Új hozzászólás Aktív témák
-
Gh0sT
addikt
Nah, megvolt a csere a nagytesóra: SMCWBR14T-G
Gyorsteszt után stabilabbnak tűnik, mint elődje, de Torrent esetén először szétvágja a net kapcsolatot pár másodpercre, majd a wireless hálót.
Még megnézem, hogy ehhez van-e valami frissebb firmware és ha az sem oldja meg, akkor vissza viszem ezt is. Szopás az egész... -
Cypher7
tag
Eddig jól teljesít, bár nem tudom meg erősíteni, hogy a szakadásokat megszünteti-e mert nálam hála a jó égnek még egyszer sem bontott. Talán mintha stabilabb lenne a dolog. De lehet, hogy ez is inkább csak amolyan szellemi plusz. A lényeg, hogy rontani nem rontott a dolgon.
Amúgy én írtam, hogy a DC-vel még csak-csak megbírkózik, de a torrent az kinyírja. Mondjuk nálam nem fajult ennyire a dolog, de érezhető volt, hogy problémázik a router.
[Szerkesztve] -
Gh0sT
addikt
Nah, szegénykém most annyira azért megemberelte magát, hogy az utóbbi egy órában nem dobta el a belső hálót, csak a netet, de azt is csak DC és Torrent mellett. Úgy vettem észre, hogy a DC-vel és viszonylag kevés kapcsolattal még megbírkozik. Érdekes módon most akkor sem volt baj, ha mellette böngészőből töltöttem fel és le több száz megás fájlokat. Ellenben ha nem csak egy hubon voltam már fent, akkor pillanatok alatt levágott. A DC-vel tehát valamiféle félsikert elkönyvelhetek. Ellenben Torrent mellett gyakorlatilag meghal minden, egyedül böngészni tudok, mert ott nem tűnik fel a pár másodperces szakadás.
Holnap viszem vissza cseréltetni... Amennyire meg voltam elégedve az előző SMC-vel, ebben annyira csalódtam.Egész egyszerűen nincs türelmem már többet kísérletezni vele, mert a működése úgy ahogy van lutri. Még ha ésszerű kompromisszumokkal menne úgy ahogy én szeretném, akkor nagy duzzogva rábólintanék, de ez látványosan makacs és kiszámíthatatlan jószág.
-
gabx76
senior tag
A NAT egy olyan szolgáltatás, ami alapvetően a hálózat és az internet közti kommunikációt könnyíti, illetve némi védelmet biztosít kívülről érkező támadások ellen (szószerint hálózatí címfordítást jelent)
Nálam ez enabled.
Egyébként ha belepillantasz a Mapping Table-be, jól látszik, mi is a lényege.
Az Address Mapping a NAT egy funkciója. Egy általad beállított IP-n keresztül engedi kommunikálni a belső háló munkaállomásait. Ez nálam spec. csak addig működött, míg agy gép volt a hálón, utána prblm. Ezért nem használom.
Virtual Servert viszont használok. Torrent, DC és MSN van beállítva.
Kb. ennyi.
[Szerkesztve] -
gabx76
senior tag
Nincs, szerintem elérted a router határait. (Sajnos vannak neki)
Szóval, ha feltétlenül szükséged van minderre, akkor vidd vissza és vagyél pl. egy Linksys-t.
Az már viszont bistos, hogy a V2-esek a problémásabbak. A topikot végigböngészve, inkább azoknak akadtak ilyesfajta problémáik, akiknek ilyen van.
Én a - látszólag szerencsésebb - V1-es tulajok táborába tartozom.
Cypher7:
Hogyan dalol az új tápegységgel?
[Szerkesztve] -
Gh0sT
addikt
A ma este tapasztalatai:
Az asztali gépemet UTP kábellel csatlakoztattam a routerhez, a notimat vezeték nélkül. Feltettem az 1.4-es firmwaret, kikapcsoltam a router tűzfalát, engedélyeztem a WPA titkosítást, letiltottam a MAC filtert. A DHCP továbbra is engedélyezve van, az IP tartomány 192.168.2.100-255. A Lease Time forever-re van állítva.
A DC-hez, Torrenthez és FTP szerverhez forwardoltam a portokat. Az elsődleges és másodlagos DNS-kiszolgálót beállítottam mindkét gépen manuálisan az XP-ben. Mivel így is szakadt, ezért a routerban is beállítottam manuálisan.
A sebesség optimalizálása érdekében mindkét gépre feltettem a Cfosspeed legújabb verzióját.
Eredmény:
Az asztali gépen tökéletesen, szakadás nélkül megy a DC, aktív vagyok, megy a port forward. Közben winampon egy online rádiót hallgatok. Minden OK, nincs pufferelés.
Rákapcsolódok notival a hálózatra, látják egymást a gépek, működik a file megosztás. Elkezdek az asztali gépről átmásolni kb. 2 GB-nyi adatot problémamentesen. Közben a notin elindítok egy MSN-t is, valamint ott is elkezdek online rádiót hallgatni.
Asztali gépen még mindig megy a DC, fut a winamp, a Skype, a Google Talk, netezek, noti közben másol, szól ott is a zene, megy az MSN, Borgchat.
Ha elindítok egy Torrentet a laptopon, akkor az asztali gépen megszakad a DC, akadozik a winamp (nem eszi meg a teljes sávszélt a torrent). Ha elkezdek Operából tölteni a laptopon, miközben az asztali gépen DC-zek, akkor kb 10 mp után a notin megszűnik létezni a wireless kapcsolat belső hálóval és mindennel együtt. Ha emellé még egy Torrentet is elindítok, akkor megszakad a DC, és még a hálózat is elszáll.
Mit tudok még állítani, hogy tudjak egyszerre DC-zni, Torrentezni, zenét hallgatni MSN-ezni stb? A titkosításhoz ragaszkodom, a hálózatot nem fogom megnyitni még csak MAC szűrésre sem. A DHCP-t szintén szeretném megtartani. Ötletek, mielőtt holnap visszaviszem és veszek helyette mást?! -
gabx76
senior tag
Kezdődik... Megyek a gyógyszereimért
-
evko
aktív tag
Jaja, egy megoldás van:
Visszaviszed a boltba, veszel egy másikat.
Azért 1 napig működött nekem, szóval ez a router tök jó!
Amúgy én egyet mondok nektek, ha 10 percenként bontaná a vonalat, akkor ez a router kurva jó lenne, de nem 10 percenként bontja, kb. 10-20 másodpercenként.
Eddig működött, most szar.
Ilyen routert még véletlenül sem vegyen senki!!!!
És ezt nem én állítom egyedül. A hiba megoldhatatlan, hiába csinálsz vele bármit. Gondolom az smc meg az irodából röhög a sok hülyén, aki ilyet vett.
Hát, soha többé smc....
Most megyek, kresek egy routert, mert ezt a szart kidobom és veszek egy olyat, amivel netezni lehet, mert igazából semmi extrát nem akarok.
Ja, nekem is újra kellett regelnem chellonál vagy 5X már... Fura
Na mindegy, isten veled suxx SM!
[Szerkesztve] -
Gh0sT
addikt
Nah, a VBR7004 után beleszaladtam én is ebbe a csodába.
Tegnap este üzemeltem be nagy nehézségek árán, de akkor még nem voltam tisztában a hiányosságaival. Először csak a belső háló tűnt el néha-néha, majd véletlen időközönként a netem szakadt meg. Router restart után persze ismét klappolt minden. Először arra gyanakodtam, hogy az ADSL modem nem feltétlenül a legalkamasabb tárolóhely a routernek így csak szimplán túlmelegszik. Rendszeresítettem neki egy hűvösebb helyet, és látszólag minden megoldódott. Egészen ma reggelig, amikor 10 percenként megszakította a netet.
Nosza kapott gyorsan egy friss firmwaret (1.4) és kb. 1 óra alatt be is üzemeltem ismét. Fel nem tudom fogni, hogy MAC klónozás után miért nem volt hajlandó a netet osztani még így sem...Chellonál be kellett regelnem ismét ugyanazt a MAC adresst, amit eddig használtam, mert nem volt hajlandó működni. Vagyis a router szerint volt net (CONNECTED), de egyik gép sem látott ebből semmit.
Hál' Istennek kb 10 áramtalanítás és 5 újraindítás után most megint megy. Kíváncsi vagyok meddig...
Most fogom és leterhelem minden szarral a hálót, és ha ismét elveszti a kapcsolatot, akkor holnap visszaviszem.
Egyébként az normális, hogy kb fél méteres távolságból 2,5 MB/sec-kel tudok másolni a notimra az asztali gépemről. Az asztali UTP kábellel kapcsolódik, a noti vezeték nélkül. -
FireLord
aktív tag
Na mostmár kiba***tt ideges vagyok ez egy rakás sz*r, visszaviszem a médiamárktba és megmondom az eladónak hogy hova dugja ezt a vackot!
EMBEREK! NE VEGYETEK ILYEN ROUTERT!!! ENNÉL A VACAKNÁL MÉG A PORSZIVÓ IS JOBBAN MEGOSZTJA A NETET!!!
Elnézést a hangnemért de nagyon felbosszantott, hogy veszek egy ''márkásnak'' tűnő dolgot, és a kukában hasznosabban elférne mint a szobában!
G2v2-es vacak alap fw nemjo, 1.2 fw nem jo, 1.4 (legujabb) fw nem jo. Amit lehetett mindent kikapcsoltam. Wlan nincs, dhcp nincs, tüzfal nincs, fix ip-k kiosztva csak kábelen vannak a gépek és gondol egyet megszakitja a netet pár másodpercre, és kidob mindenből amit éppen csinálok játék, msn, minden!!!
Komolyan mondom egyszer annyira felidegesit hogy kiviszem az udvarra és megnézem a 20 kilós kalapács hogy ''osztja szét'' a routert! -
tottiboy
tag
Hi all!
Akár hányszor akarok frimware-t frissiteni akár melyikkel kapok egy ilyen kis hibaüzit h: File verification failed!
Ez most miez ?? Hasonló vkinél ?? (WBR14 G2) -
Noxy
veterán
Mély alázattal esedezem, és kérek tőled elnézést, hogy az érzékeny leki világodba tapostam ezzel a mondattal: ''Dobjál má légyszi 1 linket a WBR14G2v2 routerről''
Mélyen tisztelt Cypher7 !
Tisztelettel meg kérem, hogy az ön által felvettet problémát (''CSAK A WBR14-G2-ről vann fenn információ, a WBR14-G2v2-ről NINCS! Viszont valamiben különböznie kell a két típusnak mivel külön FW van hozzájuk.'') 1 vagy 2 hypertext hivatkozással alá támasztani szíveskedjék.
Tisztelettel : Noxy
[Szerkesztve] -
Cypher7
tag
Te figyelj má' kicsit moderáltabb hangnemben is lehet kommunikálni, mert má' ne is haragudjá' de ez a lekezelő hangnem kicsit sértő... Azért kérdeztem meg mert nem rendelkezem ezen a téren ismerettel, és sajnos a te két építő jellegű hozzászólásodból sem sikerült semmi olyan dolgot leszűrni ami megváltoztatná ezen hiányosságomat.
Mondogathatod nekem folyamatosan, hogy nézzem meg a hivatalos oldalt, de megismétlem újból: CSAK A WBR14-G2-ről vann fenn információ, a WBR14-G2v2-ről NINCS! Viszont valamiben különböznie kell a két típusnak mivel külön FW van hozzájuk. Ha esetleg erről van tényről valami hasznos információd akkor kérlek oszd meg velem, ha nincs akkor kérlek hagyd meg a területet annak akinek van. KÖSZÖNOM! -
Cypher7
tag
Azt valaki meg tudja mondai, hogy mi a külömbség a WBR14-G2 és a WBR14G2v2 között? Mert erről semmilyen rendes leírást nem találtam a neten.
-
gabx76
senior tag
válasz
Peterhappy #677 üzenetére
Nekem most 69 és 88 között ugrál, de állítólag 54MBit. Áááá, nem kell hinni ezeknek a számoknak
Gooodnight -
Peterhappy
őstag
válasz
Peterhappy #676 üzenetére
''nagyon jó'', de gyorsabb nem lett
No, erről ennyit, még egyszer köszönöm a segítséget. Jó éjszakát! -
Cypher7
tag
válasz
Peterhappy #673 üzenetére
Igen a panel az egy vicces dolog. Főleg a főtámasz falak hajlamosak nagyon árnyékolni a Wifit mivel ezekben van a legtöbb vas.
Amúgy ki lehet fogni rendes antennákat jó áron csak körül kell nézni. -
gabx76
senior tag
válasz
Peterhappy #673 üzenetére
ha panelban laksz, egy fal is okozhat problémát. Vasbeton.
Valszeg a lejjebb lakónak erősebb antennája van.
Amúgy érdekes, mert nálunk is úgy volt, h a lakáson belül addig nem ment a WLAN, amíg egy szobába nem kerültek a gépek. Viszont az alattunk lakó simán rácsatlakozott. -
Peterhappy
őstag
A vicc, hogy az az egyszerű USBs csatlakozó 100%-osan látja a két emelettel lejjebbi lakó routerét... nem értem. Talán az antennával vannak gondok. Oké, hogy 2 Dbi, de két méterre ne lásson el - ez abszurd.
GabX igazad van. Megpróbálok szerezni egy UTP-kábelt; ha így tökéletesen látják egymást, akkor buktam kétezer forintot, de legalább profin működik.
Köszönöm Nektek a segítséget, jó éjszakát!
Péter -
gabx76
senior tag
válasz
Peterhappy #670 üzenetére
Én igazából ezt nem értem, miért akarod kicserélni vezetékes Router-re, ui. ez is lekezel 4 UTP-t, (a 10k-s kategóriás vezetékes sem tud többet), legfeljebb nem használod a WLAN részt - bár lésőbb még jól jöhet) Az meg tuti, hogy nem adnak egy olcsóbb routert + lóvé. Szóval nem éri meg.
Amúgy a külső antenna valóban jó megoldás, csak az igazán jó darabok elég drágák.
[Szerkesztve] -
Cypher7
tag
válasz
Peterhappy #670 üzenetére
Na így már érthető a dolog. Ne csodálkozz, hogy ha egy egyszerű USB-s csatlakozóval gyenge a jel mivel annak az antenna része nem a legacélosabb. Én a helyedben csak az USB-t vinném vissza és becserélném valami PCI-os hálókártyára, lehetőleg valami olyanra amin legalább 5Dbi-s antenna van. Így már biztosan nem lenne gond az átvitellel.
A példának okáért az én hálózatomban az egyik gép egy emelettel feljebb(panel ház) kb. légvonalban olyan 20 méterre lehet a routertől(köztük meg van nem kevés vasbeton) a gyári 2 Dbi-s antennájával nem volt hajlandó csatlakozni, de vettünk rá egy kábeles 5Dbi-s antennát és így már 50%-os jelertrőséget tudunk elérni. -
Peterhappy
őstag
Nahh, megpróbálom összefoglalni
Adott az én gépem, rajta UPT-kábellel a router. A másik szobában lévő gépben van egy pici USB-stick, ami wireless csatlakoztatja a gépet a hálózathoz. Ezt - vért és verejtéket izzadva - végül sikerült hálózatba okoskodnunk, mindenki lát mindent, örülünk, tapsolunk.
A gond ott van, hogy a maximumot kihozva is 45%-ban látja amaz a routert. A NET 100%-on üzemel, de a két gép közötti adatátvitel majdhogynem lassabb, mintha Pendrive-ról másolnék (4-500 kbps).
Mivel a wireless nagyon gyengén muzsikál, megpróbálom honlap visszavinni az eszközt, s becserélni egy sima, vezetékes routerre (két napja vettem). Értelme így nem sok...
Ha visszaveszik, melyik routert ajánlanátok (ajánlanád) úgy kb. 10 ezer forintos árkategóriában? Vagy van esetleg ötleted, mivel lehetne még növelni a ''láthatóságot''?
Segítséged köszönöm,
Péter
u.i.: az adapter (az USB-stick) 11gb (elvileg ez a szabvány?), azaz 54 Mbps-t tud.
[Szerkesztve] -
Cypher7
tag
válasz
Peterhappy #668 üzenetére
Na várjál ezt most nem értem az egyik gépet ugye rádiós kártyával szeretnéd kötni a routerre nem? Vagy csak elírtad és 11Mbit-es adaptert akartál írni? Ha így van akkor azon a kártyán sem cserélhető az antenna?
-
Cypher7
tag
válasz
Peterhappy #664 üzenetére
Vagy nézd meg, hogy a routeren cserélhető e az antenna. Ha nema akkor a hálózati kártyán biztosan és meg kellene próbálni egy legalább 5Dbi-s antennával. Ha meg a routeren is cserélhető akkor arra is érdemes venni egy erősebb antennát.
Más, ma vettem én is egy stabilizált hálózati adaptert de még sajnos nem tudtam kipróbálni. Majd írok, hogy használt-e valamit.
[Szerkesztve] -
gabx76
senior tag
válasz
Peterhappy #664 üzenetére
Sajnos, ezen a routeren elég gyenge, 2db-es antenna van.
Probáltad bekapcsolni az Extend Range-t? -
Peterhappy
őstag
Elnézést, hogy ennyiszer egymás után, de nem tudom módosítani előző hozzászólásom.
Nagyon gyengén, de látja a másik gép a hálózatot. De a két gép között semmiféle adatforgalmat nem tudok lebonyolítani.
Hagyjam a fenébe, vigyem vissza a routert és vegyek egy vezetékest, vagy ne adjam fel, megéri küzdeni? (azért lenne fontos a vezetéknélküli, mert egy Barátom három emelettel lejjebb lakik, Vele - is - szeretnénk egy hálózatba kerülni. A minap fenn volt nálam, Ő a laptopjáról még 33%-ban látta az otthoni gépét - ezért is meglepő, miért látom ennyire gyérül a másik szobában fekvő masinát).
Lenyugszom, köszönöm előre is a segítségetek.
Péter -
Peterhappy
őstag
válasz
Peterhappy #662 üzenetére
Magától kiépítette a hálózatot, de (jó esetben) nagyon gyenge a jel, pedig 3 méternél nincs messzebb egymástól a gép, s a router (van köztük egy 10 cm-es betonfal).
-
Peterhappy
őstag
Igen, mint kiderült, az van. Így sikerült a firmware-update, köszönöm.
Még egy gyors kérdést hadd tegyek fel. Adott két XP-s gép. Az egyikre UTP-vel rá van kötve a router, míg a másik gép a másik szobában, egy adapterrel szeretne (vagyis én szeretném) csatlakozni. A másik szobában lévő gépre hogyan kell feltelepíteni a hálózatot, s hogy kell beállítani a routert? Két órája nyálazom a felhasználói kézikönyvet, de sajnos szegényes angol tudásomnak hála nem nagyon jutottam előbbre.
Válaszod előre is köszönöm,
Péter -
Cypher7
tag
válasz
Peterhappy #660 üzenetére
Valószínüleg neked is a WBR14-G2v2-d van. Nézed meg a 630-as hozzászólást.
-
Peterhappy
őstag
Sziasztok!
Két napja vettem egy WBR G2-t. Egyelőre semmi fennakadás nincs, igaz még csak a NET megy, a hálózat kiépítésére, valamint a DC és a Torrentezés kipróbálására nem volt időm.
Az első kérdésem - tartok tőle lesz még -, miért nem tudom frissíteni a firmware-t? Leszedtem a legfrissebb, 1.07-est, de ''file verification failed'' címszóval elküld a fenébe. A típust jól választottam ki. Az 1.05ös verziót is próbáltam, ugyanezt a hibát hozta. Nagyon hülye vagyok, nagyon rosszul csinálok valamit?
Előre is köszönöm,
Péter
u.i.: az normális, ha egy .bin kiterjesztésű fájlt próbálok a frissítésnél megadni?
[Szerkesztve] -
Cypher7
tag
Ahogy észrevettem ennek a routernek a külömboző letöltőprogramok a gyengéi, főleg a Torrent. A DC-vel még úgy ahogy mebbírkózik, de a torrent az teljesen kiakasztja. Legalábbis ha elkezdek valamit tölteni a BitComet-el akkor állandóan dobálja le a külömböző beszélgető programokat(MSN, Skype, de főleg az MSN-t) és maga a router is időnként kicsit belassul, demondjuk ez is kiküszöbölhető: este kell tölteni mikor az ember alszik.
Újabb megerősítést nyert tehát, hogy nem szereti ha túlzottan sok bejegyzés van a NAT táblájában.
Amúgy meg szerintem telejsen mind1, hogy hogyan próbálja meg megvédeni az ember a Wlan-ját. A megfelelően megadott jelszóval(kis és nagy betűk+számok) is bőven el tudjuk érni a kívánt hatást, és amúgy is ha oylan illető akarja feltörni aki komolyan érti is a dolgát annak nem szab határt semmi. De nem hinném, hogy ezek az emberek foglalkoznának ilyen jelentéktelen hálózatokkal. Arra amire való pedig tökéletes mindegyik megoldás, mégpedig, hogy megakadályozzuk a netlopást.
[Szerkesztve] -
Bazsa$
tag
Sziasztok!
Ma vettem magamnak egy ilyen csodát. Kicsit kiszurtam magammal mert beállítottam a mac szűrést, a 2 wlan kártyának. Na most annyi eszem nem volt hogy a gép hálókártya mac adressét is megadjam. Itt jött a baj beállítottam neki a titkosítást, a kulcsot. Amikor csatlakozni akarok folyamatosan a hálózati címet akarja lekérni nem pedig kapcsolódni.
A routert meg így már se wlan -ról, se lan -ról nem tudom konfigolni.
A kérdés hogy lehet ezt a csodát lereszetelni? És mi a jó titkosítási beállítás.
Előre is köszi! -
Cypher7
tag
Valaki nem tudja véletlenül, hogy mekkora ennek a routernek a beépített memóriája?
-
Söri
tag
Rengeteg hozzászólást elolvastam már, a legújjabb szoftver van fenn, állítgattam ezt azt és most minden működik, de napi egyszer frissitenem kell a wizardsal hogy legyen NET-em és ha töltök valamit akkor folyamatosan ugrál 50-250 között. Ha pedig nincs rádugva a router akkor 300-al töltök folyamatosan.
Van megoldás arra hogy a letöltés folyamatos és teljes sávszélességű legyen? -
macikos
addikt
Sziasztok!
Ahoz, hogy a WDS-sel kiterjesszem a hálózatot, a távoli routeren is be kell nyomni a WDS-t?
A másik pedig, hogyha ez megvan, akkor hogy történik majd WLAN-on keresztül az azonosítás? Gondolom akkor egyszerre mindkettőt fogja látni. -
Cypher7
tag
Mikor belépsz a router konfig felületére alul lejebb lesz egy DHCP Client Log ami kiírja a hálózatban lévő összes gép nevét, IP címét és a MAC címét. Onnan kiírod egy papírra a laptopodhoz tartozót és beírod az engedélyező táblába. Ebben a táblában azt is meg tuod nézni, hogy ki lopja a neted.
[Szerkesztve] -
Cypher7
tag
marcobei:
Mindenek elött frissísd a Firmware-t, és kicsit olvass vissza(csak néhány hozzászólás) és próbáld meg az ott leírtakat.
ZPapp23:
Két lehetőséged is van, hogy mások ne férjenek hozzá a Wlanodhoz. Az első, hogy jelszóval letitkosítod, a másik ahogy mondtad a MAC cím szűrés. Mind két lehetőséget a router konfgurásánál a Security/Wireless opcióban tudod állítani. Fontos, hogy egyszerre csak az egyiket tudod használni sajnos a kettő együtt nem megy. Nem tudjuk, hogy miért. -
ZPapp23
csendes tag
Sziasztok!
Van egy ilyen routerem, asztali géppel, meg egy laptopom ami wirelessen kapja a netet. Azt szeretném kérdezni hogy hogyan lehet azt megcsinálni hogy a laptopon kívül senki más ne tudjon netezni? Ilyen MAC-címmel vagy hogy van ez? Tuti hogy vki használja még mert feles a netem. Köszi a segítséget előre is -
marcobei
csendes tag
Sziasztok. Most vettem egy SMC WBR14-G2 routert és egy SMC WPCI-G hálókarit. Namármost netet szerettem volna vele megosztani két szoba között, ami kevésbé sikerült. A kapcsolatot nem tudtam h kell titkosítani. Mind1. A gazdagépen van net de nincs wlan hálókari, ott a router is amivel a gazdagép kábellel van összekötve LAN-1 és a WAN-ban van a net. A gond az h engem (wlanon akarok kapcsolódni a netre) folyamatosan dobál szépen lefele. Miközben ezt a levelet írom kb vagy 5x dobott le és igen hosszú ideig nincs kapcsolat. Rohadt idegesítő. Az IP címek automatikusan vannak kiosztva és nyílt kapcsolat van. A rendszerem winxpsp2. Kérem segítsetek. Köszi előre is.
-
-
Sanyix
őstag
Tényleg érthetetlen ennek a routernek a működése. Nekem a múlt hét közepén. Sorba elkezdett fagyni. Nem állítottam át semmit, reggel óta ment a gép torrent is ment, erre délután 5-kor csontra fagyott a router, semmi nem volt webes felület sem. Reset újraindul megy, 4 perc után csontra fagy, és így tovább. Aztán rájöttem, hogy ha elindítom a torrentet attól fagy pár perc múlva, csakhogy ugyanígy ment a torrent addig 2 hétig... és akor semmi baj nem volt.
kb 10-szer újraindítottam állítgattam, semmi eredmény. Aztán factory defaults, úgyis fagyott, beállítottam mindent ahogy addig volt, úgyis fagyott ezután 5 ször újraindítottam, és aztán nem fagyott, és most 1 hete hibátlanul megy
Aztán meg régebben a dhcp lease time foreveren volt. De ha újraindult a router (áramszünet), akkor az ip-ket elfelejtette, és érkezési sorrenben kapták a gépek újra az ip-t. Ez elég gáz volt, mert emiatt egy olyan gép volt dmz-be aminek nem kéne, mert az én ip-met kapta meg, amin a dmz volt. Na és a fagyós dolog után one day-re állítottam a lease time-t. És most mind2 gép mindíg ugyanazt az ip-t kapja, reset után isfogalmam sincs miért, de jólvan. Full kiszámíthatatlan ez a cucc.
-
Ibanez666
csendes tag
-
evko
aktív tag
Na épp ez az, az olyan tápegység, amin van 2 kapcsoló, egy fesz kapcsoló és egy polaritás, még véletlenül sem stabilizált.
Abból a tápból soha nem 9V fog kijönni ha 9-re állítod.
Ha fix stabilizált 9V-ot szeretnél, azt is meg lehet oldani, de nem egy gagyi táppal, bár, aki vett, nem tudom, milyet vett.
Ha polaritás kapcsolóssal megjavult, akkor esetleg olyan baja is lehet a dolognak, hogy nagyobb feszkót igényel vagy több áramot..??? Ki tudja..
Mindenesetre az enyém a beállításokkal jobb lett, sokkal jobb, de még mindig dobálja az msn-t néha, és tényleg csak néha, mikor kedve van... És ki tudja, lehet hogy ez tényleg akár táp probléma is lehet...?
Azt nem mértem meg, milyen a tápja, de lemérem és írok majd -
Cypher7
tag
A táp maga ugyan úgy fog kinézni mint a mostani csak lesz rajta 1 vagy 2 kapcsoló. Az egyik a kiadott feszültséget fogja tudni állítani (1.5-12V), a másik(ha van rajta) a polaritást, de azzal nem kell törődni. De ha bemész a szaküzletbe és elmondod a mukinak, hogy olyan dugasztápot szeretnél vásárolni ami stabilizált, 9V-os és 1A(1000mA)-os akkor biztosan tudni fogja, hogy mit keresel.
[Szerkesztve] -
nterworld
csendes tag
-
nterworld
csendes tag
Sziasztok,
Bár már beírtam...de vettem egy stabilizált adaptert. (SMCWBR14-G2) Fagyott, ledobálta a wireless-t, elég nehezen járt a konfig, stb. Hasonló problémák halmaza, mint a tietek....előtte. Csak egy tipp! Vagy 1600 ft volt a stabilizált adapter. Nincs bajom.
Üdv,
nterworld -
FireLord
aktív tag
Hali!
Adjatok valami tippet mit csináljak ezzel a vacakkal, mert kivágom az ablakon!
Sokszor megszakítja a netet 1-2 mp-re, és ez hatalmas baj mert olyan programokat futtatok ahol ez bizony megszakítja azt amit csinálok, és nem kis pénzt bukhatok ha akkor szakad amikor nem kéne. Elég idegesítő hogy msn folyton kidobál, online játékokból kiesek mert megáll egy pillanatra
Router tipusa: SMC WBR14G-2 EU-s 1.02-es frissitett firm
Beállítások:
- Tűzfal ki
- DHCP ki, IP-k kézzel vannak kiosztva
- WLAN ki, mind2 gépem kábelen csatlakozik
Megpróbálom visszarakni a régi firmet hátha azzal nem fog így szórakozni! Ha van valami tippetek ne féljetek koptatni a billentyűzetet!!! -
nterworld
csendes tag
Sziasztok,
Hasonló problémám volt ezzel az átokkal nekem is. Vegyetek egy stabilizált tápegységet hozzá...azóta ''fürgébb'' a konfig, gyorsabb a reakcióNekem bevált.
Jók legyetek,
nterworld -
evko
aktív tag
Szia Mindenki!
Hát, érdekes az új történetem, és nem értem ezt a routert, de előre szólok, a végeredmény nem rossz!
Szóval, amint írtam, elkezdtem fw, reset, stb..
Azt tudni kell, hogy alig akart egyáltalán működésbe lépni szegényke, de végül csak elindult. Behalt újra, elindult, az újraélesztés folyamata volt kb. 20 perc, mire csatlakozni lehetett vele. Azért nyomtam neki egy factory defaultot, sok sok resetet, mindent, hogy hagy nullázódjon
Ami érdekes, beállítottam mindent, és szerintem ugyan így volt eddig is minden beállítva, ha csak máshol nem volt valami elnyomva (de én nem is nagyon állítgattam mást).
Végül 1 órai szórakozás után, miután mindent beállítottam, tök jó, megint beakadt az egész.
Mondom neeee, működj már, godnoltam kihúzom a tápot belőle, meg is tettem. Újra csatlakoztat, vár, semmi jóMég a reouerre sem igazán lehet fellépni, ekkor már én kissé ideges, de mondom, hát.. ilyen nincs, adjunk neki esélyt
Talán úgy voltam vele, türelem rózsát teremt...
És újra ki táp, be táp, és lám, működik!!!!
Ekkor már éjjel 2 óra volt, úgyhogy mondom egy gyors próba, tök jó, igaz 3 perces próba.
Alszik, reggel menni meló. Most hazértem, nem megy túl régóta, de felfedeztem valamit!!!
Ami eddig nem ment (már skype sem, semmi), az simán megy, sokkal gyorsabban tölt, és eddig az msn is jó
Szóval most MEG VAGYOK ELÉGEDVE!!!
REmélem ez így is marad, nem tudom, mi történt vele, szerintem semmi nem változott, ugyanaz az fw, sztem ugyanazok a beállítások, és lám, most megy...
Talán a sok reset, a factory default és újra minden...
Lehet mikor megvettem, ezzel kellett volna kezdeni, most tök jó, nagyon örülök
Jó éjt mindenkinek, és köszönöm, hogy rávettetek, hogy baszogassam még egy ideig és megjavul. Magam sem értem mitől lett jó, de ha valakinek még nem jó, leírom én is neki rövidebben, hogy pontosan hogyan bírtam működésre!
Csak maradjon így, még jelzek, de nem ma!
Kösz mindenkinek mindent!
Ez egy nagyon kényes router, de! -
gabx76
senior tag
Igen, ez nagyon valószínű. Ui. én eredetileg ís így állítottam be, és igazából sosem volt gondom. És továbbra is a direkt IP-re szavazok, DHCP nélkül.
(Nálam már csak azért is jobb így, mert szomszéd laptopja folyamatosan automatikusan fel akar csatlakozni- amikor megvettem a routert és még nem állítottam be a direktIP-t, nem értettem, hogy milyen gép jelenik megy folyton a kliens-listában... -
biga
őstag
válasz
Alvin_ti4200 #579 üzenetére
Még valamit hozzáfűznék ehhez a problémához, ami hirtelen eszembe jutott, és okozhatja azt, hogy egyes lapok megjelennek, néhány meg nem (pl. kifejezetten chello-nál találkoztam nem egyszer ilyennel). Klasszikus beállítás, mikor a routeren külön nincs beállítva DNS (a szolgáltató az IP címmel úgy is kiosztja alapon), a klienseken meg az átjáróként, meg DNS-ként is csak a routert adjuk meg. Normál esetben ez így ebben a formában működik. De néhány esetben ilyen hibát okozhat (bár szerintem a szolgáltató sara
, mert nem kellene előfordulnia). Ilyenkor hasznos volt a klienseken a DNS-be a szolgáltató által adott címeket megadni, illetve a routerben is (ha erre külön ad lehetőséget) beállítani. Egy próbát megér.
-
Ferenc.v
tag
Bementem a szervizbe a routerért és egy teljesen újat kaptam, ami egy kicsit kisebb az előzőnél, de ugyanezen a típusszámon fut...
Ééééés itt jön a meglepetés: működik, semmit sem kell szenvedni vele -
evko
aktív tag
Nem mondtam, hogy halálra keresik magukat, de álatlában jól keresnek és azt sem mondtam, hogy a legdrágábbat vedd
Mindent nem próbáltam ki, ezzel elég hülyeséget írtam, inkább úgy fogalmaznék, hogy minden tőlem telhetőt, ameddig bele nem fáradtam
Na mindegy, hagyjuk, ettől nem fog megjavulni a router
Veszek magamon még valamennyi erőt és megpróbálok mégegyszer mindent, hátha összejön ez a beállítás
Most alig van netem, dobál le mikor gonol egyet, wlan nem működik, de a statuszban mégis 2X szerepel a noti.Tök jó, eddig működött.
Most úgy fogom kezdeni, hogy...
1. RESET!
2. ÚJ FW mégegyszer!
3. ÚJRA RESET JÓ SOKÁIG NYOMVA TARTVA
És jönnek a beállítások
Nah, remélem így legalább az elejét jól csinálom- de lehet rosszul gondolom az elejét-
-
biga
őstag
Tudom megigértem, de csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba:
Itt is elmondtam, hogy (ha a korábban mások által javasolt alapbeállítások nemsegítenek), akkor mit tegyél: [link]
aztán itt a végén megint jeleztem, hogy ha valóban minden lehetőséget kipróbáltál, akkor mit tegyél: [link]
Ha meg azt hiszed, hogy van egy örök érvényű, minden esetre megfelelő beállítás, akkor tévedsz. Általában (az esetek 90%-ban, legalább is a SOHO-ban) az alapbeállítás jó mindenhová. Ahová nem, arra nincs recept, finomhangolgatni kell, míg be nem áll. Mégis, milyen konfigra gondolsz? Főleg, hogy te magad mondtad, hogy már mindent kipróbáltál.
Arra a megjegyzésedre, hogy aki ilyen helyen dolgozik, az halálra keresi magát, még reagálni sem tudok a nevetéstöl, bár örülök, hogy ilyen értékesnek látod a munkámat (a főnökeimnek is szólhatnál). És hogy - akár ha sokat is keresnék - mi köze van ennek ahhoz, hogy nem a legdrágább cuccokat veszem: LOLGondolom pl. a Mercedes autógyár dolgozóinál is az a természetes, ha mindenki S osztályú mercivel megy dolgozni, akár telik rá neki, akár nem ugye?
[Szerkesztve] -
evko
aktív tag
Köszönöm szépen!
Kipróbálom, bár próbáltam már sokmindent, sajnos reménytelenül
Az igazság az, hogy ma hazaérve a noti már nem talál wlant semIlyen még nem volt eddig, bár kb. 2-3 hetes a router....
Megpróbálom, és visszajelzek, hogy mi újság.
Próbáltam pár itt leírtat amúgy, de a hiba fennáll és időszakos, és ilyen jellegű hiba nem biztos, hogy szoft hibára utal tapasztalataim szerint, bár ezt így tutira kijelenteni soha nem szabad, az elektronika ördöge...
Egyébként amit leírtál, nem csak nekem, talán még több tíz usernek jól jöhet és remélem jönnek visszajelzések is, hogy kinek mit produkál ezekkel a beállításokkal a routere.
Köszönöm, kipróbálom, és írok, remélem jó lesz, ha nem, akkor marad a gari.
Amúgy érdekes, hogy Biga nem tud egy működő beállítást küldeni, de magyarázni azt tudAmi még érdekes, hogy ő ilyen területen dolgozik a mai napig, aki ugyebár több ezer, sőt, lehet több tízezer routert látott, ilyen- olyan hálózatot épített, ami szép és klassz. Csakhogy! Az ilyen munkát nem fizetik annyira alul, hogy ne tudja az ember csak a legolcsóbb routert megvenni, szóval itt bukik minden. Na meg, ha valaki ilyen területen dolgozik, kapásból vágja a tuti beállításokat
Nem is baj, hogy nem olvassa tovább a hozzászólásaimat, semmi értelme nem lenne a levegőbe beszélnie tovább..
[Szerkesztve]
Új hozzászólás Aktív témák
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- OLED TV topic
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Milyen videókártyát?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Windows 11
- Milyen pendrive-ot vegyek?
- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 4500 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Csere-Beszámítás! Asus Tuf RTX 5070Ti 16GB GDDR7 Videokártya! Bemutató darab!
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 13, Xiaomi Redmi Note 13 Pro, Xiaomi Redmi Note 13 Pro+
- DUPLA XEON GOLD 6134!!! HP Z8 G4 LEGNAGYOBB WORKSTATION 64GB 2x8 mag 2x16 szál gamer, szerver, munka
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest