-
Fototrend
Ez itt, az elektronikával hobbiból foglakozók fórumtémája.
Lentebb összegyűjtötttem néhány elektronikával kapcsolatos, hasznos linket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
Kernel #41821 üzenetére
Köszi a korrekt választ!
Én is úgy veszem ki, hogy 15V-ig elmehet, de eddig még nem ért el, 14,4V körül megállt. Igen, a kapacitás tizedével lehet max tölteni, de gondoltam úgyis ráérek, és ezért elkezdtem 100mA-rel, így ment 2 órát, majd felvittem 300mA-re, megint 2 óra, és végül 500mA-rel töltöttem, na itt kezdett el pattogni kicsit, aztán inkább lekapcsoltam.
Azt tudtam, hogy a savas akksiknál normális, ha pezsegnek kicsit, de ilyen gondozásmentest még nem töltöttem, aztán nem akartam leégetni a házat...
Ezt a cellánkénti töltést én nem állítgattam, szerintem nem is lehet földi halandónak. Egyáltalán, hogy tudja mérni, hiszen itt az egészet látja egyben.
Kapacitáslimit alapból 30Ah, de fél óránként figyeltem, mennyi ment bele, ezért nem foglalkoztam ezzel. Eddig 1,5Ah-t töltöttem bele összesen (ezt így mondják?), és már kezdett visszaesni a töltőáram 500mA-ről 300mA-re, szóval hamarosan véget ért volna magától is a folyamat.
Egy szó, mint száz, ne foglalkozzak azzal, ha pezseg kicsit? Tapintásra abszolút nem meleg az akksi, viszont az foglalkoztat, hogy ebből hova távozik a gáz? A savas akksikon szokott lenni egy szellőző, ezen is van vajon?
A töltőáram gondolom sokkal nagyobb is lehet, mint a névleges kapacitás tizede, gondolok itt arra, amikor hosszú önindítózás után a generátor gyorsan sokat tölt vissza. Bár az nem tart 10 óráig, az is igaz.
Új hozzászólás Aktív témák
- Synology NAS
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Milyen videókártyát?
- Nintendo Switch 2
- Milyen okostelefont vegyek?
- Fotók, videók mobillal
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- PlayStation 5
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- További aktív témák...
- Új! HP 230 Vezetéknélküli USB-s Billentyűzet
- AKCIÓ! Microsoft XBOX Series X 1TB SSD fekete játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- Veszünk: PS5 Fat/Slim/Digital/Pro konzolt, játékokat, Portalt stb. Kérj ajánlatot!
- AKCIÓ! "ÚJ" Microsoft Surface 5 13,5 notebook - i5 1235U 8GB RAM 256GB SSD Intel Iris Xe IGP 27% áfa
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest