-
Fototrend
Először is megkérünk minden kedves kollégát, hogy kérdés előtt a téma összefoglalót olvassa el.
Új hozzászólás Aktív témák
-
chab7
addikt
Nekem Aphrodité szülőhelyén teljesen jól működött a Defy gps-e. Mindenfelé azzal navigáltunk (net nélkül).
Mivel olyan telót szeretnék ami nem rosszabb a mostaninál, így a kínaiak kezdenek kiesni a gps miatt, mert legalább ugyanolyan legyen mint volt a Defy-ban. Eleve a Lenovok voltak képben (P770/P780/S750)
Mert ezek azok amik jobbat többet tudnak a Defy-nál. (A P770 kijelző karcolás teszt videó óta bízok mindegyik kijelzőjében, pedig a P770 még csak nem is gorilla, de amit kapott késsel ollóval és csak egy két pici karc volt rajta - na az meggyőző (ilyen strapa használat közben úgy sem lesz).
A túrázás közbeni térképes navigáláshoz pedig a nagy akksis P széria miatt szűkült a kör (S750 ugyan ip67, de a Defy sem ázott, csak vagy 2x mikor megnéztem nincs-e Aphrodité a habok közöttde mivel nem találtam, így a következő telónak ezt nem muszáj tudnia.
Ha most lenne a zsebemben (azaz számlámon) 35-40e huf - mint ahogy nincs - akkor már gondolkodás nélkül a P770 lenne megrendelve, mert ahhoz a kevés játékhoz ami nálam megy bőven elég az a vas, minden mást pedig nagyon szépen vinne + azt jó sokáig tenné hálózati áram nélkül, kint a szabadban ahol én a telefont eleve használom.
De pénz nélkül most muszáj leszek egy itthoni szolgáltatós telefont "venni" (azaz kapni, mert hozzám vágják mivel letelt a 2 évem) és legfeljebb karácsony környékén eladom (+ a Defy-t még most) és becserélem egy akkori P-s Lenovora - hacsak ez az újabb nagyon be nem jön.
Új hozzászólás Aktív témák
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Apple iPhone 13 Pro Max - őnagysága
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Hálózati kábelek és szerelésük
- Revolut
- Macska topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Megjelent a The Last of Us Part 1 PC-s kiadása
- További aktív témák...
- ! 1 ÉV GARANCIA ! Független Samsung Galaxy Z Fold 3 256GB Phantom Silver. WWW.TRUSTPHONE.HU - FLP393
- Újszerű Xiaomi 13T 8GB+256GB 1 év Garanciával! Alpesi kék!
- Samsung Galaxy s23 256GB !!! (Snapdragon Gen 2-es SOC) Cream színű gyári gari + carbon szálas tok.
- Xiaomi 14 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S23 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! Dell Inspiron 5405 - Ryzen5 4500U I 8GB I 256SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Vidd haza a jövő RAM-ját már ma!
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Csere-Beszámítás! Gamer PC Számítógép! R9 3900X / RX 6700XT / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 3000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest