2. Fórumok
  3. LOGOUT reakciók
  4. Ildikó
Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #46 Viszlát addikt tildy #45
    Új Válasz #46
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Viszlát

    addikt

    válasz tildy #45 üzenetére

    Túllépni nem is jó, előbb-utóbb visszaköszön. Helyére kell tenni a dolgokat, ahogy Gina tette...

  • #44 Viszlát addikt Vakegérke #41
    Új Válasz #44
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Viszlát

    addikt

    válasz Vakegérke #41 üzenetére

    Buddha már említette, én meg írtam is róla, Én, Pán Péter a címe, ha lesz kedved olvasd el, vagy inkább nézd meg.

    Egyik legkedvencebb momentumom, ahogy bemutatja az író és felesége életfelfogásának különbözőségét egy egyszerű, de nagyon ötletes jelenettel.

    Ezt írtam és ez a jelenet pedig az, amikor a racionalista feleség és az álmodozó férj belép a saját-saját hálószobájába. Egy pillanatra mindkét szobába belátni, a nőé egy szürke, az akkori kornak megfelelő szoba, a férfiéban pedig egy rétet látni és madárcsicsergést hallani. Ezt tényleg látni kell, hihetetlenül ötletes jelenet.

    Általánosban nem voltam túl népszerű, most lényegtelen miért. Két évig, ha jól rémlik 4-5.-ben velünk járt egy Georgina nevű, kicsit duci, de széparcú lányka. Oda meg vissza volt értem, állandóan körülöttem lebzselt, de én nem viszonoztam érzelmeit. Már nem is tudom min, de egyszer úgy felhúzott már az anyáskodásával, meg, hogy állandóan tapizott (10 éves mércével), hogy hangosan rászóltam, hogy mostmár igazán leszállhatna rólam. Persze az egész osztály röhögött rajta, nagyon megaláztam a többiek előtt, vagyis pont azt tettem, amit velem is rengetegszer. Évekkel később eszembe jutott ez az eset és hasonlóan Hozzád, én is elszégyelltem magam és akárhányszor beugrott az arca, társult hozzá egy nagyon kellemetlen érzés a gyomromban. Elkezdtem fonogatni magamban tovább a történetet, felnőtt fejjel rájöttem, hogy talán emiatt iratkozott át másik suliba, ki tudja.

    Aztán pár évvel ezelőtt összefutottunk teljesen véletlenül és én felhoztam a témát, bocsánatkérési szándékkal. Felkacagott és azt mondta: hiszen taknyos gyerekek voltunk, én már nem is emlékeztem. Látszott rajta, hogy ez nem egy megjátszott, hagyjuk a múltat gesztus volt, hanem tényleg őszintén mulatott saját magán. Ott akkor leesett, hogy tulajdonképpen én lebecsültem őt. Hiszen én magam is mindenféle sérülés nélkül túléltem a gyerekkori sztorikat, miért is gondoltam, hogy Ő erre nem képes?

    Az én esetemben nincs szükség idealizálásra, reméljük, a Tiédben sincs.

  • #33 Viszlát addikt Vakegérke #30
    Új Válasz #33
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Viszlát

    addikt

    válasz Vakegérke #30 üzenetére

    Persze, abszolút megértem, ezért is írtam oda, hogy nem nagyon. Biztosan öregszem, azért ez a fene racionalizmus. :)

  • #27 Viszlát addikt
    Új Válasz #27
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Viszlát

    addikt

    Szia Vakegérke!

    Aranyos történet, sejtettem, hogy igaz történet, de aztán igazoltál is. Viszont most élnék egy kis kritikával a legnagyobb jószándék mellett. Úgy érzem, hogy kissé túl van idealizálva Ildikó szerepe, pedig valójában ez egy kis kamasz románc, a fiú gondatlansága és felelőtlensége ugyanarra, vagyis a korosztály érettségére fogható, mint Ildikó alaptalan szerelemre lobbanása. A mesékben ez teljesen jól van így, de mivel ez egy igaz történet, nekem sántít a dolog egy kicsit (nem nagyon). :)

    Üdv, V

Új hozzászólás Aktív témák