-
Fototrend
Mára a ProHardver!/IT.News Fórum is nagylétszámú Linuxban jártas taggal büszkélkedhet. Nehéz szinteket felállítani egy olyan rendszer ismeretében, ami annyira sokrétű, hogy teljesen szinte lehetetlen megismerni minden egyes részét. Azt azonban mindenki tudja, hogy kezdő-e vagy sem. Elsősorban nekik szólnak az alábbiak, de érdemes mindenkinek elolvasnia, mint útjelző táblát.
Új hozzászólás Aktív témák
-
gabaly
tag
válasz
VINIKOR
#7146
üzenetére
Nekem íííUbi 8.10 telepítés utáni indulás azzal kezdődött, hogy a szkáypon csak egyik irányba és egyik fülra volt hang. A gépen ha zenés kisvidiket, zenéket, stb akartam lejátszani, 1 másodpercig volt hang, majd a lejátszó progival elszállt minden. Az nap akármit csináltam, nem bírtam vele. Ekkor elkezdtem olvasni, itt is, meg más helyeken is és a végén kérdeztem is. Persze már feladhattam volna az első nap, mert volt évek óta jól működő XP-m. De én Ubis akartam lenni!
Másnap is ezzel ébredtem és ekkor olvastam ezen a fórumon, hogy a szkáyp hangja rá tud telepedni a gépére és nem működnek. Erre a szkáypra fektettem minden figyelmet, be kellett lőni a kimenő bejövő hangot, amely nehezen de sikerült, majd katt a tálcára a hangszóróra és ott mindent engedélyeztem, a csuszkákat próbálgattam álligatni, szinte mindet fölhúztam majd' teljesen, másik kapcsolón van olyan, hogy felvétel, az tiltva volt, ott minden mindegy alapon engedélyeztem, majd be mentem a beállításokba és a kb 20 körüli kockát mind bepipáltam!Szkáyp teszt próba, máris remekül működött! Félve kisvideók, zenék, pps-ek stb próba, és minden remekül működött! Örömöm határtalan. Ekkor visszamentem a hangerő beállításokba, és kizárásos alapon minden olyan pipát kiszedtem ami nem volt ott azelőtt. (persze először felírtam, melyekben volt) És láss csodát, hiába szedtem ki minden pipát, teljesen úgy maradtak ahogy előtte voltak, csak tovább működött és azóta is minden csodás. Illetve ha jól emlékszem a felvételnél nem állítottam vissza tiltásra a hangszórót, és a csuszkát is felhúzva hagytam. Ja, tanácsra Pulse-ra állítotam mindenütt.
Ennyi, de azért kb fél napig volt ám harc! Egy pillanatig sem gondoltam, hogy mindenkinél működik, csak nálam nam fog. De ezért átolvastam millió topikot itt is és az ubuntu.hun is és a más irányú jó tanácsokat meg mentettem magamnak el, hogy legközelebb tudjam megoldani .
Új hozzászólás Aktív témák
- PC Game Pass előfizetés
- Eredeti Microsoft termékek - MEGA Akciók! Windows, Office Pro Plus, Project Pro, Visio Pro stb.
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Antivírus szoftverek, VPN
- iPhone 13 Pro 256GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4383, 100% Akkumulátor
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
- BESZÁMÍTÁS! ASRock X870 R9 7950X3D 32GB DDR5 1TB SSD RTX 4090 24GB Be quiet Pure Base 501 LX white
- LG 65C3 - 65" OLED evo - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox!
- Apple iPhone 14 / 128GB / Kártyafüggetlen / 12HÓ Garancia / Akku: 85%
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

