Aktív témák
-
tildy
nagyúr
Most írok egy kis összefoglalót több helyre is, ezért az első részét itt is megmutatom, ne kelljen az egész topikot végigolvasni (lesznek benne pár ember számára ismerős szövegek):
Ösztöndíjjasként Norvégiában
(Készítette: Tóth Ildikó, BMF-NIK. IV. évfolyam)
Nem sok embernek adódik olyan lehetősége , amellyel külföldi tanulmányúton, esetleg részképzésen vehet részt. Nekem megadatott ez a lehetőség, hiszen a Budapesti Műszaki Főiskolán lehetőségem nyílt egy 3 hónapos külföldi részképzést megpályázni, majd a későbbiekben elnyerni.
Az úticél Norvégia volt, ennek én nagyon örültem, hiszen a kooperatív képzéses cégem anyavállalata (a Telenor) is norvég. A pályázatra 4-en jelentkeztünk, alapfeltétel volt, hogy tudjunk angolul kommunikálni.Két másodéves, egy tanárszakos hallgató és jómagam vártunk a döntésre, amely alapján 2-en Norvégiába utazhatnak. Mindez idén januárban történt.
A döntés értelmében jómagam, és egy másik, szintén végzős hallgató került Bø-be.
Még kiutazás előtt próbáltunk mindenféle információt összegyűjteni, hol is van ez a hely, mekkora, stb. A legnagyobb problémát a vízum okozta, mert eredetileg február elejétől kb. június közepéig lettünk volna, de a vízumot csak a kiutazás (febr. 25) előtti napon kaptuk meg.Már azon gondolkoztam visszacsinálom az egészet és maradok.De nem tettem így( szerencsére).Ezúton is szeretném megköszönni Dudás tanárnőnek, és a nagykövetségen dolgozó Emesének, hogy amiben csak tudott, segített .
Norvégia eljutni akkoriban igen kacifántosan, csak átszállással lehetett.Próbáltuk a költségeket minimalizálni, ezért a fapados járatok mellett döntöttünk. Londoni átszállással utaztunk Sandefjordig.Londonig a Skyeurope légitársaság gépén reméltünk. Sosem ültem még nagygépen , csak vitorlázógépet vezettem korábban, illetve anno egy AN-2es gépből ugrottam.
Ez teljesen más volt mint a korábbi repüléssel kapcsolatos élményeim. Reggel 7 órakor indultunk volna Ferihegy 2-ről, azonban a jegesedés miatt fél órával csúszott a felszállás. Szépen elmutogatták a stewardessek , hogy a mentőmellényt, a légzőkészüléket hogy kell használni, illetve a vészkijáratok elérését is.Tudni kell, hogy ilyen „fapados” járatoknál csak annyia különbség a normál légitársaságokhoz képest, hogy a repjeggyel nem jár étel is automatikusan, azt meg lehet vásárolnia gép fedélzetén.A skyeuropeon a frissítő (kávé, tea , ásványvíz ) ingyen volt, de másért már fizetni kellett volna. 10 órakor érkeztünk meg Londonba. Egy nagyon aranyos kisvonat vitt be a váróba.De előtte még ott volt egy jó kis elbeszélgetés a vámossal, hogy miért jöttünk az Egyesült Királyságba , hova megyünk , mit csinálunk. Bezzeg ha EU-ban lettünk volna akkor!Akkor simán átmehettünk volna ellenőrzés nélkül. A csomagjaink már a kapu túloldalán vártak.
Itt kb. 4 óra várakozás következett, kicsit szétnéztünak a duty free-k, és egyéb üzletek környékén.A műszaki cikkek olcsók voltak, de a kaják…Nem magyar pénztárcához valók.
Sandefjordig a Ryanair (szintén fapados) légitársasággal utaztunk.Beszálláskor értetlenkedett kicsit a csaj a bejáratnál, mert volt nálunk egy fémvázas hatizsak. Sajnos ott motoztak is, mert besípoltam, de nagyon rendesek voltak , segitettek mit csináljak.
Norvégiába délután 5-kor érkeztünk. Jó nagy hó volt, de az utak tiszták voltak. Bø i Telemarkba a telemarkesspressen buszjárattal jutottunk el. Mintegy 3 óra utazás után megérkeztünk, ott várt minket ideiglenes szállásadónk, Suzanne.
Mivel a koliba költözésig 5 nap még hátra volt, így ezt az időt nála töltöttük. Egy to partjan , de fenn a hegyen laktunk kb. 200 méter magasan .50 centis ho volt, kb, de abszolút nem volt hideg odakinn. A házaknál nincs kerités, Seljord városa tisztára üdülőfalunak nézett ki.
Volt egy hatalmas tó is, Suzanne mesélt valami szörnyről is. Tavaly a discovery chanel forgatott ott, „szörnyre vadásztak”.
Egyik nap hatalmas kirándulást tettünk a hegyekbe, gyönyöru vizesés mellett haladtunk el . A hó a hegyekben hatalmas volt, majdnem elvesztem benne. Egy másik nap kimentünk fát vágni, ez itt olyan megszokott, és a combom közepéig belesüppedtem a hóba.Persze nem volt rajtam kesztyű, a hó miatt szinte szétfagyott a kezem....
Az is nagyon jó volt , hogy nem kb. 100-200 méterenként van egy-egy ház, ráadasul fából
A lakások jórészt abból épülnek, es általában padlásteresek.
A busz drága , nagyon, 30 kmért fizettünk 45 koronát fejenként (~1400 ft).
Kajakrol: normalis kenyer vagy nincs vagy iszonyat draga.Ajam megfizetheto, es tuti nem mudzsem
A benzin kb. 8 korona (240 FT), ~kb mint itthon.
Eleinte nagyon csendes voltam, nem éreztem biztosnak az angoltudásom. De aztán belejöttem.
Mint már írtam, mikor kiértünk , hatalmas hó fogadott bennünket. Ennek ellenére én nem fáztam, sőt. Az első pár nap élményei nagyon meghatározóak voltak. Minden új, és érdekes volt. Persze nőként rögtön a boltot vettem célba , de mélyen csalódnom kellett itt is az árakban. Vagy csak elszoktam az magyar áraktól?
Másfél liter kóla pl. 450 FT, a hús kilójának ára pedig 3000 Forint volt. A szállásért 100 000 forint foglalót, és havi 50 000 Forint kollégiumi díjjat fizettünk. A cigi nagyon draga odakinn, meg a bor es egyéb alkoholok is.A legalja bor 2000 ft környéki áron kezdődik..
Elvileg elég sok ember depressziós, alkoholista ,emiatt vannak a kemény szesztilalmak, de persze minden faluban van zugsörfözde - értdekes izű termékekkel/inkább valami homoki borocska olcsó sör mixének tűnik/, és öngyilkos(!), annak ellenére, hogy /föleg hozzánk képest/szétveti őket a jólét!
Szerencsére mi ilyesmit nem nagyon tapasztaltunk.
Későbbiekben kiderült, hogy az otthon maradt másik két pályázó is kijöhet, igaz másik helyre.
Ezért nekik összeállítottam egy kis listát:
1. nem érdemes az árakat írogatni, mert úgyis rájön az ember mit éri meg megvenni, mit nem.
(a srác akivel kinn voltam mindig írogatta)
2. Anyukákat, lánytesókat megkérdezni főzésről , mosogatásrol (durva volt , hogy nekem kellett megmutatni , hogy kell a tányért elmosogatni.)
3. Hozni kell valamiféle laptopot, vagy számítógépet, otthoniakkal való kapcsolattartás végett!
4. nem kell sok pulcsi, úgyis közeledik a tavasz!
Március első hetében kezdődtek az órák.Rájöttem, negyedévesként én már nagyon elszoktam az iskolától! Hétfőn nem volt iskola, a többi napon pedig szinte mindig 8.30ra kellett bejárni.
Algoritmusok és adatstruktúrák órára, illetve üzleti angolra jártam. Ezen kívül volt egy independent studynk, és egy projektmunkánk is. Az algoritmusok óra tulajdonképpen előadásból, gyakorlatból, és laborórákból állt. Nagyon jó előadásokat tartott Tor, még az én gyenge angoltudásommal is nagyjából értettem. A gyakorlati órákat szerettema legjobban, hiszen ott főképp elméleti problémamegoldás volt, nem pedig programozás. Laborokon Javaban kellett programozni, nagy bánatomra
A tananyag jó része korábbi főiskolai tanulmányaimból ismerős volt, igaz jó régi emlékek voltak, nehéz volt felidézni a korábban tanultakat.De csak sikerült.
[Szerkesztve] -
tildy
nagyúr
Örülök, ha jó:)
Kovacsur:Hugi még mindig emleget téged a pascal miatt, és nagyon köszöni neked a segítséget.(nagy hajbókolós smiley ide)
Hogy milyen itthon?Hát, fura.A notimmal egyre több a gond, de mondjuk lehet csaka win dobja hanyat magát. (modemnél ha foglalt, akkor utána 5 percig kb nem hajlandó tárcsázni, és azt mondja a távoli gép modemje sux...)
Nincs hangerőikon a tálcán és nem is jön elő:(
Nem fogok litániát tartani:fura itthon.fura, hogy nem kell angolul beszélnem , ha bemegyek a boltba. Fura, hogy majd meg sülök.
Fura , hogy csak éjszaka van net, akkor is bitang lassú.
De meg lehet szokni.
Már vágyom vissza.Kedvenc tanárom szerint:Mindig utazni a legjobb, mert az olyan várakozással teli.Amikor ott vagy , hiányzik ahonnét eljöttél, ha hazajössz , hiányzik a kinti világ.
Most viszont kereshetek valami munkát:(
Imádott moderátorjaim:ha gondoljátok, zárhatjátok:U
[Szerkesztve] -
kíváncsi
őstag
Én is akarooooooooooooooook enni fincsit :DD
ezeket tildynek küldöm mert megérdemli :D (mert modemje van :) ) -
-
tildy
nagyúr
Mo= lassú net...Éljenek a modem idők:(
Vikthor holnap este 7-kor valamerre pesten? a telszamom az adataimnal...
Esetleg elodazhato a vasarlas... -
tildy
nagyúr
Na hazaertunk...
-
tildy
nagyúr
még 4.5 óra és kezdődik a trip:)
Na nem félreérteni: train-trip:) -
kíváncsi
őstag
-
tildy
nagyúr
Remélem Ye-no erre néz hamarosan:
Ezt kérte ezt vettem.:)Azért csak hármat, mert sztrájk van , örülök , hogy ennyit is tudtam venni.
Már minden össze van pakolva, holnapután reggel 5.0kor indula vonat.
Sanya:sokan panaszkodtak, hogy visszadobálja a drama a mailjüket.Szerintem a tiedet megkaptam, csak rengeteg dolgom volt mostanában, ígérem válaszolok rá.(de szerintem leghamarabb csak máj 26 után)
Sylva:hazamegyek, majd dumálunk:)Nézd meg az egyik dán fotót, van rajta menyasszonyi ruha.
maniac: najó esetleg kaphatsz valamit, ha marad hely....
[Szerkesztve] -
sylva
csendes tag
Szioka!
En nem szeretem a medvecukrot, Romániában inkább kekszeket ettünk, szerintem finomabbak voltak, mint a lengyel sütik,amik nálunk 100 forintos boltokban kaphatoak.
Legy jo!
Sylva -
maniac
senior tag
Szia Tildy! Nekem is hozol valami finomsagot? :) - kifizetem majd! Ja specko kivansagom Vikerness jobb keze :)! Na koszike jo utat hazafele! Udv, Maniac
-
VÁMpír
aktív tag
most nézem a dán képeket. Szerintem nagyon jó, hogy megosztod a PH közönségével az élményeidet és a fotóidat. Apropó, nem tudom, csak nekem tünt föl, hogy a képek többségén nincsenek emberek/mozgás? Egy pszichológus majd jól megmondja, hogy miért nem (pl. azokat nem is tetted fel netre :) )
Ha maradt még vizsgád, akkor 1 kalappal! -
tildy
nagyúr
Na itt is vagyok:D
Vikthor:neked megvettem amit kértél, van róla fénykép is, hamarosan felrakom netre.
Tersius:az király:D
Na ma megvolt az első vizsgám is.Mégse olyan rossz itt:D:D
Külön terembe ''bezártak '' bennünket, ott volt a táskánk mobilunk minden.Kimentek, egyedül maradtunk:D
Lehetett puskázni mint állat, persze mivel én tanultam, csak egy dolgot nbéztem meg, a dgps-t a többi mind fejből ment:D
Szóval azt hiszem, egy vizsga kész:D -
Tersius
tag
Lelkes ujonc lettem, csuhaj :)
-
sylva
csendes tag
Szia Tildy!
Ha ennyire szivoznak veletek, nem fogok csodalkoznki, ha rossz szajizzel jossz haza.
Nehany ismerosom, meg van gyozodve, hogy diplomaskent hosszutavon semmikepp nincs itthon keresnivaloja.
Amikor Romaniaban voltam 2 hete, akkor dobbentem ra, hogy dolgozni, munkaugyben kulfoldon lenni, csak egy meghatarozott idejig jo. Teljesen mindegy, hogy Romania vagy Anglia.
Egyelore csak azt tudnam el kepzelni, hogy max. 1-1,5 evet dolgozok vhol EU-ban,azert hogy itthon konnyebb legyen a ''feszekrakas'':)
Sylva -
Tersius
tag
Kepzeld mi tortent! Tegnap elott vettem a turista irodaban egy Alesundos polot, pont zaras elott, es miutan kijottem a boltbol, es bezartak az ajtot, akkor jottem ra, hogy 20 koronaval tobbet kertek erte, mint ami ki van irva (125 helyett 145-ot fizettem).
De mar zarva voltak, igy nem tudtam reklamalni.
Visszamentem ma delelott, vagyis 2 nappal kesobb, hogy legalabb rajukszolok, hogy ejnye, vagy ilyesmi. Mondtam a neninek, hogy mi tortent, teljesen meglepodott, es elnezest kert, hogy felre tajekoztatott, ezzel parhuzamosan rogvest visszaadta a huszasomat.
Ez eddig teljesen kulturalt, itt jon a resz, amin meglepodtem:
Utana vettem egy masik polot ugyanott, annal pedig ragaszkodott, hogy azt akkor 125 helyett 105-ert vigyem el, es adott melle egy 50 koronas posztert ingyen :))
Ez egy kulturalt hely.
Miert van az, hogy 445 uzenet van a topicban az oldallepteto gomb szerint, ha meg a keresovel rakeresek, akkor mindig kettovel kevesebbet mutat? -
Tersius
tag
Huuu, az nem hangzik valami jol :(
A penzt egeszen biztosan nem fogjak visszafizettetni veletek, attol ne felj (probaljak meg, sok sikert hozza :)
Unnepnap van ma is, igen, husvet 40. napjat unnepelik. Ez nagyon egy unneplos nepseg igy tavasszal. Majd minden hetre kitalaltak valamit, hogy miert ne kelljen dolgozni menni.
Az ido milyen arrafele? En voltam ma fotozgatni a kilatoban, odafele szakadt az eso, aztan mikor mentem fel a lepcsojen, akkor atvaltott hoviharba :)
Kicsit ezutan sutott a nap, majd szetvert egy hatalmas jegeso.
Mindez majus 20.-an. -
tildy
nagyúr
Itt Mátyás ment le, azt mondta volt valami kisebb vonulás de kb ennyi.Ma ünnepnap van itt?Te mit tudsz?
Alig várom már, hogy menjek haza.Nem tetszik az itteni mentalitás.Egyik pillanatban azt mondják írjunk jó doksit, nem a programon vana hangsúly, másik pillantban meg igen.
Magyarán szólva szívóznak a projektmunkánkkal, hogy ők nem így gondolták, nem elég a 12 oldal doksi stb.(Persze azt nem mondtak el, hogy gondolták, a hibátlan távolságméréshez meg ki kellett volna találnunk egy algoritmust, ami nem könnyű, ráadásul nekik erre van programuk, csak az ''drága'')
Elegem van már belőlük.Csak nehogy sza.kodjanak itt velünk, és a pénzt nehogy vissza kelljen fizetni.
Holnap vizsga, és kedden vizsga.Ja és nem osztályozhat az a tanár, aki tanít...Jó mi??
:(( Ez a véleményem és félek rossz szájízzel megyek el innét:(
[Szerkesztve] -
Tersius
tag
Arrafele is szep nagy banzaj volt majus 17 kapcsan? Itt vonult az egesz varos, te tenyleg :)
Kiallt az osszes alt. iskola, minden osztaly kulon, kis transzparenssel jeleztek, hogy ki honnan, es vegigmentek jo hosszu uton. De rajtuk kivul felvonult meg kb mindenki :) Mentek tuzoltok kis csoportban, zaszlokkal, ugyanigy voroskeresztesek, kb. minden harmadik csoportosulas valami zenesz tarsasag volt, nagyon moka :) Nem tudom, hanyan voltak, de tomott sorokban jottek, es kb 40 percig tartott, mire elgyalogolt az egesz tomeg.
Es mindegyik sippal, dobbal meg trombitakkal tamadott, szoval volt egy hangzavar :) -
tildy
nagyúr
Egy jó kis takarításból kapott pénzből sikerült kihoznoma páromat, épp itt szundít mellettem:)
Szerdán érkezett, hát elég kacifántos egy út volt.Egy:hülye voltam, előre megvettem az összes jegyet.
2.:a vonaton elgurult a fényképező egyik akksija, nem lett meg
3. lemerült a telefonom
4. Osloban lemerült a nálam lévő összes elem és akksi, fényképezés nuku
5.A páromat jól átvizsgálták a vámosok, és szemétkedtek a gyógyszerei miatt, hogy az itt tiltott meg ilyenek...
6. lekéstük az egyik vonatot, még szerencse hogy volt ''flytoget'' piszokgyors vonat, így a csatlakozást nem késtük le, buktam 150 koronat , de még mindig jobb, mintha 400at buktam volna
7.Szerencsésen ideértünk , megvagyunk:D
Na minden jó, ha jó a vége:) -
tildy
nagyúr
Dániai képek, egyelőre felirat nélkül:
[L]http://tildy.c2.hu/dania[/L] -
tildy
nagyúr
Na vagyok.Köszönöm fokukac, de csak most értem haza Dániából.Képek hamarosan.
-
Perjel
tag
[L]http://velvet.hu/velvet/ciki/cikihirek/?main:2004.05.04.&176688[/L] :))
-
fokukac
nagyúr
na, Tildy, nemtom jársz-e erre mostanában, de betettem Neked a fotótopicba a Canon A60 magyar nyelvű használati utasítását...
-
Tersius
tag
Na vegulis rajajottem, mik ezek a piros nacis nepek. Aki ilyen piros nadragot hord, ok a Russ-ok, akik vegzos kozepiskolasok. Ilyenkor a vegen felveszik a piros nacit, es hordjak majus 17-ig (Norveg nemzeti unnep, alkotmany meg szabadsag, meg ilyenek), es addig megy a parti ezerrel.
Ami kulon poen, a fele nepseg bevasarol maganak autot, tobbnyire nagy piros mikrobuszt, es rafestik a nevuket, es azzal mennek bulizni.
Erdekes nepseg :)
Tildy, a zaszloknak pedig nincs kozuk ehhez, azt (leglabbis en elmeletem szerint) a kozelgo unnep miatt tettek ki. -
tildy
nagyúr
válasz
Nowhereman #429 üzenetére
Megfogom.
-
Nowhereman
őstag
Az egyik akit én ismertem annak két oránként a piálás jutott eszébe. Természetesen egy kompon kötött ki, mint munkahelyen./egyébbként tengerbiológus lett volna - norvég létére fanatikus cetvédő - ezért átköltözött svédbe, mert ott nem botlik bele bálnakakjába/
A gyerekeknek is külön kasszájuk van, és még a svédeknél is így van.
Egyébbként nem nyugateurópai, hanem skandináv náluk az elfogadható mérce/szerintem a digók még nálunk is húzósabb nép/. De mondjuk a nyugateuropaiaknál nem kell tartaniuk, hogy oda akarnak költözni. -
tildy
nagyúr
Az összes norvég piros alapon fehér mintás nadrágban szaladgál, tudja valaki miért?
-
fokukac
nagyúr
én decemberben voltam egy hetet Berlinben, és éreztem.
Teljesen jól eltrécseltünk bárkivel...
ha megálltunk térképet nézni, egyből jöttek, hogy tudnak-e segíteni. mindenki kérdezte azt is, hgoy honnan jöttünk... nagyon kedvesek és közvetlenek voltak az emberek, (pláne a lányok! :) )
persze ez lehet, hogy azért volt, mert végül is az egykori NDK területén voltunk. Nyugat-Németo-ban még nem voltam. -
divot
veterán
Utoljára közvetlenül a rendszerváltás után éreztem Németországban, hogy őszintén szeretnek, mint magyart. :(
-
Tersius
tag
Nem tudom, hogy ez mennyire altalanos dolog, amit Tildy beidezett valahonnan, en sem talalkoztam meg semmi hasonloval Alesundban. Ez nem is olyan hely, mint Bo, ez nagyobb varos, tehat joval alacsonyabb a diakok (kulfoldiek) aranya, de semmifele negativ dolgot eleddig nem tapasztaltam. Sot, en azt veszem eszre, hogy ha valaki rajon, hogy nem norveg vagyok (mikor masodjara sem felelek a feltett kerdesre :)), akkor egybol kedvesebben allnak hozzam, mosolyog mindenki, es igyekszik angolul valaszolni.
Altalanositani persze kar, de velunk mindenki roppant kedves. -
tildy
nagyúr
Olyan városban lakom, ahol a lakosok nagyrésze főiskolás, ezen belül is meglepően sok a külföldi.Eddig nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna, mi a francnak vagyok itt.
Általánosítani pedig nem jó dolog. Szerintem ha megismernek, - bár mondhattak előtte bármit- nem fognak így vélekedni rólam. -
tildy
nagyúr
Muszáj hazamennem államvizsga miatt.De nem tervezek hosszabb maradást otthon, szeretnék külföldre menni dolgozni. Szívesen visszajönnék ide is. Egy bajom van Norvégiával (de ez nem az ő bajuk igazából): nem beszélem a nyelvüket.Mondjuk megtanulható, de csak jobb az olyan ország (jelen esetben német, vagy angol nyelvű terület), amelynek már ismered a nyelvét.Ha tudnék norvégul nem gondolkoznéka hazamenetelen, megpróbálnék munkát találni itt.
[Szerkesztve] -
Te Tildy!
Persze perszonálisan kicsit mindenki másképp éli meg a dolgokat, mindenki más és más múlttal rendelkezik. De Te most hogy állsz a dolgokkal? Hazajönnél vagy sem?
[Szerkesztve] -
tildy
nagyúr
A nép szerint kár, hogy az a pénz az államkasszában van.Egy kocsi árának pl. a 70% adó:(
fenn vagyok norvég levlistán, az alábbi levél érkezett minap:
Kezdjük ott hogy a szigetország jellege miatt Norv. eléggé egyedi életet
élt, az 56-os magyar forr. ig.
Itt nem ismerték a zárat, ha valaki talált egy papirpénzt, bevitte a
legközelebbi sarki füszereshez, hogy ha keresik ott visszakapják. Vidéken
sok helyen még ma se zárják az ajtokat,..
Aztán jött az elsö csoport menekült magyar, akiket olyan koldusszegeny
csodabogarakként kezeltek. Föképpen fiatal fiuk jöttek, az itteni családok
tártkarokkal befogadták a házukba. Etették, ruházták tanittatták öket
önzetlenül.
Legtöbbje, kölcsönösen, kellemes szavakkal beszél ezekröl az idökröl.
De sajnos nem csa a jo emlékek maradtak fenn a történelem számára.
Az elsö norvégiai kocsilopás, az elsö bankrablás, kioszkfeltörés a magyar
menekültek ''dicsösőge''.
De a leroml?s m?gsem itt kezdödött. A 60 évek végén bejöttek az elsö
arabok. Azok aztán adtak a bevándorlás hirnevének. Követelözések, a nök
megeröszakolása, az idegen kultura terjesztése, stb stb stb ami aztán az
évek multával a ''nem nyugati'' bevándorlokat általánosan ugy bemocskolta,
hogy ma már nem akarnak hallani sem a bevándorlókról.
Meg merem kockáztatni a hasonlóságot, ahogy az egyszerü magyar vélekedik a
cigányokrol, ugy vélekedik az egyszerü norvég a szinesekröl és a nem nyugati
bevándorlókrol.
Hogy a magyar nem szines? De egy szegény ''keleti '' bevándorlo. Ezt nem ?n
mondom, ez az itteni közvéáemény.
[Szerkesztve] -
fokukac
nagyúr
Na, most olvastam, hogy Svédország is megnyitja a munkaerőpiacát, és az már majdnem Norvégia...
Ha érdekel valakit... :) -
viharhozo
addikt
Kozben ott ulnek sulyos dollarmilliardokon, ami osszesen azert kerult hozzajuk, mert olaj van a tenger feneken.
Kedvenc etikai eszmefuttatasaim koze tartozik az, amikor egy, a norveg kormanyzati szferaban dolgozo, tisztviselo megindokolta, miert nem tamogatjak ebbol a penzbol az alternativ energiaforrasok utan kutatokat. A valasz roviden annyi volt, h nekik az majd egyszer jo lesz.
Az olaj elobb-utobb csak elfogy, a norvegok az alap toredekevel is vilagelsok lehetnenek az alternativ energiaszektorban, de ha nem, hat nem. Mindezt persze ugy, h az orszagban tudtommal kizarolag vizeromuvek vannak. -
Sutter_Cane
tag
szép ország norvégia, voltam kint párszor. legutóbb fent NordCap-on. Annál szebb hely a világon nincs. ha tehetem mindig északra utazom. svédország is finnország is a kedvencek között van.
-
tildy
nagyúr
Angollal szépen haladok.Azt hogy mennyire tudom, majd a nyelvvizsgan derul ki:)
ahogy így mondod el is ment a kedvem:)
Na azert nem teljesen.
So.
Jövő hét hétfőn utazunk dániába.Míg valaki el n nem kezdene irigykedni, csak a hajóutat kell fizetni, ami nem eget verő összeg, ugyanis lakik itt egy magyar Nő bőben, és vele megyünk.Kocsival el Larvikig, onnét hajóval Dánia, majd este vissza.Minap is voltunk vele Larvikban.Szétnéztünk kicsit.Megkóstoltam a garnélát:)
Nagyon fincsi:)
Beszélgettünk a norvég mentalitásról , stb.Ő húsz éve él kinn, szakácsként dolgozik.
Mesélt arról, hogy norvég pasihoz ne menjek feleségül (nem is áll szándékomban:) ) , mertnagyon kajásak, és kb. kétóránként már kajáért kuncsorognak, ill. verik az asztalt, hogy kaja, kaja:)
Szerintem eltúlozta kicsit.A másik: a norvég családokban külön kassza van.Férj , feleség külön pénzből gazdálkodik.Átlagos gyerekszám 3, de sok a gyerektelen pár.
3.: jól keresnek, de el vannak adósodva.Az iskolát, mitn a rétest , húzzák, vonják, rengeteg pénzt vesznek fel hitelre(suli miatt)
4.:iszonyat sok az adó, minden kormány azt modnja azért, hogy majd a későbbiekben jó legyen...Nem igazán tetszik ez a lakosoknak
5.:sok nyugdíjjasnak alig marad hónap végére pénz, épp csak annyi, hogy tej kenyér kijön belőle
6:Magasak a kocsik vásárlási költségei: nagy benne az adó...
Na egyelőre ennyi:) -
Adi
senior tag
Hajóra óvatosan menj! Nyelvet mennyire tudsz? Profi nyelvtudás (középfok és jól tudsz beszélni) nélkül általában nehéz olyan helyeket megcsípni, ahol jól lehet keresni (borravaló). Egy kedves barátném most volt kint dolgozni hajón, takarított, kb. fél évet. Hát nem kereste hullára magát, ellenben rengeteget kellett dolgoznia.
És még emellett ehette a sz*r amerikai kaját, ihatta a híg f*s kávéjukat. :DDD -
Digital
addikt
Na egy ilyen csaj kellene nekem ,aki bevezetne a programozás rejtelmeibe,és együtt bujhatnánk a netet :)) NO SEX!!!!!!!!!!!! :)) :)):)):))
-
sylva
csendes tag
Szia Tildy!
Szoval akkor 2004. maj. 26-an jossz, az nincs is olyan messzi, egy honap.
Remelem az idodbe belefer, hogy majd Bp-en koszaljunk egyutt, egy csomo mindent be kell szereznem a nagy esemenyre, amihez szukseges lesz a velemenyedre.
Tobb szem tobbet lat:))))
Sylva
U.i.: Jovo het kedden Romaniaba utazom Kolozsvarra kiallitasra, majd fenykepezek sokat.
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest