Új hozzászólás Aktív témák
-
Ilyen Zalman-méretű bordát azért nem tehettek gyárilag az nf4 lapokra (illetve a mai lapokra sem), mert a chipset a pcie slotok mögött helyezkedett el, és így a borda nem lehetett magasabb a foglalatoknál (kb 1cm), mert különben blokkolt volna egyes hosszabb kártyákat. Hiába az emberek 99%-a nem tett oda akkora kártyát, az alaplapgyártó akkor sem teheti meg, hogy bármilyen kombinációval inkompatibilis lapot gyárt. Ezért születtek meg a heatpipe-os chipset hűtők, amik lehetővé tették, hogy egy lapos blokk kerüljön a chipsetre, és arról elvezessék a hőt olyan helyre, ahova már magasabb bordákat lehet építeni (jellemzően az egykori northbridge helyére, illetve a VRM blokkra). Igen, ez egy drágább technológia, de akkoriban az olcsóbb lapokon is elterjedt volt. Aztán később, ahogy a chipsetek fogyasztása drasztikusan csökkent, elhagyhatóak voltak a heatpipe-os chipset hűtők, mert egy egyszerű passzív borda is elég volt 1cm magassággal. Most meg, hogy hirtelen újra megjelent egy magasabb fogyasztású chipset, a gyártók elfelejtették az egy évtizeddel ezelőtt saját maguk által kifejlesztett megoldást, és visszafelé fejlődünk, visszatértek a chipset ventik, hogy majd 1-2 év múlva újra hatalmas újdonságként harangozhassák be a heatpipe-os chipset hűtéseket

-
keembo
tag
Ó igen. Egy nforce4-es chipsetet hűtött nekem a gyári aktív helyett, miután az megakadt/porráégett (asus a8n-sli deluxe lapban, ami azért nem egy 10e Ft-os lap volt a maga idejében). Tényleg elmehetnének már az anyjukba azzal, hogy 20e Ft-on spórolnak 500-at. Vargáné-tier kondik mikor térnek vissza?
Szerk.: közben látom, hogy a #10-es kolléga lelkitársam.
-
Igen, pont ilyet fabrikáltam anno az ASUS A8N-SLI Deluxe lapra
Aztán az ASUS feltalálta a heatpipe-os chipset hűtést az A8N-SLI Premium lapon, és lecseréltem inkább arra. Mindez 2005-ben volt, szóval tényleg vagy 15 éve megoldott ez a probléma, amit itt most nem sikerült abszolválni egyik alaplapgyártónak se
(a Gigabyte 600 dolláros lapja kivételével)
Új hozzászólás Aktív témák
- Megtartotta Európában a 7500 mAh-t az Oppo
- Realme 9 Pro+ - szükséges plusz?
- Windows 11
- Végleg kitiltaná a Huawei-t az EU a hálózatkiépítésből
- Újra nekifeszül az asztali konzolok piacának a Valve
- Milyen videókártyát?
- Kuponkunyeráló
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- AliExpress tapasztalatok
- Ekkor startol és ennyit gyártanak a Galaxy TriFoldból
- További aktív témák...
- HP Thunderbolt-dokkoló, 120W G4 (4J0A2AA)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- HIBÁTLAN iPhone 13 Pro 128GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3388, 100% Akksi
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB DDR5 RAM RTX 5070 12GB GAMER termékbeszámítással
- HP üzleti laptopok Elitebook, Probook, Zbook 4-13. gen gar.
Állásajánlatok
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

(a Gigabyte 600 dolláros lapja kivételével)

