Új hozzászólás Aktív témák
-
aginor
veterán
Igen, van egy olyan réteg is, de látszatra jóval kisebb és kevésbé határozott mint az első.
Engem sosem zavart, ha mondjuk egy 500Hz-es monitor megjelenik. Elfér a piacon, akinek meg nem tetszik, majd jól nem veszi meg.
Kétségtelen tény, hogy az a jobbik felállás, ha a technika jobb mint te, mert akkor te nyugodtan kifuthatod magad. Ellenben károsnak tartom, ha a technikának túl nagy jelentőséget tulajdonítunk, pláne, ha megtesszük bűnbaknak a saját bénaságunkért. -
Sidorovich
senior tag
Szerintem sem. Gyártástechnológiai előrelépés nélkül, pusztán az architektúra változtatásaival szerintem teljesen korrekt.
Igazából csak az zavar, hogy a nagy NVIDIA előadáson mutatott ábrák köszönőviszonyban sincsenek ezzel a lényeggel. Megy a bullshit a részvényeseknek. Meg a sima teszteknél is ha valaki csak az FPS ábrákat nézi, abból se derül ki, hogy az extra FPS nagy része az extra fogyasztásból jön. -
ilor14
tag
Te miről beszélsz? 550 dollár lesz az 5070, ami nagyjából 250 ezer Ft körül lesz nálunk, eddig is az 5070-ről volt szó.
A másik meg, hogy egészen addig faszák lesznek ezek a GPU-k, míg nem a nyers erő kell és támogatva van a frame gen (75 játék támogatja majd release-kor az új frame gent) és a DLSS4 is.
Az RTX 5070 például nyers erőben (valószínűleg) gyengébb lesz, mint a 4070 Super, ami megint csak kész vicc. Extra poén, hogy a frame gen egyébként több memóriát használ, mint a natív felbontás, szóval a 12GB sokkal gyorsabban el fog fogyni, mint ahogy azt sokan gondolják (tippre a multi frame gen még ennél is több memóriát használ).
-
raaay
csendes tag
Engem nem érint, mert amúgy sem vennék ilyen kártyát.
Amikor vásárolok tudatosan döntök nem így szerencsére...
Csak nagyon kellemetlen, hogy ilyen marketinggel próbálják megvezetni az embereket. Attól még undorodom és védhetetlennek tartom, hogy ebben a formában mögötte megjelenhet egy nyilvánvalóan hazug állítás. -
ilor14
tag
Mindenhol ez megy, de szerinted ez laikusoknak mennyit mond? Átlag felhasználónak fingja nincs erről, ő csak annyit lát, hogy jobban kellene mennie a játéknak, mert hát ezt látja, utána meg azt fogja látni, hogy nem is megy jobban, nem is olyan szép a játék, mert tele van artifactokkal, szóval szerintem ez simán megtévesztés.
-
Duck663
őstag
Ha a 4090 natív 4K-n megy, a 5070 DLSS performance módjában 1080p-ről felskáláz, és ezt megfejeljük a 4* képgenerálással, úgy hogy a 4090 4K natív képgenerálás nélkül, ezek alapján még ez is lehetséges. Az 5070 azért jelentősen később fog CPU limitbe futni.
Igen, el akarják adni a terméküket a különféle vállalatok, de azért nem mindegy, hogy hogyan. Bár az látható, hogy az nvidiának minden el van nézve.
Én most ezen pislogtam egyet. [link]
-
Duck663
őstag
Számomra egyáltalán nem egyértelmű. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy 4*-es képgenerálással az 5070 kétszeres teljesítményt tud felmutatni a 4090-hez képest. És még akár ez lehetséges is DLSS performance mellett az 5070-en, ha a 4090 natívan fut, de ez fair összehasonlítás? Nem igazán.
Új hozzászólás Aktív témák
- Formula-1
- Fotók, videók mobillal
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Gaming notebook topik
- Synology NAS
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Ventilátorok - Ház, CPU (borda, radiátor), VGA
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Autós topik
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- További aktív témák...
- Garis ZOTAC GeForce RTX 4070 Ti Trinity 12GB GDDR6X videokártya
- ASUS TUF Gaming GeForce GTX 1660 Ti OC 6GB GDDR6 192bit
- ASRock RX 5700 XT 8GB GDDR6 Phantom Gaming Elite Eladó!
- PowerColor RX 6700 XT 12GB GDDR6 Hellhound Eladó!
- Csere-Beszámítás! Asus Tuf RTX 5070Ti 16GB GDDR7 Videokártya! Bemutató darab!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest