-
Fototrend
Ez itt, az elektronikával hobbiból foglakozók fórumtémája.
Lentebb összegyűjtötttem néhány elektronikával kapcsolatos, hasznos linket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz demars #91148 üzenetére
Elnézést elírtam, PNP. Erre értettem hogy ki kell fordítani a kapcsolást a polaritások miatt.
A PNP az negatívra nyit és ugyanúgy mint az npn, földelt (azaz most a pozitív ág a föld!) emitteres kapcsolásba nagyon jól használható kapcsolónak, kicsi a szaturáció azaz kevés esik rajta.
A rajzomon, bocs ha ronda,
látszik ahogy a + átmegy a ledszalag fényerőszabályzón. A negatívot kapcsolgatja egy fet a ledekre.
Ezzel a negatívval nyitjuk a PNP tranyót, a puffer ezért kell mert ha nem simítjuk, pontosabban átlagoljuk a PWM kimenetet, ugyanott vagyunk ahonnan elindultunk, a tranzisztor szorgalmasan kapcsolgat. A ventire 20% kitöltési tényezőnél 2,4V jut így. Ezzel nem fog forogni.
A puffert az első néhány impulzus feltölti, és ezt tartja is, azaz a tranyó folyamatosan nyitva marad, a ventire rákerül a teljes 12V tápfesz. és szépen forog.
Ha kikapcsoljuk a vezérlést, megszűnnek a puffert töltő impulzusok, az szépen kisül a tranyó bázisán és megáll a venti.
Ezt tudja jól megválasztott puffernél bármilyen kitöltésnél, azaz bármilyen led ényerőnél.
Ha nagyon hasogatom a szőrszálat, a puffert illene egy bázisosztó közepébe tenni vagyis a bázisellenállás 2 darabból áll és a közepén figyel a puffer.
Bázis ellenállás, Rb számítása, egyszerűség miatt veszünk egy 100-as bétát azaz áramerősítési tényezőt. Ez mutatja hogy a kollektorkörben mennyiszer tud nagyobb áram folyni a bázisáramnál, ez a tranyó erősítési tényezője.
Pl. béta 100, a ventillátor áramfétele 100mA, akkor ehhez 1mA bázisáram kell. Mivel pufferelünk is vagyis kondit is kell töltögetni, és még kis tartalék se árt, legyen 5mA.
A tranyó emitter-bázis átmenetén 0,6V esik, ezt kivonva tápfeszből,
12-0,6=11,4V
Mekkora az az ellenállás amin 11,4V hatására 0,005A azaz 5mA esik,
R=U/I vagyis
11,4/0,005=2280 ohm, ehhez a legközelebbi a 2,2Kohm. -
demars
addikt
válasz tordaitibi #91151 üzenetére
Köszi.
Teljesen érthető!
A PWM és direkt ág kevert meg. PWM vezérlőre nem gondoltam, csak a kapcsolóüzemű tápra.Ha már ennyit rajzoltál, kérdeznék a fetet mi vezérli? Gate hoz nem rajzoltál.
KöszönömAz áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyikben nincs áram, csak más a fogása!
-
válasz demars #91152 üzenetére
"11,4V hatására 0,005A azaz 5mA esik"
Fordítva, hülyülök vagy fogalmazászavarom kezd lenni...
0,005A hatására 11,4V esik, így a helyes.Azt a fetet a vezérlőbe az vezérli amit a tervezője megálmodott. A lényeg egy legalább 10-100% közötti kitöltési tényezőt tudó meghajtás.
Hogy ez egy egyszerű 555 IC amit egy potival szabályzol, vagy egy mikrokontroller amit vezérelsz infra távirányítóról, okostelefon applikációval wifiről, okosostthon stb, ez itt most részletkérdés.A lényeg kb. ez, 100 módon kivitelezhető:
A potival elvileg 0-100, gyakorlatban 10-95% között változik a kitöltési tényező, annek arányában a led fényereje.A végeredmény ez, a ledek szépen átlagolnak, illetve nem, azok lekövetik a 10-30kHz villogást, a szemünk átlagol.
Mi meg azt látjuk hogy változik a fényerő.Gondolom ezzel a pwm szabályzással nagyjából tisztába vagy.
Az előbb említett pufferkondival a ritka impulzusokat, pl. 25% kitöltés, kisimítjuk, ezáltal a példa ventilátor folyamatosan forog majd.[ Szerkesztve ]
-
demars
addikt
válasz tordaitibi #91153 üzenetére
Szia.
Köszönöm a részletes infót!
Igen, erre voltam kíváncsi, hogy mivel lehet a fetet vezérelni, ugyan ezt a kapcsolást találtam neten. Könnyű breadboardon megépíteni. PWM szabályozást is értem.
A PWM jelet meg tudom nézni szkóppal ugye?Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyikben nincs áram, csak más a fogása!
-
Reggie0
félisten
válasz DJ. Ru$y #91136 üzenetére
Hat, sajnos akkor nincs sok lehetoseg a tap vegigmeresen kivul. Sokminden okozhat ilyen hibat. Eloszor is kene egy arammerot tenni az akkura es megnezni, hogy amikor a tap szerint valoban elkezd noni a terheles akkor valoban no-e az aram az akkumulatoron. Ha igen, akkor meg kene nezni a kimeno oldal aramat, hogy ott no-e. Ha egyik helyen sem no az aram, akkor a belso arammerojenek a koreben lesz valahol a gond. Ha az akkun no, de a kimeneten nem, akkor a DCAC inverternel lesz gond, vagy rosszul kapcsol vagy valamilyen induktivitas telitodik. Ha a kimeneten no, akkor a jelalak/fesszabalyozas lesz rossz valoszinuleg.
-
yazoo1
tag
Üdv!
Nice bf elektromos kapumnak kipurcant a fotocellás mozgásérzékelője.. vettem újat , felraktam, minden ok. Mértem egyenfeszultséget:35 V. 24 V al illene működnie a kapunak.
Mi okozhatja a nagyobb feszültséget? Hogyan lehet orvosolni? Rossz kötés vhol? Eddig mindenhol jó csak magát a motort nem szedtem szét.
van az egyik érzékelő nyákon egy 3 lábú tranzisztor(BD139), ami ki volt égve , ezért lett cserélve az egész , most azt veszem észre ( az újnál is, ) h. Melegszik. Valószínű a nagyobb áram miatt…
ötlet? -
ViZion
félisten
Gépek nagy villanymotorjai előtti frekiváltó/inverter kiszerelésénél mire kell figyelni? Csak a bemeneti oldalon vannak kondik, ugye? Áramtalanítás után mennyi idővel lehet azt böngyölgetni?
Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy
-
Dinter
addikt
Üdv.
Rendeltem csere telefonkijelzőt. [link]
Van hozzá vékony kétoldalú ragasztó csík is, illetve rendes folyékony ragasztó is. A videót ahol néztem, csak folyékony ragasztót használ. Elég az egyik a ragasztáshoz?
-
Reggie0
félisten
válasz ViZion #91159 üzenetére
amikor kozel 0 feszultseget mersz rajta. Ha biztosra akarsz menni, akkor illik rovidrezarni, miutan leesett a fesz.
A frekivaltok pufferen jellemzoen van tolto-kisuto aramkor, a snubberekkel parhuzamosan szokas ellenallast tenni, szoval ezektol nem kell annyira fleni, ha eltelt par perc.
[ Szerkesztve ]
-
ViZion
félisten
válasz Reggie0 #91161 üzenetére
OK, thx.
Nem para, a kolléga szereli... én csak rákérdeztem, mielőtt még bánat lenne. De amúgy csalánba nem üt...update: kiderült, h várnak, mert vízhűtéses, szal. áramtalanítás után, mire a vízkörből kiszedik, az pont elég is.
[ Szerkesztve ]
Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz Dinter #91160 üzenetére
A kétoldalas könnyebben lemelegíthető elvileg, ha szét kell szedni, a folyékony pedig egy jófajta epoxi-alapú ragasztó, ami rugalmasra köt, kicsit gumiszerű állag, ledörzsölhető fajta.
Tehát egyesíti a szilikonpaszta előnyeit, annak savhatása nélkül.
Így tekintve, kinek mi a szimpatikusabb.
-
-
Létezik hogy egy állandó üzemre tervezett 700VA transzformátoron a 230-as primeren 400mA-t azaz 92 W üresjárási fogyasztást mérek?
Nekem ez nagyon soknak tűnik, lehet enyhén menetzárlatos? -
leweegee
aktív tag
válasz tordaitibi #91165 üzenetére
Ilyenkor csak a transzformátor vasvesztesegét méred ami egy látszólagos teljesítmény, ennek kb. a tizede a valóságos teljesítményfelvétel, meg ugye terhelve a szekundert, ez az érték is lényegesen alacsonyabb. Szerintem rendben van az érték, de kíváncsi vagyok másnak mi a véleménye.
[ Szerkesztve ]
Ne nőj fel! Csapda!
-
demars
addikt
Egy fúró véső gépnél hogy oldják meg a fordulat szabályozást? Pl makita HR4511C
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyikben nincs áram, csak más a fogása!
-
-
nagyúr
válasz tordaitibi #91168 üzenetére
De attól még a szinusz frekvenciája nem változik. 🤔
-
Dr. Szilikát
őstag
Nyilván nem, de a kefés univerzális motoroknál ez nem is feltétel (nem frekvenciafüggő a fordulata), ezeknél nagyon jól bevált a triac-szabályzó.
Fúrógépek, vagy épp mosógépek gyakorinak számító típusai (ami nem inverteres). Régi Energomat most már nem számít (aszinkron).
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz tordaitibi #91165 üzenetére
230 V x 0,4 A = 92 VA látszólagos teljesítmény (nem W).
U x I x cos φ lenne a hatásos teljesítmény (W), ami hő formájában elszáll a trafón.
A látszólagos teljesítmény, a hatásos mellett kiegészül egy meddő komponenssel, ami az elektromágneses teret generálja, majd összeomlás közben vissza is táplálódik a hálózatba, a szinusz hullámzása mentén.
Ezért is nevezik meddőnek, mert a hálózatot terheli (a vezetékeket is annyival vastagabbra kell méretezni), de mégsem felesleges, hiszen elektromágneses tér nélkül nem működne a trafó vagy motor.
Egy jó hasonlat talán, amikor a kerékpáros hátára egy meddő terhelést kötünk. Szegénynek azt a tömeget is fel kell gyorsítani, plusz energia befektetésével. De amikor nem teker, a tömegben tárolt mozgási energia viszi előre. De utána megint tekerni kell, ha haladni akar előre.
-
nagyúr
válasz Dr. Szilikát #91170 üzenetére
Ja hogy kefés, nemszóltam.
-
Reggie0
félisten
válasz tordaitibi #91165 üzenetére
Fazisszoget is kene merni a fesz es az aram kozott. Vagy egy sima dugaszos fogyasztasmerovel nezd meg.
[ Szerkesztve ]
-
Erwinke
aktív tag
Sziasztok!
megcsinaltam ezt az aprosagot. Mukodik is csodalatosan.
Viszont.
Az egyik jel 10bol egyszer megallitja mind2 szamlalot.
Mert ugye itt van at 5v out a szamlaloban es van 2db 5v in.
Az egyik az egyik tercset allitja meg a masik a masikat.
Viszont az egyik jel sosem allitja meg mind2t a masik meg 10bol 1x.
Allitolag azert mert nincs ellenallas a jelen es azert egyik tuzolto azt mondta, h 5v os lampat kell kotni sorba a jelre es akkor nem fogja csinalni.
Nem tudom, h mukodhet pontosabban. Esetleg ha volna otletetek v ha van ebben a lampas dologban vlmi akkor megcsinalom ugy.Tiszteletem
-
Erwinke
aktív tag
válasz Reggie0 #91175 üzenetére
Bocsi. Ez egy tercsre van. Es 2db 12VDC relebol csinaltam az az 5V os rele aztan rajottem, h nem lesz jo es meg egy 12V osbol kell csinalni.
A szamlalon van itt a kepen egy 5V, az az 5V os signal kifele. Es ami lenn van meg a szignal in. Abbol van ketto,egyik a jobb oldali masik a bal oldali tercs idejet allitja meg.Szerk.:
Ha ugy van holnap megprobalom szetszedni a szamlalot, h mi ban benne. Lehet ugy egyszerubben rajottok hol verzik el a rendszer.
De az is nagyon erdekes, h az egyik jel allitja csak meg mind2 idot. A masik csak a sajatjat.[ Szerkesztve ]
-
kisi
aktív tag
válasz Reggie0 #91175 üzenetére
Szerintem ezt kétszer kellene elképzelni, pályánként a tűzoltóknak egy-egy ilyen kapcsolással, Valószínűleg a táp közös.
Nem lehet, hogy a víz a ludas? valahol vizet kap a cucc, és indikál egy fals jelet?
Amúgy javasoltam egy ilyet, szerintem ne keverd a 12 voltos cuccokat az 5 volttal..Nem túl szerencsés. Az IC, meg a kondik egy sör árából megvannak...
Szerintem dobj egy rajzot, hogy van kötve mindkettő, hogy egyben láthassuk az egész rendszert.
[ Szerkesztve ]
-
demars
addikt
válasz tordaitibi #91168 üzenetére
Rákerestem, olvastam több elméleti írást is. A lényeget "értem", tehát a "nyesegetést". Amatőrként viszont a megvalósítása még nem tiszta, az az ha jól értem (és a triac működését is), triac begyújtása után nincs szükség vezérlő (begyújtó) jelre, kikapcsolni nem lehet (perióduson belül nem lehet a gyújtás szöget változtatni) null átmenetnél kikapcsol, az újra bekapcsolásához ismét kell egy vezérlő jel (impulzus).
Ez számomra nagyon hasonló a PWM -hez.
Szóval ennél a technikánál is kell egy vezérlő ami az impulzusokat adja (egyik doc-ban egy komparátoros megoldást olvastam, ennél a bemeneti jel fűrész jel volt).
Nagyon lesarkítva egy triac-ot is meg lehet vezérelni pl egy mezei 555 IC-vel?
Illetve ha maradunk a fúrógépnél, és a triacos szabályozásnál, a szükséges "teljesítmény" változását egy potméter állításával követi le ( ez lesz a fúrógépnél a sebesség állító forgó kapcsoló).
Bocs, ha kissé szakmaiatlan voltam, remélem nem írtam nagy badarságokat!Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyikben nincs áram, csak más a fogása!
-
Erwinke
aktív tag
Szarazan probaltuk le eloszor.
Nincs keverve. Mint lathatod csak a rele kapcsol 12v ra. Es az egyik rele kuldi az 5V ot a szamlalora vissza csukaskor. A masik rele meg a 12V ot a led lampanak, h kilottek.
Ma d.u megyunk ugyis ossze rakni akkor lefenykepezem es irok reszletesebb leirast.
Szerinten ugy lesz a leg vilagosabb.Koszi
-
#17416704
törölt tag
Sziasztok.
Ha egy laptop akku (10.8V) lemerült és jelenleg 8.2V-on áll és nem megy bele a töltés, bár OS kijelzés szerint tölti, akkor van valami biztonságos út arra, hogy tegyek bele manuálisan annyi töltést, hogy a cellák 2.8V+ feszültség felett legyenek?
Csak tipp, de talán ez felett már kezelni maga is a töltést majd. -
yazoo1
tag
válasz Dr. Szilikát #91157 üzenetére
De vajon miért melegszik az egyik, tranzisztor… lehet gyárilag így elfogadható, amikor fesz alatt van..?!
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz yazoo1 #91182 üzenetére
Minden tranzisztor vagy stab. IC annyira melegszik, amennyire terhelik és az lehet normális / tervezett, ha belefér a specifikációba, illetve hőmérsékleti tűrésbe is.
Például stabil terhelésnél a rajta eső feszültség és az átfolyó áram szorzata adja magát. Azt valahová tenni kell, hűtőfelületre stb. (Változó terhelésnél is, csak azt nehezebb mérni).
[ Szerkesztve ]
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz #17416704 #91180 üzenetére
10,8 V névleges, azaz 12,6 V töltési végfeszültség, amit külső tápról (CC / CV modul, labortáp) is rá lehet akasztani, esetleg lehetne játszani kevesebbel is.
De a töltés inkább azért szokott leállni, mert amikor egyik soros tag belső ellenállása megnő, a töltőáram hatására azon rögtön 4,2 V fölé ugrik a feszültség, viszont 4,25 V-nál a BMS lekapcsolja az egész telepet.
Ez ellen kisebb töltőárammal, azaz finomabb emeléssel lehetne fellépni (a laptop saját szabályzója nem "finomkodik", max. árammal akarna tölteni), de a hibás cella attól úgysem javul meg.
A terhelést is kevésbé fogja bírni, így hamar 2,5 V alá bukik, ott meg azért dob le a BMS.
Ha azt mondod, hogy jelenleg is 2,5 V alatt van valamelyik tag, lehetne éppen külső táppal adni neki, hátha a BMS "szivárogtat" rá annyit, hogy lassan felhúzza. De ez sem jelent megoldást. Szét kellene szedni akkut, mérni, cellákat cserélni.
-
#17416704
törölt tag
válasz #17416704 #91180 üzenetére
Közben beugrott valami.
Mintha a 1-2 hete használatbasn lett volna az említett gép és az akku benne volt.
Sejthetőleg fel is töltötte talán.
Mi van, ha ez a 8.2V jelenlegi töltés azt jelenti, hogy a 3x2 cella közül az egyik páros lement zárlatba és gyakorlatilag 2x ~4.1V teljes feltöltést látok?
Létezik ilyen, hogy egy cella meghibásodás esetén ezt láthassam?Dr. Szilikát:
Most olvasom amit írtál.
Igen, én is arra gondolok, hogy jó lenne szétkapni a pakkot, hogy kiderüljön tényleg mi a helyzet.
Egyelőre nincs ötletem, hogy miként tudom szétszedni. (Asus A32-K53)[ Szerkesztve ]
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz #17416704 #91185 üzenetére
Ha bármelyik cella 2,5 V alatt van, a BMS kikapcsolt állapotba kerül, így az akkun nem mérhető semmi. A letiltódott védelem töltőáram hatására kapcsol vissza.
Ha van feszültség, az inkább arra utal, hogy a töltőáramtól akad ki felfelé irányba, ahogy említettem. Szétszedős videók találhatók némelyikhez, már amennyire megoldható.
-
#17416704
törölt tag
válasz Dr. Szilikát #91186 üzenetére
Sajnos, nem meglepő módon, nem sikerült szépen szétszednem.
Az elektronika résznél vastagabb a műanyag és eltört a felső rész. Gyakorlatilag rejve maradt.
Kivenni így nem tudom a cellákat, de mérni igen. Az alábbi képen van a szerintem kialakított elrendezés és a mért feszültségek.
Hogyan tovább? Gondolom teljesen ki kellene venni a pakkot egy esetleges cellacseréhez. Pontosabban kettőhöz.
-
Dr. Szilikát
őstag
válasz #17416704 #91187 üzenetére
Akkor ez vagy másképp működik ilyen szempontból, mint az általam vizsgált HP, vagy nem emlékeztem már pontosan, hogy töltés hatására bekapcsolhat a BMS még akkor is, ha egy tag 2,5 V alatt van.
Az biztos, hogy terhelés közben ezen a ponton letilt, ezt pontosan követtem műszerrel is, hogy mi történik.
A 2,5 V alá került cella sajnos már beteges, belső átvezetés okozta önkisülésre is utal, hiába is emeled fel rátöltéssel. Meg elvben ilyenkor már olyan károsodást is szenvedhet, amitől feltöltve kigyulladhat. Nyilván nem a fém gyullad meg, csak előbb kifúj a nyíláson, majd felizzik, láttam már ilyet. (De az nem belső, hanem külső zárlat miatt történt.)
0,68 V főleg súlyos állapot, mert az már túl távol került a minimális értéktől.
[ Szerkesztve ]
-
#17416704
törölt tag
válasz Dr. Szilikát #91188 üzenetére
Igen, úgy nézem 4db cella rendben van (1a, 1b, 2a, 2b).
Lehet hagynom kellene a fenébe és szétbontani.
A 3a, 3b cellákat csutkára lemeríteni, leadni gyűjtőbe.
De a 4db "jó" cellát feltölteni, majd hagyni pár napig állni és megmérni. Ha nem zuhannak be talán valami barkácsolásra még jók lehetnek.Ez járható út lehet?
-
#17416704
törölt tag
válasz Dr. Szilikát #91190 üzenetére
Tervek szerint Arduino alapú projekthez hasznalnam.
Vannak esp32 moduljaim, amik homerseklet/para szenzorokkal gyujtik az adatokat.
Azokat kenyelmesebb volna akkurol hasznalni.
Viszont kellene valami cella vedelem es ket cellat hasznalnek, szoval bms a tolteshez. -
Reggie0
félisten
válasz #17416704 #91187 üzenetére
Nem para, oda lehet nyomtatni muanyagot. Van aki komplett akkupakkot nyomtat-gyart regi lapcsihoz: [link]
Probalj meg kulsoleg ovatosan ratolteni a rossz akkukra. Ha visszament 2.5V fole es ugy sem hajlando indulni a gep, akkor az akkupakban levo vezerles orokre letiltott. Talan ki lehet cserelni vagy resetelni/atprogramozni(nem ismerem ezt a konkret tipust, utana kell keresni), de egyszerubb masikat venni, ha kaphato.
[ Szerkesztve ]
-
Erwinke
aktív tag
Udv
Lefenykepeztem mindent hatha igy erthetobb lesz.
Ez az idomero. Van rajta egy taplalasi dugo onnan 12v ot kap. Majd az egyik fekete csati megy ki a fotocellas erzekelokre ahogy atfutsz rajta elinditja a stoppert.
A masik fekete csati kuldi ki a jelet(5v) a tercsekhez [kép] [kép] [kép]. Az utolso kepen lathato forrasztas piros vezetekje nincs bekotve a csatlakozoba. De mivel 4 eres a dugo es a kabel igy nehez volna kivinni megegyet. Pedig megoldhato volna. Es akkor lehet nem lenne ez a gond. 🤔
De ahogy meregetem nincsenek is parban h plusz minusz. Eleg erdekes az egesz rendszer.Ebbe a kotodobozba megy az also reszre. Zoldsarga a kimenet. Szurke fekete egyik masik jel bemenet. Es osztodnak szet a 2 tercsre.
Es ezek igy egyben alkotja az egeszet. Ott lathato a magnes kapcsolo ami ha kilovik a tercset beugrik es nyitja a 2 relet
Egyik COM-NO n a +12V - Lampa pozitivja van es igy kivilagit a jelzo feny, h kilove.
Masik rele COM-NO n az 5V signal. Igy megkapva a szamlalo a jelet es megallitja az idot.Kimertem azt is, h a szignal 0tol merem egyik 5v meg masikat akkor az egyik 4.9v a masik 5.9V
Gondolom ezert kellene betenni egy ellenallast, h tudja a tabla melyiket kell megallitania. -
#17416704
törölt tag
válasz Reggie0 #91193 üzenetére
Nem vacakoltam, szétbontottam az akku-t teljesen. A problémás cellapárosból most mérve az egyik 0.6V, a másik 0.00V. Ez utóbbi húzta le gondolom az egészet.
Lehetne vacakolni, hogy azt amelyiken még mérhető valami, megpróbáljam lassan tölteni, de tartok tőle, hogy véglegesen degradálódott már. Szóval hagyom a fenébe.
Viszont így lett most 4db működő cellám.Hogyan kellene tesztelni?
Arra gondoltam feltöltöm őket és lemerítem teszteléssel. Ezzel megméri a töltő a kapacitást. Aztán újra feltöltöm, majd hagyom 5 napig és rámérek. Ha nem isik nagyon a feszültség, akkor használhatóak.
Viszont milyen töltőárammal töltsem és mennyivel merítsem?
-
nagyúr
válasz #17416704 #91195 üzenetére
Ha tudod, hogy nem túl régóta van mélymerülésben a 0.6V cella, akkor akár még menthető is lehet, a degradáció időarányosan nő. Neked csak pár napja van ilyen állapotban, ha jól olvastam.
Nekem van olyan akkupakkból bontott cellám, ami hónapokig volt 1V alatt, mégis használható maradt. Feltöltés közben enyhén langyos, ami azt jelzi, hogy már károsodott, de feltöltve tartja a töltést és egyszerűbb feladatokra még jó lehet (ahol nem kell másik cellát mellé tenni, pl zseblámpa, 1cellás powerbank stb). Kis árammal kell tölteni. -
baly81
aktív tag
Tapasztalataim szerint, ezeken a cellákon már 2-300 mA körüli terhelés olyan feszültségesést okoz, hogy alig tudsz belőle kivenni néhány 10 mAh-át... Ráadásul a kapacitás is töredéke egy új akku nominal értékének. Ha kis töltőáram (2-400 mA) hatására is érezhetően melegszik a cella, akkor a belső ellenállása az egekben van... A legtöbb esetben csak a kinlódás van az ilyen 2,6V alá merült cellákkal!
Apósom hajnyírójába tettem most egy bontott 18650-est, mért kapacitás 150 mA kisütő árammal 600 mAh (4,20 V - 2,70V tartományban) belső ellenállás 250. Max ilyenbe jók ezek, mert itt a terhelés nem haladja meg az 100 mA-t.[ Szerkesztve ]
Ne mássz fára, ha nem tudsz úszni, mert elüt a villamos!
-
demars
addikt
Van egy szinte új makita horonymaróm, gyakorlatilag.használhatatlan, mert állandóan letilt (piros led világít, megáll). Volt szervizben, azt mondták minden rendben van, fában próbálták, szuperül működik.
Ettől függetlenül nálam nem.
Szeretném kiiktatni ezt a tiltó elektronikát. Még nem szedtem szét, mit keressek? Hogy néz ki? Javított már valaki ilyen eszközt?Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyikben nincs áram, csak más a fogása!
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen autót vegyek?
- Óra topik
- Sony Xperia 10 V - újraélesztés
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Napelem - 100%-os támogatású pályázat
- Mindenki AI-t akar, már 2025-re is eladták a HBM chipeket
- Mr Dini: Hálózati problémából kiber-versenyfeladat!
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- Milyen légkondit a lakásba?
- További aktív témák...
- Ej-ha Lenovo Thinkpad T14 G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 32GB /512GB FHD IPS
- Eladó Nitro Venture TLS Snowboard Bakancs 46-os
- Eladó Nitro Team 2022 162W Snowboard Deszka
- Új Lenovo Ideapad Flex 5 x360 Érintős Hajtogatós Laptop Tab 15,6 -30% Bivaly AMD Ryzen 5 5500U 8/512
- LENOVO LEGION SLIM 5, Intel I5 12. gen. RTX4050 6GB DDR6, 16" WUXGA, 3év garancia
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen