
Cathulhu
addikt
Bírom az idc töretlen lelkesedését és kitartását. Ezek a 4 éves előrejelzéseik kb 3 hónap után (gyak. a következő negyedéves jelentéseknél) megbuknak, de ez nem szegi kedvük. Tudnám pénzük miből van, mert aki ezek alapján fektetett be már rég csődbe ment.
-
hroberto
veterán
Nekem gyakorlatilag kiváltotta a laptopot egy 2 in 1 tablet 10"-es méretben. El is adtam a lapost.
-
janeszgol
félisten
Én csak azt sajnálom, hogy a simet használó tabletek milyen drágák. Nézzétek meg az 50-60 ezres ajánlatokat a 2-4 giga netelőfizetés mellé.
-
Fejvadi
nagyúr
Már azt sem tudom mikor kapcsoltam be utoljára a tablettem. Valószínű nem is veszek többet.
-
joey04
titán
Eddig is csökkenő tendencia volt, hiszen a táblák nem avulnak olyan gyorsan el és sokan bevették azt is, hogy a PC-t laptopot kiválthatja.
-
leslie23
tag
kit érdekelnek a benchmarkok, meg az egyéb kukihossz-méregető versenyszámok?
150 ezerért meg nem éppen nagy ötlet tabletet venni...
aki netezni akar meg angry birdsözni, az majd teló+tab helyett legközelebb beruház egy király phabletre.
ha pedig produktív szeretnél lenni, akkor hibridek, egyre jobb lesz a kínálat idővel. -
WinstonWolf
senior tag
Annyira bírom ezeket a számokat. Nem 5.8% nem 6%. Pont 5.9%. Ezek a népek pont egy kilóval több dzsengát tekertek el a fősulin, mint kellett volna...
-
edward2
addikt
Nekem is van android tabletem. Úgy hívják bluestack.
Nézegettem a Pixel C-t aztán rájöttem, hogy egy picivel többért vehetek egy erős convertible ultrabookot amire felrakok egy bluestacket és android tabletem is van. Aminek mondjuk csak annyi értelme hogy így tudok Zenpinballt játszani.
-
Armagedown
őstag
Nem is csodálkozom a visszaesésen, egyre nagyobbak az okostelefonok, melletteül értelmetlen egy tablet, felesleges pénzt kiadni egy hasznavehetetlen dologért, viszont a gyerekek szeretik, nekik még jók lehetnek a tabletek
-
#42308056
törölt tag
Nagyon sok a ha ebben a képletben. Minden esetre örülök ha az MS meghódít végre egy platformot, bár sokan írják hogy a Win10 érintőképernyős kezelése még nem az igazi.
-
Aron1988
tag
Mondjuk ha a tabletek 84%-a nem 1280-as felbontással jönne ki, a 150ezres tabletek meg nem egy iPhone5-5S közti szintet hoznának a benchmarkokban, akkor talán nem zuhanna úgy a Droidos tabletpiac, mint Magdianyus a cselédlépcsőn. Egy használt Suzuki árát egy windózos hibrid gépért meg fizessen, akinek #@!....
Soma.. egy tablet ezerszer sokoldalúbb tartalomfogyasztási célra, mint egy telefon előtt gubbasztani a szabadidőd 70%-ban. Laptoppal szemben is millió egy előnye van bizonyos rétegnek, többek közt az ár.. Évente flagship telefont cserélgetni, meg okosórát használni, nah ez a fölösleges.
-
A 2 in 1 készülékek és az ultrabookok érintős panellel sokkal jobb alternatívát kínálnak. Nem csoda, ha a "hagyományos" tabletek ötlettelen újításai már senkit nem érdekelnek.
Ráadásul akinek van egy erős tabletje és rájött, hogy egy kicsit erősebb SOC van az újakban, de semmi mást nem kínálnak, nem fog cserélni évekig. Nem az ilyen irányú hardveres fejlődés fogja előbbre vinni a tableteket. Szóval a plusz 1 GB RAM és a 4K kijelző senkit nem érdekel tabletekben, csak legfeljebb az új vásárlókat, akikből meg egyre kevesebb van a számok alapján.
-
Ribi
nagyúr
válasz
dajkapeter #3 üzenetére
Főleg ha lenne alapja is amit írsz...
Ugyanúgy 4G ram 2K kijelző stb...
Ja és az énapukámhszem okosabb mint a tiéd. -
hsoma94
tag
válasz
dajkapeter #3 üzenetére
En nem tartom feljebbvalonak a kommentemet, mivel teljesen mas nezopontbol kozelitettuk meg a "problemat", igy nehez lenne a tartalmilag osszemerni. De orulok, hogy te sikerrel jartal.
Nem nezem, kosz, mint ahogy sem Viagra-s, sem pedig selfie stick-kes, vagy akar hallokeszulekes cikkeket sem olvasok.
Most igy nyilvan megkerdojelezheto, hogy mit keresek itt: meglattam, jo hir, plusz kb. ez az egy gondolatom van a tabletpiacrol, bumm, es ott is van, ekezetek nelkul!
Cheers.
szerk.: Nem sertettel meg. Minden oke.
-
dajkapeter
senior tag
-
hsoma94
tag
válasz
dajkapeter #1 üzenetére
Szerintem hogy nezne ki ez a mondat: Ha nem mestersegesen eletre hivott ag volna, amire (tobbnyire)csak marketinggel generaltak keresletet, mint anno a 3D-s minden eseteben, akkor nem ez lenne. De igy?
-
dajkapeter
senior tag
Ha a droidos tabletek hardveresen fejlődnének és nem a jelenlegi minőséget hoznák akkor lehet lenne rájuk kereslet. De így??
Új hozzászólás Aktív témák
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Apple asztali gépek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen TV-t vegyek?
- Az AI megeszi a szoftverpiacot?
- Építő/felújító topik
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Samsung Galaxy Z Fold7 - ezt vártuk, de…
- További aktív témák...
- Apple iPad Pro 12.9 M1 (5th gen Wifi+Cellular) 128GB
- iPad Pro 12.9" 3.Gen 2018 512GB Space Gray Wifi cellular, Garanciával, üzletből
- Apple IPad pro 12.9 4th gen 256GB wifi+sim 97%-os Gyári akku
- Eladó/Cserélhető iPad Air 5 Wi-Fi 64 GB (Starlight) + Magic Keyboard + Epico tok
- iPad 8 WiFi + Cellular / 32GB / Space Grey / Gyári kártyafüggetlen (238)
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L390 - i7-8GEN I 16GB I 512SSD I 13,3" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! HP Pavilion 15 - i5-8265U I 8GB I 256SSD + 1TB I Nvidia I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3136, 95% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3208
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14400F 32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest