Új hozzászólás Aktív témák
-
ukornel
aktív tag
"hiszen a 14nm kontra 16nm következtében 12,5%-kal kevesebb árammal, mérettel hozhatnak ki legalább ennyivel erősebb terméket!"
Tudom, hogy nem kellene beleszólnom, de tényleg kár egyes termékek címkéi (azaz, a bérgyártók legújabb node-jainak neve) alapján következtetést levonni a teljesítmény- és fogyasztási karakterisztikáikra - de ilyet nem lehet tenni.
Ha lehetne, akkor a TSMC 20nm eljárása a 28nm-hez képest ennyi százalékkal alacsonyabb fogyasztás mellett annyi százalék gyorsulást hozott volna, miközben a tranzisztorsűrűség amannyi százalékkal nőtt volna. Osztán mégsem! A 20nm node alig jelentett előrelépést, ezért a gyártók kénytelenek voltak törölni az arra tervezett termékeiket, és várni a 14/16nm-es eljárásokra. Ugye, ismerős a történet? -
pengwin
addikt
Én csak arra akartam felhívni a figyelmedet, hogy a gyári TDP értékek Intelnél és NVidiánál sem biztos, hogy a maximum fogyasztást jelölik, ezért kár a papíron leírt értékekkel dobálózni. Jobb teljesítmény az van minden generációnál, de a max., terhelés alatti fogyasztás se Intelnél se NV-nél, se AMD-nél nem csökken generációk között. Ezért kár ilyen %-os számítgatásokba belemenni.
Egyébként PH!-s tesztmetodika alapján a 3 generáció fogyasztása, üresjáratban és terhelés alatt:
GTX 680 85W 269W
GTX 780 67W 292W
GTX 980 67W 264W
A 680 mellett i7-2600K van, a másik kettő mellett i7-3770K, 4,2 ill. 4,3GHz-en, ez szerintem kb. azonos CPU-fogyasztást jelenthet, és mivel azonos mindhárom konfigban, így a különbségeket tekintheted a VGA-k terhelés alatti fogyasztáskülönbségének is.
Guru3D-n nekem gyanús, hogy "csak GPU-t terhelve" hoz 301W-os fogyasztást a rendszerük 4,6GHz-es i7-3960X-szel, amikor a PH!-s SB-E tesztben annak a procinak 4,7GHz-es tuningnál 87W az üresjárati fogyasztása a feszültségemelés miatt (mínusz a mellette lévő HD6970 fogyasztása), vagyis nekem sehogy sem áll össze a Guru3D 190W-os terhelés alatti VGA fogyasztása.(#123) elfelejtette
igen, köszönöm, rossz sorrendben gépeltem be. -
Zeratul
addikt
GTX 980: papíron a TDP 165W, mérések alapján viszont 171W (gyári tuningosok 191W)
GTX 1080: papíron 180W, mérések majd május 27 után lesznek. Teljesítménye játékok alatt pedig +60-70% lesz. Az órajelét fel lehet majd lőni 2100mhz fölé, csak ilyen magasságokban exponenciálisan növekszik a fogyasztás, szóval fene tudja mennyit esznek majd ilyenkor.Na akkor gondold át még egyszer egy kicsit. Papír sok mindent elbír. nV nem tudja olyan szinten monitorozni és szabályozni a fogyasztás mint az AMD Power tune. A csak +9% abszolúte nem biztos. Az órajel 2100 felé lövését semmi nem garantálja, könnyen lehet hogy a gyári boost órajelek közelében vége is van az architektúrának. Az órajellel nem exponenciálisan hanem lineárisan nő a fogyasztás amíg a sweep pot-on belül vagy utána tényleg exponenciálisan mert már feszültség növelést is igényel.
Ha az AMD hozza a marketing-es szövegét (hiszen a 14nm kontra 16nm következtében 12,5%-kal kevesebb árammal, mérettel hozhatnak ki legalább ennyivel erősebb terméket!),
Nem a 14 vs 16 nanotól fog kevesebbet enni hanem két eltérő gyártási módtól és az architektúrális eltérésektől. Intelnél Broadwell vs Skylake esetén az utóbbinak jelentősen nőtt az étvágya, pedig mindkettő ugyanazt a 14 nm trigate FinFet-et használja.
-
BeZol
őstag
válasz
Mercutio_ #131 üzenetére
Rákerestem arra az ibuypoweres gépre, elvileg i5 6600k ketyeg alatta, az pedig 65W-ot eszik játék alatt.
A videóban azt hiszem azt mondja a muki, hogy mindkét gépet ez hajtja.
Tény, hogy limitált 60fps-ben mindkét gép, és lehet, hogy a gtx 950es futna 80fps-sel, az a polaris meg 65tel, de akkor csak 20W-ot enne ez az amd kártya... Valami sumákolás van ott, de sebaj, most már tudjuk az új gtx 1080-as eredményeit, és május 27től kapható is.GTX 980: papíron a TDP 165W, mérések alapján viszont 171W (gyári tuningosok 191W)
GTX 1080: papíron 180W, mérések majd május 27 után lesznek. Teljesítménye játékok alatt pedig +60-70% lesz. Az órajelét fel lehet majd lőni 2100mhz fölé, csak ilyen magasságokban exponenciálisan növekszik a fogyasztás, szóval fene tudja mennyit esznek majd ilyenkor.Tehát ha a papír alapú fogyasztásnál maradunk, akkor +9% fogyasztásért kapunk +60-70% teljesítményt. Ez a +60-70% teljesítmény +26-34% teljesítmény a gtx 980ti-hez képest, ami eleve 250W-ot eszik (tdp alapján és mérések alapján is), tehát szorozzuk ezt fel 1,26-1,34-gyel, és kijönne egy legalább 315-335W-os fogyasztás a 28nm-es technológia mellett. Ilyen kártya nem létezik 28nm-en, de ha lenne, ennyit fogyasztana legalább. Most ezt a teljesítményt kapjuk meg 16nm-en 180W-ért (ez 43-46 százalékos fogyasztáscsökkenés lenne a nem létező kártyához képest, ami pont kiadja a 28nm-ről 16nm-re érkezés 43%-os fogyasztáscsökkenését és méretcsökkenését, a'la ahogy ezt már a gtx 580->680 alapján is mutattam).
Az Nvidia-nál nem marketingelnek 2,5-szeres teljesítménnyel azonos fogyasztás mellett, nekik ezek alapján 1,75-1,86-szoros érték jönne ki.
Ha az AMD hozza a marketing-es szövegét (hiszen a 14nm kontra 16nm következtében 12,5%-kal kevesebb árammal, mérettel hozhatnak ki legalább ennyivel erősebb terméket!), akkor ők ilyen szempontból jobb alternatíva lehetnek, + ők az olcsóbb kategóriát is terítik most nyáron (a legerősebb amd kártya elvileg gtx 980ti teljesítményű lesz, tehát az pont a gtx 1070-es szintje lesz). Az nvidia csak ősszel fogja hozni a gtx 960 utódját.
-
Mercutio_
félisten
Intel i5-tel játék alatt a komplett rendszer fogyasztása VGA nélkül 31W, ahha melyik bolygón
Ha ez igaz lenne, akkor a hw-támogatott így a procit csak 10% körül terhelő videó lejátszás alatt a Ph -s tesztelők a mért 33-37W és idle 29-33W helyett jóval alacsonyabb értékeket kellett volna mérjenek... -
Zeratul
addikt
-
BeZol
őstag
Jobb ha megemészted, hogy így lesz, még ha nem is tetszik.
2,5-szeres performance per watt-ról megy a marketing. A kis "jóslásommal" is pont ez jött ki, ill. a leakelt benchmark eredmények alapján a +58,5%-os teljesítmény is erre enged következtetni.
De másszál csak vissza január elejére. 85W-ot evett az egész rendszer az ismeretlen amd kártyával, míg a gtx 950es rendszer 145W-ot. Mivel itt a teljes rendszerről van szó, a gép meg ugyanaz, a GTX 950es fogyasztása pedig 114W, így a többi alkatrész 31W-ot ehet --> az-az az új amd kártya 85-36=49W-ot eszik, itt is kijön a 2,5-szeres érték (49x2,5=122,5W, a 114W pedig 2,32szeres), és ugyanúgy vitte a Star Wars Battlefrontot 1080p medium 60fps-sel, mint a gtx 950es. Itt a videó emlékeztetőül."The demo was simple: Show two Intel i5 Haswell systems side-by-side, one with an nVidia GTX 950 ($160) and one with AMD’s undisclosed Polaris GPU. AMD locked framerate to 60FPS in the demo, showing both GPUs at a constant 60FPS "
Nem csípem az embereket, akik olyan buták, hogy elépakolod a tényeket, és már csak azért sem fogadja el a dolgokat. Gratulálok neked. See you in 2 months.
-
BeZol
őstag
válasz
Cseneles #126 üzenetére
Szerintem a VR akkor lesz az igazi, amikor ilyen, vagy ehhez hasonló megoldásokkal lehet majd játszani.
Még nem volt szerencsém kipróbálni, viszont pl. a linkelt megoldásra kiemelik, hogy halk, hiszen zokniban is tolhatod, nem kell cipő hozzá, tehát itt is vannak különbségek, nem csak a szemcsikben.
Amíg ehhez nem lesz kellően erős hardver és/vagy szoftveres trükközés (nvidia igyekszik ugye), addig a felcsatolható mobilos témával, ill. a konzolokkal fog terjedni, és szerintem csak utána terjed el jobban a PC-n.
Azt nem tudom, hogyan lehetne megoldani azt, hogy ne izzadjon bele a fejünk és ne legyen olyan nehéz se, márpedig ha mozogni is kell, akkor erre is kell megoldás. -
Cseneles
őstag
Sziasztok!
Olvasgattam a forumot es szeretnem megosztani a velemenyem a VR-rol. A technika nem rossz, szep es jo, viszont ez a pc jatekok teren kb annyit jelent mint a 3D.... Ritka az aki ezt hasznalni fogja, illetve egy iroasztalnal ez halott dolog egy felkilos szemuveggel a fejeden! A masik meg,h ritka az aki megengedheti maganak hogy szobat alakitson ki a jatek szenvedelyenek tisztelegve, vagy ha meg is max a fiatalalok "meg gyerekek" akik ugrananak minden marketingre de ok meg anyagilag ugysem engedhetik meg. A PC hardver oldal hat nem is tudom...probaljatok meg jatszani 4K-ban es rajottok, SLI/Crossfire sem kepes stabil 60fps-t, tomoren a VR-rol, szep es jo de megy a kukaba majd a 3D gaming meg az eyefinitivel egyutt! Persze ez csak az en velemenyem
-
Zeratul
addikt
Az elméleted már ott is megbukik hogy GCN 22 nanora volt tervezve csak kényszerűségből (22 nano törlése) maradt 28 nanon. Összehasonlítasz planaris csíkszélesség váltást, csíkszélesség váltást planar FinFet váltással összekötve. Nem zavar hogy az egyik csak architektúrális finomításokat végzett a másik meg radikálisan lebutította a termékét. A két gyártó két különböző FinFettet fog alkalmazni de már te előre tudod a fogyasztási mutatókat amit még koreai és taiwani mérnökök se tudnak. Madárbéljós Hályogkovács ehhez képes egzakt tudományt űz.
-
BeZol
őstag
guru3d értékek alapján néztem. Ott a tényleges fogyasztást nézik teljes terheléssel, és ugyan te gtx 780-asról írsz, én meg azt meg sem említettem, de a 980as 171W-ot eszik, a 780-as pedig 231W-ot, TDP ide vagy oda. A GTX 680as pedig kb. pont fele olyan erős, mint a 980as és 173W-ot eszik. Tehát pár cuccot a magból kidobva, ugyanakkora fogyasztásból 2xeres teljesítményt hoztak össze 2,5 év alatt azonos technológia mellett. Az AMD nem dobált ki semmit, és +10% teljesítményt tudott felmutatni azonos fogyasztással, ha a 7970est nézem az R9 380hoz képest.
A 7970eshez képest az R9 390X kb. 55%-kal erősebb, 45%-kal több árammal, tehát ott is él ez a kb. 10%-os javulás. Ha kidobálták volna azt, amit az nvidia, akkor ők is javulhattak volna, most viszont ahogy már írtam, elvileg kellenek ezek a kidobált cuccok a magba a virtual reality miatt, így erősen esélyes, hogy az lesz, hogy 3-4 év alatt 10%-ot tudnak majd a fogyasztáson finomítani, vagy azonos fogyasztáson ennyivel több erőt kapunk, hacsak nem fúrnak faragnak le megint vmit. -
pengwin
addikt
Nagyon szép és jó ez a tizedszázalékos számolgatás, papíron jól is néz ki, csak a valóság kicsit más azért.
Nézz rá a fogyasztási adatokra:
GTX 980 TDP-je papíron 250 W
GTX 780 TDP-je papíron 165 W
Terhelés alatt meg volt kb. 20 W különbség a 980 javára a PH! tesztben...
Oké, ez 28nm-en történt, de akkor sem kéne a papíralapú TDP értékekkel dobálózni, szerintem nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy az ember elhiggye őket.
Félreértés ne essék, szerintem is lesz előrelépés, de majd akkor meglátjuk, hogy mekkora, amikor a független tesztelők rádugják a fogyasztásmérőre az új kártyával rendelkező rendszereket. -
BeZol
őstag
Csak arra akartam kilyukadni, hogy majd most lesz érdemes gépet venni.
Nekem már gyenge a gépem ezekhez a kártyákhoz, ezért új masina is kell. Megvárom az augusztust, akkor jön az Intel-től a Kaby Lake (ugye minek vegyek most sky lake-et, ha 9 hónaposan is annyiért áruljak, mint mikor megjelent, akkor várok inkább picit, és megveszem az újabb, gyorsabbat). Sajnos nem igazán lesz egetrengető egy processzor, így lehet még ezek után is várok még egészen decemberig, akkor jön az AMD-től a ZEN. +40%-os core to clock teljesítményt ígérnek, ez pedig pont annyi, amennyivel most le vannak maradva. Emellé társul az, hogy csak 6-8 magos procikat árulnak majd (sőt, eleinte csak az integrált vga nélküli procik jönnek!, az APU-k csak tavasszal jönnek), tehát ha nem szállnak el az árakkal, akkor akár a 130-180-220ezer Ft-os intel procik teljesítményét tehetjük zsebre, csak sokkal olcsóbban. Ilyen szempontból erős baklövésnek érezném egy 4magos processzor megvételét most nyáron, még ha tökéletesen meg is felel a célokra. Anno ment a szövegelés, hogy miért nem core2duo-t veszek, hiszen magasabb órajel 2 maggal és jobban mennek a játékok. Megvettem a core2quad-ot 4 maggal, a procit feltuningoltam core2duo szintekre (meg még tovább is), és hozta ugyanazt, mint a core2duo-sok. A core2duo-s procimat jó pár éve kidobhattam volna a kukába, annyira gyengusznak számítana, de az a +20-30ezer Ft-os procifelár kifizetődött anno. Na most ugyanilyesmit érzek a levegőben. Nagyon régóta 4 magon fityegünk, nem hiába tolja már az intel a drágább procikkal a 6-8-10 magot, és az AMD-sem a 6-8-at. Lenne még a jövőben annak a 4magnak böjtje, úgy érzem. -
BeZol
őstag
Srácok, nézzétek mi történt 40nm-ről 28nm-re váltásnál (70%-os méret lett, tehát 30%-os csökkenés).
GTX 580: 40nm, 240W, 6685 3dmark performance pont
GTX 680: 28nm (-30%), 173W (-28%), 9458 3dmark performance pont (+41%)30%-kal csökkentett méret, 28% csökkentett fogyasztás, és "ezek ellenére" 41%-os teljesítménynövekedés.
Mi is lesz most? 28nm-ről 14nm az AMD-nél, 16nm az Nvidiánál.
AMD: 14nm (-50%)
NVIDIA: 16nm (-43%)A sorokat lehet folytatni: ennyivel csökken a fogyasztás (talán nvidiánál nem, mert ők eleve sokat kispóroltak eddig), és olyan 60% körül fog nőni a teljesítmény.
A kiszivárgott GTX 1080 firestrike extreme pontja 8959 pont, míg a mostani GTX 980-nak 5652 pont. Ez +58,5%. De nézzük konkrétabban:
GTX 980: 28nm, 171W, 5562 extreme pont
GTX 1080: 16nm (-43%), "98W (-43%)", 8959 extreme pont (+58,5%)Nem mondom, hogy 100W-ot fog enni, mert most is csak azért esznek kevesebbet az AMD kártyákhoz képest, mert kispóroltak pár cuccot, ami elvileg játék szempontjából kevésbé fontos, viszont most ezek újra be fognak kerülni! Tehát lesz az 120W szerintem.
Arra biztos mindenki emlékszik, hogy az AMD reklámozza a 2,5-szeres performance per watt-os dolgot. Mutatom is Nvidia-ra:
A GTX 1080-as "elviekben" 100W-ot kéne fogyasszon. A 3dmark extreme pontok alapján pontosan ugyanazt tudja, mint a mostani GTX 980Ti, ami bizony 250W-ot eszik. Egy kis matek, és az pont a 100W 2,5-szerese. Ez nvidiának nem fog összejönni, mert ők sokkal alacsonyabb fogyasztáson voltak, viszont AMD-nél meglesz a marketing alapján is, ill. azért is, mert ők nem 43%-kal csökkennek méretben, hanem 50%-kal.
Ha mégtovább matekozunk, akkor arra lehet jutni, hogy a mostani 60-70ezer Ft-os kategória (GTX 960, R9 380) utódai a mostani 120-150ezer Ft-os GTX 980, R9 390X szintjét fogják hozni, csak ezeknek a fogyasztását le kell osztani 2,5-del, tehát 50-80W környékéből hozzák majd ki (HD 7770, GTX 750, 750Ti fogyasztásai ezek!).
2012 óta 28nm-re vagyunk. 4 év alatt az AMD a 7xxx-es szériához képest hozott előrelépést a 2xx szériával, azóta viszont nem sok minden történt, az Nvidia pedig kiszedett a kártyáiból a játékok szempontjából nem fontos dolgokat (így nekik csökkentett fogyasztással jött össze ugyanaz). Az elmúlt 4 év alatt (ami tulajdonképpen csak 3, mert gtx 680 2012 márciusi, a gtx 960 pedig 2015 januári) annyit haladt az Nvidia, hogy azonos gyártástechnológián a 180W-os gtx 680as teljesítményét hozza 120W-tal a gtx 960as. A gtx 680as idejében 150ezer Ft-ért ez volt a csúcs kártya, még nem volt titan, meg Ti verzió semmiből, így ehhez képest kell nézni a jövőbe, ez pedig azt jelenti, hogy a majd most megjelenő 150ezer Ft körüli GTX 1080-as teljesítményét az elkövetkező 3-4 év után majd 60ezer Ft-ért kaphatjuk meg 2/3 akkora fogyasztása mellett. Az AMD ugye nem szedett ki dolgokat a grafikus magból, nekik a 7970-es volt a csúcskártya eleinte, most ugyanehhez képest +10%-os teljesítményt tud az R9 380-as azonos fogyasztással 65-70ezer Ft-ért.
Mivel most a virtuális valóság meg fene tudja mik miatt az Nvidia is visszapakol mindent, és talán a jövőben nem fog menni ez a trükk, így az AMD-ből kiindulva (aki ugye mindent benthagyott) is az lenne a lényeg, hogy 3-4 év után a 150ezer Ft-os kártya teljesítményét fogja hozni a 70ezer Ft-os, csak talán 10%-kal kisebb fogyasztással.
Csúcs kártyák szempontjából nehéz jósolni, mert régen nem igazán volt 200ezer Ft feletti kategória, csak két kártyás rendszerekkel, amik helyett az nvidia áttért az 1 nagy magra. Itt nagyjából az lenne a szemlélet, hogy 3-4 év múlva a most megjelenő 150ezer Ft-os kártya 2xeres teljesítményét fogja majd tudni az akkori 225ezer Ft-os. (1,5szeres áron 2xeres teljesítmény jól hangzik, csak van közte 3-4 év
)
Ha nem lennének még olyan bajosak a crossfire-sli rendszerek, akkor mondanám, hogy 2db 150ezer Ft-os kártyát ha vesztek, akkor az olyan, mintha 3-4 év múlva vennétek egy 225ezreset, de amíg nem terjed el a directX 12 (ami elvileg megoldja a mikrolaggokat is az ilyen rendszereknél), addig ez a vonal felejtős.
A lényeg, hogy AMD-nek jön most nyáron a 60-70ezer Ft-os kategóriának az utódja a mostani R9 390X és GTX 980 teljesítményével, és mindez 60-80W fogyasztással. Ha Nvidiát akartok venni ilyen árban, arra októberig várni kell.
Az Nvidia és az AMD is jön a 100-150ezer Ft közötti kártyák frissítésével, és lehet, hogy egy gtx 980Ti utód is benéz majd, de az igazán csúcs kártyák januárban jönnek mindkét féltől.
A laptopok piacán az AMD augusztustól árul új kártyákat, Nvidiát nem vágom, de ha ilyen fejlesztések történnek asztali fronton, akkor gondolhatjátok mekkora brutális ugrás várható a laptop piacon
A mostani 940M utódja GTX 950M-960M szinteket hoz majd, ezeknek az utódja pedig a mostani GTX 980M szintjén hozza majd, tehát durván 100-150ezer Ft-tal olcsóbban kapunk majd azonos grafikus teljesítményt. Akinek az üzemidő is fontos, az is vígan ellessz. -
Mercutio_
félisten
válasz
Malibutomi #118 üzenetére
Nemtom, évekig AMD APU-kat használtam, csak most, hogy kijött a gtx750 Ti és intelre váltottam néztem körbe, és főleg AMD oldalon olvastam komolyabb gondokról.
-
válasz
Mercutio_ #111 üzenetére
A GP106 alapú kártya valószínűleg nem fog sokkal kevesebbet enni, mint a GTX960, viszont jóval gyorsabbnak ígérkezik (bár nagy kérdés, hogy mi lesz a memóriával, mert ha a 128-bit + gDDR5 verzió jön, az irdatlan fék lesz). Sajnos a GTX 750Ti utódjáról nem hallani semmit.
(#113) pengwin: dehogynem teheti, a felokosítandó ütemezőn kívül semmit nem muszáj visszahozni. Az ütemező pedig el fog vinni jó sok tranzisztort, de a fogyasztást nem feltétlen dobja meg jelentősen.
-
turbokappa
senior tag
Pár hónap,aztán hirtelen sokan szabadulni akarnak a régi platformtól.
-
SchumiBácsi
őstag
Sztem idővel csökken még a monitor ára, mert kb. ebben az évben meglesz a 200Hz-es IPS is. Ez a 160Hz is gyakorlatilag csak úgy jött fél év alatt... a ház az még a régi Enermax Luxuray, következő gép nem biztos hogy kap házat, mert ha könnyedén megoldható akkor a szekrény belsejében lesz felelősítve mindene, előlap meg majd alakul valahogy.
-
BeZol
őstag
válasz
SchumiBácsi #103 üzenetére
Sikerült megvásárolnod az álomgépemet. Gratula
Nekem még nem volt IPS-hez szerencsém, de bőven elég látni, hogy mobilon milyen szép egy kép, kontra a gépen milyen semmilyen, szóval sejtésem van róla mekkora lépés lehet. A 144hz-et is láttam már futásban, mintha csöpögne a csap, kontra folyik rendesen összefüggően, ehhez tudnám a legjobban hasonlítani.
tftcentral tesztek alapján én is ezt az asus-t lestem ki, de elmúlt 3/4 év alatt 280körülről csak 260ig kúszogatott le az ára, míg kapni kevésbé jó képességű szintén asust azt hiszem 180ért, de ugye ez hosszú távú befektetés, érdemes lenne jobbat venni, csak az még további hónapok robotolása leszMilyen házad lett végül? Én még mindig vacilálok, hogy rendes nagy méretű házam legyen, mint a mostani cooler master rc690es (fractal design define r5-öt néztem), vagy menjen össze a méret fele akkorára, így kb. 40ezer Ft-tal nőnének a költségek, és lehet macerásabb lenne a bővítés, bár amit kinéztem pici házat, az megeszik minden méretű VGA-t, a noctua nh-c14s pedig helytakarékos és hozza a brutál d15 hűtését.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Most nem teljesen egyértelmű, hogy mi lesz. Annyi biztos, hogy a GP100-ból nem lesz GeForce és Quadro, mert nincsenek benne a szükséges részegységek. Ez Tesla-only cucc, ahova egyébként jó. A legnagyobb kérdés az NVLINK körül van, mivel egy teoretikus bazinagy GP102 helyett például tervezhető lenne egy olyan dual GP102, ahol a két GPU kisebb és NVLINK köti őket össze. Teszem azt kettő, ami vállalható lenne a NYÁK bonyolultsága szempontjából. És az NVLINK egy memóriakoherens protokoll, tehát olyan lenne ez az összeköttetés, mint a szervereknél a dual CPU. Ez a forma azért lehet előnyösebb, mert kiüthető a memóriamodell skálázási limitje, aminek az NV a határán van. Ha terveznek egy nagyon nagy GP102-t, akkor sem tudnak belerakni hat GPC-nél többet, mert ennyit bír a busz.
-
F34R
nagyúr
Jo kis arverseny lesz, az AMD es az NVIDIA is megugrik egy ujabb szintet, ami utan mar a HBM2-es lapok lesznek csak erdekesebbek. Varjuk a megjelenest, majd a teszteket es az ujabb adok-kapok savazast
-
SchumiBácsi
őstag
Hát pedig barátkozzál meg a gondolattal hogy valamilyen 27" 2K-t fogsz venni... akár 144Hz-eset
Én is ugyanezzel sz*ptam egész télen hogy mi legyen. Vicces, de ott volt elk*rva a dolog hogy pár éve láttam egy facca IPS panelt, és annyira tetszett hogy instant vettem is egy 24" 16:10 verziót. A leváltott monitor 22" volt ugyancsak 16:10. Amikor tavaly nyáron kiderült hogy végre valahára kimozdul az IPS verzió is a 60Hz-ből nagyon megörültem és azóta vártam egy 16:10-es 120/144Hz-es monitorra. Nem jött, nem is lesz, mondták fórumon, boltban mindenhol. De már kellett a sok Hz, ami vagy 22/24" de 16:9 FullHD TN, azaz jóval kisebb mint a 24" 16:10, vagy gyakorlatilag a 24" leszélesítése egy 27" verzióval de már sok Hz-et tudó IPS-el.
Ha nincs ez az instant vételű IPS akkor 99% 22" környéki TN-el lennék 144Hz-en. De most hogy megszokott volt az IPS, jött a megkötés hogy továbbra is IPS legyen. Így jött be az ASUS PG279Q a képbe ami amellett hogy szép kis summa, 2K és 165Hz. Az elején majdnem visszaküldtem, mert a minősége a DELL-hez képest pocsék volt, kb. 1hónap múlva viszont beállt a panel egy "normális" szintre, egyedül egy kis színhőmérsékleti eltérés van a jobb alsó sarokban, de a többi bosszantó hibája eltűnt. Most már nem bánom hogy így döntöttem, azért a 160Hz az 160Hz már ahol kifutja a game
Persze nincs "high fps" high-end vga nélkül, így az eredetileg 24" 120Hz-re tervezett GTX970/980 helyett egyből 980Ti került a gépbe, ami lehetőségekhez mérten jól viszi a játékaimat 2K-ban és az a jó az egészben hogy majd egy Pascal szintű vga-ra méretezett alaplap/cpu/ram megoldással tovább gyorsul majd a gép vga csere nélkül... remélhetőleg
-
actival63
aktív tag
-
BeZol
őstag
Így van, míg gtx 960asom volt, ott nekem is engedte a 3840x2160as felbontást az 1920x1080as monitorra, csak cs:go-ban még a low grafika ellenére is voltak bajok smoke-ok esetén, és bezuhantam 80 fps-re, ergo kevés volt oda, mert oda 120+ kell legalább.
A mostani 7870xt amd kártyámnál is van ilyen opció, ott viszont csak 2560x1440-ig engedi állítani, ami nem baj, mert ahogy te is írtad, még a full low grafika ellenére is olyan lesz a kép, mintha be lenne kapcsolva az élsimítás, DE mindez egérlagg nélkül!
Azért UDH-hoz legalább egy gtx 980 dukál, de nagyobb tesztek alapján lehet tudni, hogy full grafikán uhd-ban még egy 980ti is csak 37fps környékén szaladgál..., ergo kevés még az is, ezért még jó pár év lesz, mire uhd-zni lehet játékok alatt.
-
Puma K
nagyúr
válasz
#20655360 #74 üzenetére
Pár éve driver-ből Nvidia kártyák esetén ki lehet kényszeríteni nagyobb felbontást:
Nv driver-ben DSR néven fut az eljárás. Natív 1920x1080-as felbontásra képes tévén tudok használni 3840x2160-at ha akarok (és bírja a kártya az adott játékot ekkora felbontásban szigorúan élsimítás nélkül
)
Azért jobb ez a nagyobb felbontás kikényszerítősdi, mert adott felbontások mellett az élsimítást el lehet felejteni, amik amúgy is gyilkolják a VGA-t, de mégis élesebb-szebb a kép. Továbbá részletgazdagabbnak is tűnik.
-
BeZol
őstag
válasz
#16939776 #96 üzenetére
Hát igen, nekem meg adott egy 27" 1ms TN panelos monitor még 2010-ből (85k volt akkor), és most ugyanilyet kapni 60ezerért újonnan, de ha 144hz-et akarok 27"-on, akkor 140k. Ez nekem erős még mindig, ill. annyit áradoznak a szép IPS kijelzőkről, ill. filmezés is kényelmesebb lenne vele, de akkor meg a hardcore cs:go-zásnak lőttek, kérdés persze ért volna-e ennyit.
Nekem most 24"-os 144hz-es TN monitorral jönne ki a számítógép 480ezer Ft-ra + videókártya, amiknek a megjelenését várom, de szerintem 21:9es 34"-os IPS lesz 60Hz-cel, és feladom a kemény gamer vonalat, mert a 130ezer Ft-os árhoz képest nem ér 270ezret az Asus 27"os 2560x1440es IPS 144hz-es monitora, még ha kb. örökre is szólna. Szerintem azt a monitort már egy fejre tehető VR-es állandó megoldás váltaná 10+ év múlva, tehát hosszú távra nincs jobb, és túl élne másik 2-3 monitort ha nem megy tönkre, akkor pedig az ára rendben is van, de mint zsír új gépre való befektetés, nagyon megdobja a költségeket, és nekem fogok cserébe még további több mint fél évet diákmelózni, az tuti
-
#16939776
törölt tag
Játék élményt, gyors reakció idő a 144hz-es monitor hozza, nem biztos hogy érdemes felbontást lépni, mert lehet majd alá lapátolni a pénzt megállás nélkül.
Részemről 5-800K-t beszippantana egy ilyen irányú fejlesztés, ami 4x-ese annak amit a mostani ér, és biztosan nem lenne 4x jobb
-
Ijk
nagyúr
Érdekes hogy sokan kiadnak vga-ra 100+ ezer forintot, akár 200-at is, ha meg monitorról van szó akkor már 100k-nál a szájukat húzzák. Egy csúcs VGA 3-4 év alatt teljesen amortizálódik, ellenben egy jó monitor 6-10 évig kiszolgál.
Másik dolog, hogy oké most eladja mindenki a fury-x-et, nano-t, r390-et. És addig a 2-3 hónapig mivel játszik amíg nem veszi meg az új, túlárazott induló áras kártyát? -
A TV adások tudtommal 1080i-ben jönnek, legalábbis a DIGI-nél.
Ezen kívül a FullHD-nél is ugyanazeket az érveket hallottuk az elején, hogy minek, mert úgyis drága, stb. Akkoriban ezek jogosak is voltak szerintem, ahogy most is jogosak a 4K-val kapcsolatos kételyek.
Majd amikor a gyártók tolják a 8K-t, akkor már érdmes lesz a 4K-ba beruházni - pláne, hogy nem is nagyon lesz más.Játék és VGA téren is érdemes - szerintem - egy-két évvel lemaradni, mert addigra maga játék is kiforr (megfixálják a bugokat), lesz hozzá normális driver, lehet futtatni egy olcsóbb és takarékosabb VGA-n is, és az ára is lemegy.
A türelmetlenség, mindig marha drága és sok problémával jár (4K filmek hiánya, bugok a játékban, bugok a driverben, magas vételár, kiforratlan technika, stb.).
-
BeZol
őstag
A monitorokkal kapcsolatosan annyit írnék, hogy kb. 60ezer Ft-ért kapni 27"-os 60hz-es TN-panelos és IPS-es monitort is FullHD felbontással.
HA 2560x1440-et VAGY 144Hz-et TN-panellal akarok 27"-on (ami csak FullHD-t tud!), akkor 120-140ezer Ft-nál járunk, tehát dupla ár!
HA 2560x1440-et + 144Hz-et is akarok, akkor már 180ezer Ft-okról beszélünk, míg ha IPS-es is legyen, akkor 250+ezer Ft az a vacak monitor --> szépen el is kanyarodtunk a 60ezer Ft-tól...Nekem most 27" TN 60hz-es a monitorom. Gamer szempontból szeretnék 144hz-et, ami 85k lenne 24"-on, viszont 140k 27"-on, ami abszurd, és még mindig csak TN panel és fullHD, tehát felejtős.
Tehát ha most szélesvásznú monitort nézek 21:9es aránnyal, ám ott a 29"-os a sima 24"-os magasságával egyezik meg (tehát a 29" egy szélesített 24", nekem meg 27"-om van, nem akarnék kisebbet), és ez kerül 85k-ba, viszont legalább IPS-es is talán, míg ha a mostani 27"-osommal megegyező magasságút akarok, akkor 34"-os kell, ami 133ezertől van, de legalább IPS-es az is.
Megy a vacila:
- 144hz TN fullHD 27" 140ezerért biztos nem lesz
- ennél sokkal okosabbnak tűnik 34" 60hz IPS 2560x1080-nal 133ezerért
- 144hz TN fullHD 24" 85ezerért megfontolandó, de hát miért költözzek kisebb méretre27"-on már eleve kevésnek érezhető a fullHD, így a 34"-on is viszonylag nagyok lennének az ikonok, ám fel lehet tolni nvidiával és amd-vel is a felbontást akár ultra HD-ig, bár nem lesz a monitor natív felbontása, de egy vmennyi x 1440-es felbontás már illene ekkora mérethez.
Az UltraHD monitor 96ezertől kapható 23.6"-on, 28"-on pedig 112ezer Ft. Hát nem tudom, szerintem baromság. Játéknál low-mid grafikánál jobban egy csúcs-vga sem vinne 60fps-nél többet, ha pedig olvasni kéne a monitoron, az ugyanolyan lenne, mint a 15.6"-on a FullHD. Jó-jó, szép éles, de olvassál rajta mondjuk 1 órát, és már folyik ki a szemed...
Az UltraHD tv-knek sincsen sok értelme. Jó hogy vannak, de nincsen rá anyag. Én ugyan nem TV-zek, de ha jól tudom, akkor a műsorokat ha HD-ban tolják, az csak 1280x720as felbontás, ergo 720p, tehát még a fullHD szintet sem ütik meg, hova ide az ultraHD... Jó-jó, de minek kb.
-
BeZol
őstag
Nekem még egy q9550esem (2009 tavaszi gép még hd4870essel véve anno, amikor még mindenki fikázta a 4magot és core2duo-kat vett inkább...) van, amivel még 4ghz-es órajelen is procilimit ér gtx 680, gtx 960 kártyákkal. Most egy 7870xt van bent, na ezzel pont annyit tud a proci, mint a vga. FullHD-n megy minden legalább low-on 60+ fps-sel
Persze csak 4gb ramom van (akkoriban mindenki 2vel vette a gépet), így a 8gb minimumos játékok kiesnek.
Mikor 4ghz-en ment a proci, és a hd 4870esem mellé beraktam a hd4890-est hybrid crossfire-ban, akkor a gépem 530W-ot evett játékok alatt (330W körül 1 kártyával). 2012-ben ezt a két kártyás teljesítményt megkaptam egy gtx 680asból, és már csak 300W-ot evett a gépem. A gtx 960as ugyanazt hozza, mint a gtx 680as, csak a 960assal már csak 240W-ot eszik a gép (a mostani 7870xt-vel is ennyit eszik).
A procim a tuning miatt zabál mint az állat, és nem képes erősebb vga-t kihajtani.HA megelégednék a mostani grafikus teljesítménnyel, akkor az új 14-16nm-nek köszönhetően egy 370-380 / gtx 950/960 utódot vásárolhatnék maximum, viszont a 120W körüli vga fogyasztásomat lefaraghatnám kb. 50W-tal azonos teljesítmény mellett, és az a gép, ami a 2008as technikával 2009ben 530W fogyasztást produkált, az a teljesítmény már 190W-tal meglenne (kb.további 30-50W-ot tudnék faragni egy új i7essel), mert ez a proci egy i3-6320as összteljesítményét hozza, egyszálon viszont csak egy laptop i5-i7 U-verzióval ér fel, hiába van felcsavarva 4ghz-re.
Azért szerintem 7-8 év alatt ez tetemes fejlődés fogyasztáscsökkentésben, aminek java része a vga-knak köszönhető. Az már más tészta, hogy a 28nm 2012 óta van, érdemi változás pedig nem igazán történt azóta, így erősen valószínű, hogy a 14-16nm megjelenése után sem lesz számottevő változás, és simán megint 4 évig ugyanott leszünk. Azért az nvidia tudott hozni a trükközésének hála gtx 680ashoz képest azonos teljesítményt egy gtx 960asból 180W helyett 120W-tal, így ha ilyen trükk és gyártástechnológiai optimalizálás meg is történik a jövőben, akkor a majd most megjelenő kártyákhoz képest akár 2/3 akkora fogyasztásúakkal is találkozhatunk majd idővel (azonos teljesítménnyel). A VirtualReality miatt viszont ezt kétlem!
A lényeg szerintem az, hogy ez most olyan szituáció lesz, mint amikor megjelenik egy új iphone / csúcs android telefon. Érdemes megvenni mikor megjelenik, mert az ára fix. 1 év után jön az új, így talán az utolsó 1-2 hónapban lesz vmi akció, de alapvetően érdemes akkor már megvárni azt az 1-2 hónapot, hogy majd a sokkal gyorsabb új készüléket megvegyük. Az összes ember balek, aki nem képes várni már ilyenkor, sőőt, én már fél év után is inkább ülnék a tenyeremen.
A videókártyáknál most hasonló a szitu. Az Nvidia vonalat figyeltem jobban. 2014 őszén megjelent a gtx 970-980as (talán november eleje volt). 100 ezer Ft és 150ezer Ft volt a két kártya. Tény, hogy a dollár árfolyama sokat mozgott, de alapvetően ennyibe kerültek mikor megjelentek (árgrafikonokon vissza lehet nézni!). Most mennyi is a boltban ez a majdnem 2 éves technika? Ugyanannyi... Ja bocs, jár érte egy ingyen játék...
Ne vegyen senki most már régi vga-t, mert azonos teljesítményt fog kapni fele akkora fogyasztással, és gondolom az ár sem lesz sokkal magasabb, max. 1-2 hónapig talán, amíg hiány lesz esetleg. Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy majd szépen a driverekkel megoldják, hogy a régi kártyákon ne menjenek olyan jól a játékok, ez is tuti.
Érdemes lehet megnézni, mi történt anno a 40nm-ről 28nm-re váltásnál (70%-os méretre zsugorodtunk). GTX 580, akkori csúcs kártya evett szépen 240W-ot. Jött a 28nm, és közel ugyanezt a teljesítményt 110W-tal hozta egy GTX 660-as, csak már mint középkategóriás termék, és annyiba került újonnan, mint előtte a gtx 560as (emlékszem egyik ismerősöm eladta a majdnem 1 éves gtx 560asát 60ezer-ért, majd vette egyből 64ezerért a gtx 660ast újként a boltból. Éljenek a balekok).
Most 2016ban 28nm-ről 14-16nm-re zsugorodunk (50-57%) 4 év után. Én az összes gtx 970-980-980ti, 390-390x, fury-fury-x tulaj helyében most keresnék egy balekot, aki a bolti ár alatt pár ezer Ft-ért megvenné a még garanciás kártyáját (ez jó lesz akkor is, mikor már megjelentek a kártyák, de nem szabad túlhúzni az időt), mert bizony már a pletykák alapján is tudni lehet, hogy pl. a 490x is egy 980ti-fury szintjét fogja hozni. Ez ugye azt jelenti, hogy egy 120ezer Ft-os kártya hozza majd a 220ezres kártyák szintjét. Ez így azért nem is furcsa, mert anno a gtx 580 mint csúcskártya 150ezer Ft körül mozgott, nem úgy mint most a gtx 980ti a 220+ezer Ft-jával, és az 580ast egy 60-70ezres kártya váltotta, tehát mostani értelmezésben a gtx 960 / 380 páros utódja a mostani gtx 980 / 390x teljesítményét fogja tudni, csak hát a'la gtx 580->680 esetében is, fele akkora fogyasztással, ÉS akkor még pesszimista is voltam, mert anno 70%-ra mentünk le, nem 50-57%-ra!!!
Augusztusban jön remélhetőleg az inteltől a Kaby Lake, és azzal együtt érdemes lesz komplett új gépet venni (DE csak annak, aki 2xxx-es Sandy Bridge előtti procival rendelkezik! na meg akinek fontos a thunderbolt 3, m.2 slot 32gb/s-ummal, meg ezek az új hardveres dekódolók). Aki türelmesebb, az várhat az AMD-re decemberig (thunderbolt 3-at talán nem kapni majd hozzá, de minden mást ugyanúgy fog tudni szerintem, csak kedvezőbb áron persze!), mert az új Zen procijuk a +40%-os core to clock növekedés alapján a mostani intel procik szintjét hozhatja (a mostani intelek 2012 óta nem igazán gyorsultak, csak +100mhz-eket órajelben, ill. a beépített vga izmosodott, de játéknál ugye az nem játszik), csak hát az AMD nem áll meg 4 magnál, gyakori a 8 mag, és a Zen esetében 32 magról is volt szó, nyilván szerverekbe, de onnan is csoroghat valami le.
Az én prognózisom tehát az, hogy VGA-t most érdemes venni, utána újabb 4 évig nem feltétlen lesz rá szükség. Ezekhez a vga-khoz pedig elegek a mostani intel procik is, és majd az új amd procik is jók lesznek, úgyhogy ki-ki preferencia szerint vehet akár új gépet is, de még használt 2xxx-es sandyk-től is játszható egy használt gép, de azért legalább i5 legyen, és egy húzható K-s verzió sem árthat a jövőre való tekintettel. ---> Idén, és talán még 2017ben is újra szárnyalni fog a PC piac, ez nem kérdés, viszont utána megint lejtmenet lesz, hiszen nincsen az, hogy 3 évente komplett új gépet kell venni, mert simán húzható a dolog 7-8 évig is akár.
A laptop, és főleg gamer laptop tulajokat is a gépük eladására sarkallnám (nem véletlen az sem, hogy gamer laptopokat agyonakciózzák mostanság). Ugyan a HQ-s verziójú laptopok processzora simán kihajtana még egy gtx 980ti teljesítményű kártyát is, ám ha nincs thunderbolt 3 csatlakozó, ill. egy utólagos per pillanat horror árú külső dokkoló a géphez (márpedig szinte tuti h nincs thunderbolt 3, aminek meg van, abban meg gyenge a processzor), így megragadunk még egy gtx 980m esetén is egy asztali gtx 960-970 közötti szinten (27-42%-kal erősebb a gtx 980 a 980m-nél, tehát az asztali gtx 970esnél gyengébb, és most eleve a 430+ ezer Ft-os laptopokról beszéltem, és ezeknek az utódai fogják majd tudni később az asztali gtx 980-980ti közötti szintet!). A bestseller gtx 950m-es laptopokhoz képest az asztali gtx 950 kb. 70%-kal erősebb a mobil verziónál, tehát eleve már most csak low grafika mellett lehet meg sok játékban a 60+ fps.
Természetesen a laptopokba is jönnek a 14-16nm-es kártyák. Az AMD-nek most augusztusban érkeznek, nvidiát nem tudom. Itt is lehetne most sokáig matekozni, a lényeg az lesz, hogy a mostani gtx 950m-mel szerelt gépek utódai (amik ősszel már a boltokban lesznek talán) már a gtx 970m-980m szintjét fogják hozni azonos ár mellett. Tehát a mostani 220+ ezer Ft-unkért pár hónap múlva egy most 380+ ezer Ft-os laptop teljesítményét kaphatjuk meg. ---> Mindenki balek, aki most vesz laptopot, mert még a mostani sláger 840m-940m-ek teljesítménye is fel fog ugrani egy gtx 950m szintre, ez is erősen valószínű. Természtesen az akksis idő a többlet teljesítmény ellenére is nőni fog, tehát még emiatt is megérheti, bár kétlem, hogy sokan játszanának akksiról.
Sikeres eladást/vásárlást mindenkinek, jó kis év lesz ez
Aztán 4 évig uborkaszezon lesz megint
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Azok csak mintavételezők. Nincsen szűrt csatorna, így csak point samplingre jók. A Compute-hoz persze csak ennyi kell.
Nem feltételezés. Elmondták a GPC-n, hogy a megfelelő egységek hiányában nem alkalmas grafikára a GP100. Azt is elmondták, hogy nem is lesz belőle GeForce és Quadro, hogy senki se várja feleslegesen.
-
Loha
veterán
A Tesla P100 (GP100) -ból biztosan nem hiányoznak a textúrázók, mert ott vannak a képen (Tex), meg a táblázatban is feltüntették, hogy 224 -et tartalmaz.
Többi említett egység hiánya is egyelőre csak erős feltételezés.Szerk.:
"Elmondták a GPC-n, hogy a megfelelő egységek hiányában nem alkalmas grafikára a GP100."Van forrás linkkel?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nyilván FP64-ből elég kevesebb. A regiszterterületből nem engednék, mert kezd az egész szoftveres irány túl általános vonalat venni, amire már nem lehet jól kigyúrni a regiszterallokációs rutint. Addig ez jó volt, amíg kiszámítható volt az egész, de ma már nagyon nem az. A cache-hez sem nyúlnék az SM-eken belül, mert egyre inkább a compute lesz a domináns oda pedig kell a sok cache. Én még dobnák is +64 kB-ot az LDS-re, de gondolom nincs több tranyóbudget rá.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Geri Bátyó #78 üzenetére
Nem fogok szaladni lecserélni az r390-et csak mert kevesebbet fogyaszt az új. Kétszeres teljesítmény másfélszeres áron már inkább elgondolkoztatna.
Nekem speciel 4k miatt kell. FullHD-ra most is ott van a 970-től felfelé minden. -
Abu85
HÁZIGAZDA
-
ViZion
félisten
Arra emléXem, h volt ilyen osztott videó dx10/dx11... hát bakker sasolni kellett, h mi változott...
OK, a vízen a tükröződések meg fények talán jobbak voltak, de pörgős játéknál ezeket veszi le az ember elsőnek
Szal. biztos jó lesz a váltás, de nem azonnal. Meg ugye attól, h több a lehetőség, még nem mindegyik cég fogja kihasználni, ahogy az lenni szokott.
-
lacus83
senior tag
válasz
Geri Bátyó #78 üzenetére
Hadjuk már ezt a VR,DX12 a jövő és az 1080p DX11 a múlt már.
Csak azért mert valami technikailag már kész van,nem fog világuralomra törni.
PL.1Gigabit Internet régóta van,de nekem még sincsDe szerintem nektek sem.
A DX 10 vs DX11 váltásnál is azt mondták,azonnal rohanj új VGAt venni.
Ehhez képest még bő 2 évig tudtam mindennel játszani a nagy címek közül amivel akartam DX10en.
Aki eszeveszett kattant hogy csak akkor játszok ha Ultra megagiga Extra tejjel megy csak a játék,azok megveszik a VRt,meg a felsőkategóriás DX12 karikat már most.
Akinek van egy kis esze nem adósodik el csak hogy VR képes Ultra erős kártya legyen a gépében,amihez még nincs megfelelő tartalom.
A 3D évek óta haldoklik,ezért jön a VR ami még járni se tud.
De a 4k tartalom sem terjedt el,és nem is fog egy darabig.
Addig amíg 1080pben tolják a pornót addig tuti -
-
Sennalacy
aktív tag
Jön megint a közép kategória felső kategóriás áron a bevált recept szerint... csak hogy benyúlják az idei PC-s upgrade pénzeket is.
-
Ijk
nagyúr
3D-vel az a baj hogy kényelmetlen és a legtöbb filmnél nem adott szinte semmi pluszt.
VR régi formájában használhatatlan volt, egyelőre gyenge, de óriási potenciál van benne és a technológia adott, legalábbis belátható időn belül.
3D-vel szemben rengeteget adhat a játékélményhez, de sok más alkalmazáshoz el tudom képzelni mint a monitornál fényévekkel hatékonyabb eszközt. Többek között 3D-s modellezés, tervezés, orvosi felhasználás.
Játékoknál pedig valódi 3D élményt ad, ráadásul a látóteret is kitöltheti és nem kell sokmonitoros rendszert építeni, ami mindig is rétegtermék lesz. Persze ez csak ívelt képernyővel, különleges optikai rendszerrel kivitelezhető, hogy a teljes perifériás látást is lefedje. -
#20655360
törölt tag
Az 1080p-t azért szerintem rohadt nehéz lesz kitúrni. 24"-ig kb. vállalhatóan néz ki (bár 21,5 az igazi szerintem), annál meg a többségnek nincs szüksége nagyobbra. Akár hátrányos is lehet ennél nagyobb, multinál, hiszen be se látod az egész képernyőt rendesen. Ill túl távol kell tenni a monitort, az meg megint nem jó. Ez csak az én elborult elméletem mondjuk.
Majd ha 4k ultrát visz egy 60k-s kari, váltok. Mondjuk előtte még be fog nézni egy Ultrawide 1080p az tuti, de arra is kemény vas kell jelenleg. -
Az biztos, hogy az eddig látott pletyik alapján van egy-két radikális húzás az arch-ban. Ezeknek egy része ugyanúgy szolgálja a perf / mm2-t, mint a perf / wattot, úgyhogy nehéz elválasztani, melyik a nagyobb fókusz.
(#51) Abu85: a GP100-ban. Elvileg kettészedik a consumer és a HPC vonalat.
-
kenwood
veterán
A vr-nal meg mindenki csak talalgat.
A marketing onmagaban keves.
A 3D teveket sem tudta content nelkul eladni a marketing.
2015-ben mar csak harmad annyi film jott ki valodi 3dben,mint 2013-ban.
Szerintem a VR a jelenlegi formajaban meghal,aztan par ev mulva visszater,es akkor fog robbanni. -
namaste
tag
A dupla pontosságnak nem sok köze van a fogyasztáshoz:
- a GCN-ben nincsenek FP64 ALU-k,
- a Kepler 1:24 arányban tartalmaz FP64 és FP32 ALU-kat,
- játékokban nem használják, FP32-es számokkal számolnak.A teljesítmény/fogyasztás arány a GCN és a Kepler esetében kb. hasonló, a Fiji és a Maxwell jobb tőlük.
-
Loha
veterán
Elég konkrét infók vannak már a PS4 Neo-ról. Egész biztosan lesz, meg új Xbox is. Nem is merik meglépni, "hogy a régi konzolra ne legyen elérhető az adott játék", a PS4 Neo esetében már lehet tudni, hogy nem leváltja a mostani PS4-et, hanem párhuzamosan fog futni a régivel, és a játékok mindkét verzióra el fognak készülni.
Nincs értelme és szükség sem arra, hogy PC-n mesterségesen növeljék a játékok teljesítmény igényét, soha nem is volt.
-
atok666
őstag
... mindmáig nem volt fontos az a tényező, hogy az adott GPU multiprocesszorának úgymond milyen mély a futószalagozása, vagyis mennyi az az idő, ami eltelik a feladatok adatigénylése és a várt adatok beérkezése között....
Eh
Ez komoly?
Atok
-
Peat;)
veterán
Az új konzolokról tényadat nem nagyon van, a megjelenésről sem. Amennyiben lesz is szerintem nem merik meglépni hogy a régi konzolra ne legyen elérhető az adott játék, még 1-2 évig szerintem kitartanak a mostani konzolok teljes támogatása mellett. Persze megcsinálhatják hogy pc-re nem portolják csak az újabb, teljesítményigényesebb beállításokkal megáldott verziót.
-
Loha
veterán
"Kíváncsi vagyok hogyan heréli ki a két gyártó a korábbi modelljeiket."
Az NV a 960 feletti kártyák gyártását leállította a hírek szerint, tehát azok szépen eltűnnek.
"De pl aki fhd-n játszogat és nem érdekli a VR azzal mit csinálnak hogy vegyen új modellt...?"
Ha nem 980 Ti-je van, akkor 1080p-ben is hasznát fogja venni a nagyobb teljesítménynek, ha azt olcsóbban és kisebb fogyasztás mellett adják.
"Grafikai bumm nem várható, hiszen a konzol erősen visszafogja a kiadókat hogy elszakadjanak attól a szinttől."
Már valszeg idén jön a PS4 Neo (az új PS4) több mint 2x grafikus teljesítménnyel, vmint a MS is hamarosan bejelenti az új Xboxát, és az idei karácsonyi szezonra érkező multiplatform játékok már optimalizálva lesznek ezekre az új konzolokra is.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Geri Bátyó #57 üzenetére
Hosszútávon nyugodtan leírhatod a fullHD-t. A VR és a 4K olyan üzleti lehetőséget jelent a jövőben hogy a csapból is ez fog folyni. Most kezdenek próbálkozni 4k-s felbontással a tehetősebb gamerek, robbanni fog és sokkal jobban el lehet adni valamit amikor tényleg szükség van rá, jelen esetben a számítási igény a 4x felbontáshoz, mint konzumidiótáknak hogy valley és hasonló teszteken a magasabb pontszámra élvezkedjenek.
Az igazi biznisz persze a VR lesz, szemenként 4k felbontás, HDR, 144Hz. Szerintem baromi gyorsan fejlődnek majd a szemüvegek, játékok, és baromira meg akarják majd venni az emberek. De nyilván ez inkább 5-10 éves távlat. -
ViZion
félisten
Robbanni maximum a Ft-EUR árfolyam fog...
Elsőnek a top VGA-kat szokták kihozni, szal. karácsonyi átlag polgár csak a nyálát csorgathatja...
-
A 4K már valószínűbb, vagy amit ABU lentebb ír, a HDR. Ezek sokkal inkább be fognak gyűrűzni az átlag felhasználókhoz, de az is biztos, hogy nem idén.
Idén a fogyasztás és a kis méret számíthat, mert egyre többen vesznek kis méretű gépet (mATX, vagy még inkább ITX).
Az FHD-t nem írnám le, mert ideális esetben egy középkategóriás kártya tökéletesen fogja vinni a legújabb játékokat. -
Peat;)
veterán
Szerintem a HDR együtt jár a 4k!-val. Én meg most kifejezetten a FHD állatfajtára utalok, sokan tv-n játszanak és egy jó minőségű fhd tv-t nagyon nem éri meg még most sem lecserélni. De írhatnék egy minőségi monitort is, tökmindegy.
Újonnan 4k-t veszik a vásárlók a tv-k esetében, kb azért mert már alig van fhd, de nem ez az elterjedt amin a tartalom megy. Mindenképp külső "genya" beavatkozás kell hogy ugyanazon környezetben szaladjanak az emberek új vga-ért mert amiről te beszélsz megjelenítő kategória az még több év. Gondolom amd meg nvidia meg már az idei modellektől is komoly bevételt akar elérni és nem csak nézni ahogy senki nem vesz semmit mert a software marhára jól szalad a userek 80%-nál az előző modelleken is. Márpedig ez a helyzet jelenleg, tök fölösleges a plusz erő/technológiai újítás annak aki nem 4k vagy nvidia esetében vr fan.Én most ugye 365 napról beszélek kb. Nem a jövőről. Akkor már megint egy új generáció jön és nvidiánál valószínű érdemes is lenne megvárni, nem hinném hogy ez a vásárlói magatartás a zöldeknek tetszene.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Geri Bátyó #47 üzenetére
A 4k fog vásárlásra ösztökélni, amellett hogy szokásosan folyamatosan nő az új játékok VGA igénye.
A fullHD kihalásra van ítélve, jön a VR, és jönnek az egyre olcsóbb, egyre nagyobb monitorok, mindkettő a jelenleg elterjed 1920x1080 pixel sokszorosát jelenti, amihez ugye 4k esetében 4x számítási teljesítmény kell (nyilván gyakorlatban nem).
Egy Fury, Nano vagy 980 Ti még évekig elvisz szinte bármit 1080-on, ellenben 1440 de főleg a 2160-at jóformán semmi nem bírja, esetleg többkártyás rendszerek őrületes fogyasztással és árral. -
Abu85
HÁZIGAZDA
És a Pascalban visszatértek azok az egységek, amiket kidobáltak a Fermi óta. Azokra most szükség lesz megint. Persze valószínűbb, hogy a Microsoft kényszeríti erre őket, mert a DX12 specifikációja túlságosan kötött. Az új API nem igazán engedi meg a hardverben az elkalandozást. Bár az MS nem köti meg a tervezők kezét közvetlenül, de közvetve igen, mert szándékosan úgy van megírva a specifikáció, hogy csak egy lehetséges irány legyen.
-
Peat;)
veterán
Kíváncsi vagyok hogyan heréli ki a két gyártó a korábbi modelljeiket. Érezhető most egy komolyabb fejlesztési verseny, mindkét gyártónak a célja a magasabb eladások produkálása. A VR is teljesítményigényes, meg a 4k is, az új modellek, azokból is az erősebbek ezeket célozzák meg. De pl aki fhd-n játszogat és nem érdekli a VR azzal mit csinálnak hogy vegyen új modellt...? A "gagyi" maxwell és a "több éve túlfejlett" GCN kártyák továbbra is könnyedén elbírják az új címeket jelenleg. Grafikai bumm nem várható, hiszen a konzol erősen visszafogja a kiadókat hogy elszakadjanak attól a szinttől. Lesznek itt sírásra görbülő szájak ahogy ugyanazon külalak mellett a gépigény felfele fog szaladni hirtelen....de ne legyen igazam.
-
oAcido
aktív tag
válasz
Tigerclaw #44 üzenetére
Majd pont a VR fogja "beindítani" a VGA eladásokat...
Aki akart, az már beruházott a VR-re, meg a megfelelő hardverekre. Én sehol nem láttam (eddig) olyat, hogy egyik vagy másik gyártó közép vagy felső kategóriájából milliók fogytak volna a VR "őrület" miatt.
Ahol nagy eladás/bevétel van az a alsó és közép (közép-felső) kategória. Ameddig egy ilyen kártyával szerelt komplett gépet mindkét oldalról olcsóbban/egy árban össze rakok egy VR szemüveggel, addig utóbbi nem lesz tömegtermék és elenyésző lesz a beleszólása bármilyen VGA eladásba.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Úgy hallottam, hogy nem ez volt a fő fejlesztési szempont, hanem a Mantle-lel gyűjtött tapasztalatok szerint a limitek megszüntetése. Nyilván ugyanezek a limitek a DX12 és a Vulkan API-ban, tehát az, hogy ezt az AMD négy éve már látta olyan hardveres megoldásokra sarkalta őket, amelyek már itt lesznek a GCN4-ben. Ebből a szempontból az AMD csak mázlista, hogy már 2012-ben futtathatott ilyen teszteket és nem kellett 2015-ig várni vele.
-
-
deathsoft
tag
válasz
rambustibi #24 üzenetére
980ti erősebb nem?
legalábbis amit láttam tesztet annál kicsit erősebb volt mint a titan x... Meg sli ben is erősebb a 980ti
-
Tigerclaw
nagyúr
Robbanás csak akkor lesz a VGA piacon, ha a VR megoldások megfelelően teljesítenek majd...ami azért nem lesz egyszerű. Nagyon jó élményt kell nyújtaniuk hogy elég sokan beleöljenek egy nagy zsák pénz VR képes PC építésébe, vásárlásába. Ha mondjuk az első review-ekből az jön majd le, hogy "so-so, még bőven vannak gyerekbetegségei", akkor nem lesz semmilyen robbanás. (amúgy is csak a felső és prémium kategóriában várható növekedés, amik kiszolgálják majd a VR igényeit)
-
Egon
nagyúr
A jobb teljesítmény/fogyasztás arány folyamatosan változott gyártónként. A Fermi előtt (ha jól emlékszem) szintén a zöldeknél volt az előny. A Fermi esetében (a 400-as szériánál) az AMD volt a jobb. Az 500-as szériára csiszoltak annyit a zöldeknél, hogy nagyon fej-fej mellett volt ez az érték a két gyártó esetében. Talán a Kepler óta vagy előnye az nV-nek, ami a Maxwell esetében ugyebár jelentős előnnyé fokozódott.
Az idei generációknál jó eséllyel kiegyenlített lesz ez a paraméter. -
rolkaDb
aktív tag
Bár ne szárnyalt volna ilyen magasra egy jó kártya ára, vagy ne lennének a játékok ilyen nagy éhséggel megáldva?
Mindegy is csak váltani keljen viszonylag rövid időintervallumonként. -
-
Az AMD oldalán más változások lesznek, mivel azok az újítások, amelyeket az NVIDIA beépít Pascal architektúrába már egy ideje ott vannak az egyes GCN verzióktól kezdve, tehát a vállalat olyan gyakorlati problémákon megoldásán dolgozik, amelyeket már megláttak a Mantle API fejlesztésének idején, vagyis pár évvel ezelőtt.
Mint például a teljesítmény / fogyasztás javítása, ami már pár éve jelen van az nVidiánál?
-
Scholes9
nagyúr
Mostantól lavor is dukál a játék mellé
-
Tanisz
senior tag
A 14 és 16 nm gondolom a két hyártastechnológia között nem jelent nagy különbséget, vagy igen?
Értem itt, hogy az Nvidia nagyobb fogyasztasú lesz? -
Én már akkor is elégedett lennék, ha a Polaris fogyasztási adatok csak a GPU-ra vonatkoznának és még erre jönne rá a memória. Az azt jelenthetné, hogy a felső kategória 200W környéke, a közép pedig maximum 100W körül. Ez utóbbi érdekelne is, ha hozná a 380X teljesítményét hasonló áron.
-
Dr.FantastiK
őstag
szerencsenkre, hogy meg van verseny!!
-
#44630784
törölt tag
A következő két hónapban kellene gépet vennem 3D és videó munkára, gondoltam megvárom a következő generációt, de ha csak nyáron jelennek meg és kb. őszre lesz reális választék normális áron, akkor maradok egy sima 980-nál, aztán ha lejjeb megy a csúcskártyák ára, akkor frissítek, ha van értelme.
-
Vesa
veterán
CGA rulez!
Egyébként, mi lesz az nVidia számozásával? Elértük a 9-et, vajon kezdik előről megtoldva egy nullával?
-
Nagyon úgy tűnik, hogy lesz miből válogatni, engem az árcédulák is érdekelnek majd.
A "kiszemeltem" egy 980Ti/fury-x teljesítményű kártya lenne, 130watt körüli fogyasztással. De szerintem a gddrx 5 memória megjelenéséig kivárok.
-
tibaimp
nagyúr
Várós, és valóban izgalmas lesz ez a nyár (vagy év), mivel még cpu frontos is jön egy két újítás.
-
Akkor addig marad a 750Ti, Karácsonyra meg meglepem magam egy új kártyával
-
pengwin
addikt
válasz
Sondi1986 #11 üzenetére
Tudom, hogy korábban az NV is az átnevezés-business-ben utazott, viszont jelenleg az NV termékpalettája jobban átlátható, mint az AMD-é... Van egy HD7870-em, aminek a visszavágott verziója kijött még R7 370 néven? GCN1.0-val? Komolyan?
A 200-ról 300-ra váltás is nagyrészt felesleges volt, de én inkább a 300-ról 400-ra váltás miatt aggódok, hogy a 400-as szériába már ne vigyen át az AMD 28nm-es kártyákat, amik akár 4-5 éves architektúrát tartalmazhatnak...
Én nagyon kedvelem az AMD-t és nagyon drukkolok nekik CPU, APU és dVGA fronton is, de eszméletlenül rossz a kommunikációja a vállalatnak...(#14) ukornel
A 490X szerintem már nem lesz csúcskártya, ahogy a 390X és a 980Ti sem az a jelenlegi kártyák között. Szerintem mindkét gyártó fent fog tartani továbbra is egy "számozott" vonalat a földi halandóknak és egy igazán prémium VGA kategóriát 1-1 termékkel, amik akár techdemók is lehetnek, álá Fury X és Titan X. -
Goblin12
őstag
Hali.
Tetszenek az újitások kiváncsian várom
AMD's Polaris GPUs will support 1080p and 1440p displays at up to 240Hz refresh rates and 4K displays at up to 120Hz with DisplayPort 1.3.
Ez mennyire igaz arra is kiváncsi lennék.
-
pengwin
addikt
Szerintem pont itt lesz az ideje, hogy az AMD optimalizálja kicsit a termék-portfóliót!
1. Tessék felhagyni az átnevezésekkel! Ameddig nem éri meg alsó, vagy középkategóriás Polaris-t kiadni, addig maradjon a 300-as, vagy akár 200-as széria megfelelő modellje, a mostani nevén.
2. R5 430-től R9 490X-ig legyen ugyanaz az architektúra a kártyákon!
3. Tessék kevesebb féle lapkát gyártani!
Egyszerűbb lenne az AMD élete, a logisztikai lánc is talán kevésbé bonyolult lehetne, ha nem csak 2 kártya épülne azonos lapkára. Tessék csak megnézni az NVidia portfólióját, és azt, hogy hány féle lapkát gyártanak... -
arn
félisten
vegre hatekonyabbak lesznek
varom mar oket... mire fejezodik be az elso kor, mire mindenki kiteritette a lapjait?
-
#20655360
törölt tag
Az állítólagos 470 nagyon megfogott az 50W alatti fogyasztással. Ha hoz egy gtx950/60 szintet, simán ezt választom a nagyobbak helyett. Kiegészítve egy i3-mal, 100W körüli fogyasztással lehet tolni a legújabb gameket. +Így már nyugodt szívvel építenék itx masinát.
-
válasz
kriszpontaz #5 üzenetére
A Trident az jó. Az ISA-s 8900D tudja már a truecolor-t is.
-
Chp
őstag
Nyáron szeretnék konfigot cserélni. Nagy bajban vagyok. Nem tom, talán inkább GCN...Pascal...izé...megint kezdődik.
Kiderül.
-
-=MrLF=-
senior tag
Ezek a címek
Ha robban, talán átmegy lassú csökkenésbe egy [drasztikusan zuhanhat a VGA-piac] után.bocs
Új hozzászólás Aktív témák
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Pro 256GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3280, 100% akkumulátor
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A12/Samsung Galaxy A22/Samsung Galaxy A32/Samsung Galaxy A52
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3364
- BESZÁMÍTÁS! 16GB (2x8) Kingston HyperX Fury 1600MHz DDR3 memória garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest