Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Weareus

    addikt

    válasz Csabulator #175 üzenetére

    Az első rész az Isten.
    Nekem is most változott meg a véleményem, annak fényében, hogy hirtelen felindulásból 3-4x letoltam egymás után az első részt (alap, hogy legnehezebb fokozaton), most a második résszel küzdök, és hát, khm...
    Én sokáig úgy tartottam, h. a második rész a király, de ez mára megváltozott. Az első rész egyértelműen átgondoltabb, teljesebb, horrorosabb, monumentálisabb. A második részben sajnos elég sok a szkript, lineáris, bugos (észveszejtően zavaró dolgok fordulnak elő néha), és örömlányra nehéz is. Pl. milyen már az, hogy bemegyek egy helyiségbe, beömlik az ellen, visszalépek a másik szobába és a nyitott ajtón keresztül nem tudom őket lelőni, besztázisolni, stb.? Ráadásul a második rész impossible módban - írd és mondd! - egyesével adja a lőszereket, a sztázis szinte használhatatlan (ok, lehet, h. az első részben volt overpowered, de akkor is: nyilván ahhoz viszonyítom), az enemy-k a felmaxolt sztázisból is szinte pillanatok alatt kijönnek, stb. Kissé zavaró így, és hihetetlen, de - a három rész viszonylatában - a 2. rész most a bronzérmes, az első egyértelműen aranyérmes és a 3. rész kapja az ezüstöt.

    PS: az első rész irányítása eleinte engem is zavart, de néhány (ok: jó néhány) trükkel olyan szintre sikerült eljutni, hogy tökéletes az irányítás. Ha érdekel, küldj pm-et, szívesen segítek...

  • Kvelstadt

    veterán

    válasz Csabulator #129 üzenetére

    konkrétan engem a ds széria a story miatt fogott meg. csak aztán a játék meg hangulat meg stb. szóval megvolt. alap volt hogy minél kerekebb képet kapjak a történetről. sőt. angolul jelent meg könyv is ami még korábban játszódik párszáz évvel. martyr a címe és altman az egyik főszereplő. én nem vagyok annyira angolos hogy el tudjam olvasni de öcsém igen és fejezetenként leírta nekem a lényeget. még így is baromi jó volt és méginkább átlátható az egész történet.

  • oolit

    csendes tag

    válasz Csabulator #118 üzenetére

    Érdemben nem tudok nyilatkozni - nekem az első rész kimaradt -, de azt hiszem, pótolnom kell eme hiányosságomat.
    De előbb a 2 rész van terítéken...

    Ok, én sem azt mondom, hogy tökéletes ez a második rész, (néha idegesítőek a scriptek, Isaac-kal nem tudok leesni a platformok széléről, (amit nyilván direkt hagytak így, de könyörgöm: miért?) de kb. ennyi). Viszont az a sok plusz, amit a játék ad, megteszi a magáét...

    "Na szóval nagyon részletes a DS2, nagyon szépen meg vannak animálva a karakterek, a fények, az egész mindenség tényleg nagyon szuper és hangulatos, de nekem egy kicsit lineáris a játékmenet."

    Na, én is ezt mondom, hogy Dx9-es graf.-hoz mérten nem találkoztam még ilyen látványvilággal, cserébe én a lineáris játékmenetet meg tudom bocsájtani. (Magamat ismerve máskülönben még jobban eltévednék).

    Apropó, eltévedés: most fedeztem fel, hogy a lokátort lehet kapcsolgatni és így mindenhova könnyebben el lehet találni (bolt, munkapad, mentési hely, feladat).

    Alig várom már, hogy a többi fegyvert is kipróbáljam, eddig csak ezeket használtam: plazmavágó, impulzuskarabély, dárdavető, ívfegyver, lángszóró.

  • Kvelstadt

    veterán

    válasz Csabulator #113 üzenetére

    kösz!
    az első szerintem nehezebb volt lehetetlenen. oké h ott a sok mentés de akkor is volt hogy vissza nem tudtam menni, lőszerem is alig volt de pénzem se lett volna még ha van is bolt és azzal kellett megoldanom a következőket ami nálam volt az meg elég gyér volt.

    itt 2-be amiatt volt nehéz hogy hiába ismerem a játékot akkor is rohadt para volt hogy ha meghalok akkor repül minden amit csináltam és az több fejezetnyi cucc. de mondom 7 fejezettől felfelé egy halál sem volt amit az első rész lehetetlen módjáról nem mondhatok el.

Új hozzászólás Aktív témák