Új hozzászólás Aktív témák
-
The DJ
addikt
Természetesen nem az a célom, hogy kiszedjem az emberekből a titkaikat. Olyan történeteket várok, amik személyesek ugyan, de bátran megoszthatók másokkal is. A legtöbb történet amúgy is csak a tulajdonosának jelent sokat, a külső szemlélőnek "csak" egy történet.
Kíváncsi vagyok természetesen a tiédre is, de csak ha tényleg úgy érzed, hogy belefér.
-
Lenry
félisten
-
The DJ
addikt
Nagyon jó, páran ráéreztek a dologra.
Pont ilyen gondolatokra vártam, remélem születik még jó néhány.Idővel majd én is leírom a sajátom, most túl nagy összevisszaság lenne és szeretem rendezetten kifejezni magam, legalább írásban.
-
Samus
addikt
Én már leírta valahol a blogomban. Az én történetem az első menyasszonyom volt. Nagyon szomorú történet, számomra...
Azonban a bejegyzést olvasva mégis egy másik esemény jutott eszembe. Egy randi, még 17 évesen, egy akkor 16 éves lánnyal. Azóta sem beszélgettem senkivel sem olyan őszintén, és úgy, ahogy vele...egy pécsi kávézóban, ahol azóta sem voltam, lehet már nem is létezik, de az emlékek megmaradtak. Akárcsak a szomorú történet emléke...
-
Snowy_owl
őstag
az én történetem talán soha nem mondhatom el. Egyetlen egy embernek mondtam el életemben, de csak mert azt éreztem, hogy ki akar jönni belőlem. Azóta sokkal jobb. Nem nyomja a lelkem. Annyi szent, hogy életem nagy hülyesége volt. (nem elmondani, hanem ezt a dolgot megcsinálni, amiről ez a történet szól.)
-
e=mc²
őstag
En nem tudom miert vagyok itt ezen a vilagon. Nem vagyok az az ember, aki azt gondolja, hogy van rendeltetesem. Neha a kelletenel jobban bele tudok latni a dolgokba, es olyan gondolkodasmodom, megnyilvanulasaim, reakcioim vannak, hogy tobben a kornyezetemben meglepodnek, hogy ez nem vall egy 26 eves emberre. Inkabb sokkal tapasztaltabbra. Mondjuk ugy 50-60 kozottire. Olyan magabiztossaggal tudom a sajat, alatalam igaznak velt (egyeb apro infomorzsakbol felepitett) allitasaimat eloadni, alatamasztani ervekkel, hogy iranyitani tudom az embereket. Elore tudom mit fog cselekedni egy ember, ha elotte ugy alakitom a beszelgetesunket.
Nincsenek veletlenek, mindenki sajat maga alakitja az eletet. Ki ahogy tudja, ki amennyire akarja. Nem vagyok vallasos, de hiszek valamiben, ami az egyent alakitja. Amit tud az egyen alakitani, hogy milyenre alakitsa sajat magat.
Az emberek ostobak, nem ismerik fel a vilagban a szepet, a jot, azt, amiert erdemes lehet(ne) elni. En is ezek koze tartozom.
Felek a halaltol, soha nem akarok meghalni. Orokke akarok elni. Mikozben latni akarok egy olyan vilagot, amiben meg sem szulettem, es latni akarok egy olyan vilagot, amiben meghalok. Mi lesz utanam? Ki mennyire fog meghatni ha mar nem leszek? Mi marad fenn utanam? Csak 20-30-60-80 ev? Mire eleg ez?
Kulso megfigyelokent elni az eletet, tapasztalatot szerezni, megfontoltnak lenni.
Talan....
Sosem tudjuk meg.
-
Gergő_
őstag
Sokáig úgy éreztem - és talán még most is -, hogy ennek a világnak nincs szüksége rám.
(egyszerűen nem értettem miért vagyok itt...)
A Jóisten az elmúlt években párszor megmutatta, hogy nagyon is. Megmenthettem három ember életét és az is megmutatkozott, hogy az én életem is (mint bárki másé) milyen kis nüanszon múlhat.
Nekem ezek azt világították be, hogy bármennyire is tagadjuk ha elfordítjuk egymás elől a fejünket, meg sem próbálunk segíteni a másikon, nem vagyunk méltóak az életre amit éppen kaptunk.Σ : Aki nem értékeli a megpróbáltatásokat is(mint pl. én tettem), arra krvaszar élet vár.
-
danih
veterán
Dugtam repülőn.
-
JoeYi
őstag
kiskoromban mindig csodáltam bizonyos embereket, a személyiségük miatt. Megpróbáltam én is megtalálni a saját személyiségemet, de rájöttem, hogy nincs. Így hát elkezdtem másoktól csenni. Amelyik gesztus, szóhasználat, viselkedésmód megtetszett, azt aljas módon eltanultam. Hús-vér és filmbeli alakoktól is, idővel így lett nekem személyiségem. Később már saját jellemvonásokat is alkottam...
Viszont belül... belül valami hiányzott. Láttam az embereket sírni, nevetni és mérgesnek lenni. Pontosan értettem mit jelent a temperamentumos természet, vagy éppen a búskomor, de mégis magamat semlegesnek éreztem. Kicsit úgy, mint Dexter, na persze nem teljesen, de mégis. Egy állat halála nem tud megérinteni, mint ahogy feldühíteni is szinte lehetetlen. Tudom milyen reakciókat várnak az emberek tőlem ezekben a szituációkban, mégsem érzem őket, de tudok úgy viselkedni, ha akarok. Mégis, két dolog bizton megmutatta, hogy ember vagyok. A keresztapám halála, és Niki, a szerelmem.
A temetésen nem sírtam, de mégis éreztem az ember hiányát. Megértettem, hogy a halál nem annak rossz, aki meghal, nem azért sírnak az emberek mert annyira sajnálják aki meghalt, hanem mert magukat sajnálják. Magukat amiért itt maradtak a világban és tovább kell élniük a másik nélkül.
Niki, aki a lelkem részévé vált, akinek a gondolatai az enyémek, aki ha mellettem van elvarázsol, de ha nincs csak a hiányát érzem.
Hősnek lenni. Naruto és Bleach. Sokak szemében csak mesék, de aki végig nézi az elejétől a végéig az biztos hogy megérti a vágyamat, hősnek lenni... Olyan dolgokat megtenni az életben amik túlmutatnak a képességeiken, akár a munkában, családban, de csak az idős néninek segítve a buszon is.
Nem tudom van-e válaszom a kérdésedre, de ezek jutottak eszembe róla.
És mi a Te történeted?
Új hozzászólás Aktív témák
- Home server / házi szerver építése
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Battlefield 6
- Elektromos autók - motorok
- Sorozatok
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- További aktív témák...
- Thermaltake Toughpower SFX Platinum 1000W
- Gigabyte B650M Aorus Elite AX ICE + 3 év garancia
- Sony DSC-HX300 digitális fényképező + 3 extra akksi + 8GB memóriakártya + Hama Star 700 állvány
- BESZÁMÍTÁS! LENOVO LOQ 15APH8 15 notebook - R7 7840HS 16GB DDR5 1TB SSD RTX 4060 6GB WIN11
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF A15 FA507NV 15 notebook - R7 7735HS 32GB DDR5 512GB SSD 1TB SSD RTX 4060 6GB W
- Bomba ár! HP ProBook 445 G8 - Ryzen 5 5600U I 8GB I 256SSD I HDMI I 14" FHD I Cam I W11 I Gar
- Dell Optiplex 7050 SFF + Quadro K620
- Bomba ár! HP EliteBook Folio 1040 G1 - i5-G4 I 8GB I 256GB SSD I 14" HD+ I Cam I W10 I Garancia!
- Targus Universal USB 3.0 DV1K-2K Compact docking station (DisplayLink)
- Bomba ár! Dell Latitude E7250 - i5-5GEN I 8GB I 256SSD I 12,5" HD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest