Aktív témák
-
SiDan
tag
Találtam még ilyet, h hybrid sleep, ez mit takar, mer pl ez is be van kapcsolva?
A utorrentre visszatérve: mostmár jó, bár azt csinálta, hogy kiírta alul, disk overloaded 100%, s utána befagyaztotta az egész rendszert. Bár most (3. alkalommal) is előjöt egyszer, aztán töröltem arról a meghajtóról ahova töltöget, s megjavult. Érdekes, mert ugyan volt rajta még hely, nem is kevés, de amint beért pirosba computer-nél a csík (vagyis windows szerint nem elegendő a hely), ezt írta.
-
SiDan
tag
Win Vista alatt nem produkált ilyeneket, kékhalál is csak egyszer volt, mikor túlhúztam a procit
.
Bár alaplapi bios-t nemrég frissítettem egy béta verzióra, lehet aza baja
.Morden24: Próbáltam már úgy is, hogy def. beállításokkal, ugyanúgy csinálta.
A vinyós dolgot most megnéztem, s télleg be volt állítva 20 perc-re, kikapcsoltam, kíváncsan várom, hogy így is csinálja-e. Amúgy nem szokott kerregni a vinyó, lehet télleg kikapcsol? Csak nem értem, hogyha itt ülök és használom a gépet, minek kapcsolja ki
. -
SiDan
tag
Hali!
Már harmadszorra tettem fel a win7-et a gépemre, eddig mindig volt vele vlm gond:
- 1. telepítés után egyből kékhalálozott, aztán nem sokkal később megint (ez még csak a béta változat volt)
- 2. alkalommal már RC-t tettem fel, na az meg nem szerette a daemon tools-t, a utorrent-tól pedig állíndóan befagyott
- 3. alkalommal (ez a mostani) egészen nromálisan működik/ne;ha nem állna meg időnként az egész rendszer kb. 1-1,5percre, amíg nem tudok semmit csinálni, az egér ugyan reagál, viszont minden más áll, aztán észhez tér, s onnan folytatja, ahol abbahagyta.Ezen problémás esettel találhozott már valaki, s ha igen, hogy sikerült kiküszöbölnie? (igen zavaró tud lenni, főleg filmnézés közben)
Aktív témák
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Fallout 4 Pip-Boy Edition eladó
- MS SQL Server 2016, 2017, 2019
- Eredeti Microsoft termékek - MEGA Akciók! Windows, Office Pro Plus, Project Pro, Visio Pro stb.
- Játékkulcsok ! : PC Steam, EA App, Ubisoft, Windows és egyéb játékok
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 256GB Pacific Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4533
- MSI Cyborg 15 - 15.6"FHD 144Hz - Intel 7 240H 16GB - 1TB - RTX 5060 - Win11 - 1,5 év garancia
- HIBÁTLAN iPhone 14 Pro Max 128GB Deep Purple-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4682
- Spigen Essential Ee673eu 3-portos hálózati töltő 67W Fehér (2xUSB-C, 1xUSB-A)
- Apple iPad Air 2 (A1567) 16GB Wi-Fi + Cellular Asztroszürke
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

.
.
.