Új hozzászólás Aktív témák
-
Gyuri27
félisten
Nyomja csak nyogodtan a spelleket nem számit. Ha meg shadet hiv akkor tuti leszedem a kutat, mert tolom az oinket. Bár az oinkell vigyázni kell mert ha csak hirtelen ledobja az ember akkor bugos.
A gravity egy dolog. De a viridya knockol tehát még mindig nem tudsz paralizálni.
Vannak dolgok amiket gusztustalannak tartok. Az egyik a negation elé portálás. Hát az lol. A grigori revivének a berobbantása a másik.
Ha "szenvedek" vele nem zavar. Szeretek játszani. Szeretek t3-ig eljutni. Persze nyilván olyan, hogy fal mögé mortár zavar. Sőt dűhit. De én ilyennel nem élek. Ezt meghagyom az egyszerű usereknek (aki használja attól ocsánatot kérek), hogy éljék ki magukat.
-
Gyuri27
félisten
Valóban bosszantó és egy pici nerf rá is férne. De addig egy megoldás. Vannak fent magyarok akik lostal tolják. Velük kell gyakorolni. Épp most gyakoroltam. Egy pure nature teszt-deckel. Azt beütötte. Nyilván a deck sincs olyan állapotban és én sem úgy forgatom. Az éles deckkel pedig én nyertem.
A taktika a következő (mondjuk haldurra). Ő lilával nyitott chargerrel. Mindketten orbot húztunk (középen). Amikor ez kész, amazon rakétáit begyujtani és spuri az alap orb felé. Mire leér hivható a burrower. Ott addig kell ügyeskedni amig az egyik kutat le nem szeded. Nem baj, ha elpusztul minden. A kutat felhúzza megint. Most vegy te is kutat húzol vagy breedinget. Mire támadni tudna minimum két deep one-t tudsz lehívni. De csak azután, hogy támadja az orbot. Az egyikkel mögéjük kell kerülni. A másikkal meg kiteleportálni az egyik shadét. A deepek meghalnak, de a shadék is. Viszont vagy egy kút előnyben vagy, vagy egy breedinged van.
Nyilván generáteden ez így nem fog müködni, de az elv hasonló. Pure naturéval meg dyrad és swarm. Így nem tud gravitizni + lesz egy shade-d. Ha meg nincs meg a 3 már szépen lehet őket ütni. Mondjuk ezt a taktikát gyakorolnom kell még.
-
OnSeT
őstag
tesztelgettem kicsit forgeban, a magma hurler tényleg nélkülözhető. a frost sárkány kivételével mindenhez elég a t2-es egységek alkalmazása. ezt meg 2 hurler se garantált hogy leszedi, az meg már egy jugger költsége kb.
pyromaniac viszont egyenlőre marad, shadek elen még mindig a legjobb megoldásnak tartom 1v1-be. amig nem találok egy másik taktikot és/vagy nem kap a shade nerfet, meghagyom a paklimban.
a power veszteség nézőpont kérdése, ebből a toronyból elég egyet felhúzni egy orb és 2 well védelméhez, ha rámennek a kezdőorbra akkor esetleg még egy másodikat oda is. ez -100 vagy -200 power ami a toronyba van, de ha nincs torony és nem tudom időben megálítani a rusht, elvesztek 1-2 wellt talán még orbot is, aminek a powerköltsége végleges veszteség.
a tornyot meg t3-nál vagy ha szükséges korábban is lerombolhatom ha kell az a power. -
Murder3
addikt
na mostmár értem kipróbáltam a harvival

Gyuri:
Jó de a shard és a reaver az l egység és uyge a twilightbe meg ott a vileblood és a deathglider ami ráadásul repülő.
Azért nem fog átkerülni 3 orbra mert ez direkt ezért van pl a vileblood vagy a deep one is lehetne 3 orbra ennyi erővel.egyedül a shadow nem rendelkezik 2 orbos l egységgel a többinek mind van minimum 1.
az icefang az azért más emrt az eredetileg swift frosnak készült csak ugye sokaknak nem jött be gondolom h csak épület mellet swift ezért rakták át 2 orbra, bár az elég erős lap volt a bétába.
lehet azé ment át t2-re -
Murder3
addikt
Akkot azt kipróbálom de nekem is zöld van és én azt veszem ki h ha pl 1 lapon nincs charge up akkor a charge nem nőhet meg az eredeti chargnál.
vagyis ha a harvi up 3 0 charge akkor nem nőhet 2-re 3-ra sem.
és a kapott charge az orbok számától függ...Arra értem h elhasználtam mindet aztán az eggyikre rádobtam és megnőtt 4-re a charge-ja.
Eddig ok de mienst lehívtam eggyet meg kellet várni a cooldown-t, hogyb hívjam a következőt hiába volt 4 de nem tudtam egyszerre lehívni őket. -
hajsza
aktív tag
Bár már megoldódott, de talán majd más is majd hasonló cipőben fog járni, ezért leírom a saját tapasztalatomat. Én is vettem a srácnál kódokat és egy ideig türelmetlenül néztem, hogy mikor küldi el az E-Bay üzeneteim közé azokat (ugyanis úgy értettem a termék leírásánál, hogy majd oda fogja azokat küldeni). Jó darabig nem jöttek meg, utána pedig az E-Bay regisztrációnál megadott e-mail címemre kaptam meg a kódokat, nem pedig az E-Bay-beli üzenet listára. Gondolom a srác amerikai, ezért nem ugyanabban az időszakban van online, mint mi. A mi időzónánk szerint reggel 8:20-kor ment el a rendelésem és este 20:36-kor jött meg a levél a kódokkal. A kódok mind jók voltak, tehát nem átverés a dolog.
-
Murder3
addikt
végül is annyira nem brutál pyrokkal megcsinálni csak nagyon sok helyre kell figyelni

a snapjaws elég kemény segítség az xl-ek ellen azért

a vége meg már csak lutri én sem bírom még advon sem a végén megtartani a védelmem mert a dragonokra nem hat a churchrégebben a strongholdokkal védtem azzal is ment de a végén minden bedaráltak ott csak vártam h lejárjon az idő

-
Gyuri27
félisten
Tudod mikor fog majd kiborulni a bili?
Mikor egyre többen rájönnek, hogy lila után lehet zöldet is hívni. Akkor lehet 70 power lesz a fönix. Meg egy akármilyen földi egységgel támogatva lehet az oinket is használni. Akkor aztán lesz burrower + fönix rush. Azt meg már tényleg nem lehet védeni. -
Gyuri27
félisten
Nem tudom ezekkel leütni a fönixet. Nem az a baj, hogy többe kerül. Hanem, hogy egyik se üti be.
A felállás az, hogy ő közelit a kutam felé a fönixel. Mit kellene tennem szerinted?
Természetesen egyforma mennyiségű powerrel rendelkezünk. Az oink semmit nem ér. Nincs az ami annyi idő alatt beüti mig magához tér. A gravitihoz kell valami amivel leütöm. De az sem fogja hirtelen leütni (kivéve a deep one) de így majd 2x annyiba kerül a dolog.
A strom meg szintén használhatatlan magában 130 powerért.
Ráadásul ha épp le is ütöm valahogy. Máris hivja a következőt.phanzetomox:
Hasonlóképp sem jártam, tehát nem tudok okosat. Ill angolul egy kólát tudok kérni. 
-
Gyuri27
félisten
Nem értünk egyet. Miért? Lássuk. Frost: wareagle. Shadow bármilyen l-s sebzésü squad + az a pajzsos valami amitől vissza sebződik, meg van olyan cucc is amitől nem gyógyitható. Fire: firesworm. AZ, hogy több powerért tudod leszedni? Semmit nem jelent. Hiszen ha két 75 poweres egységgel leszeded úgy, hogy az egyik megmarad akkor buktál 7,5 powert. A többi töltödik. Én a deep elvesztésével buktam 12 power és a void mivel több lassabban csorog vissza. Azért ezekre az apróságokra figyeljünk oda.
A mortarral öszképileg van probléma. Túl olcsó 50 powerért. Ennyi. Az iceshield az egy jó lap. Olcsó + pajzsot ad. A phase tower megint használható ügyes kezekben. Elérkeztünk a nature tornyaihoz. Na ezek mind pvp-ben, mind pve-ben használhatatlanok.
Soha nem sirtam se nature mortarért, se nature fönixért. De még euruptiunt se akartam a naturénak. Azt mondom, minden lapnak és spellnek legyen meg az ellenszere. A mortarnak és fönixnek nincs.
OnSeT: a tome mecseket nem ismerem, így nem tudopk rá mit mondani. Az auruptiont nem akartam nerfelni. Annyi, hogy ne knockolja az s-s egységeket. Így lehet apritani a cannonokat.
-
-
OnSeT
őstag
a collection 1v1-el várok pár napot, ezalatt a többségnek visszamegy a rangja.
addig meg tolom a 2v2-t és a tome 1v1-et
utóbbiban nature kezdéssel, ami nem is olyan rossz, előbb vertem vissza vele egy shadow rusht. igaz ott figyel a dryad t1-en.![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
ami az egyetlen értékes lap volt a csomagban.
(#5074) Gyuri27 unrankeden elo vesztés?
akkor megint alkottak. -
Murder3
addikt
sztem nem éri meg.miért hívn vki enlightel le?ha védekezni akar vele mert mi mást is akarhat akkor a többi torony.
pve-ben meg semmi értelme.
semmire nem megy vele az ember.
Csak azt nem értem mi a fenének a shadowba kell az ilyen semmire se j lapokat pakolni.
Voidstorm az mire jó semmire,pvp-ben elvileg jó lenne de bárki ellen is használták az életbe a voidstormot?
mert 4 orbig nem igen jut el 1 pvp meccs.
ez is egy nagy szar.
ez a lap még 3 orbon is elég felesleges.max pvp-be lenne jó 3 orbon. -
OnSeT
őstag
thx. megszenvedtem vele.

most a nether warp teszt miatt több orbcserét csináltam, így megcsúsztam az idővel.
múltkor meg mire összejött volna a power az undead armyra arra leszedték a 2. orbom.
pedig t2nél én is csak a scythe fiends-et hívom le aztán csere, csak előtte valszeg én több t1-el megyek ezért kevés a power.
de majd még tesztelem tovább, mert nem adta be azt az up-ot amit keresek.
(#4611) Murder3 az a kombó sajna nem működik, pedig megkönnyítené a dolgot, nem kéne orbcserére várni.

-
OnSeT
őstag
nah végre sikerült összehozni a convoy exp. solot.

ismét csak a 3. walkernél jutottam be, de ezúttal sikerült lezárni az utat a 2. és 3. enemy spawn hely között. a múltkorinál csak később sikerült az útzár, ezért lett restart mert akkor lassan de biztosan fogyott a walker életereje. és nem lett volna elég időm lehozni tápos egységeket.(#4065) ollie kipróbáltam a Nether Warp + Undead Army kombot, azzal nem tudtam bejutni, úgyhogy marad a Scythe Fiends + orbcsere + Undead Army
-
Gyuri27
félisten
A deep előtt meg burrower rush volt a sirás tárgya. Az előtt meg a lyrish rush.
Én meg azt mondom, pvp-ben az első orbon kell nagyon a ballansz. T2-t3-nál meg már az ember tehetsége szerint alakul a mecs. A deep lehet hogy erős, sőt biztos. De az orbok, welek leszedésére a liláknak is és a pirosaknak is megvan a maga lapja. De még a frostnak is adott. Shadow fönix, firedancer, fire stalker, vileblood, lost shade, lost dancer, mountaineer, wareagle stb.A cc miatt sirni meg kb olyan mint ha frost pajzs miatt sirnék, vagy a fire támadó spelek miatt.
Immár elmondhatom, hogy (2v2-ben a top200 tagjaként), hogy a deep one lószart nem ér ha az ember nem tudja használni. De ez igaz minden más lapra is. Erős volt a deep igen. Viszont megvan ellene a módszer. Aki nem találja az ne játszon és még inkább ne sirjon nerf miatt.
Murder3: a nerfelt cc-vel is bármikor beütök egy harvit vagy grigorit. Tehát a noobok mehetnek sírni megint, hogy nerfeljék a naturét mert még mindig lelehet ütni ezt a fantasztikus két lapot.
-
OnSeT
őstag
thx. kiderült hogy az undead army hiánya miatt nem tudtam bejutni.

már csak a sebességen kell javítanom, mert csak a 3. walkernél jutok be. az meg már késő.
megnézem még egyszer hogy védted be a második orbot, mert nekem azt leszedték(#4065) ollie majd teszek vele egy próbát, ha működik nyerek egy kis időt az orb csere mellőzésével. sztem a Nether Warp jó lesz a scythe fiends kiváltására.
-
Simid
senior tag
Itt a replay.
Ez volt az első és eddig egyetlen alkalom, hogy megcsináltam, ezért nem emlékszem pontosan, de valószínűleg van benne sok bénázás.
Mondjuk, ha láttál már replayt az "elállós" taktikáról akkor ez nem fog semmi újat mutatni.(Bocs már nem tudtam szerkeszteni az előzőt.)
-
Én azt nem értem, hogy a mana wingekkel hogy cselezed ki a twilight madarat? Mert az max kettő fúj, és annyi az összes mana wingnek.
(#3998) RexpecT: igen, akkor is megkapod. Ez egy bug, és a legrosszabb ha akkor jön elő, amikor az upokat kéne szétosztani normál PvE pályán, mert ilyenkor persze nem lehet.
-
OnSeT
őstag
Igazából nem mondhatom, hogy lejátszottam, valószínüleg csak meglepte az Onseten begyakorolt noob taktikám.
ezt nem értem, pls fejtsd ki bővebben.egyébként nem rossz az a taktik, most convoy expert solora néztem egy jót, azt majd kipróbálom. de a shard-al én nem szenvedek a továbbiakban.

-
OnSeT
őstag
sikerült összehozni sunbridget experten is. egyedül, 2. próbálkozásra.

első körben 2 percenként váltottam, nem is támadott senki, így kényelmesen le tudtam takarítani az oldalamat. belőttem whelleket, és csináltam egy ütős T4-es sereget.
ekkor már biztos voltam benne, hogy még kb 5 perc és nyertem.
elindultam a másik oldalra, és amikor megláttam mi van ott közvetlenül a kapunál, háát a reményem a győzelemre szertefoszlott. kb. 3-4 mp és volt seregem nincs seregem.
2. körben ráálltam a fél percenkénti váltásra, és ez be is jött, így még fél óra se kellett a map teljesítéséhez.

-
-
OnSeT
őstag
egy Sunbridge expertre jelentkezek
de majd kell vmi taktika is hozzá, egyszer már megpróbáltam ezt a mapot, akkor elkezdték magyarázni ( angolul
) kb. annyit értettem hogy azt a kapcsolót fél percenként váltani kell, különben bukta.
és természetesen sikerült egy váltást kihagyni
ami még nincs meg ezen kívül : The Insane God, Crusade, Nightmare Shard, The Dwarven Riddle.
majd jelezzen aki ezeken menne.
holnap este nem vagyok, tehát vagy még délután vagy majd csütörtökön.
Convoy exp-be be tudok segíteni, tegnap sikerült összehozni 2. próbálkozásra. rep. itt.
(#3772) Rankerz

(#3773) Simid vmit pedig kéne ezzel a token rendszerrel kezdeni, mert a random mapokon kiosztott tokenek aránya igen rossz. (Victory Token hiány)

mondjuk az se lenne rossz, ha csak Victory tokent kapnánk arany helyett 3-4/upaz hogy megvan az up még nem jelent semmit, mert ahhoz arany is kell hogy azt használni tudjuk. igaz, ebben az esetben meg azokat a mapokat farmolnák ami a legtöbb goldot adja.
-
Gyuri27
félisten
Ha a profik közül valaki naturéval kezd, biztos lehetsz benne, hogy tudna nyitni mással is.
A friréseknek általában van ensnaring, hurrican és surge (még akkor is ha piros orbal nyit). Ehhez egy swift és egy wind nem nagy kunsz (+2 helyet foglal a pakliból). Ráadásul az előbb felsorolt spellek t2-n is jól jönnek, a windet meg olyan pályán ami teli van fallal szintén jól lehet alkalmazni t2-n is.
Én még topp játékosok közül nem láttam se pure naturét, se olyat aki csontra naturéval nyit (nem tudna mással) és a 4 orba csak egy másmilyen színüt hív. -
hokuszla
senior tag
Ez mind szép és jó, vegyük figyelembe a deck méretét.
20 helyed van. Szintenként mondjuk 5-5-5-5.
T2-re el lehet foglalni 1-1 helyet burra, deepre, vagy egy lappal kiváltani a kettőt.
Akkor marad hely T2-n egy spellnek, egy épületnek, egy légi egységnek, és egy távoli sebzőnek, vagy egy másik spellnek. Te melyikről mondanál le?
És emellett vegyük észre, a deep lábhoz tud parancsolni egy egységet,
az új lap tudja a transformot és még van egy plussz upgrade nélkül is 300-as folyadék sebzése.
Eközben a burr sokkal hamarabb megnyiffan, mert 2 db fele életerejű egység
igaz hogy kétfele irányítható, viszont fele akkora sebzéstől kimúlnak.
Azzal meg hogy ha egy burr kap egy cc-t, akkor hívsz mellé egy másikat
az a bibi, hogy jó eséllyel csak 450 életereje lesz pár mp-ig, addig meg óvni kell,
miközben az újonnan hívottat fogják támadni, nem a lecécézetteket. -
Én támogatnám az oink és a paralysis cseréjét, de az indokot nem értem, mert szerintem a paralysis a jobb, nem véletlen pure. Persze van egy 5mp-s delay (coldsnap-nál is van 3mp), de azt könnyű managelni. Ami jobb benne, hogy támadhatóak az ellenfelek, paralizálva maradnak és full sebzést kapnak.
-
OnSeT
őstag
kipróbáltam a wyrm vs twillight sárkány összecsapást.
mind2ő 3as upon, wyrmből 5 , az UR sárkányból 6 volt a harcmezőn.
erősségbe kb. azonos, a két lap. a twillight sárkány amennyivel gyengébb annyival olcsóbb. (ez csak 250 power, a wyrm 300)csak van egy hatalmas hátrány, mégpedig az hogy ez UR lap és így drága lesz, a wyrmhez viszonyítva biztosan. C lapként még jó lenne, de egy UR laptól többet várok, az ne legyen már egy szinten egy common lappal, mely ráadásul még az első kiadásból származik.
a twillight grimvine meg, full ugyanaz mint a régi, csak más skin, de az animáció ugyan az, a réginél gyengébb, "előny" csupán a pusztuláskor automatikusan aktiválódó képesség.
a shadow aff még jó is lenne, ha nem tudna az ellen elmenni a mérgezett területről, kipróbáltam ebbe az esetben hullana a régi grimvine mely végzett vele.a Vileblood meg full az az egység mely a halálakor mérgező gázt szabadít fel, pl. Slave Master-en. most megkapjuk játszható lapként, de e képesség nélkül....
az átalakulás meg nem működik nálam.

azt írja nincs twillight lap a deckemben, pedig 20ból 18 az....
képet most nem tudok mutatni, mert elfogyott ph-n a helyem.a többi lap amit próbáltam forgeban jónak tűnik, ezeket az apróságokat meg remélem javítják a hivatalos kiadásig.
(#3514) zolo96 oksa, most megyek overlord szeróra, ha online vagy, tolhatunk egy random dif-et, aztán küldöm a dragon-t.

-
Gyuri27
félisten
Mint mondtam nem baj, hogy akarnak ezen keresni. De azt tegyék új, jó lapok kihozásával. Élvezetses mapokkal. Hiszen a régi lapok valamennyit értéktelenednek az új kiadásokkal. De hogy ezt még tetézék is a nerfel az tényleg botrányos.
Például. Mióta beszéljük, hogy pvp-ben a 20 helyett 24-25 lap legyen. Apró vátoztatás és mégis jobbá tenné a játékot. Azt is beszéltük, hogy legyen 3v3 és 4v4 pvp. Azért ezek szerintem nem olyan egetrengető kérések.
-
phanzetomox
őstag
nyílván a profit a céljuk de szerintem ha a játékot megpróbálnák hosszútávra készíteni (pl: új mapok) és az egységeket se az erős -erősebb-legerősebb írányba pofoznák hanem inkább a különleges képességeket, és taktikai lehetőségeket növelnék akkor sokkal több pénz jönne be, hisz tovább játszanának az emberek vele ( így viszont egy idő után már megunjuk )
-
Kicsit a pénzkérdésről:
Én szerintem olyan 100k körül költhettem már erre a játékra, és többet nem igazán szeretnék.
Na most folyamatosan jönnek az új kiadások, és 2 lehetőségem van:
1. eladok régi kártyákat és veszek újakat
2. abbahagyom a játékot, mert nem tudom új kártyák nélkül felvenni a versenyt a többiekkelNa most az első opció erősen függ attól, hogy mennyit veszítenek a régi kártyák az értékükből, és értelemszerűen feláll a szőr a nyelvemen, ha nerfelnek valami értékeset. Tehát, ha sokat veszítenek a kártyáim az értékükből, akkor előbb-utóbb abbahagyom a játékot, mert nem tudom kigazdálkodni az újakra a BFP-t.
Amúgy én most kifejezetten félek a twilight transformation-től meg az übernél-überebb T3-as lapoktól, mert ha leesik a 3db Enlightenment-em ára, nagyon sokat bukok.
-
Gyuri27
félisten
Fájó dolog az, hogy a kinti fórumon a firés és shadowos kollegák számtalan nature és frost nerfet kisirtak.
Keress rá, hogy az eddigi nerfekből mennyi volt nature és frost.
Meg maga az elv sértő. Pénzért vettem egy nature ugribugri füles nyuszit, akkor ezt a nyuszikát akarom fél év múlva is. Hiszen fizettem érte. Válasszák a ballansz más módját, mint a meglévők lapok tönkretételét.
Amúgy a shadowos kollegák is sirnak, hogy pve-re gyenge a shadow. Gyenge a ******. nem tudnak játszani. ha több kell attól, hogy lehivunk náhány fönixet meg harvit már megáll a tudomány. Játszottam full shadow deckes sráccal 4-s mapon (már nekérdezd melyiken). Az ő oldalán volt egy szerencsétlen akivel csak darabra voltunk többen. Mégis haladt az az oldala is. Nyitva mardt a szám!
Légy szíves ne használj ilyen szavakat, még akkor sem, ha kihagysz egy betűt!
[ Módosította: ollie ]
-
PowerBuldog
veterán
Én úgy tudom, hogy nem kapsz semmi buffot.
Szóval totál értelmetlen. Még ha annyi egységet változtatsz át amennyit akarsz, akkor ok. De nem, csak akkor változik át, ha van azon a lapon még lehívható egység... 
Jaja, és akkor nem kell még az orbok miatt sem izgulni, mert mind2höz csak 1 nature kell.
-
Gyuri27
félisten
Mitől ne lenne gazdaságos az eruption. A 100%-t vissza kapja.
Másik a shadow fönix esete. Az is megéri az árát. 2-3 lerobbantja az orbot a melette lévő 2 kutat és az egységeket amik melett állnak. Azt mondod a cc unalmas pvpben. na ha valami unalmas akkor a fönix az az. Meg az is unalmas, hogy szaladgál körbe a mapon a Scavenger és mindenhova mortart rak. Nézd meg. A fire pvp-sek 90% ugyanazt csinálja első orbon (full egysikú).Mint modtam egy codra, ra3-ra stb-stb egyszer ad ki az ember pénz. Itt meg folyamtosan költ az ember. Hiszen a bfp magátol nem lesz.
-
PowerBuldog
veterán
Ez a játék olyan mint a való életben a kártya gyűjtögetés. Ott is azért ha egy kártyát megveszel 1000-ért és rajtad kívülálló okokból 500-ra megy le az ára, azért mérges leszel...
Míg egy rendes játékban fix élményt kapsz. Ott nem kell azon siránkozni, hogy 1 év múlva kevesebbet ér, mert a tartalma attól ugyan az marad. -
Murder3
addikt
a pve mapok mostmár elég uncsik így főleg h ha mindenki tudja mit is kell csinálni akkor elég kevés a tényleges csapat játék és ami pl egy 4p-s mapot igazán élvezetessé tesz.
sztem abba semmi élvezet nincs.
Megaztán ott van az hogy ha vki neaggy isten hibázik vagy nem játszik oylan jól akkor kb erre rögtön noob se.fej stb.Jó lenne már egy olyan 4 p map ami pl 2v2 lenne de pve sztorivonalba lenne építve és akkor nem lenne oylan halálunlamas.
ez a cc körüli herce-hurca jogos és nem is.
viszont a firének is ott a sok robbanó sebző spell.
így nézve a shadow a legtisztább se igazi támadó varázsalt mint pl a firéne ls nem is van cc-je.végülis meglehet tanulni játszani nélküle is....
-
Gyuri27
félisten
Más játék nem érdekel.
Ok cc nerf. Viszont akkor támadó spellt miért nem kap a nature?
Másik: Nem kevés bfp-t költöttem a játékra. Ezzel együtt nem kevés pénzt, valódit!!!
Tehát ha valamit kivesznek az egyik zsebemből akkor a másikba rakjanak valamit. Ez így korrekt.
Mert ez nem egyszerü kis finom ballanszolás ebben a formában.Ill ha én nem tudok cc-ni. Akkor a fire, shadow ugyanazt a támadó spellt miért hivhatja le rám akár hússzor egymás után? Mert az is unalmas ám pvp-ben.
-
Murder3
addikt
azért nem or mert nem knock-backeli az egységeket.
harvival mondjuk jól lehet majd használni.az hívja a közelharci gyalogségot a démonocska meg a snapjavsokat ami még gyengíti is az ellenfelet.azért 2 orbra erős lapok vannak ott a vileblood vagy az a madár is irtó erős.
ráadásul az tud adni transgormációs képességet egy másik lapnak. -
Twilight Curse? Az csak 2 orbos lényt tud átváltoztatni.
(#3450) krómX: és azt lehet tudni, hogy a megidézett lény hányas szintű lesz? Mert akkor még így is nyerő, hiszen beteszel a pakliba egy maxra up-olt, nagyon olcsó T3-as egységet, és azt áttranszformálod a legjobb T3-má. És persze annyiszor idézed meg, amennyiszer akarod, mert ugye egy olcsó T3-asból lehet 12 charge-od, egy XL-esből pedig csak 4.
-
Gyuri27
félisten
Annyi az. Dereadcharged 50 power, Scavenger 60 power. Amig az össze jön telik az idő. Általában 3 orb és 6-9 kút egy pvp. Alapból van 2 kút. Tehát 4 kútnál már jelentős a lemaradás. Első orbon minnél több egységet hivsz le, annál több a deficit.
A heal egy dolog. Ha egységre megy az eruption vagy a fönix akkor ok. Viszont épületnél az meg is kell javitani. Újabb power hátrányba kerülsz.
Persze T2-n nem ennyire drasztikus a helyzet, mert ha az ember nem pure naturéval játszik vannak jó és olcsó egységek, meg van bredding is (szerintem nem véletlenül).
De egy veled egy szinten lévő fire és shadow deckes ellen már egy orbon elég hátrányt össze szedsz.
-
OnSeT
őstag
ha megfigyeled pont ebbe az irányba viszik el a játékot.
twillight-nál mi volt?
Deepcoil Worm, Fire Worm, Shadow Worm.
erre a renegade hozott a frost-nak is egy ilyen lapot : Core Dredgeeddig volt fire és nature sárkány
most lesz frost és shadow vonalon isfiredancer és hasonló távolról támadó egységek T2-re: eddig csak fire
most már lost-nál ( frost/shadow) is van: lost dancermég 1-2 kiadás és eljutunk oda hogy minden színnek minden van........
-
Murder3
addikt
én nem azért sírok..
Azért mert pl a frostnak 3 orbra ott van 3 xl egység
a shadownak meg egy
mikor a firének,meg a naturénak is már 2-vana nature meg ott van az új egységek nélkül 8 xl egység míg a többinek lényegesen kevesebb.
az egységek iylesfajta arányát meg kéne tartani mind a 4 színbe...meg a másik ha azt nézzük a nature a deep one, a frost a mountainer, a fire meg a sunderer és a shadownak nincs ebbe a kategóriába tartozó lapja.
am én nem a pvp-részét nézem a játéknak.
nem szeretek pvp-zni számomra nem túl izgalmas.meg amis a nature miért sír ott van az enlighment ami a játék vitathatatlanul a legértékesebb lapja...
szal ha a shadow kapna 3 orbra xl-t akkor nem lenne joga sírni senkinek mert a másik 3 frakció 2 orbon kapott egy L-es tankert.
a harvi az nem az a kategória mint pl deep vagy mounti, sunderer.Amúgyis nem ez a legnagyobb bajom az h a shadownak nincs 3-on csak 1 pure lapja ami meg gyenge...
most a wrathgazeren kívül semmi pure lap.
ráadásul sok mapra nem iegn jó a wrathgazer a végén a mapokank meg eggyáltalán nem használható(bár néha homokzsáknak jó
vagy suicidal támadásra....
a frostnak,firének 2 a neturénak is már 2,,,
nekem nincsennek 30000forintjaim bevásárolni egy fullextrás naure/frost decket.
Meg am is a shadow a favorit.
még jó h elvárom hogy ide is legyenek ütős lapok.(főleg only shadow orbosokra)De innen nyomja még vki pure shadowwal?
vagy most majd fogja vki lost soulsal? -
Murder3
addikt
Mondjuk én nem iegn játszok gyakran(enyhén nem)pvp-t a régebbi játékosk tapasztalataira és az én pár pvp-s tapasztalatomra hivatkozok.
átlagba pl a sunderer rusht mivel lehet védeni?
nekem egyszer vol akkor én is fire paklival voltma de mire legyűrtem az eggyiket hozta a másikat.... -
Igen, valóban. Ezt nem vettem figyelembe az SC-nél.
(#2294) helphelp: mindenki - unlock-olt játékkal - kapott szeptemberben egy ingyen Ravenheart promót, amennyiben belogolt a hónap elején. Az már más kérdés, hogy nem éri meg használni, és eladni sem lehet, mert annyi van belőle.

-
ChromeX
addikt
hát experten pure deckel egyikel sem igazán kifizetődo szerintem a fireal most probáltam dif8on és nem az igazi. lehet hogy lehetne vele trükközni de a nature türkkjei nagyon megkönnyitik a játékot, a firet szerintem felkéne huzni egy kicsit, valamivel.
ja akkor tényleg te voltál. fenn vagy friednsbe

-
pachito
őstag
"Pachito-nak ezek közül csak az elder van" meg nemsokára a Timeshifter
Grove spirit szvsz tök felesleges, Living tower szintén (akkor már inkább Mindweaver), a root-os egységek nálam alapból felejtősek, nagyon nem passzolnak hozzám, ezért Spikeroot is kilőve, Energy parasite meg gondolom inkább pvp vonal, azt meg havonta 1 meccset ha játszok 
-
Na, pont arra való az Enlightenment, hogy vegyes deckben is tudjunk használni pure T4-es kártyákat.

Egyébként a pure nature nem csak a Forest Elder miatt jó, minden tieren vannak jó lapjai, pl. a Parasite Swarm, Spikeroot, Living Tower, Creeping Paralysis, Energy Parasite, Shrine of Memory, Timeshifter Spirit, Grove Spirit és a sokat emlegetett Forest Elder. Igazából az összes pure nature lap jó.
-
Gyuri27
félisten
Akárki akármit mondhat. De egy pure nature pakli az igazi. Csak a legdrágább cucc ami van jelen pillanatban. Én használok aggressort, matter-t is. De mikor még ezek a lapjaim nem voltak elvoltam nélkülük. Az agressor jó dolog. De breeding grounds nélkül (főleg pvp-ben) lehivogatni öngyilkosság.
Egy tiszta pure pakli nem kicsit ütős.

Standardba és advencedbe lehet egy általános paklit ősszerakni. Expertre viszont már kell a spec a pályára hangolt pakli.
-
pachito
őstag
"és a hatékonyság másodlagos." Hát, azért ez így merész állítás
Szerintem nem feltétlenül másodlagos a hatékonyság a pure deck miatt, embere válogatja, hogy mi illik az ő stílusához, én pl. próbáltam mindent, pure shadowtól kezdve nature/fire-ig, meg frost/nature, stb. de egyikkel sem voltam képes olyan hatékonyan játszani, mint a jelenlegivel. Arra meg, hogy sok lap haszontalan egy-egy pályán, azt tudom mondani, hogy azért nálam is van egy egészséges bfp keret, amiben mozgok, nem tudok minden egyes mapre cserelapokat biztosítani, meg eddig egyébként sem volt túl sok gondom, csak mert egy adott lapot, teszem azt, motk-t nem használtam az adott map-en. 
Új hozzászólás Aktív témák
- Earfun Air Pro 3 - te is, fiam, Bluetooth?
- Napelem
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Autós topik
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- Elektromos autók - motorok
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Melyik tápegységet vegyem?
- További aktív témák...
- iKing.hu Apple iPhone 12 Pro Max 128GB Gold használt, megkímélt 100% akku 6 hónap garancia
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i5 8500 6 mag 6 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- KTC M27P20P Pro 4K IPS MiniLED 160Hz 1ms 1000nit 10bit HDR G-Sync Vsync játékra munkára 1év Garancia
- ÚJ HP EliteBook 6 G1a Ryzen 5 PRO 230 4.9GHz 16GB DDR5 512GB FHD+ 16:10 már jobbik kijelző, gar 2028
- LG 27US550-W - 27" IPS / 3840x2160 4K / 60Hz 5ms / HDR10 / Forgatható / sRGB 99%
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



)."
Hasonlóképp sem jártam, tehát nem tudok okosat. Ill angolul egy kólát tudok kérni. 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

akkor megint alkottak.




ezt nem értem, pls fejtsd ki bővebben.

