Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Nem, sajnos nem fejeztem be. A baj, hogy voltak rajta komoly hiányosságok, főleg a kinézetén még. A visszajelző fények dizájnja nem sikerült az igazira, ahogyan a CM jel sem. Kicsiben nagyon nehezen tudtam sablonozni, a szabadkézi tehetségem pedig nem elég jó. Ez lenne az első nyilvános munkám PH!-n, és mit sem ér, ha néhány rosszul sikerült külsőséggel elrontom a bemutatkozásom. Ezért döntöttem úgy, hogy nem adom ki még a kezeim közül.
A határidő után el kellett mennem nyaralni, azután munkaügyben kellett elutaznom otthonról, most itthon vagyok hétfőig, utána megint nem, így nem tudtam még azóta sem befejezni, de amint leteszem itthon a sejhajom be fogom fejezni, mert nem sok kell már neki.
-
Kitartás kolléga!
Én tegnap (valószínűleg napszúrás miatt) szétrobbanó fejjel próbáltam túlélni a napot. Nemhogy az egérrel nem tudtam foglalkozni, de kihívás volt még inni is. Kicsit kedvem szegte, hogy a mai nap be kéne fejeznem, és sok minden nem úgy lesz megoldva, ahogyan szerettem volna.
Másrészről, rengeteget tanulunk minden egyes új munka közben, amibe belevágunk. Ha nincs ez a verseny, valószínűleg én sem próbálok soha pulzusmérőt építeni
-
-
-
-
Tegnap fotózás helyett inkább dolgoztam, (lemerült a fényképező, és úgy voltam vele, hogy amíg tölt, csinálok valamit. Úgy belelendültem, hogy 4 óra alvást hagytam magamnak munka előtt. Fotó így nem lett.
A helyet elég drasztikusan oldottam meg, na de nem spoilerezek, majd jönnek a fotók
-
A legfontosabb: Ne kérjen senki bocsánatot. Nem olyan téma, hogy életem álmát valósítom meg, csak nekem kell, és ne szóljon bele senki. Ellenkezőleg! Valami olyat akarok csinálni, ami amellett hogy klassz, nem csak nekem tetszik, hanem a nagyérdeműnek is. A tervek sem olyan konkrétak, vagy előrehaladottak, hogy ne fogadnék meg egy-egy jó ötletet.
(Igen, a használat közbeni értesítés miatt lesz benne a rezgő motor. Az már csak hab lenne a tortán, ha végre rájönnék, hogy milyen infót ad a játék a gépnek/kontrollernek, amikor rezgésre kényszeríti. Akkor még arra is lehetne írni valamit.)
Szerk: Az értesítőt elsősorban azért álmodtam meg, mert speciel én amikor tanulok, mindig elkezd járni az agyam, hogy mi van, ha pont most jön az email a vizsgámról, vagy tesznek ki a fb csoportba valami fontosat. Ezért percenként nézem ezeket, és néha le is ragadok, mert "jjjééé milyen klassz képeket rakott fel ez", "jé milyen érdekes cikket rakott ki az". Így meg hatékonyan tudnék tanulni emailre várva is
-
Nagyon köszönöm, ilyen, és ehhez hasonló gondolatok forogtak bennem. Főleg azért is volt kérdéses bennem az elhelyezés, mert f.ngom sincs, hogy hol lesz eltakarva a legkevésbé használat közben.
Szeretnék rekonstruálható dokumentációt csinálni, meg fogod benne látni.
Rövid tömör spoiler, hogy be akarok építeni az egérbe egy mikrokontrollert, amivel könnyítem a benne elvégzendő feladatokat.
-
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Milyen házat vegyek?
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...
- Újszerű Asus ExpertBook B1 B1500 - 15.6" FullHD IPS - i5-1235U - 16GB - 512GB SSD - Win11 - Garancia
- Redmi Pad Pro, 6GB/128GB, még garanciális
- Honor 200 Pro 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Lenovo Thinkpad L14 Gen 4 -14"FHD IPS - i5-1335U - 8GB - 256GB - Win11 - 2 év garancia - MAGYAR
- Apple iPhone 14 PRO - 128GB - Deep Purple - 85% akkumulátor
- BESZÁMÍTÁS! Asus TUF F15 FX506HM Gamer notebook - i5 11400H 16GB DDR4 RAM 512GB SSD RTX 3060 6GB W10
- BESZÁMÍTÁS! Asus B350 R5 1600 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1050Ti 4GB Cooler Master CM 690 III TT 500W
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Eladó ÚJ, BONTATLAN Samsung Galaxy A05s 4/64GB ezüst / 12 hónap jótállással!
- BESZÁMÍTÁS! Lenovo ThinkPad T14 Gen 4 üzleti notebook - i7 1360P 24GB DDR5 RAM 512GB SSD Iris Xe W11
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest