Új hozzászólás Aktív témák
-
Takuun
aktív tag
Írnátok arról, hogy milyen a telefonnal zenét hallgatni fülesen keresztül? A Wolfson hangchip valóban jó hangzást biztosít? Erősen elgondolkodtam ezen a telefonon, pár napja még Motorola G 4G felé húzott a szívem, ez meg majd féláron megkapható hasonló tudással.
Aki vett ilyen telefont KukkSteve-n keresztül írna pár sort, hogy mennyi idő alatt jött meg és meg volt-e elégedve a rendelés folyamatával? A garanciás dolgok, hogy működnek ennél a készüléknél? -
molnardenes
tag
Az én kínai telóm ugyanilyen szép értékeket tud mutatni az asztalra téve. A kocsiban, menet közben viszont áttesz párhuzamos útra, vagy elveszti a jelet (kb. 20 mp után), vagy csak jóval lemaradva mutatja a pozícióm - még szép időben sem mondanám használhatónak. Négyféle navigációs alkalmazással próbáltam, minddel ugyanez a jelenség. Mivel a Runkeeper (sport tracking app) nagyon szépen mutatja utólag az útvonalamat futásnál és biciklinél is, úgy vélem, hogy a hiba nagyrészt a sebességgel függhet össze: mintha a telefon GPS kapcsolata nem lenne képes lekövetni a folyamatosan gyors pozícióváltást. Nem tudom, hogy amiatt, mert nem frissíti az értékeket megfelelő gyakorisággal (ROM probléma tán?), vagy amiatt, mert nem tudja frissíteni (gyenge antenna). Mindenesetre asztalra téve nem bukik ki ez a hiba, ezért volna meggyőzőbb a valós navigációs teszt.
-
Rawulf
őstag
válasz
molnardenes #107 üzenetére
Mivel lakásból is belövi a műholdakat és innentől csak szoftver kérdése a navigáció "milyensége", ezért igazán kifejthetnéd, hogy mégis mire vagy kíváncsi.
-
Rawulf
őstag
válasz
molnardenes #104 üzenetére
Itt egy kis GPS összehasonlítás. G2F le volt merülve, de szerintem így is látszik az eredmény:
Xiaomi Mi2S (16GB)
Jiayu G4 (G4HG)
Jiayu G4C WCDMA
Jiayu G2F TD-SCDMA
Jiayu F1 TD-SCDMASzerintem egész jó a G2F GPS vevője, bár nem tudom a WCDMA verzióban is ugyanilyen van-e.
-
Rawulf
őstag
válasz
molnardenes #104 üzenetére
Mindjárt megnézem neked, de csak a TD verzióét tudom ellenőrizni.
Egyúttal az F1-TD és G4C vevőjét is megnézem.
Most úgyis felhős idő van és zárt helyen vagyok. -
molnardenes
tag
Sziasztok!
A kedvesemnek néztem ki G2F-et, mint neki ideális telefont. De rendelés előtt mindenképp meg szeretnék győződni arról, hogy az egyik fő szempont, a GPS hibátlanul működik benne - autós navigálásra. A lecserélni kívánt telefon tökéletes ilyen szempontból, gyorsan pozíciónál, és felhős, esős időben sem vesztegeti el a jelet, semmilyen sebességnél, házak vagy fák között sem. Ennél lejjebb nem adnánk most sem, hisz ő vezetés közben nem tud egy bizonytalankodó telefonnal is foglalkozni - mellesleg ne is tegye a gyerekünkkel a hátsó ülésen... Szóval megfelel-e a G2F ennek az elvárásnak, vagy inkább csak MTK telefonokhoz viszonyítva mondható jónak? Köszi a válaszokat!
(Ui.: tudom, bluetooth-os külső GPS vevő is megoldás lehetne. De mégsem, mert a telefonkihangosító már lefoglalja a BT-t.) -
Anonymus23
veterán
Amikor én beszéltem rajta, nagyon tisztán és érthetően lehetett hallani, nagyon korrekt volt a mikrofonja.
Mintha itt állt volna mellettem a beszélő.
A hangszórója is korrekt volt, tiszta volt nem torzított.Vakuról nem tudok nyilatkozni, annyi, hogy a zseblámpa alkalmazáskor eléggé erőteljes volt, de nem tudom vakuként hogyan funkcionált volna, nem használtam erre.
-
dinin
tag
Sziasztok!
Volt már kínai telefonom és nagy csalódás volt a mikrofon és a vaku ereje.
Ennél ezek milyen minőségűek? Mondjuk megközelítik a huawei y300 fény és hangerejét? -
don pardon
aktív tag
Sziasztok!
Egyre jobban tetszik nekem is ez a teló, már abban gondolkodom hogy beszállok a csoportos rendelésbe!
Az lenne a kérdésem, hogy mennyire jó a WCDMA-s felbontás (854×480)?. A kínai verzióban ugye HD kijelzőt írnak. Mekkora a különbség? Jó a kisebb felbontás is egy átlag felhaszálónak?Köszi
-
newsync
tag
Kerdesem az lenne,hogy az aksi meddig birja ,allando mobilnettel es aktiv hasznalattal- netezes ,filmnezes.valaszokat elore koszonom!!!
-
Anonymus23
veterán
Igen, köszönöm.
Tegnap már én is rátaláltam, csak magával a telepítéssel vagyok bajban, nem mostanság csináltam ilyet, MTKDroidTools lementéstől kezdve már nem megy.
Megnéztem jó pár YT howto video-t de nem megy.Ha lenne valahol valami leírás, step by step, akkor nagyon megköszönném ha valaki linkelné nekem, akár PM is jöhet, ha este valaki ráér (telefonon is tudom hívni)...
Előre is kösz! -
Rawulf
őstag
-
Rawulf
őstag
válasz
Anonymus23 #95 üzenetére
TD vagy WCDMA verzió?
-
Anonymus23
veterán
Kibontottam, minden OK vele. Összesen ~32 eFt-ba volt így SG posttal ÁFA+Kewzelési költség minden.
Egyetlen dolog nem tetszik, hogy van egy halom kínai app, amit még csak törölni sem tudok. Kértem a rootolást, amit meg is csináltak, csak éppen kínai programmal, aminek minden menüje kínai, így kb egy kukkot sem értek belőle
Van erre valami jó kis magyar ROM?
-
Anonymus23
veterán
Egy hónap alatt jött meg a cuccos, ma este csomagbontás lesz, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen...
-
zedok
őstag
Na annyira bejött a telefon, hogy az egész család kap ilyet.
-
Rawulf
őstag
válasz
Anonymus23 #91 üzenetére
Ezért kellene EU-ból vennie magánszemélynek és akkor nem az itteni sarcokat kell fizetni.
-
Anonymus23
veterán
válasz
Vjankovics82 #89 üzenetére
Ha nem csak hirtelen ötlettől vezérelve vettem volna, akkor hamarabb utánaolvasok, hogy mostanság 90% Vagy inkább 99% az Áfa. De ez van, semmi gáz már.
-
ottobacsi
tag
válasz
Vjankovics82 #89 üzenetére
A számból vetted ki a szót!
-
Vjankovics82
senior tag
válasz
Anonymus23 #88 üzenetére
Dhl futárral kell rendelni! 2 hónap után is kifizetitek az áfát nem mindegy! nekem 3 nap alatt itt volt!
-
tekk
tag
Egy gyors kérdés akinek postán jött és áfát is kellett fizetni.
- Mennyi ideig "ültek rajta" a vámon és mennyit kellett fizetni?
-
Meddu
tag
Sziasztok.
hogyan lehet rootolni a wcdma-s verziot?
Romot hol találok hozzá? -
ÁrPi2
senior tag
Hello Rawulf, van egy ilyen pletyka a Gizchina-n, a JiaYu-tól , hogy a többi tipus között a G2 is kap (majd...
LTE képességet a SoC mellé nevezetesen a MT6290 modem személyében (amely a TD- és WCDMA rendszert egyaránt támogatja).
HA tehát a most TD-s china-onlyként ismert HD kijelzős megkapja kínában az LTE csipet és az valóban mt6290-es tipusu modem lesz akkor AZ már ide hozzánk is jó lesz 3G-re (és ja...4G-re is
)
A JY-F1 után is jön új , LTE-s változat az F2...
-
zedok
őstag
Na ma megjött. Jól néz ki. Próbáltátok már ezt a fentebbi romot? Elméletileg most mentem le MTK-val a dolgokat
-
colonia
senior tag
válasz
Vjankovics82 #80 üzenetére
Szia!
Elvileg ez jól működik és cappa72 kipucolta,stb...
http://mobilarena.hu/tema/jiayu_g2f_4_3_es_eros_hardver/hsz_25-25.html -
Vjankovics82
senior tag
Wcdma verzióhoz van már valami stabil rom? a needromon egyik se jó nem indul el a teló!
-
lkiss2
csendes tag
Sziasztok,
Tudja valaki hogyan lehet bekapcsolni a WCDMA verzioban, hogy kuldje a telefonszamot hivaskor? Egyszeruen nem talalom a menuben sehol, pedig nehany mas androidos telefonnal mar sikerult beallitani.
Kosz
-
buca84
őstag
Stabil MIUI lehet már rá?
-
f8enter
aktív tag
Megrendeltem a 3G verziót.
Fotózáshoz mindenképpen kell SD kártya, vagy valahogy rá lehet beszélni, hogy mentsen a belső memóriába? -
sbe561
tag
1-2 teszt képet tudna valaki felrakni teljes felbontásban?! Köszönet előre is!
-
RPka91
tag
Mikor lesz elérhető WCDMA-ban a fehér?
-
Anonymus23
veterán
Minidealtől rendeltem.
Amikor jött a hírlevél, hogy 105 dolcsi, pont akkor szólt az asszony, hogy már fél órája nem tud elküldeni egy üzenetet a FB-on a telefonról, mutattam neki, hogy tetszik-e, mivel tetszett, másnap meg is rendeltem (Péntek, Pünkösd előtt) 10-én (Kedden) postára adták, Pénteken már "Send item abroad" volt a státusz, igaz már egy hete ez, de nem ez az első rendelésem, így nem aggódok, majd ideér, jövő hónapban lesz névnapja az asszonynak, addig kellene megjönnie, hogy jó legyen! Ja és SG post. -
Rawulf
őstag
válasz
Anonymus23 #68 üzenetére
Attól függ, hogy kitől rendeled.
-
buca84
őstag
Mindkettőtöknek teljesen magyar a rendszer vagy vannak benne amik nem lettek lefordítva?
-
Vjankovics82
senior tag
válasz
tisszekreny #62 üzenetére
Én ugyanezeket tudom mondani! Inew v3 telóról cseréltem erre a telóra mert nagyon tetszik hogy olyan kicsi és a tudása még majd csak jobb! Van viszont egy olyan problémám hogy az aksi nem jól jelez hol hirtelen nagyot ugrik le és aztán sokáig bírja egy számnál de ezt leszámítva nem recseg a hátulja nagyon jó kis teló főleg szilikontokkal! Hívásnál kék led világít nem fogadott hívás üzenet zöld és pirosat mikor tölt!
Valaki tudna küldeni egy gyári mentésből a cwm-et wcdma verzióhoz? hátha segítene az aksi jelzésen!
-
tisszekreny
tag
Én csak jókat tudok róla mesélni.
A GPS-t én csak és kizárólag hálózati támogatással próbáltam ki. Úgy épületen belül is max 20 mp alatt pozícionált, utána a jelet nem veszítette el.
Egyébként gyors készülék. Rootolás után, még a beköszönő animációt se tudta végigjátszani, mert már betöltődött. A bekapcsoló gomb megnyomásától, használható állapotáig, pin kód beírásával együtt (jelenleg 1 SIM van benne, így csak egy kódot kell beírni) kb 10 mp-t kér. Tényleg nagyon gyors. Rootolás nélküli sebességére sem lehet panasz. Úgyis készen van kb 20 mp alatt.
Viszont terhelés esetén némi melegedés tapasztalható. Futott az Opera, Sygic, meg még valami huzamosan egyidejűleg, és igen érezhetően melegedett a technika. Nem durván, de kb 7-8 fokkal melegebb lett a kamera és a vaku alatt (gondolom ott a processzor), máshol (akkunál, a telefon aljánál) nem jelentkezett melegedés.
Összeszerelési minőségre nem lehet panasz.
A gyári, csak kínaiul kommnikáló programokat törölni/tiltani kell. Amíg nem tettem meg 3 nap alatt lemerült utána, csak napi 10-12%-ot merült. Az akksijára sem lehet panasz.
Gumírozott hátlap, nem csúszik ki a kézből/zsebből, és kellemes a tapintása is.
Ami viszont érdekes, hogyha be van kapcsolva az automatikus időzóna, akkor USB kapcsolat esetén egyfolytában USB üzemmódot vált minden 1-2 mp-ben. Ha nincs bekapcsolva nem csinálja. Szerintem a kínai és magyar időzóna miatt van. Lehet hogy az android mókolásával ez megszűntethető. -
buca84
őstag
válasz
Vjankovics82 #58 üzenetére
Én is kívácsi lennék, ha van még tapasztalatod?
-
zedok
őstag
Hali!
GPS hogy produkál benne?
-
colonia
senior tag
válasz
Vjankovics82 #58 üzenetére
Újabb tapasztalatod vagy esetleg másnak van a telefonnal kapcsolatban?
Előre is köszi a választ! -
Vjankovics82
senior tag
Nem!
DHL futárral rendeltem a to2c-ről!de nagyon megszerettem inev v3 telómtól erősebb és az értesítő led nem csak zöldet pirosat tud hanem többet is! a többiről nem is beszélve úgyhogy röviden ennyi de még tesztelem! ja az aksija 44 %-on volt mikor beletettem feltettem este 11-kor és reggel csak 18%-on volt és kibírt 13 órát wifi be volt kapcsolva!! a wifi jó erős!
-
tekk
tag
válasz
Vjankovics82 #56 üzenetére
A vámot megúsztad? (nekem is jön lassan...)
-
Vjankovics82
senior tag
Na megjött a telefon! minden tökéletes inew v3-ra ra cseréltem le túl nagy volt tökéletes a kis teló még gyorsabb is!!!
-
Anonymus23
veterán
Most rendeltem egy G2F-et, 3G-s verzió (WCDMA), az asszonynak lesz, az Xperia E-t váltja, mert lassú rajta a Facebook
Vodafone miatt feltétlenül kell a 900MHz támogatás, elvileg ez a verzió már tudja.Minideal-en rendeltem, Pénteken fizettem ki, Kedden már célországba elküldve a státusz (Magyar posta szerint is).
Én szívem szerint nagyobb kijelzőset vettem volna (pl UMI X1 Pro) de ahogy méregettük, az már neki túl nagy lett volna, ennek a telefonnak voltak olyan méretei és paraméterei (főleg az ára), ami még megfelelő számára is. Ez is elég nagy előrelépés lesz neki a korábbiakhoz képest (SE K660, X8, Xperia E).
Nagyon kíváncsi leszek rá, mert bár nagyon sok mindent rendeltem már kínából, de ez lesz az első telefon.
Ezzel együtt előáll az a helyzet, hogy neki jobb telefonja lesz mint nekem(Céges kétkártyás Samum van).
Remélem megéri az árát... -
GAbre
veterán
Pécsen van vki,aki tudná magyarítani g2f telefont tesómnak?
Nem ingyen kérném... -
pazirezz
tag
Valaki felhomályosíthatna ezzel a HD nem HD kijelző, 2G / 3G WCDMA dologgal .. mert valamiért nekem ez nem "kerek"
Az Etotalkon pl., meg több másik Kínai áruházban is úgy olvastam, a HD kijelzővel szerelt típusoknál, a 3G WCDMA 2100 MHz-en megy ... azaz, amit itthon is használunk?! .. pl. ebben a bejegyzésben is arról van szó, egyedül a Vodásoknak van bukó?!
Vagy akkor most a 3G miért nem fog menni itthon a HD kijelzős verzióval?
Köszi ..szerk: nemlehet: egy linket pü-ben küldenél, hol tudtál rendelni? én sok helyen "out of stock"-ot látok csak .. köszi
-
csibi_
csendes tag
mai hír:
Chinese smartphone reseller SPEmall have reduced pricing for the Xiaomi Redmi Note to $230 and confirmed stock of the WCDMA G2F will be available from next week.JiaYu told us earlier today that the JiaYu G2F will go on sale in China from tomorrow, now we have been informed that their international reseller, SPEmall, will have stock of the phone available from next week. International customers will be paying $104.99 for the quad-core JiaYu G2F which features a 4.3-inch Gorilla Glass display, 1GB RAM and 8 mega-pixel main camera.
-
nemlehet
őstag
Én nem rég rendeltem egyet anyukámnak, szerintem jövő héten megérkezik. (már vám alatt van) 105 dollár volt tokkal együtt. Sajnos kicsit benéztem, mert nem figyeltem oda, hogy nem WCDMA de üsse kavics, elvileg a 2G elég email-re és chatre. Sokan mondták, hogy Viber is használható ilyen sebesség mellet örülnék, ha valaki ezt meg tudná erősíteni, mert akkor anyámnak bőven elég a 2G is.
Sajnálom, hogy a GPS teszt kimaradt mert ez problémás szokott lenni a kínai telóknál. Olvastam külföldi tesztet, de ott nem panaszkodtak erre. Valakinek ezzel tapasztalata?
Szerk: Továbbá még kérdezném, hogy a Lewa OS-ben van lehetőség nagyobbra venni a betűket (úgy értem úgy az egész GUI-n)? Ez fontos lenne, hogy ne kelljen mindig szemüveget vennie drága jó anyámnak. Mert a MIUI-ban van ilyen és bár van portolt MIUI V5 G2F-re de ha nem muszáj nem cserélném le a gyárit (bár lehet mégis az lesz, mert a Hongmi-m után szerelmes vagyok a MIUI-ba
)
-
lalipinto
csendes tag
Üdv!
Ilyen "gyorsan" hasít a 2G [link] -
Feqtor
csendes tag
Hali valaki tudna segiteni légyszi? vettem egy ÚJ Jiayu G2F tipusú telót de 1 nap után búg a telefon, mint amikor közel teszed a telódat a hangszóróhoz, töltésnél jelentkezik legjobban ez a probláma amikor bármit megnyitok, de néha csak úgy magától is nyöszörög meg hangokat ad
-
Rawulf
őstag
Csak azért, mert hivatalosan csupán a 2014-es legfrissebb ROHS szabványnak megfelelő telefonokat lehetne behozni hivatalosan az országba. A Kínai cégek pedig néha még a CE tanúsítvány kiállítására sem szeretnek áldozni.
A mikor jelenik meg kérdésedre pedig csak azt tudom mondani, hogy amíg nincs ár, addig azt sem tudják megmondani, hogy mikor lesz. Csupán tippelnének. Majd ha lesz G4S, akkor abból is kérek egy teszt példányt.
-
Rawulf
őstag
Majd ha elérhető lesz a WCDMA verzió, akkor azért utánanézek, hogy nem-e kompatibilis hardveres a két kijelző, mert akkor kijelző cserével a TD verzió firmware-jében (elméletileg) a modem drivert felcserélve a WCDMA is mehetne HD-ben. Hátha...
Mivel tényleg nem nagyon van rá jó alternatíva. -
ALBY
senior tag
Erre a G2F jószágra pályázom már december óta én is,
de hát ezzel a kínai 3G-vel aztán meg a gagyi kijelzővel jól tökön rúgták az amúgy kiváló típust.
Mindenben tetszett ez a G2F, még az aksi is rendben volt.
Pedig már rendeltem is volna. Az hogy ezt a sok jó korábbi telefonja után albénázza a Jiayu még nem izgat annyira, az a baj hogy nincs alternatíva 4-4,3"-on.
Annyira nincs hogy lehet hogy a csirke kijelzővel is megvenném, ha 100 dolcsi körül marad, de hát még olyat sem lehet kapni.
Remélem azért más gyártó meglátja a lehetőséget, ha magától nem a Jiayu-ból tanulva, és csinál jó és kicsi telefont is végre a tengernyi tepsi mellé.
XiaomiMi2S még a nagy kedvencem, de mivel a nagyobb vasra (bár örülnék neki) nincs igazán szükségem, nem adnék érte dupla pénzt (amúgy jó csak tablet mellé értelmetlen).
Valaki csináljon már egy alkalmas telót nekem is, ami nem ipari hulladék és befér a zsebembe.
Például a Concorde SmartPhone 5001 is pont jó volna csak 4" vagy max 4.3"-on. Sláger lehetne.
5"-on a 960 pixel rossz ötlet, így csak egy csepp az olcsó tepsik tengerében. -
Buci21
addikt
válasz
CoolBoy323 #29 üzenetére
ha kicseréltem a kijelzőm összenézhetjük
ha messziről nézed tuti nem látszik, de pl egy weboldalnak nem mind1 h 1280 szélesen vagy 960 szélesen nézed
-
Buci21
addikt
válasz
CoolBoy323 #27 üzenetére
nekem pedig a 4,5" 720p nagy ugrás volt a 3,7" 800x480 után
-
csibi_
csendes tag
November óta lesem ezt a telefont, már nagyon vártam hogy a WCDMA verzió kijöjjön belőle.
Már máshol is olvastam, hogy a wcdma verzió nem ugyanazzal a kijelzővel érkezik, mint a kínai verzió, most ez a cikk is ráerősített erre. Sajnálom, kénytelen leszek más telefon után nézni, hasonló méretben.
Kár... -
Buci21
addikt
válasz
CoolBoy323 #22 üzenetére
a G3T meg egy utburkolo macskakore hajaz, de igy imadom
-
Buci21
addikt
A többi Jiayu-val való összehasonlítgatást nem vágom, most melyik újabb melyiknél? Nekem am G3T-m van, és azon kívül h betörtem a kijelzőt, mert isten barma vagyok, gyönyörűen megy. (alkatrész úton kínából)
-
sbe561
tag
válasz
CoolBoy323 #15 üzenetére
Kösz!
-
sbe561
tag
válasz
CoolBoy323 #12 üzenetére
Már akinek ismert, én pl tudatlan vagyok ezen a téren...
-
Rawulf
őstag
válasz
CoolBoy323 #12 üzenetére
Szerintem is csak 3G, 4G, ... van értelme a speedtest-nek.
-
Rawulf
őstag
válasz
CoolBoy323 #8 üzenetére
Kicsit sötét lett, de tettem be Xiaomi Mi2S-sel összemérős képet.
-
CoolBoy323
nagyúr
Több összeméregetős képet léccccci
A fene megeszi a Jiayu-t, mert nekem kell a mobilnet, így nem tudom ezt a verziót megvenni
Szerintem is jó a cikk, bőven elég infó!
Esetleg majd még egy képernyő idő képet az akksinál, hogy mennyit bír órában.
-
Rawulf
őstag
Várom az észrevételeket. Első cikkem, úgyhogy kérlek ne ostorozzatok.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch6 Classic - tekerd!
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Házimozi belépő szinten
- Házimozi haladó szinten
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Milyen légkondit a lakásba?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Autós topik
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Extra olcsó! HP 230 Vezetéknélküli USB-s Billentyűzet
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro Max 256GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3103
- Azonnali készpénzes Intel i3 i5 i7 i9 12/13/14 gen processzor felvásárlás személyesen / csomagküldés
- Azonnali készpénzes félkonfig / félgép felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- Dell Optiplex 3020 SFF I5 4590
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest