Új hozzászólás Aktív témák
-
dezz
nagyúr
Erm, most látom, hogy itt a 4. bekezdés 1. mondata a levegőben lóg, értelmetlen. Épp utána írom, hogy a fesztől függ a teljesítmény (átvihető).
(#81) Psych0: Bocs, igaz.
(#82) buherton: Ennyire azért nem kellene pongyolának lenni és akkor még finoman fejeztem ki magam.
(#86) MongolZ: Léteznek 3-4 kW-os fogyasztók a háztartásban is és azért nem árt felültervezni egy kicsit, annál kevesebbet fűt el a vezeték a falban. Lámpához persze tényleg felesleges az 1,5-ös.
-
MongolZ
addikt
A gyakorlat persze mást hoz. A 230V is úgy van meghatározva, hogy +/-12 % a tűrése. Ezért fordulhat elő, hogy a trafóházhoz közel lakók házában lehet 240-250 Volt is, a messzebb lakóknál pedig 200-210. Ehhez képest néhány százalék feszültségesés nem vészes. Szüleim városszélén laknak, 210 V az átlag, ez meg is látszik a villamosberendezések élettartamán: egy hagyományos izzó ~5%-al kisebb feszültségen kb ~15%-al kevesebb fényt ad, viszont kb. másfélszeres lesz az élettartama.
Mellesleg a 1,5-es rézvezeték 230V mellett névlegesen 16 A-t bír (~3.7kW), ez a magánlakások ~99%-ára jellemző, konnektorhoz fölösleges a 2,5-es (~20A; 4.6kW), főleg úgy, hogy a konnektorok jellemzően 16A-t bírnak. Lámpákhoz meg végképp fölösleges a másfeles (de nekem is nagyrészt az van, az volt itthon), az átlagos kapcsolók is max 10A-t bírnak.
Persze borul az egész, hogy ha nem 3x16A-ed van otthon. -
MongolZ
addikt
Istenem... legalább néznéd meg, amit linkeltem. A megengedett feszültségesést úgy kapod, hogy:
1 fázis és egyenáram esetén: Ue = epszilon / 100% * U / 2
3 fázis esetén: Ue = epszilon / 100% * U / gyök3Ahol epszilon a megengedett feszültségingadozás, jellemzően 2-3%.
Ha elolvasnád rendesen, amit linkeltem, akkor nem állítanál butaságokat.De linkelek neked egy másikat is, hogy tudjál szemezgetni:
http://www.vet.bme.hu/okt/alap/vm/energ/tananyag/2gyak.pdf -
-
buherton
őstag
Ellent mondásba kerültél magaddal.
...Tehát igenis, fontos, hogy mekkora feszültségű a hálózat, ráadásul nem kicsit...
Következőleg pedig már ezt írod:
Mellesleg a képletben nem feszültségesés szerepel, hanem megengedett feszültségesés.
Második álláspontoddal nincs is probléma, hiszen helytálló. Én csak az elsőre reagáltam, mert ténylegesen valótlan. Peace
(#73) Psych0 Matek érettségi: ha 1,5 kg tégla 90 forint, akkor mennyibe került 8 kg tégla? Nálunk anno a csapat fele nem tudta kiszámolni
.
(#76) MongolZ Háznál a bevett gyakorlat szerint szoktam a vezetékeket behúzni. 1,5 réz a lámpáknak, 2.5 réz a konnektoroknak. Sütőt, bojlert még nem húztam be, így nem tudom mekkora a teljesítményük. Jah és természetesen minden külön bisztiről.
(#78) dezz Az elektromágneses zajok úgy keletkeznek, hogy amikor pl. 1-ből 0-ba vagy 0-ból 1-be váltasz, akkor nagy frekvenciás felharmonikusok keletkeznek (pl. négyszögjel fourier sora). Mint tudjuk az áram arra fele megy, amerre kisebb az ellenállás helyesebben szakszóval élve impedancia. Ha az adott vezetéknek (vezetősávnak) nagyobb az impedanciája, mint a környezeté (pl. levegő), akkor szépen kilép a rézből és megy amerre lát.
Teljesítményre való méretezés más tészta, ha nem állandó az áram. De igaz, hogy ez az eset szokott fennállni szinte minden esetben, mivel az otthoni villamoshálózat valóságos feszültség generátorként viselkedik. Ahol a feszültség az "állandó", és az áram változik.
Ha már átvitel. Akkor néztem egy nagyot, amikor Pakson az elosztóban a 400 kV-os műszer árammérője 1500 A-t mutatott. Aki nem értene hozzá, ez akkora teljesítmény, hogy az otthoni hálózatukban vennék fel, akkor ahhoz ~2,6 millió A kellene.
-
Psych0
őstag
'A Te képleted szerint: A = ró * L * I / U = 0,0174 * 50 * 16 / 400 = 0,0348 mm2 vezeték kell.'
Es teljesen jo eredmeny is jott ki, csak te lovat hasonlitasz az asztalhoz.
Ugye azert leesett, hogy most azt szamoltad ki, hogy mekkora atmeroju kell, hogy legyen az az 50m hosszu rezvezetek, amin 16A folyik 400Veff feszultseget rakapcsolva.
-
dezz
nagyúr
Ezért írtam, hogy leginkább. Minél nagyobb áramokra dolgozik, annál jobban "szór". (Továbbá a bemeneti és kimeneti fesz közötti különbség is befolyásolja.) Egyrészt elektromágnesesen, ami ugye mindenre hat a környezetében. Másrészt elektromosan is (bár nem tudom, hogy ide mennyire jó a szór kifejezés, mindenesetre zajt kelt), mégpedig a bemeneti és a kimeneti irányba is. A bemenetibe azért, mert gyorsan változó terhelést jelent. Ezt persze némileg kompenzálja a bemeneti kondi, de nem tökéletesen. Ez a zaj aztán a tápoldalon eljut máshová is. Egyébként nem csak a kapcsolási frekin jelentkezik a zaj, hanem szélesebb spektrumban (a kapcsolásban lévő induktivitás jóvoltából és gondolom a felharmónikusok által is).
Megjegyzem, az egyre újabb kapcsüzemű veszstabok (vagy vezérlők, ha külső FET-et használnak) egyrte magasabb frekiken működnek, ami némileg csökkenti ezeket a hatásokat.
Hogy mikor van 0 vagy maximális (az eredeti kimeneti fesszel megegyező) feszültségesés, az végül is attól függ, hogy a tápáramkör vagy a kábel szempontjából nézzük... Az első esetben ugye rövidzárnál van az eredeti kimeneti fesszel megegyező feszültségesés és szakadásnál 0. A kimeneti kábelezés szempontjából pedig fordítva - viszont ha nem folyik áram, akkor nyilván nincs is értelme alkalmazni az említett képletet.
Egyébként, adott áramerősség mellett valóban nem függ már a feszültségtől. Azonban, ha a teljesítmény adott, akkor minél alacsonyabb az alkalmazott fesz, annál nagyobb áramerősségre van szükség (P=UI)... Az pedig ugye már kihat az átmérőre. Magyarul, nem egyenesen, hanem fordítottan arányos itt az átmérő a feszültséggel...
Éppen ezért alkalmaznak ennél az USB PD-nél szükség esetén magasabb feszültséget! Hogy vékony maradhasson a kábel.
(Pár éve mi is éppen így oldottunk meg egy hasonló esetet, ahol egy hosszabb UTP kábelen lógó egységben és kimenetein kellett biztosítani 12V+5V több ampert, miközben a táplálásra két ér jutott. 24V-ot vittünk át, ha jól emlékszem, talán 1A mellett [vagy amennyi a megengedett max. volt a kábel és a csatik részéről], abból képeztük a kisebb feszeket, pl. 12V 2A max.-t és 5V 4,8A max.-t [vagy ilyesmi]. Egyébként néhány négyzetcenti jutott a táprészre, de ügyes kis kapcsüzeműekkel és jóféle tantálkodikkal megoldható volt. Kb. mint az a PicoPSU.)
(#73) Psych0: 100-ból szerinted hányan tudják?
Még az a jó, hogy itt egyátalán el tudnak róla vitatkozni. Az persze már nem annyira jó, ha alapkérdésekben nem tudnak dűlőre jutni. De egyébként most hogy is jön ide a R = U / I?
-
MongolZ
addikt
Inkább az a gáz, hogy nincs igazad.
Vegyünk egy 3 fázis, 1 nulla, 1 föld vezetéket, amin 50 méteren keresztül kell szállítani 16 Ampert. Tipikus családi ház.
A Te képleted szerint: A = ró * L * I / U = 0,0174 * 50 * 16 / 400 = 0,0348 mm2 vezeték kell.
Ugyanakkor a valóság:
Kell egy megengedett feszültségesés, ez átlagos esetben 2%.
Ue = U * deltaU% / ( 100 * 3^(1/2)) = 400 * 0,02 / gyök3 = 4,61 V
A = ró * L * I / Ue = 0,0174 * 50 * 16 / 4,61 = 3,02 mm2.Van egy kis különbség, nem???
-
-
Psych0
őstag
Azert eleg gaz, hogy egy hardverforumon az emberek leallnak vitazni az R = U / I es az R = rho * L / A kepletek hasznalatarol 5V 20A DC eseten. Ezek nem jogszabalyok, hogy ki-ki hogy ertelmezi. Raadasul egy ilyen problemat minden erettsegizett embernek at kellene latni, hiszen benne volt a kozepiskolas fizika tananyagban.
-
MongolZ
addikt
-
buherton
őstag
Nem csak, de egyértelműen azok jelentik
. De továbbra sem értem a problémát hiszen az alaplapon is van kapcsolóüzemű táp, ami független az USB-től.
(#68) JColee: Rövidzár esetén, maximális az áram, és 0 V (ideális esetben, mert am itt is lehet mérni minimális feszültségesést) a bemeneti feszültség, mert ugye semennyi V sem esik a rövidzáron. Szakadás esetén nem folyik áram (ideális esetben, de am ha minimiális is, de folyik), ami azt jelenti, hogy a feszültség esés egyenlő a bemeneti feszültséggel. Ha nem ideális az eset, akkor ugye az ellenállás sem végtelen, így a feszültség esés mindig kisebb lesz a bemeneti feszültségnél.
-
-
buherton
őstag
No még egyszer leírom. Nem függ a feszültségtől a vezeték keresztmetszet méretezés, kisfeszültségű hálózatok esetén (nagyfeszültségű egyenáramú hálózat pedig nem igazán van)! Te is nagyon helyesen felírtad a képletet: Aszükséges = gréz * Ih * l / Ue amely azt mondja ki, hogy a vezeték keresztmetszet = a réz fajlagos ellenállása szorozva a vezeték hosszával amely szorozva az áramerősséggel, ami osztva van a feszültségeséssel, ami nem egyenlő a vezetékre kötött feszültséggel! Legalábbis jobb esetben
, mert ha így lenne, akkor a hálózatunk szakadás.
(#59) Jim Tonic: Szerintem ez csak akkor lenne igaz, ha a vezeték ellenállásával nem kellene számolnod, azaz ideális vezető lenne.
Ez most hogy került ide? Ha nincs ellenállás, akkor egy atom átmérőjű vezetéken is millió A-t tudsz átvezetni. Egy kis segítség: P = I^2*R.
Tudjátok egyáltalán, hogy miért kell méretezni? Illetve mi az oka a méretezésnek? Azért kell, mert x A áram esetén x V feszültségesés van a vezetéken, mert a vezeték ellenállás nem nulla. Ebből ki lehet számolni, hogy mekkora teljesítményt disszipál a vezeték. Ha ez egységnyi hosszúságra túl nagy, akkor azt izzónak hívják, és nem vezetéknek. Azért hogy a falban ne izzon fel a vezeték, méretezni kell. Meg kell szabnunk, hogy mekkora lehet a legnagyobb veszteségi teljesítmény egységhosszra.
Otthon ki lehet próbálni egy DMM segítségével, hogy mennyire jó a villamoshálózat. Először úgy kell megmérni a konnektort hogy semmi sincs bedugva, és a házban sem megy semmi. Ekkor lesz egy feszültség, ami legyen Um1. Ezután dugjunk a konnektorba a lehető legnagyobb teljesítményű eszközünket (villanysütő, bojler, hősugárzók előnyben) és mérjük meg ekkor is a feszültséget, ez legyen pedig Um2. Kiváló villamosrendszer esetén pár V-os eltérés lesz, rossz rendszer esetén több tíz V különbség is lehet. Ekkor foghatunk papírt és ceruzát. A felvett teljesítményt tudjuk, ami legyen Pf (hellyel-közzel, de fogadjuk el mint pontos értéket). Számolásra fel:
A készülék által felvett áram: If = Pf / Um2
A villamoshálózat által eldisszipált teljesítmény: Pd = If * (Um1 - Um2)
Még a hálózatunk ellenállását is ki lehet számolni, de már annak fogok örülni, ha ezeket sikerül megérteni.Ebből azt vonhatjuk le, hogy ha Pf teljesítményű eszközt teszünk a hálózatra, akkor egy Pd nagyságú disszipációs teljesítmény fog megjelenni pluszba, amit természetesen a villanyóra is mér mindenkinek a legnagyobb örömére.
-
-
Ł-IceRocK-Ł
veterán
Kíváncsi vagyok milyen eszközöknek kell ekkora teljesítmény usbről.
-
Elkerülte a figyelmem a kérdésed. Bár infós vagyok, de nekem úgy rémlik, hogy figyelembe kell venned a feszültséget, ellenállást, a feszültségesést, stb.
#53: 1. A vezeték keresztmetszetét áramerősség alapján számoljuk. Így lehet hogy hajszál vékony vezeték is több kW teljesítményt képes kiszolgálni. Szerintem ez csak akkor lenne igaz, ha a vezeték ellenállásával nem kellene számolnod, azaz ideális vezető lenne.
-
MongolZ
addikt
"Csak azt akartam illusztrálni, hogy a feszültség a keresztmetszet méretezéskor nem kell figyelembe venni"
Bár semmi közöm a villanytanhoz, de ha jól emlékszem, akkor a vezeték keresztmetszetének meghatározására a következő képletet kell használni:
Aszükséges = gréz * Ih * l / Ue
Tehát igenis, fontos, hogy mekkora feszültségű a hálózat, ráadásul nem kicsit. Az más kérdés, hogy 230V-os hálózatnál ezt a képletet le szokták egyszerűsíteni:
Aszükséges = 0,0025 * Ih * l
De igenis függ a feszültségtől.
(Már csak ezért az egy képletért érdemes volt felújítani a házat)
-
macilaci78
nagyúr
Valamivel meg kell indokolni az 1000+W tápegységeket.
Az USB-s vasaló elérhető közelségbe került!De komolyan: egyetlen USB-portról tölthetem a laptopot?
-
buherton
őstag
válasz
atti_2010 #54 üzenetére
Az ár az ismételten más dolog. Low VCESAT Switch: 200mV at 1A, de értem hogy mire gondolsz, viszont azt is vedd bele, hogy ez csak egy feszültség. Ehhez inkább egy intelligens fesszab dukálna, ami már nem 2 €, de akkor csak egy szabályozókört kellene csak megépíteni.
(#55) JColee Természetesen nem
, hanem kV-okon. Csak azt akartam illusztrálni, hogy a feszültség a keresztmetszet méretezéskor nem kell figyelembe venni, persze a csatlakozó kialakítás, vezeték szigetelelés stb.-kor igen.
Igen tud, de akkor eddig miért nem zavarta a GPU, CPU ingadozó áramfelvétele? Hirtelen most jutott az eszébe, hogy júj zavart csinálhat a nagy áram. De ha ultra kötekedő akarok lenni, akkor egyenfeszültségről volt szó nem pedig ingadozó feszültségről
.
De szükséges, mert nem soros áteresztő tranzisztoros stab kockát fognak betenni
, hanem valami kapcsoló üzeműt. Mellesleg a +-12 V nem a legszerencsésebb, mert akkor a földet nem tudod közösíteni. Vagy plusz 1 vezeték, amikor már nem lenne visszafelé kompatibilis, illetve -12 V közel sem olyan erős mint a + 12 V így jelenlegi állás szerint nem járható az út.
-
JColee
őstag
1. Azt nem 20 volton teszik. Itt ha 5A kell hajtani, akkor nagyobb felületű vezeték.
2. Igazad van, de ha az áramfelvétel lehet ingadozó, 5 A egész szép feszültséget tud indukálni a vezeték melletti hurkokban.
3. PC tápok -12V +12 V miatt nem szükséges olyan cucc,a mit írtál. -
buherton
őstag
No, hogy tisztába tegyük a dolgokat.
1. A vezeték keresztmetszetét áramerősség alapján számoljuk. Így lehet hogy hajszál vékony vezeték is több kW teljesítményt képes kiszolgálni.
2. Egyenáram és zaj? WTF?
Ha ezt vesszük figyelembe, akkor egy erősebb CPU - GPU páros igazi zavar forrás és mellette nem lehetne zenét hallgatni, mert annyira zavarja a hangkártyát (am zavarforrás, hiszen nagyon frekvencián működnek), akkor ehhez képest egy ilyen nagyobb teljesítményű USB-s cucc eltörpül ezek mellett, de nem baj...
3. Egy ilyen 5 V 1A-től 20 V 5 A-ig terjedő tápot csinálni nem egyszerű dolog, mint azt sokan hiszik. Alapból, hogy ha a mai tápokat nézzük, akkor egy step-up konverterre van szükségünk, hiszen 12 V-ból 20 V-t kell csinálni, az már más kérdés, hogy eléggé drágítani fogja a dolgot, hogy mind ehhez keresztmetszet is kell hiszen 5 A. Továbbá az 5 és 12 V közötti részt is van step-up vagy step-down konverterrel kell megoldani. Nem beszélve arról, hogy az áramkorlátnak is állíthatónak kell lennie. Ez igen összetett probléma.
-
Nem, a többség még ennél is rosszabb.
" ez mégiscsak Európa, ahol feltételeznek egy átlagos műveltséget,"
Feleslegesen.@cain69 : Azoknak már így is van elég hiba... de az USB-t nem a HD dugdozza, hanem a local support -> azaz én
Meg a haveroknak is én ugrálok, ha volt szíves tönkrevágni a gépét... Meg én mentem meg tőle, hogy még több lóvét kiadjon feleslegesen...
-
Sub-ZeRo
nagyúr
válasz
Martinus333 #48 üzenetére
Minek a radiator? Arra ott a csúcs vga ami nem kevés hőt termel.
-
Aucor
senior tag
Ez jó ötlet, de szerintem megvárhatnék az USB4.0-t ezzel, jobban örülnék neki, ha inkább az lenne ilyenre képes. Így is, úgy is új kábel kellene hozzá, új csatlakozók, minden. Egyébként mondjanak már EGY felhasználási területet, ahol ez kellene is? USB alkalmatlan szvsz. monitorokhoz.
Bár egy nyomtatót el lehetne üzemeltetni, de ahhoz is fel kellene készíteni a tápegységeket, hogy tudjanak leadni azért terhelés mellett is külön 100wattot USB-n... Némelyik tápegység összesen nem tud 20A-t leadni 5volton... Például: Egy XFX Pro Series 650w táp 25A-t tud leadni 5volton... El is hasalna egy ilyentől...Ja hogy 20V/5A... De ezt mi fogja előállítani? A tápegység? Vehet mindenki új tápot, ha használni akarja? Örülök...
-
Martinus333
csendes tag
Akkor jöhetnek a hatékonyabb USB-s sörhűtök, kávé-vagy teafőzők, vagy akár az USB-s szobafűtő radiátor
Amúgy nem rossz, készülhetnek hasznos dolgok...
-
MongolZ
addikt
Naja, tényleg vannak ilyenek, de azért úgy gondolom, hogy a többség nem ilyen... legalábbis remélem
Az is igaz, hogy olyan nincs, hogy mindenki ért mindenhez, de azért legalább a különböző színeket illene megkülönböztetni. Azért ez mégiscsak Európa, ahol feltételeznek egy átlagos műveltséget, nem az USA, hogy abból indulnak ki, hogy mindenki hülye és mindent szabad, amit nem tiltanak.
Biztos, hogy lesznek problémák, de pl. hányszor fordul elő olyan, hogy emberek rossz üzemanyagot tankolnak az autójukba... Legutoljára egyik ismerősöm tankolt benzint a diesel üzemi autójába, pedig többszázezer km van mögötte... Sajnos az emberi hülyeségből és figyelmetlenségből eredő hibákat nem tudod teljesen kivédeni.
-
Amiatt már lefagy egy részük. Meg azt hiszi, rossz a gépe.
@MongolZ : Nincs akkora matrica, amit észrevesz.
De nem is az a nagyobb baj, hogy nem veszi észre; hanem hogy agyatlanul azt hiszi, majd mindenről tölt az akármije, elmegy nyaralni/kiküldetésbe (pl. ide a munkahelyemre egy hétre besegíteni), és nekem kell megoldani a baját. Meg megveszi a másfajta cuccot, és te segíts neki, majd amikor közlöd, hogy ez ezzel nem megy, akkor felháborodás/hiszti...
Legjobb :
Haver megy pár hétre külföldre dolgozni. Közli, hogy kéne neki valami telefon, ami több napot bír.
Zsír új Galaxy Minije van. Állítja, hogy az egy napot megy csak.
Wifi, BT, mobilnet állandóra benyomva.
Ja, úgy persze... De inkább kiadott volna még lóvét telefonra...
Ezektől várjuk, hogy megkülönböztessenek matricákat? -
MongolZ
addikt
Gondolom mint ahogy a 2.0-3.0 különbségnél: másmilyen színnel fogják jelölni... De az tuti, hogy ha én gyártanék ilyet, akkor jóóóó nagy matricával vagy valami másmilyen figyelemfelkeltő módszerrel jelölnem, hogy na, innen lehet tölteni a telefonokat/laptopot, máshonnan meg bezzeg nem.
-
Alchemist
addikt
Keresek USB-s ívhegesztőt, amit a netbook-omról tudok működtetni.
-
Nekem csak annyi a bajom ezzel, hogy akkor majd az egyszeri = idióta userek nem fogják érteni, melyik USB milyen, miért nem tölt róla az akármi, mert a másik gépen tölt, és az a kábel miért nem jó oda...
Ha a cuccból ott lóg a 220, meg az USB, azt felfogják. Általában... -
Beri
addikt
Részben igen. Részben meg az USB-n keresztül érzékelheti a PC, hogy mekkora felbontást támogat az adott kijelző és egyből tudna olyan képet küldeni neki
Ugyanez megvan dívíájon is.Nem kell még azzal bajlódnia, hogy akkor mit is állítson a gépen, hogy menjen a következő monitor is
Ez meg a szoftvertől függ, nem kell hozzá USB.meg nem kell vacilálni, hogy melyik bemenetet kell használni a monitoron
Azt, amelyikre rá tudja dugni a kábelét. Jóvan, Tarzan lenni erős, de akkoriscain69:
külső DAC. problem solved.
Nem lesz minden laphoz, viszont USB kell mindegyikre. Ez a probléma.legyen az adapter és a laptop közötti kábel ilyen USB-PD csatlakozókkal ellátva, és nem kell a laptopokba semmit sem beépíteni
És ez mért jobb, mint egy töltőt magadnál hordani? -
MongolZ
addikt
válasz
Jim Tonic #14 üzenetére
Nem tudom, hogy honnan vetted ki, hogy CSAK az áramerősség a lényeg. Azt írtam, hogy csak 5 A. De csak neked(!!!) kiegészítés: 20 Volt mellett.
Nem értem, hogy mi itt ez a nagy hőzöngés a 100 W miatt. Ha 20 Watt lenne, akkor meg az lenne a problémátok, hogy egy nyamvadt monitort nem tud meghajtani.
-
.mf
veterán
Jobban örülnék, ha az USB maradna fixen 5V. Notit szerintem nem ezen keresztül kell tölteni, másra elég lenne az 5V/6A (30W) is (pl. monitorok, 3.5" külső lemezek), ahhoz még sokkal vastagabb kábel sem kéne.
-
atti_2010
nagyúr
igen, ehhez az alaplapokat is merőben át kell alakítani.
Ja, kell hozza egy biztosíték+ ba vagy egy szilárdtest relé+ a vezérlés és vastagabbra kell tervezni a vezetékezést ahol az USB tápellátás megyen, ez rettenetes nagy munka lehet egy mérnöknek mert ha belehúznék én is meg tudnám tervezni, persze elektronika szakon végeztem tehát valamit azért tudok az áramkörökről.
Hidd el nem olyan drasztikus alakítás kellene eddig is meg lehetett volna csinálni csak azt a "vaskalapot" kellene végre szögre akasztani, nemrég dobtam össze egy tápot -20W LOAD és IDLE a legjobb Gold tápegység sem fogyaszt jobban IDLE, bármikor megléphetnék a gyártók is de minek? Nem könnyebb a 3,3V -os ágon 20 ampert vagy 5V -on 14 ampert leadó árampazarló szörnyeket gyártani?
Jó hogy verik a nyálukat a telefontoltok miatt mikor az ATX tápok nagy része 8-11W fogyaszt kikapcsolva is pedig az általam készített megelégszik 1,5-2W elfecsérlésével is, lehet hogy a tápgyártókat az áramszolgáltatók szponzorálják?
-
MongolZ
addikt
Jajjmár... sosem úgy működik, hogy minden fesztültség mellett 100 W-ot tud leadni az USB. A szabványokban mindig a legnagyobb értéket adják meg, valószínűleg itt is úgy van, hogy 5 A át tud menni, de 5 V esetén is 5 A a maximum és 20 V esetén is. Így fesztülségtől füvvően 25-100 W között mozog a maximum teljesítmény.
Egyébként kiszámoltam, elvileg 20 A és 5 Volt esetén is elég lenne 0.5 mm átmérőjű rézkábel. -
Khm, ne legyen már az USB-ből is ilyen túlbonyolított akármi szabvány... Szép az a 100W, de legyen arra inkább külön csatolófelület.
-
Ezen túl ugye mindenki látott már 100 wattos laptop töltőt, hogy az mekkora és milyen nehéz? Ne ggondolja senki, hogy ugyanez a 100 watt kevesebb helybe és súlyba belefér csak azért mert rá van írva, hogy USB.
bocs, de nem értem, mit akarsz ezzel mondani. legyen az adapter és a laptop közötti kábel ilyen USB-PD csatlakozókkal ellátva, és nem kell a laptopokba semmit sem beépíteni.A kábelezés vastagsága is probléma.
valóban, de amennyiben nem az összes USB portból akarnak ilyet csinálni, hanem csak néhányból, akkor ez nem tűnik akkora egetrengető problémának. így a zajforrást is lokalizálva lehet tartani olyan helyeken, ahol az arra kevésbé érzékeny elemek laknak. -
dchard
veterán
Teljesen egyetértek.
Plusz még hozzájön, hogy a beépített de ki nem használt kapacitással romlik a rendszer hatásfoka.
Ezen túl ugye mindenki látott már 100 wattos laptop töltőt, hogy az mekkora és milyen nehéz? Ne ggondolja senki, hogy ugyanez a 100 watt kevesebb helybe és súlyba belefér csak azért mert rá van írva, hogy USB.
A kábelezés vastagsága is probléma.
Tipikus esete ez annak, amikor átesünk a ló túloldalára:
Először az volt a baj, hogy szinte terhelhetetlenek voltak az USB-s eszközök, teljesen nonszensz volt, hogy egy külső vinyót külön táppal kellett hajtani.
Most meg kitalálják ezt a semmire értelmesen fel nem használható technológiát ahelyett, hogy a szabvány kidolgozásakor, vagy ha mást nem legaláb a 2.0 megszületésekor (amikor már tisztán látszottak a problémák) egy elfogadható 20 maximum 30 wattos kivehető teljesítményt raktak volna bele. Ezzel még a legdurvább fogyasztású mostanában divatos USB-s külső monitort is meg lehet táplálni (ha LED-es), és elkerülhető lett volna a fölös kapacitások beépítése is.
Dchard
-
"Tehát attól lesz a tulaj által kivitelezhető, hogy nem kell tápkábelt használnia?"
Részben igen. Részben meg az USB-n keresztül érzékelheti a PC, hogy mekkora felbontást támogat az adott kijelző és egyből tudna olyan képet küldeni neki, max. a monitor USB-re dugás után megkérdezi, hogy az asztalt hogy szeretnéd látni?
Klón? Kiterjesztett asztal? Másik asztal?
Nem kell még azzal bajlódnia, hogy akkor mit is állítson a gépen, hogy menjen a következő monitor is, meg nem kell vacilálni, hogy melyik bemenetet kell használni a monitoron.
Ez szerintem sok, számítástechnikában nem járatos embernek igen is probléma. Sajnos.
-
joghurt
addikt
válasz
MasterDeeJay #12 üzenetére
100 W teljesítményhez 5 V-on már 20 A-t kellene kivezetni. Elég bikás csatlakozó és elég bikás kábel.
A molexes ötletedet pedig próbáld ki nyugodtan!
A feszültség alatti fel-le csatlakoztatás jót fog tenni a gépednek.
-
Beri
addikt
Egy gépre akár több monitor is ráköthető mondjuk lakáson, házon belül. Intelligens otthonok vezérléséhez így könnyebb a vezérlő egységek telepítése. Akár házilag is kivitelezhető, a tulaj által.
Ez eléggé telesopppos volt
Tehát attól lesz a tulaj által kivitelezhető, hogy nem kell tápkábelt használnia?Másrészt, nem kell mindig keresgélni mindennek a töltőjét, sima USB-vel rádugod a gépedre és kész. Nincs otthon hagyott dedikált töltő. Bár az újabbak már most is ilyennel jönnek.
Ezzel a szabvánnyal elég lesz a PC tápja minden periféria ellátásához, nem lesz külön laptop-táp rengeteg a PC körül. Kevesebb dugalj/ hosszíbbító/elosztó kell a gép köré.
Nem kell a dedikált töltőt keresni, csak a micro/mini/full size dugós USB kábelt. Nameg a notikba építeni kell ehhez valamilyen szintű betápot, mert jelenleg nagyon nincs.Ne érts félre, nem azt mondom, hogy nincs értelme a hájperpajjer USB-nek, csak több a szívás miatta, mint amennyi pluszt hoz egy 100W-ot kitoló port.
-
Daywalker
addikt
válasz
MasterDeeJay #12 üzenetére
Nem, mert akkor pl. nem tudod a feszültséget változtatni, hanem marad fix 5V, illetve nincs adatátvitel. Valamint ez a töltős funkció nem csak PC-ben lesz elérhető, hanem mobil eszközökben is, ott meg nincs táp, amiről kivezetsz sima átalakítóval...
-
válasz
MasterDeeJay #12 üzenetére
Logikus, csak akkor az adatforgalom nem lenne megoldva.
Amúgy az ötlet nem rossz.
Szerintem a régebbi lapok simán kiegészíthetőek lesznek egy PCI (-E) kártyával, ami kap egy SATA vagy inkább MOLEX csatit oszt csókolom.
-
Lehet hülye dolog, de nem egyszerűbb direktbe a táp 5v-ját kivezetni az USB csatival? Egyszerű faék molex-USB átalakító? Aztán csak a kábelt kell cserélni vastagabbra ha nagyobb fogyasztót akarunk rákötni. (hozzáteszem nem értek hozzá de logikusnak tűnne)
-
Én üdvözlöm végre a szabvány megszületését.
Így tényleg lehet Plug & Play egy monitor mondjuk. USB3.0-ával + több árammal és egy normális kábellel csak annyi lesz a dolgod, hogy egy USB-re bekötöd, oszt megy.
Nem kell így DVI, meg HDMi, meg a többi.
Monitorra ráakasztod a billentyűzetet, egeret, onnan töltöd a mobil coccokat, stb. A géped lehet máshol.
Egy gépre akár több monitor is ráköthető mondjuk lakáson, házon belül. Intelligens otthonok vezérléséhez így könnyebb a vezérlő egységek telepítése. Akár házilag is kivitelezhető, a tulaj által.
Másrészt, nem kell mindig keresgélni mindennek a töltőjét, sima USB-vel rádugod a gépedre és kész. Nincs otthon hagyott dedikált töltő. Bár az újabbak már most is ilyennel jönnek.
Ezzel a szabvánnyal elég lesz a PC tápja minden periféria ellátásához, nem lesz külön laptop-táp rengeteg a PC körül. Kevesebb dugalj/ hosszíbbító/elosztó kell a gép köré.
Ilyen USB-vel akár lesz értelme erősebb USB-s hangcuccokat is a gépre kötni. A minőség már más kérdés, de a kapott áramot is lehet kondicionálni a jó végeredmény érdekében.
-
MongolZ
addikt
Hja, jó lenne a minél kevesebb kábel...
Nem kell egyből túlreagálni, a 100 W a szabványban foglalt fölső határ, nagyon, nagyon valószínű, hogy ennyit kb. semmi sem fog használni. Én olyat tudok elképzelni, hogy az extra 5-10-20 W elég lesz arra, hogy sok külső egységnek ne legyen szüksége külön tápra.
Valóban vannak szimplán USB-ről működő vinyók is, de ha jól emlékszem, akkor azok nem a leggyorsabbak (de passzolom, régen vásároltam - javítsatok ki, ha tévedek).DaveJr: Egy másfeles, de akár millis kábel szvsz bőven elég - "csak" 5 Amperről van szó.
-
Agyzuzo
addikt
Lehet majd trollkodni... Csinálnak ilyen 100W-t magába szívó kamu pendrive-ot, vesz az ember 2-4 darabot átmegy haverhoz és ördögi vigyorral beledugdossa az USB-ibe.
-
DaveJr
őstag
Mobilitás? hm...ja csak azt nem vették figyelembe hogy azért a mostani vékonyka usb kábelek helyett azért jóval vastagabb kábelek kellenek hogy elbírják majd a 100W-os terhelést. Kb 4db (Usb2) vagy 9db (usb3) olyan vastag ér kell majd mint egy noname tápnál, hogy tuti ne égjen szét.
-
FlekkeN
aktív tag
-
Beri
addikt
Tehát 100+ Wattal túl kell méretezni az asztali gépem tápját, mert milyen jó az már nekem, hogy tölthetem a notebookomat USB-ről... Egyszer átalakítom szegény szomorú áramot a PC-m tápjával, aztán még egyszer a noti töltőjével.
Aztán a lapon szépen végig lesz vezetve ennyi áram, hogy ha eddig nem szedett össze az onboard audio elég elektromos zajt, most legyen rá módja. Lehet még egy üszöknagy tápot építeni a lapokra csak emiatt. Plusz hő (nem is kevés), mínusz hely...
Nem sok értelmét látom ennek az egésznek...MongolZ
Ettől függetlenül tényleg jó dolog, végre jöhetnek a tápkábel nélküli külső vinyók
Már most is vannak, akár terásban is, csak 2.5" vinyóval.Milyen szép lenne, ha csak USB kábel lógna ki a gépből, semmi DVI, stb.
Vigyük a monitorhoz a képet is USB-n? Mért kell ahhoz ennyire sok áram? Oda csak data rate kell veszettül. -
lujó55
addikt
válasz
strike-force #1 üzenetére
igen, ehhez az alaplapokat is merőben át kell alakítani.
olyan jó, hogy megint cserélni kell az egész konfigot. -
MongolZ
addikt
"egy kapcsolóval meghatározható lesz, hogy a kábelek végén lévő eszközök közül melyik eszköz funkcionáljon töltőként és melyik a fogyasztóként"
Ennek egyelőre nem látom az értelmét, sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne egy egyirányú kábelkialakítás (hogy ha már nem lehet kétirányú, amit szintén nem értek, hogy miért nem), nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy nap mint nap kelljen használni... talán ha van 2 laptop és egyszer az egyikről szeretném tölteni a másikat, aztán fordítva. De ez is tipikusan az a helyzet, amikor kb. egyszerűbb megfordítani a kábelt, de ez esetben értelmet nyerne az egy irányba vezető kábel.
Ettől függetlenül tényleg jó dolog, végre jöhetnek a tápkábel nélküli külső vinyók, stb. Milyen szép lenne, ha csak USB kábel lógna ki a gépből, semmi DVI, stb...
-
belegondoltam, hogy a mostani kivezetésen kerersztül menyi idő alatt pukkanna el az alaplapom 20V/5A esetén.
mindenesetre jó fejlesztésnek tűnik, várós.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Baszó Gép 9800x3d/9070XT
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Latitude 5530 15.6" FHD IPS i5-1235U 16GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Apple Watch Ultra 3 - Titán Natúr / Titán Black 49 mm több szíjjal- bontatlan, 1 év Apple garancia
- Predator Helios Neo 16" QHD+ IPS i9-13900HX RTX 4060 16GB 1TB NVMe magyar vbill gar
- HP ZBook Studio G8 WorkStation i7-11850H 32GB 1000GB Nvidia Quadro T1200 400NIT, 100% sRGB Garis!
- DELL PowerEdge R730xd 26SFF rack szerver - 2xE5-2680v3 (24c/48t, 2.5/3.3GHz), 64GB RAM, 10G, H730p
- Acer Aspire Vero - AV15 - 15.6"FHD IPS - i5-1235U - 16GB - 512GB - Win11 - 2+ év garancia
- Xiaomi Redmi Note 13 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Sapphire Nitro+ RX 7900XTX 24GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest