Új hozzászólás Aktív témák
-
joey04
titán
válasz
ZavaBalazs #181 üzenetére
Nem, én ezekre (a hibákra) emlékszem. feltúrni a topikot meg nem kell, ha tudod használni a keresőt, akkor másodpercek kérdése a dolog. nézd a dolog egyszerű. nekem a telefonok a hobbim, majd' 20 éve. én részese voltam 5110, 3210, stb. láznak, a wap betörésének, a mobilnet terjedésének (előbb volt mobilon net hozzáférésem, mint otthoni internetem), végigizgultam a Symbianos megjelenéseket (mai napig így visszagondolva a 6600 és az idióta gombsoros 3650 a kedvencem), vagy a SE felemelkedése és bukása, ott is k800 zseniális készülék volt, vagy a későbbi n82, ahol boltos ismerős rám csörgött, hogy most érkezik az országba az egyik első szállítmány, félretegyen-e egyet, stb stb. És ugyanúgy kíváncsian és érdeklődve fogadtam az iPhone-t, majd az androidot. Az elején én sem voltam pl. jó véleménnyel az iPhone-ról, mert iszonyú korlátos eszköznek gondoltam, de azt már az első kipróbálás után (régi XMS, Hegedűs Gyula utca) beláttam és le is írtam, hogy ez igen, így kéne működnie egy normális érintőképernyős rendszernek. Ami azért volt már akkor kulcsmomentum, mert a Symbain érában tettem kitérőt a "profibb" WM felé, főleg HTC felé, de mindig visszaváltottam a butább, kisebb képernyős, nyomógombos symbianos Nokiákra, mert nem volt normálisan megoldva a kezelés. Kipróbáltam a SE által nyomott UIQ-t is, mert mondom Symbian, még érintős is, hátha jó lesz. Hát nem. Aztán végül az iPhone OS 2-vel megjött az App Store, és megjelent a 3G, ami hiány még maradt azt megoldotta a JB, így vettem egyet, miután volt alkalmam huzamosabb ideig használni egy másikat. Ott végre összeállt a kép, megvolt az akkor nagy kijelző, marha jó, érintőképernyőre optimalizált rendszer, tényleg elléptek mindenkitől, tényleg megvolt kb az 5 év előny (rendszer, nem hw értelemszerűen), ha nem több. Így aztán sok iPhone-om volt az évek alatt, de mellette rengeteg Androidos telefont vettem, mert érdekel, mert kíváncsi vagyok. Volt Samsung, több HTC, Motorola, több Xiaomi, még Sony is! A kedvenc androidos telefonom, az éppen a Samsung Note 3 a mai napig. Közben elkezdtek terjedni a tabletek, ott viszont csak iPadet használtam még, mert a konkurencia számomra nevetséges. A legjobb tablet androidos vonalon a tab s3, és az iPad Air 2 szintjét sem éri el. Próbáltam kis telefon tablet kombót, nagy telefon tablet kombót, most pl. azért használok Xiaomit, mert jelenleg úgy érzem, nem akarok már 2 eszközt cipelni, és ez a 6,44" egy vállalható kompromisszum, mellesleg nagyon jó az üzemidő, jobb, mint bármelyik iPhone, vagy Samsung (vagy egyéb) csúcsmodellé. Ennek ellenére hiányzik az iOS, a X nagyon tetszik, de mellé megint kéne iPad, és pénz lenne rá (csak az elmúlt 2 hónapban eladtam annyi cuccot, hogy kijönne belőle egy X, meg egy iPad 2017 és a megtakarításomhoz hozzá se kéne nyúlni), de egyszerűen már sajnálnék rá annyit, figyelembe véve, hogy a 2 eszköz használata macerásabb, mint a mostani 1 eszközé, ami meg tokkal-vonóval 65k. De a másik oldalon meg ott van, hogy mennyivel jobb lenne a felhasználói élmény, valamint hogy az évfordulós iPhone-t valószínűleg el sem adnám, sőt tervezem majd, hogy beszerzek egy jó állapotú eredeti iPhone-t mindenképpen, régen úgyis volt gyűjteményem a kedvenc készülékeimből. Visszakanyarodva a hosszú kitérő után, nem, nem kell tehát keresgélnem hibák után, mert általában megvan fejben azért. Most is képben volt a Note 8, V30, Pixel XL 2 is, de mind hemzseg a hibáktól. És igen, a X sem tökéletes, de szvsz amik eddig előjöttek azok nem akkora kaliberű problémák, ráadásul bejön a képbe a szubjektivitás is, hogy oké, méregdrágán hw hibás és sw bugos készülékeket nyom le a torkunkon minden gyártó, de ezen legalább iOS van, ami az én tapasztalataim alapján sokkal stabilabb, sokkal kevesebb hiba van benne, sokkal kezesebb rendszer. És lehet hozni ellenpéldákat, de nekem ez a tapasztalatom, az én felhasználási szokásaimmal sokkal jobban működik a rendszer és pont. Az sem érdekel, hogy éppen milyen fannak állítanak be, ahogy pár napja volt róla szó: amikor az iPhone-t másolta pofátlanul a Samsung, akkor Samsung hater voltam és Apple fan (pedig amikor a Nokia volt csúcs, akkor azt koppintotta a samu, tehát a fanság része már eleve bullshit ebből a szemszögből), amikor meg leírtam, hogy nem csoda, hogy az egész droidos piacot letarolja a samu, mert nincs egy épkézláb ellenfele, akkor meg samu fan lettem. Most mondjuk a Huaweiben látom azt, hogy megszorongathatja lassan. Ugyanúgy leírom a hibákat, hogy a felhőszolgáltatás hulladék az almánál, a térképen kb fent sem vagyunk, ott van TBMC logoutos beszámolója, hogy mennyire szarnak fejünkre, mert nem vagyunk nekik piac, vagy hogy szarok a gyári kábelek, stb. Ahogy iOS 7-nél is mondtam, hogy nem csak ronda lett, de sokkal nehezebb lett a rendszer kezelése is, a szkeumorf elemek kidobása miatt, akkoriban váltottam huzamosabb ideig droidra, de közben a kinézeten kalapáltak, ráadásul majd minden gui elment a flat irányba, így megint az iOS lett a legjobb. Vagy itt a face ID, szerintem nevetséges amikor szélsőséges példákat hoznak hogy miként lehet megzavarni, ami meg valóban gyakrabban előforduló hiba, pl. némelyik napszemüveg, stb, az jóval kevesebb, mint amennyi hasonló "hiba" az ujjlenyomat-olvasóknál van, mert ott a nedvesség nagyon bekavar, és legyen tél vagy nyár, ez szerintem jóval zavaróbb, mint a Face ID hibái. Arról bezzeg alig esik szó, hogy landscape módban használhatatlan, pedig számomra pl. ez a legnagyobb hibája... A fórumhoz meg annyit, hogy amíg ezek az emberek berendezkednek arra, hogy csak a negatív dolgokat osszák meg és nagyrészt csak az Apple készülékeivel kapcsolatban, addig én felvállalom az ellenpontot. Meg amíg rugóznak az áron, hogy ennyiért Note 8-at kapni, meg ki tudja hány Xiaomit, stb, és konkrétan kinyilvánítják, hogy a vásárlók nagyobb része vagy divatból, vagy a marketing miatt veszi meg, holott személy szerint nekem maga az iOS ad annyi pluszt, hogy mindenkori csúcs droid árának dupláját is megérné az aktuális csúcs iPhone. Nyilván nem tudnék 7-800k-t kiadni telefonra, de ettől még vallhatom azt, hogy megérné az extra árat. Élőben sem áradozom róla első körben soha, aki ismer és tudja, hogy szeretem és tőlem vár megerősítést, mind meglepődik, mert állandóan a sláger hibákkal kezdem, hogy az adatmozgatás az eddig megszokotthoz képest macerásabb lesz, hogy nincs bt filetransfer (lol), meg az össze ilyen hiányosságot. És csak utána mondom azt, hogy ezek közül egyik sem dealbreaker, akkor vágjon bele és vélhetőleg elégedettebb lesz, mint bármelyik droidos telefonnal. És ahogy megfigyeltem általában be is jön, mert amikor olyan vesz iPhone-t aki nem nézett utána a dolgoknak és olyan hiányossága van amit nem tud lenyelni, az nagyon hamar eladja és soha többé Apple, akit meg nem zavarnak, azok meg többé rá sem néznek más cuccra. Egyik ismerős mondta, hogy hallod, teljesen elégedett vagyok, ez az első telefon, amit nem akarok falhoz baszni valami miatt. pedig egy 6s-ről beszélünk, nem csúcsmodellről. Szóval én inkább kimondottan lebeszélem a vételről azokat, akiknél úgy érzem a beszélgetés alatt, hogy valami miatt csalódni fognak. nah mindegy.
184: benned meg a konkurencia folyamatos kritizálása váltja ki azt az érzést, hogy helyesen döntöttél, amelyet súlyos forintokkal hoztál meg.
185:
Mert nem hiszem hogy valami csúcs egyedi cuccot fejlesztett a Samsung ami megelőzné a saját készülékeibe gyártott OLED paneleket.
pedig de. vélhetőleg az apple által kért módosításokat figyelembe véve és alkalmazva.
-
S e t h
nagyúr
válasz
ZavaBalazs #181 üzenetére
Ezt általában azok csinálják, akiknek presztízsértékű egy ilyen telefon birtoklása.
Van aki csak simán megveszi és élvezi annak minden előnyével és hátrányával, és van aki sértve érzi magát, mert megkérdőjelezik a döntésének a helyességét, amelyet súlyos forintokkal hozott meg. -
Blizzardking
őstag
"az Apple legdrágább iPhone-ja, az iPhone X, elbizonytalanodik 10 fok alatt "
Tíz fok?? Én mikor ezt olvastam, legyintettem rá, mert azt hittem, hogy a hideg az ilyen -15 fokot jelent, és valami samu fan szarrá fagyasztotta a 15 perc hírnévért. Így viszont kiváncsi vagyok hogy ha már a 10 fok lepadlózza, mit fog csinálni -10-ben, szoftveres buzerálás ide vagy oda. Ha tényleg kijavítják, akkor oké, de azért ez egy picit -
zoleeno1
veterán
válasz
ZavaBalazs #181 üzenetére
pont ezen röhögtem én is
-
Ricardo
titán
Arról van info valahol, hogy mekkora camera szenzor pixeleinek mérete? A fényérték megvan, a pixelméretről viszont nem olvastam még infót sehol.
-
Ricardo
titán
válasz
zoleeno1 #176 üzenetére
"ez is uj nekem."
Ahogy írják ez más típus esetén is előfordul, és teljesen korrekt módon cserélik is.
Annyi a "hír értéke", hogy azt mondják ez jobb a többi amolednél, de eddig úgy tűnik, minden hátrány (mert az amolednek van előnye és hátrány is) érinti ezt a kijelzőt is ami a többi amoledet. Szóval nagyjából ugyanolyan mint a többi.
-
joey04
titán
mert? azért mert vannak hibás darabok, attól még mindenben a legjobb lett.
máshol is volt már hasonló: Samsung Galaxy S7 Edge owners report “pink line” display problem
Ahogy látom elkerülte a figyelmed, mert sem az s7 sem az s7 edge topikban nem említetted ezt a problémát. Pláne nem ilyen kárörvendő stílusban. Még szerencse, hogy az Apple termékeknél folyamatosan feltúrod a netet hibákért, ez jó, csak itt meg a pozitívumok felett siklasz el.
-
joey04
titán
-
zoleeno1
veterán
Vótmá'? Nem bírja a hideget az iphone x
Úgy látszik a téli hideg továbbra is az alma ellensége... video -
joey04
titán
válasz
Blizzardking #171 üzenetére
olvastam.
-
joey04
titán
válasz
Blizzardking #169 üzenetére
csak annyira igaz ez a nincs rá pénze dolog, mint a másik oldalról, hogy divatból veszik.
-
Blizzardking
őstag
-
joey04
titán
válasz
hernan.c #164 üzenetére
küldjél te. 6 év alatt belefáradtam ebbe a baromságba, miért én igazoljak mindent? tudod mit? azt hiszel amit akarsz, én tudom, hogy igazam van és nem akarlak meggyőzni. ha érdekel, nézelődj a nyomtatott sajtó és a TV méretéhez, felbontásához ajánlott nézési távolságokkal kapcsolatos oldalakon, onnan el lehet jutni tanulmányokhoz. persze ha 3 mm-ről nézed a kijelzőt, akkor semmi értelme itt ppi értékelőkről beszélni.
-
Pesza
csendes újonc
-
söncö
tag
válasz
Blizzardking #141 üzenetére
Nem értem, fejtsd ki.
-
janeszgol
félisten
válasz
hernan.c #144 üzenetére
Oké, pontosítok. Nekem nem ad semmi pluszt. Egy szint felett nem tudom értékelni. Viszont mvel nem olcsó telefonokról van szó elvárom, hogy a lehető legjobb panel legyen benne felbontásban is, mivel valakinek ez igénye (pl neked) és le lehessen skálázni a felbontást annak, aki akarja (pl nekem).
-
hernan.c
tag
válasz
janeszgol #94 üzenetére
Dehogy elég! 4 éves LG G2-m volt 424ppi és bőven látszik a különbség ha mellé rakom a mostani 577-t. Iphone mellett csak a kínai csúcs mobiloknál divat még a FHD-s kijelzők(nyilván azért más minőség) de ott cserében kedvező ár párosul hozzá és akkor az ember tényleg azt mondja h ennyi kompromisszum belefér.
-
-
Dottore
addikt
A Face ID kapcsán nekem vannak kétségeim.
Csak egy példa, amit aztán kis fantáziával tovább lehet gondolni. Sokat bringázom. Gyakran előfordul, hogy menet közben előveszem a telefont, hol egy fénykép kedvéért, vagy csekkolni egy üzenetet, bármi. Ha ilyenkor meg is kell állnom levenni a sisakot szemüveget, akkor azt hiszem jogosan küldöm el melegebb éghajlatra az Apple marketingeseit, mert ez akkora malőr, hogy ilyen áron ezt nem engedhetnék meg maguknak.
Rengeteg élethelyzet van ahol ez még probléma lehet. Sportok, pl. síelés, motor, olyan munkakörök ahol maszkot, különféle védőfelszereléseket használnak és sorolhatnám.
söncö
Szerintem ne szívd mellre. -
RaveForce
veterán
válasz
ChuckyCheese #135 üzenetére
Nem bug, feature!
-
NandorHUN
addikt
válasz
ChuckyCheese #135 üzenetére
Mondjuk az a kifolyatott tócsa elég gyanús. Gondolom megint egy olyan idióta drop+water teszt volt mennyit bír a telefon.
Meg van aki viccből összetöri csak, hogy mutogathassa mennyi pénze van -
ChuckyCheese
tag
Mekkora boldogság ez a tipikus júzereknek.
-
ChuckyCheese
tag
Jól indul a csúcsmodell.
-
söncö
tag
De kérlek.
Mi a f@sz köze van az első oldalnyi kommentnek a cikkhez? (Kivétel pár darab)
Szóval egy Samsung Note 7 ,kb 7-8 ember aki itt ad tanúbizonyságot és erőt magának mert ennyiért én nem veszek telefont mert sz@ar.
És aztán jön az hogy ezen gyártó telefonjai is kigyulladnak és miegymás.
Ha valaki nem tud érdemit ehhez hozzátenni az miértnem csapkodja az asztalt ahelyett hogy ezt műveli. Ki a @;€(&)”(“ kíváncsi erre. Mert ha normális dolgot ír és nem kötekedés képpen ,akkor rendben van.Lehet csak engem zavar de ez olyan szánalmas hogy belerondít a képbe hogy ez egy vacak meg bóvli ,közbe ha meg lenne rávalója és venne egyet akkor itt szopogatná az Apple .|.-ját.
-
h3lios
addikt
Érdekes volt végigszaladni a kommenteken.
A saját véleményem:
Az új iPhone X jó készülék lett (volna), ha ugyan ezt 800 $-ért adják. Így viszont csak 1 drága vicc, amit sokan nem értenek és ezért megveszik ennyiért.
Több problémám van a telefonnal, amik a következők:
1. Face ID
Rendben van, hogy gyors és pontos de 2017-ben ez a minimum elvárás 1 ilyen technológiával kapcsolatban. Én továbbra sem technológiát, hanem a szükségességét kérdőjelezem meg.
Tegyük őszintén a szívünkre a kezünket, hányszor használtuk a korábbi arc / szem alapú feloldó mechanizmusokat ? Nem túl sokszor és pont azért nem, mert nem kényelmes az arcodhoz emelni a telefont / felvenni csak emiatt az asztalról. Nem lenne semmi gond ezzel a próbálkozással, ha emellett megtartották volna valahogy, akár a hátsó Apple logóba építve a touch ID-t.2. Felső Kijelzőbe nyúló sáv
Eszméletlenül zavaró és lusta munka az Apple részéről. Semmivel sem lenne zavaróbb,ha felül megtartottak volna 1 kicsivel szélesebb felületet a kameráknak, de ez így nagyon gagyi megvalósítás. Ekkora felárért cserébe szerintem az lett volna a minimum, hogy a lehető legkisebbre húzzák össze a fent elfoglalt helyet. Jobs ezt a megoldást kiröhögte volna és küldte volna vissza a mérnököket az asztalhoz.3. Vásárlók lehúzása
Nem elég, hogy a 0 innovációért cserébe elkérnek 200-300$-al többet, mint eddig, de most a készülék adta lehetőségeket sem tudod kihasználni az "alap" csomaggal. Szerintem hatalmas Bullshit a gyorstöltőt nem hozzá adni normál tartozékként. Ez pont ugyan az, mint amikor a videó játék piacon content-et hagynak ki a játékból, hogy aztán DLC formában eladhassák + pénzért. Ez szerintem 2017-ben konkrétan gáz és szégyen egy ekkora cég részéről.A másik pont ahol szemen köpik a saját vásárlóikat a tárhely. Elég sok ismerősöm és ügyfelünk vásárolt 128-as iPhone-t, mert a 32-es kevés és nem használja a felhő tárhelyet, mert nap közben nincs net közelben / nem fog mobilnetről 4k videókat feldobálni a felhőbe. Akkora az árkülönbség a 64-es és 256 -os verzió között, hogy kompromisszumos megoldás lesz a vásárlás vége. Szerintem ha SD bővítésről nem beszélhetünk az lenne a minimum, hogy nem szopatják tovább a vásárlóikat.
Továbbra is tartom a véleményemet, hogy az Apple 2 - 3 év lemaradással követi a többieket. Most az X-el ledolgoztak ebből valamennyit. És itt is a vásárló szívja meg, mivel ezt a felzárkózást az Apple világmegváltó újításként adja elő és 200+ dollár felárat kér érte.
-
Blizzardking
őstag
"Ezzel az új feloldási móddal nálam inkább olyan, mint egy szorgalmas hülyegyerek az Apple. Csinált valamit, de nem sok értelme van. Nem lett volna egyszerűbb rakni a hátlapra egy ujjlenyomat-olvasót?"
Ezt a közönséget nem frappáns és működő megoldásokkal lehet kiszolgálni, hanem a különlegesség- az utánzottság illúziójával lefejni mint a kecskét. Kár hogy nem látják magukat kívülről.
frankweber* #89 - jelen esetben ennyit ér ez az "az igen".
Az igazi mélytorok mégis ez.
Hurrá, van már L alakú aksitok. Csak sajnos a benne lévő elektronok ettől se nem ájulnak el, se nem szaporodnak osztódással, de ahogy a videót nézem, még gyorsabban sem fognak szaladni. Megint a bullshit Vs real life.* * *
Materializálódott a bullshit. Evvan. Bon apetit
Csak nekem tűnik úgy, hogy az Apple már a saját táborán is röhög, mert bármit is tesz, nem tud mellényúlni? Ezzel a beszélő szar dologgal már frankón magukat szórakoztatják szvsz, kiélvezik hogy bármit megtehetnek.
Az új én-szlogen "annyi pénzem van, hogy maradhatok infantilis hülyegyerek" szerintem vékony jég. Legalábbis remélem.csengősszános söncö - "Akinek nem tetszik ez a telefon annak mi a francért kell itt picsogni? A többi örömét elrontani?"
"Én azt akarom hogy tiszteljenek! Nem ér gúnyolódni, ti mind csórók vagytok! Aki kajak kiröhög azért mert az istenem kutyaszar képében jelent meg mindenki előtt, az húzzon a vérbe, ne itt trollkodjon! Menjen a szar kínai topikjába ahol mindenki engemet utánoz! Ahol minden gagyi! Olcsó!
Iiiitneelegyeeneeek olyanoook akiiik neeem iismerii eezt azz éééleetérzéééstMeeenjeneekvissza kiiináábaa vagy kóóóreábaa!!
"
-
Pesza
csendes újonc
Nem normális egy banda.
-
Pesza
csendes újonc
On 04.11.2017 00:01, Péter wrote:
Üdvözlöm!Érdeklődnék, hogy az iPhone X 256GB valós ára mennyi?
Mert az oldalon 868.000 Ft szerepel, ami véleményem szerint elírás.Köszönöm!
PéterÜdvözlöm!
A készülék ára nem elírás,sajnos termékhiány miatt csak ilyen áron tudjuk beszerezni így is csak előrendelésre.
--
Üdvözlettel
MobilCorner.hu -
Dottore
addikt
Egy értelmes világban azzal a trollkodássan amiről írsz, nem lehetne a többiek örömét elrontani. Ha valakinek ettől olyan benyomásai lesznek, hogy rosszul választott, vagy bármi hasonló, ott igaz nem ugyanolyan, de ugyanakkora problémák vannak. Az ellenvéleményeknek pont annyi a létjogosultsága, mint bármilyen más véleménynek. Megsértődni nem szabad, ezek csupán tárgyak, amiket pénzért bárki megvásárolhat magának. A gond ott kezdődik ha valaki önmagát akarja meghatározni ezekkel.
-
-
söncö
tag
válasz
Juhaszatti #20 üzenetére
Osztom.
iPhone 6 tulajként. Reggeli munkába mentel során egy kis 3C° “hőség” mellett lazán megadta magát úgy ,hogy szinte teli volt az akku.Off: egy értelmes világban nincs olyan trollkodás mint amit itt levágtok. Akinek nem tetszik ez a telefon annak mi a francért kell itt picsogni? A többi örömét elrontani? Értem én ,mindenkinek van egy véleménye ami senkit sem érdekel és itt adja ki magából. De ennek így ilyen formában értelme nincs. Tiszteljük már meg a másik azzal hogy békében hadjuk az örömét valami iránt és nem ide járunk lehúzni és ócsárolni.
Minden gyártónak van erőssége és gyengesége (direkt nem írok példát a provokációra való tekintettel) és ígyis mindenki veszi/használja a termékeiket. Egy szó mint száz, nem érdekel akkor ne ide trollkodjál és a közelgő ünnepekre való tekintettel mindenki aki csak ezért jár ide az elhúzhat a picsába egy csengős szánon!Megértéseteket nem csak én de szerintem néhány fórumtársunk is köszöni!
-
NandorHUN
addikt
Szokásos olcsó vas, alkatrészek dúrván túlárazva a birkáknak. Lényeg az optimalizáció meg az alacsony erőforrás igény appoknál és senkinek nem tűnik fel, hogy már 3 éves android is tudja ugyanezt.
-
GEIL
addikt
1. repedt volt a kijelző és kinagyitva látszik hogy erősebben nyomkodja a kijelzőt mint azt rendeltetésszerűen nyomkodná bárki is.
2. Nem a robbanás erejétől lett lyuk a pulton, hanem ahogy izzott/égett a cellazárlat miatt az odaesett telefon, az "égetett egy foltot" a pulton....
Szoval el van ez túlozva picit......de kétségtelen hogy akksiban lett cellazárlat....pont.
-
nordo
tag
-
RaveForce
veterán
"Bár az iPhone-okat meg lehet találni a Find My Phone funkcióval, és távolról le is lehet tiltani, a tolvajoknak még sikerült az előtt megkaparintaniuk a készülékeket, mielőtt aktiválták volna ezeket a funkciókat."
Btw, az a kijelzo szep summat er onmagaban csupan alkatreszkent is, kb egy androidos csucskeszulek kijon belole.. -
gerii
addikt
Elég fos videót csinál.
-
Dottore
addikt
-
hernan.c
tag
Végre 1 iphone normális felbontású kijelzővel!! Pár év alatt csak összehozták, bár nagy felára van. Sírtam az i8+ on h még mindig 401ppi...
-
zoleeno1
veterán
válasz
#32839680 #85 üzenetére
Persze, hogy marad. Ameddig az elvakult fanoknak azt le lehet dugni a torkan 2017-ben, hogy vigyorog meg beszel egy rakas szar a kijelzon, addig barmit le tudnak, foleg, ha ennyit koltottek a fejlesztesre. 2018-ban a XI konkretan korbe lesz kenve kakival, de azt is venni fogjak, sot az is uttoro lesz, amivel feladja a konkurencianak a lecket
Velemenyem szerint ez olyan ficsor, ami bohockodni jo, plusznak jo lett volna a fingerprint melle, de helyette, a mindennapi eletben, sok ezerszer hasznalva lassu lesz es korulmenyes.
-
vicze
félisten
Rendes szétszedése, aki valamiért még nem látta.
-
Szilofon
aktív tag
Ennyi pénzt nem ér meg. Nem tudom ezzel újat írtam vagy sem.
-
válasz
#32839680 #72 üzenetére
Tuti maradni fog később is a Face ID, mert így elnézve, azért van benne lehetőség bőven. Nekem az a fícsör tetszik baromira, hogy amíg nem nézel rá a kijelzőre, addig nem látszik az üzenet szövege az értesítéseknél, csak az, hogy ki küldte. Ezt baromi jól megoldották.
Nyilván kicsit túláradozik ő is telefonról, mivel 10 éve csak iPhone-t használ. Egy i7-hez, vagy i8-hoz képest valóban űrtechnika.
Nem rossz telefon, de tényleg ennek kellett volna jönni i8-ként, abban az árban. Ebből veszel már majdnem 2 S8-at. Annyit meg nagyon nem ér meg... -
Fall-N
veterán
válasz
#32839680 #72 üzenetére
Pedig itt magyarázkodtak a fanboyok, hogy milyen jó, a nyomásérzékeny kijelző. Akkor is sokan írtuk, hogy marhaság. Ugyanez van ezzel az arcfelismerő hülyeséggel is.
Miért?
Túl bonyolult felépítésű, de nem jobb az ujjlenyomat olvasónál. Sőt rosszabb, mert azt csak meg kell érinteni, körülményektől függetlenül ugyanolyan hatékony. Vakon, ösztönösen hozzáér az ember és már fel is old, egy lépésből. Ott ugyebár aktiválni is kell a kamerákat, hogy letapogassák az arcot. Ennyi idő alatt már fel is oldott volna a TouchID. Fölöslegesen drágítja csak az árat.A fingerprint hasonló elven működik, mint a kijelzők, ugyanolyan kapacitív elven. Ezért is olcsóbb gyártani és kiforrott is már.
Elég parányi alkatrészek vannak benne, ezért egy esetleges leejtés biztos ki is nyírja, már ha a kijelző túléli persze.
Ezzel az új feloldási móddal nálam inkább olyan, mint egy szorgalmas hülyegyerek az Apple. Csinált valamit, de nem sok értelme van. Nem lett volna egyszerűbb rakni a hátlapra egy ujjlenyomat-olvasót? Ott az alma logó adná magát, hogy oda is lehetne rakni. Sokkal olcsóbb is lenne gyártani a X-et és gyorsabb is. Később úgyis sikerül majd a kijelzőbe integrálni. Vagy kerülhetett volna oldalra is, tök mindegy. Ronda is a "szenzor sziget", de ez szubjektív. Az viszont igaz, hogy kitakar a képből.
-
Mekkora az akku benne?
-
Most nézegetve a hands-on videókat, azért egy dolgot sikerült lenyúlni a Xiaomitól: a ténylegesnél vékonyabb keretet mutató reklámképeket.
-
perellis
csendes tag
válasz
#32839680 #72 üzenetére
Szerintem rettentő korrekt videó, engem meggyőzött. A szigettel sincs bajom, elsőre is jónak tűnt, videót tényleg 16:9-n nézek, és én eddig is gesztusvezéreltem droidon nav bar helyett. Gyorsabb, kényelmesebb. A Face ID viszont tök felesleges. Amiben előnyösebb, azt egy smart lock adott esetben kiküszöbölt androidon, de hogy emelés után még csúsztatni is kell, az kényelmetlen. Persze szokható, és nem vészes, de nem tuti megoldás. Az egymilliós biztonság meg elvi, mert a PIN nem tud annyit.
-
-
Mr.Silkó
veterán
Mi ez az amatőr videó, össze-vissza hanggal, gyenge felbontással, bénázó szétszereléssel?
-
#96302336
törölt tag
-
nobeige
tag
A kollégáidnak nincs lightning kábele?
Ha lenne nekik, akkor odaadhattad volna nekik a töltődet - feltéve ha nem kábellel egybeépített szart adtak a telefonodhoz.Máskor magyarázd el nekik, hogy elég, ha egy olyan kábelt hordanak maguknál, mint amivel a telefonukat adták. Annak az egyik vége egyszerű USB-A, a másik meg lightning. Oszt meg is van oldva a dolog, Már adhatod is nekik kölcsön a töltődet.
Bár ha van náluk kábel, akkor nem is szorulnak rád, hiszen a kábelt a gépükbe is be tudják dugni. Bár lehet, hogy segítséget kérnek ehhez is, ezek ilyen kis nyomik. -
#96302336
törölt tag
Csak nekem tűnt fel, hogy a képen mindegyik csóka kezében két doboz van?
-
hemaka
nagyúr
válasz
PrinceHerceg #27 üzenetére
-
Sipike19
tag
Várj felsorolom: Norvégia, Sévdország, Svájc.
Durva, hogy egyesek mekkora Apple fanok tudnak lenni, ha szerintük a világon 3 normális ország van....
800000 ft feletti fizetés, meglehet, nem lehetetlen elérni, akár még itt magyarországon sem, csak valószínűleg nem képesek jó munkahelyet keresni maguknak... Én sem keresek ennyit, bár nem áll messze tőle, de ha van pénzem akkor van lehetőségem, válogatni, hogy mire szeretném elkölteni, és ha telefont veszek akkor az vagy egy S8 egy Oneplus 5, MIX2, MI6, MATE 10, P10, A7 és társaik, normális innovatív, gyors és erős Hardverrel, és méretes akkumlátorral, és nem azért veszem, mert van benne innovatív kaki. -
nordo
tag
-
#40359168
törölt tag
válasz
PrinceHerceg #27 üzenetére
Igen, mindenki rád figyel.
-
Sipike19
tag
válasz
Kaktusz92 #50 üzenetére
Hagyjuk szegényt, már így is forog a sírjában, az I6 után elfogytak az ötletek, a 7 semmi fontos újítást nem hozott, csak néhány apróságot természetesen drágábban. Az iphone 8 egy már-már megfizethetetlen iphone 7 amin megfordították a hátlapi kamerát innovációként
az X meg hozott egy igazán innovatív dolgot: a mosojgós kakit
-
Kaktusz92
tag
Régebben úttörőnek tekintettem az iphonet. Tíz éve egy csoda volt az első készülék. Próbálták utánozni, sikertelenül. Aztán teltek az évek, a konkurensek felnőttek a feladathoz, és ma már ott tartunk, hogy az iphone semmit nem jelent. Mosolygós kakával tudnak újítani, meg ezzel az arcfelismerővel, képbe belógó érzékelőkkel. Idáig jutottak. Mindezt horror áron. Jobs szégyenkezne.
-
Hegasus
senior tag
hmmm, ez a két telep érdekes, előbb elfogy az egyik és utána nyúl a másikhoz vajon? vagy felváltva szipkázza?
troll on
az új apple innováció! most két telep egy iphoneban, egy áráért! ja nem kettő áráért -
arn
félisten
Ezen a telefon sorbaallosdin jot fog rohogni az utokor.
-
ViZion
félisten
Magam is a "deszarazájfon" kategóriába tartozom. Megengedhetném magamnak, sőt, meg sem kell vennem: a cég adja. Adná. De inkább mást választottam tavaly is, nekem kell a standard csati, jack, és a dual sim. Több kollégámnak ájfón van, (van akinek a céges, de van, h privát is), jókat derülök, mikor hozzám jönnek töltőért, de már csak legyintenek. Nekem meg a gépen is lóg a mezei usb és tőt, ha kell. A dual sim meg nélkülözhetetlen szerintem, én nem szeretnék 2 telefont hurcolászni. De ugye kinek mi.
-
pr0bi
senior tag
Azért elképesztő az egész.
Pranksters Create Fake Apple Store At Subway Station With 50 People Waiting In Line For iPhone X
-
RaveForce
veterán
válasz
whatwhatwhat #19 üzenetére
Ne torodj vele, csak egy utolso sokad trollreg. Mast tole nem latsz.erdekes ezeket nem torlik a modik...
-
joey04
titán
Igazi Apple termék tele innovációval. Lesz mit behozni megint a többieknek.
-
hemaka
nagyúr
-
galaxys80
veterán
Végre a megjött a menetrend szerinti, pénteki trolltopik.
Mobilarenások már dörzsölik a tenyerüket. -
-
Tkulcsar
kezdő
Remélem rohadtul fáztak éjszaka...
-
adise
őstag
válasz
PrinceHerceg #27 üzenetére
Van baj fejben, ha egy telefont státusznak gondolsz, mikozben amint a képen is látható minden jötment megveszi
-
strogov
senior tag
válasz
ZavaBalazs #28 üzenetére
Szerintem kellene erre egy MA szabvány. pl. 300k nettó fölött szidhatod az iphone-t, 200k fölött a samsungot és 100k fölött csak a jobb kínaiakat.
Ha diák vagy nyugdíjas vagy akkor csak dícsérni szabad, vagy csendben ámulni a hozzászólásokon. -
#82729984
törölt tag
-
Szada85
aktív tag
Annyit halkan hadd jegyezzek meg, számításod: "MAX fél havi fizu" alapján, például Németországban ( amit ugye "normális" keresetü helynek tart mindenki, és a kisebbik tárhelyes verzió 1149€ ) azt jelenti, hogy ezek szerint Minimum(!) 2200€-t visz haza mindenki.
Na most, akkor vagy:
A. Németország sem normális ország már,
B. Németországban az emberek jó részét becsapják a fizetésükkel,
C. Nem igazán naprakész a forrásod. -
Sipike19
tag
válasz
PrinceHerceg #27 üzenetére
Ezért járna egy pacsi. De minimum egy:
-
PrinceHerceg
őstag
Ugye megfogadtátok a tanácsomat és gyorsba vettetek min 5-db készüléket ebből a szarból, hogy miután elfogyott az első beszállítási adag, kb ~ 5x-ös áron lehessen értékesíteni a sok státusz mániás műmájer majomnak?
-
vicze
félisten
"Most komolyan ezen kell versenyezni, hogy miből gyulladt ki több, vagy kevesebb? "
Az apró ici-pici különbség, hogy az egyiket visszahívta és kivonta a gyártó a forgalomból, míg a másikkal soha nem fog ilyen történni. Az egyik oldalon tettek valamit, a másik oldalon a szőnyeg alá söprik.
Ha ez lenne az első eset a Apple történetében egye fene, de sajnos nem ez az első. És kivétel nélkül minden esetben a felhasználók perbe kellett menjenek a gyártóval, hogy elismerjék a hibát, és cseréljék a hibás alkatrészt.
-
.Szaki.
addikt
válasz
whatwhatwhat #19 üzenetére
Én csak azt nem értem, hogy mégis mi a fenéről beszéltek...
Igen, van bizonyíték, hogy gyulladtak ki iPhone-ok. Arra is kézzel fogható bizonyíték van, hogy Note 7-ek gyulladtak ki, mindkettőt eléggé felkapta a média. Most komolyan ezen kell versenyezni, hogy miből gyulladt ki több, vagy kevesebb? Szerintem mindkettő elég nagy probléma, nem gondolom, hogy egyik, vagy másik cég jobb lenne azért, mert neki "csak" - hasamra ütök - 15 készüléke gyulladt ki, a másiknak meg 35. Ráadásul ennek az egész baromságnak semmi köze nincs a cikkhez, az Apple valóban egy újféle megoldást választott az akkumulátor elhelyezésére, egyelőre úgy néz ki, hogy ez a leghatékonyabb a X esetében, gondolom még az is baromira megnövelte volna a megjelenési időt, hogy kifejlesszék az "L" alakú akkumulátort, de ez nem ok arra, hogy a haterek azonnal robbanásveszélyt vizionáljanak, ezzel a megoldással semmi probléma sincs.
-
#96302336
törölt tag
válasz
janeszgol #15 üzenetére
Ha jól rémlik 35000 darabot érintett a Sony akkugate 2014-ben, de a Lenovonak is volt egy komoly 150.000 darabos visszahívási ügye szintén akkoriban. 2006-ban több milliós nagyságrendű tétel volt, azt hiszem, több, mint hatmillió Sony akkut érintett. A Samsung ezzel szemben közel hárommillió Note7-et hívott vissza. A Sony annyiban járt jobban, hogy nem komplett készüléket vont ki a piacról, hanem csak az akkupakkot. A lítium akkuk aranykorának kezdetéről van szó, amikor még a technológia nem ért el olyan szintet, mint a mostani. a Note7 is a technológiai határok túlfeszítése miatt lett hírhedt. 35db volt a hivatalosan elismert Note7 hiba, de ez rámutatott a készülékben lévő akku hibás tervezésére, ami ráadásul már otthon nem volt cserélhető, így érthető volt a lépés. De ezek a számok eltörpülnek az autógyártók piacán történt visszahívások számától, a Denso százmilliós nagyságrendű veszélyes légzsákjaira gondolva, vagy a GM szintén százmilliós indítókulcs problémára, ami a mai napig is folyik folyamatosan, mert több, mint 10 évig gyártották a hibás indítókulcs zárszerkezetet.
-
whatwhatwhat
aktív tag
Bírom az ilyen kettős mércét.
Van több bizonyíték rá, hogy iphone-ok gyulladnak ki. Mutatnak neki egy konkrét esetet videófelvétellel. Következtetés: összesen 1 db iphone gyulladt ki.
Közismert, hogy a note7-eknek egy kis része gyulladt ki. De ő a hírekben azt látja, hogy kigyulladnak a note7-ek. Következtetés: szinte mindegyik note7 kigyulladt.
Ezzel elnyerted a tiszteletre méltó AppleFanboy címet. Taps.
-
Azt sejtettem, hogy az első kommentelők a "nem tudom megvenni, ezért lesz@rozom, mert ez a divat" tipusúak lesznek. Meg fel kellene nőni és észrevenni, hogy ez normális országokban MAX. fél havi fizu.
Komolyan szánalmas már ez a minden sz@r, meg minek kell ez hozzáállás.
-
Quqesz
nagyúr
Látom az ebay dílerei már hozzájutottak......
már adják is 600e-es áron.......👏
-
Dtomka
veterán
Ez év márciusában:
Videón, ahogy egy férfi kezében felrobban az iPhone-jaIgaz a galaxy népszerűbb volt, hiszen még a GTA V be is belekerült
(#7) gerii
7-es? Nem a(z) X-ről szól a cikk? Én arra értettem, hogy kettesével veszik. -
Norb€€€
aktív tag
Azért elég szomorú, hogy a 10. évfordulóra csak egy túlkomplikált feloldási metódust, és egy újabb formatervet tudnak felmutatni 3 generáció után. Mindezt embertelen áron. Pedig én annyira szeretném szeretni az iPhone-t, de ez így nagyon kevés. Ha tavaly lőtték volna el, még azt mondom... De azóta majdnem minden nagyobb gyártónak jött már egy "kávamentes" telefonja. Nyilván nehéz már újat mutatni, de hogy egy közel félmilliós telefonnak animált emoji legyen a selling pointja...
-
Dtomka
veterán
-
fújifon
csendes újonc
,,Kétségtelenül a Touch ID ujjlenyomat-olvasó rendszert váltó Face ID és a TrueDepth kamerához tartozó animoji az iPhone X legfőbb különlegessége." Ugye azért az a TrueDepth többre hivatott ennél !? Az tök jó hogy a kommunikációban csak ez jön le..
-
Sipike19
tag
Dejó, mostmár 2 akkumlátor tud felpúposodni 1 helyett, sőt akár még a detonáció hangja is sztereóban szólhat, ha pukkana a kis iparihulladék.
-
vince
őstag
Annyira jó, hogy kettesével veszik az emberek
-
janeszgol
félisten
Valóban érdekes ez az akku megoldás.
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Ú, bontatlan, iPhone 17 Pro gyárilag kártya-független, apple világgaranciával
- Független iPhone 16 Pro 128GB Natural Titanium Garancia 2027.10.16-ig
- Samsung Galaxy Z Fold 7 512gb makulátlan állapotban dobozában
- Teljesen új Honor 90 5G DS 5G 8/256GB Emerald Green eladó (bontatlan)
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X270 - i5-7G I 16GB I 512SSD I 12,5" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 16/32/64GB RAM RX 9060XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Designer 4K Monitor - BenQ PD-3200-U
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! R5 5600X / RX 6700XT / 32GB DDR4 !
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest