Aktív témák
-
7
addikt
A szerző kérésére az írás topicja zárva.
-
BalaNce87
addikt
Nyomjátok ezzel ebből minden kiderül.
-
Kassadin
addikt
Majd meghal a hülyéje, gratulálni tudok az ilyen embereknek. Legalább nem veszélyeztetne másokat.
-
7
addikt
Azt hiszem, pont eléggé kiveséztétek, hogy teoretikusan túlélhető-e, ha egy gyorsan száguldó motor belecsapódik egy kocsiba, amiben ültök. Mivel ugyanazokat a köröket rójátok, de egyre több ember húzza fel magát a témán, megkérlek titeket, hogy fejezzétek be az erről szóló diskurzust!
-
Raucher
tag
Néhány megjegyzés.
Idióta dolog ilyet Svédországban játszani.
A német autópályákon hosszú szakaszok vannak ahol nincs sebesség korlátozás.
Ott számítanak arra a közlekedők, hogy hátulról jóval gyorsabb közlekedési eszköz éri utol őket.Ha hátulról belém rongyol egy ilyen motor nincs esélyem túlélni a történetet. A motor 260 km/óra, én "csak" 190-el megyek.
Kizárt dolog, hogy egyenes rohanjon belém, tehát megváltozik a haladási irányom. Vagy a szalagkorlátnak lök neki, vagy másik közlekedési eszköznek. Ha a motor becsapódását túlélhetném, az utána következő repülést és pörgést már aligha. -
Sandrew
őstag
Még csak a sorok között is néha megyek mert nem akarom se magamat elütettni sem mást megijeszteni. Felakadtatok egy témán. Nyílván a kipróbálást úgy értettem, hogy egy autó és egy motoros nélküli motor. Mint pl az állítólagba a Discoveryn. Nem pedig, hogy nekimész egy autósnak
-
Kephamos
addikt
Tartod magad hozzá, de megvédeni nem vagy hajlandó. Egyenesen kinyilatkoztatsz.
"Ki kell próbálni és kész."
Iszonyúan sötét vagy ráadásul. Nem kívánom senkinek, még neked sem, hogy kipróbálja. És most nézem motorozol is... Motoros spanomnak mutattam a hozzászólásaidat és ő mondta, aki tizen éve motorozik, hogy valószínüleg te vagy az a fajta hülyegyerek, akik miatt utálják a motorosokat. Ki kell próbálni... Jézusom.
mod.: Vlad: Tuché!
-
rt06
veterán
válasz
Szten Márs #60 üzenetére
semmit, megvedia monitor, meg a tobb kilometer kabel...
-
Kephamos
addikt
válasz
Mr.Csizmás #37 üzenetére
Több az, ugyanis a sebesség négyzetét kell számolni. A tömeggel egyenesen arányosan nő a mozgási energia, míg a sebességgel négyzetesen. Amennyiben jól értelmezem soraidat.
#43 Alapvetően nem ez lett volna itt a lényeg, de idáig kellett eljutnunk, mert iszonyúan nagy tévedésben vagy, mindenféle ismeret nélkül úgy véded az álláspontod, mintha az Isten igaza volna. De! Megsúgom neked, hogy 130-al beléd száll valaki, akkor úgy megdegelsz, hogy nincs az a Green doki (neked doktor ház, valszeg nem emlékezel Green dokira), aki visszahoz az életbe. Főként figyelembevéve azt, hogy egy motor sokkal kisebb felületen fog érintkezni az autó hátuljával, mint egy másik autó, ezáltal ugyanakkora energiából (vagyis itt erőből) sokkal nagyobb feszültség fog ébredni. Próbáld ki! Evezz evező lapjával, vagy kés élével. Érezni fogod a különbséget.
-
Sandrew
őstag
válasz
Winner_hun #56 üzenetére
-
Winner_hun
félisten
Nem értem mi a probléma álló autók kikerülésével
-
moha21
veterán
Gyorsulás volt nemrég Tökölön a reptéren. Yamaha faszom tudja lett a rekorder. 200m-en 194 km/h-ra gyorsult...
-
zsiga_667
tag
Csak itt nem erről van szó, hanem arról hogy szép nyugisan autókázol 90-nel, majd jön ez a barom és belédszáll 250-nel. Szemből. Te pedig meghalsz.
Egyébként miből gondolod hogy az általad leírt balesetben nem lesznek életveszélyes sérültek, vagy akár halottak? Olyan sok autóbalesetnél jártál már hogy tapasztalatból tudod? Hány beszorult sérültet vágtál már ki az autójából? Hány motorost reanimáltál az út szélén? Hány tömeges balesetet láttál már élőben?
Egyet se, ugye? -
Picco
addikt
nem tokmind1 hogy mibe halsz bele? az utkozesbe vagy a kovetkezmenyebe?
ha szembevilagitananak laser-el abba nem halok bele, de ha emiatt alamegyek egy kamionnak abba igen....nem a laser-be haltam bele, de kib*szottul ideges lennek akkor is...najo, akkor mar nem
(#47) banhammer
[előzmények törölve]
[ Módosította: 7 ]
-
koshmar
veterán
Nemcsak egy Ghostrider van. A Ghostriderek egy bandát alkotnak, jó pár tagot számlálnak. Mondjuk páran már meghaltak közülük...
Ez a motor nekem viszont valahonnan ismerős.
Ha az, amelyikre gondolok, akkor ez egy 2004 körüli 1000-es GSX-R.
Egyetlen turbó, 250 Le.
Az, hogy több, mint elegendő, nem is szó erre a motorra. -
-
Picco
addikt
Sandrew: te nem vagy magadnal, mesz a palyan mondjuk autoval 130-al, beledszall 260-al, siman odebbrakja egy savval az autodat....frankon befordulsz egy kamion ala, ami mondjuk fel is borulhat, ~10 szabalyosan kozlekedo halalat okozva.
mondom ezt ugy h en is motorozok, sot hasonlo tempot is probaltam mar kozuton, de nem ilyen forgalom mellett es nem "megmutamtomhogyfaszagyerekvagyok_feltesztemayoutubera" okok miatt, hanem a hulyegyermeki kivancsisag munkalt bennem.....tehat teljesen jogos itt mindenki felhaborodasa szerintem.amugy a fel majamat odaadnam hogy ilyen szinten tudjak motorozni
mod: a hayabusa turbos videoja oriasi meg, "operator" aki masik motoron 280-al ment, ugy ment el a busa turbo-val egykereken mintha allna...elmebeteg barmok
-
moha21
veterán
válasz
Mr.Csizmás #37 üzenetére
Na ha nem írtam el 230 kg 300km/h-val 798611,11 J mozgási energiája van.
(#38) DeFranco : Egyértelműen szerintem is addig nincs baj amíg a saját életét kockáztatja, itt meg lehetne említeni majd minden sportot.
-
Sandrew
őstag
válasz
Mr.Csizmás #37 üzenetére
Nem elölről hanem hátulról megy bele!
Na de a vitát szerintem fejezzük be...
-
Mr.Csizmás
titán
ok, akkor 200 kg. nincs ilyenem
számold ki előbb a lendületét/erejét, aztán kb. kijön, hogy egy betonoszloppal vetekszik.
ahhoz is kb. akkora erő kell, hogy kitörjük.
a 90 km/h-s tucc meg semmi ehhez képest, mivel a sebességgel szorozni kell a tömeget, szóval a 180 nagyobbat szól, mint 2 db 90-es csatt.
-
#25954560
törölt tag
válasz
Mr.Csizmás #32 üzenetére
egyre mentek feljebb a tomeggel
a 200-ra kepes motorok igennagy resze 230kg alatt van es szinte az osszes 300kg alatt. a tobbi stimmel.szerk: moha
persze, a videok jok, szeretnek tudni igy motorozni meg mar a nezesere is kihabzik a fulemen az adrenalin... -
Sandrew
őstag
válasz
Mr.Csizmás #32 üzenetére
DE VAN!
Az a motor pedig motorossal együtt megáll 300KG-nál.
-
Sandrew
őstag
Igen... Ez elég kockázatos...
Kephamos:
Személyeskedést lassan befejezheted.Thome:
Nem mindegy, hogy egy fémgolyó vagy egy motor. Utóbbi ugye belémjön aztán szépen pattog össze vissza ahogy az autó és megy majd a maga útjára az ütközés következtében és nem kizárt egy tömegszerencsétlenség sem. -
#25954560
törölt tag
egyebkent csodalkozom h egy ostag megnyitott egy ilyen topikot, amirol szinte boritekolni lehetett h csunya vita lesz. hacsak nem ez volt a szandeka
-
moha21
veterán
Nem biztos jobb az álló kocsi a delta v miatt. Amúgy 0,5 x m x v^2 durván. Csak, utána még lehetne valószínűséget számolni, hogy mi merre megy... lehetetlen megmondani.
(#26) Sandrew : A baj az kocsis nem látja csak egyszer ott terem az meg leblokkol, mert nem mindenki vezet 10 éve.
-
Sandrew
őstag
Egy szóval nem mondtam, hogy a motorosnak ekkora sebességnél lenne bármi esélye. Esetleg ha elesik és csak csúszik az aszfalton és nincs semmi az útjába akkor túlélheti...
DeFranco: Látom te olyan rohadt okos vagy. Dobálózol itt az évekkel miközben én már éltem át ilyet és szerencsére túlélte mindenki. Konkrétan határátkelőnél jött bele az álló sorba egy motoros úgy 90-el. Előtte már fékezett. Szépen elrepült a csóka csak az volt a szerencséje, hogy közel volt a mentő illetve az aszfalton landolt/csúszott. Autónak főként a csomagtartója gyűrődött meg.
-
Kephamos
addikt
Aha, najó. Halovány lila gőzöd sincs a világról, mely körülvesz. Mellesleg mitsem változtat a tényen, hogy amit művel a srác, bár baromira ügyes, azt el kell ismerni, bőven-bőven kimeríti a gyilkossági kísérletet.
Most sajnos mennem kell órára, majd még este tartok neked pár leckét Newton axiómáiból, ütközésekről, illetve arró, hogy miért nem élheti túl az ember azt, ha feje kb 8 méterre található meg a testétől. Persze csak a tudomány mai állása szerint.
-
Thome
veterán
Szóval, ha ( 260 - 130 = ) 130km/h-val egy 250-300 kilós fémgolyó hátulról beleszáll a kocsiba amelyben éppen ülsz, akkor néhány sérüléssel megúsznád. Kétlem. De az álló kocsi még a jobbik eset. Hátulról belédszáll miközben mész, kitudja hova/mibe csapódsz be utána a kocsival...
-
DeFranco
nagyúr
-
#25954560
törölt tag
ha idetodul az egesz motorostopik, onnan is mindenki azt fogja mondani h ez egy fhassz. ketsegtelenul tud motorozni, de nem jokor es nem jo helyen csinalja.
viszont az ifju titanok egy resze hajlamos kovetendo peldanak tekinteni, pedig nem az. -
moha21
veterán
Vagy ha bambulsz kicsit ez megjelenik és rátolod a szalagkorlátra a gépet.
(#17) DeFranco : Nem szembe megy velük így nin 240 km/h sebességkülönbség. és az ütközés sem frontális. Ettől még persze veszélyes.
Az látszik az egész profi cucc ( operatőrök minden ), persze attól még kockázatos.
-
DeFranco
nagyúr
Jó baszki, akkor beültetlek egy Mondeoba, és belédküldök egy 300 kilós vastömböt 240 km/h-val. Meglátom hogy vigyorogsz.
Mi a francnak kell trollkodni? ha 15 éves vagy, ha nem, felfoghatnád, hogy ez vegytisztán életveszélyes...
@moha21: volt szembeforgalom is, az elején biztosan, és ahogy írtad is, elég ha a rendes pályás 120-130-as tempónál megijed és ráránt a szalagkorlátra a sofőr, nem is kell a 130, elég a 90 is, annyival biztos mennek, ott is tuti a borulás.
-
dízelracer
őstag
-
Kephamos
addikt
Nem tudom, hogy jártál-e fizika órára, esetleg van-e elképzelésed arról, hogy mennyit bír ki az emberi szervezet. A motor és a motoros tömegének fele szorozva a sebességének a négyzetével adja a mozgási energiáját. Figyelembe véve, hogy egy egy ilyen motor legalább 200 kiló (javítsatok ki, amennyiben tévednék, nem értek a lovakhoz) plusz motoros valamint azt, hogy leginkább 250 és 300 km/h sebességgel haladt, könnyen megbecsülhető, hogy ez akkora kinetikus energiát eredményez, mely olyan változásokat okoz az emberi szervezetben, amit csak lapáttal lehet gyógyítani. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a forgalom többi résztvevője páncélozva volt valamelyes és hogy ugyanabba az irányba haladt kb 100km/h sebességgel. A felettébb szűk látókörű megjegyzésedet kiegészíteném azzal nekimegy valaminek és min ő hal meg.
-
DeFranco
nagyúr
Háhá mekkora májer. Ő a példaképem
És akkor most viccet félretéve: a gyereket egy határozott mozdulattal a motorról le, a motort a szeme előtt a présbe be. A szellemmotoros nagyvagányt a vizsgálati fogságba be, majd fél év után 4 év közmunkára egy rohammentőre fel. Bármilyen gépi meghajtású helyváltoztatásra alkalmas járműtől 150 évre eltiltani, kivéve tömegközlekedés, felnőtt felügyelete mellett.
@33as: svédbe
ja, ott humánosabbak
azok...
-
Kephamos
addikt
Vagány.
Azonban, ha tényeket nézzük, akkor ez legalább 500 ember sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet. 20 év csillagtúra szappanszedéssel. Ön- és közveszélyes idióta. -
nincsisbéla
aktív tag
Csak a kedvenc "celebemet" tudom idézni (Sanya a susogós mackó): Aztarohadt!
-
moha21
veterán
egy régebii darab a srácoktól : [link]
-
darál0w
Jómunkásember
mintha minden más állna az uton
-
Sandrew
őstag
Ez aztán tud motorozni
240-nél meg kerékre kapja : O
Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Házimozi belépő szinten
- Házimozi haladó szinten
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen légkondit a lakásba?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Autós topik
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- iPhone 13 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3113
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 64GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3054, 96% Akkumulátor
- Apple iPhone SE 2020 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 14400F / RX 6900XT 16GB / 32GB DDR5 / 1TB SSD
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! Ryzen 5 5500 / RX 6600XT / 32GB DDR4 / 512GB SSD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest