Új hozzászólás Aktív témák
-
FefeeX
veterán
Az ellenség ott körözött a seregem felett, de a repülőkre nem lehetett attackot rakni
Általában 4-6 csoporttal dolgozom, adott esetben még ha mindet egy helyre küldöm is külön megadható a célpontWindows Storeban is van béta? Ott gondolom azért kevésbé konzolos lesz az irányítás (a Halo Wars 1-et már eladtam, az nem jött be amúgy túlságosan)
Azt el tudom fogadni, hogy aki csak játszogatni szeret stratégiával, annak meg tud felelni ez az irányítás is, de nem véletlen Diablozom a PC-n és nem az X1-en, ott is ég és föld a különbség a lehetőségekben isMegnéztem, W10re egyelőre nincs béta sem... Konzolon nem az én játékom lesz ez így ebben a formában, az tuti
Ha W10en lesz rendhagyó irányítás, akkor azzal futok majd még egy kört
-
oriic
HÁZIGAZDA
TDM-nél ha kiírta simán hogy nyertetek, akkor feladta az enemy.
Az irányítás az egy az egyben ugyanaz mint az első résznél, kb mindenre van megfelelő mozdulat. OK a térképre nem lehet rábökni, de van gyors görgetés (LB gomb folyamatosan nyomva), valamint azonnal bármilyen bázishoz, vagy egységhez egy gomnyomásra oda lehet kattintani. Ugyanúgy megvan az egy egység, valamint a teljes sereg gyorskijelölése (local unit, all unit, RB gombot kell használni röviden vagy hosszan)
"repülőket nem lehet jelölni"
Ez nem igazán értem. A repülő egységeket is lehet jelölni.
-
FefeeX
veterán
Team Deathmatch-ként indult, befoglaltuk a fél pályát, és mindig bezúztuk akik jöttek, de bázist nem támadtunk, mégis egyszer csak bejelentette, hogy nyertünk...
Lehet, hogy feladta a másik csapat?
Amúgy meg elég átláthatatlan, mihez mit kell csinálni, mi mire képes, meg hasonlók.
Alapvetően a kontroller nagyon sok olyan kötöttséget tartalmaz, amit nem is szeretnék megszokni
(pl nem lehet a térképre odabökni valahová, hanem scrollozni kell, nagy csapatot nehéz összerendezni, a teljes csapat mozgósítása meg hozza a stratégiai pontokról is az embereket, jelölgetni kell mit támadjon az egység, de mondjuk a repülőket nem lehet jelölni, ilyesmik) -
FefeeX
veterán
Az a helyzet, hogy a kontrolleres statégiának ezelőtt sem voltam híve, meg ez sem tett azzá...
A játékot úgy nyertük meg, hogy nem kellett bezúzni senkit, igazából csak eltelt egy idő, és vége lett.
Nem nagyon értem a lényegét sem, pedig nem egy nagy dolog amúgy, csak ennél komolyabb stratégiákon nőttem fel. Pedig a grafika meg a világ nagyon tetszik.
Új hozzászólás Aktív témák
- LordAthis: Ismét egy "Idióta" A.I. Projekt, hogy meglovagolja az aktuális trendeket...
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- GTA V
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- Részesedést vásárol az Intelben a Softbank
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen okostelefont vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kompakt vízhűtés
- További aktív témák...
- AKCIÓ! AMD Ryzen 7 3800X 8mag 16szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- iKing.Hu Samsung Galaxy S25 Plus Navy 12/256 GB Használt, karcmentes állapotban 3 hónap garanciával!
- Telefon felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
- HPE Apollo 4200 Gen9 2U rack szerver, 1x E5-2620v4, 64GB RAM, 24x3.5" 2U-ban! ÁFA-s számla, garancia
- HATALMAS AKCIÓK / MICROSOFT WINDOWS 10,11 / OFFICE 16,19,21,24 / VÍRUS,VPN VÉDELEM / SZÁMLA / 0-24
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest