Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
gtx560unlock #19120 üzenetére
Nekem tegnap érkezett meg, semmi előjelet nem kaptam én se, akkor hívott csak a futár, amikor már háznál volt, természetesen senki sem volt otthon.
Mondta átadhatja-e a szomszédnak, de nem annyira közvetlen sajnos az egyetlen szomszédommal a kapcsolat, így inkább megkérdeztem merre halad majd vissza, mert amúgy ami település Vecsésnek útbaesik, pont útközbe esnék, ahol épp dolgoztam, de már nem is tudom kifogást mondott ellene, inkább megbeszéltük akkor, hogy -=óvatosan=- át tudja rakni a kerítésen, ami egyébként végülis megfelelt nekem, mert amúgy rendes környék és amúgy füves területre is le tudja -=helyezni=-.
Szóval ezt megbeszéltük, szép napot kívánva mosolyogva elköszöntünk és szerintem ugyanazzal a mosollyal az arcán, lendületből bebaszhatta a járda közepére az egészet, ami ha valóban úgy történhetett, örülök is, hogy nem láttam, mert képtelen lettem volna eldönteni, hogy abban a pillanatban sírtam volna vagy inkább ordítoztam volna egy jóízűt.
De szerencsére amúgy ki volt bélelve a doboz és ugyan az eredeti doboz is sérült picit, de maga a hangszóró teljesen sértetlen, így igyekszem elfelejteni az egészet és hálás vagyok, hogy 8 évente rendelek Amazonról.
Nekem is csummára volt sajnos amúgy merülve, az ilyenre pedig különösen háklis vagyok, mindent akkus dolgomat igyekszem kb 20-80% között tartani, ez az akksira figyelés ilyen betegség lehet nálam.
Amúgy méretes és szép jószág valóban és élőben tényleg nem annyira kényesen sérülésveszélyes módon helyezkednek a passzívok a két oldalán, meg ez anyaghasználatra is olyan a Dockin-hoz képest, hogy kevésbé fogja gyűjteni a karcokat (igaz a Dockin az egy bentre szánt hangszóró eleve).Írja az útmutató, hogy “első használat előtt töltse fel”, ez mondjuk tudtommal lítium akkuknál tökmindegy, az első töltés is nyugodtan lehet olyan, mint bárhanyadik.
Ennek ellenére végülis én feltöltöm, mert tervezem, hogy először 50 óra fehér zajt nyomatok vele “hallgatási” hangerőn és a papíron 30 óra üzemidő alapján elvileg akkor 1x kell majd töltőre tennem azidáig a hangszórót.
Majd meglátom, de addig is köszi szépen a topiknak mégegyszer, hogy most ilyenem van!
Új hozzászólás Aktív témák
- Vezetékes FÜLhallgatók
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Karaktere biztos lesz az első Nothing fejhallgatónak
- Anime filmek és sorozatok
- Autós topik
- hdanesz: Hyundai Ioniq 28 kWh 2018 2. felvonás
- iPhone topik
- OLED TV topic
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- További aktív témák...
- Új Gamer PC - Ryzen 7 5700X / RTX 5060 / A520M / 16GB vagy 32GB RAM / 240GB + 1TB M.2 SSD / 650W
- Samsung Galaxy Z Fold 4 256 GB, szürkészöld + S Pen tok
- TP-Link ER-7212PC Omada 3-in-1 Gigabit VPN Router
- TP-Link EAP Omada Wifi AP-k (225, 245, 615)
- Mars Gaming ML-LCD240 2x ARGB 120mm FDB Fan LCD Display (Alkatrésznek) INGYEN FOXPOST
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook U757 - i3-7GEN I 16GB I 256SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Telefon felvásárlás!! iPhone 12 Mini/iPhone 12/iPhone 12 Pro/iPhone 12 Pro Max
- BESZÁMÍTÁS! SAPPHIRE VEGA 64 8GB HBM2 videokártya garanciával hibátlan működéssel
- KIÁRUSÍTÁS - REFURBISHED és ÚJ - Lenovo ThinkPad Ultra Docking Station (40AJ)
- Samsung Galaxy A41 64GB Kártyafüggetlen, 1Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest