Új hozzászólás Aktív témák
-
KROK640
nagyúr
Mostanában nem nagyon néztem, de emlékszem, hogy amikor megjelent meg utána egy ideig nagyon worst buy volt.
-
Az, hogy mi mikor és hogy indult nem igazán jelent semmit (az 'újdonság varázsa adó' minden indulási áron rajta van). Nézd meg most! Kb. 15-20ezerrel olcsóbban lehet megvenni, mint az 5600X-et, sőt, a 'sima' 5600-nál is kb. 10ezerrel olcsóbb (legalábbis a PCX-nél most ilyen árakon megy).
Vagyis az árakat nagyon célszerű megvárni, amíg beállnak, és nem a megjelenéskor nézegetni. -
hokuszpk
nagyúr
a ddr5 árral nem számolnék, az a sima Zen4 mellé is ugyanannyiba fog kerülni, és anélkül valószinüsítem a cpu + dvga páros sem működik.
az X3D árában az ujdonság felárát meg a fejlesztési költséget is szépen beárazták, ujabb procikra már nemkell az alapmatekkal kezdeni a 3dcache felapplikálást.
a tobbit csak az AMD tudhassa, remélhetőleg osztanak-szorzanak és az jön ki, hogy jó áron eladható lenne egy ilyen konstrukció. -
PuMbA
titán
A probléma ott van és lesz mindig, hogy egyrészt a CPU-ba ezeket a technológiákat mind belerakva jócskán megnő az ára, másrészt gyors DDR5 memó fog kelleni hozzá, ami megint nagyon drága és ezek árából veszel külön CPU-t + DVGA-t, ami gyorsabb lesz.
Tegyük fel, hogy lesz egy ilyen CPU, amit leírtál. Ára? 200k alatt nem lesz, mert az 5800X3D is drága. A másik oldalon egy 50k proci + 150k-s DVGA földbe fogja döngölni sebességben.
-
Fücsök007
őstag
Még nem dőlt el mi lesz, de egyelőre inkább a professzionális programokra fókuszálnak jobban és az AV1 enkóderre. Ha máshogy nem munkaállomásokba szerintem lesz később is kártya, esetleg asztali OEM gépekbe, ahol könnyeben kihozható nyereséggel a kártya. Az viszont már biztos, hogy jövőre jön a valódi asztali belépőszint AMD-nél az RX 7500XT szeméjében (feljebb az RX 7600XT olyan 380 dodó körül várható), szintén 96-bites memóriavezérlővel, így játékokban a mostani A380-nak nem lesz esélye!
-
Kansas
addikt
Önmagában az hogy a piac 3 szereplős 2 helyett, nem ér semmit sem, ha a harmadik gyártó termékei versenyképtelenek, senki se fog velük árversenybe kezdeni csak mert a világon vannak.
Egyelőre úgy tűnik a kevés infóból amit tudni lehet, hogy az Intel se ár/teljesítmény, se teljesítmény/fogyasztás, se nyers teljesítmény szempontjából nem versenyképes. Vannak érdekes/hasznos feature-eik, amik vagy működnek, vagy nem, de inkább nem. Eszelősen olcsónak kellene lenniük ezen a ponton, hogy a sok problémát elnézze nekik a nép, és szvsz az ARC jövője azon dől el, akarnak-e annyira olcsók lenni induláskor, miközben az anyacég se szárnyal, nem igazán van az ablakon kidobható pénzük - a befektetők aligha néznének jó szemmel egy masszívan veszteséges VGA-üzletágat...
Szurkolok annak, hogy mihamarabb 3 versenyképes szereplő legyen a VGA piacon(lehetőleg mindhárom gyártó által támogatott feature-ökkel), de még messze nem tartunk ott... -
Kansas
addikt
Ha a Linus féle videóból indulok ki, akkor esélyesen az egész megy a Larrabee után(ha csak nem húznak ki valamit a kalapból az utolsó pillanatban). Legalább is Kínán kívül. De lehet hogy köztes megoldásként Kínában bétatesztelik az A-sorozatot és esetleg ha nem edsik full pofára, akkor idővel egy kiforrottabb verzióval bepróbálkkoznak a nyugati piacokon is.
Azt az egyet kétlem, hogy az A-szériát jelen állapotában globálisan kiadnák - azzal csak a cég renoméját fürdetnék meg a sárban... -
KROK640
nagyúr
Egyébként most az egész VGA project lesz kasza vagy csak az Arc kártya, és a B betűs már jön?
-
szaki26a
aktív tag
ARC ban van valami hw hiba is ha jól emlékszem, ezért nincsen kint az erősebb verzió. Valami megjelenítéssel kapcsolatos. Talán 80 Hz fölé nem tud menni vagy hasonó. Szóval laptop még ok egyszerűen eladják 60, 75 ös képernyőkkel, de asztali vonal meg van lőve.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
Dr. Akula #59 üzenetére
A VM-ek nem sávot kapnak, hanem hardverhez való hozzáférést, és ebből a szempontból is nagyon jó a helyzet a sokmagos prociknál. Egyrészt sok dedikált hardvert használhatnak, másrészt a modern gyorsítók is rá vannak tervezve a virtualizációra.
Akármeddig lehet növelni. Az egész cloud computing a Gustafson-Barsis-törvényre épít. Leegyszerűsítve amíg egyre több a munka, addig egyre több mag kell.
Egyébként az igény valószínűleg több, mint az érkező Genoa 96 magja. Nem véletlenül hoz mellé az AMD egy 128-magos Bergamót. De valószínű, hogy még ennél is több maggal rendelkező procikat is el tudnának adni, csak ennyi mag fér bele a technológiába jelenleg.
-
Dr. Akula
félisten
Ez igaz, VM-nél annyi értelme van, hogy oda fixen osztja ki a VM-eket a hypervisor, nagyobb magszámnál több VM-et lehet kirakni. És használni, terhelni? Ugyanannyi PCIE sávot kapnak mint a fele, harmadannyi magos procik, ennyivel többen fognak érte versenyezni. Nyilván ha nincs ilyenirányú terhelés, akkor nem tűnik fel (mint az 5-6 PCIE x16 sávval szerelt házi "workstation" alaplapok, amik egy asztali proci 16 PCIE sávját multiplexelik szanaszét, ahány felé, annyiszor kevesebb időt adva minden eszköznek). Arról van valami mérés, hogy hány magig lehet értelmesen növelni, vagy abban bíznak, hogy ebből majd úgyis sok mag nem csinál semmit, csak csücsül rajta egy malmozó VM, és nem fog feltűnni?
-
válasz
Dr. Akula #54 üzenetére
Hát, ha néhány ezer független processzt kell kiosztani 96 mag között, akkor jó eséllyel mind a 96-nak jut bőven tennivaló. Lehetnek szűk keresztmetszetek (pl. memória-sávszélesség), de alapvetően szerver-workloadokban nem a core counttal való skálázódás a fő probléma.
Ha meg virtualizációs hostba lesz, akkor pláne. -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
Dr. Akula #54 üzenetére
Azért keresik manapság ezeket a marha sok maggal rendelkező procikat, mert minél több mag van benne, annál több virtuális gépet tud eladni a szolgáltató per proci alapon. És minél több virtuális gép fut egy processzoron, annál kisebb lesz az üzemeltetési költség egy virtuális gépre levetítve.
-
KROK640
nagyúr
Úgy tűnik túlbecsültem az Intel ARCát.
Bár kellően jó árazással, az alsóközép kategóriában remek lehet.
Mindnesetre a sokak által rossz emlékű Intel 740 után megint nem úgy térnek vissza, hogy NA EZ IGEN!
Legalábbis egyelőre... -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#36531588 #47 üzenetére
Mi nincs eldöntve? Hogy lesz-e több Exynos? Lesz. Mint írtam a Samsung csak maga képes az Apple után menni, mert ha nem teszik ezt meg, akkor leragadnak a többiek szintjén, ami egyszerűen nem elég ahhoz, hogy az Apple ellen versenyezzenek. Nincsenek meg a szoftveres fronton a feltételek. Ellenben maga az Android a Vulkan API-val képes lenne arra, amire az iOS, csak megfelelő szoftveres háttér kellene hozzá, nem olyan fostalicska, amire az ARM, az Imagination, vagy a Qualcomm képes. Korábban leírtam, hogy mi a gond, és ezt máig nem sikerült megoldani: [link] - Az Exynos 2200 az első lépés abba az irányba, hogy megoldják, hiszen a Samsung saját kézbe vette a grafikus vezérlőt. Itt ugyanazt csinálják, mint az Apple. Licencelnek egy értékelhető alapot, amit alakítgathatnak.
Nem én töröltem ki, hanem egy moderátor Offra hivatkozva. Én nem moderálok, mert házigazda vagyok, nálunk ez alapszabály. Ha a PH! moderátorok moderálása nem tetszik, akkor itt tudsz reklamálni: [link]
-
#36531588
törölt tag
Ok. Nem egy malomban őrlünk, de ez nem újdonság. Magát a hírt lehoztad, egy ugyan olyan pletyka alapján, mint a samsungos, amit nem.
Furcsa, mert nekik meg azt mondták még nincs eldöntve: [link]
"Furthermore, Samsung’s semiconductor division told us that “no specific decision” has been made just yet."Vagyis a lehetőség megvan hogy dobják, és így már meg is van erősítve az a twitter üzenet. Amit meg te kaptál választ..... de nem, ebbe nem megyek már bele.
Na mindegy. Miért törölted ki a samsungos hír alól a produkciód?
Egyrészt csináltam screenshotokat, mert sajnos veled máshogy nem lehet fórumozni, másrészt cache-ben is benne van. Értem hogy ciki volt neked amit műveltél, de persze a sokadreges dolgot ami rám negatív benne hagytad, de ennek csak örülök, mert ha majd előkerül a téma, legalább látható lesz hogy fórumozol.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#36531588 #45 üzenetére
Akkor olvasd el még egyszer ezt a hírt, mert pont azt írtam le benne, hogy az Intel nem kaszálja el az Arc sorozatot.
Akit kérdeztem az egészen konkrétan azt mondta, hogy nem tud róla, hogy a Samsung az S22-es modellekből kivenné az Exynos 2200-at, és nem érti, hogy honnan származik a pletyka.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#36531588 #43 üzenetére
Mint írtam a Sapphire Rapids az E5 steppingnél jár. Ez már azt jelenti, hogy volt 5 nagyobb váltás, és legalább öt respin. Tehát az E5 maga 10 steppinget jelent. És valószínűleg volt még közte két stepping, ahol a korábbi verzióknál csináltak respint. Tehát tök hihető a 12 stepping, mert már az aktuális minta revíziója 10-et jelent minimum.
Az meg, hogy 12 steppingre, vagy ha neked jobban tetszik 10 bizonyított steppingváltásra van 500 hiba... csoda, hogy csak ennyi van.
Minden processzornak van erratája, reméltem, hogy a fentiekből ez világos, de valószínűleg nem volt az.
Pontosan melyik lehozott hírre gondolsz az Arc-nál?
-
#36531588
törölt tag
Ebből még mindig nem derül ki hogy valós e a 12 stepping és az 500 hiba.
Nem tudom miért az Alder errata-t linkelted, mikor a ryzen jóval vaskosabb, sokkal jobb példa lett volna. [link]A samsung témánál ugyan ez elmondható az intel ARC-ra is, mégis milyen szívesen lehoztad a pletykát.
A témát boncolgató rész pedig csak a véleményed, nem pedig tények. Lehet túlságosan is hiszel benne, és ez lesz a banánhéj amin elcsúszol. -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#36531588 #41 üzenetére
Mert még sosem láttál errata dokumentumot. Ezért lenne jó előbb megtanulni, hogy miképpen működik az ipar, és utána hozzászólni, mert így csak azt mutatod, hogy nem érted a chiptervezést.
A Sapphire Rapdis 2021 elején érkezett volna, és gyakorlatilag két évet csúszott a fejlesztés. Ebbe 12 új stepping bőven benne van, amelyek többsége persze respint, mert ugye a mostani minta E5-nél jár. Az E ugye azt jelenti, hogy 5 nagyobb váltás volt, a többit szimpla respin tette ki. Ilyenkor azért váltanak, mert a korai lapkák tele voltak buggal, és ennyi steppingnél az 500 bug még hízelgő, hiszen nem arról van szó, hogy az E5-ben van 500 hiba, hanem az eddigi fejlesztés során 500 hibát detektáltak, a dokumentum pedig azt szolgálja, hogy információt adjon majd a programfejlesztőknek, hogy ezek közül melyik hibát hogyan javították. Mert a javítás lehet hardveres vagy szoftveres, és a szoftveren belül is több mód van a hibák javítására, például az egyik a programing guide, ahol leírják, hogy az egyes létező hibákat hogyan lehet elkerülni. Ez minden processzornál így működik, és nem a Sapphire Rapids az első, ami vaskos erratával jelenik meg. Az Alder Lake-ben például több tucat olyan dokumentált hiba van, ami nincs is javítva. [link] - nyilván a fejlesztés komplexitása megnövelheti a hibák számát, de a dokumentációjuk segít abban, hogy ezeket elkerülje az ipar.A Samsung célja a Mali IGP-jének eldobásával az volt, hogy végre kikerüljön az Androidot megkötő fejlesztési fertőből. Ők nem a többi androidos céggel küzdenek, hanem az Apple-lel, és amíg az Apple hozza a tripla-A-s címeket iOS-re, addig a Samsung arra nem képes, hogy a Vulkánt működésre bírja, mert egyszerűen a Mali, a PowerVR és még az Adreno is egy hígfos ebben a környezetben. Emiatt orbitális marhaság, hogy leépítik a saját fejlesztéseket, mert az Exynos az egyetlen esélyük arra, hogy valaha is utánamenjenek az Apple-nek, és ne csak hígfosokat kínáljanak, mint a többiek. De ehhez is egy tudás kell, hogy valaki átlássa, és a Twitteren nem biztos, hogy minden felhasználónak megvan ez a tudás. Tehát a Samsungnak egyáltalán nem az a célja, hogy kis pitejátékokat futtasson Androidon, hanem szépen hozza be az Unreal Engine 5-öt, stb, és ehhez komolyabb hardver kell, mert az Apple ugyanúgy be fogja vinni az iOS-re az Unreal Engine 5-öt.
-
#36531588
törölt tag
A csúszást elismerte, a 12 steppinget és az 500 hibát nem láttam hivatalosan.
Az hogy a samsung nem kommentálta, nem jelenti azt hogy nem igaz. De mivel baromi rossz fényt vett a samu+amd fejlesztésre, főleg a sok cikked után, amiben fényezted a cuccot, ciki még a gondolat is. Aki időt nyer, életet nyer, ugye? Tavasszal ha úgy lesz meg majd lesz valami.
De mivel gyenge lett az exynos, ezt tesztek igazolják, a fogyasztás és melegedés is problémás, akkor ez egybevág a pletykával nem? [link] -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
#36531588 #37 üzenetére
Van az aktuális eredmény, és van a múltbéli. Nem véletlenül hívják a legújabb eredményeket aktuálisnak.
#39 Albus_D : Az Intel is elismerte a mostani negyedéves beszámolón, hogy találtak egy hibát, ami miatt csúszik a fejlesztés. Az Intel álláspontja teljesen egybevág Igorék pletykájával.
-
#36531588
törölt tag
válasz
Petykemano #38 üzenetére
Ilyet rajtuk kívül szerintem senki nem tud, feltéve ha igaz Igorék pletykája. Mert mindenki rájuk hivatkozik. A samsung-nál azt a pletyit, hogy jövőre csak snapdragon chipet használnak, Abu nem tartotta igaznak.
Szerintem igor pletykáját gond nélkül elhiszi.
Bocs az első link rossz: [link]
-
#36531588
törölt tag
válasz
Petykemano #34 üzenetére
Nem én állítom. A források nélküli adatközlés joga engem nem illet meg.
[link] [link]
"Right now, Intel targets 2023 calendar week 6 to 9 (Feb. 6, 2023 to March 3, 2023) launch window for high-volume Sapphire Rapids processors. Meanwhile, some SPR products may launch on 2022 calendar week 42 and 2022 calendar week 45. "#36Abu85: Nem újdonság. Pont te is leírod, utólag közli. Azt csakis a múltról lehet, ugye?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
Petykemano #34 üzenetére
Egyébként nyilván nem ér rá az Intel, de őszintén szólva nagyobb baj lenne, ha hibásan adnák ki. Tehát jelen esetben tényleg a csúszás a jó döntés.
#35 Albus_D : Minden cég utólag közli a negyedéves eredményeit. Remélem ez nem újdonság. -
Petykemano
veterán
válasz
#36531588 #30 üzenetére
Egy negyedév eredményeitől nem kell pánikba esni. Nem is ezt mondtam.
A bevételcsökkenést csak arra reagálva hoztam, hogy amikor megkérdeztem, hogy mi az oka annak, hogy a 12. stepping után is még mindig hibás és tologatják a Sapphire rapids kiadását, erre Akula kolléga leintett, hogy fölösleges kapkodni, az Intel ráér.Te akkor azt állítod, hogy a SPR valójában már teljesen működőképes, a hivatalos rajtot azért tolták el, mert előtte "bizonyos" kedvezményezett vevőknek szállítanak?
-
#36531588
törölt tag
válasz
Petykemano #29 üzenetére
"de hát azért az Intel adatközponti bevételei csökkentek."
Pontnem, eddig. 2022 Q1 22%-ot nőtt a Datacenter Y/Y. [link]
Az epyc 2017-es megjelenése óta pedig volt vagy 8 rekord negyedéve a datacenternek az intelnél. Most beütött a világszintű probléma, meg a csúszás a sapphire rapids-al. De ilyen volt az Ice Lake-nél is, akkor is a csúszás miatt volt egy gyenge negyedév, gondolom az elmaradt szállítások, aztán a következő negyedév megint erős volt, mert kiszállítottak egy csomó procit.És ha már SR, akkor a csúszás nem érint "bizonyos" vevőket, csak a nagyközönséget.
-
Petykemano
veterán
válasz
Dr. Akula #27 üzenetére
Szerintem a skálázódás kérdése legfeljebb a workstation szinten merülhet fel. De erre a problémára szerintem az Intel és az AMD is egy kisebb platformmal fog reagálni. Nemrég megjelent pár AMD roadmap amin végre megjelent egy 6 csatornás max 64 magos platform - ilyesmit Abu már régóta pedzeget, hogy jön.
Szerverek terén TCO-ban gondolkodnak. Ebben benne van a "compute density", vagyis hogy a szerverterem fizikai kiterjedése, amihez mindenféle infratstuktúra szükséges, az sem végtelen. És persze a fogyasztás is. Itt igenis számít, hogy ugyanakkor fogyasztásból és ugyanakkora helyen 40 (vagy 56) helyett 96 magot tudsz kihozni, mert arra pont kétszer annyi cloud ügyfelet tudsz bepakolni, vagy adabszurdum, alá tudsz ajánlani a konkurenciának.
Nekem úgy tűnt, hogy a nagyobb ügyfelek (hyperscalers) számára meggyőző volt a 64 magos Rome-tól kezdve az AMD kínálata. És ez persze nem jelenti azt, hogy Intelt nem vesznek, de hát azért az Intel adatközponti bevételei csökkentek. az AMD negyedéves jelentése a napokban jön ki, meglátjuk, hogy ott megjelenik-e, ami az inteltől elpárolgott.
Én személy szerint nagyon nem vagyok odáig azért, hogy az Intel és most már az AMD is emelte a processzorok fogyasztási keretét, de ettől függetlenül én csak azt kérdeztem, hogy mi lehet a konkrét oka, hogy a Sapphire rapids már a sokadik (12.) stepping után is még mindig kiadhatatlan, hibás.
Ami a rezsiemelést illeti.
Én még mindig várnék egyrészt egy Uniós és USA szabályozást ezeknek a hardvereknek a teljesítményére és a teljesítménygörbéjére. Szerintem ebben az energiaválságban, amikor elővesszük a fát meg a lignitet, egyszerűen nem megengedhető, hogy néhány százalék többlet-teljesítményt dupla (50-100W) többletfogyasztás mellett facsarjunk ki a hardverekből gyárilag.
Azon is csodálkozom picit, hogy az energiaválság közben, amikor arról beszélünk, hogy globális éhínség veszélye forog fenn és euróövezet hanyatlása (gondolok itt az egész euróövezetet érintő külkereskedelmi mérleg leromlásra), hogyhogy nem merült még fel a kriptovaluta bányászat komplett betiltása? Az egész technológia lényege az, hogy a tranzakció azért biztonságos és megbízható, mert a végrehajtása nehéz és energiaigényes. Eközben Londonban állítólag pont az adatközpontok miatt várható energiahiány.#28 Joci10 Áh, igen, ez lehet.
Mondjuk az Alder Lake vs Raptor Lake-re is azt tudnám mondani, hogy szerintem indokolt az iparkodás, mert Client computing téren az Intel $2.5b bevételkiesést könyvelhetett el, aminek nem tudjuk, hogy mekkora részben oka az, hogy általánosságban csökkent a kereslet a PC-k iránt, és/vagy mekkora részt vitt el a tortából az Apple (M1) valamint az AMD.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a piac szerint az Alder Lake nem elég jó és ennek valószínűleg része, hogy az elszabadított fogyasztás pont nem magabiztosságról, hanem izzadságszagról árulkodik. "Szerencsére" az AMD is emel. -
válasz
Petykemano #25 üzenetére
Szerintem (a mostani reagálásából is ezt érzem) csak benézte. A 12. steppingre reagált úgy, mintha a 12. generációt olvasta volna, ezért írta, amit (mint említettem, a mostani reagálásában, magyarázkodásában is ezt érzem - főleg az első gondolatában, ami szerint felesleges egy szerverközpontba a minél több magos proci; holott ...., na de mindegy is). Hogy miért nem vállalja fel, hogy 'á, tényleg, ezt benéztem/elnéztem', azt nem tudom. Az már legyen az ő dolga.
-
Dr. Akula
félisten
válasz
Petykemano #25 üzenetére
Számít ennyi magnál egyáltalán hogy 96 vagy 40? Tud egyáltalán ennyire skálázódni bármi, ami rajta fut? Mert ha nem, akkor nem nagy veszteség ha nem tudnak ellenfelet állítani neki. Inkább árban kell versenyezni, meg talán így a rezsinövelés után a szerverek fogyasztása se lesz annyira mindegy. Ez szerintem nagyobb gond az Intelnek, mint hogy hány kihasználatlan maggal tud kevesebbet. A 12. vs 13. gent az egészre értettem, nem csak szerverprocesszor vonalra. Utóbbinál valóban nem annyira égető a fogyasztás, ha jól megy a biznisz, és ki tudják számlázni a többletfogyasztást, majd a vásárlók megfizetik. De azért akkor is jön mindig egy manager, hogy hogy lehetne költséget csökkenteni, és csak felteszi a kérdést hogy miért nem AMD.
-
#52931072
törölt tag
Ja hát valszeg azért veszteséges a negyedév, mert minden arc gpu- hoz adnak egy tízdollárost. Ingyen vagy olcsóbban jobban fogy.
-
Petykemano
veterán
válasz
Dr. Akula #23 üzenetére
Kezdem nem érteni.
Feltettem a kérdést, hogy mi.lehet az oka, hogy a Sapphire Rapids szerverprocesszor esetén már a 12.. steppingnél járnak és még mindig bugos.
Erre azt mondtad, hogy szerinted felesleges kapkodniuk, mert az Alder Lake-et sem veszik.
Már ezt sem értettem kristálytisztán, de mindegy
Szerintem nem.érnek rá totojázni, mert néhány hónap múlva az AMD kiadja a 96 magos Genoát, 2023-ban a 128 magos Bergamot. Persze hibásan, meg rossz kihozatallal (drágán) ne adják ki, nem is.ezt mondtam. Csak kérdeztem, hogy vajon mi nem áll össze. A 12 stepping nagyon sok.
Bocsánat ez nem GPU téma, ezért offba teszem most már.
-
Fücsök007
őstag
válasz
Dr. Akula #17 üzenetére
Űgy tűnik nem működik megfelelően az ütemező, és ezt csak részben lehet szoftveresen kompenzálni. Az nem véletlen, hogy az IGP-k esetében nem volt szükség mostanáig erős ütemezőre, mivel a belépő szintű kártyákat sem érték el teljesítményben, 2024-ben az Arrow Lake hozhat ebben változást. A mostani Alchemist széria tervezésében csak kisebb részben van bene Raja munkássága, a tervezés zöme már az érkezése előtt kész volt. Ezen túl szoftveresen nagy fejlődés kellene és mellette főként a játékfejlesztők támogatása/segítsége is elengedhetetlen, ha valóban életképes vidókártyát akarnak gyártatni a jövőben. Az biztos, hogy laptopokba lesz vga chip tőlük, mert Nvidia-t ki akarják szorítani, de a DIY és OEM piac még képlékeny.
-
Dr. Akula
félisten
válasz
Petykemano #21 üzenetére
De, csak nem arra hogy amit eddig se vettek mert drága és sokat fogyaszt, azt egy mégdrágább, mégtöbbet fogyasztóval übereljem. Mondjuk első körben szétnéznék a brigádban hogy biztos jó felé megyünk, jó emberekkel? Mégnagyobb veszteségért kár előre rohanni.
-
válasz
Petykemano #21 üzenetére
Mondjuk helyükben tennék egy brutális "évszázad biznisze" ajánlatot az Nvidiára , A la mode Elon Musk@Twitter.
-
YellowFlash
aktív tag
Az Intel ott krta el, hogy felvették azt félnótás Kodurit.
Pirosaknál se alkotott maradandót, az Intel GPU részlegét meg úgy tűnik, hogy totál haza is fogja vágni. Taps-taps. -
-
Dr. Akula
félisten
válasz
Petykemano #7 üzenetére
Még a 12. gent se vette meg kb. senki, hova siessenek? Az AMD se siet a Zen 4-el, nincs nagy nyomás, csak a szokásos. Lehet hogy ugyanazt csinálják mint az Nvidia a 4000-el: majd ha az előző kört eladták.
-
Dr. Akula
félisten
"a hardver alapvetően hozza azt, amire tervezték, csak az nem feltétlenül elég manapság"
Ha nem tudja azt amit kéne, akkor az tervezési hiba. Nem feltétlen mérnöki, hanem koncepcionális. Tudták hogy játékra fogják használni, tudták hogy a konkurrenciával kell versenyezniük, erre elindulnak egy másik versenyen. De hát mindenki ezt nézi, ami már régóta megy, kit fog érdekelni a másik? Ők tudják egyébként milyen ligában akarnak versenyezni? Vagy úgy gondolják, hogy majd a verseny idomul hozzájuk. Még ha mondjuk 2x erősebbet villantottak volna mint az Nvidia, akkor elhiszem hogy van mire felállni és új utat diktálni, de így?
#2b.: Az a csoda hogy csak most. Hány éve is vannak lemaradva az AMD mögött? Ennyi ideig kitartott a lendület, a márkanév ereje. Akik nem követik a témát, azoknak még mindig Intel = minőség, AMD = valami sz.r.
-
Duck663
őstag
Koduri ismét alkotott. Várható volt, hogy ez lesz az eredmény.
-
Hát én is.
Főleg hogy kettős dolog történt a kékeknél.
Ember legyen az az Intel befektető aki tudja mit csináljon most.
Egyrészt Pár napja megszavazta a szenátus az Intelnek a kincses barlang kulcsát mint a Kína elleni stratégiai cégnek kijár aza pár ( 76) milliárd dollár. [link] Szerintük.
Másrészt Az előző negyedévben 500 millió dolláros veszteség ,109%-os csökkenéssel a tavalyi év azonos időszakához képest. összbevételben 19,6 milliárd dollár ami 21 % csökkenés az előző negyedévhez. hatalmas pofon.
Szerintem is lehetséges stratégia, hogy egyelőre jegelik a dGPU üzletágat . -
hokuszpk
nagyúr
ez ám az Arcvesztés
-
Petykemano
veterán
@ABU
Mi az oka annak, hogy Intel már a 12. steppingnél jár a Sapphire Rapids esetén és még mindig nem , hanem majd csak 2023 elején jelenik meg? Mit nem tudnak összerakni?
-
Petykemano
veterán
Elnézést, de én úgy értelmeztem MLiD pletykáit, hogy az Intel nem a GPU fejlesztést és nem is az Alchemist kiadásának végleges feladását fontolgatja, hanem a dGPU-k kiadását.
Feltételezhető, hogy az Alchemist lapkák már egy ideje gyártásban vannak, ezeket valószínűleg még akkor is megéri kiszórni, ha ez történetesen veszteséggel történik. Ha másért nem is, de valami minimális felhasználói bázist ad.
Az architektúra fejlesztése folytatódna, de csak IGP formában, valamint olyan adatközponti célokra, mint a Ponte Vecchio.
Ez tulajdonképpen annak beismerése, hogy az ökoszisztéma még nincs készen. Ha jól tudom, eredetileg az Intel a GPU-kat is csempézni szerette volna és elég valószínű, hogy az Alchemist ebből a szempontból sem az, amit terveztek.
Szerintem nem biztos, hogy rossz döntés lenne, ha csak versenyképes IGP-ket kínálnának a következő generációs architektúrákból, azt talán az OEM-eken keresztül nagy mennyiségben ki is tudnák szórni és csak akkor kezdenék kártya formára felskálázni, ha már működik.
-
Kansas
addikt
"A tényleges képességekre pedig lehet például jó árazással is reagálni, mert a sebesség és a fogyasztás is csak egy-egy adat, ha kellően hízelgő árcédula társul hozzájuk, akkor bármilyen termék eladható."
Csak veszteséges ne legyen, mert akkor a részvényesei nagyon nem fognak örülni, és attól nagyobb pofont is kaphat, mint az ha továbbra se lenne tényező a desktop VGA-piacon.
Linusék egész jól kitárgyalták a WAN Show-ban hogy miért lehet a pletyka mögött igazság... és jó érvek vannak mellette. Nem amellett, hogy az Arc A-t elkaszálják, hanem hogy az egész Arc úgy ahogy van a Larrabee sorsára jut. -
Busterftw
nagyúr
A legjobb verzio az, hogy a laptopokban stb megtartanak, kaszalnak a tobbit es fokuszaljanak a kovetkezo genre.
-
Raja odab***ott, úgy látom
-
-
Puma K
nagyúr
Szóval az Intel megint b@lfaszkodik... pedig tudna abból a tortából egy egész szép szeletet hasítani magának... Korábban AMD-nél és Nvidia-nál dolgozó tagokkal-szakemberekkel erősítették a GPU-VGA águkat. Erre futotta volna? Egy olyan cég esetén aminél úgymond... "hegyekben áll a pénz"...? Ne már...
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 4000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- Szinte új, minőségi, állítható ritkítóolló
- 134 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8H) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4090 - 3 év garancia
- GÉMER! Dell G15 5520 i7-12700H 14magos! RTX 3060 3070 szint! 32GB RAM 1000GB SSD FHD 120Hz Gar. 2026
- Bomba ár! Dell Latitude 7390 - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 13,3" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest