Új hozzászólás Aktív témák
-
orion1025
őstag
Nem feltétlenül igaz a dolog, mert van akire rá sózzák a kicsit drágábbat, és bemesélik a vevőnek, hogy ezért meg azért jobban jár, aztán idővel kiderül még sem úgy van.
Internet és kábelTV ügyileg nem kell faluig menni.Itt élek egy lakótelep totális közepén, mégis röhejes szolgáltatók vannak.UPC-t nem lehet, mert az csak két háztömbbel odébbig van, ezen a részen a lakásszövetkezet és a T uralkodik.Január 1.-től a lakásszövetkezetnél drágult minden, kevesebb csatorna lett, és kisebb netcsomagba lettünk vissza sorolva.Az amúgy is 15MB-ból lett szerény 10MB.T-nél kicsit jobb lett a helyzet, mert jóval olcsóbb, több csatorna, dupla akkora net, mert pont előttünk van egy T-s doboz.Tehát egy nagyváros relatíve közepén is ha ilyen szánalmas szolgáltatások vannak, akkor még LCD TV-t sem éri megvenni hát még 3D-t, mert olyan a kép mintha telibe lenne hányva az egészEz az ország évek óta szolgáltatásban egy helyben toporog, és ilyenkor sajnálom a falusiakat, mert tényleg röhejes dolgok mennek.Lehetett olvasgatni anno olyan pletykákat, hogy nem lesz optikai meghajtó a gépben, és csak neten keresztül lehet majd letölteni és megvenni a játékokat.Na azért ez is kis hazánkra nézve komoly érvágás lenne, hát még letölteni őket 1-2MB-s nettel.Az iPTV-re is panaszkodnak sok helyen, nálunk elvileg ilyen probléma nem merülhet fel az említett T-s doboz miatt.De elkanyarodtam a témától erőteljesen
Ettől függetlenül mindenkinek szíve joga azt venni ami neki szimpatikus, de észérveket fel lehet sorakoztatni, ami szerintem addig jó, amíg nem kezdődik az ócsárolás, ami szerencsére PH-n nem olyan gyakori.
Abban pedig teljesen egyetértek, hogy lassan egy alacsonyabb árfekvésű TV is tudja a 3D-t, csak kérdés milyen minőségben.Mert egy ilyen negatív tapasztalat is elvághatja az emberek kedvét ilyen technikák használatától.Én tudom magamról, hogy soha nem fogom használni, ha meg rá lesz erőszakolva az emberekre, akkor meg végképp.Nekem néhány mozis film is szenvedés volt, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. -
dezz
nagyúr
válasz
unrealnoise #175 üzenetére
2. Az alapszabványok, amik a stereo-3D tartalmak kezelésére vonatkoznak, jó ideje le vannak fektetve. Az már egyéni preferencia kérdése, hogy valaki az aktívat vagy a passzívat részesíti előnyben (vagy egyiket se). A szemüvegnélküli megoldással az a baj, hogy ha csak felezi a felbontást, akkor mozdulatlanságra kötelez (különben elmegy/kifordul a 3D). Ha többnézetes, azaz enged némi elmodulást, akkor pedig töredékére esik a felbontás. Szóval, akkor lesz belőle valami, ha min. 8K-sak lesznek a tévék, de még az is kevés. Szóval, még odébb van a jól használható szemüvegnélküli 3D. (És ugye most nem is a valós holografikusra gondolok.) Szerintem 1-1 film ereéig vagy napi 1-2 óra játékhoz teljesen jó a szemüveg. Aki persze egész nap nyomja, annak nem az igazi.
3. Nem tudom, mikor nézted utoljára, de elég sok 3D-s film van már. Na ja, nem jut minden napra...
4. HMZ-knél nincs kiemelve (vagy én nem találkoztam vele), hogy lenne bennük head-tracking, de több videós teszben úgy néz ki, mintha ide-oda néznének benne, és nem csak azért, hogy megmozgassák a nyakukat. Szóval, mintha lenne benne, de nem biztos.
(#177) orion1025: Milyen tévének? Ma már nem is nagyon lehet középkategóriától fölfelé 3D nélküli tévét kapni. Itthon persze általában az olcsóbbakat veszik, de elég sokan megfizetik a felárat a komolyabbért, de nem hinném, hogy pusztán a némileg jobb képminőségért, mert az átlagnéző azzal nem sokat törődik...
Ha mindig arra várnánk, hogy az utolsó faluba is eljusson, ami a nagyvárosokban már alap, akkor sosem lenne semmi...
-
SylverR
senior tag
Nem akarok csúnyán általánosítani, de a mai konzolgenerációnak is az kell, hogy ül a tévé előtt, tömi magába a chipset, és mindösszesen két gombbal eltudja irányítani a játékot... Lásd az új NFS szériák. Azokat konkrétan két ujjal ellehet irányítani, még odafigyelni se kell.
Amíg ez nem változik, addig nem szabad várni semmiféle revolucionális dolgot. -
orion1025
őstag
Teljesen egyetértek unrealnoise kolegával, nem igazán van térnyerési esélye egy ilyen TV-nek.Majd ha filmdömping lesz, akkor esetleg, de attól eltekintve is az én szemem meg agyam ki akar folyni tőle pár perc után.Ebbe az országba először az kéne, hogy egyáltalán normális minőségben lehessen TV-t nézni, nem nagyobba álmodozni.Mert azért valljuk be elég szánalmas az, hogy sok helyen még mindig csak néhány MB-s nettel rendelkeznek az emberek, így nem csoda ha egy 3D-s TV-t kevesen vesznek, mert kevesen is tudnak kihasználni a szolgáltatójuk miatt.Arra meg egy kicsit luxus, hogy nézzen valaki rajta pár filmet, meg szórakozzon néhány játékkal.Ez lehet más országokban nagyon frankón működik és kihasználható képminőségben, de itthon feleslegesnek tartom.Nem beszélve arról, hogy az egész 3D igazándiból a bányás béka valamije alatt van.Még kell legalább 5 év, hogy kézzel fogható legyen maga a készülék és a tartalmi kínálat hozzá, amit akár az új generációs konzolok el is indíthatnak.
-
unrealnoise
senior tag
Ez az Oculus Rift-es vagy HMZ-T2-es Sony-s dolog azért nagyon menő.
Egy idő után ez nagyot robbanhat. az okostelefonok miatt a kis kijelzők és nagyfelbontású panelek egyre olcsóbbak, a többi meg technológiailag nem hiszem, hogy olyan nagy durranás, csak összehozzák a szükséges dolgokat, meg hát meg kell tervezni, le kell teszteni...viszont 300-400 $-os áron nem lenne rossz egy ilyen. Bár most látom, hogy konzolra még "not yet" az OR, de hát mondjuk nem is fogom holnap megrendelni.
-
unrealnoise
senior tag
1. a 3D-t elnyomta a felbontásnövekedési láz, ez hamarosan már nem így lesz, mert ugye 1080p sem rossz, nem egy egetverő különbség bizonyos távolságból nézve a 4K-hoz képest, itt az idő tényleg 3D-ben gondolkodni és álmodni. Fel fog gyorsulni ez az egész.
2. szabványok vannak, de van passzív és aktiv 3D, szemüveg nélküli 3D... nincs egy bejárt, kitaposott, és biztos megoldás.
3. jópár 3D-s film, jah, nem azt mondom, hogy nincs, de elenyésző. meg hiába vannak gyenge filmek 3D-ben, csak a 3D miatt úgysem nézném meg őket, szóval sok film kell, hogy legyen miből szelektálni... addig engem "nem is érdekel"... meg filmek, pláne amikor manapság inkább csak kábles sorozatokat nézek, mint sem hollywoodi szemfényvesztést. egyszerűen nincs meg az a háttér, ami megnyomná a 3D elterjedését. játékoknál még azt mondom oké, bár ezeket sem próbáltam még. amikor "PC-s" voltam, szemezgettem az nvidia megoldásával, de hát ez már "nem érdekel".
4. HMZ-T1. wow, ez fasza, látom már van HMZ-T2 is, az még jobb, de drága nagyon. vagyis annyira nem, csak hát nem tudom mennyire megterhelő a szemnek, és hogy mennyire jönne be. majd ha a felére, negyedére lemegy az ára és jókat olvasok róla... akkor talán...
de látom van itt Oculus Rift is... hmm...
a VR headtrackingnek még utánanézek.
-
dezz
nagyúr
Egyszer azért tán próbáld ki a VR-t, headtrackinges formában...
(#168) orion1025: "Idegesítő és teljesen felesleges"
Pontosítva: egyesek számára idegesítő, ezért számukra felesleges...
(#169) unrealnoise: "mert még nem kifejlett a technológia, nincsenek normális szabványok, nincs egy féle, TUTI 3D-s élmény."
1. Kb. 150 év alatt szerintem volt ideje kifejlődni a stereo-3D-nek... Ez egyszerűen ilyen. Majd a valódi holografikus jobb lesz - majd pár évtized múlva...
2. Teljesen normális szabványok vannak.
3. Minden kommersz megoldás a stereo-3D-n alapul, ez eléggé megadja az alaphangot. Csak abban van különbség, hogyan érik el, hogy az egyik nézetet csak az egyik, másikat a másik szem lássa. Bár ez sem teljesen mindegy. Nekem speciel jobban bejön a passzív, ami alig sötétít, nem tompítja a színeket, nem rontja a kontrasztot és nem villog. Illetve ott van a VR, ahol külön megjelenítő van szemenként."és ami a legfontosabb, nincsen igazi tartalom."
Jópár 3D-s film van már és számos játék fel van készítve a 3D-re.
"én a két kezem összetenném, ha mondjuk nagyaon frankó és éles 3D-ben tudnék unchartedezni, vagy úgy tudnék GT-zni, hogy valami sisak van rajtam, és amerre nézek, azt is látom a szemem előtt. real helmet view."
Szerintem ezt már most is megteheted... PS3+Sony 3D OLED Headset (HMZ-T1). [link]
(#170) BiP: "A 3D-ről lépten nyomon azt olvasom, hogy az emberek többet vártak tőle, még mindig kényelmetlen, stb."
Nem olvasgatni kell róla, hanem kipróbálni.
Az elégedetlenségnek általában két oka van: 1. Mozifilmes tartalom tévén szemlélése, parallaxis korrekció nélkül (nincs a térhatás mélysége a kisebb megjelenítőhöz igazíva). 2. Gyakorlatlanság. Kell néhány nap, amíg megszokja a szem. (És persze vannak, akiknek ez alapból nem megy, ők szídják a legjobban.
)
(#171) narumon: A MS a Kinecttel nem a tudatos, vérbeli gamereket célozza meg. Jó reklámmal a laikusok tömegeinek fogja eladni az új Xboxot, különösebb olcsósítás nélkül is...
-
unrealnoise
senior tag
hát igen, az elején vinnék, mint a cukrot. de később már nem lenne akkora szám, sőtmagas ladba lenne a sony-nak a durva grafikával meg etc-vel promózni a cuccokat. pl. egy GT7-től lehet lefosod majd a bokád, egy forza 6-ra meg majd csak anyni mondasz, hogy szép.
nemtom, érdekes lenne, ha ilyen irányba nyitnának.
PS-nél egy valamit nem értek. Mintha úgy hallottam volna, hogy a kamera "kötelezően" benne lesz a PS4-ben, azaz a csomagban mindenképpen benne lesz. Kérdem én, hogy minek? Profilképet ezer féle képpen fel lehet rakni, ha meg én úgy látom, hogy nem akarok videóchat-elni, és játékok során elég nekem a gamepad, akkor minek? azért, hogy drága legyen? teszem azt a microsoft kiadna egy mindenféle kamer meg etc nélküli csomagot is, ami a gyengébb és így hardverrel együtt, azért adott esetben már nem kis árelőny lehet.
persze erre gondolom a sony is meglépné, hogy kamera nélküli csomagokat is elérhetővé tenne, de szerintem felesleges mindenkire ráerőltetni még...
-
orion1025
őstag
válasz
unrealnoise #169 üzenetére
Hamarosan kiderül, de gondolom a játék fejlesztők sem örülnének a két konzol erővilága közti nagy különbségnek.
-
narumon
őstag
válasz
unrealnoise #169 üzenetére
xbox 360 meg öntökönlövés lenne ha sokkal gyengébb lenne.
Én is azt gondolom, hogy ha gyengébb lesz (mérhetően) akkor viszont csak akkor nem tökönlövés ha kurva olcsó lesz. Mert azért egy next gen konzol ami sokkal gyorsabb a mostani xboxnál és mostani xbox áron lenne, azért az sem lenne kicsi durranás szerintem.
-
BiP
nagyúr
"Éles képet vetítenek, távolabbi fókusztávolsággal, egy lencserendszer segítségével."
Oké. Ezt pontosan nem tudtam, hogyan. A lényeg, hogy nem a pár centire lévő képre fókuszálsz, hanem a távolba.Sony VR sisakját
Ezt nem ismertem. Láttam pár pár head-trackinges cuccról videót, de nem tudtam, hogy hivatalos Sony-féle is van már. De ha nem nehéz, nem kényelmetlen, csak akkor lehet jövője, hiába f*sza cucc.A korai változatokkal kapcsolatban igazad van, az akkori változatok a maiakhoz képest elég gyenguszok voltak, viszont az akkori szintnek bőven megfeleltek. (igaz, drágábbak is voltak, mint mai viszonylatban.)
A mai megoldások megfizethetőbbek, az átlagember számára is könnyebben elfogadhatóak, a gyártók is jobban nyomatják, de sokan még mindig ódzkodnak tőle.A 3D-ről lépten nyomon azt olvasom, hogy az emberek többet vártak tőle, még mindig kényelmetlen, stb.
Szóval nem volt az a nagy durranás, mint számítottak rá. És persze, veszik, mert ma már minden jobb felszereltségű tévében ott a 3D is. (persze ha kifejezetten a 3D miatt veszik, az külön jó).
Én is ezért vettem tavaly. Direkt passzívot, de a felbontásával kapcsolatban vannak fenntartásaim. Elvileg fél-FullHD, de mintha kevesebbnek tűnne. -
unrealnoise
senior tag
válasz
orion1025 #168 üzenetére
höh, azért a 3D-t nem szabadna élből elutasítani.
a való világ is 3D-s, mégsem köpködjük, hogy deszar. (vagyis igen, de más okokból.
)
ma nyilván hülyeségnek tűnik, mert még nem kifejlett a technológia, nincsenek normális szabványok, nincs egy féle, TUTI 3D-s élmény.
és ami a legfontosabb, nincsen igazi tartalom.
Nah most a virtuális valóság, meg a 3D az egy lépcsőfok lehet. de ez még messze van, TV-knek is el kell terjedniük, és hát adott esetben a konzolos játékoknak is támogatniuk kell.
controller nélküli játék mondjuk tényleg inkább vicces, akkor már inkább a szabadban ugrabugrálok.
én a két kezem összetenném, ha mondjuk nagyaon frankó és éles 3D-ben tudnék unchartedezni, vagy úgy tudnék GT-zni, hogy valami sisak van rajtam, és amerre nézek, azt is látom a szemem előtt. real helmet view. jó lenne nah. pláne tényleg fullos 3D-ben.xbox 360 meg öntökönlövés lenne ha sokkal gyengébb lenne.
ezt arra értem, hogy pl a muli címek lehet PS4-esen jobban futnának, arról nem beszélve, hogy brutális minőségű exkluzív játékok jöhetnének PS4-re, az xbox-al szemben, és mivel a PS4 kábé akkor vagy előbb jelenik meg, mint az xbox, így hát szerintem aki csak tehetné sony gépet venne. vagy ha nem, akkor majd később biztos, amikor már nem egy cím földbe döngöli az embert.de mondom, szerintem nem lesz sokkal gyengébb. bár nem vagyok háttérember semmilyen szinten.
-
narumon
őstag
Szerintem bulinak jók ezek, de én az előtted szólóval értek egyet. Nem adnék pénzt 3D tévére a 3D miatt, és az ökörködésen kívül nem szeretnék szemüvegben üldögélni otthon, vagy sisakban vagy egyéb elvetemült formában. Persze lehet, hogy én leszek a kisebbség - előfordult már párszor a történelem folyamán....
-
dezz
nagyúr
Az akkor még nagyon korai volt, sem a technika, sem az emberek nem voltak rá fölkészülve.
(#164) BiP: Komolyabb játékra egyértelműen a Move a jobb. Gyorsabb és pontosabb.
Eléggé veszik a 3D-s tévéket, mármint sokan kimondottan a 3D miatt. Nézik is. Nem mindegy, hogy mekkora az a szemüveg. Most már az aktívak is elég kicsik, nem beszélve a passzívról.
A PC-s shutteres 3D-hez annó elég jó monitor kellett (min. 120Hz nagyfelbontáson), aztán sokáig a fiókban volt a 60Hz-es LCD-k miatt. A 120Hz-esek most sem olcsók, ráadásul TN-esek.
VFX1-nek és társainak horror ára volt, és csak 320x200/240-es felbontása.
"Ezek a szemüvegek úgy működnek, hogy nem éles képet vetítenek, hanem kvázi emulálják a távoli fókuszpontot."
Ez így egy kissé furi megfogalmazás.
Éles képet vetítenek, távolabbi fókusztávolsággal, egy lencserendszer segítségével.
"Most ugye a Google próbálkozik ilyesmivel (Looking Glass)"
Akkor már inkább a Sony VR sisakját említhetnénk, ami használható a PS3-hoz és PS4-hez is. Head tracking is van benne, így azt látod, amerre valóban nézel. Eléggé tetszik a tesztelőknek.
-
Vhiktor
nagyúr
Én napi szinten látom, hogy mit fog tudni az új Xbox és az nagyon elmarad attól amit a Sony mutatott.
-
BiP
nagyúr
válasz
unrealnoise #162 üzenetére
Attól eltekintve, hogy szerintem is jobb a move, társaságban/lányoknak/családnak kényelmesebb a kinect.
"a távolabbi jövőt is úgy képzelem el, mondjuk PS5, de inkább PS6 idején, hogy kapsz egy szemcsit, felteszed, aztán hajrá. valamit a virtuális valósággal kell kezdeni, óriási pénzek vannak a játékiparban még, a jelenlegi lehet csak a kezdet..."
A 3D-s tévék megmutatták, hogy az emberek még mindig nem akarnak plusz szemüveget. (engem nem zavar szemüveges létemre sem, ahogy a move-nál sem zavarna a kontroller), de a tömegek a plusz eszköz/szemüveg nélküli dolgokat kényelmesebbnek tartják.
Azért mindig, mert anno az nvidia próbálkozott már szemöveges sztereo3D-vel, akkor sem kellett, meg volt ugye a virtuális sisak (pl. VFX1), az sem kellett a népnek."mondjuk eza szemüveg sem tudom hogy működhetne, olyan közelre nem tudsz fókuszálni, mint amilyen közel lenne a szemüveg képe,"
Ezek a szemüvegek úgy működnek, hogy nem éles képet vetítenek, hanem kvázi emulálják a távoli fókuszpontot. (hogy lássad is, és ne legyen bandzsa az ember 5 perc után). Tehát a távolba fókuszálsz, és így lesz éles.
De ugye ez szintén plusz szemüveg, ami kényelmetlenség, főleg a szemüvegeseknek.
Most ugye a Google próbálkozik ilyesmivel (Looking Glass), lássuk, mire mennek majd vele. Elég nagy a hátterük, pénzük hozzá, hogy lenyomják az emberek torkán, de buktak már bele ők is dolgokba. -
SylverR
senior tag
válasz
unrealnoise #162 üzenetére
Nem akarlak elszomorítani, de mikor 1997-ben készülgetett a Trespasser, és jóformán csak képek keringtek róla, arról volt szó, hogy ennek a virtuális világnak az előhírnöke.
Vigyázz az ilyen 10-20 éves tippekkel, lehet abból 80 is...Vagy épp soha, hogy őszinte legyek.
-
unrealnoise
senior tag
hát nemtom, azért a move-ról is elég jókat olvasok, így most rákeresve a google-ben, sőt amiket most találtam így hirtelen, kifejezetten inkább a move-ot dícsérik.
meg szerintem ennek az ugra bugrának sem lesz nagy jövője, értsd: nem fognak több tízmilliót eladni egy konzolon ilyen játékokból.
a gyerek meg sonytól független, de inkább játszon szerintem LBP-el vagy hasonló játékokkal (persze bizonyos kor felett...)
egyszer buliban xboxos haverok ugrabugráltak a kinect előtt, hát még én is megmosolyogtam.., pedig nem vagyok kifejezetten idős...
egyszerűen nekem játékélmény.
a távolabbi jövőt is úgy képzelem el, mondjuk PS5, de inkább PS6 idején, hogy kapsz egy szemcsit, felteszed, aztán hajrá. valamit a virtuális valósággal kell kezdeni, óriási pénzek vannak a játékiparban még, a jelenlegi lehet csak a kezdet... mondjuk eza szemüveg sem tudom hogy működhetne, olyan közelre nem tudsz fókuszálni, mint amilyen közel lenne a szemüveg képe, persze lehet inkább mégnagyobb, akár homorú monitorok, és tényleg klassz 3D-s dolgok lesznek. érdekes lesz a következő 10-20 év az biztos..
-
unrealnoise
senior tag
válasz
joysefke #160 üzenetére
korai az még gyerekek.
az microsoft nyerte ez a menetet? (az előző generációhoz képest biztos, DE...)Wikipedia:
PS3:
70 million (as of November 4, 2012) (IDC January 2013 estimate: "about 77 million")xbox360:
Worldwide: 76 million (as of February 11, 2013)tehát még az is lehet, hogy több, vagy 1 millió körüli PS fölény van. Feltételezés, de ez van, angol wiki.
Itt meg egyesek úgy állítják be, mintha az xbox bizos vezető lenne.sőőőt, megsúgom, és erre akartam utalni, hogy azért idén elég komoly PS3-as címek jönnek exkluzív, remélem nem kell sorolnom a játékokat, de simán lehet, hogy a PS folytatja ezt a meglehetősen erős hajrát, és akár bőven 80 millió felett zárhat.
A sony lehet benézte a cellt, de azért őket sem kell félteni... tény, hogy a microsoft nagyobb, meg etc, de őket is ezer felől nyomja a konkurencia, minden szinten. (google, droid, apple, etc...)
-
Razuel
aktív tag
Ahogy mondod, itt szinte minden csak feltételezés, mivel a cikk nem hivatalos közlés, így ez a spec is csak találgatás. Viszont sokan itt már nagyon úgy néznek erre, mintha ez kőbe lenne vésve.
A microsoftnál se h*lyék dolgoznak, én biztos vagyok benne, hogy bármit tesznek az új xboxba, az jó lesz és nem hagyják, hogy a sony diktáljon. A jelenlegi generációnál is csak azért erősebb a ps, mert egy évvel később jelent meg. Úgyhogy én azt mondom, hogy várjuk ki a végét és mindenki válassza azt, amelyik neki jobban tetszik. -
dezz
nagyúr
Van PS3-ad?
"Ráadásul a Sony beleölt egy csomó pénzt a Ps3 fejlesztésébe - garantáltan sokszorosát mint az MS"
A Cell kifejlesztésébe az igazán sok pénzt az IBM fektette bele (valószínűleg vissza is jött nekik a szuperszámítógépépítésekből és katonai alkalmazásokból). A "garantáltan sokszorosát" feltételezés.
"a hardver miatt többet bukott az eladásokon is"
Eleinte valószínűleg, bár ez is csak feltételezés, mert jóval drágábban is adta, mint a MS az Xbox360-at. Jó ideje pedig már nem.
"ezzel szemben xbox360-ból többet adtak el"
Jelenleg világviszonylatban kb. 1,3 millióval van előrrébb az Xbox360 (ez kevesebb, mint 2% különbség). Ugyanakkor, az egy éves előnyből származó kb. 7 milliós többlet lett ide ledolgozva. Ez azt jelenti, hogy a PS3-ból megjelenése óta több fogyott. (Az utóbbi években szinte folyamatosan.)
"Xbox360 játékból többet adtak el"
~750 millió vs. ~650 millió. Ez kb. 13% többlet.
"tehát ha így nézed az MS valószínűleg szarrá kereste magát a generáción a sony meg jó ha nem buktával jött ki."
Ez egy feltételezéseken alapuló túlzás.
"Ha az Xbox csak picit lesz gyengébb"
Vagy ha mégsem...
-
narumon
őstag
No látod én ilyen szempontból nem néztem
Nekem csak az volt a lényeg, hogy itthon már 2006-ban 65e forintért meg tudtam venni az xboxot a PS3 akkor még sehol nem volt (vagy horror áron külföldről), ráadásul engem a japán játékok hidegen hagynak (elég sok ilyen exkluziv van a PS-re), és ha most ís úgy alakul, hogy Fable, Halo, Forza, GEOW továbbra is x exkluzív marad akkor meg nincs is mérlegelési lehetőségem, maradok a boxnál. -
mepet
addikt
Azért a Cell proci nagyon nagy durranás volt anno. Egy új technológiát persze, hogy nehezebb gazdaságosan kihozni, mint valami már bevált tömeggyártott cumóból egy csomót berendelni...
Ezért a trendteremtő Sony a hozzám hasonlóan műszaki beállítottságú emberek körében tiszteletet és megbecsülést érdemel, míg a trendkövető Microsoft a gazdasági szakemberek szemében megbecsülendő.
-
dfsz34
őstag
A sanyi valóban erősebb gépet épített, de cserébe drágábban is adja meg a másik, hogy nincs kinectje, amire sok okosságot lehet írni, főleg a kisgyerekek szeretik az ugragubrát és nem szívesen adok a kezükbe eszközt. A wii kontrollere is repült már párszor, hiába csatolom oda,, annyira szeretnek hadonászni, hogy esélytelen minden megoldás, meg sokszor igazgatják és akkor véletlenül is kikapcsolják. Felnőttnek ők, a kontroller, de kisgyereknek jobb a kinect szvsz
Fel van adva a a lecke, hogy melyik konzolt válassza majd az ember. Valószinüleg a gyerek miatt nekem az Xbox lesz a nyerő.
Amire igazán kíváncsi leszek, hogy olvastam egy külföldi oldalon egy srác írását erről, hogy ő most 25 éves és mikor ő 35 éves lesz, akkor az MS még mindig 200 dollárt akar kérni ugyanezért (vagy slim verzióért) a konzolért, ami egyelőre nem belátható, hogyan fog megvalósulni.
Erősek, erősek, de hogyan van 10 év tartalék bennük. azt nem tudom...
-
narumon
őstag
Hát én nem láttam, hogy bármiben is odavágta volna. Ráadásul a Sony beleölt egy csomó pénzt a Ps3 fejlesztésébe - garantáltan sokszorosát mint az MS - a hardver miatt többet bukott az eladásokon is, ezzel szemben xbox360-ból többet adtak el Xbox360 játékból többet adtak el, tehát ha így nézed az MS valószínűleg szarrá kereste magát a generáción a sony meg jó ha nem buktával jött ki.
Az új gennél is ez lesz a kérdés. Ha az Xbox csak picit lesz gyengébb (mint a hírek szerint) viszont lényegesen olcsóbb lesz akkor megint tönkre lesz verve a sony.Mindenki találgat, de csiripeltek már olyat, hogy az új xbox több mint egy százassal (USD) olcsóbb lesz mint a Sony gépe - akkor meg megint csak bukta van. (Persze egy másik madár meg azt csiripeli, hogy az xbox erősebb lesz mint a Sony gépe - tehát nagyjából még semmit nem tudunk.)
-
mepet
addikt
Jajaja a hungarikumot ne felejtsük el, a hekket, a hacket, a chiptuningot.
Hány cimbi kapott észbe néhány év után és próbálta elcserélni a chippelt boxot chip nélkülire, hogy tudjon multizni... Aztán már többe kerültek a chip nélküli gépek, mint a chippeltek...
Hát igen, itt előbb rombolnak, aztán gondolkodnak (lásd politika).
-
BiP
nagyúr
Persze, ez mind-mind szempont lehet a vásárláskor, választáskor.
Meg ugye az ár, ami nálunk, ami egy elég árérzékeny piac, sokat számít. Ebben az Xboxnak lesz várhatóan előnye. Ill. talán az is, hogy kinek milyen volt a korábbi konzolja.Pl. kishazánkban azért van sokkal több box, mert az terjedt el előbb, így ha a szomszéddal akarok multizni, akinek boxa van, akkor nem vehetek ps-t.
Ezért is, meg azért akár bevalljuk, akár nem, azért is terjedt nálunk jobban, mert az előbb törték fel.Ha pedig a PS4 valóban megjenenik október végén, ahogy az Assassins Creed-es pletyka sugallja, akkor az MS-nek is fel kell kötni a gatyát.
Nagyon sokat fog számítani, hogy a mostani karácsonyi bevásárlási szezonra elérhető lesz-e amerikában valamelyik konzol. (a fent említett korai elterjedést illetően főleg)
Infó: idén a fekete péntek nov. 29-ére esik majd, szerintem addigra mindketten kint lesznek. -
mepet
addikt
Vannak még egyéb szempontok is.
Pl. kishazánkban azért van sokkal több box, mert az terjedt el előbb, így ha a szomszéddal akarok multizni, akinek boxa van, akkor nem vehetek ps-t.
Szal az is számít természetesen, h melyik mikor jelenik meg, a másodjára megjelenő megjelenésekor mennyire lesz elterjedt a másik, melyik mennyibe kerül, melyikre milyen játékok vannak a megjelenéskor és mik vannak megígérve, mekkora lesz a marketingháború, és ki fogja dominálni, melyikre mennyibe kerülnek a játékok, milyen egyéb szolgáltatások lesznek hozzá, milyen kiegészítőkkel lesz kompatibilis és milyeneket árulnak hozzá a megjelenéskor vagy melyek lesznek beígérve, stb, stb, stb...
-
BiP
nagyúr
válasz
orion1025 #146 üzenetére
Szerintem is feleslegesek (legalábbis a mostaninál nem sok különbség volt), csak azt mondom, hogy ha a mostani generációnál is csináltak ilyeneket, most is fognak.
És ha a mostaninál nem jött ki a PS3 előnye, (legalábbis számottevő eltérés nem volt a játékokban), most viszont talán lesz. És ha Te nem is, és én nem feltétlenül, de biztos lesznek páran, akik amiatt választják majd a PS4-et, mert szebbek rajta a játékok (ha tényleg így lesz).
Más a Blu-ray miatt vesz PS-t, valaki meg (mint megtudtuk) a szimmetrikus controller miatt. Mások az igények, preferenciák.
De ha a PS4-en valóban szebbek lesznek idővel a játékok, mint majd az Xboxon, az sokak számára döntő lehet. -
orion1025
őstag
Sajnos ezek az összehasonlító videók mit sem érnek.Egyáltalán mi értelmük van?Én azért nem vennék PS-t mert egy adott játék hajszálnyival szebb rajta, ugyanez igaz fordított esetben is.Egy PC vs. konzol más tészta, de az ominózus két gép méregetése teljesen felesleges.Nem hinném azon fog múlni ki melyiket választja, pláne az első időszakban amikor a fejlesztőknek is idegen terep, így nagy áttörés az első évben nem lesz, mint ahogy ez igaz volt az elődökre is.A különféle misztikus MB-k, GB-k megmutatják úgy is magukat játék közben.Azért az MS nem játszhatja el azt, hogy csinál pár éven belül még egy xboxot, csak azért mert harmatos lenne a hardver.
-
BiP
nagyúr
"Sony a PS3-nál is mindenben hazavágta az Xbox 360-at"
Azért ez nem ennyire egyértelmű. Technikailag valóban erősebb volt, mégsem tudták kellően kihasználni, tehát az a hardver előny nem sokat ért, főleg az első években, ahol sem a multiplatform játékokban, sem az eladásokban nem tudott egyértelműen megmutatkozni. (most már jobban kiismerték a konzolt, ki tudják használni az előnyeit).(#144) dfsz34: Nem biztos. Ha valóban érezhetően erősebb lesz a PS4, akkor bizony ki fogják használni. Pl. folyamatosabb lesz azonos minőség mellett, vagy plusz effektet tesznek bele, stb.
Legalábbis a Sony gondolom mindent meg fog tenni azért, hogy az ő konzolján szebb legyen a játék, ha többet ki lehet hozni a hardverből.
A jelenlegi generációnál is állandóan mentek az összehasonlítások, hogy melyiken hogy néznek ki a multiplatform játékok. Ha tudásban eltérés lesz, akkor az látszani fog a minőségben is. -
mepet
addikt
Akkor tehát kiderült, hogy a PS4 erősebb lesz az Xbox 720-nál. Ezt gondoltam eddig is, a Sony a PS3-nál is mindenben hazavágta az Xbox 360-at, pedig ott lényegesen nagyobb különbség volt a vasak között.
Persze nem csak a vas erőssége számít. A jobb, nagyrészt szimmetrikus kontroller, az igényes ház, a Bluray lejátszás mind-mind a PS3 vásárlói körét bővítette, de hát ez már csak történelem... -
DMG
senior tag
Ez tetszik, a XBOX sem áll a könyebb/kényelmesebb portolás útjába, ha lehet erre következtetni, én bizakodó vagyok, ami az új generációs konzolokat illeti.
-
Tidus
addikt
Adatok értékek, ide, v. oda. Az X-BOX ismét gyengébbre sikeredik.
Erre az állítólagos összefogásra kíváncsi leszek. -
unrealnoise
senior tag
válasz
unrealnoise #136 üzenetére
Igazából a sony az E3-ason agyonvág mindekit. Bemutatkozó PS4 címek, újak meg etc... Aztán emellett jöhetne a GT6 bejelentés is, egyszerre két gent így nyomni nagyon kemény lenne...
-
unrealnoise
senior tag
Érdekes taktika a Sony részéről, ha tényleg erősebb lesz a game.
Ez az előny főleg a gen vége felé jöhet ki, amikor már teljesen kiaknázottá válnak a konzolok teljesítmény szempontjából.Ha erősebb lesz a Sony gépe, akkor nagyon odabaszos látványvilágú exkluzív címekkel tarolhat a piacon.
Persze lehet a microsoft árelőnye az elején megint számít valamit, de itt nem lesz olyan konrtaszt, mint a PS3 xbox360 között volt, és a konzolok megjelenése is nagyjából egy időre tehető, a microsoft nagy bakit követne el, ha kihagyna egy karácsonyi rohamot, amit a Sony próbál majd meglovagolni.
Egyébnként OFF-os téma, de a GT6 szerintem is PS3-ra jön majd.
Ezzel a celles, speckós PS3-as rendszerrel gondolom volt elég "baj", a GT5-ösök nem kevés időt és pénzt feccöltek a programba és nem hiszem, hogy egy címmel búcsúztatnák a harmadik gent. (a gt5 prologue nem teljes ugye...)Szóval érdekes taktika ez is.
Én igazából már eladtam a PS3-ason, de most megint lehet beruházok egyre, a sony-s játékkínálat nem semmi így a vége felé, de így volt ez a PS2 esetében is...
-
orion1025
őstag
Gondolom én azért álmodott meg a Sony egy erősebb hardvert alapból, hogy ezzel is egy bizonyos vevőkört magához tudjon csábítani, és ezáltal ő tudja uralni a piacot.Árazásban nem hinném nagy különbség lesz a két konzol között, mert a mezei user nem azt nézi melyik mit tartalmaz belsőre, hanem tudjon vele játszani aztán kész.A megjelenés időpontja is megpecsételheti valamelyik gép kezdeti sorsát, szóval jól kell időzíteniük a másikhoz képest.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Mondjuk azért most is van némi eltérés, igaz nem annyi mint az előző generációnál, meg nem olyan mértékű, hogy teljesen más hardver
"Az IGP funkcionális képességei megegyeznek majd a PlayStation 4-ben dolgozó rendszerrel, így az Xbox is az AMD GCN architektúrájára épül, ugyanakkor a számítás teljesítmény már eltérő lesz. A Microsoft 18 helyett 12 darab CU-t épít be, ami persze még így is elég gyors"
Az eddig okés hogy az is elég gyors, de idővel már gondolom jobban ki fogják használni a hiányzó dolgokat, de itt jön képbe az a 32Mb, hogy képes-e ellensúlyozni. Véleményem szerint annyit nem fog dobni, és most a Sony gépe lesz a jobb
Persze árazás kérdése is.
-
SylverR
senior tag
válasz
orion1025 #129 üzenetére
+1
Remélem a "visszafogott" teljesítmény növelés elég lesz arra, hogy végre ne a grafikát próbálják növelni, hanem a játékmeneten, és az élvezhetőségen csiszoljanak. Legutóbbi játékok grafikájában egyedül a textúrázás volt a "bottleneck", de ez most 8 giga RAM-mal csak megoldódik.
Ja igen. És NE legyen több mósün blúr, meg deft of fííd, meg a többi képmosó efekt. Elég volt belőle a Glide korszakban. -
HuMarc
veterán
Ez tetszik, így könnyebb lesz a portolás és azért, mert valaki egyik vagy másik konzolt választja, nem kell attól szenvednie, hogy a másik konzolon szebb/jobb lenne ugyanaz a játék.
Persze az exkluzív címek miatt továbbra is a Sony-t tartom jobbnak.
-
orion1025
őstag
Egy konzol eddig sem váltotta meg a világot, de a pénztárcáját sok embernek igen.Persze lehet azon is vitatkozni mi éri meg jobban hosszú távon nézve, de egy konzol nem PC, és egy PC nem konzol.3 évig biztos fogja hozni egy hardcore PC színvonalát játékok terén, de idővel elavul ez is, és a PS4-is.Szerény véleményem szerint a játékok minőségén kellene már valamit növelni színvonalban, mert újabban igen elterjedtek az agyhalottaknak való értelmetlen játékok, első sorban a lövöldék terén.Persze újat alkotni is nehéz, de például a Dishonored az élő példa, hogy lehet, igaz az sem tökéletes, de messze többet nyújt mint sok "nagy" cím.Azt pedig remélem nem az idióta kinectre fog építkezni az MS, mert azzal sok játékos fog átpártolni a riválishoz, pláne ha lesznek a konzol terén olyan gyerekbetegségek mint anno a Xenonos gépeknél.
-
dfsz34
őstag
válasz
cipofuzo87 #123 üzenetére
Csatlakozom a kollégához a röhögésben
400 sor Assembly az tudod mire elég? Mondjuk ha tudnád nem mondanál ilyent...
Pont, hogy a konzolokra éri meg kifejleszteni azokat a speciális, optimalizált programelemeket, amiket aztán utána még évekig szinte változtatás nélkül lehet használni. A gépi kódú/assembly-ben fejlesztés ugyanis nagyon drága, kellenek igazi profik (nem középszerű baltás kódfaragók, hanem finom vésővel dolgozók) és a fejlesztési idő is hosszabb, cserébe az elkészült kód csodákat tud csinálni teljesítményben.
Szerintem ez is az egyik oka, hogy miért fejlődnek a konzolos játékok is az idő előrehaladtával, azaz, hogy egyre több speciálisan optimalizál program áll rendelkezésre, amit a hardver állandósága miatt fel lehet könnyen használni. A másik ok meg az, hogy egyre több speciális eljárást és trükköt megtanulnak a fejlesztők és beépítik.
PC-re nem szokták befektetni ezt a mennyiségű pénzt, bár vannak kivételek, mert egyrészt nagy a kalózkodás, másrészt a hardver úgyis megváltozik párévente és akkor lehet egy hosszú (nem 400, hanem sokszor 400 soros) programot bogarászni, hogy mit kéne benne átírni. Ha nincs normális dokumentáció, de még ha van is, sokszor olcsóbb újraírni, mint módosítani, főleg ha közben már nincs ott az, aki az eredetit írta, minden lehetséges, az élet és a fejlesztés nem egyszerű dolog...
-
letepem
aktív tag
válasz
cipofuzo87 #110 üzenetére
Azt elfelejted, hogy abu ezt az 5 wattos temashra írta ami 1Ghz-en ketyeg szóval kérlek olvass és azután írj !!
szóval egy 5 wattos temash cpui felelnek meg egy core2due teljesítményének !!!!!
-
dezz
nagyúr
válasz
cipofuzo87 #123 üzenetére
Miért pont 400? 400 sor az csak néhány képernyőnyi. Más szóval nem valami sok.
-
dezz
nagyúr
válasz
cipofuzo87 #121 üzenetére
Jobb, ha tudod, hogy ez csak legenda...
Kérdezd meg erről pl. P.H.-t...
-
dfsz34
őstag
Azért a vékonyabb, szinte nem is létező OS és a natív programozás nem egy ligában játszik a PC-s windows meg API meg anyámkínja nem fut a háttérben rendszerrel. Ezek célgépek és brutális teljesítményük van/lesz a játékok célterületén.
Nem tudom, de kicsit hasonlítasz arra a nagyokosra, aki még régen régen nekem bizonygatta, hogy gépi kódban sem lehet gyorsabb programokat írni, mint c++, sőt még a pascal-ra is ezt állította.
Aztán kiderült, hogy valami ismerőse írt egy pascal programot, de telerakta gépi kóddal, azért volt gyors, mert egyébként esélye nem lenne.
Tanulság nincs, a srácot akkor sem lehetett meggyőzni, de szerintem ma sem, ő már így megy majd egyszer sírba, hogy azt hiszi, hogy egy célszoftver (hardver) semmivel nem gyorsabb az általános és nem optimalizált megoldásnál. Pedig, sajnos, fel kell ébredj, a célirányos megoldások durván gyorsabbak tudnak lenni.
A Haswell + HD8000 esetleg hozza az új konzolok szintjét játékban, de szerintem inkább az lesz, hogy CF-be kell vegyél majd két csúcs HD8000-t, hogy hasonló játékélményt kapjál. Ha megnézed, pl Crysis 3, mindenki sír, hogy milyen alacsony az FPS bizonyos pályákon egy darab csúcs kártyával, hogy leginkább kettő kéne belőle, aztán csak lessél, hogyan fut majd az új konzolokon... A szemednek csak hiszel majd...
-
MasterMark
titán
Ez konzol, nem PC. Illik észben tartani.
-
Manbal
senior tag
válasz
unrealnoise #102 üzenetére
akkor már akár kezdhetsz is lepődni
ezek a konzolok nem fogják megváltani a világot, nagyon ideje volt már a vérfrissítésnek, de semmivel sem tudnak többet mint a tavalyi csúcs PC-k, és mi lesz itt majd év vége felé? Haswell + HD8000? azok már nem kicsit fognak ráverni a PS4re, vagy nevesincs Xboxra
-
dezz
nagyúr
válasz
cipofuzo87 #110 üzenetére
"A másik, ami nem tetszett, hogy nagyon jól hangzik, hogy 8 magos CPU-t kap, de ezek nagyon gyenge magok egy ilyen felhasználásra."
Hiába nem tetszik neked, ez a trend. Nem csak úgy divatból, hanem egyszerűen adott fogyasztási keretből nagyobb teljesítmény hozható ki több gyengébb maggal, mint kevés nagyteljesítményűvel.
"Abutól azt olvastam, hogy egy 4 magos jaguár felel meg egy 2GHz-es Core 2 Duo-nak (ha minden mag maxon van hajtva), akkor egy 8 magos megfelel egy Core 2 Quad-nak nagyjából."
Ez véletlenül nem a Temash-szal kapcsolatban hangzott el? Az egy tablet APU. Inkább a Kabinit kellene alapul venni - ha már lennének vele tesztek.
-
narumon
őstag
válasz
cipofuzo87 #109 üzenetére
Nekem nem tetszik az új konzolok költséghatékony megoldása. 12 CU nagyon kevés a 7970 32 CU-jához képest.
A gond az, hogy a PC-ben azokat semmire nem használják csak grafikus számításokra. Ugyanis nem lehetnek benne biztosak, hogy másnak a gépében egyáltalán van-e ilyesmi ugye.
"Ráadásul ugye közös memóriát használ a CPU, GPU, így még harmad olyan gyors sem lesz, ha a CPU-GPU-nak egymásra kell várni memóriaolvasásnál."
Pont fordítva. Mindenki ezt tartja a legnagyobb előnynek (nézd meg itt a fő oldalon a fejtegetést). Ez az egésznek a kulcsa, mindketten hozzáférnek a közös adathoz késleltetés nélkül, nem kell egymásra várni, full sebességgel érik el az adatot. A régi gépeknél és PC-nél pont ennek a fordítottja van.
"Még a textúrázásra is igaz, hogy ezután talán nem kell túl sok különböző textúrát használni, mert egy kiindulási textúra és különböző módon paraméterezett procedurális textúrák használatával végtelen változatosság érhető el (tehát jó esetben egy kisfelbontású textúrával és egy procedurális textúrával multitextúrázott felületen többé nem látunk majd elmosódott részeket)".
Megintcsak. 8GB BÁRMIRE használható memória az kurva sok ám. Az átlagos PC-kben ma is 1GB max 2GB memóriával rendelkező kártyák vannak. Itt meg dinamikusan változtatható. Ha éppen nem kell olyan sok videómemória akkor kioszthatja másnak, és fordítva amikor éppen 3 vagy 4GB-ot kell textúrának odaosztani akkor már meg is van és még mindig marad bőven memória. Szerintem ez óriási előny lesz a fejlesztésnél, exkluzív játékoknál símán el tudom képzelni, hogy ez akár pályaszakaszoktól függően is változzon.
-
fordfairlane
veterán
válasz
cipofuzo87 #109 üzenetére
Talán nem is a számítási teljesítmény a lényeg a konzolokban, főleg nem ezeknél az újaknál, hanem az egységes hardverbázis kialakítása.
-
robyeger
addikt
válasz
cipofuzo87 #110 üzenetére
Teljesen igazad van, hogy ezek az új konzolok nyers erőben bőven alatta vannak a csúcs PC-knek, de a gyártók döntését leegyszerűsítette azon tény, hogy az új megváltozott piaci környezetben csak relatíve olcsó konzoloknak van esélyük teret nyerni. Jelenleg ki fizetne ki ~300eFt a felett egy konzolé?, hidd el még a magas átlag keresetű országogban is sajnálnák rá. Ez nem egy mutogatható státusz szimbolum, mint pl. iphone5, de még számos más érv, miatt se lenne sikeres ilyen magas áron. Szóval kizárásos alapon ár/érték arányban az AMD megoldása volt a legjobb választás a cégek előtt, így van esélyük ~100eFt körüli értékben "olcsón" forgalmazni. Igen fel van adva a lecke a programozóknak 8 szálra írni a játékokat, de legalább lesz kihasználható extra erő a fizikára, nem védekezhetnek, mint eddig, hogy kevés 4mag feletti procit használnak az emberek és még kevesebb embernek van egynél több videókártyája. Amúgy is könnyebb cpu-ra programozni a fizikát, mint gpu/igp-re.
-
MZperX75
addikt
válasz
cipofuzo87 #110 üzenetére
Konzol az nem ugyanaz mint OS-el rendelkező PC,hasonló Hardverrel a konzol grafikailag 5x10x hatékonyabb,mint PC-s Windowos társa,tehát a HD7770-es szintű kártya a konzolnak felér egy HD7970-es karinak PC-n vagy még többnek....
Az újfajta programozásnak köszönhetően elsődlegesen több szál ,használata kiegészíti egyéb feladatokra GPU-t is teljesen összedolgozik a Jaguár magokkal,nem kell nagyobb processzorteljesítmény,lásd néhány videó elég jó grafikailag 8 jaguár magtól(magonként sebessége 25% jobb mint egy pille mag azonos órajelen)
-
cipofuzo87
tag
válasz
cipofuzo87 #109 üzenetére
Utánaszámolva ez nagyjából egy Radeon 7770-es GPU-t jelent. A másik, ami nem tetszett, hogy nagyon jól hangzik, hogy 8 magos CPU-t kap, de ezek nagyon gyenge magok egy ilyen felhasználásra. Abutól azt olvastam, hogy egy 4 magos jaguár felel meg egy 2GHz-es Core 2 Duo-nak (ha minden mag maxon van hajtva), akkor egy 8 magos megfelel egy Core 2 Quad-nak nagyjából. Ez azt jelenti, hogy az 1 magos teljesítménye harmatgyenge. Nem egyszerű egy engine-t úgy megírni, hogy 8 magot egyenletesen használjon ki, nem is lehet! Szerintem az első években annak is örülnek majd a fejlesztők, hogy a kódjuk skálázódik 8 magra és 70%-os terheltség mellett ki tudják használni az összeset játék közben (ez már tényleg szép eredménynek számít). Ez körülbelül annyit jelent, hogy a kihasznált CPU teljesítmény az első pár évben kicsit lesz csak több, mint egy 2GHz-es Core 2 Duo teljesítménye, ami 2006-ban (!) jelent meg.
Szerintem a konzoloknak a megjelenésükkör sokkal erősebbnek kellene lenniük, és kár volt erőltetni ezt a sokmagosságot, ha egyszer az egy egymagos proci minden szempontból jobb, mint egy két magos, fele akkora magonkénti teljesítménnyel. -
cipofuzo87
tag
Nekem nem tetszik az új konzolok költséghatékony megoldása. 12 CU nagyon kevés a 7970 32 CU-jához képest. Amikor megjelent az XBox360, PS3, akkor a legjobb PC-s GPU-khoz közeli GPU-kat kapták teljesítmény szempontjából, nem harmad olyan gyorsakat. Ráadásul ugye közös memóriát használ a CPU, GPU, így még harmad olyan gyors sem lesz, ha a CPU-GPU-nak egymásra kell várni memóriaolvasásnál.
Persze a közös címtér használata új irányba viszi a dolgokat, de ehhez még legalább 2-3 évnek el kell telnie, hogy az új engine-ek teljesen kihasználják. Ilyen új lehetőség például a teljesen rombolható, átalakítható pálya, ennek az ideje az új konzolokkal fog eljönni. A memória sávszélesség korlátozottsága amúgy talán nem lesz olyan nagy probléma, mert szerintem az a korszak jön, hogy minden modellt kontrollpontok alapján fognak tesszellálni, magát a modellt (háromszögeit) kevés adat írja le, és csak a textúrákat kell jóformán videómemóriából betölteni. Még a textúrázásra is igaz, hogy ezután talán nem kell túl sok különböző textúrát használni, mert egy kiindulási textúra és különböző módon paraméterezett procedurális textúrák használatával végtelen változatosság érhető el (tehát jó esetben egy kisfelbontású textúrával és egy procedurális textúrával multitextúrázott felületen többé nem látunk majd elmosódott részeket). Abu neked mi a véleményed a fejtegetéseimről?
-
unrealnoise
senior tag
ahham értem. hát ez van :/
viszont:
A fix hardver az ok, amiért nem kell olyan gyakran gépet fejleszteni. És ez utóbbi miatt vesznek konzolt.
már bocs, de te ugyanazt mondod. én azt írtam, hogy a többség tisztában van a rednszer, a plaform és a fix hardver előnyeivel. (!) szóval nem a hardverrel, hanem a konzol, a hardver, a gép előnyeivel. mer thát senki nem állt neki hardvert fejleszteni ugye egy ps3-ban mondjuk.de mindegy, értjük egymást.
-
dezz
nagyúr
PS4:
176 GB/s GDDR5"Xbox720":
68 GB/s DDR3 + 102 GB/s ESRAM = 170 GB/s(#18) FlekkeN: Figyelmedbe:
"GDDR5 operates with two different clock types. A differential command clock (CK) as a reference for address and command inputs, and a forwarded differential write clock (WCK) as a reference for data reads and writes. Being more precise, the GDDR5 SGRAM uses two write clocks, each of them assigned to two bytes. The WCK runs at twice the CK frequency. Taking a GDDR5 with 5 Gbit/s data rate per pin as an example, the CK clock runs with 1.25 GHz and WCK with 2.5 GHz. The CK and WCK clocks will be aligned during the initialization and training sequence. This alignment allows read and write access with minimum latency." [link]
(#34) .mf: A GDDR5 jóval fejlettebb a GDDR3-nál. Mindenesetre pl. az összetettebb, sok adatot olvasó shader kódok is jóval gyorsabbak GDDR5-ön, mint DDR3-on. A szuperszámítógépekbe, GPGPU-s alkalmazásokra szánt cumpute kártyákon is GDDR5 van.
(DDR3-1600-2133-nál CL8-14 van.)
(#51) Kopi31415: Ha ez valóban így lenne, végig egyértemű lett volna a 8GB és valószínű a MS is GDDR5-öt alkalmazna. Egyébként mire alapozod ezt a 10 EUR/gépet?
(#82) Bull1: API ide vagy oda, az újabb kódoknál egyre többet számíthat, hogy külön CPU és GPU van-e egy gépben, köztük a nagy késleltetésű PCIe-vel, vagy APU. Mégpedig leginkább AMD APU, mert az Intel chipjei nem túl acélosak GPU-ban.
Jaguar: igen, lásd Kabini.
(#90) zsigus: Az Intelnek a PC biznisz csak a teljes portfolio egy része. Számos egyéb befektetésük van, amikből dőlnek a milliárdok.
-
unrealnoise
senior tag
válasz
he7edik. #104 üzenetére
Heh, simán lehet hogy mégis raknak belle ugyanannyi RAM-ot. meg úgy beszélünk, mintha bármit is számítana. Ha van egy gyengébb gép, akkor az lesza Mérvadó multi címeknél.
Persze lehet a PS4 gyorsabb lesz meg etc, de elég sokan megvették a gyengébb xbox360-at is, szóval nem kell neki túlzott jelentőséget tulajdonítani. Már ha az eladásokat nézzük. Hardverileg nézve érdekes lehet, bár tőlem az xbox720 lehet akár erősebb is, valszeg akkor is maradok sony-n, egyszerűen arra olyan játékok vannak, hogy húú.
OFF-os téma, de haver nemrégiben megkért, hogy cseréljük el pár napig a gépünket, hehe.
nem mentem bele, mert egyedül a forza 4 az ami valamilyen szinten érdekelt volna, a többi az mind multi, vagy ps exkluzív...
-
icons
addikt
válasz
unrealnoise #99 üzenetére
Én is gondolkodtam konzolon, mert tényleg jóval olcsóbban kijönnék. Viszont a PCmet másra is használom, tehát folyamatosan egy középkategóriás gépet kell magamnál tartanom.
De a legnagyobb gond mégis az, hogy PCn Starcraft2vel, GTA-kkal, CoD4-gyel játszom, amik közül az első nem játszható konzolon, a többi pedig nem nyújt olyan élményt. Én sem értem, miért nem oldják meg a billentyűzet-egér kérdését. A kontroller sok mindenre jó, meg aranyos dolog, de FPS-ekben azért nem fogja kiváltani az egér+bill kombót (fél évig volt konzolunk, meg többször játszottam vele, de sose éreztem, hogy ez nekem most jó lenne
)
"egy konzolos azért konzolos, mert a többség tisztában van a rednszer, a plaform és a fix hardver előnyeivel."
Ez nem igaz. Azért senki nem vesz konzolt, mert tudja, hogy mik a fix hardver előnyei (mármint a fix hardver zseniális, és én is naponta áldozok az oltárán, de emiatt nem fogok konzolt venni. A fix hardver az ok, amiért nem kell olyan gyakran gépet fejleszteni. És ez utóbbi miatt vesznek konzolt, illetve az exkluzív játékok miatt szvsz.
-
he7edik.
addikt
Nagy mennyiségű textúra beolvasásánál semmit nem ér a nagyobb sávszélességgel szemben jobb latencyt.
Ennek a boxnak csak akkor van esélye ha legalább 100 dollárral olcsóbb lesz mint a PS4. -
he7edik.
addikt
Ebből 8GB DDR3-ból 3GB le is csíp a win8 ha igazak a pletykák.
-
unrealnoise
senior tag
a különbség annyi, hogy hiába szebb PC-n valami, ha ahhoz durva gép kell. ergo a csúcs grafika nagyon enm érhető el mindenkinél, egyszerre, lásd a mai játékokhoz nem elég egy 2006-os gép, többször vagy kénytelen fejleszteni a gépen. konzolon ilyen nincs. (szóval a mindenkori csúcsgrafikának bizony kemény ára van.)
...és hát konzolon ugye szarrá lehet optimalizálni a dolgot.
szóval hiába az erőfölény... persze egy idő után megint a PC-k vezetnek majd, de ez csak egy ilyen megszokott hullámvölgy a két platform között. viszont az új platformok eljövetelekor pl meglepődnék ha a GT7 vagy GT6 (illetve Forza 5 és 6) (attól függ mire jön ugye a következő), nem verne oda mindenféle autós játéknak, legyenek azok akár PC-sek is.
-
BiP
nagyúr
válasz
Sennalacy #10 üzenetére
(#10) Sennalacy:Így ránézésre a PS4 erősebb lesz, kérdés, mennyivel, és hogy a 32MB beágyazott ram mennyit kompenzál.
A PS3 is papíron erősbb volt az xbox360-nál, de az eltérő architektúra és a bonyolultabb programozás miatt ezt nem tudta érvényesíteni. Itt mivel nagyon hasonló lesz a 2 gép, hamar ki fog jönni az erőfölény, ha lesz.(#7) adamssss: CGI szint elérése lenne az út vége grafikalilag? Ezt erősen kétlem. Pl. ha megnézünk egy 10évvel ezelőtti CGI-t meg egy mait. Pl. a 10 évvel ezelőttit már elértük. Mégis maradt hova fejlődni.
Egy mai CGI is brutáljól néz ki, de a valóstól még messze van. És ha ezek a konzolok elérik ezt a szintet real-time az szerintem amúgyis csak majdnem fogják elérni, mert a real-time érdekében mindig kell kötni kompromisszumot a cgi minőségével szemben.(#33) MasterMark: Ugye ez nem komoly kérdés volt?!
Az eltérő hardver/eltérő felépítés esetében meg láthattuk milyen eredménnyel járt. Kevesebb multiplatform cím, drágább fejlesztés, szar portolások. Köszi, nem.
Most elvileg könnyebb dolguk lesz a fejlesztőknek, és ezt a felszabaduló erőforrást a minőségre tudják fordítani. Ez pedig a játékosoknak jobb. Nem tudom, a szívás miért tetszett neked jobban.Én inkább örülök, hogy most jóval kisebb lesz a különbség a 2 konzol között, ennek csak előnyei lehetnek. Én már a mostani konzoloknál is ezt szerettem volna még megjelenés előtt, de nem így lett. Viszont most itt a lehetőség.
(#54) Lacces: Windows 8-Cal
(#61) Sinesol
onzol vs. PC vonalon most is az van, hogy a PC hardvere erősebb, ezért szebb játékokat lehet kihozni rá. Ez nem jövő, ez most is így van.
