Új hozzászólás Aktív témák
-
sharpapa
senior tag
Meg tudom érteni azt a tábort aki odavan a befejezésért, mert hogy csak a szereplők számítanak. Én is elérzékenyültem egy kicsit egy-egy egymásra találásnál az alternatív síkban. DE:
Nagyon olyan szaga van ennek az egésznek, hogy az első 5 évadban írták nagyon profin és klappolón a sztorit, aztán egyszer csak orrba vágta őket a probléma hogy hogyan zárjuk le? Hogyan magyarázzuk meg ezt a sok hülyeséget amit ilyen szorgalmasan és profin összehordtunk? Tudjuk le az egészet egy ilyen "ez csak egy rossz álom volt meg se történt semmi"-féle befejezéssel. Hagyjuk a dharmát, Widmore-t, a többieket és mindent a nézők képzeletére, magyarázzák meg maguknak. Nem sorolom fel újra azt az ezernyi megválaszolatlan kérdést amit előttem feltettek, hozzátennék még egyet (vagy lehet hogy már ez is volt). Számomra még egy nagy gikszer van ezzel a templomos jelenettel. Ha valójában meghaltak a zuhanásban, akkor mi ez a duma hogy "akikkel éltél életed legfontosabb szakaszában, az van itt". Hát de basszus, meghaltak mielőtt találkoztak!
Még egyszer mondom, megértem az elégedettek táborát, de ezt bizony összecsapták. Eddig ez tartotta a TV előtt a nézőt, hogy minden hihetetlen hülyeségre megkapta a választ és tátott állal kapott a homlokához hogy "azannnnnnyááát de nagy má' !" Minden rész után meg kellett nyugtatnom magamat, hogy nyugi, ez csak egy film, nem a valóság, nincs semmiféle sziget és nincsenek dimenzió- és időugrások. Fűzték és fűzték tovább a különálló, értelmetlen szálakat, néha keresztezve az utakat. Aztán a végén annyira erős és egyetlen végső magyarázatot követelő kérdéssé nőtte ki magát az összes, hogy egyszerűen nem tudták összerakni, megmagyarázni őket. Helyette ráfeküdtek a megrígatásra, ha már a lényeget bebukták. Ennyi. -
-
LOTR
addikt
nem vagyok túl jó angolos, de Kanczy azt írja, hogy azt az idézetet a szigettel kapcsolatban mondja, de ugyan úgy szerintem lehetne érteni magára a templomra, az egész világra amiben a templom van, vagy akár mindenre amiben mondjuk a sziget is benne van
ti azt állítjátok, hogy egyértelműen meg van válaszolva, nem lehet máshogy értelmezni, ezek szerint nekem meg kell néznem még néhányszor, mert nekem -és még ahogy olvasom különböző helyeken a véleményeket elég sokaknak- nem tűnik ennyire nagyon egyértelműnek
még nem találtam nézői véleményen kívül írást arról, hogy hogyan is van ez az egész valójában, persze ez semmit nem jelent, tehát ha tudsz kérlek linkeld
-
X@b3e
addikt
Kár azon keseregni, hogy miért b@szták így el, lehet, hogy az előző anyagbeszállítójukat elkapták a kolumbiai határon, az új cucc meg nem volt elég húzós, ki tudja...

De ez tényleg tré, hogy a nemezisnek még egy nevet sem kapartak össze.
Komolyan, a legelkeserítőbb az, hogyha a fórumokból építik fel, az ottani felvetések alapján, akkor ezerszer jobb véget szerválhattak volna ennél..LOTR ezt a részét a dolognak nem lehet máshogy értelmezni, ez úgy van szóról- szóra, ahogy Kanczy írja a #5491-ben.
-
doc
nagyúr
ez egy olyan pont, ami valoszinuleg sosem lesz 100%-ig megmagyarazva, annyit tudunk, hogy az elektromagnesben tortentek miatt egy par pillanatra belelatott a 'tulvilagba', de mint a barlangban kiderult, rosszul ertelmezte amit latott
esetleg ha nagyon logikat keresel benne, azt is mondhatod hogy Desmond hozta letre az ALT vilagat a halala utan a latomasbol, amit az elektromagnesben latott, ami igy akar tiszta hallucinacio is lehet, de ez mar eleg eroltetett magyarazat
vannak dolgok amiket nem magyaraztak meg a sorozatban, de ezek altalaban reszletkerdesek, gyakorlatilag az egyetlen jelentos rejtely ami megmaradt az a feny mibenlete
-
LOTR
addikt
én azt sehol nem írtam, hogy nem értek azzal egyet, hogy talán ez a legvalószínűbb befejezés, de továbbra is fentartom, hogy lehet máshogy is értelmezni
ahogy korábban írták, ennek nem olyan vége volt, mint a Prison Break-nek, szépen lezárva és megmagyarázva mindent, hanem nagyon sok mindent a nézők fantáziájára bíztak, és az nem valószínű, hogy mindenkinek ugyan úgy működik
-
Kanczy
veterán
Az a baj, hogy egy sorozat vége nem vélemény, hanem tény kérdése. Ha tényekről beszélünk, akkor pedig teljesen egyértelműen (nem tudom milyen angolos vagy, de abszolút félreérthetetlenül) kiderül, hogy mi a szitu. Senki nem mondta, hogy hétköznapi a sztori, és nem is értem, hogy miért gondoljátok, hogy csak álom / hallucináció lehet az, ami nem normális. Nem bíztak semmit a nézők fantáziájára a szigettel kapcsolatban :
Christian : "This is the place that you all made together so that you could find one another. The most important part of your life was the time that you spent with these people. That's why all of you are here." - az alternatív "valóság"
"Everything that's ever happened to you is real." - minden más
Légyszíves magyarázd el, hogy ezen mi nem egyértelmű. Nem voltak halottak... az utóélet nem valós, tehát a sziget nem az utóéletük / purgatórium. Leélte mindenki az életét (a flashbackeket, a szigetet, és eltávot is beleértve,) és mikor mindannyian meghaltak, együtt léptek tovább - találkozási pontnak találták ki maguknak az alternatív idővonalat, ahol nem zuhant le a repülő.
-
Csabee.
nagyúr
Ma a Rádió1-en is a Lost volt a téma!: D
-
FefeeX
veterán
Azért akart kijutni, mert a többi emberrel akart élni, legalábbis addig, míg ember volt ezt akarta. Ha kijut, akkor eljön a világvége meg ilyesmi blabla szöveg. (jöhetnek emberek akik meg el akarják vinni a fényt - ez olyan Avatar feeling
) Hát mi a nyomorult fenéért akarna kinyírni mindenkit? Komolyan mondom, az utolsó rész után már úgy érzem, a Supernaturalnak sokkal nagyobb valóságalapja és értelme van, drámai szintről meg magyarázatokról ne is beszéljünk...
Van egy erősen lost-fan haverom. Az elején kb a harmadik évig folyamatosan olvasta fel nekem a találgatásokat a lost fórumokról, mi is lehet, mi mögött, hogyan, miért. Szerintem a készítőknek foggalmuk nem volt mit csináljanak, olvasták a fórumot, belenyomtak ezt-azt onnan, mert jó ötletnek tűnt, aztán a végét jól bibliásították, hogy legalább az "igaz hitű emberek" csendben maradjanak, mert nekik nem kell magyarázat, elég az, hogy a halál után boldogan éltek tovább. -
tween
őstag
Nekem az nem világos,hogy a füstöcske miért akart kijutni a szigetről...és ha sikerül neki?
-
FefeeX
veterán
Én csak azért vagyok már szomorú, mert az első 2 év után már csak azért néztem tovább, hátha megmagyarázzák a sok marhaságot, amit felvetettek. A színvonal zúgott lefelé, egyre eszementebb marhaságok jöttek elő - mindenki érezhette, hogy ezeket soha nem is fogják megmagyarázni, mert nem is tudják, fogalmuk nincs róla, miket csaptak oda, hogy a nézettséget emeljék - aztán folytatták, csak szaporították a hülyeségeket meg a kérdéseket, az időutazással, ami egyszer csak végleg megszakadt, a hidrogénbombával, amit természetesen mindenki túlélt, az Isten-komplexusokkal, amiben saját maguknak adtak mattot az utolsó részben, a hogyan is lett a füst, hogy ha nem eshetett a vízbe bele, ami elektromágneses, Jackből miért nem lett füst, stbstb. (azt meg hogy mi volt a neve a második, nem várt gyereknek, már nem is említem).
Szóval sokat gondolkodtam, meg most olvasgatok már pár órája, mert egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy egy álszent bibliai mese jött létre a misztikus, inkább tudományosabb sorozatból. És tudjátok mi jutott most eszembe? Én is néha ilyen összefüggéstelen, összeköthetetlen, befejezetlen baromságokat szoktam álmodni. Van hogy annyira magamnál vagyok az álmomban, hogy keresem a megoldást, de aztán egy idő után feladom, felébredek, töprengek egy kicsit, de mivel csak álom volt, feladom, elfogadom, hogy az agyam játszott velem. De könyörgöm, egy ilyen befejezetlen, összehazudott tré szemetet így iderakni, hogy nesztek, fizessetek... -
X@b3e
addikt
Onnan is biztos, hogy a szigeten még éltek, hogy amikor "eszükbe jut" a fináléban az addigi életük, mindegyiküknek vannak emlékei a szigetről. Tudod, amikor lepereg előtted életed filmje...

Én akkor sem tudom túltenni magam egy ilyen alpári záró évadon. Ezzel szembeköptek, majd ki is szúrták utána a látószervem. Ááá, hagyjuk is..
-
D347HBR1NG3R
tag
Tudjátok mi itt a nagy probléma? A The Constant című rész. Mert a 80%-knak az volt a kedvence, biztosan a karakterdráma miatt
. Mondjuk a karakterekkel foglalkozó részt jól lezárták egy magyar népmesei befejezés továbbgondolásával: És boldogan éltek míg meg nem haltak, vagy utána? 
-
LOTR
addikt
értem, hogy mit mond Kanczy és sok írásban is ez szerepel, de akkor ha abból indulunk ki, hogy ez egy teljesen hétköznapi történet lenne, akkor a természetfeletti dolgok nem illenek bele, csak úgy ha már halottak voltak - ha valakinek ez a befejezés tetszik válassza ezt
ha másnak belefér a misztikus sziget, mint létező dolog, akkor válassza azt - nincs ezzel semmi gondellenben azt senki ne állítsa már, hogy ezt világosan, egyértelműen megmondták nekünk nézőknek, mert nem mondták, csak utalásokat tettek rá - és a legtöbb helyen is -ahogy a sorozatban is- az szerepel, hogy a készítők is a nézők fantáziájára bíztak elég sok mindent
-
doc
nagyúr
eloszor is ne akard teljesen megmagyarazhatoan felepiteni a dolgot, foleg hogy ott mar a halaluk utan voltak, amire nincsenek szabalyok

amugy konnyen megmagyarazhato, hogy ahogy kezdett egyre kozelebb kerulni az elfogadashoz, ugy jottek elo egyre inkabb a valos eletbeli dolgokmeg egy kivett vakbel konnyen magyarazhato, de hogy miert van a nyakan seb hosszu ideig, az mar kicsit macerasabb
LOTR: latom nem vagy hajlando megerteni, szerintem hagyjuk, ugyis hiaba mondunk akar mi, akar a szereplok barmit...
-
LOTR
addikt
szerintem ezt azért te is gondold át - bár ha te ezt szeretnéd hinni, akkor szíved joga, de valószínű az én állításom sem nagyon tudod megcáfolni
én pont azt írom, hogy egyáltalán nem egyértelmű itt semmi
azt mondja, hogy valóságos volt minden ami valaha vele történt, de azt egyáltalán nem köti ki, hogy életében vagy halálában vagy mikor, hiszen mondja is, hogy olyan, hogy "most" olyan nem létezikerről pedig még hetek múlva is valószínű viták fognak menni, pont azért, amiért te is állítod, hogy világosan meg lett mondva ez vagy az, hát pont az volt a lényege, hogy itt világosan semmi nem lett megmondva - úgyhogy tényleg teljesen egyértelmű
, ha az lenne, akkor nem a lostos teóriákkal lennének tele a fórumok és az egész netmod
most nézem, neked majdnem ugyan ezt válaszoltam korábban -
HaliAdi
tag
én egy bakit vettem észre... vissza is játszottam.
Nekem úgy tűnt, hogy Lock Jack-et a hóna alatt szúrta meg. De mégis a hasa vérzett és fájt.... -
Kanczy
veterán
Miért magyarázod a butaságot? Ez egy sorozat, nem kell megmagyaráznom a füstszörny létezését és az időutazást... nem elég neked az az utalás a "valóságosságra", hogy Christian VILÁGOSAN megmondta, hogy minden igazi volt? Teljesen egyértelmű az egész. A sorozatban mondták, nem én találom ki / olvastam fórumon. Nem igazán értem, hogy mit lehet még mindig ezen vitatkozni

-
doc
nagyúr
szerintem semmi utalas nincs arra, hogy a sziget mar a halaluk utan tortent volna, sot, ez igazabol lehetetlen, rengeteg interakcio volt a szigeten kivuli vilag es a sziget kozott (dharma, widmore, jacob ahogy megjelenik a jeloltek korabbi eleteben, stb)
raadasul mikor hurley es ben a halaluk utan arrol beszelnek, hogy milyen jok voltak meg eletukben a szigeten, az mindent egyertelmuve teszigen, a gombnyomogatas kicsit hulyeseg, de emlekezzetek, volt egy olyan dharma station, ahonnan a gombnyomogatot figyeltek, tehat egyfajta pszichologiai kiserlet is volt, meg ha durva is ez igy, hogy ha nem nyomja meg, akkor felrobban

SP!T:
Amit megint csak nem értek... Mikor "Locke" megszúrta a nyakánál Jack-et, az elkezdett vérezni a szigeten kívüli világban. Akkor mégis csak egy síkon történt minden? Ha igen, akkor nem lehetett ott Hugo és Ben a találkozón.. De akkor hogy-hogy vérzett pont akkor, mikor megszúrták?
Illetve ha megszúrták a nyakát és az vérzett, akkor az oldalba szúrás miért nem hagyott nyomot neki?
Ezek olyan apró dolgok, amit azért szerintem meg kellett volna oldani. Még ha mindent nem is mesélnek el, de ez így...azert verzett a nyaka, mert amikor meghalt, akkor mar ott volt a seb rajta, tehat logikus hogy halala utan is megmaradt rajta. az oldalan pedig pont hogy ott volt a seb, te nem figyeltel
az ALT-ban ugy magyarazta Jack hogy a vakbelet vettek ki, de az utolso reszbol kiderult hogy igazabol Locke kese volt az -
gordonfreemN
addikt
Akkor végül is ez azokkal szemben becsapás, akik a misztikum és kaland kedvéért nézték 5 éven át ezt a sorozatot

A dráma kedvelői meg vannak elégedve, megkapták azt amit kaphattak ettől, de velünk mi lesz? Ez igy igazságtalan...
(bár valahol furcsáltam is, hogy se a 14-nél se a 15-nél és a késöbbi részekben is mindig elmaradt a magyarázat sok mindenre, és azon gondolkodtam, ez a sok magyarázat majd bele fog férni a végébe, de hát nem, mert nincs minek)
-
LOTR
addikt
válasz
Woodslave
#5471
üzenetére
comment.hu - Sorozatfinálé: a Lost vége ez az írás is jól sikerült
"A Lost ugyanis hat éven át heti 42 percben totálisan elszórakoztatott, átrángatott egy másik világba, ahol csak azzal foglalkoztam, amit a képernyőn nekem mutogattak. Ennél többet egy tömegek szórakoztatására kitalált médiumtól pedig igazságtalanság lenne elvárni. Good-bye show, and thanks for all the fish."
-
Woodslave
félisten
na akkor csak megkérdezem, mi ez a sziget, hol van és létezik-e egyáltalán? Gondolom van, mert megtalálták Widmore-k is, meg mennek a rádióbeszélgetések, gondolom nem a purgatóriumban építettek rádiótornyot, ahonnan megy a segélyhívás. De azt hogy egy szelep ami nem engedi ki a gonoszt nem fogadom el.

Komolyan ez után a befejezés után még kérdezni se lehet már normálisan

Tényleg meggyőződésem, hogy megírták az 1 évadot, aminek ez volt a befejezése amit most "élvezhettünk" Valami purgatórium, menyország stb dolog, erre utalt is a Pokoli Éden magyar fordítás (lehet nem is volt olyan hülye aki kitalálta). Aztán kiderült hogy jól fogy a cucc és kellett a sok baromság, aminek ezek után se teteje se alja
hogy kitöltsenek 5 éveadot, mi meg beszoptuk a cumit -
SP!T
addikt
SP
Amit megint csak nem értek... Mikor "Locke" megszúrta a nyakánál Jack-et, az elkezdett vérezni a szigeten kívüli világban. Akkor mégis csak egy síkon történt minden? Ha igen, akkor nem lehetett ott Hugo és Ben a találkozón.. De akkor hogy-hogy vérzett pont akkor, mikor megszúrták?

Illetve ha megszúrták a nyakát és az vérzett, akkor az oldalba szúrás miért nem hagyott nyomot neki?
Ezek olyan apró dolgok, amit azért szerintem meg kellett volna oldani. Még ha mindent nem is mesélnek el, de ez így... -
LOTR
addikt
tudom, hogy a füstszörny hogy jött létre, de mutass rá példát a valóságban
- a piros7-es kigyorsítása a pirostól nem ér
nagyon sokan állítják, hogy a szigeten történtek is valós események voltak, ahogy nagyon sok utalás van is erre vonatkozólag, de semmivel sincs kevesebb arra, hogy már az is csak a halál utáni életük volt
és a legjobb az egészben, hogy teljes mértékben alátámasztani illetve megcáfolni egyik verziót sem lehetgordonfreemN
már nem emlékszem teljesen, de a bunkerben Desmondnak azért kellett nyomkodni a gombokat, hogy kisüsse az elektromágneses mezőt, amikor nem nyomta meg akkor egyből le is zuhant az oceanic 815
szintén nem emlékszem pontosan, de a sarkvidéken vagy az öreg Widmore vagy a lánya Penny emberei voltak -
tween
őstag
Most végeztem vele,még nézek ki a fejemből egyenlőre

-
doc
nagyúr
ja es meg valami. az hogy a legutolso kepkockak jack-kel, a bambuszerdovel es a szemere kozelitett kameraval ugyanazok voltak, mint az elso evad kezdo kepei, valami gyonyoru

-
eziskamu
addikt
Spoiler? :
De most komolyan. Azt mondták már mióta, hogy a vége megvan és visszafele bontják a szálakat az íráskor. Hát ilyen vége tényleg lehetett volna az első évadnak is. Így elizélni egy sorozatot
Azt hittem hogy az egy alternatív valóság, ahova valahogy átjön MIB és azt kell közösen megállítani ott is, azért van a találka. De egy ilyen ömlengő izé, meg most komolyan, a túlvilág (kapuja) is tök olyan mint az élet? Ez a tálálka csak arra volt jó, hogy ebből az álomból kirángassák szerencsétleneket, pedig még "aludhattak" volna tovább maguknak egy szép életet, mint ahogy a fizikus gyerekkel, Faraday-el is történt.Én azt csináltam volna, hogy mondjuk a robbanáskor kettéhasadt a világ, az egyikben van sziget, a másikban nincs, és a végén Hurley a többieket egyesítette volna a másik, jobb világ beli énükkel, ő meg maradt volna a párhuzamos világban külön énként felvigyázónak. Az se lett volna nagyobb marhaság.
Meg a MIB-et is már minek kellett megállítani ha halandó volt, már a fényt biztos nem vitte volna. Vagy ha visszaállítják a sziget rendjét, újra let volna ereje? -
doc
nagyúr
az az egy biztos, hogy hatalmas visszhangja van a finálénak, ennél többet nem is remélhet egy stáb sem

most hogy aludtam rá egyet, annyira nem tartom már gáznak, bár tény hogy az ALT vonal gyakorlatilag teljesen értelmetlen volt a 'Lost-rejtély' szempontjából, és ha nem is kell mindent megmagyarázni, de azért legalább a fényre, és az általa adott természetfeletti jelenségekre jöhetett volna valami clue legalább, így most semmivel sem tudunk többet, mint az évadzáró 108 perc előtt... ez így eléggé P.K. Dick-es lett

ennél talán még az is jobb lett volna, ha tényleg kiderül hogy egy űrhajó a sziget, az legalább megmagyarázna kvázi mindent, vagy legalábbis értelmet adna neki (én vártam hogy a széteső sziget mikor kezd emelkedni
)bár szinte biztos, hogy valami kis info csöpög majd még az íróktól, főleg ahány rajongó veri az asztalt...
de azért jó volt ez így, tutira megveszem majd az összes évadot tartalmazó dvd/BR-kiadást

-
TaliGa
aktív tag
válasz
-XadAnuX+
#5458
üzenetére
Én ma néztem meg a finálét, és csak egyetlen érzés jött elő, hogy ki kéne mennem az udvarra és az első 5 évad DVD-iből rakni egy tábortüzet, aztán belebrunyálni. És igen, kapisgálom, meg persze visszaolvastam 2-3 oldalt, hogy ezt az ALT f...ságot megemésszem, de ez a befejezés kábé olyan, mint ha A nyolcadik utas a halálban a végén előjönne a macska, ledobná a rohatt nagy alien jelmezt, és azt mondaná, gyerekek, csak vicceltem, én igazából Káin vagyok, meg különben is, ez a Mátrix...
-
-XadAnuX+
őstag
Sziasztok,
SP:
Most néztem meg a befejező részt. Hát mit mondjak? Nem véletlenül ez volt a kedvenc sorozatom. Szerintem nagyon jól megcsinálták, az egész sorozatot, és természetesen az utolsó rész csak rátett egy lapáttal.

Az már más kérdés, hogy a sorozat alatt sokszor arra jöttem rá, hogy igazából szinte semmit sem értek, és az utolsó rész csak annyiban módosult, hogy most már tényleg semmit nem értek.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Fura ez, de mégis nagyon tetszett, és már most hiányzik, és el vagyok keseredve, hogy vége van az egésznek.
Azért az egész sorozat alatt nagyon sokszor elérzékenyültem, voltak kedvenceim, de a végére mindenki a kedvencem lett.
Remélem egyszer tiszta lesz minden, bár de jó is lenne ha még később lenne pár új évad.Üdv!
-
eziskamu
addikt
Csináljunk alapítványt, gyűjtsünk egy új 6. évadra

-
-v-
addikt
válasz
pethYeti
#5451
üzenetére
Ez nem igaz, én is félig a karakterek miatt néztem (mindig azt vártam mikor dugják már Kate-et
), és nem az zavar, hogy nem válaszoltak meg mindent, hanem hogy SEMMIT.
És az első 5 évadot úgy ahogy van kukába dobtuk Dharmával meg a maga baromi jó hangulatával együtt... ez az utolsó rész egy nagyon szép érzelmes, karakterközpontú rész volt, ami lezárja ezt a purgatórium szálat, azon kívül semmit, de tényleg nem is az a baj, hanem a 6. évad során teljesen elfelejtettük az első 5 évadot, és rohangáltunk fel alá a szigeten Locke-al meg Jacobbal, mintha ez vezetne valahova, és ha vezetett volna akkor még el is néztem volna, ha lezárnak bármit, de így hogy nem, nem értem ennek az egész 6. évadnak mi értelme volt, állatira kilóg nekem az egész Lost-ból... :S -
HaliAdi
tag
Szerintem, ez így pont jó volt. Kicsit néztem magamelé egy ideig a képernyő előtt, h "most mi van?"...de szerencsére segítettek megérteni legalább nagy vonalakban.
az apróbb részletekre majd ott lesz a "könyv" xD... remélem...
-
-v-
addikt
Szerintem nem alternatív befejezést, hanem egy alternatív teljes 6. évadot kéne csinálni... ami méltó befejezése az előző 5-nek. Szerintem nem igaz, hogy annyi kérdést halmoztak fel, hogy már maguk se tudnák befejezni, 5. évad után simán le lehetne zárni valami normális módon.
-
pethYeti
addikt
Szerintem akinek nem tetszett a sorozat záró rész az azért nézte 6 évig a sorozatot hogy mi ez a sok misztikum stb.
Én ki a másik táborhoz tartozom, engem mindig is az érdekelt elsősorban hogy mi lesz a karakterekkel, ki éli túl stb... Amikor "megölték" Charlie-t ki gondolta hogy még újra a képernyőre kerül hát senki... A misztikus dolgokra meg úgy is fény derül különféle irományokban attól én nem félek. Egy sorozatot ne úgy zárjunk már le hogy dokumentum fílmet csinálunk és mindent szájbarágósan elmondunk.
Amit megértek hogy a korábbi részekben egy két dolgot ha nem is mindent fel lehetett volna tárni, de ezt meg történet alapján nem lehetett megcsinálni mert Jack is elkezdett változni, már nem kérdezősködött a dolgok iránt hanem elkezdett hinni bennük.
-
gordonfreemN
addikt
Nem is tudom mire vélni, nem ezt vártam, de azért nem tökéletlen, csak másképp lett volna OK. Érzelgősre csinálták az ütős helyett, mert szerintem hangsúlyozni akarták hogy ez DRÁMAAA, pedig nem ez volt a lényeg 5 év alatt, csak hozzátett ez is, a kaland és misztikum (mondjuk ez is volt jócskán a fináléba, csak nem jó formában-magyarázatlan dolgok) ami erőteljessé, érdekessé tette, az itt a háttérbe szorult, pedig ezt várta a többség sztem. (pl én sem azért néztem, mert tudtam mi a fene tépi ki a fákat az elsö részekben, de aztán jött rá magyarázat és sokkal jobb volt. A misztikumban nem azt szeretik az emberek, hogy nem tudják meg mi az, elképzelni ellehet bármit..., hanem várja az ember a megoldást, ezért tart ki az unalmas részek mellett is, a nagy dolog! jól megmagyarázni...)
Az a hely ahol a végén összegyűltek, az az a hely ahol egyszer már összegyűltek a szigetet otthagyók, hogy megtudják mikor mehetnek vissza? -ennek van jelentősége?
Az biztos hogy nem a haláluk után játszódik a szigeten történtek, gondolok Lock-ra akiből ebben az esetben egy paradoxon lenne, hiszen akkor kétszer halna meg. És persze Michael és Walt se tudna hova menni ha már halottak lennének.
Számomra érdekes és megválaszolatlan rejtély hogy mikor Jack-ék elhagyták a szigetet, majd élte az életét, mielőtt öngyilkos akart lenni, a kórházban szóltak neki hogy várja az apja. Erre ö begurult és mondta hogy az apja halott. Na ezt nem értem a mai napig sem...+ Számomra értelmetlen tényező Widmoore, mert igazán nagy dolgot nem tesz semmi érdekében (amiket tesz, bárki elvégezhette volna), de a történet Widmoore személyét végig titokzatosan és nagy-hatalmúan kezeli.
+jut eszembe, azt se tudjuk meg, hogy mi a varázsdoboz? Simán elhozták Locke apját a tengeralattjáróval, vagy különleges képességeket használtak erre?
És miért kellett nyomkodni a gombot a bunkerban?
És kik voltak a sarkvidéki állomáson, akik észlelték az erős mágneses mezőt? ÁÁ megörülök... -
Jhonny06
veterán
Azért ezt érdemes végigfutni, van itt egy-két dolog amire nem gondoltunk (azt hiszem nyugodtan használhatom a többes számot, elolvastam a hozzászólásokat).
-
Csabee.
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#5443
üzenetére
Nekem meg a Said szőke csaja
De csak azér mer baromi jól nézett ki 
-
válasz
Motion_Blur
#5443
üzenetére
Szerintem is a legnagyobb arc. Állítólag a forgatás mókamestere volt.
-
X@b3e
addikt
válasz
Armahun
#5373
üzenetére
Ezzel egyet kell értenem.
Spolier
Megnéztem, értem (egyértelmű, hogy a szigeten történtek valós dolgok voltak, Jack meghalt, akik éltek, azok még éltek valameddig, utána ott találkoztak a templomban a végén), de sajnos ez koronázta meg negativ értelemben a rémgyenge 6. évadot.
Az első 5 zseniális volt, minden tökéletesen klappolt, ez egyszerűen átgondolatlan, összetákolt, logikátlan, hibáktól hemzsegő, bocs, de higfos.
Megnéztük Jack történetének lezárását a végén. Köszönjük, de a többiekére is kiváncsiak vagyunk, és tartoznak sok-sok magyarázattal, amit kár volt feldobni, ha igy hagynak. Ez igy nálam olcsó trükk, sok hűhó a semmiért... Nem ezt érdemelte A nagybetüs sorozatom...Fejezzék be méltóan, mert ez attól nagyon távol áll.

-
joshua7
veterán
Hát, nekem nem jött be különösebben ez a vég.
Az egy dolog, h rengeteg dolog megválaszolatlan maradt, de nem értem, h ez a vallásos hülyeséget (már bocsánat...) miért kell erőltetni egy ilyesmi sorozatban. 
Egyébként a fináléhoz kapcsolódó Jimmy Kimmel show-t nagyon ajánlom mindenkinek, nagyon laza némelyik színész. Michael Emerson (Ben Linus) meg marha nagy arc.
-
Armahun
addikt
válasz
Motion_Blur
#5438
üzenetére
Azt vajon Jacob intézte, hogy Hugo ezekkel a számokkal nyert a lottón?
-
Balinov
titán
válasz
Motion_Blur
#5438
üzenetére
hihi, en alapbol nem olvastam az egeszet, csak most, hogy nemreg linkeltek a topikban. egyket dolgot megmagyaraz, viszont igy felfrissitve az emelekzetemet soksok ujabb, megvalaszolatlan kerdest, elvarratlan szalat emlit fel....ami alapjan sajnos azt mondom, hogy szamomra ez a bejefejez nem az a befejezes, amit vartam.
-
Motion_Blur
félisten
válasz
Balinov
#5436
üzenetére
"Ezekből kiderült, hogy a történet világában az ENSZ a kubai rakétaválság után felkért egy matematikust, bizonyos Enzo Valenzettit, hogy számolja ki, mikor lesz a világvége. Az elkészült, rendkívül bonyolult képlet aztán mindig ugyanazt a hat számot (természetesen a 4, 8, 15, 16, 23, 42 számsort) dobta ki, ezek azok az alapszámok, amelyek közül ha csak egyet is sikerülne megváltoztatni, elkerülhető lenne a katasztrófa."
Így már világos köszi, az utolsó bekezdést már nem olvastam el

-
Balinov
titán
válasz
Motion_Blur
#5434
üzenetére
-
Shodan
őstag
válasz
pethYeti
#5430
üzenetére
Huu ez aztán a magyarázat.
Ennyi erővel tegnap este buli után hazajövet rejtélyes számokra lettem figyelmes egy táblán. 4, 8, 15, 16, 23, 42 nagyon misztikus ikonok és bonylolt logóból megállapítottam a BKV feliratot.
Biztos egy hiper über ingával számították ki a szervezet földalatti hadiszálásán. És ha a Gizi néni nem ezeket a számokat nyomkodja a full modern C64 számítógépen akkor, nem késtem volna le azt a kurva buszt
De hát ez a sors, meg a tudomány. Pedig úgy hittem benne hogy még jön. Meg fény is volt jó nagy, persze villanásokkal, de az lehet hogy az épp beforduló IFA reflektorából jött, meg a füst is, ami tulajdonképpen a sofőr volt, mert mikor padlózta lekormolt az egész.
Na ez a lost filózattok rajta, mert lehet hogy már halott voltam, amikor a buszra vártam, mert kitudja hogy a kocsmából egyátalán hogy jutottam a megállóig
-
Ijk
nagyúr
Fontosabb volt a happy-end, hogy mindenki egymásra talál, minthogy értelmesen lezárják a történetet.
Az évad elején még azt hihettük, hogy sikerült elpusztítani a szigetet, csak egy másik idősíkon (teljesen logikus lett volna az előző évadot követően, a hidrogénbomba a mágneses mezőben...).
Így azt gondoltuk, hogy kialakult egy alternatív világ, amelyben nem zuhan le a gép, mert nincs sziget, elpusztult 100 vagy ezer éve, ahova éppen került a bomba. Legalábbis én ezt hittem az utolsó 5 percig. A befejezést nem tudtam még értelmezni. -
Oracle
senior tag
válasz
Buldozer99
#5425
üzenetére
Nyugodt vagyok csak zavar hogy 6évnyi izgalom és rejtély ilyen bugyuta véget ér és nem kapunk választ semmire.
pethYeti: de az életben nincs misztikus sziget nem nyomkodsz gombot nincsenek dhramasok se füstszörny időutazás stb ez nem jó példa volt. Ezeket a dolgokat nem magyarázták meg és ezért van sok ember kiakadva jogosan szerintem.
-
Shodan
őstag
Felteszem itt is a kérdést, most akkot mire is voltak jók azok a számok???
-
LOTR
addikt
-
Petya25
őstag
Hát én is csalódtam egy kicsit, többet vártam, bár szép volt az tény.
Kate-nek a sziklán micsoda kisírt szemei voltak, de a ruci a végn az remekül állt neki.
Sok minden maradt félbe egy csapásra, kicsit összeszedetlen lett a szigetes vonal.
Ez az alternatív szál már az elején el volt cseszve, kár hogy nem hagyományos melekülés lett simán a vége. Oké, hogy misztikum meg minden, de egy csomó minden teljesen feleslegesen történt a szigeten, Widmore, buker, ketrec, Dharma, gombnyomogatás, számok, bomba, füst. Ááááh, nem volt így az igazi. -
HaliAdi
tag
A vége nagyon jó volt
azzal, hogy visszafeküdt a bambuszok közé... jó kis keretet adott a történetnek 
És vége

-
LOTR
addikt
úgy nézem a tv-s premier nem volt egy nagy durranás 13,5 millió nézővel búcsúzott a Lost
itt meg írják, hogy élőben is lehetett volna nézni akár
lost.hu - ha valaki sűrűbben figyeli legyen szíves szólni, ha már ezeket is lehet tölteni: Jimmy Kimmel Aloha To Lost 3 alternatív jelenettel és interjúkkal -
Csabee.
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#5404
üzenetére
Tényleg úgy fest.. de a kutya ott volt

Oracle Alternatív
-
Ijk
nagyúr
Mondjuk abból kiindulva, hogy akik dobbantottak repülővel mire meghaltak végelgyengülésben, szegény addigi halottaknak jó sok "holtidejük" lehetett, nembeszélve arról, hogy a sziget őrzője (Hurley) tulajdonképpen örökéletű (Jacob hányszáz éves is volt?).
Meg akkor mire ment ki ez az egész cécó, a Dharmával, és Jacob szigetőr vadászatával, Widmore és Ben hatalmi harcával és még sorolhatnám. Nincs értelme az egésznek. -
Oracle
senior tag
válasz
Buldozer99
#5409
üzenetére
Mi azaz ALT??
Meg szerintem van még egy nagy kérdés hogy hogy keletkezett a füst? Igen tudom hogy jákob belökte a bátyát a fénybe, de mint már tudjuk ott még nem a fény van hanem egy szakadék és max oda zuhanhatott le az ember és valószínű meg is halt akkora zuhanásban, de akkor hogy lett a füst?
-
LOTR
addikt
válasz
pethYeti
#5412
üzenetére
nyilván, itt most azt szerettem volna sugallni, hogy az amúgy is elég nagy szám még megduplázódott (én csak a pillanatnyi letöltésekből tudok következtetni, majd sorozatjunkien biztos lesz cikk, hogy a lost tarolt mindenben), tehát ennél jobb eredményt talán nem is lehetett volna produkálni
remélem mielőbb megmutatják a másik 2 tervezett befejezést is, már ha tényleg 3-at csináltak
-
válasz
Buldozer99
#5409
üzenetére
Nagyon jó okfejtés! Nekem tetszett, csak annyit tennék, hozzá, hogy szerintem mindenki egyszerre az ötödik évad végé halt meg, mikor Juliet odakoppintott a gyutacsnak; el is süllyedt a sziget mint ahogyan a 6.01-ben láthattuk.
-
LOTR
addikt
a sorozat célja elsősorban a profitszerzés volt, a szórakoztatás már másodrendű, és egy ilyen vitatott befejezéssel azt hiszem nem is érhetnének el jobb érdeklődést, nem nagyon szoktam torrentezni, de piratebay-en 80-85ezer peer van egész nap az utolsó lost részre, 40ezresnél többhöz még nem volt szerencsém (6. évad részei is kb ennyit produkáltak), most meg duplája, valószínű ahogy a torrentes letöltés, úgy nagyjából midnen megduplázódhatott, úgyhogy ügyesek ezek a készítők
-
Buldozer99
senior tag
Az ALT maga a Purgatorium, a Menny kapuja, vagy egy olyan hely, ahol halálunk utána megtisztulást nyerhetünk. Gondoljunk bele, valaki is megszeretne halni? Valószínüleg halálunk után is megmarad ez az érzés. Nem akarjuk elismerni, hogy halottak vagyunk. Az ALT-ban addig vannak az emberek, amíg nem ismerik el, hogy meghaltak, tehát ameddig nem készültek fel. (Engem ez a Hatodik érzékre emlékeztete nagyon.) Mindenki azokkal az emberekkel találkozik az ALT-ban, akikkel életének legfontosabb időszakát élték le. Ezek az emberek be is várját egymást. Tehát szerintem akkor kerülnek bele az ALT-ba, ha már mindeki meghalt a valós síkon. Jack meghalt a szigeten, Sawyer, Kate visszatért Amerikába, ott haltak meg. Ben és Hurley sokkal késöbb haltak meg, valószínűleg a szigeten. És szerintem kell egy ember aki átvezeti a többieket a Túl világra, ez az embere lehetett Christian Sephard.
A szigetes dolgokra választ kaptunk. A sziget egy dugó, ami visszatartja a Gonoszt attól, hogy a világba kerüljön. És a fény az ami a helyén tartja ezt a dugót.
A füst Jacob bátyja volt. Akkor keletkezett, amikor belelökte a fénybe MIB-t Jacob. Az összes különlegességet, gyógyulást, állatokat ez a fény okozta.
Az egyiptomiakat az magyrázza, hogy ők is véletlenül oda keveredtek a szigetre. És a hitük részévé vált a fény, a füst(itt valószínűleg Jacob és MIB nevelőanyja lehetett). Ezért építettek templomot, szobrot.
A Dharmasokat valószínűleg Jacob hozta a szigetre, rengeteg jelölt volt közöttük.
A szigeten Jacob átadta Jacknek a feladatot, Jack pedig továbbadta Huley-nek. Itt szerintem volt egy baki, Jakc nem mormolt semmilyen varázsigét. Jack pedig megértette, hogy ő azért kellett, hogy feláldozza magát a szigetért. Ez volt az ő feladata, így tudta fixálni a dolgokat.
--------------------------------------------------
az ALT-ban mindenki halott, az egészet a szereplők alakították olyanná, amilyen. pl. Jack teremtett magának egy gyereket, aki tulajdonképpen önmaga volt: sokáig nem tudott megfelelni az apjának. aztán eljött a nap, amikor Jack elment a fiú meghallgatására, elmondta neki, hogy ne legyenek kétségei, mindig szeretni fogja, mindig jól cselekszik, neki mindig meg fog tudni felelni -> beteljesítették ők ketten azt, amit Jack és Christian nem tudtak
sokak halálát láttuk már, Jack-ét pl. pont a fináléban. Hurley, Ben a szigeten haltak meg, akik elmentek az Ajirával (pl. Kate), azok is meghaltak mind-mind, csak ugye jóval később, amit nem mutattak mg nekünk
arról szólt az ALT, hogy ez a saját kis purgatóriumuk. ahhoz, hogy továbblépjenek, emlékezniük kellett életük legfontosabb mozzanataira: arra, amikor együtt voltak. visszaemlékeztek, megtudták, hogy halottak, de mint látható, ezt egyáltalán nem bánták, egyszerűen azért, mert életükben ott voltak egymásnak, és most megint együtt vannak -> megbékélés.
pl. Ben-nek ennél több kell, egy bocsánatkérést már letudott (Locke), maradt még pár neki
Michael, meg Eko félék talán más helyre kerültek, talán csak olyanok, mint Ana-lucia, és még nem jött el az ő idejükeleve azért alakult minden olyan szépen (Locke újra jár, Jack apa), mert az egészet csak elképzelték. azért lehetnek együtt, mert ez az egész az ismert idő felett áll, nem számít, hogy ki, mikor, hogyan, miért halt meg. pl. Hurley lehet, hogy csak 20201 évvel később halt meg, mint Jack, de ez nem számít. amint az utolsó is meghalt közülük, létrejött az ALT
aki egy Lost finálétól azt várta, hogy elmondanak minden kis "titkot", választ adnak mindenre, az egy Segal filmtől epikus monológokat és filozofálgatást remél?
egyvalamivel foglalkoztak 108 percben, azzal, ami mindvégig a sorozat lényege volt: a szereplők
-
válasz
Motion_Blur
#5404
üzenetére
A füstnek igazolom a távollétét; beköltözött a 20 éves dízel mergám kipufogójába

-
LOTR
addikt
akkor magyarázd meg kérlek a füstszörnyet, a jegesmedvét a trópusokon, azt, hogy nem tudnak a nők szülni a szigeten, Locke tud járni, pedig előtte lebénult, Rose halálos beteg volt, erre meggyógyult, Walt különleges képességeit és, hogy ő és rajta kívül sokan, főleg halottak itt ott feltűntek a szigeten, az időutazást és a ... és a ... és a... ööö kifelejtettem volna valamit!?

ha te azt gondolod, hogy ez a megfelelő befejezés számodra, akkor szíved joga, de nem fogsz tudni olyat mondani amit ne lehetne megcáfolni, és ez is volt a készítők célja, ugyan olyan misztikummal lezárni ahogy a 6 év alatt elénk tárták
-
válasz
pethYeti
#5396
üzenetére
Igazad van. Ettől függetlenül nekem nagyon tetszett ez az utolsó rész (is) csak számomra az a baj, hogy nem a LOST-ról szólt. Azok a szereplők játszottak benne akiket megismertünk a 6 év alatt, volt benne egy sziget is, meg repülő is... de hová lett a füst, az időutazás, a misztikum, a Dharma, a Többiek, és még kismillió dolog.
Új hozzászólás Aktív témák
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Bittorrent topik
- War Thunder - MMO Combat Game
- Motorola Edge 50 Fusion - jó fogás
- Diablo IV
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Crimson Desert
- Vége a dalnak: nincs több Samsung harmonikamobil
- További aktív témák...
- Playstation 4 Pro 7216B 2db gyári kontroller
- Philips Hue Play Gradient Lightstrip White and Color Ambiance LED szalag 65-75" TV háttérfény
- Dell Inspiron 15 3520 - 15.6"FHD IPS - i7-1255U - 8GB - 512GB - Win11 - MAGYAR - 1,5 év garancia
- GIGABYTE RTX 5060 8GB GDDR7 GAMING OC - Gari 2027.06.26. -ig - Eladó!
- 27% - Crucial 96GB (2x48GB) DDR5 5600MHz CT48G56C46S5 Notebook RAM!
- Bomba ár! Panasonic CF-20-1 Tab+Laptop: m5-6G I 8GB I 256SSD I 10,1" WUXGA Touch I Cam I W11 I Gar
- Infinix Zera 5G / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Új MSI 15 Katana FHD IPS 144Hz i7-13620H 10mag 16GB DDR5 1TB SSD Nvidia RTX 4060 8GB Win11 Garancia
- LG 27UP650K-W - IPS LED - 3840x2160 4K - 60Hz 5ms - DisplayHDR 400 - AMD FreeSync
- 27% - ASUS Vivobook OLED Notebook! Ryzen 5 7535HS / 16GB 6400MHz / 500GB NVMe
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)



. Mondjuk a karakterekkel foglalkozó részt jól lezárták egy magyar népmesei befejezés továbbgondolásával: És boldogan éltek míg meg nem haltak, vagy utána?
az ALT-ban ugy magyarazta Jack hogy a vakbelet vettek ki, de az utolso reszbol kiderult hogy igazabol Locke kese volt az

várom a magyarázatokat azoktól akik értik
ez igaz, mondjuk mi többet várhatunk egy filmtől, sorozattól, hogy 6 évig meg még egy darabig tudunk róla beszélgetni

hogy kitöltsenek 5 éveadot, mi meg beszoptuk a cumit


De ha te leszerződsz a szereplőkkel akkor megoldhatod
) 20 perc plusz lesz. Nem hinném, hogy ez sok vizet zavarna sajnos...




