Új hozzászólás Aktív témák
-
h1mpi
félisten
Valakinek esetleg van a G4ME ONE? Milyen a basszus benne?
-
Yany
addikt
Szívesen. Ilyet használok 3 éve. Eddig olyan, mintha új lenne. A jobb oldali fülest félre is tudod hajtani, ha a külvilággal is tartani akarod a kapcsolatot. Először baromságnak gondoltam, de mivel zárt rendszerű, tök sokszor használom, hogy halljam pl. a párom.
Ja és még valami a korábbi és kisebb Sennheiserekhez képest: ez a "mikrofont hátrahajtom és már ki is kapcsolt" megoldás és a jobb fülre helyezett hangerőszabályozó mászt hev. Az egyik, hogy a korábbi Sennheisereim mind a zsinórra rakott potméternél és miki ki/bekapcsnál romlottak el (PC150, 3-at fogyasztottam el). Itt ugye nincs külön kapcsoló, és nem is bizonytalankodik még, illetve a hangerőhöz sem kell folyton a kábelt vadászgatnom, és rajta azt a kis baszt, hanem csupán a fülemet kell megtalálni, ami pedig csak a legritkább esetben kerül le a fejemről.
szerk.: csak van még valami a hangjáról: a korábbi sennheisereimnek teltebb(nek tűnő) volt a hangzása, de valójában másról van szó. A PC330-nak egyszerűen csak nincs elnyomva a középtartománya ezáltal az emberi beszédet és zenét is kristálytisztán lehet vele hallgatni. Nem emeli ki külön a magas és mély tartományokat. Viszont amikor azoknak kell megszólalni, akkor is gyönyörű, nem torz, nem doboz, hanem tiszta... csak nem nyomulósak. A Sennheiser HD485-öt 3 napos korában adtam el, olyan brutális mélye volt.
-
Lomha 8V
addikt
Várható ezekről teszt?
(#19) Yany: Köszi, pont most keresgetek, ez jónak tűnik!
-
cskamacska
addikt
És ez a poén a dologban, hogy úgy általában mindennek megduplázták az árát pár év alatt. HD555 16k volt akcióban 2009-ben(normál ár 18-20 ezer). Utódját(HD558) 50000 forint alatt nem nagyon kapni..
Ha van cég amelyik egyre inkább a névre veri a mellét, az pont a Sennheiser. -
gianni85
veterán
válasz
cskamacska #23 üzenetére
ahol 75ért kapsz HD600at vagy HD650et, ott ez a headset se lenne több 40nél
Sennheiser oldalán 400€ egy HD600 és 460€ a HD650. Félre ne érts, nem akarom a végletekig védeni ezt az új headsetet, de még mindig nem érzem át az elrugaszkodott árazást.
-
cskamacska
addikt
-
[CsuCsu]
őstag
Senni 515 és Xonar Essence rotyog otthon. Előtte egy SB Audigy 2 ZS hajtotta, de azt az előző PC tápja szétégette. És mit kell mondjak, Essence kihozza belőle a szörnyet. Mindenre jó, az álló Logitech miki pedig végzi a dolgát. Kell a francnak gamer
-
S4ND3R
tag
Nekem PC360 G4ME-em van, és nagyon szépen szól, dinamikus még kis hangerővel is. Volt alkalmam kipróbálni az előttem szóló által ajánlott PC330-at is. Az is egy nagyon jó kis "headset"!
Tény, hogy nem olcsó, és mérlegelni kell azt, hogy van-e értelme belefektetni ennyi pénzt, de én személy szerint abszolút nem bántam meg. -
Yany
addikt
Sennheiser-párti gémereknek ilyet kell venni fele annyiért és bőven felülteljesít minden gamer várakozást.
-
egyedülülő
őstag
Sosem vennék ilyen specializált cuccot.. Van egy Sennheiser HD 565 a gépre kötve, meg egy mikrofon külön és viszlát.
-
-
gianni85
veterán
Nem tudom hova a felháborodás... ezek minőségi hifi fejesek a Sennheiser középmezőnyéből, minőségi mikrofonnal, és maximum 10-15% felárral.
(#8) syberia
netán hallgattad már ezeket a headseteket? -
O_L_I
őstag
Vannak túlárazott gamer cuccok ez inkább a pofátlan kategória.
Ennél még a Logitech G35 is sokkal olcsóbb pedig ha valami akkor az egy jó gamer headset. -
syberia
veterán
Csak nekem tűnik soknak az áruk? Nyugati átlagkeresethez szabott árcédula.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Baszó Gép 9800x3d/9070XT
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Latitude 5530 15.6" FHD IPS i5-1235U 16GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Apple Watch Ultra 3 - Titán Natúr / Titán Black 49 mm több szíjjal- bontatlan, 1 év Apple garancia
- Predator Helios Neo 16" QHD+ IPS i9-13900HX RTX 4060 16GB 1TB NVMe magyar vbill gar
- Bomba ár! Dell Latitude 7370 - Intel Core m7 I 8GB I 256GB SSD I 13,3" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- 134 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8H) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4090 - 3 év garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2133
- Xbox Series S 512 GB + kontroller 6 hó garancia, számlával!
- BESZÁMÍTÁS! Asus B760M i7 12700KF 32GB DDR4 512GB SSD RX 7700XT 12GB Zalman Z1 Plus CM 750W
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest