Aktív témák
-
#16820480
törölt tag
végre sikerült elsődleges rendszerré tenni az Oneiric-et. ennek két akadálya volt eddig. az egyik, hogy a gnome3 implementáció miatt kde alatt nem jelentek meg normálisan a gtk-s programok, nem tudták használni az oxygen témát. ezt szerencsére megoldották a kde backports csomagokkal már. a másik, és sokkal komolyabb gond, hogy az ibus framework nem ment egyáltalán. namost nem tudom hogy a fenébe gndolják, hogy teret fog hódítani egy operációs rendszer, amikor a fél világot (gy.k. Ázsiát) kizárják azzal, hogy nem működik a szövegbeviteli eszköz. most néztem, és egyszerűen nevetséges, hogy ibus-ból nincs a tárolóban x64 csomag, ezért(?) fel sem tudom telepíteni a grafikus csomagkezelővel őket, de még aptitude-dal felpakolva sem működnek persze. vicces számomra, hogy a világ egyik fele a saját hátát veregeti, hogy milyen faszára sikerült az új Ubuntu, kapják a remek véleményeket a nyugati (főleg amerikai) közönségtől, közben meg ilyen alapvető problémákra láthatólag nulla hangsúlyt fektetnek.
végül sikerült megoldani egy másik programmal, de ha már alapértelmezett az ibus, és azt tolják előre, akkor tessék működésre bírni! könyörgöm, ha valaki legalább megpróbálta volna elindítani egyszer, csak egyszer, akkor rájött volna, hogy nem megy...
és a szépsége a dolognak, hogy LMDE alatt remekül fut, csak az ubuntus srácok toltak el valamit nagyon.
Aktív témák
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Kerékpárosok, bringások ide!
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Gaming notebook topik
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Vezeték nélküli fejhallgatók
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen notebookot vegyek?
- Samsung Galaxy S26 - szeret, nem szeret
- További aktív témák...
- Windows 10 11 Pro Office 19 21 Pro Plus Retail kulcs 1 PC Mac AKCIÓ! Automatikus 0-24
- Microsoft Office 2024 Home Business dobozos
- Eredeti Microsoft termékek - MEGA Akciók! Windows, Office Pro Plus, Project Pro, Visio Pro stb.
- Game Pass Ultimate előfizetések 1 - 36 hónapig azonnali kézbesítéssel a LEGOLCSÓBBAN! AKCIÓ!
- Ableton Live 12 Suite Education
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
