Aktív témák
-
Cs.Orsolya
senior tag
válasz
DArchAngel
#58
üzenetére
Most meghívlak egy játékra, hogy rámutassak, mennyire nem létezik az EGY-nél több, és ehhez a Te szavaidat szeretném felhasználni. Nem szeretek idézgetni, és szétszedni mások mondatait, de most szeretnék rámutatni egy alapvető gondolkodási jelenségre. Remélem, nem haragszol meg érte! Ne vedd személyes kritikaként, ez csak egy elmegyakorlati demonstráció.

Írod:
Például: ha nekem valamiért kevesebbet kezd el érni a fizetésem, akkor nyílván kevesebbet tudok belőle adakozni.Rögtön az elején kezded egy "Ha" szóval:
Feltételes mód, eltávolítasz egy eseményt a jelentől, és a tényszerűségétől, és a Valóságtól, azaz a megvalósultságától. Ennek lehet jelentősége, de figyelmen kívül is hagyható. Az a kérdés, hogy itt és most, a jelenben, a pillanatnyi állapotodban mit élsz meg a mondat összes többi részét illetően. Az érzéseid fogják megmondani, miért távolítottad el a mondatot időben és realitásában."Nekem":
Névmás, részhatározói jelentéssel. Személyessé teszed a történéseket. Te kerülsz a középpontba, és előre feltételezed vele, hogy a mondat minden további tartalma egy irányba fog mutatni, Feléd. Egy kör középpontjába haladnak az események, a tartalmak, és az Te vagy, EGYedül Te. Személyessé tetted a megfogalmazandót, és a középpontjába önmagadat tetted."Valamiért":
Általános névmás, okhatározói jelentéssel (ragozva). Az okokat elbizonytalanítod, láthatatlanná teszed, olyasmi, amit nem tudsz sem fizikailag, sem időben, sem más feltételek közé kézenfoghatóvá tenni, megragadni, kicsúszik a kezed közül. Az ok így láthatatlanná válik."Kevesebbet":
Középfokú melléknév tárgyraggal. A melléknév minőséget jelöl, a fokozása, hogy ez a minőség több. A kevés minősége több lesz. Ráadásul hozzápakolsz egy tárgyas ragot, amivel egy minőséget kézzelfogható, tárgyais formába öntesz. Mintha a minőségek ugyanolyan tárgyak volnának, mint az asztal, vagy a szék. Mivel fokozod, ezzel összehasonlítasz, de nem határozod meg az összehasonlítási pontot. A mondatodban eddig egy fókuszpontot jelöltél, önmagadat. A saját szubjektivitásodat viszont eltávolítottad magadtól, így nehéz megmondani, hogy mihez képest kevesebbet. Tegnaphoz képest? Kis Jóskához képest? Holnaphoz képest? Mihez avagy kihez viszonyítod a fokozást? Később sem derül ki."Kezd el":
Igekötős ige, jelen időben. A jelentése azt mutatja, hogy a folyamat megindult, és megállíthatatlanul zajlik. Egy folyamatot jelöl ki, amely nyitott intervallumot feltételez időben és térben. Nem fókuszál egyetlen pontra sem, és nem ad támpontot ahhoz, hogy valaha is véget ér ez a folyamat. mintha végtelenbe raknád az egészet. Nem zárod le a minőségi változást, hanem hagyod, hogy - ahogy már hasonlítként írtam
- vízgyűrűként szétterjedjen az egész rendszeren. A rendszernek viszont nincsenek határai."Érni":
Melléknévi igenév. (Az "ér" szót nagyon szeretem!
Rengeteget lehet vele játszani.) Az ér jelölhet értéket, jelölhet mozgásban egy beérkezettséget, azt, hogy elérek valamit, kijelöl egy célt, és kijelöli az utat is, ahogyan érnek hívjuk az ereinket, amiben a vér (ebben is ott az ér) áramlik, vagy a kis patakokat, amelyek még csak érnyi vastagságúak. Az ér ott van az értékben, a értelemben, az érmében. Közös gyökere rengeteg szavunknak, amelyek egy fogalmi rendszerbe tartoznak emiatt. Az, ami ér valamit, annak van útja, célja, abban van beérkezettség, abban van érték, annak van eredménye. Határozott, célorientált, tüzes, érdeklődést és érdekeket tartalmaz. Az ér jelöl folyamatot, kezdetet és célt is, és jelöl olyasmit is, ami a kezdettől elér a célig. Fókuszált és folyamatos egyben. Olyan szó, ami hihetetlen gazdagságot ad annak, amihez társítjuk. ráadásul melléknévivé teszi a -ni képző, és innentől egy igét átvarázsolunk a minőségek világába. Apró könnyed kis trükk ahhoz, hogy egy gazdag, dinamikus, pontból pontba haladó folyamat jellegű dolgot egy laza csuklómozdulattal valaminek a minőségévé tegyünk. Zseniális!"Fizetésem":
Itt jön a nagy játék!
Meghatározod végre, hogy miről is beszélsz. Egyes szám első személyű birtokragot teszel rá, tehát azonnal egyhegyűsíted a dolgot, és saját magadat teszed a dolog közepévé. A középpont újra EGY lesz. A korábbi folyamatok ezzel önmagad felé írányulnak azonnal. Minden jelentést saját középpontodba helyezel. A fizetés szó jelentése azt jelöli, hogy egy igéből, egy cselekvésből szintén tárgyiasítunk egy kézzelfogható dolgot. A cselekvés teremtő erejét látjuk ezzel bizonyítva. Ha egy cselekvés képes létrehozni egy kézzel fogható dolgot, akkor az teremtés. A fizetés az emberi teretés bizonyítéka. A fizetés ráadásul feltételez egy ellenértéket is. Általában a munkánkért, azaz a befektetett energiáért - ami lehet fizikai, szellemi, cselekvéses -, cserébe jár. ugyanakkor van benne egy nagyon erős kapcsolat és bizalom, hogy az általam befektetett energia egy kölcsönhatáson keresztül, egy másik cselekvőn keresztül teremtési procedúrává válik, amely végén - a birtokos jel révén - énfelém fog mutatni. Egy cirkularitási folyamat, ami belőlem indul ki, és hozzám tér vissza. A fizetésem feltételezi a teremtő energiáimat, egy másik embert, akin keresztül ez az energia átáramlik, átalakul, majd a teremtési folyamat révén az ő cselekvésével együtt létrehoz valami fizikailag kézzel foghatót, ami az én középpontomba tér vissza.Ha csak ezt a tagmondatot vesszük alapul, már egy hatalmas világot teremtettél meg magadnak. Ugyanakkor ebben a teremtési folyamatban legalább 4-szer engedted ki a kezed közül a teremtési folyamat eredményeit, okait, befolyásoló tényezőit, sőt, az eredményét is. Ott van benned a szándék, ott van benned az igény arra, hogy a folyamat ahogyan belőled indul ki, úgy hozzád is térjen vissza, de legalább 4-szer veszítetted el felette a kontrollt, és így a bizonyosságot is, hogy tényleg visszatérjen hozzád az általad teremtett dolog.
Még számtalan mást is tudnék mondani, hogy mi mindent hoztál létre magadban és mások fejében is ezzel az egy mondattal. nem akarok mindenre rámutatni, mert ez csak egy demonstráció volt. Hogy mire, azt is szabadon hagynám
Viszont nagyon fontos, mi van, ha másképpen fogalmazol? Azzal mit teremtesz meg magadnak?
Pl.: Most kevés a fizetésem ahhoz, hogy magamon kívül még másoknak is adni tudjak belőle. Vagy: Most kevés a bevételem, a munkám nem ér annyit, mint eddig, a pénzen, amit kapok, nem tudom kielégíteni a szükségleteimet, amelyek között az is szerepel, hogy másoknak is tudjak adni belőle.Mondhatná kritikaként bárki, hogy ez "csak szavakkalvaló játék". De egy részről nem játék, más részről nem "csak" játék. A gondolkodás egy hatalmas teremtési folyamat. Az emberek a nyelvi képesség elsajátításával rendkívüli módon rászoknak arra, hogy a szavak között élve, a szavakkal teremtett világba helyezzék a realitásukat, a valóságukat, és azon belül is csak abba a jelentésbe, amit az egyszeri linearitásban megfogalmazott mondatuk jelöl. De a tudatunk nem így működik. Számára az összes linearitás egyszerre van jelen, és a szavakba sűrített jelentések egyszerre élnek, és meg is teremtik mindazt, amit fentebb a teljesség igénye nélkül összeszedtem. A tudat ezért analógiásan kezeli a jelentéseket. A szó egy jel, jelölés, amely pillanatnyilag a fejemben megjelenő jelentést képviseli. De valójában az a szó, nem csak az éppen tudatomban lévő jelentést hordozza, hanem hordoz minden egyéb mást is. azt a teremtett képi és érzelmi világot, ami e mögött van. Egyszerre jelöli azt, és a tudatom számára egyszerre van ezért jelen az Egész. A mondatok, a szavak hatalmas teremtő erőt képviselnek, aminek a fókuszában egyedüli módon csakis egyvalami áll: ÉN és a tudatom.
Talán ez nem bizonyítja be teljességgel azt, hogy nem léteznek az EGYnél nagyobb dolgok. De talán közelebb visznek hozzá...

Aktív témák
- Keresek Geforce 2-3-4 titánium, GTX 260 kártyákat
- Sennheiser PXC 550-II aktív zajszűrős fejhallgató eladó
- Bowers & Wilkins Dm 303 EISA díjas audiofil hangfal + Lcr 3 center
- Dell ReadyRails A6 1U Rail Kit R210, R210 II, Dx600G, stb. szerverekhez (JWFR6, W6XNW, YNG10)
- Kingston HyperX Fury 2x4GB 2133MHz DDR4 kit / Beszámítás OK! / Akciós Ár!
- iKing.hu Apple iPhone 14 Pro 128GB használt Silver 100% akku 6 hónap garancia
- Xiaomi 15 12/256GB - Kártyafüggetlen, Zöld, ÚJSZERŰ - 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Acer Nitro 5 AN515-55 FHD notebook - i7 10750H 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Ti 6GB WIN11
- Samsung Galaxy S22 / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- MEGA Akció! Számla + garancia! Apple Macbook Pro 14 - Apple M3 Pro Chip!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

Meghatározod végre, hogy miről is beszélsz. Egyes szám első személyű birtokragot teszel rá, tehát azonnal egyhegyűsíted a dolgot, és saját magadat teszed a dolog közepévé. A középpont újra EGY lesz. A korábbi folyamatok ezzel önmagad felé írányulnak azonnal. Minden jelentést saját középpontodba helyezel. A fizetés szó jelentése azt jelöli, hogy egy igéből, egy cselekvésből szintén tárgyiasítunk egy kézzelfogható dolgot. A cselekvés teremtő erejét látjuk ezzel bizonyítva. Ha egy cselekvés képes létrehozni egy kézzel fogható dolgot, akkor az teremtés. A fizetés az emberi teretés bizonyítéka. A fizetés ráadásul feltételez egy ellenértéket is. Általában a munkánkért, azaz a befektetett energiáért - ami lehet fizikai, szellemi, cselekvéses -, cserébe jár. ugyanakkor van benne egy nagyon erős kapcsolat és bizalom, hogy az általam befektetett energia egy kölcsönhatáson keresztül, egy másik cselekvőn keresztül teremtési procedúrává válik, amely végén - a birtokos jel révén - énfelém fog mutatni. Egy cirkularitási folyamat, ami belőlem indul ki, és hozzám tér vissza. A fizetésem feltételezi a teremtő energiáimat, egy másik embert, akin keresztül ez az energia átáramlik, átalakul, majd a teremtési folyamat révén az ő cselekvésével együtt létrehoz valami fizikailag kézzel foghatót, ami az én középpontomba tér vissza.