Új hozzászólás Aktív témák
-
Rick4
félisten
A leszedés elég egyszerű művelet volt, azzal nincs is gond, de az elmélet az, hogy a gyári venti 4-5000-es fordulaton már minden körülmények között frankón hűt, hiszen ez egy mobil proci, tehát akkor akár minden mag lehet 100%-ra terhelve, nem melegszik tovább, csak akkor már hangos, tehát ha ugyanazt a légmennyiséget keresztülnyomom a bordán, ugyanolyan hűtési eredményt kapok, viszont ugyanazt a légmennyiséget egy nagyobb ventivel kisebb fordulattal is megkapom, azaz halkabb lesz. A cél mindössze ennyi, és ezt egy akármiféle hűtő felszerelése előtt viszonylag kevés pénzből ki lehet deríteni.
Az ötlet onnan fakad, hogy amiről most írok, az egy ryzen7-5700G procis gép egy chieftec fi03-as 90mm magas (vastag) házban, nem különösebben melegedős, de mivel 8 magról beszélünk, kell neki valami, ha épp valami tesztprogrammal nézem, hogy állunk, a hűtője egy id cooling is60-as, ahol a gyári venti egy 120x10mm-es darab, jó, csak mire teljes sebességhez közeli fordulaton visszahűt teljes terhelésnél is, van hangja. Rátettem egy arctic 12 pwm pst ventit, ami méretben azonos, de 25mm vastag, ezáltal a lapátok feülete is nagyobb, ez van rajta saccra egy éve, 1000-1200-as fordulat között szokott menni, 1400 körül már ugyanazt a hatást elérem vele, mint az ugyanekkora méretű, de kisebb felületű lapátokkal rendelkező gyári ventivel. Ha ott megy, a kontronnál is működnie kell.
Asszonynak ugyanilyen ház, ugyanilyen hűtő ugyanezzel a venti megoldással ugyanilyen házban, csak ott egy i5-10600-ast hát, mindenféle problémától mentesen működik.
Tehát nem a légmennyiség kevés, a hang sok hozzá. A legegyszerűbb megoldás egy átalakító, ha nem válik be, van itthon, 6-7 olyasmi hűtő, ami erre jó lehet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Bomba ár! Dell Latitude 7390 2in1 - i7-8G I 16GB I 256SSD I 13,3"FHD Touch I HDMI I Cam I W11 I Gar
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i3 10105F 8/16/32GB RAM RX 6500 XT 4GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! HP ZBook 15 G6 munkaállomás - i7 9850H 16GB DDR4 RAM 512GB SSD Quadro T2000 4GB WIN10
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG STRIX Z390-E GAMING alaplap garanciával hibátlan működéssel
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
Állásajánlatok
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest