Új hozzászólás Aktív témák
-
tatararpad
őstag
Mivel nemrég bekerült Origin Access-be gondoltam kipróbálom milyen lett a megjelenés óta, hát, remélem hamar jön majd a következő BF. Meg örömmel látom, hogy egy olyan széles spektrumú háborút, mint a második világháború, sikerült úgy megfogni, hogy még mindig az angolok és németek gyepálják egymást olyan közismert helyszíneken mint Rotterdam. De remélem olyan sok erőforrást már nem is akarnak ölni ebbe a játékba, hanem inkább a következőre dupla ennyit.
-
tatararpad
őstag
Ma játszottam a bétával. Hát mit ne mondjak, azért nem egy nagy élmény. A BF1 (akár a béta) szerintem nem tette magasra a lécet, de számomra nem sikerült megugrani. A játék fölöslegesen lassítva van, szokás szerint nem látok semmit, csillog villog minden mint a Salamon töke, minden mintha pudingból lenne, a járművek súlytalannak érződnek mind játékmenet mind fizikai szempontból. Második világháborús hangulatot még a menü sem áraszt magából, ebben a dologban szerintem még a BF1 is jobb volt pedig az is elég távol állt az első világháborútól. Röviden: nekem eddig csalódás, de kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle, játszani majd OA-ben persze fogok vele, de biztos nem vásárlós számomra. Biztos unalmas, de szerintem a BF1942 a magad idejében grandiózus játék volt, én szeretnék már látni egy mai technikai színvonalon lévő játékot, ami annak a nyomában lépked. Vagyis úgy értem, mikor fogunk ebben a játékban öten beszállni egy LCVP-be és partra szállni? Tippre semmikor, mindenki a bokorban kempelő csapattárson fog éledni.
Új hozzászólás Aktív témák
Személyeskedést kerüljük, nem tűrjük itt. A téma a játékról szól és nem egymásról, ez egy barátságos BF közösségépítő téma, maradjon is így.
Battlefield Discord
(hivatalos nemzetközi)
Battlefield V Reddit
(nem hivatalos)
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Gumi és felni topik
- Eredeti játékok OFF topik
- Chieftec-Prohardver nyereményjáték
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- BMW topik
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...
- SK HYNIX PC711 1TB M.2 NVME PCI-E 3.0 - 100/100 -as - Eladó!
- Samsung Galaxy A05s 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Honor Pad X9a 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro 5G, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- GIGABYTE RX 9070 XT 16GB GDDR6 GAMING OC ICE - Új, 2 év gari - Eladó!
- 3440 x 1440 100Hz!!! 90W PD 34" CURVED 1000R Samsung S34A650UXU - 1 év garancia!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14400F 32/64GB RAM RX 9060 XT 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch Series 9/Apple Watch Ultra/Apple Watch Ultra 2
- Lenovo L13 G4 Core i5-1335U 10 mag 12 szál 16Gb Ram 256Gb NVMe Touch Boltból Számlával Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte GA-Z87X-UD4H Z87 chipset alaplap garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
FollowTheORI