Új hozzászólás Aktív témák

• #7 zolikaDB veterán Algieba #5

  Új Válasz 2011-12-11 00:47:23 #7

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  zolikaDB

  veterán

  válasz Algieba #5 üzenetére

  Utolsó mondatod "lájkolandó"! Buksi meg egy tündérvirág így első ránézésre. Kiskoromban mindig a "szép" fajtatiszta kutyákat csodáltam, majd eltelt pár év, és egy igazi, belevaló, tökös kis ágrólszakadt eb került hozzánk, akiben nagyon sok örömet leltünk, és mióta elment közülünk, nagy űrt és sok fájdalmat hagyott maga után. Pedig csak egy kis kócos, törött lábú kutyus volt, de nekünk a legszebb. És azóta csak olyanra vágyok, aki "mosolyogva" (mert ezt ők is tudják) vár reggel és este, amikor megjövök, aki kócosan, büdösen, esetlenül okoz boldog perceket, pedig nincs elit pedigréje!

• #6 danih veterán Algieba #1

  Új Válasz 2011-12-04 16:38:03 #6

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  danih

  veterán

  válasz Algieba #1 üzenetére

  Pofijára van írva hogy
  "What... the... FUCK IS THAT?!"

• #5 Algieba őstag Vakegérke #4

  Új Válasz 2011-12-04 15:58:16 #5

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  válasz Vakegérke #4 üzenetére

  Nincs bennem negatív élmény nyom. Egyszerűen kimerített a túl sok inger. A kutyák csaholása, könyörgése, reménykedése. Tényleg hihetetlen volt, hogy a legtöbbje farok csóválva várta, hogy végre foglalkozzanak vele. A több mint 200 kutya közül a legtöbb barátságos, és csak kevés "veszélyes" egyed van. Ők is csak azért veszélyesek, mert nem lettek szocializálva és félelmükben támadnak.

  Az ölemben összegömbölyödött keverék kölyök nagyon aranyos volt, akár egy macska pont úgy élvezte a helyzetet.

  Ha az ember picit is tudja enyhíteni egy másik élőlény bánatát, már nem élt hiába.

• #4 Vakegérke félisten Algieba #3

  Új Válasz 2011-12-04 15:14:56 #4

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz Algieba #3 üzenetére

  Szerintem a sajnálat uralkodik el rajtad, ezért érzed úgy, hogy érzelmileg kimerülsz.
  Ha odafigyelsz, érezned kell a kutyákból áradó önzetlen szeretetet. Már csak az a kérdés, hogy a sajnálat tölti ki teljesen a lelked, vagy hagysz egy kis helyet a szeretetüknek is.

• #3 Algieba őstag Vakegérke #2

  Új Válasz 2011-12-04 12:14:55 #3

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  válasz Vakegérke #2 üzenetére

  Semmi gond. Visszatért a normális szintre az érzelmi energiám.
  Az a baj, hogy a menhelyen túl sok a sóvárgó lélek, hiszen a kutyáknak és van lelke. Ezt még egy olyan sok érzelmi energiával rendelkező ember se győzi egyszerre kezelni, mint én.

• #2 Vakegérke félisten

  Új Válasz 2011-12-04 11:40:34 #2

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  Valamit nem jól csinálsz. Inkább töltődnie kéne érzelmi energia szintednek, mint kimerülni.
  Adsz, csak kérdés, hogy elfogadni tudsz-e.

• #1 Algieba őstag

  Új Válasz 2011-12-04 00:17:49 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  

  A menhely honlapjáról töltöttem le Buksi fotóját. Ő volt az, aki állandóan a cipőim elé rakta a labdát és szenvedélyesen ugatta. Amint elrúgtam, hozta vissza. Van egy olyan érzésem, hogy ha egyszer leállnék vele labdázni, én fáradnék ki hamarább. Pedig Buksi egy kutya aggastyán, kb. 15 éves.

Új hozzászólás Aktív témák