Új hozzászólás Aktív témák
-
Egyszer sem indokoltad miért akarsz segítséget, csak annyit, hogy "neked kell". Ez nem indoklás. Igen, megkérdezted. Igen, kaptál rá választ. Nem fogadtad el, de ettől nekünk más teendőnk nem volt, hiszen csak követeltél, és nem indokoltál azon kívül, amit az előző mondatban írtam. Ha megindokoltad volna, más lett volna a helyzet. Lásd dzsaver ide vonatkozó hsz-e (ő ugyanis megtette, energiát fektetett bele), amit nem keresek most ki.
Másrészt. A segítségeket először valóban én, önhatalmúlag kapcsoltam ki, mert úgy gondoltam, hogy... tök mindegy mi miatt gondoltam így. Mivel 1-2 ember jelezte, hogy ez így nagyon nem jó, visszaállítottam későbbi közös átgondolásig. Beláttam, hogy további tesztelés előtt nem fogok úgy állítani semmit, hogy erről nem szólok másnak és nem kérdezek meg senkit vélemény ügyben, mert abból baj lehet.
Aztán mégis változtatás lett. Miért? Mert Ted megkért mindenkit, hogy privátban küldje el neki a beállításait, mert kizárólag azt fogja nézni. Ez ott van a fórumban, vissza lehet olvasni, van nyoma. Hányan külték el a beállításokat? Ted állítása szerint 1 ember (nem tudom ki volt), és nincs okunk ebben kételkedni.
Ebből lehet átlagolni? Nem. Ezért aztán lett egy valamilyen beállítás az alapján, amiről ő úgy gondolta, hogy mi lehet kb. az átlag. És végül szólt nekem, hogy ezt és ezt állítsam be.
Ő az elsődleges vezető, ezért én beállítottam, amit kért, nem is volt ellenvetésem.
És erről természetesen a topicban is írtam, nem szó nélkül történt, nyoma van.Magyarul nem azért állítottam be, mert úgy gondoltam, mint korábban, hogy csakaztértis elveszem, hanem azért, mert ez volt a vezetői döntés az információk alapján. Az egy dolog, hogy én állítottam a kapcsolót, de ebben a környezetben én csak eszköz voltam. Az meg aztán nem az én felelősségem, hogy mindenki nagy ívben szart rá, hogy Ted mit pampog a topicban. Nem reagáltak, ez lett az eredmény.
Utána pedig következett az, ami a legelső bekezdésemben van. Te azt mondtad, hogy kell, de nem indokoltad meg. Dzsaver megtette, vissza is lett kapcsolva, mert elfogadható érveket írt.
Szóval mindenre van magyarázat, senki se volt célpont, nincs itt semmiféle terelés.
A veszekedésről annyit, hogy Te a játékban kezdted az egészet, mert hozzámvágtad, hogy megint mit állítgatok, holott ott van a topicban a felhívás. Ha nem rágalmazással kezdted volna, hanem figyelemmel kísérted volna az eseményeket, akkor én sem úgy reagáltam volna, ahogy. Másrészt játékon belül nem is hagytál reagálni időt, mert azonnal kiléptél, köszönés minden nélkül, fújtatva (naplózva van ám a cucc, csak úgy megjegyzem még megvan), hogy na neked eleged van.
Szóval amit én kirohanásként írtam rólad, az közel sem csak annyi volt, mint ahogy te beállítod a topicban. Nem a fórumban kezdődött ez, csak persze a többit igen kevesen látták, így lehet csavarni a dolgon.Másrészt utána nyíltan felvállaltad, hogy akkor te inkább kamuképet küldtél volna, csak azért, hogy így hozz egyensúlyt, ami egyébként kizárólag neked jelentett volna előnyt, senki másnak nem. Ez eléggé no comment kategória, az önzés netovábbja. Ahelyett, hogy írtál volna egy kis indoklást (ismét utalok Dzsaverre).
Dunc kollégát egyáltalán nem kéne emlegetni, mert ő csak annyit tett, hogy két hét semmittevés és meg nem jelenés után hozzánk vágta, hogy kiskirálykodunk, holott soha egy szót se szólt, ott se volt. Eljátszotta a megmondóembert, csak cseszett megindokolni azt a pár baromságot, amit leírt (nem is volt mit indokolni rajta). Ez így nulla értékkel bír.
A szerverről a fentebb is említett rágalmazás miatt vagy kitiltva. Nem vagyok hajlandó eltűrni az ilyesmit (nem mellesleg a magyar törvények keményen büntetik) szó nélkül senkitől, és más eszközöm nincs, így maradt ez. A legutóbbi veszekedés kizárólag a te sértődöttséged miatt alakult ki - senki nem beszélt erről, mégis te hoztad szóba, hogy igen, emiatt csinálod. Megmondom őszintén nem érdekel. Fentebb már Ted leírta, hogy semmi közünk a GRID-hez. Mi úgy alakítottuk a dolgot, hogy ne ütközzünk veletek, hiszen azt olvastuk a topicban, hogy 18:00-kor kezdtek. A versenyeink időpontját mellesleg a résztvevők szavazták meg. Mind a napot, mind az időpontot. Állításod szerint még te magad is szavaztál, szóval erről illene tudnod. A versenyek pedig már folytak akkor, amikor még szó nem volt arról, hogy pontosan mikor fog kezdődni, és milyen időponttal a következő coll off bajnokság. Nem mellesleg te is részt vettél rajta, szóval pontosan tudtad ezt.
19:00 kor kezdtünk mindig és ez a mai napig összesen 5 percet változott, így lett 18:55 az időmérő kezdete. Minden ami ez előtt van, nem verseny, nem kötelező megjelenni (sőt soha nem kötelező megjelenni, ilyen szabály nincs). Nem ütközik a coll off bajnoksággal.
Az, hogy neked nem tetszik, hogy előtte már futamjelszóval megy a szerver, az engem maximálisan hidegen hagy, neked meg semmi közöd hozzá. Odajöttél, kijelentettél valamit (nem kérdeztél te semmit, Ted idézte is fentebb), és akkor még örülhetsz, hogy egyáltalán kaptál választ. Nem még hőbörögni, hogy nem tetszik az.
Függetlenek vagyunk a GRID-től, az egy külön dolog, hogy van átfedés a játékosbázist illetően. Időpontban nem volt. Te megjelentél és kijelentetted, hogy mostantól lesz, mert te háborúzni akarsz. Jó. Ha neked ez kell az üdvösséghez, háborúzz.De az, hogy nem állt melléd senki, elég beszédes. Ugyanis nem volt igazad. Nem volt probléma, csak te csinálni akartál, mert megsértődtél. Te magad hívtad fel erre a figyelmet, senki nem beszélt a sértődésedről, és nem is érdekelt senkit.
Egyébként meg az a diktatúra, hogy te egyetlen perc alatt kijelentetted, hogy nem 6-kor, hanem 7-kor keződnek a coll off versenyek. Megkérdeztél erről valakit is a GRID topicban? Én nem láttam ilyet. Hoppácska...
Mégis minket vádoltál azzal, hogy merészelünk játszani egy másik topicban, egy másik játékkal. Holott - már - semmi közünk nem volt egymáshoz. Ha holnaptól úgy szavazunk, hogy 18:00-ra tesszük a versenyeket, akkor 18:00-tól lesznek a versenyek. Nem érdekel semmi más, nem tartozunk elszámolással senkinek.Szóval miután senki nem állt melléd, otthagytad a "barátaidat" kétségek között, hogy csináljanak amit akarnak, a te hülyeséged miatt. Ott hagytad őket a szarban, és még sértődött szöveget is volt képed kiírni a honlapotokra (bizony lementettem azt is, megmutatom, ha elfelejtetted volna), hogy nesztek, akkor nem lesz semmi! Ez ám a barátság! Ezek után elgondolkodnék mások helyében azon, hogy vajon valaha még szóba állok-e veled, és a minimum egy bocsánatkérés...
Én azt mondom végül, hogy győzött az igazság. Minden visszakerült a régi kerékvágásba, ami még mindenkinek jó volt, és mindenki jókat fog játszani ezután ott, ahol csak akar. Csak ehhez az kellett, hogy Te bepörögj a saját önzőséged miatt. Köszönd meg az embereknek, hogy visszahívtak azután, hogy hogyan bántál velük, míg ők semmit nem tettek ellened. Ők csupán játszani akartak.
Az pedig kurvára nem érdekel kinek nem tetszik az rFactor. Ez megjelent a GRID topicban, meg itt is, de leszarom. Aki a játékélményért játszik, az tudja. Én mindkettőt szeretem, és csak azért nem fogok lefikázni valamit, mert nyomorék vagyok, és nem bírok el a kihívással.
A továbbiakban nem reagálok semmire itt sem, mert ebben a hsz-ben minden benne van, aminek lennie kell.
-
Teljesen korrekt.
Az tény, és bevallom, hogy elszállt velem kicsit a ló, ami a reakcióimat illeti, de azt hiszem valamelyest megérthető, hogy rengeteg óra, sőt nap után elég szarul esik az embernek, amikor olyanokat állítanak róla, ami nem igaz. Miközben megpróbáltam egy olyan környezetet létrehozni, ami mindenki számára kellemes játékot biztosít. Igen, itt a szerverre, a beállításaira, a hotlaps táblák faragására, a könnyű távoli vezérlésre, a szabályzat kitalálására (melyekben szerencsére nem kellett teljesen egyedül helyt állnom), az egész dolog zökkenőmentességére gondolok.
Nem volt könnyű, de a nehezén túl vagyunk, üzemel a szerver, mennek a gyakorlások, az ismerkedés a pályákkal, próbaversenyek, tesztelések.
Még több, mint két hetünk van a végleges indításig, így kérek mindenkit, hogy legyen türelmes a tesztüzem időszaka alatt.Ezzel a lendülettem szeretném lepasszolni minden - esetlegesen önkényesen - magamra vállalt felelősségemet Ted fórumtársnak, aki az egész dolog szellemi létrehozója. Úgy gondolom, hogy ebben segítségére dzsavermadar fórumtárs lehet a legalkalmasabb.
A magam részéről a versenybírói posztot megtartanám, ha lehetséges, illetve szerver tulajdonosként az adminisztrátori kört szintén. Ellenben vezetéssel, szabályokkal kapcsolatos feladatokat a jövőben nem szeretnék végrehajtani, nekem ez sok így egyben.Maradok tisztelettel.

-
Ez a cucc esetleg érdekel engem is. Bár még 7 napig az újraaktivált accountomon tolom az Aiont ezerrel, így Gridezni se jövök, csak majd hétvégén a bajnoki miatt. Aztán utána...

-
Úgy idejönnék néga puffogni egyesek direkt tahóságain, de általában jobbnak látom nem megtenni, úgyhogy kihagyom most is...
-
válasz
dzsavermadar
#269
üzenetére
Értem, akkor megnyugodtam. Csak nem akartam, hogy balhé legyen miattam, és én szeretem tisztázni a dolgokat.

-
válasz
Ted-Mosby
#265
üzenetére
Oké, akkor félreértettem, csak épp zaklatott lelkiállapotban voltam.

Amúgy én mindig kiállok megfigyelőbe, ha darabokra zúztam a verdát (már csak azért is érdekes, mert épp egy olyan verseny után volt ez, amikor viszont végigmentem), úgyhogy akkor nem tudom miért mondtad, vagy mondta valaki.
-
válasz
dzsavermadar
#262
üzenetére
Teljesen nyugodt vagyok/voltam (nyomtam tovább este is besértődés nélkül), csak kiírtam magamból, ami bánt kicsit.
Szívesen mennék ma este is. -
Én sem akarok felkenni senkit a falra, sőt nem is érdekel, ha engem felken valaki, mert megesik az ilyen. Meg is történt már sokszor, mégse kezdtem cirkuszolni emiatt, vagy a következő menetben direkt kilökni, és még mellet verni rá. Ez olyan gyerekes. Úgyhogy igazából nem is értem mire volt jó az egész? De nem akarok/akartam ennek nagy feneket keríteni, csak mivel rögtön le lettem oltva, így némileg szükségét éreztem leírni, pár gondolatot. De továbbra is várom a magyarázatot, mert tényleg nem tudom mit csináltam, ami ezt váltotta ki?
-
Srácok, lenne egy kis problémám. Pontosabban igazából nekem nincs problémám, mert én a játék kedvéért játszok, a szórakozásért, és azt itt megtaláltam. Azt hiszem leírtam már párszor a játékban, hogy nem igazán vagyok profi, többek között azért, mert nem játszok 24/7-ben grid-et (és nem is akarok), és nem játszok rég óta, amit meg toltam eddig, az főleg a karrier mód végignyomása volt. Sajnos emiatt sokszor előfordulhat/előfordul, hogy bénázok bizonyos versenytípusoknál, főleg nehéz megszokni a folytonos váltásokat. Mire egyikbe belejövök az utolsó kör végére, utána jön egy tök más stílus. De persze igyekszek odafigyelni a játékra, és másokra is. Tudom, hogy nem egyszer volt már olyan, hogy kilöktem valakit.
De szeretném hangsúlyozni, hogy sosem löktem ki szándékosan senkit!
Vagy azért lehet, mert rosszul döntök, vagy nem jól jövök vissza a pályára, vagy elszállok ott, ahol nem kéne, vagy mást csinálok, mint amire számít a mögöttem lévő, vagy akár csak úgy látom, hogy elférek és mégse... stb, stb, stb. Számos oka lehet ezeknek, gondolom mindenki találkozott már vele. Egyáltalán nem örülök egy olyan győzelemnek, vagy jó helyezésnek, ahol úgy kerültem oda, hogy esetleg miattam valaki kiesett, lemaradt, akármi, mert tudom, hogy nem vagyok olyan jó. Sőt, ha nagyon jön mögöttem valaki, el szoktam engedni inkább, mint hogy valami baleset legyen a vége (ezt biztosan észrevettétek már).
Viszont annak sem örülök, hogy ha egy karambol úgy van beállítva, hogy na nyomorék köcsög, biztos direkt volt.
Tegnap pedig kicsit ezt éreztem. Továbbra is értetlenül állok az állítólagos F3 versenybeli hibám miatt, amit Zyl nem volt hajlandó kifejteni, szóval nem tudom pontosan mi történhetett. Én az első kanyarban elszálltam, mert első helyről indultam, és nem akartam túl lassú lenni, hogy aztán belém szálljon mindenki. Visszagurultam a pályára, valaki kicsit meglökött (érzésre legalábbis kicsit, mert nem pördültem meg), gyanítom azért, mert épp elé érkeztem be a fűről, de aztán ütközés nélkül végigmentem.
Én így éltem át a helyzetet, ennél többet őszintén nem tudok, mert túl gyorsan történik minden az F3-ban, nem volt épp időm elemezni. Ennek tekintetében értetlenül állok az előtt, hogy utána a következő versenyben miért kellet direkt kilökni a francba, és miért kell erre még büszkének is lenni, hogy nesze nekem.
Láttam haveromat, ahogy játszik online ranked versenyeket, elkeserítő. Azt reméltem, hogy itt ilyesmivel nem fogok találkozni, és remélem, hogy nem is fordul elő sűrűn, mert olvasgattam a topicot egy csomót, mire rászántam magam, hogy benézzek az esti versenyekre... utána természetesen nem gondoltam komolyan, hogy "oké, játszhatunk így is", mert ez nem az én stílusom, még a gép ellen se játszok így.
Itt köszönném meg Ted beszólását is, miszerint inkább spectator legyek (ha jól értettem
). Bizonyára ő profiként indult, míg én sajnos nem, így a fentiek tükrében biztosan lesznek még érthetetlen vagy durva húzásaim gurulás közben. Ismét szeretném kiemelni, hogy sose megyek neki direkt senkinek, és próbálok hátra is figyelni, amennyire tudok! Idővel remélem javul a teljesítményem minden téren.
De ha valaki úgy gondolja, hogy köszi, ennyi elég volt, elfogadom.
Új hozzászólás Aktív témák
- Mikor lesz már jó a Bluetooth? — Bluetooth 6.0 technológia
- Gyúrósok ide!
- Filmvilág
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- E-roller topik
- Hobby elektronika
- Battlefield 6
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Soha nem szabta ilyen pénztárcabarátra új CPU-it az Intel
- További aktív témák...
- 27% - ASUS TUF VG249Q3R Gaming IPS Monitor! 180Hz / 1ms / 1920x1080 / FreeSync
- Crucial 32GB DDR4 SO-DIMM - 3200MHz
- Iphone 13 mini 256gb
- 3440 x 1440 100Hz!!! 90W PD 34" CURVED 1500R Samsung S34A650UXU - 1 év garancia!
- Latitude 5430 27%14" FHD IPS i5-1235U 16GB 512GB NVMe magyar vbill ujjolv IR kam gar
- Részletfizetés Kamatmentes 12 havi részlet Acer Predator 18 AI Gamer / Laptop RTX 5070 Ti Ultra 9
- iPhone 11 Pro 64GB 100% (3hónap Garancia) - AKCIÓ
- AKCIÓ! Apple iPad Pro 13 M5 1TB Wifi tablet garanciával hibátlan működéssel
- Azonnali készpénzes Intel i5 i7 i9 8xxx 9xxx processzor felvásárlás személyesen / csomagküldés
- HIBÁTLAN iPhone 15 128GB Pink-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4635
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest





