Új hozzászólás Aktív témák
-
spyduck
nagyúr
Nekem volt N200-am még tavaly. Rossz hírem van a számodra.....
Fél év után el kezdett kerregni a veni de csak akkor ha már bemelegedett a gép, teltek a hetek és utána már annyira hangos volt, hogy elmentem a szervizbe. Na igen
Azt mondták rossz a winyó és az kerreg, én már sejtettem, h nem ez a baj, hazavittem Pestről Kecsóra és 30 perc használat után megint kerregett
Elvittem ezután a szegedi szervizbe ahol olyan jó ventit raktak bele ami rögtön kerregett, még be se kellett melegednie. Mondta a srác, h rendel egy másikat és hozzam vissza 1 hét múlva kicserélte, jó is lett, használtam két napig és utána megint kerregett. Hívtam is a srácot aki mondta, h úgy tudja szériahibás az összes venti. Én mondtam próbáljuk meg még1x, meg is rendelte és amit belerakott megint rögtrön kerregett. Szét akartam vágni baltával de láss csodát 2napig járattam a 3dmarkot folyamatosan és elmúlt a kerregés, el is adtam rögötn
Ráadásul úgy, h több mint fél évig használtam és a vételárhoz képest 10.000ft-al kevesebbért adtam el.mod: írd be a keresőbe, h "venti" és meglátod nem csak mi szívtuk meg.
-
buherka
addikt
Maradjunk inkább a fejhallgatónál a fülhallgatót meghagyom másoknak.

Tegnap kínomban felraktam az Ace Mega Codec pack-ot és azzal valamennyire normalizálódott a helyzet. A MP Classic-ban elég jól fel lehet tekerni a hangerőt.
Végül is jó kis stabil gép ez az N200-as...minden tökéletesen működik rajta. Mondjuk én lerúgtam róla a Vista Premium-ot, mert állandóan berregett a vinya meg alapon 50-60%-on ment a proci.
A rejtett partíción ott hagytam a Vistat, hátha majd egyszer rászánom magam, mondjuk amire kell nekem rra bőven jó az XP is.
Még talán annyit kérdeznék tőletek, ha állandóan akksi nélkül használom, akkor nem fog megdögleni a tápja? Az akksi-t 1Xfeltöltöttem és azóta zacsiban pihen
Típusa: Lenovo 3000 N200 (TY2EDHV)
Képernyõméret 15,4
Képernyõ felbontás 1280 x 800
Képernyõ típusa WXGA
Processzor Intel Core Duo T2390 (1,86GHz/533MHz/1MB L2 )
RAM 2 x 1024MB DDR-II 667MHz
Merevlemez 160GB S-ATA
Optikai meghajtó DVD-Supermulti
Grafikus Kártya Intel X3100
USB csatlakozó 4
Kártyaolvasó 5in1 (SD, MMC, MS, MSPro, xD)
Billentyûzet Magyar
Akkumulátor 6 cellás
Operációs Rendszer Windows Vista Home Premium. -
turbana
csendes tag
Igen, lehet, hogy benne van, de akkor miért nem csomagolja magát ki? Csak mert nem tette! Sőt, elvittem a hivatalos szervízbe, és láss csodát...
A hivatalos szervízben jelentem, nem tudták felrakni a sata drivert, így az xp-t sem. Majd vígasztalásul egy recovery xp-t raktak a gépemre, és sajnálkoztak, hogy "igen, a Lenovo-nak szegényes a terméktámogatása az xp-hez!" -
Joon
csendes tag
Én a 124ezres változatot rendeltem, mint már írtam. Nem kérdeztem rá pedig felhívtak a rendelés után (de akkor elfelejtettem). Mostmár mindegy, csak mikor azon gondolkodtam, hogy melyik opciót válasszam, akkor egy kicsit meglepett a dolog.
De lehet, hogy kerjani-nak lesz igaza, hogy egy 1Gb+512 Mb lesz az, csak egy kicsit el van írva.
-
kerjani
aktív tag
-
Szia.
Igen, végigolvastam a fórum majdnem teljes anyagát és elolvastam többek között a tesztet is. Nem tudom, mire céloztál hozzászólásoddal. (lehet , hogy átsiklottam vlmin?
-előfordulhat ...)Megkaptam a választ a 2 azonos gép 2 eltérő ár és cikkszám problémára:
"Valóban a 2 gép teljesen egyforma, csak a lokalizációban van eltérés:
TY2B8HV: magyar billentyűzet
TY2B8CX: angol billentyűzet"Ezt kipipálhatom.

Még egy kérdés fogalmazódott meg bennem:
A 2x 512 helyett kérhetek én 2x1 G-t? Kiszerelik és betesznek helyette nekem normálisat?
Vagy ha nem a vásárláskor, de mondjuk 1 nappal későb megveszem külön a 2x 1 Gb-ot, akkor kicserélhetik nekem?
Nem vagyok tisztában a garanciális kérdésekkel... és mit lehet és mit nem....Abban igazatok van, de jeleztem is, hogy nem 2x gyorsabb a dual DDr megoldás, de nálam érezhetően gyorsabb lett a gép.
Egyébként köszönöm a válaszokat midnekinek.
Az X3100-ről pedig ezt találtam, mely segített a kétejeimet tisztázni:
[link]Sziasztok
-
Kovido
tag
Megnyugtattál.
Látatlanban (kedden jön meg) úgy érzem, hogy minden általam elvárt követelménynek meg fog felelni. Nagy meglepetés talán már nem ér.
Hiába közel egy hónapos tájékozódás előzte meg a beszerzést. Köszönet ezért a kíváló notiért a fórumtársaknak is.A venti pörgetés engem is zavarni fog, de megoldom. 12 éves asztali gép építő múlttal ez ne lehet gond
RmClock progit próbáltad? Link
Ez a speedfan verziót nézted? Link
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple Macbook Pro 14 M3 Pro Chip 18Gb/512Gb
- Dell latitude 5330 i5-12.gen / 8gb ddr4 / 250gb ssd / magyar Bill. (Fedlapja kopott, karcos)
- Bomba ár! Lenovo X1 Yoga 4th - i5-8365U I 16GB I 512SSD I 14" FHD Touch I W11 I CAM I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo X1 Yoga 1st - i7-6G I 8GB I 256SSD I 14" WQHD Sérült I HDMI I W10 I CAM I Garancia
- Asus Vivobook S 16 - 16" 3.2K OLED 120Hz - Ultra 5 125H - 16GB - 1TB - Win11 - MAGYAR -1 év garancia
- 153 - Lenovo LOQ (15IRX9) - Intel Core i5-13450HX, RTX 4060
- Dell XPS 13 9310 i7-1185G7 16GB 512GB 13" FHD+ 1 év garancia
- BESZÁMÍTÁS! Acer KG251QF 24 144Hz FHD TN 1ms monitor garanciával hibátlan működéssel
- Huawei Quidway S5324TP-SI-AC - 24G, 4SFP, L2, managed switch
- Eladó egy Gigabyte GA-H55-UD3H ATX alaplap
Állásajánlatok
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest







