Új hozzászólás Aktív témák
-
Micsoda plot twist.
Erre azért nem számítottam.
-
Iramirez
senior tag
válasz
RandomUser0
#98
üzenetére
Amúgy te ismered személyesen is ?
-
RandomUser0
újonc
Dehogy adta, most is itt olvasgat, ezért már törölte is a bejegyzéséből a topikra vonatkozó reakcióit (természetesen van screenshot), csak azért nem szól hozzá, mert tudja magáról, hogy az egyrészt olyan ordenáré alpári stílusú lenne, amiért instant ban lenne a jutalma, ami valószínűleg nem hiányzik neki pár nappal karácsony (és a 38. születésnapja) előtt, másrészt azzal tényleg minden kétséget kizáróan elárulná a valódi kilétét, úgyhogy inkább meghúzza magát.
-
aero.
veterán
válasz
RandomUser0
#113
üzenetére
Baszki, és tényleg., még az autó is stimmel, azt hittem már rég feladta az internetet, mindent értek mostmár.
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
RandomUser0
#113
üzenetére
Azt gondolom, és nem bántva, de pár videojat meghallgatva mentális dolgokon már hamarabb kellett volna segítenie valakinek.
Nem degradalva, de nem látom értelmét már vele foglalkozni, total más szellemi színvonalat érzek az O esetében.Nem tudom szebben megfogalmazni sajnos. Nem bántva.
Gyorsan elengedem, remélem később lesz lehetőség olyan tiltására is, hogy még csak a bejegyzései se jelenjenek meg.
-
RandomUser0
újonc
válasz
Graphics
#112
üzenetére
Közel 20 éve (a legendás 2007-es Q6600 unboxing videótól számolom) nagyjából változatlan módon viselkedik az interneten, ezért is volt meglepő, hogy még senkinek sem tűnt fel, pedig ez már nem is az első válasz bejegyzés valamelyik tiltott hozzászólási lehetőségű kirohanására.
Nem vagyok egy pszichológiai szakértő, de szinte biztos, hogy a valóságban egész életében el volt nyomva, nem volt szava, sőt a mai napig nem teljesen a maga ura, hanem a "fater" az úr a háznál (pl. nem is olyan régről rémlik tőle olyan panaszkodás, hogy milyen meleg van a szobájában, de klímát nem enged szerelteni a fater). Érthető, hogy ilyen korban már erősen frusztrált emiatt, de legalább a tiltott kommentelési lehetőségű "megmondóbuborékjaiban", ő lehet az úr, ott az övé lehet az utolsó, vagy inkább egyetlen szó, ott mindig ő lesz a helikopter, mindenki más meg a hülye. Mindig IS ezt csinálta, legyen az a YouTube csatornája, a saját weboldala a "cikkeivel", vagy a logout.
Tegnap bele is írta a legutóbbi bejegyzésébe, hogy hiába ír neki bárki, őt az nem érdekli, ja és persze továbbra is jönni fognak tőle a szokásos színvonalú fröcsögések, szóval...
-
Graphics
Jómunkásember
Na engem tiltóra😆 rakott... Mehet ő is oda.
Igen, valóban Tirexi lesz sajnos... Azt se tudtam amúgy eddig ki a frászkarika, utánanéztem, kár volt ...
Egy sötét folt az internet világában, persze, ha nem Ő lenne, akkor ugye se nem tilt semmi .. Már ezzel beigazolódott a dolog. Instant bant kaptam ugye...Úgy hallottam ezt volt a kedvenc szokása...
Elder troll neked lett igazad.
-
#95712068
törölt tag
válasz
Graphics
#108
üzenetére
Ha valakinek "elmentek otthonról", azzal nyilván nem tudunk mit kezdeni.
De ha olyan témában érintett, aminek a depresszió "csak" a tünete, akkor biztosan nem a "bullying" a megoldás...
Élni és élni hagyni, tolerancia + leszarom tabletta. Ezzel a gyűlölettel csak magatoknak ártotok. Az csak és kizárólag a ti problémátok, hogy nem tudjátok elviselni. Próbáljátok ilyen irányból megközelíteni az "ojjektumot", és más lesz a gyerek fekvése.Persze ettől még lehet PH-s beépített ügynök, aki prémium előfizetésre (azon belül ignorálásra) próbálja sarkallni az olvasókat
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
RandomUser0
#101
üzenetére
Na most hogy mondod, kis kutatómunkát azért beleáldoztam én is.. De az említett fórumtag, aki nincs itt, és amit mostani téma tárgya ugyanolyan korú.
Hmm... Elég sok az egyezés... Inkább figyelni fogom a jelenséget. Ebben pedig a minták is megfigyelhetőek. [link]
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
#95712068
#107
üzenetére
Az, hogy mi csinálunk-e belőle, ez jó kérdés.
Még ha el is tűrjük, mert miért ne, de azért lehet, hogy nem ártana neki valamiféle visszacsatolás..LEhet persze tiltani, ignorálni, de őszintén, ez a stílus szerintem problémás, és nem vitatom, hogy van-e mögöttes gond...
Ha nem említjük ámen ,de akkor sosem fog tudni arról, hogy lehet kéne valamit ezzel kezdeni. A szőnyeg alá söprés sem jó.
-
#95712068
törölt tag
válasz
Graphics
#104
üzenetére
Nem véletlenül emlegettem "krájtek"-et, pontosan ugyanaz a folyamat megy végbe most is, mint ami vele történt. Nagyon leegyszerűsítve ti csináltok belőle új "krájtek"-et, és amíg ezt nem fogja fel a társaság, addig "oh shit, here we go again"...
Talán az valamelyik xbox témában jeleztem ezt az ottani társaságnak már évekkel ezelőtt, de az istenért nem találom azt a hsz-t. Mondhatni öngerjesztő folyamatról van szó, és most tegyük félre az ok-okozat témakört, a végeredmény ugyanaz lesz.
#106 Gargouille
Van itt ph-n vagy esetleg máshol olyan hely, ahol ezeket a dolgokat ki- és meg lehet beszélni? Faxbúkom nincs. -
RandomUser0
újonc
válasz
Dr. Romano
#100
üzenetére
A körforgás része. Rájön, hogy milliókat vert el feleslegesen csúcsgépre(amiből akár már saját lakásba is költözhetett volna lassan 40 évesen a szülői házból), de csak a baj van a fos "vindosszal", meg az optimalizálatlan, semmirevaló csekmet játékokkal, jöhet a konzolos zen, de ugye az is szar, mert sokszor csak 30 FPS, meg egyéb grafikai hátrányok vannak. Nem baj, mert egy gyenge géppel és felhő alapú játékkal is el lehet lenni, aztán mégiscsak jobb lenne egy saját erős közepes, de nem bír magával és jön a méregdrága high end, goto 10....
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
#95712068
#103
üzenetére
Most bókolni fogok, de te szépen jól fogalmazok, megfelelően.
Veled semmi gond nincs. De az említett úriember kissé máshogy adja ezt elő.
Ha valóban szakemberi segítség kell, akkor itt az ideje neki ezt felismerni.
Krajtek, uhh annyira retro már
eszembe jutott,hogy miféle pusztítás votl néha a topicokban.Vissza az említett úriemberre nem tudjuk biztosan, hogy bármiféle igazolt gondja lenne-e..
De az önvizsgálat sosem árt. -
#95712068
törölt tag
válasz
Gargouille
#97
üzenetére
Szerk.: alapvetően a spektrumzavarra próbáltam reagálni, nem Gargouille fórumtársunknak szól.
Balázsnál súlyosabb a szitu, hiába szebb az "írásképe" még nálam is.
A családunkba is beütött a "ménkű", ennek köszönhetően (és némi utánajárással) 32 évesen fogtam fel, hogy az iq teszteket nem 10-12 perc alatt kell kitölteni 140-142-es eredménnyel. A felnőtt háziorvosom első találkozáskor azt üvöltötte, hogy:
"úgy beszélsz, mint egy fogyatékos, tanuljál már meg beszélni!"
Magyar egészségügyet nagyjából szerintem körül is írtam, vagyis csak majdnem.
8 éves korom óta nincs családom, vagyis ami utána volt, az számomra nem volt kompatibilis a családról alkotott "képemmel". Egész életemben idióta mód a gyermekeim anyját kerestem nyilván érthető okokból. Elmentem dokihoz, elmeséltem, hogy milyen "baleset" történt a családban, és külön jeleztem, vannak aggályaink ezzel kapcsolatban. Szerettem volna tudni, hogy tényleg hordozom az autizmusért felelős genetikai rendellenességet vagy sem, mert nem szeretnék olyat tenni a gyermekeim anyjával, ami történt a súlyos fogyatékos unokatesóm anyjával. Bő 2 hónapnyi megalázóbbnál is megalázóbb szituációk után benyögték: "nem vagy eléggé autista az adójóváíráshoz." Mivel velük ellentétben én tudom, hogy milyen egy "igazi" autista, így még külön sértő is volt, de ilyen apróságokkal nem foglalkozunk.Úgyhogy igen, furák tudunk lenni, igen, a szociális témakör finoman szólva nem az erősségünk (főleg a beilleszkedés), és a kommunikáció is katasztrofális tud lenni, sőt még az indulatkezelésen is van mit javítani (sok basztatás hatására még a segítséget is támadásnak vélhetjük). Nekünk ebből kell "főznünk", más opció sajnos nincs. Nem tudok azon meglepődni, hogy valaki letiltja a hozzászólásokat, engem is egész életemben b@sztattak a fogyatékosságom miatt, mindig kilógtam a sorból. Félreértés ne essék, "krájtek"-et én sem tudtam elviselni, sőt a most össztűz alá került fórumtársunkat sem feltétlenül. De annyi sütnivalótok lehetne azért, hogy egy fogyatékost nem b@szogattok össznépiesen. Jelen esetben nincs jelentősége, hogy most valaki mentálisan csak enyhén "tolókocsis" vagy súlyosan, de ahogy a tolókocsis emberekhez sem mentek oda, hogy a "qrva anyádért nem mászol ki a tolókocsidból?", úgy szerintem egy mentálisan "tolókocsissal" sem kellene ezt tenni.
Mondanám, hogy a kreténségnek van határa, de egyelőre a hubble űrtávcsővel nézelődve sem tudom ezt biztosra megmondani
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
RandomUser0
#101
üzenetére
Akkor mehet a levesbe, nincs szükség itt masodregisztracióra azt gondolom.
-
RandomUser0
újonc
Teljesen. Egyrészt ha megnézed a stílusát amiket és ahogyan ír, másrészt a kifinomult vitakultúráját, amikor ő bicskanyitogató módon fröcsöghet, a "vitapertnernek" pedig kuss a neve... Ezen kívül volt itt is pár megosztott videója a szobájából, amiben felismerhető a helyszín.
Ja és biztos forrásból tudom, hogy a "2" ember polgári neve és lakhelye is egyezik. Kicsit túl sok a véletlen... -
Dr. Romano
veterán
válasz
RandomUser0
#98
üzenetére
14600KF / RTX 4080 konfiggal nem lehet tireksszi
Az mindig a legújabb cuccokkal menőzött.
Intel Hüttttőőő! -
válasz
RandomUser0
#98
üzenetére
Nemár, ez biztos?
-
RandomUser0
újonc
Egyébként senkinek nem tűnt még fel, vagy csak hozzám hasonlóan évek óta csendben nevetnek rajta páran a háttérben, hogy a kérdéses megmondóember az nem más mint a sokak által tisztelt és szeretett, már innen is kitiltott
bohócTirexi?
Ha valaki ismeri a régi "munkásságát", akkor tudhatja, hogy teljesen felesleges vitázni vele, vagy ignorálni kell, vagy röhögni egyet rajta és várni a következő agymenését.
-
Graphics
Jómunkásember
És csodálkozik... Folytatja tovább.
Na mindegy, valószínűleg ez még sokáig így lesz. -
totron
addikt
Valóban nem értem miről beszél. Délután gondolkodtam rajta, hogy vezessük akkor le az ő szemszögéből, ha már ő tényleg azt látja, hogy én kiragadtam valamit, de annyira egyről beszél, még mindig, és csak arról az egyről, hogy nem tudunk így kapcsolódni.
A topik által megpendített jelenség bármilyen variációja matériából indul, matériában is végződik, így szerintem környezetszennyezésbe, mikroműanyag-hamiba fut minden szál. De ha mindenáron ítélkezni kell, akkor: hűje aki ezt nem lássa (hogy minden szál ide). -
Nálunk két fiú 9 és 12 éves, a ruhák 60 %-a használt, van pár ismerősünk, akiknek nagyobb gyerekei vannak, onnan jön hozzánk, egy nadrág, cipő esetén nem nagyon tudja egy gyerek leharcolni, néha 2-3 gyerek kell a teljes amorizációhoz. És van kereslet a használt gyerekruhára, ha jó állapotban van. Tőlünk ment már el 3-4 gyereket/telet átvészelet pulóver, vagy kabát, ami még telejsen hordható volt.
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
Dr. Romano
#90
üzenetére
whitelist a neve.

Ámbár érdekes módon a laptopoknál ez valamiért közkedvelt a Lenovonál, érdekes módon TinyPC-nél ( M700 vagy M900 és V530-asnál gond nélkül beletettem az Aliexpressről rendelt kártyát. Azóta is vígan használom. ( Intel AC7260 és 7265)
Nézz körbe, mert én 2500 Ft-ból orvosoltam a problémát. De a drágább kártyák is 6 ezer körül vannak, amik AX-esek.
-
Dr. Romano
veterán
A gond ott van hogy a gyártóknak nem érdeke a korábbi eszköz életben tartása (ez még elfogadható lenne) és nem egyszer aktívan tesznek is ez ellen (ez már nem).
Épp tegnapi eset. Egy Lenovo notiban kellett a beépített wifi kártyát cserélni (az eredeti kuka lett). Mivel dettó ugyanilyen realtek chipsetest nem találtam (régebbi), ezért egy másikat kellett vennem (újabb realtek wifi 2.4GHz+5GHz+Bluetooth 5.2).
A kártyát a helyére csavartam, antenna kábelek be, majd indítom a gépet és ez fogad (1802 error).
Ez a mesterséges korlátozás keményen javítás ellenes, pláne úgy hogy más gépbe simán belerakható a kártya.
Lenne rá megoldás a biost moddolva a whitelistet eltávolítani, de annyi utánajárást nem ér az egész. Kösz lenovo... -
Graphics
Jómunkásember
válasz
Kisgépkezelő
#88
üzenetére
Ez nálunk most is így van, ne tudd meg mennyi doboz van itthon.
Körbeforog, ami pedig még használható, de a csapatban már nem kell, az megy vintedre.Nem dobunk el semmit, a gyerekruhák egy része méretugrás miatt nincs is használva.
-
-
yle_greg
aktív tag
Erdekes, higy a nem megjavitas --> pazarlas nem csak a muszaki dolgokra jellemzo. Nekem a gyerekruha tema utotte meg a szememet, mert a textilipar hiresen kornyezetszennyezo, de ehhez kepest otiasi a pazarlas.
A lenyeg, higy hamarabb kinovik, mint higy elhasznalodna viszont minden gondoskodo anyuka inkabb ujat akar a csemetenek, es nem masok levedlett szarat. Csakhogy a hasznalt tobbnyire nem szar.
Oke, anekdodikus erveles kovezkezik, ami Platon ota nem meno, de most ezen keresztul tudom a legjobban bemutatni a dolgot azoknak, akiknek meg nincs kisgyerekuk. Ugy vettem tobb szatyornyi gyerekruhat, hogy nulla forintert, csak valaki vigye mar el. Nulla forintert tucatnyi ruha, tok vegyesek. Volt amin egybol latszott, higy jatszos lesz, de volt koztuk teljesen uj(nak tuno) unnepi, diszes farmerkabat. Egy ilyen onmagaban 10-15 ezer. Volt vagy haromszot a lanyomon, aztan kinotte. Nekunk nulla forintert sem vittek el, vagy fel evig hirdettuk a tobbicel egyutt, reszletes fenykeppel, ahogy kell. Meg az adomanygyujtoknek sem kellett semmi gyerekruha, mert hogy ok is tele vannak vele. Vegul valami bedobos ruhakontenerbe ment, de a cuccok egy harmada olyan volt, mintha uj lett volna.
Tenyleg brutalis, hogy ezen a teren milyen tultermeles van.
-
Blindmouse_
senior tag
Az emberi faj lételeme beleugatni abba, hogy a másik mit csinál...
...évezredek óta.
"Mindenki éljen úgy ahogy ÉN!" Csak az a baj hogy ez a sok sok ÉN mindegyik máshogy szeretné kicsit a dolgokat, vagy épp nagyon máshogy, ebből van a "baj"."Az ott nem hisz istenben, öljük meg!"
"Az az ország másban hisz, foglaljuk el..."
satöbbi satöbbi.. -
buherton
őstag
Született egy bejegyzés, ami ítélkezés a másik felett. Aztán született egy másik írás, ami az előző írás felett ítélkezett és aztán itt a fórumban is megy a megracionalizált ítélkezés.
Viszont szeretnék az eredeti felvetésemhez visszatérni. Ha az illetőnek nem fáj és azt se tudja, hogy kiről van szó, akkor miért kell ítélkezni felette?!
-
ncc1701
veterán
Nagyon komolyan, és sürgősen el kellene kezdenie mindenkinek másképp látni a világot. És ezt a változást nem a politikusaink, vezetőink fogják elkezdeni, hiszen nekik alapvető érdekük, h kiszolgálják az elvi hibás kapitalizmust, az elvárt végtelen gazdasági növekedést, ami elvi hibás.
A kis embereknek, az átlagnak kell elkezdenie nézpőpontot, életmódot váltani. Más megoldás nincs. -
totron
addikt
Felhívnám a figyelmet, hogy az ítélkezést, mint lehetőséget és fókuszt te hoztad be, nem erről szól alapvetően a felvetés, de tedd. Azt viszont ne tedd, hogy belém látod a magad kizárólagos fókuszát. Ez is mutatja, hogy nem érzed a probléma súlyosságát és másvalaminek tudod be az egészet, ami egy másvalakiben van. Így nehéz találkoztatni a gondolatokat, nem egyről beszélünk.
A kiemelés, mint kivagyisági fogyasztói magatartás is pont abba visz amiről írtam, ha nem a legjobban. A szimpátiát érteni vélem, de mégsem értem. Fejtsd ki vagy írd meg másképp.
Az ítélkezés már csak egy okozat, így nem alapvető viselkedés.
Hozott kulturális elem. -
Gargouille
őstag
válasz
Hieronymus
#69
üzenetére
"Nyilván a használat rásegít a fáradásra.
De önmagában a környezeti behatások is segítik a fáradást.
A hőtágulás hatása lassú de biztos."Inkább off-ba rakom, nem akarok ezen lovagolni, csak a pontosítás végett álljon itt. Az anyagfáradást kizárólag a mechanikai igénybevétel okozza. Amiről te beszélsz az bizonyos anyagok elöregedése, műanyagoknál például, vagy UV sugárzás hatására stb. De például egy acél alkatrész az az idők végezetéig olyan marad, amilyen, ha meg tudod akadályozni a korróziót és nem teszed ki olyan folyamatos igénybevételnek, akkor soha az életbe "nem fárad el" magától.
-
buherton
őstag
Az ítélkezés már csak egy okozat, így nem alapvető viselkedés. Valójában az illetőnek saját magával van problémája és az ítélkezéssel próbálja leplezni, illetve értékesebbnek mutatnia magát.
#75 totron: most kiragadtál egy példát, amin keresztül el lehet ítélni a másikat, de mennyi ilyen példa van még?! Attól függ, hogy szimpatizálsz az illetővel vagy sem, ki kell-e emelned magadat a tömegből vagy sem, ezek a valódi kérdések.
-
totron
addikt
Ott a mikroműanyag a te beledben is, nem tudom mi több kell ennél még, hogy láss. Persze lehet nem látni az összefüggéseket és mellébeszélni. A szomorú inkább az, hogy a modern lakos olyan ostobára/individumra van szocializálva, hogy tényleg elhiszi, hogy tényleg független az eljárása a többitől. A legtöbbek szemében ez az okfejtés még mindig buzis és károgó okfejtés. De ahogy gyűlünk a bolygón egyre inkább megkerülhetetlenek lesznek ama ténynek a hozadékai, hogy egy közös kis rendszerben szívjuk egymás levegőjét. Ám akkor/most sem direktben ezek a hozadékok tudatosulnak, hanem hogy a másik ilyen, meg olyan, meg amolyan, s hogy semmi sem jó. A másik addig is olyan volt, csak volt elég távolság és erőforrás a kibekkeléshez, bocsánat: pazarláshoz, nem torkollott a létezés konfrontációba. A jövőben egyre inkább de: fizikailag, matematikailag. Apadó erőforrások, csökkenő élettér, pocsék életminőség, 'rejtélyes' betegségek. Hogy erre szószként még rá tud jönni a jó öreg ítélkezés is, az kérem már bőven másodlagos hobbi.
-
DraXoN
addikt
a vas láncal pl. én semmit se tudnék kezdeni (az aktuális felszereléseimmel), de egy olyan 5-6 éve testvérem ismerősének egy "komolyabb", hangrendszere jött hozzám, távirányítós, 5.1 hangzás, optikai, hdmi, be-ki menetek, stb. A potméter ilyen "viccesen" magát tekerte ha a távirányítón állítottad a hangerőt
... csak, nem volt jó... garancia lejárt, a garanciát eredetileg végző szerviz nem is vállalta a javítást.Én szétszedtem, méregettem... valami nem volt kerek. Az audió elágazást vezérlő integrált chip halt meg. Rágeresve a típusra, más is járt így... TexasInstruments gyártmány. a gond, nem gyártják már, beszerezhetettlen. Kínai "klón" chipet talátam, de az SMD fajta volt és a feszültség 5V helyett 3.3V volt ... kicsit át kellett alakítani a tápáramkörét és vagy 2 hónap volt amíg az SMD chip megjött (és persze 5db volt a minimum rendelhető tétel ... még mindig van 4db belőle, semmire se tudom felhasználni
).Végülis a végeredményben jó lett. Bár ilyet sose csinálok, de bántam miért nem mondtam "nem lehet megcsinálni" azt megcsináltam volna magamnak
(de a jellemem sose engedne ilyet, de volt már nem egyszer, hogy így nálam hagytam ezt-azt. pl. egyszer egy 72colos tv-t ... azt nem tudtam volna gazdaságosan megcsinálni, a tápban lett valami zárlat ami magával vitt jó pár más nyákot, persze nem tudom melyik okozott előbb zárlatot a másikban (azt kiégették egymást folytatásban).. az új alkatrészek bontottan is drágábbak lettek volna mint egy új azonos méretű TV, a kijelző túlélte, így azt eladtam belőle, "fizettségnek" kaptam meg a maradványait a tvnek) -
Blindmouse_
senior tag
válasz
Hieronymus
#66
üzenetére
Nyuszifül, az egyik autóm 33 éves, amivel napira jövök megyek az meg 35.
De ha tudsz ezen tipusok általam birtokolt a generációiból ÚJAT, akkor légyszíves szólj!!!

Nem mindenki konzumidióta.

-
yle_greg
aktív tag
Van dolog amit javítok, és van dolog amit letojok és megveszem újra. Van aminek a javítása/átalakítása nekem hobbi és fun, de másnak annyira kiesik a komfortzónájából, hogy nála fel sem merül a hozzá nyúlás.
Pl: edzett lánc szemének kilágyítása, kitágítása (hogy a nagyobb átmérőjű lakatpánt belemenjen) majd visszaedzése nekem jó muri volt, és nem zavar, hogy nem olyan szép a színe, mint korábban. De akinek nincs rendes lángja hozzá, az a gáztűzhelyen ezt nem tudja megoldani.
Azonban ugyanez az ember lehet, hogy kicserél egy döglött chipet, vagy más SMD alkatrészt valamiben, és örül, hogy 50 forintból keltette életre a 20.000 forintos ketyerét, míg én kicsengetem a húsz lepedőt mert koromfolt nélkül rá sem jövök, hogy melyik a rossz alkatrész. És forrasztani is huzalvégű alkatrészeket tudok csak, az SMD nekem nem megy.
Komplett nappali szekrénysort építettem táblásított anyagból, természetesen betartva a szabványos méreteket, így QVGA 320x240 cm méretű lett, mert hülye informatikusként nekem a méter is 1024 centi. :-)
De amikor a gyerekek tömör fa kisasztala felesleges lett, és tényleg senkinek sem kellett, még ingyen sem, akkor azért egy kicsit meghaltam belül amikor gyújtós lett belőle.Kínából annyit rendelek, hogy szerintem egy konténerhajó már a nevemet viseli, ez részben jó, részben rossz. Jó, mert pölö féláron veszem azt, amit mindenképpen megvettem volna, a szerszámkészletektől a cípőig, és jó pár gyerekjáték is ide tartozik. Rossz, hogy sokkal több műanyag szemetet vettem, ami ha nem lett volna olyan olcsó, akkor nem lenne a lakásban. A 40-50 ezer forintos legó készletek 10-15 ezerért jöttek, a gyerek élvezte összerakni. 50 ezerért nem vettem volna meg, nincs az az isten.
Különböző emberek vagyunk, más a korunk, mentalitásunk, pénzügyi helyzetünk, szerszám/eszköz ismeretünk, képességünk egy adott szakmában, műhely ellátottságunk, és még ha minden adott is egy dolog megjavításához, és még kedv is lenne, simán lehet, hogy az ember két gyerekkel a nyakán már nem ér rá arra, hogy hobbizzon és megjavítsa az akármit.
Ezért számon kérni valakin, hogy miért nem javít az újravásárlás helyett, csak akkor lehet, ha az ember ismeri az összes tényezőt, ami az adott döntést okozta. Szerintem.
-
buherton
őstag
Személy szerint azt nem értem, hogy miért kell ennyit pörögni, hogy a másik mit csinál, amikor az egyébként sehogy sem befolyásolja az illetőt?! Az már csak a habtortán, hogy aztán jön a látatlanban való ítélkezéses is.
Az empátia legkisebb szikrája sem jelenik meg, hogy megértse az illetőt. Az elítélőnek csak a saját világa számít, és csak ítélkezni tud, amikor a másik nem passzol bele ebbe a világba.
Szerintem ez végtelenül szomorú...
-
válasz
Gargouille
#68
üzenetére
Nyilván a használat rásegít a fáradásra.
De önmagában a környezeti behatások is segítik a fáradást.
A hőtágulás hatása lassú de biztos. -
Gargouille
őstag
válasz
Hieronymus
#66
üzenetére
"Az anyagfáradás ellen nincs orvosság."
Az ellen valóban nincsen, csak azt első sorban nem az idő múlása okozza, hanem az igénybevétel és az anyag jellemzői (ötvözet összetétele, hőkezelés stb.), amiből készült. Önmagában az, hogy "hány éves" az sokat nem jelent.
-
BalazsHUN
csendes tag
válasz
Hieronymus
#66
üzenetére
Teljesen egyetértek veled, viszont a 20+ éves autók sok mindentől függenek.
Az elmúlt 5 évben, napi járkálósnak egy 27 éves Audim van, persze, van mellette másik is, de ezzel járok nap, mint nap. Természetesen a gyári teljesítmény nem volt elég nekem, mint sohasem, az alapból alulméretezett (bár 25+ évesen nem lehet ezt mondani) nyugvócsapágy leszakadt, így a hajtókar kivert a blokk oldalából egy darabot (még lábon hazajött) , 100e ft-ért vettem bele egy másik blokkot, amit itthon beraktam apummal, következő műszakinál forgalmiba került +20e forintért. Ezen felül az autóra költöttem nagyjából 200 max 300 ezret, amit kért, plusz az olajcserék 9-10 ezrenként, naponta ingáztam vele több száz km-et 3 éven át városban, mindennap ment az autó és megy is jelenleg is, bárhova elmernék ezzel is indulni.
Van amit még a mérnökök erre találtak ki, hogy 30 év múlva is menjen, természetesen nem ez a jellemző, főleg most, ahogy a céges új Opeleink 60 ezernél lettek motorcserések, nem is egy, hanem 3)
Nem terveztem ilyen hosszúra mondandóm, de arra szerettem volna kilyukadni, hogy azért mert valami régi, nem biztos, hogy betegágy.
-
-
Sanya
nagyúr
MX anywhere 2s: nem mindig érzékeli a kattintást, nem tudom normálisan föltölteni. 1db új akkumulátor, és egy marék mikrokapcsoló, és most jobb, mint az új (3000ft) De most a gumírozott része elkezdett szétmállani, az megint 2000 forint lesz.
MX Anywhere 2s: nem érzékel kattintást, emiatt kapott csöndes mikrokapcsolót, (600ft/10db) és egy új akku pihen a fiókban. -
Nem kommentelek, csak időpazarlás.
De ha valamit meg lehet javítani 500Ft-ból, nem fogom megvenni újra.
-
Gargouille
őstag
válasz
NvidiaRTX
#25
üzenetére
No offense, de te tulajdonképpen azt csinálod, hogy ahelyett, hogy reagálnál a neked nem tetsző kommentre az adott fórumban, helyette írsz egy kötekedő, kioktató, lekezelő blogcikket róla, ami alatt letiltod a kommentelést, nehogy válaszolhasson rá esetleg az érintett (nyilván ezért nem az adott kommentre válaszolsz), majd vérig sértődsz, hogy mégis reagálnak rá mások.
És láthatóan annyira "nem érdekel mások véleménye", hogy mégis időt / energiát ölsz abba, hogy kiírhasd a "fikázásod" egy nyilvános blogra. Minek?
Nem tudom milyen lovon ülsz, de az tuti, hogy nem a menetiránynak megfelelően.
-
Graphics
Jómunkásember
Ebben dolgozok... Nah hát külön YouTube csatornát tudnék indítani ezekből...
Borzalmas a közlekedés.egy példa... És elhúzott... -
ncc1701
veterán
válasz
NvidiaRTX
#25
üzenetére
Első körben nem veszek meg semmit, amiről nem vagyok abszolút biztos, h feltétlen kell az életemhez. És itt már nagyon sok dolog kihullik, amitől nem leszek trendi. Utána pedig amim van, azt mindenképpen megpróbálom javítani/javíttatni. Nyilván egy határig. Szerszámot jobban, telefont kevésbé.
Csak nézz körül lomtalanításon, h mennyi mindenért fizettek az emberek az életükkel (pénzt keresni idő, időből nincs több, az a legdrágább). Érdemes filozofálni dolgokon. Rájössz, h mennyi minden vacak nélkül lehet teljes életet élni. Nem kell mindenből a legújabb.
Az elektronikai hulladék elegánsan exportálódik afrikába, ahol leborítják a tengerparton. Fasza megoldás. A javát meg sem kellett volna venni. -
DraXoN
addikt
Szégyen szemre... úgy egy hónapja lecseréltem a 17 éves felültöltős electolux mosógépet.
Az ok: az egyik tengelye eltört (szó szerint, elfáradt az anyag). Javítva volt már a gép többször, élete alatt elhasznált: 3 ajtózárat (mindig bejelzett hibát rá, valahogy haltak ezek pár évente, az első bírt vagy 10 évet),
akkor a 10. éve körül:
- új ajtózárat,
- új szénkefét a motor (lehetett látni, hogy "szikrázik" sötétben a gép alja, és szintén volt rá hibakód),
- új lengéscsillapítókat,
később:
1x új csapágyat mert azt hittük csapágyas, közben a dobtengely és csapágy közé beszorult egy 100Ft-os... igazából eléggé meg is csiszolta akkor a százast, és pont az a dobtengely felfogás tört el, lehet az is rátett a "fáradásra".
-akkor kapott új szimeringet is a csapágy mellé.
később kapott:
- új ajtózárat (újra 2-3 évre rá).
Tavaly nyáron:
- megint új ajtózárat kapott.
most nyáron:
- megint lengéscsillapítót cseréltemIgazából más baja nem volt.. bár a "ház" merevsége nem volt már a régi az évek alatt, azért a szegecsek már kicsit kitágultak a sok rezgéstől (új korában biztos, hogy halkabb volt
... hiába az új lengéscsillapító ami javított a nyáron, de "nem lett olyan"... persze a rugók is fáradhattak, de igazából érezni lehetett az oldalai nélkül, hogy kicsit tud a kelleténél többet mocorogni a "gép kerete")Végül viszont, hogy mégis miért döntöttem a csere mellett? Mert a 2db új dobtengely ára 25eFt lett volna... Az újabb kései modellek másféle csapágyat, dobot, üstöt, tengelyt használtak, az 8-10eFt körül meglett volna, azt még lehet meg is csináltam volna, de ezen régi változathoz már nem sok helyen van megfelelő tengely (legtöbb helyen "nem elérhető" már, ahol meg még maradt raktáron, közel aranyárban adják).
így vettem használtan egy 10éves samsung elöltöltőst 30eFt-ért.. utóbbinak csak egy alapos (de tényleg alapos, vagy 4 órán át pucoltam) takarítás kellett, egyből nem is folyt többet az ajtónál ami miatt lecserélték (nem csapágyas, a gumi nem szakadt, hibakód nincs, teszprogram hiba nélkül lefutott).. De ezekben egy esetleges csapágycsere se horror, mert úgy tudom nem ragasztott a dob hanem csavaros.. persze attól még jó pár órás művelet a szét és össze szerelés, de ha megy 2-3 évet már jó (nekem).
-
Blindmouse_
senior tag
válasz
morcosharcos
#15
üzenetére
Fentebb totron összefoglalta egy szép litániában a konzumidiotizmust és a fogyasztói társadalmat..
Én meg vagyok olyan hülye hogy azt a kocsit amivel évek óta jövök megyek, szó szerint roncs állapotból mentettem vissza két évnyi szabadidőmet rááldozva.

Szórakozás is volt valahol.
A mókás része meg az, amikor állok vele a pirosnál, és a szomszéd sávban álló ilyen hűdemodern műanyag elemes kocsiból, mutogatják a a hüvelykujjukat felfelé. 
-
Alusky
senior tag
Ha letiltotta akkor nyilván nem kíváncsi a véleményekre, akkor miért is írna kommentet ide. Fuck logic.
Ez a nyitok egy második posztot, hogy ki lehessen pofázni a másik embert mert ő letiltotta a kommentelést meg tipikus Facebook szint.
Ugyanez a hiszti megy akkor is mikor valaki letiltja a másikat.
Az, hogy itt miért fizetős még mindig a rejtés funkció az meg, hagyjuk is... Csomó ilyen felesleges konfliktust megoldana. -
Most nem kizárólag az informatikai eszközökről beszélgetünk.
A karórák esetében el lehet kérni az új óra árának akár 40%-t.
A gazdája általában kötődik az órához. Ha nem, akkor nem is viszi javítani.
Egy egér mikrokapcsolóját cserélni a szerviznek, nem éri meg. A javításra eső rezsióradíjat nem fogja kifizetni a megrendelő. Olcsóbb az új egér. Arról nem is szólva, hogy a dohányos egere belül is be van fedve egy sárgás trutyiréteggel. Nincs ember aki szívesen javít ilyen eszközt. -
Kisgépkezelő
senior tag
Nézd maga a poszt amellett érvel, hogy ha valamit a hülyének is megéri javítani, akkor azt akkor is meg kell javítani, ha az ember sz@rja a pénzt. A posztoló még hozott is egy személyes példát, hogy van egy újkori árán 4 millió forintos akármije, amit megjavított (magyar átlag nettó órabérrel számolva) 35 000 munka + 15 000 anyagköltségen, te meg felhozod, hogy háááááááát ez nem biztos, hogy megérte. Még ha szerinted nem is éri meg 4 millióért
bicótfalra, keretbe való pucccogós bizgentyű
-t venni, akkor is anyagilag biztos megéri a javítás. Ha másért nem azért, hogy eladja 3 millióért és az árából vegyen egy egész jó 35 ezreset.
-
Graphics
Jómunkásember
Áh, olyankor mindenki a szőnyeg alatt kuporog... Én már sokszor kértem meg olyan fórumtársat, aki itt nekem esett, hogy menjünk el egy nyugodt kávézásra, értelmesen beszéljük meg... Nulla reakció...
Csak a neten megy a szájkarate... Élő szóban már nem szólal meg.
Én anno egy egykori mobilarenás szerzővel voltam túlságosan kritikus, bevallom túltoltam. ( 10 éve talán...)
Találkoztunk személyesen megbeszéltük, azóta is összefutunk évente 1-2 alkalommal, ha épp arrafelé visz utam, szerencsére minden megbeszélhető, ha van rá hajlandóság. -
Kellene Sztárbox alapján egy PH!-s sztárbox-ot szervezni, ott meg lehetne beszélni ezeket.
-
Rive
veterán
válasz
Kisgépkezelő
#42
üzenetére
Hogy megértessem valakivel, akinek falra, keretbe való pucccogós bizgentyűje van, hogy nem feltétlen mások lettek furák
-
-
Rive
veterán
válasz
Kisgépkezelő
#36
üzenetére
Szerintem meg csak lesz@rom a vérbiciglisek sznobériáit
-
totron
addikt
válasz
Hieronymus
#37
üzenetére
Prémium eszköz nem olcsó. Mi nálad az alapanyag?
PC boltok esetén meg épp azt mondják, hogy pl. monitor-kiegészítőkön van a nagyobb árrés, a főterméké sovány, tehát a mellékszolgáltatások viszik a boltot. Említett szervizeknél ez pont fordítva van akkor?
-
Nagyon sok járműkereskedő szolgáltat szervizellátást a vásárlóinak.
A kereskedő viszont kereskedő. Nagyobb haszna van a ez eladásban mint egy 15 Fontos alkatrész cseréjében.Felénk van kis javításokra szerveződő organizáció. Általában a helyi önkormányzat szponzorálásban lehet apróbb javításokat elvégeztetni, ha van a csapatban szakember hozzá. Ez a kerékpár javítás is ez a kategória.
Ha nincs ilyen szerveződés a közelben, akkor házi javítás a megoldás. (kivéve a biztonsági eszközöket)
Egy örökségünket meg kell érteni.
Az antik szoci időkben a termékek voltak drágák. A munkaerő volt olcsó. A javítás minden esetben kifizetődő volt.
Ma a munkaerő drága, a termékek olcsóak.
Régen minden a szeméttelepen kötött ki. Ma nagyon sok minden már alapanyagnak számít.
Már az nagy előrelépés, ha a tönkrement eszközök a hulladékudvarba kerülnek és nem a szeméttelepre. -
Rive
veterán
...újat 15 Fontért, amit feltettem további 10 Font elköltése után (szerszámok). Ez belekerült vagy 15 órámba..
Nem tudom az ottani órabéreket, de 15 óra az már ittenin is egész jó biciklit tud kiadni.
..új burkolatot pedig kaptam 12 Fontért. A művelet 10 perc volt max....
Plusz amíg beszerezted a pótlást és megszerezted a tudást a cseréhez.
Nem, egyáltalán nem triviális.Szóval, hacsak nem a kütyüzés a hobbid (azaz szórakozásba számolod az ezzel töltött időt: és, ha van annyi időd) akkor egyáltalán nem egyszerű a döntés.
Javítós ember vagyok én is, de amióta jóval kevesebb az időm, azóta egyre több cucc megy a kukába: a régen javításra félretettek közül is. -
-
Graphics
Jómunkásember
Igen, gondolom , hogy túlreagálom.
Meg őszintén, én ebbe több időt és energiát sem teszek, total értelmetlen.

.de valóban, érdemes átbeszélni, és ha ez majd zavarja, akkor talán nem ad táptalajt... Végülis hálásak lehetünk neki.Nekünk adja a kommunikáció lehetőségét

Zárjuk is be A kommentelés lehetőségét
-
Graphics
Jómunkásember
válasz
NvidiaRTX
#25
üzenetére
Jó, de ha nem érdekel mas véleménye miért írod a bejegyzést?
Mert ez így kicsit egyoldalú kommunikáció... A bejegyzéseidben rendre szidsz valakit, de nem hagysz teret a vitának...
Értem, votl ilyen főnököm... 10 kolléga mondott fel a hasonló hozzáállása miatt.., hogy más véleménye nem érdekli...
Kicsit frusztrált személy volt szegény, egymaga maradt, és még mindig másban keresi a hibát...De ő biztosan nem lehet az oka..
Te most azokban, akik a hátad mögött vitaklubot nyitnak, de örülj neki, mert kapsz visszajelzést, a votl főnököm nem kapott soha, és igyekezett csak olyan emberekkel körbevenni magát, akik egyet értenek vele... Bólogatnak neki...
Néha azért fogadd el, vagy legalább gondolkozz el más álláspontján, nem mindenki hülye és nem te vagy mindig a helikopter sem.
És Te mondod, hogy a hátad mögött van nyitva a vitaklub? Akiről a posztod szólt, ő mit mondjon erre? Te meg az ő háta mögött kezdted el ezt... És csinálod mindig, ha valamivel nem értesz egyet.
Ez nem oké, nagyon nem.
Ha abszolút nem akarsz szociális tevékenységet folytatni itt, akkor ez a fórum nem lesz neked való... Itt emberek oda-vissza kommunikálnak , nem pedig szidják a másikat bejegyzésekben... Topicokban, nem pedig olyan bejegyzésekben , ahol azért nem lehet hozzászólni, mert másnak nem is legyen véleménye.Legalábbis eddig szerintem ez nem votl jellemző, nem tudom miért akarod ezt így erőltetni...
A többiek részre meg... Hahó, olvasd már el, ezt csinálod jelenleg Te... Te kezded ezt a fotelhuszár sort, Te vagy a kiváltóha, te mozgatod ezt ..
Te oktatod ki az embereket, hogy miért úgy akarják csinálni a dolgokat, mert Te nem úgy csinalnád... Nem fogadod el, nem kezdem el linkelni a lezárt bejegyzéseid, de nagy részük csak erről szól... Hogy baszodjon meg, aki nem ért veled egyet ...
Mini diktatúrát játszol itt...
-
-
válasz
morcosharcos
#27
üzenetére
Egy kicsivel korábbi cikkre volt reakció.
-
WTF? ez a bejegyzés "szólt valakiről" konkrétan? nekem nem esett le.........
-
Pikari
veterán
válasz
NvidiaRTX
#25
üzenetére
értem. így már kissé más a helyzet. futo001 bejegyzése sokkal költségesebb eszközt sugalmazott, a biciklis példája alapján.
én még annyit fűznék ehhez hozzá, hogyha az a 40 ezres eszköz javítható viszonylag egyszerűen, akkor megéri a próbálkozást... de ha heteken keresztül kell hozzá internetes emberekkel tudományos konzíliumot ülni, akkor valószínűleg én is inkább kidobnám, mert az idő is pénz (és a javítás közben felszedett tudás kevésbé kárpótolja az elvesztegetett időt).
-
Hú emberek mi folyik itt.

Azért tiltom le mert nem vagyok kíváncsi senki kötekedő, kioktató, lekezelő véleményére miután én leírtam egy véleményt az esetről aminek szemtanúja voltam.
Senkinek nem kötelező reagálni rá ez csak a ti nembírtoka.....tokonmegmaradni hozzáállásotok, hogy minden egyes dologhoz oda kell írnotok valamit. Ki kérdezte? Azzal hogy letiltom a hozzászólást a SAJÁT bejegyzésemnél arra kívánok utalni hogy NEM ÉRDEKEL más véleménye. Kész. Bumm. Szevasz. Lehet lapozni.
Többiek:
De amúgy látom nagyon félreértettétek itt a dolgokat és csak a szokásos túlgondolás már megint.
Akkor még egyszer leírom.. adott egy GAZDAG ember aki 500FT-os alkatrésszel akarja megváltani a világot.
Erre jönnek azzal, hogy így a szemetelés úgy a szemetelés így a javítás úgy a javítás... ti miről beszéltek már megint?
Sok álszent... mert ti aztán biztos nem pazaroltatok még el semmit vagy dobtatok el semmit ami növelte a szeméthegyet, meg garasoskodtatok vagy éppen nem szórtátok a pénzt kétkézzel...
És akkor elkezdenek egymásnak esni itt már megint... na látjátok ezért tart ott ahol ez az ország mert pont ilyen emberekkel van kikövezve a jövő akik mindenbe beleütik az orrukat, egymásnak esnek ha már más a véleményük és kioktatnak mindenkit mert ugyebár MO a 7 millió fotelhuszár országa.
qqcqqc: (hú ezt a nikknevet...)
Remélem megkaptad a választ arra, hogy miért nem reagálok arra amit ti utánam nyittok vitaklubbot, hogy kibeszéjjetek a "hátam mögött".
Pont ezért nem, mert ÉR TEL MET LEN VE LE TEK VI TAT KOZ NI.
Bódog karit.
-
Graphics
Jómunkásember
Nem igazán értem a fórumtárs tevékenységét, de valószínűleg tényleg nem kerek valami ott..
Van, aki szerint színt visz a PH élete, de nem érzem ezt a színt annyira jónak... Totál megváltozott hely lett a PH is...
Elfogadás? Dehh... Persze én se fogadom el őt... Nem értem a felesleges feszengetést, a felszínen maradási kényszert az ilyen óvodás posztokkal...( be és megjegyzéseivel)
És egy szaros billentyűzet kapcsán fakadt ki belőle... Komolyan, 2024-ben ez a legnagyobb gondja, hogy más hogyan akarja megoldani a problémáit?
-
bambano
titán
válasz
morcosharcos
#15
üzenetére
"Én javíttattam már meg személygépkocsit": most én is ezt csinálom
a mai műanyag autók mellett nehéz lemondani egy relatíve rendes vasról.de mondok ellenpéldát: villanytűzhelyünk van, négy platniból a második is megadta magát pár hete. Alig lehet szakembert találni, aki megjavítaná, olyat meg pláne, aki megfelelően szakképzett és megfelelő vizsgákat letette, amivel belenyúlhat a tűzhelybe. Felmész a jószaki.hu-ra, kiválasztod a szakembereket, írsz, telefonálsz, nem válaszol. Rakás időd elmegy rá. Szétnézel a weben, kontakt emailt begyűjtöd, részletesen megfogalmazott árajánlat kérőt elküldöd, nincs válasz. Felhívod, negyed órán át motyog mindenféle marhaságot az orra alatt, majd kiböki, hogy nem vállalja, és még negyed órán át feltesz további 20 kérdést, amire a válasz benne van az árajánlat kérődben, és egyébként is elmondta már, hogy nem vállalja, de azért még beszélget. És utána elküldöd a fickót is. Az is gond, hogy felhajts pótalkatrészt. És ha most megcsináltatnám a két rossz főzőlapból legalább az egyiket, mi a biztosíték, hogy a két jóból nem pukkan el megint egy két hét múlva? Ha veszek másikat, akkor újat kapok, és megkapom azt a technológiai fejlődést is, amit az előző megvásárlása óta beletoltak az iparágba. Sok szempontból egyszerűbb venni egy újat, mert pl. konkrétan a villanytűzhelynél a kereskedő kötelez szakemberes beszerelésre és biztosít embert.
Az informatikával meg úgy vagyok, hogy nagyon sokszor összességében olcsóbb újat venni, mint hákolni a régit. Egy 6-8 ezer forintos egeret úgy hajítok ki, ha elromlik, mint a szél. Az időm többe kerül.
És akkor lehet ilyen jótanácsokat is kapni itt a fórumokban. Egyszer pl. kerestem cégnek szerver ramot, és a tanácsok zöme azt magyarázta, hogy vegyek használtan. Ugyan számlát nem tudnak adni róla, ugyan a megbízhatósága erősen kétséges, az ára ahhoz képest nem elég jó, de a sok fotelrendszergazda szerint használtat vegyek. Miközben ha ki kell mennem a helyszínre, az út többe kerül, mint a spórolás.
Szóval teljesen át tudom érezni a kolléga véleményét. Nem állítom, hogy univerzális, de sok alapja van.
-
Én javíttattam már meg személygépkocsit úgy, hogy teljesen egyértelműen jobban jártam volna, ha használtan veszek ugyanabból a pénzből egy másikat, még olcsóbban is kijöttem volna, és ezt a műhely el is mondta az elején. De megszoktam az akkorit. Szal ez azért érzelmi kérdés is, mind a költséghatékonyság, mind pedig a környezetvédelmi megfontolások mellett. Mer itt például annyi lett volna, hogy ha másikat veszek, akkor az a használtautó nem, teszem azt, két hónap múlva kezdi el szennyezni újra a környezetet másvalaki segge alatt, hanem 2 hónappal hamarabb. Szal mondhatjuk, full a megszokás/beleszarás/kötődés vezérelt.
-
Meg ökörség is szerintem, egy kis gépgyártó cég egy sima, legegyszerűbb műszerészesztergával, meg némi méréssel is bármilyet kifarag neked....... gondolom csak olcsóbban kijön, mint egy új váz.
Én pl. (csak hogy tovább bosszantsam azokat, akik nem javíttatnak) a sérült bevonatú, de anyagában teljesen acél teflonserpenyőimet rendszeresen elviszem Debrecenben a "szomszéd" műhelybe, ahol kihomokszórják a bevonatot, hogy sima acélserpenyőként tovább tudjam használni, és ütnek bele egy perforált cső fémnyelet a gyári műanyag helyett, vagy ha ilyen szegecselt, félig fém, félig műa. nyele van, akkor ponthegesztenek egy toldást rá. És máris van egy zsírúj serpenyőm, ami sütőálló, és effektíve örökké használható. -
bambano
titán
Az alapprobléma az, hogy elvileg a javítás teljes költségét kell nézni, és manapság az már igen magas lehet. Van, hogy olcsóbb kihajítani és újat venni, mint javítani.
Másrészt meg ha megjavítod, akkor az nem egy új cucc lesz, hanem egy régi cucc, aminek egy alkatrésze újabb. Vagy bedöglik a maradék, vagy nem.
Ettől még persze konkrét esetben lehet igaza a másik posztolónak. -
A váltótartófül beszerzése egy nagyságrenddel nagyobb szívás, mint a váltóé. Ott egyértelműen fel van tüntetve a típusszám (pl. Shimano RD-5700). De minden átok kerékpárgyártó majd minden modelljén más formájú az átok fül. Lehetne:
- egységes
- adjanak egy marékkal az eladott vázhoz
- a gyártó tegye egyszerően rendelhetővéDe jellemzően ezek egyike sem valósul meg egy egyszerű fogyó alkatrésznél. Az meg, hogy felmerült egy drága binga kukázása emiatt a szervizekben, az egészen meredek.
-
dqdb
nagyúr
(2) de ezt a javítást valami aliexpresses vacakkal akarja megoldani
Periférfiáról volt szó. Mind egér, mind billentyűzet esetében a tipikusan cserére szoruló alkatrész a mikrokapcsoló, amelyeknél a legtöbbször a következő lehetőségek vannak:
1. sehol sem kapható az adott típus, csak AliExpressen (vagy Taobaón)
2. akad itthon a Mouser. Digikey és társai kínálatában, de legalább 1000 darabot kell venni
3. akad itthon a Mouser. Digikey és társai kínálatában, tudsz pár darabot venni, de ötszörös-tízszeres áronEkkor te mit választasz? Fúj, aliexpresses vacak felkiáltással kidobod a 30-50e forintba kerülő és amúgy cserealkatrésszel és egy forrasztópákával percek alatt javítható perifériát, vagy megrendeled a fél-egy dollárba kerülő és amúgy eredeti kapcsolót az AliExpressről?
-
válasz
Kisgépkezelő
#9
üzenetére
Az jó üzleti modell
Mármint neki. -
Kisgépkezelő
senior tag
Azt hiszem nem vagyok annak a topicnak az olvasója, ahol ez az eset felmerült, úgyhogy a részleteket pontosan nem tudom, mindenesetre most pont a hó elején én is javítottam valamit olcsó aliexpresszes vacak felhasználásával. Javíthattam volna drágábban is, mert pl: itt a hardveraprón egy kolléga ugyanazokat az alkatrészeket. Furcsa mód az ő boltocskájában is pont ugyanahhoz a kb. 100 termékhez árul pótalkatrészt, mint az alis bolt (gyártó + cikkszám egyezik) csak épp háromszoros áron és még a postát is nekem kell állnom.
-
Én (egyébként humánosként, közöm nincs az IT-hez) minden rosszalkodó számtech eszközt addig b@szok, amíg meg nem javul, nem számít milyen régi, pedig hegyszám vehetném az újat. Soha nem dobok ki olyat, ami tökéletesen betölti a funkcióját, és fillérekből meg lehet javítani, vagy szoftveresen "ingyen" helyre lehet pofozni. Van pl. itthon most egy x13 gen3 thinkpad, amit az irodám költségelszámolására vettünk, szal gyak. leírom az adóbefizetéseimből, remek gép, tényleg kitűnő, de mivel szöveget szerkesztek, és hozzászoktam ahhoz, egy ősrégi t450-et használok, egyszer már cseréltem rajta billet mert széjjelvertem a sok gépelésben, illetve egyszer belső akksit.
Lehet csak én vagyok elcseszve, de ami működik, vagy nagyon könnyen megjavítható, a világon semmi értelme kidobni. Legalább annyira együgyűség, mint 100 mondatban kitárgyalni azt, amit el lehet mondani kettőben is kényelmesen.
-
Pikari
veterán
Amit leírtál, egy tünet.
Pl a biciklis példád elég jó. Viszont a következtetés, amit levontál belőle, nem mélyreható.
Azt emlegeted fel, hogy a probléma az, hogy az ember valamiért nem vesz meg egy 5 ezer forintos kínai váltókart, és teszi fel az 1 milliós bicajra, hogy megjavítsa - hanem ehelyett inkább vesz egy 1 milliós bicajt megint. (csak mondtam hasraütésre pénzösszegeket, biztos nem annyiba kerül, a példa szempontjából nem fontos, engem meg pont nem érdekel).
Gondolkozzunk, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a műveletet meg tudja csinálni:
-Meg kell állapítani, hogyan tudod szétszedni a régit - a te esetedben lehetséges volt, és szét is tudtad szedni. Amennyiben ez nem lehetséges, megállapítani, hogy a régi váltó zsinórja használható -e, újat kell -e kihúzni, stb.
-El kell olvasni, hogy mi van a váltóra írva, vagy ki kell googlizni a bicaj dokumentációját, ne adj isten, megszámolni, hány darab sebesség van a bicikliben, hogy lehetőleg egy nagyjából kompatibilis váltót tudj találni. A te esetedben nem a váltó volt a szar, csak a tokmánya, így aztán máris megúsztad a probléma 99%-át.
(Amúgy nekem hasonló váltós gondom volt tavaly, két tubus pillanatragasztóval oldottam meg, már több, mint egy éve elvan így, de ha megint elkezd széttöredezni, akkor megint kap 2 tubust a pofájába, és megint elmegy két évig. )
-Keresni egy webboltot, vagy apróhirdetést, megrendelni a szükséges alkatrészeket.
-Várni a futárt, felvenni a telefont, odaadni neki az utánvét árát.
-Felrakni rá az új váltót (jobb esetben néhány csavar ki és becsavarása árán).Az általad említett példában szereplő embereknek a baja az, hogy a fent említett ÖSSZES lépés kifog rajta agyilag.
Nem arról van szó, hogy esetleg nincs tisztában azzal, hogy ezt javítani lehetne valahogy, vagy hogy valamelyik lépést nem tudná kivitelezni.
Hanem inkább az van, hogy mióta ez a 24/7 okostelefonfüggés, okostévé előtt napi 8 órában való nyáladzás tömeges jelenséggé vált, azóta az emberek funkcionális IQ-ja kb 50%-al csökkent. Nem tudják megkülönböztetni a gépen futó programokat a weboldalaktól, nem értik, mi az a fájlrendszer. Sőt, ha mondasz nekik egy olyan összetett mondatot, amiben szerepel az ÉS vagy a VAGY szó, azt már nem fogják megérteni.
Ha biciklit is javítani akarnának, csak állni fognak előtte, és 3-4 órán át ülvötve össze fogják magukat fosni, nyögdécselve, lökködve a biciklit ide-oda katatón állapotban, várva, hogy a bicikli meggyógyuljon valami misztikus erő által.
Mintha isten átka ereszkedett volna le, büntetésül és elvette volna a józan paraszti észt, és mindenkiből értelmi fogyatékost csinált volna.
-
-
totron
addikt
A dobd el elve csupán egy tengely, amire felfekszik a homályos tekintetű birka lét, így a többségi lakosnál különösebb miérteket keresni is felesleges, csak tapossa a rendszert emberünk.
Javításhoz, javíthatósághoz eleve azon a színvonalon is kell mozogni ahol érdemes javítani. A legtöbb ember kultúrájában - pénzügyi vagy örökölt alapokból fakadóan - nincs benne a nem gagyi iránti igény, egyáltalán: nem is tudnak a kommerszen felüli világról, kivéve ájfon. A többi produkt meg hát nem hosszú távra készül, nem cserélhető semmi rajt, nem fogja megörökölni onoka és ezt tudja is mindenki. Aminél ezek az opciók élnek azt meg jellemzően irreálisan drágának tartják, nem is minden alap nélkül. Nehéz belőni az igazságot, tömegtermelés nélkül még mindig 3 tv /utca szintjén mozognánk.
Vannak szép számmal, akik anyagiak okán csak beleragadtak a körforgattatásba és egyébként teljesen értik amiről ez a cikk szól, kényszerműködésükre viszont sajnos pont megegyeznek a fent vázolt mentalitásúakkal - és ezen a pontont tragédia a jelenség. Hiába látják be és látják át, sokaknak élethosszon át nem jut ki a minőségből.Hogy anyagi lehetőségek és tudatosság, mint önérdeket is magában foglaló - hiperideális esetben azon túl is nyúló - előrelátás egyszerre létezzenek valakiben, nos az nem a leggyakoribb. Gyakran nem is tudja értelmezni, ha szembe jön vele ilyen együttállású embertárs és annak választása vagy épp nem meri elhinni, nem mer egy nagyobb, indokolt kiadást generálni, ha saját magával történik végre megteremtődik a pénzalap. S akkor a bütykölői affinitást, mint olyat nem is vettük bele a listába, ahhoz is kell külön képesség, tápláló sikerélmény. Pech, hogy ilyen tényleges beltartalommal bíró sikerélmény-butikok viszont sehol nincsenek, ezen a ponton aztán rendszerint meg is áll tudomány... el sem tud indulni igazán.
Akinek nem ügyes a keze vagy nincs ideje, az a szerviznek ad munkát, ez sem feltétlenül baj. Az előfordulhat, hogy műszaki véna, egó erősködik és ciki vagy nem, egy láthatóan sikertelen kísérlet eredményét kénytelen szakértő szemek elé tárni végül az ember.
Ebben az esetben nem ez történt.Hasonló a hasonlónak örül, van, hogy ez a hasonló egyszer csak egy félelmetesen szűk halmazt kezd el képezni. Hogy pontosan meddig érdemes kapaszkodni a meggyőződésekbe a világ működésével szemben, na az egy jó kérdés. Bezárással egyelőre nem honorálják a dolgot, fura pillantásokkal igen, de azt meg le kell kakkantani.
Kihalóban a mesterek mellett, tanoncként való tapasztalás intézménye, az önellátó gazdaságok, ezek nélkül viszont kreatív tudást nehéz, ha nem lehetetlen beszerezni. Helyette van üresség. Hiába van termelés, ha csak készre szereltség van, hiába van tudás, ha nincs min alkalmazni. -
lornname11
csendes tag
Az a fura az emberben, hogy ha hiba keletkezik valamiben, és megpróbálja megjavítani ahelyett, hogy kidobná, akkor már fillérbacónak számít? Az emberi kapcsolatoknak is így kellene müködnie...
Sokkal élvezetesebbnek tartom a hibák helyrehozását, mint a pénztárcám karcsúsítását nézni. -
Újabb roppant megosztó szösszenet az Embertől, Akihez Nem Lehet Hozzászólni (direkt írtam így).
Az első reakcióm, hogy megetetném vele az összes szemetet, amit ezzel a mentalitással termel, ipari kecsöppel, hogy jobban csússzon.
Ha valamit meg lehet javítani, pláne olcsón, akkor azt meg kell javítani. Felhívnám a figyelmét arra, hogy ez lassan életbe lépő uniós előírás is.
Az meg különösen írritáló, hogy az indok a kifakadásra az, hogy igazából az akasztja ki, hogy ha van pénze "drága" gépre, akkor miért nem szórja a dellát, ahelyet, hogy spórolna. Az eszébe sem jut, hogy lehet, hogy azért van pénz a gépre, mert nem költ a másik feleslegesen? -
alcsa
senior tag
Köszönöm, hogy ilyen szépen kifejtetted azt, amit én csak egy egysoros mondatban akartam a poszt alá írni, ha nem lennének letiltva a hozzászólások
.
Új hozzászólás Aktív témák
- Elektromos autók - motorok
- Gitáros topic
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Metal topik
- PlayStation 5
- Építő/felújító topik
- Ha az alaplapi hangchipnél jobbra váltanál, itt az új Sound Blaster hangkártya
- BMW topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- További aktív témák...
- 194 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i9-14900HX, RTX 5070 (ELKELT)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÚJ könyv: Gloviczki Zoltán - A holnapután iskolája
- OnePlus Nord CE5 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
valahol igazad van. Én is csak nehezebb napjaimon b.szom fel magam rajta.




