Új hozzászólás Aktív témák
-
priti
addikt
"egyetlen elemzőcég sem gondolta, hogy ennyire esni fog a VGA-k iránti kereslet "
Nehéz okosnak lenni, mert egyébként is csökken a fogyasztás. Persze nem releváns MO mert ez picit nagyobb terítés, de itthon például brutálisan. Ilyenkor lutri, hogy hol az igazság egy termék keresletcsökkenését illetően. Sok háztartás kápét tart vissza, nem győzik nyomni. Szerintem ezért (is) kell a sok politikai hiszti a görögökkel, meg a pletyka, hogy a németek már a márkát nyomják, hogy parázzanak kápét tartani otthon és költsenek végre belőle, mert így hogy már a bankoktól is fosnak már az is baj, ha megtakarítanak. Svájci della meg irgalmatlan. Csóri hitelesek szopóágon vannak ezerrel.
-
válasz
atti_2010 #250 üzenetére
Könnyen kerülhettek volna akkor is ilyen helyzetbe, de akkor nem kizárólag a sandy okozta volna a zavart az "erőben", hanem a llano is..
Valószínű a különálló grafikuskártya-termelés valószínű csak minimálisan lett volna kisebb, de mivel a llano erősebb igpben, így várhatólag még kicsit nagyobb terület esett volna ki a különálló kártyák piacán... ez egy ördögi folyamat. -
atti_2010
nagyúr
Persze a mentségükre legyen mondva, hogy egyetlen elemzőcég sem gondolta, hogy ennyire esni fog a VGA-k iránti kereslet a Sandy Bridge miatt, de ez nem mentség. Látni kellett volna, és a gyártást vissza kellett volna fogni.
Sajnos ezt hozza az 1 lépés hátrány, ha kihozták volna a Llano-t karácsony előtt biztos nem kerültek volna ebbe a helyzetbe.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nyilván hibázott az AMD és az NV, amikor nem elemezték át jól a Sandy Bridge várható hatásait a VGA-piacra. Ezt majd a cégen belül valaki elviszi, mert megengedhetetlen, hogy egyik hónapról a másikra 30-35%-ot essen a termékek iránti általános kereslet. Technikailag megértem az NV-t és az AMD-t, hogy az elemzésnél figyelembe vették, hogy a Sandy Bridge IGP-je a szolgáltatások tekintetében 2005-ös szintet hoz, de az üzleti szempontok esetében át kellett volna gondolni, hogy a termék egészen komoly hibáiról és gyenge képminőségéről hány potenciális vásárló tud. Persze a mentségükre legyen mondva, hogy egyetlen elemzőcég sem gondolta, hogy ennyire esni fog a VGA-k iránti kereslet a Sandy Bridge miatt, de ez tulajdonképpen nem mentség. Látni kellett volna, és a gyártást vissza kellett volna fogni.
-
priti
addikt
De ez nem így működik, hogy azt gyárt amit akar. Azt gyárt amit el tud adni, vagy megdöglik. Túlkínálatot dobtak VGA-ból, most meg sírnak, hogy nem akarnak mégtöbbet gyártani, de ez piac, ez kereslet-kínálat nem trend meg ilyenek. Ettől még kelleni fog a VGA. Nem kell ennyi típus mert a végén darabra sok a vonatkozó teljesítménytartományon a VGA. Régen se kellett, most mitől kéne? Most nyugi kéne. A fejlesztők azt se tudják milyen VGA-k vannak a piacon lassan... ez nem jó senkinek. Az AMD is rá fog jönni, hogy a piaci részesedés megszerzése az nem így működik, hogy fossuk a VGA-kat folyamatosan. A 68xx VGA-k például már gázosak, arra a teljesítménytartományra már sok. Túl sok a VGA na, nem kell ennyi. Elhiszem, hogy a gyártók nem akarnak mégtöbbet. Értem amit írsz, de kapható banyek, hát van, mindenhol van, nem azért nem akarnak gyártani, hogy ne legyen.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nincs rá esély ezen a csíkszelességen. A Trinity APU 50%-kal lesz gyorsabb.
Jelenleg asszinkron AFR módban működik a Dual Graphics. Az első framet az IGP a többi 1-2-3-at a GPU csinálja, majd újra az IGP.Nem a szoftver a probléma. Az eladások úgy működnek nyugaton, hogy bemész a best buyba és kéred azt vagy amazt az összerakott gépet. Ha az OEM-ek nem akarnak bele GPU-t rakni, akkor nem raknak. Ebbe neked nincs beleszólásod, maximum annyit, hogy nem veszel PC-t, vagy összerakod magadnak, ami nyugaton nem éppen divat.
Az AMD nem is akarja, hogy a VGA-piacba beleszóljon az IGP. Nekik pénzük származik a VGA-piacból, így a szegmens csökkenését érzik. A gond azonban, hogy a gépeket nem az AMD rakja össze, hanem az OEM-gyártók, és őket viszont nem érdekli, hogy az AMD-t vagy az NV-t kellemetlenül érinti a VGA-k iránti kereslet csökkenése.
A Llano erős IGP-je csupán egy kényszer. Ha már nem tudják az OEM-gyártókat meggyőzni arról, hogy a VGA fontos, akkor kisebb veszteséget realizálnak, ha kielégítik az igényeiket. -
priti
addikt
Tedd a szívedre a kezed.
1, Esély sincs rá, hogy ez az IGP megduplázza a teljesítményét elfogadható TDP mellett.
2, Aszinkron AFR? ...álmodozós topic.Továbbra sem veszed szerintem figyelembe, hogy a szoftverek által képezett erőforrás igény így vagy úgy, de folyamatosan nő. Ez az IGP erősebb lett ugyan, de messze nem elég erős ahhoz, hogy bele tudjon szólni a soron következő VGA sorozatok létjogosultságába és vajnyi esély van csak arra, hogy bárkinek is érdekében állna elég erős IGP-t dobni ahhoz, hogy a konzolnak semmi értelme ne maradjon. Mert egy erős IGP ezt is jelentené, meg akkora warez veszteséget a játékiparban, hogy áááá popólukába harisnyával annak aki ezt kitalálta, mese.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Az a baj, hogy ezt most nem lehet megmondani. Elméletben nem lehet probléma, de a gyakorlat az más. Azt mérni kell. Na most a Dual Graphics asszinkron AFR-je annyira gyerekcipőben jár, hogy csak pár programban működik úgy, ahogy azt a driverírók elképzelték. Ez a pár program tipikusan AFR barát, szóval ez elvárható. Várni kell egy két-hórom hónapot, amíg a végleges rutinok bekerülnek a driverbe. Utána lehet tesztelni a gyakorlatot is. Egyelőre ahol probléma lehet ott jelenleg még az AMD is tiltja a funkciót. Tekintve, hogy az AFR több tucat rutinja sok mindent megold, így az aszinkron AFR-hez is lehet ilyet írni. Jelenleg azonban csak egy-két rutin van engedélyezve.
Technikai szempontból AFR-ről van szó. Amelyik játékban működik a CrossFire ott a Dual Graphics is működni fog. Ahol nem megy a CF ott a Dual Graphics sem fog menni. -
vanye
senior tag
Szóval akkor nagyjából egy 5750-es szintjét hozzák majd CF-ben. Nem is rossz.
Viszont valóban nem származik abból semmiféle akadás, lag stb., hogy mind a két GPU eltérő memóriát (DDR3 vs GDDR5) használ? Amúgy itt is a drivertől függ majd, hogy ez a felállás egy-egy játék alatt rendesen működni fog-e?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Egyelőre nem a memória fogja vissza, hanem az tömbösített AFR implementációja. A szoftveres része ennek gyerekcipőben jár. Egyelőre eleve csak DX10/10.1/11-ben működik, és a tömbök végeztével egymás után két framet számol az APU IGP-je. Nagyon kezdetleges implementációról van szó.
Az aktuális implementáció egyelőre ilyen sebességre képes.
[link] - Ez egy optimalizált profil, vagyis általánosan csak 3-4%-ot gyorsulhat. Ennél nagyobb tempóra nem lesz képes a rendszer sehol. Az A8-3500 + CF a végleges profilozással lényegében olyan gyors lesz, mint a GTX 460M. -
atti_2010
nagyúr
Idővel ha a csíkszélesség csökken csak fog kelleni integrálni az APU-ba valamit mert ez hosszútávon nem életképes pláne ha növekszik az IGP teljesítménye már nem fogja tudni kiszolgálni az alaplapi memória még DDR4 esetén sem mert nagy lesz a késleltetés, valószínű hogy ugyanaz lesz mint anno a cache esetében.
-
vanye
senior tag
válasz
atti_2010 #237 üzenetére
Ugye ez azért érdekes, mert úgy tűnik, az APU-k GPU-jának kell a nagy sávszél, hogy rendesen kifussa magát. Kíváncsi leszek majd a Hybrid CF tesztekre, hogy a DDR3 korlátozó tényező lesz-e vagy sem. Mert ahogy mondtad, az ötös ugyan gyorsabb, a másiknál viszont rövidebb az megteendő út.
Abu: Szóval akkor a munka dandárja a kártyára hárul majd? A DDR3 nem fogja majd vissza ezt a konstrukciót?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Mindegyik grafikus vezérlő csinálja a dolgát a saját memóriájába, vagy memóriapartíciójába. Szimpla AFR rendszer a Dual Graphics is, csak frame tömbök kerülnek felosztásra a GPU-k között.
Így működik a rendszer most, de ez később változni fog. Az első változás, hogy az APU csak egy framet fog csinálni a GPU mellett. Most kettőt csinál egymás után, ami gáz.
-
atti_2010
nagyúr
Hát szerintem nincs hogyan használja a diszkrét kártya memóriáit mert azok egyenesen a GPU-ra vannak drótozva és nincs kivezetve, de nem is hiszem hogy nagy nyereség lenne a DDR5 mert nagyon hosszú utat kellene megtegyen a jel oda-visza így már nem tudna profitálni a DDR5 sebességéből.
-
-
hyperman25
tag
Én egy olyat el tudnék képzelni, hogy jönnek ezek az új apu-k, amik minden igényt kiszolgálnak, kivéve a játékot és majd vehet gyorsítókártyát, aki játszani szeretne, ami egyéb plusz feature-öket biztosít. Mondhatni újra lesz Voodoo kártyánk!
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Az a baj, hogy a PCI Expresst mi VGA-kkal értelmezzük, de közel sem csak erre használják a portot. Óriási jelentősége van például a szervereknél a komoly teljesítményű hálózati kapcsolatok szempontjából.
Az USB 3.0-s VGA az csak az OEM-ek felvetése. Az AMD és az NV nyilván puhatolózik, hogy mi a helyzetre a megoldás. Erre került elő, hogy kössék az USB 3.0-ra a VGA-kat, mert az nem befolyásolja az OEM-ek üzleti érdekeit. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól USB 3.0-s VGA-k lesznek, az AMD például kifejezetten rossz ötletnek tartja, de messze nem zárkóznak el egy szabványos vezetékes összeköttetéstől a külső VGA-k érdekében. Nyilván eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy amíg az OEM-ek építik a gépeket, és nem akarnak beléjük VGA-t rakni, addig ez egy vesztes helyzet a VGA-gyártóknak. Az USB 3.0-t az OEM-ek azért hozták fel, mert lassan minden gépen ott van, és a kiépítési költségek is vállalhatóak. Egy új interfész esetében ez ugyan még mindig kérdéses lenne, de valószínűleg könnyebb lesz egy +10 dolláros költséget legyűrni az OEM-ek torkán, mint a VGA-kat.
-
priti
addikt
Olyan távlatokba csaptok bele merő feltételezésekkel ami beláthatatlan. Tendencia? Nemár srácok, ez biznisz. Ez a pénzről szól. Nyilvánvaló tény, hogy a PCI-E fejlesztésébe pénzt öltek és ölnek ma is folyamatosan. Ha csak elhatározás lenne, hogy más irányt vesznek mindennemű megállapodás nélkül már akkor se költenének egy vasat se fejlesztésre. Nem hülyék. Éppen a minap volt egy cikk, hogy még ki sem jött a PCI-E 3.0, de már a 4.0-ára költik a pénzeket. Én még egy árva USB3-as VGA-t nem láttam és szerintem te sem. Elég nyilvánvaló, hogy az olyan termékeknél, ahol versenyszempont a méret és a súly nem fognak cserélhető VGA-t használni IGP helyett hiába kardoskodik ezért az AMD. Az is tény, hogy egyre szélesebb körben divat az "all in one" dísztárgyként ható nappaliba szánt cucc, de azért ne temessük még a VGA piacot. Nagyon korán van még ehhez. Egyelőre jön a nyár végén a hetes sorozatról szóló cikközön, szóval szó sincs még csak lassulásról sem, pedig sokkal kisebb idő telik el egy-egy sorozat között, mint régebben, kvázi tombol a VGA piac.
-
Angel1981
veterán
Az "anno" számodra mit jelent?
Számomra a C64-es korszak, vagy PC-n max. a 486DX-es időkig.
Ennyi.
Az optimalizáció szinte csak akkor ismert, ha egy fix hardverből kell kihozni a maxot, pl. konzolok.
Egyébként mindig is pofátlanul összehányták a kódot, a "cél" az volt, hogy az aktuális csúcsgépeken éppen hogy rendesen elfusson... -
MA is ismerik, csakhogy ma nem 20 évre gyártanak termékeket, hanem 2-3 évre. Ezen lehet nyavalyogni, de ez mozgatja a piacot. Ez tudatos, nem a kompetencia hiánya miatt van így.
Ugyanígy a játékokra is igaz, hogy inkább az a cél, hogy új, erősebb hardveren fusson - mert akkor vesz a nép újat.
-
Sajnos nem hinném, hogy így lesz.. mert a jelenleg előre látható tendenciákat figyelve nem lesz igazad...
Az AMD se szerette volna feltétlen az IGP részt ennyire felhozni és a jövőbeni erősödést is minimalizálni szeretné (vélhetőleg) hisz a saját(!) piacát ronthatja vele.. akkor mégis miért csinálja? Mert a gyártók ezt akarják! És mivel ők döntik el mit is akarnak felhasználni hiába csinál (drágán, sok idő alatt) csúcsteljesítményű fejlesztéseket ha a megtérülése a jövőben kétséges lehet a minimális vásárlói bázis miatt ... és nem azért minimális feltétlen mert nem veszi mindenki aki korábban, a gyártók már eleve be se építik, így a maradék ritkább és drágább lesz, és ezáltal még kevesebben vesznek majd külön kártyát (vagy külön kártyával szerelt gépet).. a piac végül kihalhat tőle .. én úgy hiszem max. egy gyorsítókártya tartomány maradhat életben (akár külső egységként), és azok "fűzésével" lehetne extra videóteljesítményt nyerni ha kell... De ezen egységek egyenként szerintem az APU-k erejével fognak felérni.. a csúcskategóriás egységek mint kategóriák megszűnhetnek és a többegységes üzem válhat elterjedtté (nem írok kártyát, mivel lehet, hogy külső egységek lesznek ezen holmi.. egy all-in-one pc esetében legalábbis igen valószínű ... csak azt remélem nem USB3portra csatlakoznak majd)
-
hohoo
senior tag
de jó lesz búcsú az igp-ktől búcsú a "vegyéújvideokártyát" típusú játékoktól, visszatérés az optimalizáció világába... talán olyan lesz mint a 90-es években amikor több éves gépen egy új játék szaggatás nélkül áll leejtős grafikát csinált.
-
Ł-IceRocK-Ł
veterán
A bemutató videó impozáns. Már kiváncsi vagyok rá.
-
priti
addikt
Tény, hogy az IGP most belenyalt a külső VGA-k által felölelt teljesítménytartományba. Semmi jelentősége szerintem, mert majd a köv. sorozat teljesítménytartományába nem fog már belelógni, vagy nem ennyire. Emiatt picurkát elragadtatta magát abu szerintem. Tény hogy ha tehetné az AMD még egy TV-be is külön VGA-t tenne, mert el akar adni minél többet. Nem minden jött össze abból, amit szerettek volna. Nyilván nem lesz annyi VGA, hogy minden FPS-re jusson egy külön típus, mint most. Nagy kaland. Szerintem az IGP erősödése alig jelent majd érdemi változást a VGA piac létjogosultságának kérdésében. A túlkínálatot meg szvsz, ők csinálták nem a piac zsugorodott. Még a gyenge VGA-k is jók lesznek CF-be az IGP-vel szóval nem kell a para szerintem.
-
vanye
senior tag
Abu mondotta volt, hogy lám, még a nagy Carmack is IGP-re optimalizál. Erre mondtam én, hogy ez most kinek és minek jó, mert hogy korábban játékfejlesztés címén az "óccó" VGA-kat soha senki nem vette figyelembe. Most meg az APU-k miatt hirtelen minden potenciális vásárló játékossá válik, s hirtelen HDxyz-re s társaira kell futtathatóvá varázsolni a játékokat?
-
priti
addikt
Ez minden szempontból butaság.
1, Nem érdekük, hogy neked ne kelljen hardvert cserélni, sőt éppen ellenkezőleg.
2, Már miért tennék egyszerűvé és olcsóvá PC-n a játékok futtatását, amikor azon oprendszer van, ergó tombol a warez?
3, Mi értelme egy kiforrott PCI-E csatolót eldobni és helyette USB-n fejleszteni rengeteg pénzből?
4, Mi a francról beszélünk mi most itt?Szerintem erről nem?
-
vanye
senior tag
Az általad elmondottak második fele miatt érzem úgy, mintha a PC az APU miatt egyfajta "konzol-jelleget" öltene: ott van ugye minden a végletekig optimalizálva, érthető módon egyébként. Ha majd a PC-s játékoknál egy Llano IGP-je lesz a mérvadó, akkor akinek nem kell az APU-s cucc, mert van már egy fain CPU-ja, az vesz vmi aktuális, jó kis VGA-t, oszt csá. IGP-s optimalizáció miatt majd évekig elég lesz mindenre.
Ez a felhasználónak jó lesz, mert nem kell egyfolytában hardvert cserélni. Ám ha emiatt áldozni kell a technológiai megvalósítás oltárán, akkor az egészen csak a szoftvergyártók nyernek. Meg az MS-Sony-duó, mert akkor inkább konzol, a PC meg ott rohad meg, ahol van, cserélve nem lesz benne már semmi. -
priti
addikt
Az a része szerintem teljesen világos, hogy ha van 10 embernek gamer PC-je akkor abból 7 van abban a korosztályban akiknek a játékod írod és abból a 7-ből 3 szereti a vonatkozó műfajt, így ideális esetben eladtál 3db DVD-t.
Ha viszont 100 embernek van olyan IGP-vel szerelt gépe ami elviszi a játékot akkor nagyobb esélyjel adsz el több DVD-t, mert ideális esetben nem 3-at adsz el, hanem 30-at.Persze, hogy optimalizálják IGP-re is ha lehet. Ebben az egészben a gond csak az, hogy először el kéne adni 100 embernek a drágább IGP-t, meg hogy a szoftverpiac piszok rugalmatlan, mert sokáig tart a fejlesztés.
Ha nincs olyan szoftver ami ráveszi az embereket akkora erőforrás megvásárlására, amire perpill nincs is szükségük, akkor sosem jutunk előre, mert a szoftvereket meg mindig az átlag erőforráshoz törekednek fejleszteni, hiszen sok vevőt szeretnének. Az átlag meg mitől nőne ha nem attól, hogy egyesek erőműveket építenek? Ráadásul azzal reklámoznak jobb minőségű szolgáltatást, szebb grafikájú játékot így keltve étvágyat a lassú követőknek, hát ez a reklám, mi más? Ki a francnak kell egy nyomtatott áramköri lap úgy egyébként? -
vanye
senior tag
Értem, amit írsz, de akkor sem kerek a történet. A kiadók/fejlesztők kb. SOHA nem vették figyelembe, hogy a PC-s társadalom gépeiben milyen VGA lapul - hogy aztán ennek alapján optimalizálják a játékaikat. Ha így lett volna, a Crysis-t örökre elnyelte volna az asztalfiók, vagy max. kihozzák az első CryEnginnel.
Eddig ha valami nem futott, akkor váltottál. VGA-t vagy procit, esetleg mindkettőt. Most meg arra hivatkozva, hogy az APU-k miatt erre nem mindenhol van lehetőség, hirtelen fontossá válik, hogy a játékok lehetőleg jól fussanak? -
Angel1981
veterán
Fura - én ezt pont fordítva látom, legalább is asztali gépek esetén.
A játékok / alkalmazások nagy részét a CPU már rég "kinőtte", egy C2D pl. a mai napig elég még a játékok 80%-ra is (most a "kihajtja-e?" hülyeségeket hagyjuk).
Régen új procit is kellett venni, mert az is 2-3 évente elavult, HDD-t is, RAM-ot is jóval könnyebben kinőttük, mint manapság.
Én 2 éve építettem a gépemet, és akkor sem újonnan piacra került alkatrészekből állt.
A mai napig nagyon jól használható még játékra is, és ha gondok lennének, elég lesz egy erős VGA bele, meg esetleg még + 4GB RAM, azt 2-3 évig megint nem lesz gond - sejtésem szerint.nightmare13: igen, igazad van, inkább spirál.
Én nem magukra konzolokra haragszom, hanem arra, hogy (mintha tudatosan) nem oldják meg a korrekt irányítást az FPS / RTS műfajra - ami nekem pl. a két kedvencem.
Persze erre egyből jön a sok okostojás, hogy "kit érdekel? attól még tök jól játszható!"
Nos megmondom! Azokat, akik kicsit komolyabban veszik ezen műfajokat a kocajátékosoknál!
Említetted a DS3-at, hogy lebutították. Nos, ez a jelenség egyáltalán nem egyedülálló, sőt, ez a nagy többségre jellemző! -
nightmare13
őstag
válasz
Angel1981 #209 üzenetére
Inkább spirál, mint kör XD A kör statikus, de a spirál folyamatosan megy lefele
Nem tartom feleslegesnek a konzolokat, de azt nem szeretném megérni, hogy stratégiát, fps-t, managerjáékokat azon kelljen játszanom. Kalandjátékok, hack and slash, sport, stb nagyon jó konzolra.
Azt megint nem bocsátom meg, hogy a Dungeon Siege-t így lebutították... -
vanye
senior tag
Egy új, max. 90 dodós kártya nem éppen gamer-VGA. Régen is futottak a játékok egy 9200 SE-n, de nem ezt a GPU-t vették alapul a készítés során, amikor a fejlesztők programoztak. Ezt mindenki figyelembe is vette VGA vásárlásakor. Én is tudtam anno, hogy a kilencezres ATI-sorozatból minimum 9600 XT kell - vettem is egyet. De felteszem: a gépek többségében az enyémnél gyengébb kártya muzsikált. Mégsem olvastam olyat, hogy a Doom 3-at 9200 SE-re optimalizálják.
-
Angel1981
veterán
válasz
nightmare13 #203 üzenetére
Igen, mindkét fél hibás, és egyik gerjeszti a másikat - ördögi kör...
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Azt kell észrevenni, hogy már az is egybemasinát vesz, aki ettől függetlenül gondolkodik a játékon. A JPR erre reflektál, hogy a játékosok 80%-a sosem gondolkodott 80-90 dollárnál drágább VGA-ban. Most az a helyzet, hogy az időről időre elvárt teljesítményt már egy IGP hozza. Ez persze a VGa-piacnak nagyon nagy baj, mert mi lesz így a 100 dollár alatti VGA-kkal?
-
vanye
senior tag
Nekem struktúráját tekintve még mindig ugyanolyan a gépem, mint amilyen volt akár hat évvel ezelőtt. Elhiszem, hogy a háztartások többségéből mára eltűntek a "dobozok", s helyükre mindenféle egybemasinák léptek. Amit azonban kétségbe vonok, az az, hogy ezeken a valamiken most hirtelen mindenki játszani szeretne, ill. fejlesztene rájuk ilyen programokat. Ami eddig a kazuárok terepe volt, azt most elözönlenék az optimalizált Battlefieldek? Azt meg különösen nem értem, hogy ez az eleve portolt játékpiac mi a péknek akarja a szoftvereit még IGP-re is optimalizálni?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
A cél egyértelmű, de szerinted sikerül? A Metro 2033-nak sikerült? Nem hiszek ebben a "csináljunk egy szoftvert, ami nagy gépet kér, és megold mindent" politikában. Ide már komolyabb reform kell.
Régebben ha vettél egy gépet, akkor azt kiegészíthetted bármikor egy VGA-val. Most ez már nincs így, mert nem azok a gépek eladása történik nagy számban, amiben ez lehetséges. Carmack ezért tartja kiemelten fontosnak a Rage HD Graphics 2000/3000 optimalizációját, mert sokan megváltoztathatatlanul erre az IGP-re vannak rászorulva. -
vanye
senior tag
"Még mindig figyelmen kívül hagyod azt a tényt, hogy ha egy fejlesztő óriási gépigényt ad a játéknak, akkor azzal nem fogja fellendíteni a VGA eladásokat." -
Korábban azt írod, hogy: "Persze kétségtelen, hogy a patch [t.i. Crysis 2-é] célja, hogy VGA eladásokat generáljon, mert szüksége van rá piacnak."
El kellene dönteni, hogy akkor melyik lovat is akarod megülni, mert a kettő együtt felejtős.
Veszettül kíváncsi lennék amúgy egy olyan statisztikára, amely a Crysis első részének megjelenése után eladott, dedikált VGA-kat veszi számba, ugyanis meggyőződésem, hogy a Crytek ennek ürügyén baromi nagy számú videokártyaeladást generált.
"A piac 80-85%-át le tudja fedni az IGP, ami akkora érték, hogy egy fejlesztőnek nem szabad ezt figyelmen kívül hagynia." - mondod Te. Tapasztalataim szerint eddig is le***rták, hogy kinek milyen VGA-ja van, így nem értem, hogy most mitől változna meg hirtelen minden. Mert ha számítana, hogy kinek milyen GPU lapul a gépében, akkor low-end kártyákra optimalizálna mindenki. A konzolportok idején pedig az, hogy ki mit vesz figyelembe...Hagyjuk már.
Persze ha neked a Sims jelenti a piac 80-85%-át, akkor nem szóltam semmit. -
priti
addikt
Igen az érezhető, hogy a win8-al a lovkosztos pécék piaca nem x86 alapú lesz. Én úgy látom, hogy az ilyen típusú gépek más piaci szegmensben képzelhetőek el. Másképpen fogalmazva aki ilyet fog vásárolni, az eddig sem tett utólag VGA-t a gépébe, inkább alap irodai célokra használta, hogy kinyomtasson egy papiruszt tehát a külső VGA-k piacát kevésbé érinti a dolog, sokan a külcsín miatt már el is felejtették az asztali gépeket és nyilván a kivétel lehet hogy pont a későbbi bővíthetőség miatt nem vett valami notit és ezzel a kivétellel zsugorodhat a külső VGA-k piaca is akár, a kérdés csak az hogy a fogyasztói döntést, konkrétan a vásárlást mennyire fogja motiválni pusztán az alacsony ár így, hogy nem lehet bele VGA-t tenni egyáltalán, ráadásul ezek a júzerek ritkán cserélnek vasat, hajlamosak elhalasztani a vásárlást, másrészt ősrégi szoftvereket szeretnek használni, így rengeteg problémát fog generálni az új futtatási környezet számukra. Szóval szerintem ennek a kifutása túl messze van ahhoz, hogy most egy ilyen erősebb IGP a jelenben nagyot tudjon szakítani. Meg úgy egyébként is igaz tényleg, hogy a PC-s játékipar nagyon gyenge önálló fejlesztéshez, új generációs konzolról portolt gémekhez meg szerintem kevés lesz ez a teljesítmény amit most az IGP mutat.
-
kisza25
félisten
válasz
Silentfrog #50 üzenetére
igazából az HD6690 D2, mert amúgy elírás volt mindenhol...
-
Angel1981
veterán
"A PC-n a hardcore gaming nem jelentős."
Ez így van, sőt, az összesített eladásokat nézve majdhogynem elenyésző.
Arról nem is beszélve, hogy egy multiplatform játék messze PC-n generálja a legkevesebb hasznot, a játékfejlesztők se kerülnének padlóra, ha a dedikált VGA-k, és így esetleg maga a PC, mint játékplatform megszűnne.
(A nagy költségvetésű játékokra gondolok persze.)
Új hozzászólás Aktív témák
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- iPhone topik
- Építő/felújító topik
- Proxmox VE
- Vezetékes FEJhallgatók
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- Háztartási gépek
- További aktív témák...
- Bomba ár! Lenovo ThinkBook 15-IIL - i5-1035G7 I 16GB I 512GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari!
- AKCIÓ! Microsoft Surface 5 13,5 notebook - i5 1235U 8GB RAM 256GB SSD Intel Iris Xe IGP 27% áfa
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro Max 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3391
- LG 77CS6 - 77" OLED - 4K 120Hz & 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - Szupervékony
- Telefon felváráslás!! Xiaomi 13T, Xiaomi 13T Pro, Xiaomi 14T, Xiaomi 14T Pro
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest