Új hozzászólás Aktív témák

  • Ariadne

    őstag

    válasz luciferc #4139 üzenetére

    Ez véletlenül olyan dolog, ami kezdetek kezdete óta ugyanígy van, szóval nem mondhatnám, hogy valami furfangosság van mögötte. Egyszerűen arról van szó, hogy ha nekem kell valami, ezért megállapodunk, hogy megveszek egy ilyet, amit ő 2 hét múlva hoz el, akkor pusztán amiatt, hogy ő késik vele, nekem még szükségem van arra a termékre. A polgári jogban alapból feltételezzük, hogy a másik is jóhiszemű. Ha tehát szükségem van a termékre, akkor az azt jelenti, hogy még ha késik is vele a másik fél, akkor is szükségem lesz rá, és ezért csak kivételes esetben lehet olyan, hogy kifejezetten emiatt mégsem kérem. És ez az az eset, amikor a szerződésből eleve kitűnik a határidőből, hogy akkor és csakis akkor lehet teljesíteni, nem később. Tipikus tankönyvi példa az esküvői torta, na ott bizony külön bizonyítás nélkül is egyértelmű, hogy csak akkor lehet teljesíteni. De persze egyéb esetben is lehet, de ilyenkor nálam, a késést elszenvedőnél a labda, bizonyítanom kell, hogy már nem áll érdekemben a terméket megszerezni. Ilyen eset az, ha autót rendeltem, késik vele sokat, közben veszek másikat - bizonyítani tudom simán, és egyértelmű, hogy emiatt már nem kell.

    Jogiasan ezt vélelemnek nevezik, tehát a jog vélelmezi, hogy azért akarod azt a terméket, mert szükséged van rá, és kevés kivételtől eltekintve ez még késés esetén is fennáll. 1959 óta így van, és egészen biztos, hogy nem csak a magyar polgári jogban.

    Ha gondolod, szívesen idézek is, csak nem akarok itt jogszabály meg kommentár szöveget betenni feltétlenül, de ha szeretnétek, nem gond.

    mod: Érdekes, hogy amiatt nem panaszkodik senki (vásárló), hogy ugyanígy vélelem az, hogy jótállás ideje alatt, illetve szavatosság első 6 hónapjában a hiba a termékben eleve benne volt... :U Meg van még jópár vélelem, egyiket sem mostanság találták ki, sőt ha jól tudom, egészen ősi eredetű némelyik.

    [ Szerkesztve ]

    "In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)

Új hozzászólás Aktív témák