Új hozzászólás Aktív témák
-
Balli
őstag
Kicsit felhozom a témát, aktuálissá vált:
Milyen írót, a minőség az ami számít+ hogy fekete legyen -
Hequila
őstag
Szerintem azért annyit megér, hogy kicseréltetsd, nem kerül semmidbe, legfeljebb egy kis időbe, és ezekkel a hibákkal (feltéve, hogy jó minőségű lemezzel is ezt csinálja) szerintem 99%, hogy cserélik. Az cserekészüléket meg odaadod öcsédnek / barátnődnek / barátnak, akitől bármikor vissza tudod kérni, amikor esetlegesen ellenőrzés van, bár szerintem ellenőrzésnél egy kis beszélőkésséggel ki lehet magyarázni a dolgot akkor is, ha eladod (elég vitatott a jogi háttere az ellenőrzésnek).
-
ATISoft
tag
Nagyszerű...
Ha őszinte akarok lenni, egy évig kifogástalanul működött. Pedig megírtam párszáz DVD-t és cd-t vele. Össz-vissz egy hiba volt, de az is az alapanyag miatt, látszott a lemezen, hogy fizikailag hibás. Szóval én eddig abszolút elégedett voltam vele. Csak az utóbbi időben kezdte csinálni, hogy íráskor ''Egymenetes (DAO) lezárás nem lehetséges'' üzivel leállt. Meg volt, hogy a lemez közepén állt le hibával. Kicsit később már minden második-harmadik lemeznél ezt csinálta. Próbáltam másik íróprogit, másik IDE kábelt, firmware frissítést, sőt még egy windows újratelepítést is, semmi hatása nem volt.
És mivel azt hittem egy év a gari rá, vettem egy Pioneer 110D-t, 12.400ft-ért. (az lg még 30.800!!! volt) Aztán pár napja olvasgattam a sulinetről és látom, hogy két év gari van a cuccokra. Előkerestem a számlát, hát láss csodát arra is ez van írva.
Miután gratuláltam magamnak kezdtem el gondolkodni a fent leírt problémán...
Nem szívesen cserélném újra LG-re.És ha cserélik mit csinálok vele, ott a másik író amin nem szeretnék túladni, nagyon jó kis ketyere. Sulinetes cuccot meg nem szabad eladni.... Dilemma....
Mert ugye ha cserélhetném egy ASUS-ra ami belül pio, vagy egy NEC-re ami szintén jó volna, akkor elpasszolnám a pio-t, de LG-t nem szívesen szerelnék a gépbe. -
Hequila
őstag
Én még a SeX 2-ben jártam hasonló cipőben, azóta állítólag szigorodtak a garanciális ügyintézések. Azért leírom, én hogy csináltam.
LG GSA-4082B kipurcant (ez az alaphelyzet, meglepő, mi?), visszavittem a vásárlás helyére. Ott nézegették és mondták, hogy megpróbálják intézni. Én is rákérdeztem, hogy nem lehetne-e más márkát kérni helyette, csávó mondta, hogy megpróbálja Asszem 2 hét körül telefon, megérkezett az új író. Bementem a boltba, új író előttem az asztalon, de nagy betűkkel díszelgett rajta, hogy LG. Viszont egy fokkal jobb: GSA-4120B. Erre cserélték a régit. Azóta itt kókánykodik az író, a CD-ket nem lehet vele megírni 16x-osnál lassabban, mert elrontja. Nem vittem azóta vissza, talán majd most, nem sokkal gari lejárta előtt visszaviszem emiatt. DVD-ket sem nagyon szereti, megírni megírja, csak legyen valami ami vissza is olvassa. De egy valamiben utoléri akár a Pioneert, akár a Plextort; pohártartónak kifogástalan.
-
ATISoft
tag
Egy kérdésem lenne. (ha hülye kérdés vagy ha volt már ilyen akor sorry
)
Tavaly júniusban vettem egy DVD írót, LG-4082B-t sulinetre. Namármost a napokban beadta a kulcsot, nem írja a DVD lemezeket, sima CD-ket igen, már probáltam sok mindent, 100%, hogy az író a hibás.
Ha visszaviszem a vásárlás helyszínére és tegyük fel nem lehet javítani csak cserélni, szóval (mivel ezt a típust már nem gyártják) milyen készüléket fogadjak el? Értem ezalatt, kötelező csak ennél a márkánál maradni (LG) vagy mondhatom, hogy a sulinetes kereten belül pl egy ASUS-t vagy mást szeretnék? (LG-ben már nem bízom, az író is és az asztali LG DVD-m is elszállt)
A válaszokat előre is köszi! -
cromex
aktív tag
mindenki csak kérdezget a témában?!
senkinek nincs még dvdírója? -
adman
tag
hali!
milyen sulinetes írót ajánlotok? minél megbízhatóbb legyen, a sebesség nem számít, az ár viszont igen.
köszi: a -
zLegolas
őstag
up!
-
zLegolas
őstag
Nos, mi újság a Tmában? Mit érdemes manapság venni?
Tapasztalatok érdekelnek, nem a ''haverom asszonta'' kategória.
(És a színe is lehet hupilila)
A lényeg: sokáid menjen nyugiban, max. heti egy DVD tempóban -
sakál
tag
''De azt még mindig nem tudom, hogy mitől jó, vagy rossz egy író?''
Hát ezt majd Te fogod eldönteni. Mindenesetre van egy-két dolog, ami előnyként jelentkezik: Ilyen pl. a megbízhatóság, a tartósság, a kíváló írási minőség, és az, hogy kevésbé legyen válogatós a lemez fajtáját (nem minőségét) tekintve.
Persze ezeket maradéktalanul talán egy mai író sem tudja, de a külömbségek lényegesek lehetnek. -
Memora
senior tag
Hát annak én is örülnék, ha nem rontaná el mondjuk 10 böl 9 lemez megírását.
A különféle beolvasási/írási sebességek viszont nem hatnak meg, ráérek én, nem tervezem egyébként sem ipari mennyiségü dvd megírását naponta.
Azt viszont már elöre sejtem, a meglévö LG DVD romomból kiindulva, hogy a ''Burn DVD'' parancsot szó szerint fogja érteni...
De azt még mindig nem tudom, hogy mitöl jó, vagy ross egy író?
Egyébként bocs a ''juk''-ért, tudom, hogy ez halálos bün... -
sakál
tag
Nem tudományos szempontok alapján kell (kellene) dönteni. A gépek technikai paraméterei adottak.. További döntésben mindenképpen mérvadó segítség lehet mások gyakorlati tapasztalata - a használhatóság és a megbízhatóság tekintetében. Én legalábbis ez utóbbira is odafigyelek.
-
Memora
senior tag
Egyébként mitöl jó, vagy esetleg rossz egy DVD író?
Milyen tudományos szempontok alapjánkell választani vásárláskor?
Én az alapján jukadtam ki ennél, hogy:
1.Ez van fekete szinüben is.(sulinetben)
2.Tud dual layert, +/- r,rw-t, ramot, és 16xos.
Ha tudtok pioneerben is hasonlót (feketét persze) valahol sulinetben, ahonnan elküldik postán is, vagy Egerben is megvásárolható (hitelkártyás fizetés lehetösége is fontos-ilyen lenne az e-bolt pl, de ott most nem sok minden van)
akkor inkább azt venném én is, mivel azt még sehol sem nagyon hallottam szidni (még itt sem),de az LG-t is sokan szeretik (még itt is)
-
Memora
senior tag
Na jó, akkor én megveszem azt az LG4160B írót, úgysincs más feketében
-
tr00p3r
addikt
ja. a haverom is erre pályázik. bár nem szerepelt túl jól a tesztekben.Bővebben: link amúgy = Pio108
-
Grunya
aktív tag
Hohó!!! Mai naptól kezdődően az Auchan áruházakban br. 20k az ASUS 1604 (=Pio.108) DVD-író sulinetre!!! Kár, hogy már van egy gagyi 4x-es íróm...
Ez most nagyon jó vétel lenne...
-
Memora
senior tag
Ebben a (esetleges) kompatibilitási problémában fel tudna valaki világosítani?
Fontos lenne!
Előre is kösz! -
Memora
senior tag
A tipus: LG 4160B (nembiztos, hogy pont jól írtam, de a 60B biztos)
Egyébként az Egri TPC-ben volt.(www.TPC.hu)
Viszont olvastam itt a fórumon valakitől azt, hogy nem ment neki az LG író ASUS P4C800-e deluxe alaplappal. Mivel nekem is pontosan ez a tipus van, ezért érthető, hogy kissé idegesített a boltban kapott válasz, amikor az iránt érdeklődtem, hogy kompatibilitási probléma esetén visszaveszik e az írót?
A válasz a következő volt: ha nem megy, akkor nem megy!!!
Mikor pedig azt kérdeztem meg, hogy ki lehet e cserélni, minden bizonnyal ''félreérthette'' a kérdésemet, mivel azt a választ kaptam, hogy: Persze, természetes, hogy ki lehet cserélni az alaplapot!!!!!!!
Itt már felmerült bennem a gondolat, hogy soha többé nem teszem be a lábam a fent említett boltba!
ÉN úgy tudom, hogy alapból KELL ismernie egymást a két hardvernek!
Ha ez nem így van, élhetek a garanciális lehetőségekkel (mindkettő garanciás még, ugyanis) -
tr00p3r
addikt
most a SEX-et mindenki igénybeveheti? nem megy a SEX oldalnekem ezért kérdezem meg itt félve
-
Protezis
őstag
Én most vettem Nec 3500AG írót. Bár csak egy DVD-t és egy RW-t írtam vele, semmi gond nem volt vele. A beolvasási idő kicsit sok, viszont olvasni már piszok gyorsan olvas
Nem tudom, hogy másnak milyen gyorsan másol a meghajtója, nekem ez 18 MByte-tal másol egy régi Princo! dvd-ről. És szerintem a xar 40-es Maxtorom nem bírta a nagyobb tempót. -
Alex91
félisten
Itt LG van (4040), azt elegge nyuzva is van. Azt megy jol...
-
Memora
senior tag
Idöközben, valami csoda folytán sikerült találnom feketében 16x-os, dual layeres DVD-írót az egyik SEX-boltban
, igaz, hogy csak, és kizárólg LG-ben van!
De ez vajon baj e (mármint az, hogy LG)?
Az én PC-s környezetemben eddig még csak akkor jött szóba az LG DVD-író, ha éppen gyalázni akartak egy DVD-írót.
Megpróbáltam a lehetetlen feladatot, és nekiálltam átnézni a DVD-írós topicokat, persze egy idö után feladtam, és nem csak a mérhetetlen mennyiségü hozzászólásdömping miatt, hanem azért is, mert legalább annyi a negatív vélemény, mint a pozitív!
Végülis így csak kb10000be lesz, annyit valszeg megér, nem?(legalábbis, ha viszi mindazt, ami fel van rajta tüntetve: dual layer, +/-R,RW, DVD-RAM)
Legkésöbb holnap-után döntenem kell, hogy kérem e, vagy nem.
Ehez kérnék egy kis segítséget! -
atosz
őstag
Reszben igazad van, sok minden van, amit nem szabad, nem eri megvenni SEXben, ilyen pl procik, de sok mas meg megeri, mert egyebkent is szinte ugyanannyi lenne, pl nyomtato/scanner. De DVD irobol is van azert valasztek, es az sem sokkal dragabb, igy szerintem megeri azt is venni, a gond ezzel az egesszel csak az, hogy nincs egy egyseges lista, ami alapjan tajekozodni lehet.
Amugy memoriak is vannak jo aron, csak azt is megkell talalni. Polo 20-ert vannak nagyon jok Mistralnal, avagy Kingmax Hardcore 500-as 25-ert Acompnal, nem hiszem, hogy ezek rossz arak. -
Memora
senior tag
Én azt hiszem, dobom a sulinetes DVD író ötletét, mivel nem fogok olyan terméket vásárolni, amilyet nem akarok, csak azért, mert adókedvezménnyel vehetem meg!
A kicsit feljebb lévö okfejtésemet az adóvisszaigényléssel kapcsolatban egyébként úgy érttettem, hogy sok termék,akkor is ha levonjuk az árából a visszaigényelt adót (vagyis csak az ár felét fizetem ki tulajdonképpen), kb majdnem ugyanott vagyok, mintha egy olcsóbb helyen vásároltam volna!
Jó példa erre a memória és a HDD (elöbbi kb 25000ft volt, mikor egyes boltokban már 18000ftért is lehetett kapni(512MB/400), az utóbbi pedig 36000ft(200GB), niközben egy újsághirdetésben 20000ftért láttam).
Viszont van nekik TV tunner! A boltban, ahol néztem, ráadásul 2 tipus is megvásárolható! Tehát még választási lehetöségem is van!Éjjen!!!
Ezt a luxust, komolyan!
Miért is nem inkább nyomtatót vagy scannert veszek, hiszen abból van vagy ötven minden egyes árlistán!
Na jó, a viccet félretéve: szerintetek jó az a Pinnacle PCTV pro (21000ft körül)?
Én a videót akarom vele helyettesíteni, vagyis tv müsorokat felvenni, azt minden lehetséges videotömörítési szabványban rögzíteni(MPEG1-2-...),DVD-re kiírni (ez biztos, hogy megy vele,egyértelmüen le volt írva a dobozán), majd azt a TV(!)-n visszanézni(TVoutos a VGA-m)!
Ha valaki ismeri ezt a tunnert, légyszives írja már meg, hogy jó e!
Én addig körbenézek, hátha találok valamerre TV tunner topcot. -
atosz
őstag
Engem erdekelne, asszem maradok inkabb a NEC/Asus(PIO)nal, aztan veszek ra fekete elolapot...
Amugy nem tudjavki, hogy ami az uj Auchan ujsagban van Asus porkolo melyik tipus is pontosan es dobozos e vajon? Jahh kereken 20 brutto SEX-ben, es szoftver is jar hozza, innnan gondolom, hogy talan dobozos lehet. -
erdoke
titán
válasz
Louis Gara #100 üzenetére
Szinte csak az LG-vel lehet, de a nagy többséget ez csöppet sem érdekli.
-
erdoke
titán
válasz
Louis Gara #97 üzenetére
A DVD-RAM is egy többször (sőt a legtöbbször) írható formátum. Amiben egy átlagos felhasználónak eltér a DVD-RW-től, az a floppy-lemez szerű használhatósága, tehát oda-vissza lehet másolgatni. Állítólag biztonságosabb is adattárolásra, bár szerintem a ''csupasz'' változat sérülékenyebb min a jófajta RW-k...
-
Zsu_
senior tag
válasz
Louis Gara #94 üzenetére
dvd-rw: újraírható dvd
dvd-r: 1szer írható dvd
(ugyanúgy, mint a cd-rw illetve a cd-r) -
Louis Gara
tag
DVD ram lehetőséget csak az LG-nél látom
-
Louis Gara
tag
Dvd rw és a DVD Ram között mi a különbség, vagy az utóbbi mi? Lehet, hogy buta kérdés, ezért előre megtapsolom magam
-
Zsu_
senior tag
Mi a különbség a Pio 108 és az A08 között? .U
-
atosz
őstag
Nem latjatok, hogy Memora es mas is FEKTE irot keres?
NEC nincs feketeben - vagy ha van, akkor kerlek jelezzetek mar, mert erre varunk!
Van Samsung, es Plex, bar en egyszer mar lattam LGt is, de az 25 korul volt.
-
sakál
tag
Vegyél NEC-et.- Sulinetben !
A sulinet mint minden kedvezmény, feltételekhez kötött. Ezt vagy elfogadod, vagy nem. Vagy megéri neked, vagy nem. Szidni azért nem kell, mert ha jól körbenézel, kiderül hogy nagyon sok jól használható cikket lehet kapni.(Nem a nagy bevásárló központokba kell menni) Az pedig, hogy ''ha nem számítjuk az adókedvezményt'' azért nem jó érvelés, mert aki nem számolhat vele,az nem vásárol Sulinetben. Azt biztos Te sem gongolod, hogy amit kinéztél azt ingyen odaadják...
A fenti DVD író pl 20900Ft.(a Tescoban ha - van még - 2 ezerrel kevesebb) a felét visszakapod ! Hol itt a rossz üzlet ? -
Rollee
aktív tag
Hi!
Szerintem a NEC 3500 nagyon jó vétel!!!! Nekem is az van és mindent ír és olvas igen csak a legjobb sebességgel. -
Memora
senior tag
Már kissé elegem van ebböl az ócska sulinetböl!
Ahány beszállító, annyi féle termék szanaszétszórva az országban a szélrózsa minden irányában, de álltalában az egyes boltokban, ha bemegyek,örülhetek, ha van mindenből egy tipus (természetesen a legpocsékabb, de az legalább marha drágán), ossz' szevasz!
Vasárnapi PCseknek való az egész, ahol anyuka és apuka bemegy a teszkóba, és örül, hogy megveheti a csemetének a gépet már akár 60 ezeré' is, meg még adót is kap vissza!
Azt persze nem tudja, hogy némelyik cuccot az olcsóbb helyeken helyre-közel olyan árban vehetné meg, mint ezt, adókedvezménnyel együtt, olyan drágák!
Tipikusan egy kategóriával jobb terméket kapsz álltalában sulineten kívül abból a pénzböl, ha nem számítjuk az adókedvezményt (legjobb példák erre a p4 processzorok)!
Szerintem ez sokkal inkább a kereskedök megsegítése, nem a magánemberé! -
Memora
senior tag
Tényleg, szerintetek FEKETÉBEN dual layer +/-RW 16x írót, sulinetben melyiket érdemes leginkább megvenni?
-
Memora
senior tag
Ja, bocs, én a legelejét néztem, he-he.
Akkor nekiállok, és inkább átnézem a topicot! -
Memora
senior tag
Nekem is dettó ugyanez kéne, csak még pluszban hogy csak fekete szinű (mindegyik tipusból találhatok feketét is?)!
Én meg Eger KÖRNYÉKÉN lakom, aholis kissé visszafogottabb a választék, sajnos! (hitelkártyával pl kb 2 helyen tudok csak vásárolni!)
A Samsung,Asus vajon jó? Hamár Plextor, Pioneer nem nagyon van): -
atosz
őstag
Meg mindig csak az az LG es a Plex van feketeben vajon Sulinetben?
-
#00809728
törölt tag
Szia!!!
Kösz az infot de nekem a tt alu 17kilos házhoz az ezüst író megy a leginkább.
De egyébként mint samsung combom nagyon jó volt ezért mertem ugy dőnteni,hogy a samsung író nem lehet nagyon rossz!!!
Viszont ma kellett azonnal választanom 10.00ig és mivel csak LG,Plextor,Asus és 1db Samsung volt fent igy haveromnak átengedtem a samsunot mert neki mindenképpen az kellett.Én meg megvettem de előtte konzultáltam Erdokival,hogy plextor dvd író nem is olyan rossz.
Tuljadonképpen a samsung combot akarom helyetesíteni.Beolvasásra ill rippelés ill cd írásra!!!
Tehát plextort hoztak nekem.
DODI -
#00809728
törölt tag
Msi 16* sajnos nincs a sulinet lístáján legalább is itt Szfváron nem.
Én meg szeretek abba a boltba járni.
Tehát
1 Samsung 16*
2 Nec 3500
3 Asus
Valahogy mivel a samsung combomat cserélem le ami tökéletesen ment 2évig sok-sok megírt lemezt megírtam vele.Igy kicsit bízok benne.Ezért vettem 1 helyre. -
erdoke
titán
válasz
#00809728 #66 üzenetére
Ha Pioneer párti vagy, akkor az Asust. Viszont én megnézném a 16X MSI írót, mert mintha a 1620-as BenQ lenne belül. De ennek tényleg utána kell néznem.
Az NEC 3500-as se rossz vétel, sokkal jobban olvas mint a 2500, és megír mindent. Jó alapanyaggal a leggyorsabb olvasó, és írásban is az elsők között van. -
erdoke
titán
Ráflashelsz egy Pioneer vagy egy Piodata kernelt, és utána az annak megfelelő FW-t. Persze ennek csak a jobb sufni (hackelt) FW-ellátottság miatt van értelme, illetve a Piodata esetén a +R lemezek automatikus DVD-ROM book type-olása miatt. Egyébként az Asus FW-e 1:1 Pioneer, csak a kernel más. Ha van jó hackelt FW, vagy nem is érdekel a téma, akkor nem kell foglalkozni ilyesmivel se, jól hasít az Asus is.
-
#00809728
törölt tag
Szasztok!!!
Kicsit áttanulmányoztam 1-2 írot mielőtt sulinetre adnám a fejem.
Tehát Lg nem veszek alapból.Ne kérdezd miért???
Asus mivel pajo párti vagyok és ebben egy pajo sziv dobog
Nec író sajnos alapanyag vállogatos rossz tapasztalatom van ez miatt.De lehet tévedek.
Még talán a samsung a befutó!!!
Msi nagyon gyenge majdnem ezt hozattam de mint később kiderült +8* írja a -4* írja.
Már lassan nincs is 4* lemez a piacon.
Plextoron is gondolkodtam de .... kicsit drága!!! -
Surranó
aktív tag
Plextor Péter. Bővebben: link
-
dwiki
senior tag
Az igaz...
(mármint hogy nem derül ki hogy van-e más fekete)
Szerintem amúgy halknak nevezhető, legalábbis az LG DVD olvasómnál halkabb, valamint
a cégnél egy régebbi PIO íróhoz (asszem DVR-106D) . No az utóbbi baromi hangos szvsz.
(De leht csak a gép túl halk, hozzá képest...) -
momo2
csendes tag
Segítséget kérek: hol lehet dobozos ASUS 1604-et venni sulinet keretében?
Hiába kerestem, eddig csak sulineten kívül találtam.
Köszi -
atosz
őstag
Fekete irot nem tud vki sulinetben egesz jo aron?
Eddig ezt talaltam csak:
Samsung TSH552 16X DVD-RW Oem Fekete (OM120-14-RSO-1/33) 21,240 Ft 21,240 Ft
De errol meg tudok szinte semmit. -
dwiki
senior tag
No megnéztem.
Bár ott még nem a B-s verzio van... (ha jól látom, de gondolom erre írtad hogy azóta nem
sokat javult a dolog)
Hát alapos teszt, tele EKG görbével...
Ezt még magyarul is nehéz volna végigolvasni, nemhogy angolul.
De azért nagyjából átfutottam, főleg a más olvasókkal való összahasonlító grafikonokat.
No meg a ''konklúziót''
Ez alapján azért nem rossz a cucc, ha jól értem. (remélem nem gond ha az összefoglalót
becopyzom, hátha érdekel mást is):
- The Good
Excellent DVD error correction
Good CD error correction
Very good DVD writing quality with most media
Can overburn up to 101mins
Good price compared with competition
- The Bad
Doesn't support DVD-ROM booktype for DVD+R/+RW/+R DL formats
CD writng quality with specific media was rather low
Doesn't support overburning for DVD?R formats
Cannot play/rip CDS200 AudioCD protection
Cannot backup accurately up to v2.8x SD2 and newest protected titles
Doesn't support Mount Rainier
Doesn't support DVD-RAM
Cannot be used for quality scans with CD/DVD media
Na most a rossz tulajdonságok 90% -a számomra érdektelen.
(Bár lehet ezért mondtad hogy ha nincs spéci igény, akkor jó lehet)
Számomra legfontosabb, hogy stabilan írja a DVD-ket, ne hibázzon...
A többi gyakorlatilag elhanyagolható...
Ok, kösz. -
erdoke
titán
Ugorj el a CDR-Info-ra, és olvasd el a tesztjét. Azóta nem sokat javult a dolog. Ugyanez PPeter vélemyénye is a témában, vagyis a most kapható 16X írók közül a leggyengébb a Samsung. Ez persze nem jelenti azt, hogy sz@r, de nem a legjobb vétel. Persze Sulinetben sok dolog jó vétel, ami amúgy nem.
SZerintem a jövő héten megoldjuk az Aerogate-et. -
shift+ő
senior tag
NEC3500AG!!!!
már próbáltam sok írót, de ez JÓ! 6 perc alatt benyalt egy írott DVD-t, ami tele volt, a végén már 14X fölött olvasott. Írni, meg ír mindent! -
NoLF
veterán
sztem asus=pio elég zsír. nekem is sulinetes, asus nemtommennyi van ami = pio 107. kellemesen ír, és olvas, abszolút kedves darab. gondolom a 108asnak megfelelő is hasonló. hangosnak nem mondanám, ventije természetesen nincs, csak ki van vágva a segge szellőzés gyanánt.
-
dwiki
senior tag
Hm ezt nem tudtam...
(mármint a két évet...)
Extra igényeim talán nincsenek...
Amúgy ha nem sulinettel veszem (és ahol rendeltem tudtak volna hozni feketében) akkor
én is NEC-t veszek...
De miért írod hogy bármire (csak erre ne- gondolom) Van róla valakinek (vagy valahol)
rossz tapasztalata? Én nem nagyon találtam ilyet. (Igaz jót sem)
Nagy(on)off: Az aerogate II posta ügyben semmi? Írtam ugyan hogy nem olyan
sürgős, de azért van esély hogy a fa alá bekerülhet?
-
dwiki
senior tag
Én Samsung TS-H552B-t vettem sulinetben (ez volt feketében)...
Ami esetleg érdekessé teheti, az két dolog:
1, Mivel szinte senki sem vesz ilyet, nem lehet róla semmit tudni, tehát lehet hogy jó, de
lehet hogy nem.Tételezzük fel jó cucc (amíg nem bizonyosodik be hogy bűnös, addig
ártatlan alapon....
2, 2 év gari van rá.
Amúgy: eddig verbatim 4x-es dvd-R lemezek írtam csak vele - kb 10-et) azokkal nem volt
gondja ...
Amúgy ''dual layeres'' természetesen.
Bővebb info (inkább csak adatok):
http://www.samsung.com/hu/products/opticaldrivers/dvd_rw/ts_h552b.asp -
Re-Tech
aktív tag
Tescos Sulinetes Nec 3500A az valójában 3500AG(XP szerint) annak ellenére, hogy a dobozán és a cimkéjén is ''A'' ként van feltüntetve. Nincs rajta füles kimenet sem. Ez nem gáz 1 kicsit?
-
erdoke
titán
Persze. A linkemen is Sulinetes az árlista, és csak pár száz Ft a difi a Retail és az OEM Asus között.
Szerk: Bocs, mégse. Ez a Sulinetes: SNEX221 Asus DVD+/-RW DRW-1604 oem, 2 év 17.840 22.300
Szerintem ez nagyon jó ár Sulinetben 2 év garral.
Persze ez se rossz vétel: SNEX221 NEC DVD+/-RW ND-3500 OEM, 2 év 16.720 20.900
[Szerkesztve] -
erdoke
titán
-
erdoke
titán
Múltkor láttam itt egy boltban a dobozost, utána olvastam is valahol, hogy milyen SW jár hozzá.
Persze azt nem tudom, hogy Sulinetben melyik megy, mert sajna engem alulról nem érint a program, az asszonyt meg felülről, a két gyereket pedig sehogy...
Nálam a Google első találata is árul dobozost is:
Bővebben: link
[Szerkesztve] -
bergeron
csendes tag
Lehet, de a legfrissebb firmware volt rajta. Egyébként a 3500 (DVD) olvasási görbéi is változtak (javultak) frissítés hatására, tehát a 2510 is javulhat vaamit, ha még foglalkoznak vele NEC-nél. Egyébként CD írásban, olvasásban egyik DVDíró se tökéletes (lsd pl cdrinfo).
Szóval kérdésedre válasz: szvsz 2510 se rossz, de nemtom mennyiért érné meg venni, ha 16k-ért (sulinetben 19/25k) lehet új 3500-at venni. -
szasza_1
senior tag
Sulineten kivűl már régóta meg lehet venni. Írtam a sulineteseknek október elején, akkor azt mondták, november elején már lehet venni. De nem. Írtam nekik november közepén, azt mondták hogy december közepén már benne lesz. Kiváncsi vagyok. Különben azt írták, hogy a Plextor nem szállította le az írokat, vagy valami ilyesmit.
-
bergeron
csendes tag
Nekem NEC 3500 van, volt 2500-am is (ua. mint 2510)
Mindkettő nagyon jó író, bármit megírtak hibátlanul (verify, meg CD-dvd speed olvasási sebesség teszt szerint).
Olvasónak 2500/2510 nem legjobb, de nem annyira vészes mint vártam (elsősorban karcos lemezeket nem szereti, + régi újraírható CDRW-ket nem volt hajlandó törölni/újraírni).
A 3500 viszont király. amit a Pio116 (vagy 2500) olvasó se olvasott, azt is gond nélkül olvassa átlag 11x sebességgel. Ami lemezt az LG nyögvenyelősen ír (szőrős CD-DVD speed görbe), azt ez hibátlanul (tükörsima görbe). És 6,7-16x (átl. 11,9x) !!!sebességgel olvassa a DVD+/-R lemezeket, DVD-ROM videokat is (rip-lock mentes firmware-val) 3-8x (átl. 6-7) olvassa.
A teszkó 18.9k/sulinet nagyon jó ajánlat, ha tényleg van (teszkóban gyakran nem kapható ami az újságban van), legolcsóbban 16,4-ért láttam nem sulinetben.
De 200 alatt vehetsz már 8x verbatim -R lemezt is, azt bármi megírja hibátlanul. De Traxdata 4x/8x és Verba 4x +R lemezeket is gond nélül viszi (120-160Ft)
1 szavazat 3500-ra (és ha enyiért kapható 2510 felejtendő).
Ja, hajrá Szeged! -
cortez25
senior tag
Pontosabban NEC ND2510A az milyen lenne???
-
cortez25
senior tag
kifutó széria de a nec 2510A-ról mi a vélemény?
-
szasza_1
senior tag
Nem tudja valaki, hogy mikor lehet már sulinetben venni Plex 716 -os írót? Már két hónapja erre várok.
-
simonzé
addikt
Múlt héten néztem meg a sulinetes lehetőségeket, és az árak láttán a szám széle előbb leficcent, majd félhangosan felröhögtem.
Választék: 0
Árak: Borzalmasan magasak.
Inkább kp-re vettem mindent. -
Surranó
aktív tag
válasz
jankipetya #16 üzenetére
Há' szerintem ha lenne rajta venti, akkor nem mondaná, h halk
(ugyeeee?!?!
)
egyébként most nézem, h 18990ér van 16-szoros NEC sulinetben (teszkó). Ha 16-szoros, az csak 3500 lehet, ugye? na, majd meglesem. Tényleg, láttam már több helyen, h 3500A meg AG meg GA... a ''G'' az tán az ojrópa, ugyi? és az ''A''? az mindnek a végén ott van, tehát ha mondom, h 3500, akkor azt kell érteni, h 3500A?
-
jankipetya
csendes tag
én ma rendeltem meg az 1604-est remélem nem csalódok! (sulinetben)
-
Toomi
csendes tag
én ma kaptam egy Asus 1604P-t kiváló! amit kell tudja nagyon jó softwareket kaptam hozzá (nero+ulead) a neroban van firmware update az írohoz..nagyoncsendes szerintem vedd meg! csak jót tudok róla mondani
-
-
momo2
csendes tag
Nagyon kezdő vagyok DVD-írásban, most fogok NEC 3500-as írót venni.
Kérdésem: úgy láttam, kétféle kiszerelésben kapható, OEM jelzéssel ellátva szoftver nélkül, vagy dobozos formában szoftverekkel, kicsit drágábban.
Melyiket érdemes megvenni?
Ha szoftver nélkülit veszek, mi a teendő? Internetről kell a megfelelő programokat letölteni? De mit és hogyan?
[Szerkesztve] -
Surranó
aktív tag
Köszi, akkor a pio-ról hallottak alapján ez jól hangzik. Ami nekem konkrét bajom volt eddig asussal (csak cdrom tapasztalatom van):
* 40x-esből volt hibás széria. kifogtam. cseréltem 24x scsira, ami még rosszabb volt ;)
* 34x-es még most is megy.
* Gyors, stabil, baromi gyorsan vált audiotracket (nem úgy mint pl teac)
* de baromi hangos (akárcsak pl a plextor dvd-óvasóm)
Ez az asus is ilyen hangos? -
sd90
csendes tag
Találtam egy oldalt,ahol a dvd írókról alapvető információkhoz lehet jutni.Amint megjelenik egy optikai meghajtó akkor felteszik az oldalra az adataival együtt.
http://www.videohelp.com/dvdwriters -
reddragon
aktív tag
A TDK1616 meg egy az egyben NEC3500.Mikor felraktam a tdk firmwarét az NEC-re még a bios is annak látta.De az a lényeg nagyon jól ír.
-
L3zl13
nagyúr
Az rpc1.org szerint a 1606P egy PIO 108 OEM.
-
Surranó
aktív tag
Hehe utánanéztem egy kicsit... hasonlítsátok össze e két linket:
Asus: Bővebben: link
Pio: Bővebben: link
Most akkor az asusban egy pio ketyeg, vagy mi van?
[Szerkesztve] -
Surranó
aktív tag
Szia, Nép! Segítsetek lécci a nem túl népes választékban eligazodni. Köszike...
Nekem sajna igen sokat jelent az, hogy visszaigényelhetem a felét, úgyhogy vagy snet v semmi, és ugye még érdemes lenne idén... de nem láttam pl pio írót (majd még körülnézek). Elvárásaim:
* Az országrész Szeged, de a legtöbb nagyker biztos Szegedre is szállít, úgyhogy ez nem szűk keresztmetszet.
* DL illendő, mert nem akarom egyhamar cserélni.
* stabil írás és olvasás, a sebesség nem elsődleges (monnyuk 8-tól fölfele azér ;) )
* lemezek írása terén ne legyen mán nagyon válogatós. Monnyuk bttó 200huf a plafon per egyszerírható.
* olvasni meg olvasson minden jól megírt lemezt.
Amiket láttam:
* NEC ND2510/3500. Előbbiről hallottam, h gyengén olvas (argh!), utóbbiról viszont Erdőke egy linkjéről kattintva azt találtam, hogy NEChez képest meglepően jó a hibajavítása, és a legolcsóbbak közt van. Tapasztalatok?
* Samsung 16x (típusszám nincs) lehet, h nem is dl? Tapasztalat?
* Asus DRW-1604. Az asusnál csak 1604P-t láttam. Elírás? tapasztalat?
* LG GSA-4160B. Az LG-t valamiér nem komálom, de ha rádumáltok... ráadásul ahol néztem, ez a legdrágább ;)
* Nem láttam piót és plextorból se 716-ot, ami talán nem meglepő, de az ára miatt vsz úgyis kiesik.
Bónusz kérdés: gondoltam, emellé már kéne egy vinyó is ;) (mostani 30-as maxtor mellé); samsung 160G ata133 8mb az jó?
Minden márka- vagy típusszintű tapasztalatot örömmel fogadok!
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest