-
Fototrend
FIFA 20 TOPIK ÖSSZEFOGLALÓ
Új hozzászólás Aktív témák
-
Edgar2621
őstag
Hello Skacok, én is jövök a WL jelentéssel.
Ezzel [link] (továbbra sem tudom hogy kell a link szövegét megváltoztatni, gyagya vagyok, kérem okítson ki valaki) a csapattal nyomtuk, eladtuk a többieket, hátha esnek az árak, mert ez is használható team így.
Öcsém játszott pár meccset, de vizsgákra készül, úgyhogy kevesebb meccset tudott lejátszani mint szokott (igazából neki sem kellett volna ülnie, de akart segíteni), aztán jöttem én és hoztam vasárnap egy 19/16-ot. A delay és a lag sajnos 99%-ban jelen volt, pedig 11 után is játszottam még, nem tudom mikor és hol fluid a játékmenet.
Egész jó meccseket játszottam, az elején persze gyengébb ellenfelek ellen, azokon nagyon domináltam és csak a szerencsének köszönhette az ellen ha nem lett nagy a különbség (vagy rage quit), utána viszont jöttek az egyre jobb ellenfelek és csapatok. Kb a 12. meccstől már egész jó kis derbik voltak, a három vereségem közül az egyik volt olyan ami abszolút mindfuck kategória, az ember 2szer rúgott kapura és végül 11-esekkel megvert valahogy, a másik kettő fullos csapatok (az utolsó például ilyen [link] ) ,elég jó játékosok ellen született.
Összességében elégedett vagyok, 19W-vel zártunk, benn maradt 4 meccs, de már sem idő, sem energia nem maradt, örülünk ennek is.
A csapat továbbra is jól muzsikál, bár tapasztaltam, hogy mit jelent Messi, Hazard vagy egy jó Icon a csapatban.
Mcginn WL rewardból jött és átmenetileg KDB helyét tölti be, nagyon jó lap (persze nem KDB szint), több mint hasznos, gyors, erős, kellőképpen mozgékony, jól szerel és egész jól is lő.
Pulisic is nagyon jó, nem is annyira gyenge (mint mondjuk Dembele), nála egy kicsi hiányzik ahhoz hogy top lap legyen, a következő IF már nagyon jó lehet. Mahrez is nagyon jó az újak közül, hihetetlen jól cselez és óriási előny hogy mindkét lábát ilyen jól használja plusz igazán killer passzokat tud adni.
Balo FB lapja érkezett még, egyelőre csereként, majd meglátjuk hogy megy vele, én nem éreztem szükségét egy IF Werner reward lap mellett, de a tesókám ragaszkodott hozzá, akkor pedig nincs mese
Majd írok róla később ha már lesz benne elég meccs, egyelőre jónak tűnik, erős mint egy bivaly és nem tűnik lomhának. Cselezni is tud, persze nem egy villám, de jól használhatónak látszik.
A többiekről már írtam korábban, nem is változott meg róluk a véleményem, jól teszi mindenki a dolgát, a Militao-Gomez CB páros kiemelendő, hihetetlenül jók, főleg az árukhoz képest, de egyébként is.
Visszapattanó labda hegyek is voltak a hétvégén, hihetetlen hogy ezt nem tudja normálisan leprogramozni az EA (vagy nem akarja), többször meglepődtem visszanézve a gólokat, hogy mennyi ilyen történik az én előnyömre is, meccs közben azokat simán úgy éreztem, hogy én csináltam meg
Most várunk valami promora, addig megcsináljuk az egyik Icont, valószínűleg Zanettit, aztán fejlesztjük tovább a csapatot.
Köszi ha elolvassa valaki a hosszú irományom -
Kristof_94
nagyúr
válasz
werminator
#6698
üzenetére
Csak ha nem segít az ellenfél akkor legalább 60 meccs. Viszont nincs nála jobb RM/RW reális kereteken belül.
-
werminator
csendes tag
válasz
Kristof_94
#6695
üzenetére
Attól függ, ha rá állsz akkor gyorsabb mint a swapek.
-
Kristof_94
nagyúr
Lehet rá fogok menni erre a Politanora, jó jobb oldali Cam lenne. Akinek megvan, mennyi idő kellett hozzá? Érdemes lemenni az alsóbb divíziókba?
-
freddyadu
senior tag
válasz
werminator
#6693
üzenetére
Mondjuk azért CR ha beleáll... ⚽🥅
-
werminator
csendes tag
Nehéz dönteni...attól függ hol használnád. Neymar sok dologban jobb szerintem. Befordul úgy ahogy Cr nem fog, jobban kezeli a lasztit, 5 ös bal láb is nagyon jól jön. Jobban tekeri a lövést és jobban is passzol. Nekem Neymar volt az első "nagy" név, késöbb jött Cr. Két külön kávéház.
-
Aguinaga
őstag
Esett a legutóbbi flash sbc-ből egy baby Inzaghi... Bántóan fosok a statjai egy ikonhoz képest
-
eM'82
addikt
válasz
Woodslave
#6681
üzenetére
Hát igen, járna neki. Elképesztő formában van.
Az a baj, hogy Valverde-t mentik meg ezekkel, és nem a Barcát. Azzal a "fingtam egyet, de palástolom a rezzenéstelen arckifejezésemmel", rendesen ki tud borítani. Ha tökösebb lenne, már lelépett volna. Fáj nézni jelenleg a Barca játékát. :(
-
Woodslave
félisten
[link] Ter Stegen team of the week?
-
MdewC
nagyúr
válasz
werminator
#6678
üzenetére
Igen, adom. Sokkal jobban helyezkedik elől mint Agu, sőt a többiekhez képest is.
Kár, hogy nem tapad hozzá úgy a labda mint Hazardhoz, de ezt leszámítva nagyon rendben van.
-
Woodslave
félisten
Scream Bernard esetleg? Nem tűnik rossznak az se.
-
Woodslave
félisten
válasz
Hazli17
#6675
üzenetére
ezt jól elkaptad tényleg.Annyira látszik egyébként már az elején hogy mi lesz. Ha valaki nagyon jól játszik az lehet hogy tudja ezt kompenzálni, de a gyereknek már az első 5 perc után megmondom hogy ez kinek a meccse. Nem feltétlenül lesz vereség vagy győzelem, de egyiken minden is odapattan, odagurul, minden játékos megy mint a gép, másikon meg ottmarad, odapattan, minden kavarodásból gól lesz, csak kapufa, kapus minden is kivéd, a miénk bekap egy fejest 20 méterről. Nem fogom erre a dolgokat mert bőven van hova fejlődnöm de tényleg vicces..
-
sz_abika
addikt
Farmolom ezt a buzi ligue upgradet...amikor már a 3. brazil PSG walkout jön, kicsit elhiszem mindig...de eddig csak Marqinhos, Thiago Silva x2 jött össze
-
Hazli17
aktív tag
Azért nagyon remélem, hogy aki ezt a sissokkot és ter stegent leprogramozta, az soha a büdös életben nem lesz képes szexuális aktusra az édesanyján kívül másra....
15winem lett, egy meccs bent maradt. 14winnél még 6 volt vissza. Jött fullos team németországból, jött sima nullos pl team kitudja honnan, akit széttolt a gép, hát ennyi lett.
Aguero egy b@sszógép, 29 wl meccsen 32 gól. Mellette villa 14.
Hierro iszonyúan jó! Thiago Silva is nagyon jó, egy kicsit túl agresszív néha, de ott van mindig ahol kell és szerel.
Kean-el is meg vagyok elégedve, csak hiányzik a 4 skill moove.
Összességében a csapattal meg vagyok elégedve, a játék volt ami több alkalommal is elvette a győzelmet illetve a győzelem lehetőségét..
Jól ment a játék, amikor jó volt a játék. Ha vasárnap jobban el tudom osztani a meccseket, szerintem meglehetett volna a 17 win, de majd következőre.
Egyébként egy rohadt vicc, hogy 20ezres kerettel is ugyan azt hozom, mint a mostani kerettel. Szánalom a játék na..Hétvégém legszebb gólja:
[link]Illetva, hogy eznmi az anyjáért nem volt szabájtalan, na ezt magyarázza el valaki..
[link] -
Woodslave
félisten
válasz
Szigma70
#6672
üzenetére
ja Felipe jó volt ő volt az első jobb játékosom.
Pavel egyelőre (és lehet permanensen vagy hogy
) meghaladja a klub lehetőségit lehet elkezdem farmolni ezt a Trossardot úgyis kell valami cél, bár olyan jól volt kijönni a div10 gödörből bár a div 7 egyelőre átmenetinek tűnik de annyira rosszul érint ahogy olvas a skill ratingem
-
Szigma70
addikt
válasz
Woodslave
#6670
üzenetére
Rengeteg embert kipróbáltam ott, de most ülj le, a legdrágább, többszörös aranylabdás, minden féle csúcsot döntő, fantasztikus brazil fenomen, Felipe Anderson ott a legjobb. Sőt, 60.ban bejön a helyére Guedes, ő meg bemegy középre Cam ba, ott meg megjobb.
Ha valóban jó ember kell, akkor Pavel
-
Woodslave
félisten
rw-rm poszton Martial van. Elég meta szerintem ő is, de két poszton agyalok cserén és ő az egyik, van három játékos.
Egyik Mané- ő a legdrágább nem tudom mennyire adja, rá még kell gyűjteni egy hetet legalább
Sané - statokban nem marad el sokkal de árban jóval olcsóbb
Trossard - milestones lap ez mondjuk ingyen lenne, leszámítva a div 10-es látogatást
Statokban ott van ez is, ráadásul a kevés tapasztalatom alapján ezeket a lapokat rendesen túltolják legalábbis az elején./nem tanulok hogy teljesen felesleges ez az agyalás
de szeretem ezt a részét na. -
Szigma70
addikt
válasz
werminator
#6664
üzenetére
Nálam is van, és a nagyon drága Vidal a párja. Sztem csak nagyon drágán kiválthatóak.
Esetleg Dele Ali és Firminó jobb náluk
-
freddyadu
senior tag
válasz
werminator
#6664
üzenetére
Szia! Én használom.
És marad is még egy darabig... -
PEZZY93
tag
Köszönöm.
Persze, 4-2-3-1 az alap, 4-4-2 és 4-1-2-1-2 meg ellenféltől és játékképtől függően.
Mind a 3 felálláshoz ezt használom igazából.
Ez a csapat: [kép]Taktika:
balanced
5 egység
3 egység
balanced
6 egység
3 egység
2 egység
2 egységInstrukciók pedig:
ssatárok: Get In Behind, Stay Forward
középső cam: Stay Forward
két szélső cam az alapon van
cdm: Stay Back While Attacking
szélső védők: Stay Back While Attacking -
Kristof_94
nagyúr
Na, La Liga upgrade adott egy Busquetset. Messi kellene...
-
werminator
csendes tag
Hali. Használja még valaki a Sissokot? Tegnap eladtam a csapatot bent maradt 3 meccsem Sissokoval és Kantéval a kpn jatszottam és vmi elképesztő... Még mindig jobb mint sok más sokkal drágább középpályás... Komolyan ilyen csapatot kell építeni ha eredményeket akarok? 3 meccsen 2 gólt lőtt 2/2 ziccert beütött, brutál ahogy mozog, passzai is hibátlanok voltak, indításai is hatékonyak voltak. Lassan ott tartok hogy meta csapatot fogok építeni. Talán így jobban fogom élvezni a játékot és nem is leszek ideges ha failt csinálnak.
-
Woodslave
félisten
Na sikerült a gold 3. Tegnap este egyet nyertem de hagytam kettőt reggelre a gyereknek egyet kellett nyernie. Első 3-2-re vesztettünk de a másodikban 5-3 lett. Félidőben már 5-2-re mentünk de végig ideg voltam

Hülye pakkokra nem baxunk el 100kt már lassan jöhetne Mane sztem ő lesz a következő igazolás
-
MdewC
nagyúr
Na. 5 nap full szünet után Blasheval belebakkantottuk a gold 1-et.
Most teszteltem a patchet, hát elég ótvar na, pedig 1 tizi párbajon kívül mindet nyertem. Blashe is aprította a fát.
Legalább nyitnánk már egy eladható több 100K értékű playert végre...

-
Szigma70
addikt
válasz
Kristof_94
#6657
üzenetére
A játéknak? Annak már régen, de sztem el se kezdődött
-
Kristof_94
nagyúr
válasz
Kristof_94
#6655
üzenetére
Holnap van vége ugye?
-
boff
senior tag
Kaptam egy draft tokent, gondoltam kipróbálom. Kíváncsi lettem volna meddig megy a meccs ha a 2 perces hosszabbítás ötödik percébe nem szerez gólt az ellenfél
[kép] A második meccsen szintén hosszabbításba kiegyenlít, majd tizenegyesekkel kikapok úgy, hogy minden lövését védeném de bevédi a kapus. Asszem a 13 óta semmit sem változott a fifa.
-
Kristof_94
nagyúr
Tegnap meglett a jó öreg gold 3, szóval ma egyáltalán nem játszottam, legalább nem cseszem fel magam!
Viszont ez a BF promo tényleg ennyi volt? Elég karcsú lett, el voltak foglalva a promo csomagokkal... -
akooos
veterán
[link]
Bukarestben tüntetést szerveztek a delay és a packweight miatt, óriási
-
Woodslave
félisten
Na egy sbcből egy Kimmich. Remélem 55k körül elmegy.
legnagyobb bf nyitás -
eM'82
addikt
Közben vannak megint Flash SBC-k.
A mostani Prime Electrum Players pack. Egész jó. Mármint a reward.Ahhoz képest hogy black "Friday" van, a free sbc pakkok rewardjai elég karcsúak. Azért pár Mega Packkal megdobálhatták volna a nagyérdeműt.
Persze nyilván abból nincs cash. -
Bohus84
tag
Van esetleg itt megbízható pcn játszó, segíteni ráérő kolléga. Meghalt a gépem, 11winnel állok 14 jó lenne van hátra tizenvalahány meccs. Jövő heti pickben tuti lesz vvd azért jó lenne legalább gold 3. Ha valaki tud segíteni írjon légyszi.
-
A guru
addikt
Újabb 25 wines hétvége lett ez, megint variáltam a csapattal, az első 11 meccset a múlt hetivel játszottam, de miután 3 vereség jött be ezalatt, így kivágtam Kantét a brigádból, mert egyszerűen semmilyen volt minden téren. Jött helyette scream Alli, na vele is csak a létszám volt meg.
Itt mondtam, hogy oké, gondoljuk át ezt a dolgot, van egy RTTF Gueye a padon, akivel amúgy nagyon érzem a játékot, valahogy be kell építeni. Így érkezett az olasz maestro, LB Zambrotta.
[kép]
Kicsit sajnáltam, hogy Jordi Alba távozott, mert a játék eleje óta őt használtam, de muszáj volt meglépni a változtatást.
Aki esetleg szemezik Zambrottával, annak tudom ajánlani, baromi jó a def, a passing, 4* skill, 5* WF, magas, jó fizikum. Egyedül a pace ami lehetne jobb, illetve a balance. -
boff
senior tag
Sziasztok!
Ti mit változtatnátok az alábbi csapaton?
Kb 50k a keret egyelőre, nem érzem rossznak de gyakran ügyetlenek a középpályán, lassan épülnek fel, esetleg valami custom tactic kellene? Néha nagyon adja de div 9-ből kb lehetetlennek érzem fentebb jutni
Volt, hogy 8-10 meccs is simán ment egymás után aztán hirtelen mindegyiken kikapok..
-
Woodslave
félisten
Totw upgrade csak nem bírtam ki. 81-es Max lb. Tényleg elmennek a....
-
Woodslave
félisten
Az eheti wl mintha szteroidos nyulak ellen jatszanék
-
ShiberMonkey
senior tag
Na 11-3 után 17-5 egy meccset nagyon elszúrtam (erőltettem a 4-1-2-1-2 (2)-t )
A másik meg hihetetlen volt, delay party :D Cél a Gold 1 :) -
eM'82
addikt
10 meccs volt hátra, 3 kellett a Gold 3-hoz. 3/3 lett. Maradt 7. Tartsa meg az EA.
IF Werner (red) 3 meccs alatt gurított 8 gólt csereként. Állat a pali.Kiváncsi leszek milyen IF-ek lesznek jövő héten...? Van Dijk, Werner bármikor. Alli passz. Son tuti nem lesz, mert most éppen az.
-
Sickboy25
addikt
A black friday jot tett a kasszamnak... lenne egy kerdesem gold Mane vagy if Son? LM posztra keresek...
-
-
eM'82
addikt
Francia upgrade: Thauwin + Icardi
La Liga: Illaramendi + IF PachecoOlaszt + PLt este csinálok.
1 pakk max mindből. -
Meghivott
addikt
válasz
ShiberMonkey
#6615
üzenetére
Nekem Chiellinit dobta be egymás után kétszer. Meg a fél Juvet.
-
ShiberMonkey
senior tag
Idáig a WL ugyan az mint múlthéten jó kezdés 11-3 aztán meglátjuk legutóbb abbahagytam itt, unalmas igazából mert TOP playerekre ugysem lesz pénzem (Messi , ST mané 1-2 Ikon) ezzel a csapattal amim van gold 1-2 a realitás.
Amúgy jött egy Eriksen meg egy Benzema blackfriday promo alatt (FP nélkül) teljesen elégedett vagyok ezzel.
Helyesbítek, az imét megint Eriksen jött :D Szóval 2 Untrade Eriksennel bővült a csapat :D -
K.J
senior tag
De ebben az a legszörnyűbb, hogy aki ilyen csapattal rendelkezik és gólt szerez, netalán megver, el is hiszi, hogy mekkora király, mert te vagy béna CR-rel és az ikonjaiddal.
Tényleg kompenzálni kellene akkor a kártyák közötti különbséget, mint ahogyan a pitch notes-ban is lehozzák: "nagyobb a hibalehetőség a gyengébb játékossal", de nem, mennek ezek az idétlen hülyeségek.. -
v-man
őstag
válasz
Sickboy25
#6611
üzenetére
Szokásos wl végjáték🤣
Ha lejjebb vagy a vártnál újoncokat kapsz, nekem pl vmi észt gyereket adott, védői, kapusa csupa észt ezüst és bronz, talán egy arany volt, elöl meg kölcsön Kante, Mertens, Dzeko ilyesmik, alig volt 80 körül a chem, de azért a kedves ea olyan hátszéllel tolta hogy vért hugyozva épp legyőztem, 2-1-re, C Ronaldo minden lövését fogta a bronz kapus, ha nem, lesre futott, vicc egy Casemiro szöglet, meg egy visszapattanó Lineker gól a legvégén kellett a film heppi endjéhez - mert ennek köze nem volt a gombok nyomogatásához, csak a script...
Ha meg már elérted a szokásost, jönnek a sokkal jobb szintű ellenfelek. -
Sickboy25
addikt
Tegnap megcsinaltam a 11 wint... benntmaradt 7 meccs, nem szoktam lejatszani, mert annyira nem erdekel, csak a 2000 wl pont miatt csinalom, hogy mindig meglegyen... mondom most van idom kiprobalom. 6/1, az ellenfel minden meccsem, mint valami parazita minden jatekosomon ott alltak passzolni sem tudtam, mert sokkal gyorsabbak voltak. Ez mi a tokom?!
-
Sanyyka
aktív tag
Pár hete írtam egy magam szintjén jobbacska csapat összerakása után, hogy "soha többé div8!"
Jelentem haladok efelé: már a div9 színvonalât rontom.
Ott az első meccsem 55-ik percében kilép az ellen 7-2-nél, na mondom rendben vagyunk, rövid lesz a vérciki kaland.
Erre a másodikon 2-4-nél a következő - persze '19 őszi reges ellenfél 2-0-ról fordítást követően, miután a második játékosát állítják ki, bebaxa az ötödiket.
Tudom, hogy nem vagyok jó játékos, de az vajon mi a fszomért van, hogy a régi regesekkel jót játszom, kb. többször győzök mint veszitek, ezekkel az újakkal pedig kínlódás az egész.
Mégegyszer: nem tartom sokra a játéktudâsom, de pl. pár hete egy itteni kedves kollégával, aki elmondása szerint csak valami event kínlódások miatt esett vissza 4-ből 6-ig, sikerült 4-3-at, majd 5-2-játszunk, szóval valahogy kibszottul nem értem ezt a szrt.
-
Woodslave
félisten
Mondjuk annyi előnye volt ennek a bf-nem hogy 50k ezüst lapot kiárúsitottam. Tudom kis pénz de jobb mint a semmi.
A nyitáson meg nem fogom idegelni magam. Jobb lenne ha még jobb lenne a csapat de ma div7-ben konkrétan egy bronz csapattal szoptatott a gyk ahogy akart szóval nem a csapat a gyenge lancszem
-
Meghivott
addikt
Na basszus, egy storyline csomag bedobott egy kék Kantet... Gondolom jobb Vidalnál... Most agyalhatok
Új hozzászólás Aktív témák
- Energiaital topic
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Le Mans Ultimate
- Call of Duty: Warzone
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- iPhone topik
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Békéscsaba és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Csendben elkaszálták a Hulu-féle Hitman sorozatot
- További aktív témák...
- Apple iPad Air 2 (A1567) 16GB Wi-Fi + Cellular Asztroszürke
- Eladó Realme gt neo 2 5g Dobozában tokkal
- í kilenc! AKCIÓS PRECÍZIÓS KÉSZÜLÉK! 7670 i9-12950HX 32GB RAM 1TB SSD Nvidia RTX A3000 12GB 1 év gar
- Telefon felváráslás!! Xiaomi 13T, Xiaomi 13T Pro, Xiaomi 14T, Xiaomi 14T Pro
- Eredeti Lenovo 135W töltők (sárga téglalap)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Majd írok róla később ha már lesz benne elég meccs, egyelőre jónak tűnik, erős mint egy bivaly és nem tűnik lomhának. Cselezni is tud, persze nem egy villám, de jól használhatónak látszik.
Rashford, ben Yedder és Werner, már most jobbak
ezt jól elkaptad tényleg.


6:50 kezdődik a móka


