Új hozzászólás Aktív témák
-
Bull Boss
őstag
Értelek már! És nagyon örülök is neki, hogy a Jézusi viselkedéshez akarod viszonyitani az embereket, ez már magában sejteti, hogy vannak ismereteid Jézusról. Viszont azt be kell látni, hogy az ember bűnös vétkes, akárhogy is törekszik a jóra még napról napra szaporitja a bűnt ugye, ahogy a Káté is irja. Az Ósz arról szólt egész végig, hogy az Isten követelt az embertől, az Ő tereményétől, holott azt maga is tudta, hogy sohsem fogja tudni betartani azokat, amiket kiván. Ekkor jött Krisztus. Akihez méltán hasonlithatjuk és hasonlitsuk is !! az életünket. De azt meg kell érteni, hogy az emberiség nem változott meg a teremtés óta, Jézus eljövete óta sem. Ugyanaz a makacs, engedetlen még a saját szemének sem hivő nép az Isten népe ma is. Nagyon nehéz ezáltal megfelelni. Jézust halála előtt nem sokkal, szinte minden barátja elhagyta, senki nem merte vállalni. És ez valahol érthető is... DE! volt egy úriember a tanitványok között, akit péternek hivtak. Ez a Péter, ahogyan azt olvashatjuk ( Lukács 22: 54 „Miután elfogták Jézust, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte.) . Krisztus sem várja el tőle, hogy mondja azt hogy IGEn én is vele voltam ismertem, a bal lator mellé kivánok menni ezért. Sőt megtagadja 3x. DE! távolról követte Őt. Ez a krisztuskövetés volt talán a leg őszintébb. Legyen ez a példa mindannyiunk számára és Igen! Az az indulat legyen mindannyiunkban ami a mi Urunk Jézus Krisztusban is volt.

Új hozzászólás Aktív témák
- Xbox One / Xbox Series játékok
- Dell Latitude 7400 2 in 1 360 touch, i7 8665U, 16GB, 512GB, jó akku, számla, 6 hó gar
- 14" Dell Latitude laptopok: 5400, 5480, 5490, 7480, E6410, E6440, E5450 / SZÁMLA + GARANCIA
- ÚJ Razer Kraken V4 Pro gamer fejhallgató
- Geforce GTX 1050, 1050 Ti, 1060, 1650, 1660/ RTX 2060/ GT 1030 - Low profile is (LP)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

