Keresés

Aktív témák

  • vilma27

    tag

    Minek is erőlködtem? Most komolyan. Csak magamnak teszek keresztbe mindezzel. Amit láthattam, a "remény" halvány szikráját is csak azért láttam, mert látni akartam. Ma sokalltam be. És én hülye tényleg, belegondolva mit leműveltem kedden? Nah nem ezt befejezzük innentől kezdve.
    De eleve minek mond ilyeneket? Nahmind1 nem fog tudni érdekelni. :(

    Egy jó hír. Laurával tisztázódni látszik a helyzet. Csak én haragudtam rá, holott tudom, hogy neki is megvan a kis világa, csak egyszerűen akartam volna segíteni neki. De ha nem fogadja el, akkor elfogadom, és hagyom úszkálni. Csak ne legyen többet beteg és ne lófráljon el, és minden rendben lesz :K

    A héten letudtam milliószor millió dolgot. A hosszú hétvégémre hála a kiskatinagybojhoskispapucskájának sok időm lesz. Szombaton irány Debrecen :D :B A többi nap, pedig vége alkothatok. Diófapácolok, festek, és bekel fejeznem a koponyáimat. Persze mellette beosztom azt az előző 7végékhez képesti házifeladataimat. :U Már várom.És olyan jó lesz egy kis nyugi. Még jó időt is mondanak, lehet Laciékkal elmegyünk egy napra a hegyekbe, mert volt róla szó, hogy menni kellene, de szerintem majd esténként megyünk valamerre itt Oroson kinél máshol XD

    Visszatérve úgy voltam ma, hogy semmi nem tudja elrontani a kedvem. Erre sikerült... :((( annyira bosszíncsa az agyamat, pedig nem kellene. Mindegy pozitívat be, negatívat ki... :B

    Ne értsd félre, nagyon szeretem Gaga-t de ez akkora jó kép :Y:Y:Y annyira nagyXD

  • vilma27

    tag

    jah és kíváncsi leszek valamire holnap... de arra nagyon...

  • vilma27

    tag

    nem vagyok normális...
    pont ma mondtam az ofőnek a mostanságbeli zavargásokra, hogy nem törődök másokkal, a fenéken nem. Miért nem jutott ez a mondat hamarabb az eszembe? csak pár perc...
    A fenemódnagy lelkelmbe abba... :(((
    Nem vagyok normális. Begépelem az összes szabályt, amit kell tudni a témazáróra (holnaptöri) és elküldöm FBon az egész osztálynak. Normális az ilyen? még komolyan bűntudatom volt amiatt, hogy nem küldöm el, hogy nekem megvan a többiek pedig szenvednek. Komolyan miért csináltam. Mostanában magamra sem ismerek. Vagy lehet annyira akartam változni, hogy észre sem vettem hogy semmit se változtam. A nagy terv, hogy "bunkó" leszek nem igazán akar összejönni.
    Ok? Ne kérdezd mert nem tudom, de valaki wáááááá

    mondtam ma már, hogy wááááááááááá
    majd később leírok mindent... mindenről...

  • vilma27

    tag

    Lady Gaga - Born This Way

    Olyan jó a szövege :Y:Y:Y:Y:Y
    Lehet beteges, nahés? Nagyon jó lett <3
    áááh de az a zöveg :x

  • vilma27

    tag

    Meglett a százalékos eredménye a próbaérettségimnek. Azt mondtam, ha 75%felett lesz örülni fogok. Így is lett meg nemis. Igaz hogy felette van 78% lett a végeredmény szóbeli nélkül, tehát most meglett volna az 5ös, mert szóbelin tudok rizsázni, egy 90-93%ot biztos kapnék rá, (ha jót húzok, és jót is fogok :P) Tehát bőven 80felett lenne. Mégsem vagyok oda.

    Waiting for the End (Official HD)

    valahogy, annak ellenére, hogy betartottam a magamnak követelteket, nem örülök. A nyelvtanom annyira rossz lett, hogy ilyet még életemben nem pipáltam. Tanárnő is a folyosón mondta, hogy magánórán csettintésre mondom a jó válaszokat, de -.- Mind1is még van 2hónapom, addig a nyelvtant úgy fogom tudni, hogy csak na és egy 65-70%ra felfogom hozni!!!!!!!!!!! Igenis fel! érted? olyat up-olok, hogy majd nézel. Jah nem oberelek :B

  • vilma27

    tag

    Fluor Filigran- Késő

    Miért nem lehetett ennél a style-nál maradni? Mi vezetett hogy lecsicskuljon két kicsi lego-ig???

    Jahj :((( sokkal jobb ez...

    A hétvége megint zűrös lesz, de tegnap (ma) fél2ig egy tsomó mindennel végeztem, aminek nagyon örülök. Beosztottam, hogy melyik napon mit fogok csinálni, és eddig jól haladok. Amiket péntekre tettem be készen is vannak.

    Művtöri (népzene házidolgozat)
    Művtöri impresszionizmus dolgozat
    koponyát kell rajzolni, +befejezni, (nem hiszem, lehet elhalasztom...)
    Biosz témazáró
    Matek témazáró
    Ady-t kidolgozni, tétel
    Babits power point (de majd ráér)
    Olasz 2oldalas fordítás
    Föci hf
    Nyelvtan érv (szükség van-e a teleregényekre?)
    Töri témazáró szerda
    Német Verkehr
    3db német levél, 2007 okt.
    Matek hf

    Vasárnap estére: XD

    A németes cuccok kivételével minden mással ma végeznem kell, mert a vasárnap csak a németé... :D

  • vilma27

    tag

    Tudod-e,hogy mi a bánat?

    Várni valakit,ki nem jön többé,

    Eljönni onnan,hol boldog voltál,

    S szívedet otthagyni örökké.

    Szeretni valakit,ki nem szeret téged,

    Könnyeket tagadni,mik szívedben élnek.

    Kergetni egy álmot,és soha el nem érni!

    Csalódott szívvel is mindig csak remélni.

    Megalázón írni egy könyörgő levelet,

    Szív dobogva várni,s nem jön rá felelet.

    Szavakat őrizni,mik szívedre hulltak,

    Rózsákat őrizni,mik elhervadtak.

    Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,

    Mással látni meg őt,és utána fordulni.

    Hangosan kacagni, hamis lemondással

    Hazamenni, sírni könnyes zokogással.

    S imádkozni,soha ne tudja

    Meg Ő,mi az a bánat.

    Mindenesetre érdekes elolvasni többször...

  • vilma27

    tag

    Különös volt, az elmúlt nap. Minden értelemben és minden téren. Annyi mindenre jöttem rá, és még annyi mindent szeretnék tudni és akarni.
    De ne rohanjunk. Ígéretemet betartva végigtanultam a hosszúhétvégét a keddi próbaérettségire. Pénteken és hétfőn is voltam magánórán. Mindent tudtam ott, Tanárnő is mondta, hogy reméli, hogy ilyen ügyes leszek, a leveleim szépen fejlődtek, és nagyon bízik bennem és szorítani fog. Ehhez képest a keddi napon boldogan mentem be érettségizni és nem éreztem semmi különösebb izgulást, vagy bármilyen más negatív érzést. Jó dolgok vettek, körül és "1-2" látvány akkor nagyon is jól esett és örült a szívem nekik. Előtte és utána is. De az írás alatt az olvasásértésem nagyjából jónak éreztem, ahogy szokott. Vagy tudom, vagy nem. A nyelvtant. :Y akkora szívás volt, hogy olyat else merj képzelni. Nagyon nehéz és gáz volt, ahogy a végeredmény is. Mint kiderült 50%körül volt a nyelvtani része és ez a csoportból a jobbak közé tartozott. A magnóm egész jól sikerült, nem volt nehéz, annak nagyon örültem, ahogy a 2 levelemnek is. Bár ma levedte a fejem Tanárnő, mert mondta, hogy pl a nyelvtant is magánórán így csettintésre kikenem, mostmeg? :F A levelekbe is, nem lettek rosszak, főleg a többiekhez képest, de abba is ejtettem 1-2 nagyobb "bivaly"hibát XD (by Vilmó új szava XD). De még van egy pár hónap hátra, most tudom, hogy keményebben kell majd tanulnom rá, és meg is lesz.

    Mostanában egy új mesét néztem. Mint kiderült csak 24 részből áll, így tegnap be is fejeztem. Annyira szar egyébként, hogy már jó. De komolyan... A címe Lovely Complex. Az elején nem is akartam végignézni, mondom miez? én nemnézek ilyeneket. De azután csak beindult a történet. És nem is tudom megmondani, hogy miért is néztem végig, de valamiért nem tudtam nem nézegetni.
    De így azért jó, hogy végignéztem, mert "tanultam" egysmást belőle. Pl, egy nagyon fontos tulajdonságtól eddig, el-eltekintettem, nem adtam neki különösebb jelentőséget, holott nem tudom miért nagyon is kellett volna. Ez az őszinteség. Nem olyan jelentésbe ahogyan Te most gondolod. Az nekem is oké, és naná, hogy fontos. De önmagával kapcsolatban valaki igenis legyen őszinte. És úgy kell elfogadni a másik félt ahogy van teljesen és egyszerűen a maga valójában. Tényleg különös, hogy erre még nem gondoltam.
    De nekem is vannak olyan emberek, akiknek nem merem, vagy nem akarom megmutatni az igazi énemet. Nem sokan ismerik, de akik igen azok így szeretnek. Ezt egyikőtök mostanában nagyon is érezteti velem, és az utóbbi zűrzavaros események után ez nagyon jólesik tőle. Nem titok, hogy ki ő, de biztosan rájöttél már, hogy ki...
    De vannak olyanok akik meg el is távolodnak. Ami még szerintem (nekem) kapóra is jön, és nem bánkódok miatta annyit mint egyébként ilyen esetben szoktam. Átértékeltem és arra jutottam, hogy jobb lesz így.
    Ilyen vak lennék? Régen jó emberismerőnek tartottam magam, de egyeseknek egyeseknek egy álarc lebeg a szeme előtt, és általa mindvégig rejtve marad és az álmagát mutatja felénk. Ez így ne jó, és nem tűröm. És nem is tudom, miért csinálja

    Mindegyis, a lényeg, hogy tényleg az a fajta őszinteség számít, ami miatt te önmagad vagy,

  • vilma27

    tag

    Rango

    Akkora jó ez a mese. Imádom a karaktereket, a hangot (Johnny <3) annyira jólesz. Jövő7végén, meglesz a programom. :K:K:K

    Nahjó itt a magyar, de az nem egy nagy durranás Johnny hangjához képest. Imédom őt, mondtam már?. Ne felelj! XD
    Rango

  • vilma27

    tag

    3napos elzárásom megkezdődik. Nem jövök úgy a géphez, ha nem a német kellesz hozzá. Itt leszek persze, szótár stb..., de nem terelődhet el a figyelmem. 1dologra fogok végig koncentrálni....
    Most kezdem :B:B:B:B

    Jó 7végét mindenkinek ;)

    King Arthur - Soundtrack Compilation

    megunhatatlan sóóónd-om :U

  • vilma27

    tag

    OMG - Conor Maynard

    Azt hiszem, őt lehetne őstehetségnek nevezni.
    Tegnap felvettem FB-ra és mostanra vissza is igazolt. Akarok írni neki, egy üzenete, de még várok egy kis segítséget Művésznőtől. Így prób.érettségi előtt ;)

    Kryptonite - Conor Maynard

    És csak találom a jobbnál jobb számait. Hát lehet, hogy bekúszik a 2.helyre?

    Run (Conor & Anna)

    Bocsi, hogy ezzel van tele a blogom, de muszáj :D

  • vilma27

    tag

    Jövőhéten próbaérettségi :Y:Y:Y
    kicsit megnyugodtam, mivel amit itthon gyakorlok megnyugtatóan jól sikerülnek, 80-84%-osak, és ehhez, a szóbelim csak javítani tud :B
    Hétfőn, hogy voltam különórán, épp kérdezni akartam, mire tanárnő megkérdezte, hogy nem-e akarok menni még pénteken. Már szinte belém lát. :D De tényleg. Ma megkérdezte, hogy hétfőn is ráér 1órát, ha úgy van menjek be nyugodtan, csak szóljak neki pénteken :)

    Sajnos meghalt a kiskutyája, nagyon sajnálom, mert nagyon szerette. Énis láttam őt, Kavics volt a neve, kis aranyos palotapincsi-féle volt. Nagyon védte Tanárnőt. Még 1x majdnem meg is harapott, mert felálltam az asztalnál, mikor nyáron oda jártam különórára. De nem tudott kárt tenni, bennem. Iszonyatosan szerették egymást. Remélem, valahol ott van az én elvesztett szeretteimmel :K

    Tehát még a "kedd" előtt egy nagy hajrát bevetek, hogy tényleg minden tutifrankó legyen :B

  • vilma27

    tag

    Azért ilyenkor illik kirakni, hogy "muszáj lopnom egy zenét" vagy valami hasonlót. :(((
    Hiába mondtad, azt még illett volna odabigyeszteni, ha már a vers aljára is odatetted a forrást...

  • vilma27

    tag

    100x jobb ;)

    Enrique Iglesias - Tonight (I'm Lovin' You) feat. Ludacris

    ki Ő? :F :Y:Y:Y

    ezen :Y:Y:Y

    Rihanna - Only Girl (In The World)

    nagyon tetszik a hangja, keresgéljetek, nagyon ajánlom.

    Írom a bejegyzést és folyamatosan keresem és találom a jobbnál jobb számait:

    Use Somebody - Conor Maynard

    Toni Braxton - Yesterday (feat. Trey Songz)

    Mindet tessék végighallgatni !!!!

    Bruno Mars - Just The Way You Are

    Nem tudom miért simogat engem most ez a hang. Találtam, megnéztem, megszerettem.

    If I Were a Boy (Conor & Anna)

    Az összeset betehetném ;) :B

    Almost Lover - Beckie Eaves ft. Conor Maynard

  • vilma27

    tag

    Csubakka

    Ahogy ígértem itt van Csubi. Tudom elég furcsa név egy macskának. De a furcsaság nem ér véget, mert egyébként lány macska XD. Nagyon szeretem, mert iszonyat szép és kedves és igaz, hogy annyira nem szereti az ember társaságot és a szeretgetést, de engem megtűr.
    Rengeteg macskámat vesztettem már el eddig. És már nagyon régóta megvan nekünk akis "kócostársam".Egyébként az ő párja pedig Dart-Veder. Róla nincs is képem :Y nah ami késik nem múlik... :)

    __________________________

    Bogyó. :B Ha volt macskám amihez tényleg ragaszkodtam akkor az ő volt. 3-4évig volt velem. Már nem is emlékszem. Vele kezdtem meg a gimis éveim és nemsokkal azután egyszer már nem jött haza. Remélem valahol azzal a kis ravasz szemeivel egy végtelen mezőn újra szaladgál és játszik a "mizizinnel" ;)

    __________________________

    Hercegnő
    Sajnos ő és a párja, Paraszt ételmérgezést kaptak. :S elég szomorú sors 2 pintynek. Hercegnőt meglehetett fogni, mindig röptettem a szobámban, hányszor bement olyan helyre, hogy órákig átkellett miatta rendeznem a szobám XD

    Róla csak ez az egy képem van, amikor elhoztuk a hordozhatókába, nem tudom a többi merre lett? :F

    Egyébként jelenthetem, hogy Tessy-baby meggyógyult :K Annyira boldog vagyok :D
    Nem tudom miért kötődök én ennyire az állataimhoz, és miért ráz meg amikor elveszítem valamelyiket is.
    Olyan házban nőttem fel ahol nyüzsögtek az állatok. Ez részben nekem köszönhető, mert mindig hoztam innen-onnan, minden szülinapomra szinte csak azt kértem anyáéktól. Döntő többségében tényleg miattam lett "állatkert" a házunk. A halaimtól kezdve a madarakig. Most is vannak, nyuszik is, Őket mondjuk nem én találtam ki. Annyira nem kötődök hozzájuk, de apáék a húsáért tartják. Én nem eszek, sose ettem meg a nyúl, szarvas vagy különböző vad dolgokat. Egyszerűen nem megy. Már a disznó se nagyon megy le. Alapból száraz nekem, de én megmaradok a csirkénél.

    Hogy keveredtem a képektől az evésig XD
    össze-vissza beszélek...

  • vilma27

    tag

    Attól eltekintve, hogy elszoktam kicsit tőle, és az i'yen stílusú zenéktől most szívesen hallgatom ezt ;)

    Rihanna - S&M

  • vilma27

    tag

    :Y:Y:Y:Y Jövőhéten kedden próbaérettségi. Hát nem mondom, hogy már most ugrálnak a kis majmok a hasamban. Pedig, 1 nem is rendes érettségi, 2 semmit nem jelent ez. Mégis, kicsit tartok az egésztől. Lehet, hogy nem kellene?
    Több félelmem jön mostanában elő. Nem csak erre értve. Ha már felhozódott ez a téma.

    De egyébként a mai nap jó volt. Igen, azt hiszem mondhatjuk ezt. Sokszor fog felhozódni a német téma, aki nem akarja ne olvassa. Ma magnóztunk, és befejeztük a leveleket. Azt hiszem ezekkel felfogom tudni hozni, 80%-ra a szintzáróm, és megnyugodhatok. Eddig is szorgosan tanulgattam, de ha valamikor most még keményebben kell rákapcsolnom. a 85%-az nekem egy kitűzött célom az érettségin. Jobb lehet, de rosszabb a-a.

    Olaszon kikaptam dogát. elég fényesen sikerült, csak úgy mentek a piros tollnak az ívelt vonali a közepesemen. Csütörtökön kilehet javítani, illetve lehetne, de nem akarom, vagy nem tudom, hogy akarom-e kijavítani. Majd meglátom szerdán, hogy hogy vagyok. Nagyon nem kellene most keverni a szezonos fazont.

    A pillanatban találtam:

    Budget Meeting - Hans Zimmer

    tessék végighallgatni!!!

    Jahj de imádom ezt a fickót <3 :B nincs nála jobb ;) a listavezetőm :K

    Szünetben odamentem Danteszhoz (magyar-töri tan) és megmondtam, hogy 7végén power pointosan csináltam meg a kiselőadásomat Kossuthból. Annyira odáig volt, sőt még megsúgom neked, csak neked, hogy még, figyelsz? nagyon halkan mondom ám, hogy még vissza is volt. Örült neki, és így ha jól csinálom a dolgaimat, nem kis hanem naplós 5ös fog bekerülni. Még majd felelek majd majd 1x és lestabilizálom már most az évvégi 5ösöm. Így egy tantárgy kipipálva lesz :K ...

  • vilma27

    tag

    Huhuhúúj...
    Azt hitted mi? ;]
    De cseles ez a Vilma ;)

    Tehát, arra a következtetésre jutottam, hogy: P egy iszonyat szép, Művésznőhöz méltó szöveget, "darabot" alkotott. Lelkének egy részét, szeretetének egy "töredékét" írta még le. Kívánom neked Művésznőm, hogy legyen még sok-sok hasonló pozitív könnycsavaró élményben részed.
    Számomra is egy kis enyhülést jelentett ez az egész esemény, mert a M-V közti feszültség, úgy gondolom, hogy ha nemis teljes mértékben de oldódni látszik.

    "egy érdekes, néha csacsi, kicsit butuska de nagyon jól áll neki"
    Ha ez kell P-nek, akkor tényleg maradj csak ilyen, és tudod jól, hogy mi így szeretünk.

    "Nem volt egy könnyű eset..."
    az biztos, sose az... :D <3

    "Gyere ide másik száj! Érints meg!"
    A könnyfakasztós rész után, akkorát nevettem, olyan édes ez a szöveg, a röcsögepusztaikalászméz ehhez képest "szamóca"
    ;) sokat sokat és sok-sok sokat :K

    u.i.: várom a többit is ;)

  • vilma27

    tag

    Avril Lavigne - What The Hell

    De jó lett ez a szám :Y, régen "jelentkezett", vannak előző számai amiket nagyon szerek, mert a általános iskolai éveimhez fűződnek, illetve annak az utolsó szakaszára :D

  • vilma27

    tag

    Művésznőmnek:
    Még nem mondtad el a teljes storyt. Addig nem tudok sokat szólni, mert nem hagyok félbe semmit, nem szeretek, tudod jól.
    De jelentem elolvastam, megnéztem FB-on, és arra következtetésre jutottam, hogy...

  • vilma27

    tag

    Pénteken megcsináltam egy nagy rakás dolgomat. Matekhf. Lapra kellett csinálni, és nekem 4oldalas lett. Kelett is, mert hétfőn témazáró (ez az 1ik amit a köv.7re halasztottunk)
    Törit kiírtam, azis 2oldal lett. És egykis térképsimogatás. ;)

    Szombat: Ady - Vér és arany című versét elemeztem, (nagy kedvel :(((). Megcsináltam ugye a power pointot. Még ezután csinosítok rajta.
    Ma a virágaimat meglocsolgatom, porszívó és teljes gázzal német. A hét után nem engedhetem meg magamnak. Tudom, hogy ez először és utoljára fordult elő. Szavaknak, nyelvtannak és a szokásos 3 levelemnek nekiállok.
    kivéve 14.35, amikor Reszkessetek betörőket fogok nézni a coolon :B Ez "trilógia" ami számomra megunhatatlan. Igaz, az én kedvenc részem a 2, mindig kötelező karácsonyi film nálam. Én ezen nőttem fel, és a karácsonyokat juttatja eszembe :B
    Jahj és a Verkehr-közlekedés témakört megtanulni a szóbelihez, és szerintem, ha ma megtanulom holnap fel is mondom. Ami természetesen 100%os lesz. Nem engedek, 1%-ot sem. Tökéletes lesz. :K
    Nah megyek is, mert dolog 1000.

    jahj még 1 bejegyzést írok gyorsan: -->

  • vilma27

    tag

    1hete, (asszem) nem írtam. Kész hulla volt ez a hét, és nagyon sok olyan dogát elhalasztottunk, ami a hétre lett volna beígérve. Most 7végén tanulhatok látástól vakulásig. Ráadásul Anya befogott "bejárónőnek". Nem vicc ez a nevem is itthon. Minden nap megkérdezni, hogy:
    "-na mivan nem jött ma a bejárónő?"
    :((( Nem szeretem, mert a mosogatást ki nem állhatom. :F nem tudom, nálam ez olyan dolog, amit nagyon de nagyon de nagyon nem szeretek. Ne furcsálld, ha ismersz akkor tudod miért. Jó, olyan szabályszerű oka nincs, de akkor is. Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen kimondva nem szeretek.

    Tanulás... :F hol is kezdjem
    maradjunk a németnél.
    Kedden voltam tanárnál. Pont azon a napon dicsért meg, hogy mennyit fejlődtem, főleg a levélírás terén. Nagyon örültem és Anyával együtt végeztünk, így értemjött és együtt mentünk haza. A kocsiban olyan elégedettséget éreztem, hogy végre látok valami eredményt. És nem csak én látom ;) ennek kimondhatatlanul örültem ennek a fajtaérzésnek.
    Aztán szerda... tudni kell, hogy szintzárót írunk. Szerdán jött a nyelvtan írása. Ilyen pocsék, feladatot... nem is a feladat volt pocsék. Olyan hihetetlenül rosszat írtam, hogy mikor Tanárnő közölte az eredményemet, majdnem szó szerint elsírtam magamat. Komolyan... Eddig az olvasásértés és a nyelvtan 46%os. Akkorát néztem :Y Sosem írtam még 60% alatt sem. Tényleg a könnyejtés szélén álltam. De kijavítom, a szóbelimet 100%osra megtanulom, és a leveleimet is 90%ra. Így egy olyan 80-ra felfogom tudni hozni. Az érettségin egyébként 85%-ot várok. Majd közlöm az eredményt.

    De kanyarogjunk vissza a keddre. 2hete nincs Bebus (ofő). Nagyon hiányzik már nekem. Elvileg beteg :S Már nagyon szükségem lenne rá. Nem tudom... Szeretem ha az iskolában van. A legjobb ofő akit csak kaphattunk. 1 tanár lenne még, Jeles, de neki osztálya van. igaz végzősök, de ha 2 osztályfőnökünk lehetne, akkor én személy szerint őket szeretném. Senki mást.!!!

    A szerda egy gyilkos nap volt. Mint említettem német... azt ebben a bekezdésben hagyjuk. Elég volt egyszer leírni. Bioszból is "írtunk". Nem rendeset, de aki kérte a jegyét annak beírta. Nekem 4es lett. Naná, hogy beírattam. Nyelvtanból is írtunk. Szerintem jól sikerült. :K Illetve nagyon is remélem.

    Csütörtökön portás voltam. Úgy el-el voltam lent. Csináltam ezt, csináltam azt, térképet simogattam, (ahogy a kodizoli mondaná), zenélgettem. Elkértem Művésznőm fülesét mp-stül. :B és találtam 3 számot, amik nagyon is megtetszettek:

    Danity Kane - stay with me

    Darcy's Letter

    /U]

    és a 33-as szám aminek nem írtam fel a címét :U... még (ez célzás :P;) )

    Föcidoga elmaradt, mert szokás szerint kevesen voltunk. Egyik fele beteg, a másik a lógós banda. De ettől függetlenül élveztem a föcit. Annak ellenére, hogy sokszor nem XD A legjobb, hogy akarva (un)akaratlanul kics*sztem az egyik osztálytársammal, aki már nagyon a begyemben van. Nem csak nekem. De vannak olyan dolgai, kifejezései, reagálásai amik olyan szinten irritál, hogy.... uhhhh:((

    Péntek?___megtudtam, hogy a múltheti töritémazáróm 5ös lett. Az én csoportom kivan javítva, és abból csak nekem 5ös :K Kicsit örültem neki, mert így le vagyok stabilizálva egy időre. Meg most Kossuthból power pointos zizit csináltam (tegnap) Ami egész jó lett, igaz 3órát simán ültem felette, de megérte, vagyis nagyon remélem, hogy megfogja ;)
    Németből leveleztünk, de az jól ment, szerintem a 90% meglesz. Holnap kiderül :B Az irci leamortizál. Péntek, utolsó 2 óra, ráadásul 2irci, ha ez nem elég Ady-t vesszük. Ha van költő akit szó szerint utálok akkor az ő. Csütörtökön is azért ültem be, egyrészt mert Móni-ka megkért, mert beteg, másrészt Csinszka-szerelmet vették. Hála a jó kápsztatorzsának a csutkája, hogy portás lehettem :R

    Így telt a hét. Hosszú volt meg nemis, dogás volt meg nemis, és jó is volt meg nemis. :K:N

  • vilma27

    tag

    Egész jól haladok a feladatokkal, amivel megbíztam magam a 7végére. Akkora takarítást csináltam ;) Mára marad a nyelvtan tanulás és délután szokásos német, de olyan 5ig, mert utána megyünk, most nincs kedvem semerre se menni ma. Voltam eleget a héten mindenmerre. Olyan jó, hogy hétvégente kicsit nyugi van. Nekem ez annyira kell, a sok városi idióta miatt (kivéve aki miatt nem :P). Virágokat akarom még most reggel rendbe szedni. Az idő is jó. Jahj meg tegnap elfelejtettem egy helyen kitakarítani, de az 10 perces meló. Ezután megcsinálom. A rajzos cuccoknál. :B
    Matekból gyakoroltam és nem tudom, néha megy néha nem :F Majd beindul azis. :U

    Ma reggel: Anya - Apa - és a Nővérem akkorát veszekedtek, hogy :Y Úr isten. Én a dolgozóban voltam és végighallgattam az egészet. Apropó itt is ki kellene takarítani. De visszatérve, már megint odáig fajult a dolog, hogy külön. Mondom mi :F azt, úúh bele se gondolok. Ritkán fordul elő ez. Mert jól megvagyunk, és szeretjük egymást, de ez... Ilyenkor nem is kétségek merülnek fel bennem, mert kizártnak tarom, hogy a szüleim elváljanak, de mégis mindig összeszorul a gyomrom, hacsak bele kell gondolnom.

    Tessy-kével még mindig nincs előrehaladás. Az a baj, hogy reggel jólvan, csak estére punnyad be. :S Meg szegény, őis a kutyakislányok életét éli. Lehet őis görcsölős. Össze is piszkította a lepedőmet. De annyira rossz ránézni esténként. :( Kívánom innen is neki, hogy gyógyulgasson. :K Fel a fejjel kislány ❤❤❤

    Tegnap este Orsikával olyan cunci játékot találtunk a gépen. 2en is lehet játszani vele. Ilyen snake, csak kicsit másképp :P Nagyon tetszik, és majdnem végig is tudtuk vinni, de a végén sosem jött össze. Nah majd ma ha megyünk le hozzájuk. Mert úgyis ma mi megyünk.

    Nah rohanok, dolog megint ezer. Csubinak ki kellene fésülnöm a szőrét, mert iszonyatosan össze van gubancolva. Őt nem is mutattam még be. Ő az egyik macskám Dart-Veder mellett. Így lett ő Csubbakka. Ez azért különös, mert lány XD Pedig egyébként külsőre egy igazi díva. Nem hazudok. Majd ha itthon lesz a pendrivom akkor mutatok képet :P Annyira édes egy macska. Kora ellenére kis méretű, és hatalmas a bundája. Sok is van belőle, így olyan mint egy szőrlabda, mégis a feje, annyira kitűnik, hogy az megadja az eleganciáját. Én nagyon szeretem őket. Bár Veder nagyúrhoz nem tudok sokszor hozzáérni, mivel nem engedni. Ő az elérhetetlen XD De ő viszont hatalmas. Olyan hosszú az a macska. Ráadásul fekete, tehát abszolút lehet Dart, nevét mégsem innen kapta. Szegény egy időben furcsán vette a levegőt, mint ahogy a filmeben is, és így lett Veder nagyúr XD Vicces volt. De már elmúlt. Egy szőrcsomó lehetett az oka. Időnként vissza-vissza jön ez a hang, szóval lehet hogy a szőr a bűnös :K

    Majd bemutatom a többi állatomat is, de az nem ma lesz :B bye

  • vilma27

    tag

    P!nk - F**kin' Perfect

    Tőle az egyik kedvencemmé vált ;)
    lehet hogy kitettem már? nem emlékszem XD

  • vilma27

    tag

    teendők 7végére:
    -nyelvtan érv
    -matek gyakorlás
    -német levelek, gyakorlás és szavak tanulása
    -töri hf, fgy
    -föci térkép simogatás XD ahogy a zolib'á mondaná :B
    -biosz feleléshez felkészülni (javítani)
    -művtörit befejezni

    -takarítani
    -írni Lacának feladatokat (és írni a csüt.röl)
    -virágaimat lerendezni
    -selejtezni (ha tudok, mert általában sose tudok XD)
    -marad a mosogatás, ahogy mamának megígértem

    ;)

  • vilma27

    tag

    Vége a hétnek. Hamar elment most így visszanézve. Televolt feketével és fehérrel is. Annyira jó, hogy vége. Nem bírtam volna ki még több napot :O pihenni, filmezni szeretnék. A filmezés a héten össze is jött, de pihenésről csak esténként mikor az ágyikómba fekszek és aluszkálok, mert mostanában olyan könnyen megy ez, ami régen nagyon is nehezemre esett. Most a fáradságtól és a kimerültségtől mindig elalszok.
    Mondjuk így is van tennivaló a 7végére, de azért annak a tudata, hogy holnapra nem kell ébresztőt állítanom az most nekem ááááá mindennél több. Nah ez így elég erős de valahogy azért el lehet képzelni a helyzetem. Megírom ezt és megyek aludni. Nem bírom tovább. Muszáj, kell, akarom, kötelező, elengedhetetlen, ;)
    Jahj saját magam fárasztom le... XD
    Nah mind1

    JAAAHJ :Y majd kihagytam a nap legjobb (számomra) hírét :B
    Annyira örültem/ök neki, végre látom, azt az eredményt amire már régóta várok. Végre beérett a kemény munka gyümölcse. Németből írtam 3 érettségis levelet, amit még hétfőn adtam oda a tanárnak. Mára kijavította. 1rövid 50-80 szavas és 2db 100-120 szavas levél. Akkora jó az eredményei:
    a rövidnek: 10/9-et értem el ;)
    1ik hosszú: 23/21
    másik: 23/19 itt kicsit sok nyelvtani hibám volt, de a lényeg, hogy tanárnő is mondta, hogy ezek eléggé jól sikerültek :K

    Mivel föciből az előző dogám (Európa ország-főváros) 2es lett, így ma mindenképp kiakartam javítani. Németen meg is tanultuk Mónival. Eléggé furcsa módon. pl.:
    Monte Negró, a Negró az egy cicanév, a fővárosa Podgorica - Podgocica, stbb... alkottuk a jobbnál jobb dolgokat.
    Koszovó? XD ez az 1ik legjobb: Koszovói prosti --> Koszovó - Pristina.
    Jer mán Örménybe, Jereván XD
    XD stb... XD
    Tehát ma is írtunk, és utána ki is javítottuk. Jelentem, hogy 42/39-et értem el, így 5ös lett. Ezzel kijavítva a múltkori 2esemet

    A többi "mellék" tantárgyból is kellene produkálnom valamit, mert amióta azt mondtam, hogy csak arra koncentrálok ami kell, azóta a többiből leeresztettem. Bioszból is van már egy 2esem, :S
    Lehet hogy a nyelvtan nem selejttantárgy, de abból se állok valami fényesen. Írtam egy érvelést és be is adtam. Az állatokon való kísérletezések volt a téma. Azt hittem, hogy tök jó, és nekem nagyon tetszett amit írtam így be is adtam. Erre 1 hét múlva kikapom 3as :Y mi? 3as? Most is megfogom írni és beadom, mert nem mehet ez így tovább.

    Össze kell szednem magamat!!!! és össze is fogom.

  • vilma27

    tag

    Anyával megbeszéltem, hogy nyáron elvégezhetek egy műkörmös gyors tanfolyamot. Nagyon tetszik az ötlet. :C És majd egyetem mellett a későbbiekben egy mellékes keresetnek is jól fog jönni. Ha csak az albérletem tudom kifizetni akkor már azt mondom, hogy megérte. Heti 3-4ember alapból szerintem elég. Kézügyességem és tehetségem is megvan hozzá. Így anyuék válláról letudok venni 1 gondot. Nem értem, hogy a nővérem miért nem keres valamit. Igazán csinálhatna valamit, amivel besegít...

    :O Mamának megígértem, hogy minden nap 1x segítek anyának elmosogatni. Nem vagyok a mosogatás mestere. Nem szeretek, nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé. Fogalmam sincs, hogy miért :F De mivel megígértem neki, így megpróbálom megtartani. Mondta, ha majd megyek hosszabb időre hozzá akkor ő főz én mosogatok. Mondtam hogy oké. Nagyon számít rám, jahhjj csak lenne már nyár :O

    Tessy beteg lett. Nem tudjuk mi baja. Ha nem javul semmit elvisszük majd állatorvoshoz, mert ami most van nem állapot. Szegény iszonyúan kivan. Testileg kész roncs, remeg a kis lába, lázas és meg is van rendesen fázva. Csak nehogy rosszabb legyen. Nem akarom, és nem is lesz. Tuti megfog gyógyulni :B Muszáj lesz neki. Nem is tudom, mi lenne velem akis alvótársam nélkül :O

    Tesin 2x5öst kaptam röpire. Mi mást ;) Nagyon is szeretek röpizni :K A másik matek témazárót és a töri témazárót megírtuk. Olyan büszke voltam magamra, mert "mindig minden körülmények között" mindent (:P) ismétlem, mindent tudtam mindenből. Annyira jó érzés volt. Igazság szerint a matekkal 20perc alatt kész voltam. Kíváncsi leszek hogy mi sül ki belőle. A 7végén semmit nem gyakoroltam rá, de úgy voltam vele, hogy tudom én, mit tanuljak... XD Tegnap este át akartam nézni még a törit még1x, de valahogy se kedv, se hangulat, se semmi nem volt hozzá, így az ágyam mellé téve lefeküdtem 9kor csicsulni :B igen csicsulni XD Másnap azaz ma, a töri órán kikaptuk az üres lapokat. Valahogy úgy éreztem, hogy nekem nem kell átnéznem a törit. És igazam is lett. Mindent tudtam abból is. Pedig nem nagyon erőltettem meg magamat. 1x akartam puskázni, mert nem voltam biztos, hogy a kis-esszéhez mindent leírtam, de azután úgy döntöttem, hogy szépen vissza csúsztatom a füzetem vissza a padba és nem néztem meg. És végül kiderült, hogy mindent leírtam, amit le kellett :U Annyira jó, hogy mindent szinte a kisujjamból húztam ki. Büszke vagyok mostanában magamra. Nemcsak a mai napot. Hanem úgy egészéében. Majdnem a vágányomon van a vonatom. Még egy kicsi és minden tökéletes lesz. Igazából az a kicsi tényleg kicsi, mert elég jelentéktelennek tulajdonítom.
    A lényeg, hogy, megy minden mint a karikacsapás. ;)
    Mára ennyi, mert megyek német de előtte, még egy jegeskávé ;);)

    Nem bírom ki wáááááá :O:O: most kell most most most

    Karib4 előzetes

  • vilma27

    tag

    “Gyűjtjük az adatokat, dolgokat, embereket, ötleteket, “mélyenszántó tapasztalatokat”, anélkül, hogy megértenénk lényegüket… De néha eljönnek más idők is. Amikor megálljt parancsolunk magunknak. Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk, és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek.”

    (James Carroll)

    Brother Bear: Look Through My Eyes

  • vilma27

    tag

    :O ÓÓH de hamar elment ez a 7vége wáááá
    Most megyek takarítani a szobámba, utána ebédig német és délután teljes gőzerővel történelem témazáróra kellene koncentrálnom. Egy filmet beiktatok megint, szerintem mivel tegnap a gyűrűk ura 1 bővített változatát néztem ezért folytatom ma a 2.résszel. több mint 3óra üldögélve. De viszonylag még jól is tűrtem ;)

    Jah és néztem a sulim honlapját és mit találtam: :Y:Y:Y

    Hogy egy a Vilma milyen ügyes ;)
    most is akarok keresni egy jó pályázatot, mert a továbbtanulásokhoz ezek mind jók. Pláne a reményeim szerinti végleges sorrendemhez :B

    Lauryn Hill - Everything Is Everything

    a zenét ne kérdezd, ilyenem volt XD

  • vilma27

    tag

    Egész nap nyúzott valami. Semmihez nem volt kedvem, amihez igen amúgy ahhoz se az meg nem volt ott. Ki érti ezt :F
    Semmit nem tanultam előző nap a mára, de irciből mégis az én nevem hangzott el a felelők sorából. Nem lepődtem meg, mert várható volt, mégse tanultam. Így kimentem hősi harcot vívni. Egész ügyesen forgattam a kardot, így remélem az eredménye is meglesz.
    Németre is mentem délután, és sokszor dicsért meg tanárnő és olyan jólesett és látni, hogy tényleg nem hiába, hát ha nem is töröm, mert túlzás de most már azért kezdek felvenni egy ritmust és a közeljövőben igyekszem gyorsítani is azt.
    Utána nem hazamentem, hanem a körútra az egyik ismerősöméket felhívtam, hogy nem-e zavarom és nagy szeretettel vártak. Így kisétáltam és ott vártam meg míg apa érte nem jön. Beszélgettünk, ettünk, és meglepetésemre olyan hamar elment az idő és máris csengettek. Megjött apa :Y de nemcsak ő kis családom is :B Leültünk és közösen tovább beszélgettünk. Hamarosan hazajöttünk és most vagyunk a mostban XD

    Irány tanulás
    csók (K) jó7végét!!!! ;)

  • vilma27

    tag

    Miley Cyrus - Every rose has its thorn

    Komolyan mondom, egyre jobb számai vannak ;) Ennek speciel a szövege ami nagyon tetszik. És van egy rész ami eszméletlen szép és akárhányszor meghallgatom mindig vele éneklem :P

    Nagyon szép a haja, amúgy smink nélkül elég kiábrándító, de azért akkorát nem koppant...

  • vilma27

    tag

    Nemrég úgy gondoltam, hogy selejtezek. Nagy takarítást akarok csinálni ami még most is él, csak nagyon lassan megy. Valami miatt mindig elakadok valahol és utána visszaterelni magamat nagyon nehéz. Nem mondhatom, hogy mások terelnek, mert amilyen makacs vagyok úgysem engedem. Lehet pont ez a hiba? Azért, hallgatok én másokra, szívesen meghallgatnak meg minden és énis jó hallgatóság vagyok de lehet kellene egy olyan emberke akinek mindent elmondhatok. Mióta nem járok külön énekre már fél éve :Y hogy így megy, sokkal stresszesebb vagyok, mind én mind az életem. Most nem vagyok semminek a részese, holott nagyon szeretek csapatban lenni és együtt lenni olyanokkal akikkel ugyanazt csinálhatunk. Elég széles körben mondhatom ezt, mert mindent szeretek csinálni. Sok minden érdekel is és régen ott volt nekem az énekkar, a magánének, a sok utazás és fellépés, a szakköreim és a sport. De mindezek közül az összeset elveszítettem. És majdnem mindet az én nem is hibámból de az én döntésemből. Rossz, rossz döntés volt mind. Egytől egyig. És ha belegondolok, hogy otthagytam, saját magamat cserbenhagyva ezekre a kusza gondolatokra összerezdülök, és moccanni sem tudok. Abban a percben nem is akarok, mert minden alkalommal szomorúság fog el, és nem ereszt.

  • vilma27

    tag

    A héten eszméletlen üreseket írok, leírom mi volt aznap, de semmi tartalmas... De jól van ez így, nem történik semmi. Semmi amit leakarnék írni. Írhatnám megint Nonót, Móniékat, de semmi ugyanaz a mese mint eddig. Pedig szeretném ha már lenne valami haladás...

    Változtatok picit...

    Ma elég furcsa dologra jöttem rá. Teljesen más illetőről mint eddig. Ismered, hisz már régen igaz de szerepelt sokszor a blogban. Kicsit el is gondolkodtam rajta. Nem nagyon mert nem is akartam belemerülni, nehogy...

    Vissza akarok zökkenni a zöld felhőmbe. Az az én világom. Naponta többször is sikerül, de egy tett egy érintés egy pillantás nem enged... Túlságosan befolyásolható lennék? Mondogatom magamnak, hogy nem dehogyis, pedig de. Ennek az oka pedig a fene nagy szívem. Mindig az visz el, és lassan a sírba is.

    Miley Cyrus Ft. Trace Cyrus - Hovering

    Mit akartok, nekem tetszik komolyan. Hannah-s korszaka szörnyű, de kezd nőiesedni, és igaz, hogy így könnyű sztárnak, színésznek, énekesnek lenni. De ő tette jól, pár napja még emlékszem én tiltakoztam, hogy cöhh... ott van papa oszt... De nem mindent ki kell használni és mindenkit. Nekem utóbbival problémán van, mert nekem valahogy nem ment. Kellene egy "mester". Van olyan aki vállalkozna rá? nekem is kell egy Obivan XD

  • vilma27

    tag

    Shontelle - Impossible

    Miért? tényleg lehetetlen az egész...

    "Az összes sebem nyitott.
    Mondd el nekik, hogy amiben reménykedtem, az
    Lehetetlen, lehetetlen..."

  • vilma27

    tag

    A nap eleje még úgyahogy elment. Első órám németen egy olyan nehéz magnót hallgattunk :Y iszonyat volt. Kezdtem megijedni. :S de tanárnő mondta, hogy nem kell megijedni, ettől 100x könnyebb szokott lenni. Így végeredményben 18pontból én 5.5öt értem el. Hát igen ezért ijedtem meg. De kb ez olyan 13-14pontnak felel meg, ha érettségis lenne. Bioszon egy hirtelen dogát írtunk. Mindenkinek rendesen kikerekedett a szeme. Hát nem kell nekem a biológia, de a 4est azért tartani szeretném. De ilyen dolgozatokkal, mint a mai :( dehát majd legközelebb :K
    Nyelvtanon az infó teremben voltunk. Majd bealudtunk. Jó volt a téma, de valahogy nem izgatott egyáltalán...
    Matekból a héten dolgozat várható. Igyekszem egy jó jegyet szerezni belőle. Kell is most :D :B Töri, jöv7hétfőn témazáró. Hát mit n mondjak ennek se örülök. Viszont jó helyen van ha úgy vesszük, mivel utánaváló héten meg Nyelvtanból írunk témazárót a matekot meg ugye letudjuk ezen a héten. Olaszon... belese kezdek.
    Likasórán pangás, Tesin felhúzom magam téma ment. Nem a játékon, bár az is közrejátszott, h ne múljon el az érzés, de én ezt már nem bírom.... :O
    Hazamenet a buszon majd elaludtam, fáztam, szomjas voltam, és a nénikék ott sustorogtak olyan hangerővel. Azt hitték nem hallja a busz, de szerintem még a sofőr is meghallotta... ppf
    Ez volt ma...
    Magamról most nincs kedvem, erőm beszélni, milyen az állapotom, mert lese tudom írni...

  • vilma27

    tag

    Rajzon az a tempó a többieknél. Annyira kimondhatatlanul lusták hogy nem igaz, fel se állnak, röhögcsélnek oszt kalap. Komolyan kicsit dühítő, de én már rég készen voltam mindennel az első óra végén. WÁÁÁÁÁ

    kiborít néha....

    ennyit a mai napról, jah, meg egy nagy MuhahahHAHAaa a föcis lógóknak !!!!

  • vilma27

    tag

    Viva Greg

    Akkora nagy, és a végén ahogy a vizet fröcsköli. Még nem tettem ki pedig hányszor végignéztem... :D

  • vilma27

    tag

    H olvasod a blogom, akkor holnap a suliban, mond nekem azt, hogy "kalaposcica" XD
    Ha ennyire beakarsz kerülni a blogomba, te szarvas 1 :P

    Ma? semmi extra, olyan punnyadás volt, majd bealudtam minden órán, kivéve németen. Azon dolgozgattunk. Tesin tornázgattunk, de majd elaludtam az összes többin. Matekon azt hittem a nyálam csorog mindjárt a padra. Komolyan, hogy ennyire nem érteni a matekot... :((( de magánügy...

    Mostmegyek, ugyan most keltem fel, de már megint húz az ágy :B, nem lesz jó ez így :(

  • vilma27

    tag

    Hogy is mondjam... Igazából el tudom kezdeni, mert rengeteg a mondanivaló. De megint nekem kell lépni? Én ezt nem bírom tovább. Nem tudom, hogy neked ez hogy megy, de ez is az én elméletemet bizonyítja. Megszoktam a csalódásokat, hiszen tudod. De nem vártam tőled. Illetve utólag belegondolva nem is tudom miért lepődöm meg, ha tudtam, hogy egyszer ezek a pillanatok is napvilágot látnak. Most szerintem szó szerint a fejedre zúdítok mindent. Ne lepődj meg rajta, te is sejted mi a téma. Az ember olyan furcsán él. Mindenki, akis maga értékrendjében kis erkölcsi világában. Ismerem a tiédet. Helyesbítek, ismertem. Már nem tudom hányadán állok veled. Vártam rád, és akkor még lehetett volna kezdeni a helyzettel, de számomra ez csak vízió marad, meg sem történt esemény. Elfogadtalak olyannak amilyen vagy. De az utóbbi elhallgatott események miatt múltidőben írom. Nem tudom, hogy képes vagyok ezt magam mellett tudni továbbra is.
    Kezdem a legelején. Emlékszel arra a napra? Én nagyon is jól, minden szavad tisztán cseng vissza a fülemben. Akkor sok ígéretet tettél nekem. Aminek a nyomát se látom. Ebben sajnos nem nyitom fel a szemed, ezek szerint rég elfelejtettél mindent. Vannak olyan szavak, tettek, pillanatok amik nem múlnak el egyről a kettőre. Következő napokban, hónapban, láttad de mégse tettél érte semmit, nem is így fogalmazom, ennyit jelentettem számodra. Mert látom rajtad, hogy látod, mégse teszel ellene semmit. Ha még próbáltad is felvenni a kapcsolatot ne mással tetesd. Ez nagyon fájt és dühített. Ha akkor ott lettél volna, nem haboztam volna ezeket elmondani neked. De nem mással beszéltem volna mindezt meg. Akkoriban számos gondom volt. De én ezeket nem is tudom, hogy jelnek vegyem, de úgy értelmeztem, hogy nincs szükséged rám. Mikor mindketten találkoztunk, elnéztünk egymás mellett. Ez így ment jó 2hétig, úgy hiszem. Nem akartam nyitni feléd. Vártam, megint csak vártam. Türelmes ember vagyok. Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz, nem olyan sok a választás elkezdheted kritizálni, sértegetni és zavarba hozni, vagy pedig megpróbálhatod helyre hozni a problémát. Úgy hiszem ebben mindegyik benne van. A konkrét dolgokat nem írom le, neked kell/kellene tudni. Ahogy az elején írtam én ezt nem bírom így tovább. Sok mindenben elgondolkodtatott és elbizonytalanított ez az egész story. Én meghoztam a döntésemet.

  • vilma27

    tag

    Elgondolkoztál már azon, hogy azok az emberek akikkel kapcsolatban vagy mit is adtál nekik az eddigi életetekben? És fordítva is. Mi az amit te kaptál? Ha a mérleg egyensúlyban van, akkor mondhatod az illetőt a barátodnak. Mindenhez 2emerhez kell, legyen az barátság vagy szerelem. Ügyelni kell, hogy ha a mérleg egy kicsit is megborul, az egyensúly is megy vele. Szétmehet minden egy perc alatt, egy óra, nap hét alatt. Kölcsönösen kell vigyázni a másikra.

    köszönöm :B

  • vilma27

    tag

    ha nem megyek el a géptől, soha nem fogok most nekiállni a német felelős témának. Minden kész van, (töri-irci úgy ahogy) azokat is átnéztem, a törit igaz jobban. De minden kész van, már csak a Wetter témát kellene megtanulni és 5percig tudni beszélni róla. Megírtam az is megvan, de most megyek és beseggelem.!!!

    nem nagy szám a mese, egyébként, de ez a zene nagyon aranyos. Az a repülő öregpapianygalka olyan cunci :B ;)

  • vilma27

    tag

    kedvenc mesém (egyike :B)

    Brother Bear-On my way

    Orsikával ezt nézzük, mert estére megyünk le hozzájuk, és eldöntöttük ;] régen is láttam, kb. fél éve XD

    A két szarvas, vagy mik XD akkora nagyok :D legjobban mindnek a magyar hangját szeretem, ha valamelyikben eltalálták a mesék közül, akkor az ez... ;) És a zenék :Y nahjó nem mondom, mert képes lennék órákhosszat fecsegi, de dolog meg 1000

    a másik:

    Mackótestvér - Ha szeretet él a szívedben

  • vilma27

    tag

    Ma nagyon sikeres napom volt. :K
    Mindennel végeztem amivel akartam. Igaz az este hajnali 1ig írtam a német tételt, és reggel 7kor már nyitva volt a szemem.

    Phil Collins - Another Day In Paradise

    Reggel kerestem, egy német chates oldalt. Vagy 10et találtam is, de mind szexes volt... Az egyik nem tűnt annak, na regisztráljunk... erre hallod 5másodperc nem telik bele, 7-8an megrohamoznak h akarok e flörtöni és egyéb perverz dolgokat mondtak, had ne soroljam. Nah ezt németül is megértem XD mehetek érettségizni XD végül aztán letöröltem a profilomat és a regisztrálásom

    Mivel megint nálunk voltak apa keresztszülei kicsit zavar, hogy szinte minden 7végén itt vannak és soha nincs megállás a dolgokban, de.... mind1

    Ebéd után csucsu, egy jó másfél órát alukáltam.
    Befejeztem a Nana-t minden részét :) És németeztem is, szavak, nyelvtan, levél, stb... Mindent megcsináltam.

    Jahj kifelejtettem, hogy végül találtam egy chatet, igaz kicsit "dedos" de a célnak megfelelt. Elkezdtem beszélni egy fiúval, elkezdi, hogy öreg vagyok és ezért nem beszélget velem. Hát 18 évesen senki nem öregezett le engem... De a lényeg, hogy jó lesz ez az oldal és örülök, hogy igaz sok idő árán de megtaláltam :B

    Most azt hiszem, megyek zuhi és utána ismételten csak csucsu, mert megérdemlem :K

  • vilma27

    tag

    Mivan Wic, csak nem kitetted ;] ??? XD
    Jó szám, jójó :K

    Már szerintem kitettem de adok egyújjabbat: ;]

    Adam Lambert - Black or White

  • vilma27

    tag

    P!nk & Adam Lambert - Whataya Want From Me

    :Y:Y:Y:Y:Y:Y:Y

    Nem semmi ;]

    Tök jó szám lett, bár az eredetit, azt hiszem jobban szeretem, de végeredményben ez se lett rossz szám. Lehet mert kicsit elfogult vagyok mind2ejükkel :P

  • vilma27

    tag

    Howard Shore - Use Well the Days

    Nagyon régen tettem be filmes zenéket :), így pótolom most kicsit ezt a hiányosságomat. Igazából csak eszembe jutott ;]

  • vilma27

    tag

    Jahj :Y :U és elkezdődött végre, a műkorcsolya EB :D olyan jó, nagyon szeretem nézni őket, nekem a kedvencem csak a pasi van egyedül, partner nélkül. Nem tudom, miért nyugtat meg az, hogy egyszerűen csak nézem. Már január elején elkezdem várni, hogy kezdjék már végre el ;]
    Nemrég volt a megnyitó, és Bernben van. Igazából nincs is messze. Valaki vigyen oda :O:O:O ;]

  • vilma27

    tag

    Edward Maya feat Vika Jigulina - Desert Rain

    Az alap keverés, teccik:K olyan jó :D:K

    Hát ma már sokkal jobb kedvem volt, lényeges fordulat, de mindig Nonó veszi el a hangulatom. mostanában nem egyszer fordul elő ez. Fogok beszélni vele, hogy kicsit tényleg vegyen vissza a tempóból és a sok piszkálódásból. Tudja jól, hogy mennyire csikis vagyok, 1jólirányzott érintéstől már... Főleg mivel Nonó csinálja a legtöbbször kicsit már soknak találom. :(((

    Ircin majd bealudtam, erre a tanár velem olvastatja fel Ady egyik arcpoétikás versét. Először magnón hallgattuk meg, a férfi olyan dühvel és indulatokkal szavalta, hogy utána az én hangom egy kis (nah jó lágynak nem mondható) halk finom hangon mondtam. Tényleg majdnem bealudtam, mert este kb óránként felkeltem, nem tudom miért? :F

    Matekon viszonylag könnyű, számomra könnyű dolgot veszünk, azon is alukáltam, mert mire kész vagyok egyel a többiek az első lépésnél tartanak. :W sokszor verem a fejem, a padba, nem bántásnak, de valami már tényleg sok amit művelnek.

    Tesin nem vittem cuccot, de beálltam, mert a röpit gyakoroltuk a jövőheti felmérésre. Én Szilvivel vagyok. Olyan aranyosan kért meg rá :B Mondta, hogy mivel én ügyes vagyok nem-e segítek neki. Mondom persze. Nekem ugyanmindegy kivel vagyok. De még jól is jött ki a lépés. Mert nem hiszem, hogy Nonóval kibírtam volna... De nagyon jó volt Szilvivel összeökörködtünk mindent. Mostanában amúgyis a velencei kirándulás óta, annyira megszerettem, eddig is tudtam, hogy jófej, de pl, diáknapon is annyit beszélgettünk :Y :D:D:D

    Biosz-Olasz, semmi extra, de beszélni akarok majd Mátéval, hogy fogja be a nagy szájáét végre... :(( nagyon elegem van abból, hogy állandóan jár a szája elől, neki lehet nem lenne baja belőle, de wáááá :W:W:W

    Föcin, az a tanár... nem fűzök semmi extrát, a régi tesitanáromra emlékeztet kicsit....

    Holnap fotózás, a pályázat miatt, szal kivasalom a hajam a képre, meg valamit kellene kezdeni magammal, a kis szem alatti hullámzások már kezdenek kiakasztani, de mondjuk mostanában még alszok is, úgy ahogy... Ki kell találnom még mibe menjek, mondjuk ez nem szokott nálam gondot okozni, de mégiscsak a faliújságra, vagy mi a szöszre fogok felkerülni és egy jó darabig ott leszek... XD /illetve leszünk

  • vilma27

    tag

    tutira nem vagyok normális

    Hey Baby - Dj Otzi

    A szám amin felnőttem... A 2 szám amin felnőttem, mert ez és az előző... XD

  • vilma27

    tag

    Republic - Neked könnyű lehet

    ne kérdezd miért...

    Istenem, mennyi emlék fűződik ehhez a dalhoz...

    Tényleg visszasírom, azokat az időket

  • vilma27

    tag

    Honnan tudod, hogy van-e kiút? Ha a gödör mélyén fekszel, melletted pedig egy létra és egy ásó van. Vajon melyiket veszed a kezedbe? Bármelyiket felveheted, és akármit is döntesz, ígyis-úgyis megváltozik az életed.

    Mostanában, nemrég előjött ez a példa, és sokszor elgondolkozom rajta. Hasonló és egyszerű kérdés, olyan mint - Ha egy dolog lenne amit vihetnél egy lakatlan szigetre, mi lenne az? Erre egyszerű a válasz. De azt nem mondhatom el...
    De az elsőre? Jelenlegi állapotomban ez eléggé reménytelen, hogy most választ tudjak adni.

    Asszem, jöhet egy újabb kérdés
    Miért van az?

  • vilma27

    tag

    Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel:

    “Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”

    Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt:

    “Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”

    Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nam tudta meg, hogy a táblán ez állt:

    “Tavasz van, és én nem láthatom.”

    Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul!

    Ezt most találtam, annyira elgondolkodtató...

  • vilma27

    tag

    UHUHÚÚÚ ma jó napom volt, a sok rossztól eltekintve. :U

    Annyi mindenkivel tudtam beszélgetni és kiönteni a lelkem baját-bánatát. Mónival hát, hogy mennyire szeretem, nemcsoda, hogy úgy gondolom, hogy kibírnám vele majd a későbbiek folyamán egy albérletbe, Pesten :K Az a helyzet, hogy mi kölcsönösen tudunk egymásnak segíteni. Most spec a németre gondolok, de legyen az akármi más dolog. Nem nagyon ismerem, de elég ahhoz hogy talán kezd feljönni arra a bizalomlistámra :B 6.óra után elmentünk egy a sulihoz közeli írószerbe mert a német nyelvtanos füzetemet lefénymásolni, ebbe a füzetbe vezetem már 3éve az összes német nyelvtant. Szívesen odaadtam neki, mert tudom, hogy őis segítene nekem, és már tette is párszor. Jó tudom, hogy még ígyis az én mérlegemre borul a % nagyobb része, de egyáltalán nem éreztem azt az érzést, hogy kihasználna, amire már volt jósok pl és felismerem azt az érzést, ha kihasználásból kérnek tőlem dolgot.

    Alexának és Laurának is meséltem erről-arról, Nonónak nem nagyon mondtam, mert vele kapcsolatos dolgok is vannak a listámon, de kicsit le kéne állnia a piszkálódásaival, mert 1x nagyon elegem lesz belőle és akkor nem én fogok a földön ülve maradni. Ez amolyan apró figyelmeztetés. Vele is úgy gondolom, hogy én akármennyire is figyelek rá, és toleráns vagyok vele szemben, hisz mindent megteszek neki, és semmi viszonzást nem látok, tapasztalok. Mai matek dogán, jahj de köcsög voltam, mert írtunk kisdogát, és kérdezte, hogy ezt hogy kell. Mondom nem tudom. Pedig nagyon is tudtam. De valahogy nem tudta elhagyni a szám azokat a szavakat. Zavar.... Év végén is, ez nem stréberség meg nem is tudom milyen jelző ez, de az, hogy ő 3.6ra megkapta matekból a 4est, én meg 4.5re kaptam 4est. Nem sajnálom tőle a 4est, de nagyban hozzájártam a 3.6hoz neki, mert rengeteg dolgozaton átsegítettem, mert hamar kész vagyok a feladatokkal. De most már, ma pl kértem, tőle egy FeladatGyűjtemény, és finoman szólva baszott odaadni. Törin leszidott minket a tanár, hogy megint nincs könyvünk, persze mindig én horodom állandóan az összes könyvet, és elegem lett, így nem pakoltam be este a táskába. De ezzel megint én szívom meg...

    Mind1 nem akarok Nonóról beszélni, mert csak felhúzom magam, ahogy egyes más embereken is mostanában. Miért van az, hogy hát a mai nap... kész...
    Hallják egyesek, hogy mit beszélnek? Olyan ellentétek vannak a szavaiban, saját magát hazudtolja meg az illető. Még jó hogy fent nagy boldogsággal jelentkeztem be a blogírásban, most meg, hogy visszaemlékezek a napra elegem lett a szerdából XD

    De azért mindezek ellenére, a beszélgetős részét nagyon élveztem, és kellett is nekem :)

    5'NIZZA - jammin'

  • vilma27

    tag

    Reményik Sándor: Csendes csodák

    Ne várd, hogy a föld meghasadjon
    És tűz nyelje el Sodomát.
    A mindennap kicsiny csodái
    Nagyobb és titkosabb csodák.

    Tedd a kezedet a szívedre
    Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
    Ez a finom kis kalapálás
    Nem a legcsodásabb dolog?

    Nézz a sötétkék végtelenbe,
    Nézd a kis ezüstpontokat:
    Nem csoda-e, hogy árva lelked
    Feléjük szárnyat bontogat?

    Nézd, árnyékod hogy fut előled,
    Hogy nő, hogy törpül el veled.
    Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
    Látod a vízben az eget?

    Ne várj nagy dolgot életedbe,
    Kis hópelyhek az örömök,
    Szitáló, halk szirom-csodák.
    Rajtuk át Isten szól: jövök.

    Egyedül az utolsó vsz. nem tetszik nekem, és aki ismer, tudja, hogy nem vagyok oda a versekért, illetve ez is hosszú, mert jók de.... mind1
    Ezt nemrégen találtam és kis aranyossás :D

    ezt meg most hallgatom:

    Same Difference - We R One

    igazából a klippjének részei tetszenek, sokáig nem tudnám hallgatni XD

  • vilma27

    tag

    Yerba Buena - Guajira

    Tegnap nagyon jó volt este, beszélgettünk kicsit Wiccel és jólesett. Igazából nem olyan lényeges dolgokról, de jó hangulatban mentem aludni, annak ellenére, hogy milyen napom volt. Viszont elaludni nem tudtam. Megakartam nézni egy filmet, de mondtam, hogy ha végignézem reggel nem bírok kikelni az ágyból, inkább letöltöm vagy majd valamikor megnézem. Erre nem hogy aludtam, azon agyaltam, hogy mi lesz a filmben. Én hülye megkellett volna nézni. Mikor ránéztem az órára pont a film végének az idejét mutatta. És én semmit nem aludtam még. :Y Érdekes volt így felkelni... :S
    A suliban zajlottak az események, kicsit életfáradt voltam, míg egyesek folyamatosan elveszik vannak azért akik miatt tényleg érdemes élni (mindjárt kifejtem). De a mai nap: reggel a sulibamenet olyan jó számok mennek mostanában a retroban, fel is dobják a hangulatomat :K :D
    Bementem az 1es rajzterembe, sehol senki... mondom ok... Pár perc és megjön Nonó és Judit. Köszöntek, de elkezdtem susmutyorogni mintha ott lennék de mégis levegőnek néztek. De úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom. Mostanában úgyis sokat vannak együtt szünetekben és egy témát boncolgatnak tovább. Igaz később meg is jegyeztem...
    Órán Fruzsika mellett ültem. Hát Fru mellett elég élénken kijött a szexmániám XD
    "szexet álmodó" --> ezt meg kellett említenem a blogban. Számos nevem van amit Herceg adott, de ez... XD :R dilis vénember
    Tehát annyira jó volt mellette ülni, és közben haladtam is a feladattal. Lehet sox fogom magam mellé rángatni. Örültem a társaságának. Nagyon is :K A feladat is tetszett, majd ha kész lesz lehet felteszem, mert nagyon fog sikerülni, azt hiszem ;]
    Hát a művtöri óráról nem tudok beszámolni, mivel bealudtam... XD 1x Nonó megszúrt a rotringjával. Mondom normális vagy? Pedig olyan jól-rosszul aludtam. A hangulat megvolt, csak a pad volt kényelmetlen XD
    Ofőn németet magyaráztam Alexának és Móninak. Olyan jó volt elmondani, és büszke voltam rá, hogy ennyi mindent tudok és mint jó mester átadhattam a tudásom a padavanjaimnak XD jahj kedves olvasó nézd el nekem a stílusom, kicsit bekattant valami odabent, és senki nem szólXD
    Föcin elakartam menni, de a német tanárom nem engedte, mondta hogy majd utána mennyek hozzá. Így is lett. Külön németen átnéztünk pár nyelvtan ami nem tiszta, és még a 2007es német nyelvtan érettségit csináltuk, 17/10et értem el :D Igaz mondta, hogy ez eddig a legnehezebb érettségi és nem olyan rossz ez :B
    Hazajövet :Y külön sor, rész mert uhhh

    P!nk - Raise Your Glass

    Tehát, anya jött értem, mert egyszerre végeztünk. Beszálltam az autóba és elindultunk. Elkezdtem beszélni erről-arról mint mindig szájmenésem volt :U De nem ez a lényeg. Alap egy sorrend a "szemek területén", mert első helyen Pici áll, és további embereket sorolhatnék, de nem, mert most a lámpánál a másik sávban kicsit előrébb egy srác az ő kocsijuk ablakából visszanézett, és rám nézett sehova máshova és ez így ment fél teljes percen keresztül. Mondom anyának, mit sasol az a fiú a másik autóban? Erre ő: hogy biztos tetszem neki. Hát hallod ilyen szemekkel akár az övé is lehetek. Nem láttam tisztán (amúgy jó kocsiban is ült :B) de azok a szemek :Y Egy darabig, biztos nem fogom elfelejteni. És azt se, hogy miért nézett úgy engem? A hajam is felvolt fogva, a frufrum hátra és felkötve, smink semmi, nagykabát és mégis rámnézett... és egyfolytában...

    Tartalmas egy hazamenet volt. Legalábbis nekem. Kíváncsi vagyok Rá egyébként, csak még egyszer megnézhetném a szemeit

    Sam Sparro - Black and Gold

    A zenék, csak amolyan pillanatban hallgatott zenék... :B

  • vilma27

    tag

    Hát, a kölcsönös értetlenségből lesz a félreértés, abból meg a balhé, abból meg az "öriharisosetali" állapot.

    by: V :D

  • vilma27

    tag

    P!nk - F**kin' Perfect

    Hogy mennyire szeretem ezt az énekest, olyan jó a stílusa a hangja és kívül-belül egy egyéniség. Nem tudok róla sokat, de a számaiért wááá :C

  • vilma27

    tag

    Mondjuk most olyan szökés hangulatomban vagyok :O még csak a 3és fél évadot tudtam megnézni, de lehet ha minden megyeget, akkor esténként VV helyett inkább megnézet 1részt. Már az sem érdekel, olyan sablonos és érdektelenné vált számomra a VV.
    Egyik kedvenc sorozatom, maga az egész nagyon jó, igaz rengeteg rendezője volt, de mindig az összes évad kell mindegyikhez :B
    És a színészek wááá
    Amaury Nolasco hát ő valami nagyon helyes a filmben, igaz a 3.évadig láttam csak, hogy azután mi lesz vele? kíváncsi vagyok, nem rossz színész, nem tudom miért nincs olyan sok filmje. :F Pedig olyan karaktereket rátudnék húzni. A lúzer SC.ben is wááá kis szerepe volt, de olyan aranyos volt XD
    Komolyan castingosnak megyek XD
    A másik Dominic Purcell, hát miatta odáig vagyok meg vissza ❤ Nem szeretem a rövidhajú férfiakat, de ha igen akkor ő viszi a pálmát :)

    Nah jólvan szerintem kellőképp megcsináltam a hangulatot magamnak, hogy minden este 1 résszel megajándékozzam magam :K De akkor szerintem az első évadtól, meg az is a kedvencem eddig. Igaz 4x néztem végig eddig azt hiszem...

  • vilma27

    tag

    Végigakarom nézni ezt a sorozatot, olyan jó számok vannak benne, ill. feldolgozások. Némelyik sokkal jobb mint az eredeti :K És láttam már belőle 1-2őt de nem szoktam úgy sorozatot nézni, hogy nem nézem végig.
    Nah majd ha 1x sok időm lesz.

    Glee - One of us

  • vilma27

    tag

    Tegnap nem engedett belépni ebbe az oldalba. Mindent behozott, kivéve ezt :F
    Az elmúlt nap viharos eseményei eléggé furcsán hozták ki a lépést.
    Megint a tanulással van baj. Egyszerűen vagy én vagyok lassú és bamba vagy már reménytelen is az eset, hogy óráról-órára töriből, csak címszavak vannak a füzetembe írva, és így írjam meg a dolgozatot. A tk.is elolvasom, de sose szerettem abból tanulni, de most arra is rákényszerültem és ezután ugrok is neki, és még neten is keresek valami jó anyagot a francia forradalomról.
    Még a suliban megcsináltam a matekot. 6órám volt utána meg a 2Anettal beültünk az ebédlőbe mialatt megcsináltam. 2kor mentem németre, igaz most csak 1 és egy negyed órát voltunk, de nem is bántam, mert leakartam tudni. Hazaértem kicsit gépezgettem, újabb NANA részt megnéztem és mentem a szobámba mondom belekezdek a tanulásba, mert rengeteg házi van a hétvégére.
    -matek
    -irodalom (tanulni a XIX.századtól, mert eddig nem nagyon vágom a témát XD, ráadásul Ady jön, akit nem nagyon szimpizek, már csak az élet felfogása miatt, nem sok versét ismerem, de kíváncsi vagyok9
    -töri (most kezdek bele a Fr. forradalomba)
    -olasz (szavakból hétfőn dolgozat, tegnap ki is irosgattam de asszem annyiban hagyom)
    -biosz (újabb lecke és kellene felelni, de majd meglátom, hogy haladok a többivel, ezt hagyom úgy utoljára, mert szerdán lesz óránk, de azért belekezdek. Azt a félévi 3ast kifogom javítani évvégére)
    -német (szokásos tanulás, szavak, és most ezen a 7végén a nyelvtanra gyúrok rá!!!)
    - és végül nyelvtan (érvet vagy cáfolatot kell írni a megadott témáról)

    Úgy kb. ha ki nem hagytam semmit ennyi lenne a program.
    -Még kiakarok menni Mamához majd a fotókat, amiket előhivattam neki elviszem, arra is kerítek sort.
    -meg a megkezdett rajzommal is kell foglalkoznom, mert már 4-5napja nem csináltam :F nem jut idő semmire.
    -kirakózni is szeretnék már másfél éve nem raktam 1et sem, nagyon szeretem, mert türelemre tanít és másfelől szeretem is magát az elfoglaltságot. Rekord: másfél nap alatt 1000 db XD nem hiszem, hogy lesz még1 ilyen.

    Nagyon bejön most ez a szám, jó lett :C

    3OH!3 - Touchin On My

  • vilma27

    tag

    Az elmúlt napok igencsak lassan teltek el. A szó legszorosabb értelmében, annyi minden történt, hogy azt se tudtam megyek-e vagy épp állok és várok egy helyben. Kicsit sok is egyes dolgokból. Megváltozott az emberekhez való viszonyom is. Kicsit más stratégiával játszom, és majd meglátjuk "ki nevet a végén".

    Tehát heti összefoglalóban szerepel a tanárok megőrültek című fejezet, mindenki besokal a tanulástól és egymást húzzuk és a rossz hangulat egyik emberről a másikra száll aki újra továbbadja. A harmadik rész a diáknap és végül egy sokkolónak nem mondható de annál inkább rossz hír.

    Komolyan azzal senki nem ér el semmi, hogy irat és irat és megállás nélkül irat. Ez nem megoldás. Igaz, hogy szőrösszívűnek kell lenni, hisz jövőre végzősök lennénk vagy mik? De az hogy sorozatban adják a rosszabbnál - rosszabb jegyeket ez mire jó? Az Ofővel is van valami, én nem nagyon tudom mi, de valami rossz érzésem van, nehogy ez a dolog felgyorsítsa az eseményeket, amit senki nem akar. :F
    Ez az iskolás és még sok vele kapcsolatos ügy mindenki hangulatára rátelepszik és nem ereszti el a másikat sem és ez megy napról-napra egyik ember negativitása a másikra rámegy és az övé is és gyülemlik a "rossz". Jó, felkel nőni a feladathoz (fel kellene végre), de az a baj, hogy a legtöbb ember annyira nem problémamegoldó, így a másikra hárít mindent, mondván ő tudja és kész... Nah ez sem egy olyan hogy a megoldások kategóriájába lehetne sorolni. Ha valaki saját magára nem számíthat akkor könyörgöm kire? mégis kire? Nagyon feltudom húzni mostanában ezen a kérdésen magam. De ezt se értem miért, mert én nem tartozok ebbe a részbe. Amit én elvállalok az véghez is viszem és punkt.
    Diáknapról annyit, hogy hétfőn tesin "nem úgy jött ki a lépés" szó szerint, mivel kifordult a lábam a cipőből és keddre olyan fájdalmat éreztem a lábamban, mint még soha, ráadásul elől nem hátul, ("-.- eltört a sípcsontom-.-") igaz? XD :K a lényeg, nem volt senki bent, hogy helyettem tudjon menni röpizni, így bent maradtam. A másik ami még ide tartozik, hogy szombat-keddig összesen 6-7 órát aludtam, és minek köszönhető? természetesen a bogyóktól amiket belém nyomattak/nak de tegnap abba hagytam, mert a mostani gyógyszeremnek elolvastuk a mellékhatásait:
    fejfájás, émelygés, fáradékonyság, ingerültség, stb... Ezek és sok más hatás amik nekem megvoltak. De kedden 7re értem haza, zuhi, kaja és csucsi negyed9től reggel 6ig. Hát olyan finomat aludtam, igaz fáradt voltam továbbra is, de nagyon jólesett majd 10órát alukálni :B Sokat jelentett és rám is fért már. Napközben ahogy hazaérek, ennyit mint mostanában tanulok :Y nem ismerek magamra. De komolyan 4-8ig szinte zsinórban. Hát fel kell nőni az érettségihez és a napi 3óra tanulást be kell tartani, ha leakarok érettségizni, -most németből. Jah és ráadásul jól érettségizni. Nem nagyon akarok eltérni a nővérem átlagától, mert elsőnek magamnak akarok bizonyítani, hogy tudok annyit mint a nővérem. Nagyon szép lett a bizije is és az érettségije is tavaly. Nekem a mostani félévi, kedden kaptuk ki és 4.64 lett. Hát a biosz 3as kicsit lehúzta de én örülök, hogy 4.5 felett van. Mindig így volt és így is lesz. A többi meg matek 4es, és a föci is 4es. A többi 5ös lett. Összességében örülök, de év végére a matek 5ös a pont miatt meg kell hogy legyen. És ha össze tudnám szedni bioszból magam, és most már érdekesebb témák jönnek, illetve érdekesebb mint eddig, abból is 4esre fel kell tornáznom magam.
    Azt se tudom hol járok és még miket akartam írni.
    Föci dogát kikaptuk ma. 1hete, hogy megírtuk, a tanárral olyan szemben ültem, hogy azt lesni kellett volna. De én nem tudtam puskázni. Ez kicsit vicces történet, mert "A"nak 5ös lett, nekem meg 4es. Ez nekem tökéletesen megfelel, nah ezt nem boncolgatom mert magamat hazudtolnám meg vele, úgyhogy hagyom is magamban lenyugodni és elfelejteni az egészet ami volt.
    Még vissza a diáknaphoz egy pillanatra.: "vártam, és vártam, de cseszett eljönni, de ha egyszer nem megmondom neki :W:U akkor...

    És a MA, mentem volna a szekrényhez, hogy behozzam a következő órára a cuccomat, de megállítottak. Nem is tudom, hogy jaahj B. Tehát Mondta, hogy ne menjek ki, mert mondani szeretne valamit az osztálynak. Nem nagyon tudtam, hogy mit és hogy szeretné, nem fordult meg a fejemben semmi extra...vártuk, hogy kimenjen a tanár, és belekezdett a mondókájába. Én az osztály felé álltam, hogy elmondja és mehessek ki. De amint belekezdett vége is lett, mert igazából 2-3 mondatot mondott az osztály felé, de az... nincs is ilyen smiley, ami ehhez illene. Egyszerre lefagytam és elsőre fel se fogtam. Elmegy? Mi? Elmegy? Igazából sok baj van vele, de kivel nem? velem is van éppen annyi, hanem több a osztály részéről. És mondta, hogy nem velünk a "híres" 12.Gimivel van baja, hanem az osztályban. De a következő órákban végiggondoltam és kicsit mi is hibásak vagyunk. Jó ő is, hisz nem nagyon tudja megvédeni magát, testileg annál inkább és ez egy döntés... De komolyan vissza a "hír" pillanatához. Most is itt ülök, és nem tudom mit írjak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fog hiányozni, mert szerettem vele vitatkozni és a feszkót is jól levezettük egymáson, a tesiket egyenesen imádtam, tűzharc minden mennyiségben ;] Azt se mondhatom, hogy nem ismerem. Mert neki is leír a szeméből, hogy milyen ember. És igazából, nem a jó a szép oldalát ismeri az osztály, amilyen ő valójában. Ebben az egész szituációban csak ezt az egyet sajnálom, hogy nem ismerhették meg a többiek azt az oldalát ami igazán Balázs. Mert tiszteletben kell tartani a döntését és mellé kell állni, ha ez az amit igazén szeretne akkor így kell elengedni. És bízni, hogy Ő jól döntött.
    mert ez jut eszembe:

    Bryan Adams - (Everything I Do) I Do It For You

  • vilma27

    tag

    Gnarls Barkley - Crazy

    Annyiszor hallom ezt a számot a napokban. Tv, rádió, üzletekben. Valahogy mindig előjön. Furcsa :F
    Rágen emlékszem, rongyosra hallgattam annyira szerettem. Még általánosba emlékszem, volt egy Tv.nk amin volt 1 zenecsatorna és valami pornó adót is fogott. És mindig erről a számról ugrik be. Mármint a zene csatorna...:B

    Nah jólvan megyek, szavat tanulozlozgatgatnini... Jahhj már áhh -.-

  • vilma27

    tag

    Ez a mai nap, kész....
    Reggel eleve bal lábbal keltem fel szerintem, mindenki ordibált mindenkivel itthon, így énis bekapcsolódtam. Sulibamenet síri csönd volt a kocsiba, egy-egy eltévedt mondat elhangzott, de utána megmaradt a csend király. Mikor az osztályba beértem ott is szó szerint vergődtem, hogy elegem van a gimis életemből, mindenki hülye, stb... nyomtam a showdert és így utólag visszaemlékezve :F mind1 XD Tesi jó volt, holnap diáknap lesz és indítunk egy csapatot és így gyakoroltunk egykis röpit. :K nem tudom, nem nagyon vágom hanyatt magam a diáknapot illetően. Semmi hangulatom nincs semmihez. A nap további részében 1-2 "meglepetés" is ért, erről majd, Matekon megírtam a témazárót, és nem nagyon tudtam se puskázni se semmizni. Úgy írtam meg ahogy...
    Németen Leszkobaby beteg így Győrivel az én külön tanárommal leszünk hát remélem egy nagyon jó darabig. Ha beteg L. akkor jobbulást neki, és nagyon is szeretem mint ember, de valahogy Győri tanítását jobban szeretem és értem is. Nagyon bele is lendültem a német tanulásba, pár hónap és vége. Csak ez éltet, és túl akarok lenni rajta. Utolsó 2órán nem volt semmi extra a Tanár kicsit bepipult irci-törin, mert nem tanulunk. Kicsit igaza van, de az nem megoldás, ha folyamatosan irat. Nah nem az én dolgom, ha neki ezek a "tanítási módszerei" ám legyen.
    Suli után rohantam felvenni mamámnak (itteni) a képeket, mert egy jó párat előhívattam neki. Utána meg rohanás a busz után.
    Hazaértem. Szó szerint mint egy darab fa bedőltem az ágyba és nem bírtam megmozdulni. Erőtlennek és gyengének éreztem magam. Mint aki lefutotta a maratont, és nem tudom mi volt ez a nagy kimerültség. Igaz nem aludtam sokat, de máskor is volt, hogy 3-4 óra alvás után kibírtam a suliban ücsörögni, és most se csináltam semmi megerőltetőt, tesin se mert nem dolgoztunk, ahogy mondtam csak játszottunk. 4kor felkeltem, hogy este is tudjak valamit aludni. Nem lesz jó ez így, hogy mint valami zombi úgy esek haza. Ez ellen kell valamit tenni, hogy 8ig fent legyek és tegyem a dolgom, német, hf, összerakni a szobám, stb, szokásos itthoni délutáni teendők.
    Apropó rendrakás. Olyan tisztaságmánia tört rám a betegségem alatt, hogy nem ismerek magamra. Én aki állandóan minden hétvégén úgy ment be a szobájába, hogy a sok ruha, lap, és egyéb cucc eltorlaszolta az ajtóm, az ágyamon minden este annyi helyet csináltam, hogy le tudjak feküdni. Most meg :Y ragyog minden. Kíváncsi leszek erre, meddig fog tartani. De az a zizi, hogy zavar is ha valami nem a helyén van. Persze ez csak az én szobámra vonatkozik. Anyának is be kellene segíteni. Néha olyan hálátlannak érzem magam. Nem is érzem, hisz tudom, hogy az vagyok. És nem érdemli meg...:( Nah jól elkanyarodtunk a témától. De úgy kb ennyi, mert csak azt jöttem fel megnézni, hogy ki van fent msnen, de olyan lepusztult lett...:F de mind1 is, nem akarok senkivel beszélgetni. Megyek is vissza, még vár rám 6oldal német szó XD hajrá Vilma, kitartás ;]

    James Blunt - Wisemen

    Hogy milyen régen hallgattam a számait. Nem mindet szeretem, de vannak köztük nagyon jók ;]

    nekem kell ilyen körömlakk, a többi már megvan :D

  • vilma27

    tag

    Vastag Csaba

    Komolyan beleszeretem ebbe a dalba :B

    Tehát kitakarítottam a szobám, csillog villog, át is rendeztem, de úgy nem tetszett, így visszarendeztem, és kicsit másképp alszok anya tanácsára. Nincs semmi bajom az alvással, csak ahol a fejem van, pont az ajtó és az ablak között van és anya szerint az nem jó a huzat vagy valami miatt. Így ma kipróbálok egy másik helyen aludni. Azon kívül németezek, amit (nem szoktam fogadni ez sem az, csak egyszerűen kell) hogy minden nap foglalkozok némettel. 4oldal szótanulás, szabályok, levelek, stb... amiket felírosgattam és napi másfél órát szánni fogok rá, ha hétköznap nemis de 1óra mindenképp. Ezt a 4-5 hónapot ki kell bírnom és utnna még egy kis hajrá és viszlát német nyelv :K

    Most végeztem és megyek készülődni :U bye

  • vilma27

    tag

    Nemrég keltem fel, este nem tudtam aludni, így kicsit tovább gépeztem, mint szoktam. Zenéket hallgatta, képeket néztem - töltöttem, filmet néztem illetve nemrég elkezdtem megint nézni azt a sorozatot (mese) aminek a műfaját nagyon nem szeretem. Ez a manga. De ez valami hihetetlenül jó, nekem ha jól emlékszem Herceg ajánlotta. Úgy ismertem, de mivel manga ezért nem nagyon érdekelt. De azóta többször is végignéztem. És most, hogy a animax.on újra elkezdték adni múlt7en előröl, úgy gondoltam újra meg akarom nézni. Jól is esik, mert nagyon jó mondatok is vannak benne ha figyelsz, és az amiről szól, azis :K Nagyon szeretem, mert tényleg sok mindenre rávilágít, mégha az előre nem is olyan tiszta. Van filmes változata is, de amennyit én abból láttam elég is volt, közel se olyan jól adja vissza a dolgokat. Így hirtelen biztos, fújj anime meny már, énis így gondoltam mert nem vagyok a híve, de ezt sok mindenkinek a figyelmébe tudnám ajánlani.

    előzetes

    röviden ennyi, majd jövök ;]

  • vilma27

    tag

    „Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
    Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.
    Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
    A tegnap történelem. A holnap rejtély. A ma ajándék."

  • vilma27

    tag

    "Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre..."

    Most a percen találtam, és nem tudom miért de megtetszett :B

  • vilma27

    tag

    hmmm...

    Első óra Föci, az órarend változtatás miatt. Első óra egy témazáró megírása volt, hurrá. Első órám nem sikerült valami egészen jól, mivel egy dolgozatírás közben pont a tanár látószögében volt. Mivel első órára nem szoktak sokan jönni XD ezért dolgozatnál nem volt ki mögé bújni, hogy valamit kitudnék nézni a könyvből. Nagyon nehezen és hosszasan telt az első órám mivel végig szenvedtem, mert nem tanultam a témazáróra semmit, ugyan írtam egy kis puskát de azt se nagyon tudtam használni, sok haszna így nem volt. A Tanár mikor járkálgatott és ellenőrizte a bevált puska helyeket felém is elkezdett jönni, de az enyém meg nyitva a tolltartómban nézett féltem, igazából majdnem meglátta, de nem volt semmi :B. Első órán megírtuk a dolgozatot, majd meglássuk...

    Második óra tesi. Mivel nem igazán tesizhetek így bevittem a művtörit tanulni, mert ma még egy vizsga várt rám. A többiek röpiztek, de az nem nevezhető játéknak, de azért jókat nevettek néha. Egyesek fel is húzták a orrukat, hogy senki nem üt bele, holott Ő se, igaz :K?

    Matek? uhh szinte végig feküdtem a padon, nem a mi tanárunkkal voltunk, így a pad alatt super mario.ztam :U

    Szünetben felmentünk Laurával az Ofőhöz, hogy hol is leszünk, mert a vizsga 2részből áll, képfelismerés amihez projektor kell, és egy tétel kihúzása és annak a bemutatása. Kiderült, hogy tanárnő elnézte az időt és később jön be. Kicsit késve, de megérkezett. Pár perc után kérdezi, hogy ki fogja kezdeni a vizsgát? Mondom én elkezdem. Akkor mennyek. Mondom most? Hát mikor máskor. XD kicsit lefagytam, de felkaptam egy tollat és kimentem. Nem volt nála a kártyák, amikre a tételszámok voltak felírva így kérte, hogy mondjak egy számot 1 és 10 között. Mondom mi? végül a 2est mondtam. Az utolsó tételtől 2essével felszámolt 2őt, így a 16os lett. Ha még 1et számol és a 14es mondta volna, végem lenne, mert az az 1 amit nem akartam. Mind1, végül is a realizmus a XIX.században című tételt húztam. 5perc alatt kidolgoztam egy gyors vázlatot feldobtam és utána lefeleltem. Persze jegy: 5 :K Beszélgettünk a szünetben történtekről, betegségemről és felajánlott egy nagyon jó orvost, aki az ilyen esetekre specializálódott, vagy valami ilyesmit értettem... Jól is esett ez a beszélgetés. Nem volt több 7-8 percnél de olyan jólesett neki elmondani ezeket, annak ellenére, hogy sok mindneki ha megkérdezte mi újság neki is elmeséltem.

    Utolsó óráról elkéretőztem, mert mentem itteni Nagymamámnak fényképeket előhívatni. Azután mentem Margoba egy papírírószerbe és a 12.55 busszal hazajöttem. A járaton annyian voltak, hogy alig fértem el, körülöttem nagykabátos - nyakba lihegős nénik-bácsik, kicsik-nagyok. Nem fogok ezzel a busszal hazajönni asszem soha, fél óra múlva is jön egy amin alig vannak. Inkább kivárom.

    Így telt a mai napom. itthon hazajöttem, ebédeltem és elmentem lefeküdni és 6kor keltem. Most meg itthon van mindenki. Kicsit takarítottam, Irci Hf.et csináltam, most meg nekiállok a törinek, ill. csak készülgetek, mert hétvégére van bőven program...:K

    Szép 7végét mindenkinek! :D

  • vilma27

    tag

    A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.

    A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.

    Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény.

    Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?

    100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.

  • vilma27

    tag

    idézem a föcitanárunkat:
    "a világ legjobb golfozója egy néger, a legjobb rapper egy fehér és a németek nem akarnak háborúzni".
    Megfordult a világ. Komolyan az emberek nagyon furcsák lettek a szememben. 5 érzékkel rendelkezik mindenki - alapjáraton. Azután még ott vannak azok a bizonyos kis plusszok, ez kiben több, kiben kevesebb. De úgy látszik mindezek kevesek ahhoz, hogy visszapörgessük az időt és az életet a régi kerékvágásba toljuk. Nem jó út ez. Ha a saját életemet élem nem megy, ha új utakat keresek nem megy.

    Ember és Csalódás
    Már megint egy nap egy hét egy hónap. És nincs. Nem találom amit keresek, és lehet hogy rossz helyen teszem? :F Fordulok egyet én is a világgal ha kell, de biztos...

    Másfél évem van hátra az iskolából. Azt hiszem a továbbtanulásomra fogok koncentrálni és nem az ottani emberekre. Ma Nonóval rengeteget beszélgettünk, annak ellenére, hogy ma se éreztem magam 100%san "Elvira" miatt. De sok mindenben, nem segített mert már eldöntöttem a tényeket, de rávilágított a dolgokra. Nem tudom miért van az, hogy sokszor megbántom. Hisz annyi mindent kaptam és adtam. Nálunk ez kölcsönös - énis adok, őis ad - és nagyon örülök és szerencsés vagyok, hogy neki is a sok hiba és furcsasága ellenére mellette ülhettem/ek és nem akarok mást magam mellett tudni. Órákon is nagyon jól elszórakozunk. Ő is tudja jól a legnagyobb hibáimat (tudom van pár de hisz, nekem is "annyi hibám van, meglásd mindet szeretni fogod!". Feljött az a kérdés, ami először bennem fogalmazódott meg, hogy azok az emberek akik úgy gondolom, hogy közel állnak hozzám - és ezt elég nehéz behatárolni mert szerte az országban, itt Szabolcsban, Zalában vagy bárhol is - azok az emberek akikkel kapcsolatban voltam valamilyen szinten mit adtam nekik és mit kaptam cserébe? Nagy kérdés lett ez most számomra az utóbbi időkben. Ha csak az Általános iskolai éveimet nézem, vagy itt középiskolában szerzett régi és új ismerősökkel. hmm :F ezen azt hiszem még filózni fogok egy jó darabig, de azt hiszem az eszem már tudja a választ csak a szívemmel állok hadi lábon. Mindig azt mondom, hogy fene a jó szívemet:W de tényleg, mindig ezzel járok pórul és akárhányszor írom pl ide is, hogy mostantól bekeményítek nem megy. Nem megy. És jöhet az újabb kérdés, nah de miért nem megy? és így egy végtelen tematikát se lehetne felállítani. És ezt is lehetne boncolgatni tovább, de most nem vagyok olyan állapotban, hogy a gondolataimat pötyögve írt formában vissza tudjam adni.

    zene? hallgassunk most egy kis csendet, az lesz a legjobb :K

    u.i.:De rohanok, mert holnap művtöri vizsga ;]

  • vilma27

    tag

    Adam Lambert - Hourglass

    Bekellene fejeznem mára XD kicsit beteges tudom, de amennyi bajom volt az utóbbi hetekbe, 1betegséget azt hiszem kibírok XD De mikor olyan jó hangja van ❤

  • vilma27

    tag

    Reményik Sándor: Csendes csodák

    Ne várd, hogy a föld meghasadjon
    És tűz nyelje el Sodomát.
    A mindennap kicsiny csodái
    Nagyobb és titkosabb csodák.

    Tedd a kezedet a szívedre
    Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
    Ez a finom kis kalapálás
    Nem a legcsodásabb dolog?

    Nézz a sötétkék végtelenbe,
    Nézd a kis ezüstpontokat:
    Nem csoda-e, hogy árva lelked
    Feléjük szárnyat bontogat?

    Nézd, árnyékod hogy fut előled,
    Hogy nő, hogy törpül el veled.
    Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
    Látod a vízben az eget?

    Ne várj nagy dolgot életedbe,
    Kis hópelyhek az örömök,
    Szitáló, halk szirom-csodák.
    Rajtuk át Isten szól: jövök.

  • vilma27

    tag

    jah és fejlemény van! :Y
    Ma megkérdeztem a fizikás dolgot, és nem lehet :O kicsit akkor sajnáltam, de annyi minden nem engedi, hogy építészmérnök legyen belőlem, hogy lehet valamiféle jelnek kellene vennem. Nem szokásom az ilyenekben hinni és most se azt teszem, egyszerűen, marad a lakberendező majd OKJ-sen és a házak mennek. Új célt kell kitűzni és nem mondok még semmit de azt hiszem megvan :B nem mondom még el, mert nem akarom szétkürtölni egyenlőre. De köszönöm :R

    Újjabb szám, mert ez valami új album? nincs 5perce, hogy új számokért könyörögtem és tessék ;] XD

    Did You Need It - Adam Lambert

    ez a szám is... :U

    Ma sokan megdicsérték a hajam. Van egy hajamhoz illő kondícionállóm vagy pontosan nem tudom mi, de a lényeg hogy száradás közben nem engedi ki a göndörséget a hajamból. Reggelre nagyon szépen megállt mint régen, mikor még a súly nem húzta le és olyan fürtös volt a hajam mint oviban. Nem hiába volt a becenevem ott fürtike XD :U ezt miért is kotyogom ki? :B sebaj, így szép az élet. Nekem is tetszett nagyon is :D

    És sokaknak feltűnt, hogy nem voltam jó db.ig az iskolában és kérdezgették, hogy mizujs? hááát te? hogy vagy? mi volt a bajod? szokásos de olyan jólesett és kicsit visszarázódni a régi kerékvágásba.
    Közbe keresem a zenéket és: :Y

    Fields By Adam Lambert

    nem hiszek a szememnek, ennyi "új" számot :C

    Tehát attól eltekintve, hogy elegem van a gimis életemből nem az iskola és nemis az emberek miatt, inkább időben kell keresnem a hibát, ha hibának lehet nevezni. De lehet, már túlakarok lenni az egészen és már Pest is nagyon húz, a lányokkal való együttlét. Teljesen új lappal kezdhetek ott mindent. Nah ez úgy hangzott mint valami bűnöző mikor a lelkésznél van XD

    Most a Való Világ is megy de nem tud érdekelni, mert még1 :Y:Y:Y

    Adam Lambert - Glamorize

    Hát én találkozni fogok egyszer még vele, tudom ;] az biztos...

    Rush_Adam Lambert

    És csak találom, találom, és találom a számait. Igaz régen is hallgattam és jól is esik.

    De minden jónak egyszer vége van (nem az én elvem, de most igaz, kiaz aki ezt kitalálta :F jó h*lye volt és ezt finoman és nőiesen fogalmaztam :P)

    Nah hali Adam, holnap folyt. köv., mert most rohanás van tényleg művtörizni, de viszlek fel a szobámba azért hallgatgatni :U Jahhj az a Climb-es szám (L) olvadás...:B

  • vilma27

    tag

    Climb By Adam Lambert

    Jaahj :Y Nem is hallottam még ezt a számát, pedig nagyon is :Y :D
    Mostanában nem jött ki új klipje, de azért még találok újjakat ;] Nagyon szeretem a hangját és a szövegeit. Stílusa igaz egyedi, de pont ez benne a jó és a különleges, mert nincs még egy olyan mint Ő :B Iszonyat tehetség... ;]

  • vilma27

    tag

    Only Girl - máshogyan

    :Y ez nagyon ott van, egy szikrányi hangszer vagy belepiszkálás nincs ebben a számban. És azok az arcok :U nagyon jó, kicsit fel is dobták a hangulatomat, mondjuk az utóbbi pár napban kifejezetten jólérzem magam. Nagyon jó csak úgy itthon lenni és azt hiszem jövőhéten nehéz lesz visszarázódni majd a sulis életbe. De egyszer majd ezis elmúlik. :K

    Most megyek jáccok ;]

  • vilma27

    tag

    Tehát összegezzünk:
    ✿német /érettségi most előrehozottan, és nyár végén, ősz elején nyelvvizsga
    ✿rajzi készségemet fejleszteni, főleg a tárgyi, geometriai beállítások terén, de mindent kell azért gyakorolni
    ✿(ha tényleg minden mehet) matekra ráfeküdni és fizikát elkezdeni
    ✿a többit azért nem hanyagolni persze, mert az alap tantárgyakból is jól kell a biziben minimum, de érettségin is teljesíteni a pontok miatt

    itt bezárom a tervezgetést egy időre, mert nem akarom megváltoztatni, csak, ha nem tudok fizikából érettségizni. Most még amúgy semmit nem tudok fizikából, csak a legalapvető dolgokat, egy általános műveltség, de ez édeskevés, mert tegnap belenéztem a tavalyi érettségibe és mondom uhhh :Y :F vakargattam a fejem rendesen némelyik feladatnál, mert a kérdést se értem. De ha valamilyen csoda folytán felfogtam a válaszokban totál megint előjött az uhhh téma XD De komolyan ha ez kell ahhoz, hogy építészmérnök lehessek hát vállalom :K:K:K

    Bruno Mars - Just The Way You Are

    a zene a nemtudom hova tenni kategóriába tartozik, viszont a klipben vannak nagyon jó ötletek és azok nagyon megtetszettek, ezért berakom ;]

  • vilma27

    tag

    Nelly - Just A Dream

    JAAAHJ :Y:Y:Y ez isteni ez a szám ♥♥♥, szerintem megvan amit holnap agyon fogok hallgatni :B egyszer régebben hallottam ezt a számot, és azóta kerestem, és most megvan wáááá :K
    A szövege is, olyan deja'vu fogott el, mert ismerős érzések és emlékek fogtak el...

    "It was only just a dream"

  • vilma27

    tag

    Delta Goodrem - In My Own Time

    Volt időm. Volt időm elgondolkozni, hogy hogyan és merre tovább. Mint minden ezt is lépésenként kell megtenni. Ha azt az utat választom amelyiket szeretném és már régi álmom akkor ezek a lépések nagyon nehezek lesznek. De ki tudja lehet nem reménytelenül. Valahol tudom, hogy ezt az az út amin nekem mennem kell...

    Nah tehát a sorrend a következő:
    1--> BME építészmérnök /itt csak az a bökkenő, hogy k*rva jó matek- és fizika érettségi kell. A másik probléma, hogy én 1évig tanultam csak fizikát és meg kell tudakolnom, hogy hogyan is lehetséges ez, mert ez lenne a legjobb számomra. És ha 1mód van rá én megteszek mindent hogy elérhessem
    2--> MKE képzőművészet-elmélet
    3--> MKE alkalmazott látványtervezés
    4--> MKE restaurátor művész
    5--> és még ezt nem tudom, de egy olyan ahová biztosan felvennének, de azért nem fog rá sor kerülni, nagyon remélem. Az első kettővel tudnék mit kezdeni. Nah jó az elsővel nagyon is :B

    Ez a mostani vázlat, ha minden jól menne nem is változtatnék rajta, de ehhez az kell hogy fizikából letudja érettségizni - jól, és matekból is szerintem emeltre kellene járnom, ill. a nővérem volt ofője közel is lakik hozzánk és ő matek-fizika tanár és fel tudna készíteni rá.
    Nem mindegy hogy merre megyek, hisz részben ha jól keverem a lapokat akkor a jövőm a tét.
    A MOME-ról szerintem per pillanat lemondok, meg is mondom hogy miért... Először is, elsőre nem vesznek fel senkit nekem meg 1év sokat számít, mert 1év alatt rengeteg mindent lehet csinálni sok minden történhet, és most középiskolában ígyis "kidobok" 1évet, lehet feleslegesen, lehet nem. Ezt a mai napig nem tudom, hogy jól tettem-e :F a másik ok, ha valakit rögtön fel is vesznek ő vagy pénzes, vagy volt protekciója vagy valami amivel felvették. Ott már ha valaki tehetséges régen nem elég. Lehet hogy jó suli, és ha felvennének elsőre akkor csakis akkor ha ezt mondaná valaki akkor mennék oda, mert feleslegesen nem harcolok.
    Azt az 5.sorszámút még nem döntöttem el. De bízok benne hogy azt tényleg feleslegesen tenném. Pontszámom is, ha minden úgy megy ahogy akarom és terveztem, 419 lenne.

    Kicsit komolyabb bejegyzésre sikerült, de a következő szűk másfél évben ezt is elő kell venni.

    Egy jövőnk van. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy eldöntse mit is akar vele kezdeni - hogy maradjak a fenti karakterekhez -, benne előre vagy hátra teszi meg a lépteit. Halkan vagy teljes nekifutással. Egyszerű cipőben vagy előveszi a legmárkásabb és legdrágább cipőt ami létezik. Hisz egy jövőnk van. Ha majd elérjük azt a kort amikor egy vidéki házban, kényelmes hintaszékünkben ülve mesélünk az unokánknak, dédunokánknak, és előhozzuk a régi bevált szlogeneket, "hogy amikor én annyi idős voltam, mint te" és "bezzeg a mi időnkben", legyen valami amit büszkén mesélsz el nekik, mert az álmokért harcolni kell és nélküle fel nem adni. És továbbadhatsz nekik valamit ami a Te voltál ebben a világban. Ha majd egyszer visszanézel azokra a lépésekre, boldogság és melegség jár majd át mert tudod, hogy az akkori harcot Te is megvívtad.

  • vilma27

    tag

    egy elég furcsa mondatra találkozott ami talán téged is elgondolkoztat:

    "Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad."

    jah és ez a kép is annyira tetszik nekem ♥ kedvenc

Aktív témák