AMD-GCN szempontjából én is ezt tippelem, hogy már talán most is egyre inkább célszerűbb AMD kártyát venni a felépítése miatt, és ez az új konzolok hardvere miatt még erősödhet. -
unrealnoise
senior tag
nem normális aki most előrendel. pláne amíg nem ismerjük a specifikációt, hány gamepad, hány GB-os merevlemez... etc.
ha jön, és az elején akarom megvenni, akkor szvsz itthon nálam úgyis első napos lesz (azaz tuti lesz készleten aznap, bár ez itthon nem hiszem, hogy a későbbiekben is akár csak egy kis gondot is okozna - hála a csodálatos fizetéseknek...), van majdnem egy évem spórolni.
-
unrealnoise
senior tag
válasz
Low Noise #97 üzenetére
erről beszélek. én konzolos vagyok egy ideje (korábban kizárólag PC-n játszottam), de nem és nem tudom felfogni, hogy miért nem csinálnak egy natív támogatást ezen eszközöknek.
biztos vagyok benne, hogy sok PC-s venne konzolt (is), sőt lehet valaki váltana is...
egy "PC-s konzol" (= egeres, billes) elhozhatná azt a PC-re ami most nincs meg, fix hardver, biztosan futó és optimalizált játékok. plusz még kevesebb warez, ami valljuk be, mindannyiunk érdeke. ha senki nem venne eredeti játékot orba dőlnének be a játékfejlesztők és kiadók.
értem én, hogy egyesek így is szarrá keresik az agyukat, de az már más tészta.
több tízmillió potenciális vásárlót győzhetnének meg az egeres (PC-s) irányítással.
ahogyan autós játékoknál is vannak jelentős különbségek a használt eszközben (komoly kormány vs akár fapados, még csak nem is origi sony, microsoft gamepad), úgyhogy akár ennyi erőből lehetne gamepados és egeres/bill--es vezérlés is. megférnének egymás mellett.sokan azt mondják a gamepados, hc konzolosok nem örülnének az egeres támogatásnak. nos kötve hiszem.
egy konzolos nem a gamepad miatt lett konzolos, azt PC-re is vehet, ezer félét. akár xboxosat is.egy konzolos azért konzolos, mert a többség tisztában van a rednszer, a plaform és a fix hardver előnyeivel. persze az exkluzív játékok is sokakat ide csábít, de hát nah.
én bevallom, elkötelezett playstation rajongó vagyok, a PS4 nyitónapi vétel lesz, ami pedig a másik tábort illeti, a microsoft egy nagy meglepetéssel szolgálhatna csak, egy ilyen, natív támogatással.
de gondolom nem merik, nem fogják meglépni. enélkül meg nehéz lesz rálicitálni a sony, gaikais, összetett és meglehetősen nyílt rendszerére.
mint írtam, nem és nem értem.
én kurva szívesen játszanék komoly stratégiai játékokkal is konzolon. meg ARMA 3-al vagy 4-el, meg FPS-ekkel.
sokan azt mondják, hogy egy konzolnak a nappaliban a helye, a TV alatt. Én erre azt mondom, hogy he?!
hagy döntse el mindenki, hogy hova rakja a konzolt, plusz ha valaki a netezős, gyengus PC-je mellé lerakna a számítógépasztal mellé egy konzolt, akkor tegye meg nyugodtan. Csupán plusz lehetőségek nyílnának meg. a konzolok pedig nem veszítenék el egyik fő előnyüket sem!
és hát a nagy kiadók, fejlesztők is jól járnának, lehetne kiadni egy ilyen népszerű platformra is ezer féle korábban csak PC-s játékot... plusz bevétel lehetne, minden szinten.
egyszerűen nem látom, miért lenne hátrány egy ilyen lehetőség. aki akarna élhtne vele, ennyi.
aki nagyon akar, az így is úgy is csalhat, akár ma is... csak hát annak utána kell nézni, ezt azt megvenni, kicsit macera az egész, és hát nem natív... -
narumon
őstag
válasz
fatallerror #52 üzenetére
Hát a PS4 ára elvileg már biztos. Legalábbis 399 fontért kínálják angol oldalak az előrendelést.
-
Low Noise
senior tag
Ha lehetne tudni, hogy lesz-e egér és billentyűzet támogatás akkor komolyan fontolóra venném, hogy játékra új xbox-ot vegyek.
-
Razuel
aktív tag
Windows OS részesedések : 78.94%
Ezt szerintem már lehet egyeduralkodónak hívni.
Amúgy ennyi erővel ott van a rengeteg mobil proci gyártó, akiket most nem fogok felsorolni, szóval nem lenne akkor se egyedül az intel. Áh, de mindegy hagyjuk is, mert ez úgyse fog bekövetkezni és úgyse értünk hozzá annyira (legalábbis én). -
Dragon27
senior tag
jól fejleszt az AMD
csak lassan.. remélem ezzel a + bevétellel felgyorsul AMD fejlesztés .... -
zsigus
őstag
Azt se felejtsd el, hogy az Xbox360-ba és a Wii/Wii U párosba is ők szállítják a GPU-t, de ennek ellenére a bevételük még mindig a béka se**e alatt van és eddig is ott volt. Nyilván több pénz lesz ha mindhárom konzol mögöttük van, de nekik elsősorban a PC piacon kellene remekelniük, ahogy az Intel is ezt teszi, és látni is, hogy mi a különbség.
Ha két konzol nem "mentette" meg őket, akkor az sem fog sokat változtatni a dolgokon, hogy a harmadik is az "övék".
-
zsigus
őstag
Csak te abból indulsz ki, hogy a PS4-be és az új Xbox-ba is ugyanannyiért adják az APU-kat, mint amit te megvehetsz a PC-dbe (ha feltételezzük, hogy lesz ilyen chip PC-be is, de nyilván nem lesz, ezért mondjuk azt, hogy majd egy ugyanilyen teljesítményű APU-t nézünk egy pár év múlva). Ez nem így lesz...
Itt az AMD OEM partner lesz, vagyis nagy tételben fog szállítani a Sony-nak/MS-nek, ezért az árak és főleg a hasznuk sem ott lesz ahol a PC-be megvásárolható APU-kat illetően.
-
kovsol
titán
Ez a két számadattal nem igazán befolyásol bármit is az elméletben amit írtam. Saját magához képest többlet bevétel, nem az intelhet képest...
Tegyük fel AMD eddig költött x mennyiség pénzt fejlesztésekre, és most mivel több bevétele lesz a konzoloknak hála az x mennyiséget növelheti. Így nagyobb esély van arra, hogy sikerül kifejleszteni valami áttörő dolgot. És ez teljesen független attól, hogy az Intel több pénzt keres, ha az APU lesz a jövő és bizony az lesz, és ezen a fronton bizony az Intelnek van inkább aggódni valója. -
zsigus
őstag
"A többlet bevételt fejlesztésre költi az AMD"
Nem hiszem, hogy lenne többletbevétele az Intelhez képest... Az Intel többször annyit keres évente mint az AMD.
Most csak 2011 első negyedéves híreket találtam: AMD 1,6 milliárd dollár, Intel 12,8 milliárd dollár.Azóta az AMD - ha jól emlékszem - egy picit biztatóbb helyzetben van, de még így is nagyon messze vannak az Inteltől.
-
kovsol
titán
Intelt három esetben érintheti veszteség ebből: (persze lehet még van olyan amire nem gondoltam)
-Valaki azért vesz AMD procit, mert a konzolban is az van és ezért úgy gondolja a konzolportok jobban futnak majd AMD procin. Ez akár még igaz is lehet, majd meglátjuk mit hoz a jövő. (ez amúgy igaz az NV -re nézve is, csak VGA kártyára levetítve.)
-Ha valaki PC bővítés helyett inkább konzolt vesz és így csökkent a PC piac ahol az intel is érintett.
-A többlet bevételt fejlesztésre költi az AMD és ezért lelépi, vagy beéri az Intelt. Itt főleg a fogyasztáson kell még csiszolni szerintem az AMD nek. (mivel a konzolok 8 magos procit tartalmaznak így az FX -eken szerintem már teljesítményben jól fognak menni a játékok a jövőbeli multi platform címeken) -
unrealnoise
senior tag
AZ EA soha nem lesz exkluzív xboxra. Amíg van majd 80-90 millió (mert még ugye elég sok PS3 el fog kelni... esetleges GT6, The Last of Us... miatt.. + etc..) PS tábor, addig az EA semmi jelentős hátrányba nem részesíti majd a playstation játékosait.
Arról nem beszélve, hogy pl. az EU-ban a FIFA sorozat playstation alatt messze népszerűbb összességében, Facebook is jelzésértékű, kábé 7 hónapja volt egy kedvenc platformod kérdés, vagy hogy min is játszol, és hát a PS3 elég szépen nyert.
Arról nem beszélve még, hogy bizony hiába játszanak itthon általában tört xboxon, azok törtek, nincs belőlük pénz. a microsoft x összeget zsebretesz, de a játékkiadók bizony pontosan tudják, hogy mennyi fogyott PS3-ra és mennyi xbox360-ra.
Nem hinném, hogy olyan nagy meglepetést okozok azzal a kijelentéssel, hogy bizony a sony ebben a szempontból is jobban teljesít.
Ezek miatt max DLC-k jöhetnek korábban, vagy egy-két játék, x ideig, de semmi komoly dolgot nem várok, pl a hatalmas FIFA tábort tuti nem fogják PS-en megvárakoztatni...
-
icons
addikt
Amit félreértesz az az, hogy az AMD nem az Intel kárára fogja növelni a bevételét.
A bevétele persze növekedni fog, de ez az Intel-t mit sem érint (ő a PC részt ugyanúgy uralni fogja, mint eddig...sajnos), az IBM, illetve a Cell (ami úgyszint részben IBM) kárára fog növekedni.Konzolpiachoz az Intelnek semmi köze nem volt, és úgy néz ki, még egy ideig nem is lesz. "Minden informatikai eszköz" piacon pedig az AMD az IBM-től veszi át a "részesedést" (vagy annak egy részét), ez az Intelt semmilyen téren nem érinti.
(#69) MZperX75
Látom Razuel válaszolt már. Ha jól tudom, akkor az XBox-os (ezek szerint) Direct3D API sem egyezik meg a Windows-os társával.
-
Dragon27
senior tag
AMD hardveres szerepe nincs hatása ez csak te gondolod .Mert azért jó pár APU-t fognak eladni ...
persze hogy a konzolokon 0% volt hiszen más termék hardverét használta ..intel vs amd : csak az eladás számít ., őket egyáltalán nem érdekli eladás után hová kerülnek : konzolokba ,PC-be vagy WC-be -
Razuel
aktív tag
Az API (application programming interfaces) végzi a multimédiával kapcsolatos dolgokat (lényegében egy könyvtár tele .dll és .hpp fileokkal
). Xboxon a kép megjelenítéséért a Direct3D API felel ami számos más api mellett alkotja a DirectX csomagot. A PC-s játékok is ugyan ezt használják. A sonyéknál nemtom, hogy hogy van.
Bővebben: link -
kovsol
titán
És mi értelme van rátenni más OS -t ? Sose értettem ezt, hogy vesz valaki egy konzolt és utána asztali géppé akarja alakítani.
Amúgy meg a két gép hardverileg lehet hasonló, de a körítés körülöttük teljesen más és ez alapján fog választani a vásárló. Mi meg csak örülhetünk annak, hogy a PC, PS, Xbox hardverileg közelített egymáshoz, mert a multi platform címeket optimalizáltabban kaphatjuk meg.
-
Dragon27
senior tag
Intel piaci részesedése most egy kicsit megváltozik
/* ennyi erővel a PS4 és Xbox akár egy közös gép is lehetne ... érdekes összehasonlítási tesztek lesznek ..
AMD
-
icons
addikt
Nem így megy a dolog, ahogy leírod sajnos.
A konzolokra saját API van. Hiába hasonló a hardveres felépítés, mint a PChez, mivel az API más, nem lesz átjárhatóság a kettő között.
A hardver csak egy réteg, amikor te programot írsz, akkor nem hardverre, hanem "API"ra írod azt, és az API dolga (illetve a driver-é), hogy azt hogyan fogja a hardver-en megvalósítani.Tehát: hiába lesz erősebb PCd, a játékok akkor sem feltétlenül fognak jobban/szebben futni, mert nem tudják olyan szinten optimalizálni, mint a konzolokra. Egy egyszerű példa: hány szálra írod meg a játékot? Konzolra rögtön ki tudod osztani, hogy az X szál mit csináljon, PCn viszont gondolnod kell az 1 száltól 8 szálig terjedő gépekre, és mindegyiken valamennyire futnia kell.
Egyébként ez a bajban lehetnek a konzolok, ez nagyonis igaz
. A mostani PCs tendenciával számolva pár éven belül biztosan leelőzi a PC nyers erőben a konzolt (hisz PC-re megjelenő hardver (legalábbis ahhoz hasonló) kerül bele).
Szerk: látom megelőztek
Egyébként ez a win8 barkácsolás nem hiszem, hogy fog működniPont azért, amit Razuel is ír. Sajnos a driverek nincsenek meg hozzá. Ahhoz, hogy most pl Androidos telóra Linuxot tegyenek kellenek a driverek a hardverhez. Amit a CM 10.1 vagy melyik verzióból szedtek ki.
M$-éknak pedig nyilván nem fogja megérni kiadni drivereket hozzá, hiszen a fő bevételük a játékokból lesz itt is, mint a mostani generációnál! -
Razuel
aktív tag
Célhardverre (konzol) sokkal optimalizáltabban lehet fejleszteni, mint pc-re, ahol 1000+1 féle gépen kell működnie a programnak. Szóval hiába lesz erősebb a pc, a konzolok még bírni fogják a versenyt egy ideig.. de mint a jelenlegi generációknál is, egy idő után persze ez az előny el fog veszi.
(#58) Lacces: A konzolokba nem hagyományos hardverek vannak, hanem némileg módosítottak. Még ha rá is barkácsolnák a win8-at, ki csinálna hozzá drivereket? Linux-on meg DirectX-et elfelejtheted, úgyhogy azon nem fogsz játszani..
-
dfsz34
őstag
Miért lenne érdeke az MS-nek, hogy odaadja neked beker ár alatt a konzolt, hogy te kiváltsd vele a pc-det és asztali gépként használd? Ha nem veszel játékot, akkor hogyan hozzák be rajtad a kívánt összeget?
Esetleg, ha csinálnának egy asztali verziót, amire mehet a windows is, amellett használhatod konzolnak is, de drágább is lenne jóval, mert azt normál ár plusz haszonkulcson adnák. Olyan áron nem hiszem, hogy meg akarnád venni ezt, mert olcsóbban összeraknál erősebb PC-t.
-
Sinesol
veterán
Kicsit elgondolkodtam nehany dolgon, ezt osztanam meg ertelmes hozzaszolasok reményében
Ez CSAK FIKCIO persze de lehet valosagalapja is.....Egyébként ha elvileg a Kaveri is ugyanez a felepites nagyjabol es ott a cpu joval erösebb de a vga esetleg gyengebb, akk mondjuk ha 2-3 ev mulva mire felfutnanak az uj konzolok akkor mar kinn van kb a 3.gen GCNes Apu pcre és kb lesz olyan verzioja biztosan ami minden tekintetben erösebb a konzolos cuccoknal es meg felepitese is nagyon hasonlo.
Akkor elöfordulhat az hogy Pcre joval jobb gameket lehet majd csinalni es esetleg csak Nvidiara kell portolni ez persze a konzoloknak annyira nem jo de vegül is mind2 opcio nagy gyözelem lenne az AMD-nek eladasok tekinteteben....legyen az konzol vagy pc.
Gyanitom nem veletlen tamogatjak egyre nagyobb erökkel a Gaming Evolvedet, hiszen az AMDnek nem erdeke a konzolok erösitese de most hasznot huzhat belöle hogy lesz kesz fejlesztökörnyezet, hogy 2-3generacio mulva a legujabb APUK elsöpörjek a konzolokat, mivel pc-s vonalon nagyjabol ugyanazzal a felepitessel hatalmas teljesitmenybeli többletet tudnak majd hozni, mivel a platform felepites kb ugyanaz csak sokkal nagyobb erővel.
Esetleg ha vami 8 magos fx utodot 4ghz fölötti x86os magokkal+hd7970 erejü gpu parossal kiadna hogy sok idő utan high-end kategoriaban visszavagjon az Intelnek..,vagy esetleg meg ennel is sokkal erösebb komboval(hiszen kitudja mire kepes a gcn, vagy annak utodja 2 ev mulva), akkor bajban lehetnének a konzolok...
Es ha nagyjabol ugyanaz a platform akk gondolom nem olyan nehez a dx11et mellözni, a fejlesztöknek meg mind1 hogy az adott verzio csak amd kompatibilis hiszen kb nulla energiat kell belefektetni hisz kb ugyanaz a verzio mint konzolon-
-
dfsz34
őstag
A következő generációban mi lesz? A kínai gyárban az egyik gépre M$ logót a következőre meg Sony-t tesznek, de amúgy belül teljesen egyfomák lesznek?
Azért erre kíváncsi leszek, hogy a 32mb beágyazott memória dob-e annyit, hogy ellensúlyozza a gyengébb GPU-t és a ddr3-as ramok okozta teljesítménycsökkenést. Van egy gyanúm, hogy nem és most a Sony gépe lesz az erősebb.
Ha igen, akkor viszont bolond volt a Sony, ennyit költeni a ddr5-re és az erősebb GPU-ra, inkább fizetett volna valamennyi licenszdíjat az M$-nek, igaz utána már tényleg az lenne, hogy max a címkékben különböznének a gépek.
-
F34R
nagyúr
abban a formaban semmifele keppen sem.
1. Elsodleges Cel a jatek , nem hiaba jatekkonzol ergo Linux kilove teljesen (amennyiben rahekkelheto maris funkciojat vesztette, leirva eslo pontba miert is.)
2. Fejlesztettek es Optimalizaltak is ra rengetegett, olyan erteku windows nem lesz ra mint most PC-re hiaba hasonlo a hardver.
3. Mindamelett hogy egy zart Operacios rendszert kap, tud media formatumokat lejatszani es vajmi social live is elheto rajta keresztul. Ez mar boven eleg a legtobb embernek es nem vagyik arra hogy "PC"-t csinaljon a konzolbol. -
Lacces
őstag
Melyik részre gondolsz a hszemből?. Ha nem win8, akkor lesz linux
és biztos lesz olyan aki majd készít olyan linux disztrót ami kezeli az AMD-nek a konzolokba szánt APU-ját.
Ha nekem egyszer lesz pénzem Xbox 720 vagy mi a neve a következőnek, első dolgom lesz egy windows 8-at installálni, de biztosan elszáll majd kék halállal
.
-
Syd69
aktív tag
Én már évek óta...
-
Lacces
őstag
Viszlát PC, eljött a Konzolok kora nálam
- Ez az én véleményem most.
És szerintem az Xbox lesz a befutó, a rá telepíthető Windows 8-al majd
VAlahogy csak meg kell dolgoztatni a Win 8 eladásókat
-
tonerz
aktív tag
válasz
fatallerror #44 üzenetére
Amióta kijött a kinect és hozzá az update, már azóta ez a csempés szar van a dashbordon
-
fatallerror
addikt
-
#06658560
törölt tag
válasz
fatallerror #50 üzenetére
A hardver attól még termelheti a vezsteséget.
8GiB GDDR5 sem kerül az általam megadottnál többe évi kétmillió darab esetén.
-
#06658560
törölt tag
válasz
fatallerror #47 üzenetére
A különbség a memóriát tekintve az OEM-knek lehet vagy tíz euró per gép, durva felsö becslésként. Az árkülönbözet nem ezért lesz- lehet MS bevállal a terméken veszteséget, hogy a progikon hozza be.
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
fatallerror #47 üzenetére
Tapasztalni is 1-2 videókártyán hogy olcsóbb a DDR3
Az árazásról meg nem tudtam idáig infót, kb. az előző generáció kezdőárán fog startolni. De ennyiért normális gépet se kapsz, szóval még bőven jó szerintem.
-
Ed3r_X_
nagyúr
válasz
IIIIIIIIIIII #30 üzenetére
Nekem is ez jár a fejemben, hogy aki akar az most vehet konzolt, potom árakon szinte. Olyan árban gépet nem kap az ember, mint amennyibe ma egy jó állapotú konzol kerül.
-
#06658560
törölt tag
válasz
fatallerror #39 üzenetére
"gddr5 hiányában jóval olcsóbb lesz, akár 100-200 dollárral is olcsóbb lehet"
Ezt mire alapozod? Az összegeket, meg azt, hogy olcsóbb is lesz?
-
fatallerror
addikt
itt azért nem csak a pénzről van szó. nyilván az is nagyon fontos h minél kevesebb felé menjen szét a profit de a 2 vállalat elvei egész mások és másképp látják a szórakoztatást, másképp látja a nintendo is tehát közösködni nem tudnának úgysem
szerintem a sony terveinek középpontjában a játékok és h hogyan vigyük azt ki a nappaliból áll míg a microsoft mediacentert akar majd az xboxból tehát mindenre azt használd ezért szerintem komoly win8 integráció lesz benne sőt akár win fog futni rajta, szóval készüljenek fel a csempeutálók h sanszos h csempés ui lesz -
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
MasterMark #33 üzenetére
Mert mindkét cég a sajátján keres pénzt.
A hardver az nem lényeges. Valszeg az MS és a Sony a fejlesztés elején kijelölte magának ugyanazt a koncepciót. Feltették a kérdést, hogy ki tudja megvalósítani a következő fejlesztési ciklusra. Az AMD és az ARM jelentkezhetett, mert nekik megvan hozzá a hardverük (most, hogy ismerjük mi volt a koncepció). Mivel az ARM extrém teljesítményszintre nem skálázható, így maradt az AMD. Ennyire egyszerű volt a választás, és ha már így alakult, akkor miért ne használnák ki azokat az előnyöket amiket a koncepció szintjén azonos hardver kínál. A Sony-nak és az MS-nek ugyanolyan fontos, hogy a partnerek olcsóbban készítsenek játékot a gépeikre.
-
Sonyfan
tag
válasz
fatallerror #39 üzenetére
Ez így van..
-
MasterMark
titán
Akkor is jobban tetszett, a teljesen eltérő felépítés.
HeavyToys: Ráadásul azokon még ugyanaz az XP is megy.
-
SylverR
senior tag
Go AMD go! Végre eljutottunk oda, hogy beleszólhatnaka a játékok külsejébe... Végre vége annak az időnek, hogy az nvidia miatt mosott legyen minden játék...
-
fatallerror
addikt
válasz
MasterMark #36 üzenetére
ennyi erővel minek van ennyi telefon ha hasonló hardver van bennük
senkit nem érdekel a hardver, a szolgáltatások és a játékok annál inkább érdeklik az embereket hisz azért veszik nem a hardverért...
mást fogsz tapasztalni a 2 konzolon, a céljuk ugyan az de másképp érik el. a sony koncepcióját már láttuk, megnyugodhatsz a ms mással fog előrukkolni#37) F34R : gddr5 hiányában jóval olcsóbb lesz, akár 100-200 dollárral is olcsóbb lehet. viszont ha a multiplayer fizetős lesz és blokkolják majda használtjátékokat akkor mind1 a felhasználónak
a msnek már nem, nekik jobb
-
HeavyToys
senior tag
válasz
MasterMark #33 üzenetére
Eddig sem az érdekelte a játékosok döntő hányadát, hogy mi van benne, most sem az fogja. Itt az exkluzív címek a húzóerő javát adó tényezők. Mellette szinte teljesen irreleváns az, hogy milyen hardverelemek színesítik az adott konzol aktuális változatát.
Grafikai és kép minőségbeli előrelépés úgy gondolom borítékolható, ez lesz a fő mozgatórugó. Illetve a social és webes-multis tartalmak még inkább előtérbe kerülnek.
Könnyebb lesz a multiplatform címek tervezése, illetve PC-n is a jövő APU-i profitálhatnak belőle talán.
Egyszerűsített példával mi értelme annak, hogy van B970-es Pentiummal 4 giga rammal és 500 gigás winyóval, azonos képernyő felbontással 50 féle noti?
-
F34R
nagyúr
es annak mi ertelme lenne ? kb az egesz fejleszetest megolnek vele. felulet egyebkent lehet hasonloan modern UI-s mint a legutobbi dozernel.
(#36) MasterMark
annyi a kulombseg hogy masok lesznek az API-k , maskent hasznaljak ki majd az adott hardvert.
az MS ezek szerint kepes arra hogy valamivel gyengebb hardveren tudjak majd a PS4 szintjet hozzak felhasznaloi elmeny szinten keves kompromisszummal. Ez valoszinuleg az arazast is befolyasolni fogja. -
MasterMark
titán
válasz
fatallerror #35 üzenetére
Annyira azért mégsem. Legalábbis hardverben.
-
fatallerror
addikt
válasz
MasterMark #33 üzenetére
teljesen más lesz a 2 konzol...már a második vagy aki ilyen hülyeséget felhoz
#34) .mf: akkor klasszikus 3rd party az amd, tiszta sor
-
.mf
veterán
"Azt nem tudom, hogy mikor teljesít lassabban a GDDR5 a DDR3-nál"
Ha egy feladat érzékenyebb a késleltetésre, mint a sávszélességre. Pl. a GDDR3 legközelebbi asztali rokona a DDR2 - viszont a magasabb órajelért cserébe sokkal magasabb a latency (DDR2 CL4-8 szemben úgy rémlik, hogy Gef6800GS@Ultrám, ahol még mókoltam biossal, CL110 volt... lehet, hogy rosszul emlékszem, de mindenképp valami ultrabrutál obszcén többszörös szám volt.)
Fatalerror: egy fabless designer csak az IP-ért, chiptervekért felel. A chipek leszállításáért a foundry (GloFo, vagy TSMC vagy más).
-
MasterMark
titán
Ha ugyanaz a hardver mi értelme van két külön konzolnak?
Jobban tetszik a mostani generáció teljesen más hardvere. Még ha nem is tudnak rá programozni...
-
IIIIIIIIIIII
csendes tag
Lényeg a lényeg:
ADD EL A GÉPED MÉG MOST!
amíg ér valamit.
-
.LnB
titán
válasz
fatallerror #8 üzenetére
Az érdekes lenne ha az EA játékok Microsoft exkluzívak lennének, nehezen tudom elképzelni. Ha igaz akkor meg nagyon durva. Részemről mindegy, de nagyon meglepődnék.
Annak örülök, hogy az AMD-nek sikerült ez a biznisz, talán nyernek is rajta sok-sok pénzt.
-
mzso
veterán
válasz
fatallerror #8 üzenetére
Viszont én nem hallottam volna, hogy akármelyik játékban is ray-tracelt grafika lenne, vagy hasonló fejlettebb algoritmussal előállított kép.
Akármeddig is növelhetik így a modellek részletességét, ha a renderelés marad ugyanaz a korlátolt módszer a kinézet marad műanyag.Mielőtt megjelentek ezek a hírek azt is el bírtam képzelni, hogy esetleg olyan aput raknak majd valamelyikbe amiben van egy ray-tracer mag (vagy más fejlett algoritmushoz való mag).
-
icons
addikt
Ilyen csak a hálivúdi filmekben történhet meg.
Egyébként örvendetes a hír! Nem tartom célszerűnek, hogy minden játékot "3* kell megírni", elképesztő pazarlás, amit egységes interfésszel részben ki lehetne váltani. És erre sajnos a majdnem hasonló hardver az egyetlen megoldás (különben nagyon magas szinten kellene definiálni a közös interfészt, aminek nem sok értelme lenne. Vagyis lenne, de megintcsak pazarló lenne (lsd. Android, ahol elképesztő teljesítménnyel van már a hardverben, mégse tudják teljesen kihasználni))
-
Úgy látom, az intel arccal hárítja a murvát...
-
Lacix29
őstag
Azt nem tudom, hogy mikor teljesít lassabban a GDDR5 a DDR3-nál, de hogy a videókártyáknál gyengébb a DDR3 teljesítménye az biztos. Az én notebook DDR3-as 5850-esem is siralmasan teljesít. Nem véletlen a csúcs VGA kártyákban GDDR5 van.
Ja egyébként a vgleaks-nél a 32MB-os ESRAM-ra 102.4 GB/sec elérhetőséget adtak meg.
[link](ddr3 csak 128 bites míg a gddr5 256 bites)
teljesítmény összehasonlítás pl:
[link]
The 3D performance of the Mobility HD 5850 depends heavily on the used graphics RAM, or VRAM. As long as fast GDDR5 is used, the performance should be between a GeForce GTX 260M - 280M in the high end segment. Therefore, all current games as of 2009 should be playable in high details with high resolutions. With DDR3 memory, however, the performance should drop noticeably because of the relatively narrow 128 Bit memory bus. In fact, the GDDR5 version (on par with a GTX 285M) is about 40% faster in the 3DMark Vantage benchmark than the DDR3 equipped version (on par with a GTX 260M). -
FireKeeper
nagyúr
kíávncsi leszek ezeket a csipeket "házon belül" a GloFo csinálja majd vagy a TSMC, illetve hogy SOI vagy bulk csinálják-e.
-
khron78
őstag
Nintendo-t próbálja lenyomni a két óriás, hogy utána egymást szedjék szét.
-
.mf
veterán
válasz
fatallerror #8 üzenetére
Látom nem nagyon követed a történéseket... Az AMD fabless, már nincs saját gyártósora. CPU / APUk elsődleges gyártósora a Global Foundries-ba kiszervezett chipgyártásuk; de mivel fabless, csak pénz kérdése, hogy készítenek-e más gyártósorokra (TSMC) tervet.
-
zoltanz
nagyúr
Nem tudom miért kell több konzolok egyáltalán, (hasonló a felépítés) biztos lenne az a pénz amiért kiegyezne a két mogul. 1 készülékbe többen beruháznának biztos.
-
Angel1981
veterán
Ha ez igaz, akkor az tényleg sokat egyszerűsíthet a multiplatform fejlesztéseken!
-
fatallerror
addikt
de ne a ms teljes vagyonát képzeld ebbe a bizniszbe xDDD biztos h nincs több pénze mint a csak ps3 77 millió játékosának+wii játékosok még több millió+kevés pc-s is van, több ps van mint xbox tehát kevesebb potenciális vásárló lenne aki xbox-on megvenné tehát nem fedezné a microsoft befektetését a dolog, tehát szerintem másról lesz szó, talán exkluzív dlc-kről. azt sem hiszem h emiatt több 10 millióval nőne az xbox-osok száma hisz így is többnyire jobban fogynak az ea játékok xboxra tehát ez a hír nagy kacsa szerintem... persze nem volt ott az ea a ps4 bemutatásakor szóval...
a killzone shadow fall ps4-es játék, az már next gen. de való igaz h a devkit sincs náluk túlrégóta szóval lehet még fokozni a minőséget
egyes nem sony által fizetett fejlesztők (asszem pont az ea mondta xDD ) a next gen 8x-10x erősebb az aktuálisnál és még itt akad szép grafika
-
joysefke
veterán
Hát ez elég vérszegénynek tűnik a PS4-hez képest:
-2/3-a CU. gondolom órajellel ezt lehetetlen lesz ellensúlyozni.
-Lassabb memória. Kérdés a lassabb memóriát mennyire ellensúlyozza ez a 32MB-tár.
Ebben egyébként frame-eket fognak tárolni?J.
-
Ed3r_X_
nagyúr
Na akkor végre tudni mibe mi van. Bár így elmondva a Sony gépe mondjuk vonzóbb, számomra. Viszont ezt a 32MB memóriát pontosan milyen feladatokra is lehet felhasználni?
-
Sennalacy
aktív tag
Ez a két verzió annyira hasonló, hogy hozzáértők akár ki is számolhatnák, hogy melyik a ténylegesen jobb, mert itt már nem körtét hasonlítunk almával.. Valaki?
-
válasz
fatallerror #8 üzenetére
Az ms-nek van annyi pénze (több is) de nem hinném h ebbe belemenne az EA, ha meg igen akkor az elég nagy csapás lenne a gamer társadalomnak.
Igen azért is írtam, hogy már sok mai exkluzív cím is üt grafikailag, és a next gen konzolok jó párszor erősebbek lesznek. -
fatallerror
addikt
és szerinted lehetséges lesz minden kontinensen azonos időben elindítani a konzolokat tehát tudnak eleget gyártani? xbox-nál így volt legutóbb de a sony nem tudta egyidőben megjelentetni, most muszáj lesz nekik a nagy verseny miatt...
szerintem az amd-n áll v bukik a dolog mert a többi alkatrészt nem macerás kellő számban kihozni#7) adamssss: az exkluzív játékok főleg a killzone shadow fall már nagyon közel van a cgi szinthez tehát az exkluzívok már szinte cgi szintűek és az animáció is nagyon finom. multiplatform játékok nyilván nem lesznek még.
hozzáteszem azt pletykálják h az ea exkluzív szerződést kötött a microsoftal tehát csak arra jelennek meg a játékok, bár nem hiszem h több pénzt tudna a ms fizetni nekik mint a ps és pc piac több millió játékosa....
ha igaz akkor ez egyben garancia a használtjátékok blokkolására is mert az ea utálja....
én szidnám őket nagyon mert a fifa-t szeretem... -
Ha belegondolunk, hogy a mostani konzolok is mire képesek grafika szintjén, akkor ezek képesek lesznek a CGI szint elérésére idővel, ami sokak szerint az út vége lenne, grafika szempontjából. Hát úgy néz ki eljutottunk ide is...
-
Rubinhood
csendes tag
Akkor tehat megvan, hogy milyen szinvonalu hardverbol fognak gazdalkodni a PS4, XBox720 valamint ezaltal a PC-s jatekok a kovetkezo 7-8 evben.
Szerintem par het alatt resz ra Linux, egy ido utan meg Windows es esetleg OS/X is...
-
-
ldave
félisten
A "rendkívül gyorsan" vajon hogy viszonyul a PS4 176 GB/s-os értékéhez?
-
Engem az érdekelne, hogy az AMD gyártatja ezeket a procikat, vagy a Sony/MS?
Új hozzászólás Aktív témák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Filmvilág
- Home server / házi szerver építése
- OLED TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Milyen egeret válasszak?
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- LED világítás a lakásban
- Hardvergyűjtemény, avagy amikre büszkék vagyunk!
- További aktív témák...
- Asztali PC , R7 8700F , RTX 3080 , 32GB DDR5 , 512GB NVME , 1TB HDD
- SAPPHIRE PULSE Radeon RX 7800 XT GAMING 16GB
- Eladó INTEL i9-13900KF processzor + ASUS TUF Gaming H770-Pro WIFI alaplap
- SJCAM SJ11 Active eladó
- ÚJ Lenovo ThinkPad T16 Gen 4 - 16" WUXGA - Ultra 7 255U - 32GB - 1TB SSD - Win11 - 3 év garancia
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 docking station (5TW13AA) (DisplayLink)
- Mobiltelefon, konzol és TV felvásárlás gyorsan, biztonságosan!
- AKCIÓ! FEHÉR ipad pro 13" M4 billentyűzet, VADIÚJ! EU-MAGYAR átvilágítós (lézeresen)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 Pro Max 64GB Midnight Green -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3253,100% Akkumulá
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest