Aktív témák
-
Rick4
félisten
válasz
proof88
#45285
üzenetére
Nyilván focizni is focizni tudókkal megyek, f1-et is csak legalább velem egy szinten értőkkel nézek, ez alapelv. Palikékkal nem csak az a baj, hogy fogalmuk sincsen, ki ül a kocsiban (pedig 80%-ban a sisakról kiderül, még nekem is, aki nem feltétlenül a csúcstechnikán nézem, azt az esetet nem is vetem fel, hogy a két kocsiból és pilótából az egyik már 3-4 körrel azelőtt befejezte a versenyt, ezek mégis látni vélik...) de az ahogy és ameddig próbálnak valamit ecsetelni, a mi lenne ha, meg ha ez így maradna, hümm, hümm című mesék szerintem nagyon nem ide valók, és főleg nem ezzel a stílussal. Ez még mind elviselhető lenne, de így is egy kis füzetbe írogatjuk a sok sok baromságot, a biztosítékot mégis Czollner szóalkotása csapta ki: kanyarcsúcsponti sebesség. Na ezen azóta sem tettem túl magam, holott se egyiknek, se másiknak nincsen már becsülete előttem. Ok, nem ért hozzá, ok, ne látja, ok, nyelvtanilag, emberileg képtelen felnőni a feladathoz, de a végén még ezt az egészet be sem látja? Na ez a baj..
Pár évig olyan ember volt a szinkrontolmács, akinek az orgánuma nem kifejezetten hallgatható, gondolom a szaktudása kompenzált valamit, de azért ott is elhangzott pár olyan mondat, hogy: Nagyszerű nyomás volt rajtad az első kanyarban. Nos neki mennie kellett, vagy magától ment. Követendő példa.
-
Rick4
félisten
válasz
venember83
#42172
üzenetére
Az összes kép meg video kb 1.5Gb, a jó cuccok meg 259MB, ezt elkezdem feltolni.

-
Rick4
félisten
Itt (Szegeden) legalább annyi érdekes dolog történik, hogy a Red Bull-os csapat show része itt van, holnap fognak száguldozni a városban. Elvileg a show car erősebb, mint a most futó F1-es gépek, persze lóerőről beszélek, nem másról. Van itt pár kép jó nagyban is, ha kéri valaki, szívesen felteszem valahova, elég jól sikerültek, pl egy:

-
Rick4
félisten
Nem tudom, volt-e, de ebben az évben Szegeden lesz a Red Bull- os városi versenyautóhajhászás.. Már nagyon várom a dobhártyarepesztést..

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#38627
üzenetére
Ok, már képben vagyok...

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#36910
üzenetére
Szerinted ilyen versenyképes technikával kell Brawn-nak egy társtulaj? Az nagyon sok pénzbe fog kerülni...
Nem is lehetetlen, hogy több érdeklődő lesz pér héten belül.. -
Rick4
félisten
2:25kor (hajnali) első szabadedzés élőben..

-
Rick4
félisten
válasz
hobizoli
#33068
üzenetére
De őszintén: nem egyszerűűbb válságra, meg mindenre fogni a kiszállást? Semmire sem voltak ók, semmit sem mutattak, kidobott pénz volt az egész, még a nagy Ross Brawn sem tudott kipréselni blőlük semmit. Ennyit tudak, mellette nézd meg a Red Bullt, meg a Toro Rossot....
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#31389
üzenetére
nem tudom miért gondolod, hogy lewis egyáltalán eljut autó összetörés nélkül az első boxkiállásig..
és ha épp miatta jön a Sc? 
-
Rick4
félisten
nem nézitek a eurosport2-t? épp az a baromság megy, amiről a múltkor írtam. formula autók körbe körbe, és mindegyiknek egy focicsapat a neve, épp a galatasaray vezet, sevilla a 4. nagyon gááázz..

-
Rick4
félisten

-
Rick4
félisten

-
Rick4
félisten
nem tudom, közben nézitek-e, de most megy a 3. szabadedzés, még 30 perc van hátra..

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#31080
üzenetére
akkor most 14.-jére állhatott két nála jobb pilóta között...

-
Rick4
félisten
válasz
littlelion21
#30855
üzenetére
igazad van.

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#30095
üzenetére
arra egyszer sem gondoltál, hogy az alacsonyan álló nap esetleg a pilóták szemébe világít mi? hiába no, csak előjönnek a szakmai hiányosságok.. kicsit forgatni kellene a kerekeket, mielőtt telehányod megint a topicot..
.ha megint fogadtam volna 5ezerben, hogy a tied lesz az uccsó hozzászólás, már lenne vagy 40-45 rugóm... 
-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#29531
üzenetére
szép felvétel...megszámolni sem tudtam, Hamilton baromsága miatt hányan nem tudtak rendes íven fordulni...

-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#29126
üzenetére
Lehet, ezért nem volt eddig túl sok eredménye a pályán?

-
Rick4
félisten
én ebben az SC-ban egyet nem értek:
baj van a pályán, bejön, erre ki áll mögé: Alonso.....nem úgy van, hogy neki szépen körbe kellene mennie, és az, aki egyébként a versenyben első, beáll a Sc mögé? És nem azért van bezárva a boxutca, hogy a tankolásokkal ne borítsák fel a meglévő sorrendet? Így akárhogy is nézem, ez egy baromság..Nem mellesleg Czollner és Palik két antitalentum, (tu-du-du-dúúúú
és a többi szokásos) lehet hallani, ahogy Szujó fordítja nekik a csapatrádión hallható szöveget.. 
-
Rick4
félisten

-
Rick4
félisten
teljesen jól néz ki:

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#27747
üzenetére
és megint azok rázzák a lábukat, akik a doksilopásig sehol sem voltak, estek keltek, működő autót sem tudtak csinálni.....akkor kellett volna kitakarítani a paddockban..

-
Rick4
félisten
válasz
wildrain
#27740
üzenetére
f1vilag.hu:
[I]Az FIA azonban kijelentette, a boxutca áthajtásos büntetés esetében nincs helye a fellebbezésnek, ezért hosszas hercehurca után végül visszautasította a kérelmet."A Nemzetközi Sportszabályzat 152-es cikkelye szerint az áthajtásos büntetés – amit jelen esetben egy 25 másodperces időbüntetéssel váltottak ki – nem fellebbezés tárgya" – állt az FIA Fellebbviteli Bírósága által kiadott közleményben.
"A Vodafone McLaren Mercedes fellebbezést nyújtott be a stewardok döntése ellen a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság szeptember 22-i párizsi meghallgatása előtt."
"Miután meghallgatták a feleket, a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan."[/I]
nem mellékesen érdemes benézni a hozzászólások közé, van ott egypár elvakult habzószájú..

-
Rick4
félisten
válasz
#70869248
#27737
üzenetére
értem én, de ha végiggondolod, 20 körrel a vége előtt ugyanezt megcsinálva lett volna elég idő visszanézni a videokat, megbeszélni, hogy mi jár érte, most ebben az esetben nem volt. fellebbezni lehetett, csak nem tudták az állításukat bizonyítani a mclarenesek, ennyi.
-
Rick4
félisten
válasz
wildrain
#27734
üzenetére
nem értem, mit nem lehet azon érteni, hogy az utolsó pár körben elkövetett szabálysértésért nem lehet stop@go vagy boxutcaáthajtásos büntetést adni, mert arra ugye lehetősége van a pilótának, hogy x körün belül legyen letöltve. Anno Schumi miatt lett ez a rész is átírva, talán nem kell magyarázni ismét az esetet.... megnézték erre a büntire mi jár, ebben az esetben ezt lehetett khozni, ennyi.
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#26323
üzenetére
neked kellett volna oda eljutni hogy be sem rakod.
-
Rick4
félisten
válasz
7Heads Drago
#26267
üzenetére
Most elöször fognak egy aggodó férjet, vagy barátot mutatni. ....azt nem tudhatod, a mostani pilótáknak van-e barátjuk, esetleg férjük...

-
Rick4
félisten
Gyerekek! Viccen kívül: öröm ma olvasni ezt a topicot...

-
Rick4
félisten
válasz
7Heads Drago
#25824
üzenetére
az a baj, hogy ez nem volt az a klasszikus eső, aminél tényleg logikus lett volna, ha elered (mint ahogy azt Palikék is mondták) döntő lesz az is, hogy az az eső épp kit hol ér, vagyis eleredt esőnél pont a boxutca bejáratánál lesz-e, vagy mehet 3 perc alatt egy majd' teljes kört. Így hogy csak egyes részeken esett, nem volt egyértelmű, ha bejönnek intermediate gumikért, és közben meg 3 csepp után eláll, az mégnagyobb blama..bár ezt így a megtörténtek alapján nem merném egyöntetűen rámondani..

-
Rick4
félisten
válasz
7Heads Drago
#25820
üzenetére
a nyalókás csajok a Force India-hoz tartoznak...
a leheletükkel tuti nincs gond.. 
-
Rick4
félisten
egyébként teljesen nyugodt vagyok. általában nem habzó szájú ferrari szurkolóként (ami kb annyiban kimerül, hogy örülök, ha ők, győznek, de a versenyt szeretem, nomeg van 3 db ferraris pólóm) én is a ferrarit szeretem elől látni, de most megrökönyödve olvastam, hogy mit csináltak, Hamiltonnal, meggyőződésem volt (a hozzá nem értésem mellett, amit ráadásul be merek vallani, úgy néz ki, errefelé ez már komoly erény) hogy ez nem jogos, jár neki a győzelem. Utóbb átolvasva minden adatot azonban beláttam, hogy sajna volt már ilyen a múltban, ott voltak a sorok, hogy ki mikor mit kapott ugyanilyenért. Aki ezt ezek után elfogadni, felfogni nem képes, annak a fórumos hozzászólásait kellő ignoráltsággal kell olvasni, ennyi.
és megint mire van bizonyíték? hol maradnak a tények, ember?
[link] -
Rick4
félisten
válasz
mefistofeles
#25800
üzenetére
kár, hogy átszerkesztetted, mielőtt megnyomod a gombot, olvasd el, mit írsz le. azt kérted, sorolja fel valaki, hasonló esetekben mik voltak erre a dologra a büntetések. ott volt, csak a habzós szádtól már nem látod, mit írnak.
-
Rick4
félisten
válasz
mefistofeles
#25797
üzenetére
innentől számodra nincs mit mondanom.

-
Rick4
félisten
válasz
mefistofeles
#25789
üzenetére
olvass egyet vissza.
-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#24988
üzenetére
Ha már választani lehet, legalább a Héber Barna van ott, és nem a Gyulai, bár az öreg mormogi papával el is törték azt a képzeletbeli mérlegnyelvet...

-
Rick4
félisten
kezdődik a műsor, sajna pálya már csurom víz...

-
Rick4
félisten
ez mindenképp megnyugtató..[link]

-
Rick4
félisten
csak érintőlegesen kapcsolódik a témához, de azért linkelem be, hogy nézzetek rá, mennyire gagyi az ötlet...[link]

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#23190
üzenetére
En nem akarom, hogy ignoraljak a velemenyemet, de ha valaki valamikor nem tud vele egyeterteni akkor vagy toleralnia kell vagy ignoralni.......valamit kifelejtettél, és pont emiatt tart itt a topic, ahol. mi van akkor, ha a véleményeddel szembeállít valaki egy tényt? neked nem kellene tolerálni, vagy ignorálni? csak ezen az egy dolgon gondolkozz el, másoktól azt várod el, amit Te magad nem csinálsz meg. hol itt a következetesség?
-
Rick4
félisten
válasz
Oliverda
#23107
üzenetére
nem arról van szó, hogy azok a régiek milyen autók voltak, hanem az utcai ferrarik sohasem tartoztak a olasz autó sztereotipiába, az olaszoknak kitüntetés, megtiszteltetés a ferrari gyárban dolgozni, a világ többi részén is mindenki elismeréssel beszélt az összes ferrariról, amik a mai napig a lehető legjobb minőséggel, teljesítménnyel büszkélkednek. a ferrarinak semmi köze ahhoz, hogy a fiat milyen autókat csinál. ezért volt furcsa, hogy ezt a dolgot valaki indok, vagy egyéb tény nélkül jól összekeveri, és rajta kívül még sehol senki nem skatulyázta be a ferrarit az olasz autók kategóriájába, ettől függeltenül az olasz autó részben leminősítő jelző, de pont erre a márkára nem érvényes...
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#23088
üzenetére
két hozzászólásodból két részlet:
marpedig en az olasz autogyartasrol tettem az altalanosito megjegyzest, nem a Ferrari markarol
Bocsi, de az olasz autogyartas hiresen es tradicionalisan rossz minosegellenorzessel es gyartasminoseggel rendelkezik. Persze, a Ferrari szeretne kibujni ebbol a skatulyabol
őszintén megmondom, szánalmas amit csinálsz..

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#23075
üzenetére
épp úgy, ahogy kérdezés nélkül a toro rosso-tól kezdve a honda-n át a bmw-ig mindenki... ez a cikk csak neked hír..

-
Rick4
félisten
az RTL-es srácok igazán képben vannak, ki kicsoda a forma1-ben..

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#22528
üzenetére
ezeknek a bridgestone gumiknak nincs semmi köze az utcai autókra kapható bridgestone gumikhoz, pont úgy, ahogy a renault, bmw merci motoroknak sincs közük az utcai autókban található motorokhoz. gondolom akkor ennyi erővel csak ezüst- fekete ruhákban jársz, meg ezüst- fekete autót veszel.
-
Rick4
félisten
-
Rick4
félisten
válasz
7Heads Drago
#21985
üzenetére
ki is nyomtam az oldalt gyorsan, mert a monitoromból elkezdett a nyál folyni..

-
Rick4
félisten
nem nézitek a dűnetévében a magyar allstar- pilótaválogatott meccset?
a komment szánalmas, a meccs sem egy nagy durranás... 
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#21665
üzenetére
ok, nekem igazából mindegy ki nyer, csak az a fontos, hogy jó verseny legyen, és ne csalással győzzenek.

-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#21659
üzenetére
gondolj csak a tavalyi dolgokra...asszem nem kell messzire menni

mivel ez már egy éve megtörtént, nyilván ez sem vélemény, hanem tény. ennyi. -
Rick4
félisten
volt is egy olyan érzésem, hogy az eddigi fél másodperc hártányból csak úgy nem lehet fél másodperc előnyt kovácsolni...a komisz dennis meg nem tud korrekt feltételekkel nyerni, sajna ezt képtelen beismerni...[link] kíváncsi leszek a végére.

-
Rick4
félisten
"Nagyon amatőr helyzet, hogy a srác, aki a 17. helyről rajtolt, majdnem megnyerte a versenyt, úgy, hogy csak egyet előzött, Nakadzsima Kazukit, mikor az megpördült Williamsével.".........igaza van...
[link] -
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#21014
üzenetére
sátorozni lehet a bevezető út mellett is, szoktak kiadni telkeket lakóautósoknak is..

-
Rick4
félisten
válasz
Motion_Blur
#21003
üzenetére
miért nem nézel körül Gödöllőn? kocsival kb 15 perc, már ha kiértél a Kerepesi útra( Mogyoródon nem tudom hogy hívják) ...

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#20463
üzenetére
még egyszer elmondom: amit másnak mondasz, az nem jön ide, eddig sem említettem, ezután sem fogom, sőt, még én jelentettem ki, hogy semmi köze ahhoz, amiről mi beszélünk, ennek ellenére csak megpróbálod belekeverni. ha nem érted, mit írok, kérdezd meg, de ne írogass ide baromságokat. még mindig az intermediate guminál tartunk, ami nem esőgumi. ennyi.
vajon a hamilton rajongás és az iq-blaster-ség nálad csak egy véletlen egyezés, vagy szorosan összefügg?

-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#20442
üzenetére
az, hogy a többiek egy másik fórumozónak egy másik szövegkörnyezetben mit mondanak, vagy mit nem, ehhez az ég világon semmi köze. nem értem, miért beszélsz másokról? egyedül rólad volt szó..egyedül te értelmezel félre dolgokat, de mostmár olvasom a többiek hozzászólását, látom mással más szövegkörnyezetben is belebonyolódsz a dolgokba.
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#20433
üzenetére
ha picit belegondolsz, az intermediate szó mit is jelent, rájössz, csak Te beszélsz intermediate-esőgumiról, még a Palik és a Czollner is tisztában van vele, hogy ez nem az.
tényleg csak a Te kedvedért, hátha észreveszed magad...
Az intermediate gumikat viszont kifejezetten arra a körülményekre találták ki, amikor ugyan még nincs szükség teljes mértékben az eső gumi használatára, de a pálya tapadása bizonytalan. Így ez a gumitípus használható esős részeken is, de megállja a helyét száraz pályán is, igaz, ekkor jelentős mértékben csökken a teljesítménye. Az ilyen abroncsok széles hőmérsékleti körülmények között (30-tól 100C-ig) képesek üzemelni.
-
Rick4
félisten
válasz
hunnylander
#20430
üzenetére
már megint miről beszélsz? Raikonnennek az egész verseny alatt nem is volt fent esőgumi..

Aktív témák
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Ventilátorok 120/140mm és modding termékek kitűnő árakon!
- Lenovo T14s Gen 2 - 14,1" touch, i5 1145 G7, 16GB RAM, 256-512GB SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- LG 65C3 - 65" OLED evo - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



Remélhetőleg a futamon megoldja.


.ha megint fogadtam volna 5ezerben, hogy a tied lesz az uccsó hozzászólás, már lenne vagy 40-45 rugóm...






