-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
sebgutkopf
őstag
Te meg legalább annyira utálsz élből minden 50mm-es obit mint én a nikon 1-et
Tudom neked nem jön be és nem tudod használni. Én is féltem a látószögétől, hogy senki földje lesz, de ezzel szemben kellemesen csalódtam benne.
Annyira nem szűk, hogy portén kívül másra ne lenne használható, ami jó (ettől féltem a legjobban). Lehet az is számít, hogy csak arcot (minden más nélkül) nem fotózok, valamennyit szeretek az emberből is beletenni, legalább a mellekig legyenek a képen, de a fél alakot, vagy hollywood-i portét is könnyebb 75mm ekv látószöggel meglőni mint egy 135 ekv szűkebb kivágásával. Nem dolgozom műteremben, hogy értelme lenne egy abszolút célszerszám beszerzése. Nyilván az oly 45-öse jobb látószög. Azt viszont nem tudhatom személyes próba hiányában, hogy más helyzetben nem lenne-e szűk.
Ha véletlen elcsábítana egy sony szenzoros gh3 a 12-35-el, akkor megtudnám.
Új hozzászólás Aktív témák
- Ukrajnai háború
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- PlayStation 5
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Alkoholista nevelde
- Linux - haladóknak
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest