Új hozzászólás Aktív témák
-
Krike
aktív tag
Szomorú vagyok, mert az egyik fő érv a teló mellett a navi szoftver kedvezményes ára volt, gondoltam legalább utólag, a számla ellenében kaphatunk kedvezményt, ha már megvettük a telót
Nem érzem ettől jól magam, de ez van.
-
kerelo
aktív tag
Köszi az infót.
-
whatever
aktív tag
úgy érzem hogy ez a fizetett reklám visszafelé sült el
-
Brutális eb
addikt
"A frissítést az adathordozó beszállításával személyesen lehet telephelyünkön elvégezni, ami néhány percet vesz igénybe."
Ez most valami rossz tréfa?
Vigyem el térképet frissíteni a telóm?
Meg félévente 10.000 forint térképekért már nem is olyan vonzó. -
Rusi
senior tag
Nos, elviekben úgy van, hogy amelyik memóriakártyára telepíti az ember, az fix, tehát nyilván átmásolni másik kártyára nem lehet (illetve lehet, csak nem fog működni). Ugyanakkor az aktiváláskor a készülékhez is leköti a programot, viszont ezt telefoncserénél elvileg meg lehet változtatni, hiszen ha valaki vesz egy örök licencet, nyilván nem fogja örökké ugyanazt a telefont használni. Erről egyébként már kértem információt a WayteQ-től, és amint kapok rá választ, le is közlöm majd (már csak azért is, mert én is épp érintett vagyok ebben az átregisztrálós dologban).
-
Hmm, 10k egész jó ár érte, ez most elgondolkoztatott. Azért megvárom, mi lesz a WP7 navival, csak utána töprengek tovább egy esetleges vásárláson.
Ha veszek egy ilyen szoftvert, majd egy hónap múlva telefont cserélek, akkor a navi programot feltehetem az új telefonra, vagy csak gépre telepíthető?
-
Rusi
senior tag
Mivel a leírtak szerint szeptermber 1-jétől lesz kapható a Libra kuponos változatban, így a kupon maga önállóan nem vásárolható meg. Akinek már van készüléke, az 9 900 forintért megveheti a dobozos változatot. És ahogy írtam, még folynak tárgyalások, hogy más készülékekhez is legyen ilyen kuponos kiszerelés, persze az ár megegyezés kérdése, de drágább telefonokhoz akár ingyen is odaadhatják, ha a gyártó is ezt szeretné.
-
zsirfecske
addikt
válasz
UnlimitedN20 #1 üzenetére
viszont amíg nem érik be a maps, addig ez kihagyhatatlan ajánlat!
-
Rusi
senior tag
válasz
rudymester #4 üzenetére
Mármint hol volt így leírva, mert a Sygic programot bemutató cikkben ott van, hogy a legfrissebb térkép garancia jár hozzá. Ez mondjuk nem is csoda, mivel a térképeket ugye a program megvásárlása után tölthetjük le, ami így tényleg mindig a legfrissebb. A frissítések áráról jelenleg nincs információ, mivel ez egyrészt új program, meg hát gondolom a TeleAtlas se ad ki 2 hetente új térképet (elvileg negyedévente jön ki új verzió, persze előbb a Sygicnak is licencelnie kell és aztán tudjuk mi is letölteni).
-
rudymester
senior tag
No és mennyi a térképfrissítés a későbbiekben? Kicsit tévesek voltak akkor a korábbi infók, hogy a térképfrissítés ingyenes lesz.
-
Rusi
senior tag
válasz
UnlimitedN20 #1 üzenetére
Azért ne feledjük, hogy a Google navija folyamatos adatkapcsolatot is igényel, ami még belföldön egy normális mobilnet csomag mellett nem gázos, de külföldön már igen necces dolog. Tudom, le lehet tölteni a térképeket akár előre is, de azért nem ugyanaz, mint amikor tényleg egész Európa ott van a telefonodon és bármerre mész, nem kell aggódnod a költségek miatt. Itt egyszer fizetsz a licencért és egyből ott van a full EU térkép, sosem kell semmit letölteni (nyilván ha jön ki frissítés, azt igen) és azért egy ilyen Sygic program többet is tud a Google navijánál.
-
UnlimitedN20
tag
Azért a Google nagy léptekbe fejlődő Maps navigációja mellett, ennek nem látom sok értelmét, de figyelemre méltó, hogy próbálkoznak, akcióznak, kedvezményeznek. 1-2 év múlva Google bizonyára teljesen elnyomja majd ezt, és az ehhez hasonló navi software-eket.
Új hozzászólás Aktív témák
- Macbook Air 2017 A1466 (2db)
- X1 Carbon 11th 14" FHD+ IPS i5-1345U 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Eladó Konfig I5 8400 16GB DDR4 1TB SSD 1TB HDD RTX2060 6GB!
- HP Color LaserJet Pro MFP M479fdw - multifunkciós színes lézernyomtató kiváló állapotban eladó
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- MSI Sword 16 - Core i7 / RTX 4050 / per key RGB / magyar garancia
- Xiaomi Redmi 14C 128GB Kártyafüggetlen 1Év Garanciával
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max
- Új monitor állvány- elegáns megoldás a dupla A/4-es papírcsomag helyett - csak össze lett szerelve
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 128GB Starlight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3434
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest