-
Fototrend
Spórolj magadnak és másoknak időt, olvasd el az összefoglalót, és annak megfelelően kérdezz!
Aki nem hajlandó elolvasni az összefoglalót, erre bökjön rá:
----> Ajánlott házak adatbázisa <--- frissítve 2024 november
Ha kérdeznél, ennyit írj meg:
1. Mennyit szánsz a házra
2. Mi megy bele (legalább alaplap, CPU hűtő)
3. Bármi más ami Neked fontos (RGB, oldalablak, szín stb)
Új hozzászólás Aktív témák
-
Szia!
20cm mély, nekem minden kényelmesen elfér, 7700cu van benne, és még maradt hely ''bőven'' közte, és a táp között.
Hátúl van egy 12-es venti, elöl 2db 8-as egymás mellett, így az egyik tökéletesen hűti a vinyot a másik, pedig pont a chipset bordájára nyomja a hdd keret mellett, ami mellesleg kiszerelhető egyben, csavarhúzó nélkül. Így már kint belrakhatod a vinyót, aztán csak benyomod a helyére.
Egy 400-as superflower táp van benne, gyakorlatilag hangtalan.
A ház, a táp és a ventik nélkül, brutto 9.000.- forint körül volt. Valahol a XVI. kerületben vettem.
Silent blade ventiket tettem bele, előre csak be kell pattintani, és a porszűrő is könnyen kiszedhető, valamint a fő szempont ami miatt vettem, hogy remek az áramlás a házban, ami a perforált előlapnak is köszönhető.
Ha odateszem a kezem érezni ahogy szívja be a levegőt.
Ha nem gagyi ventiket raksz bele, mindezt alig hallhatóan teszi.
Ennyiért nagyon elégedett vagyok vele.
Megkeresem az üzletet ahol én vettem.
Belűlről ilyen:
Bővebben: link
[Szerkesztve] -
gyga
senior tag
válasz
antikomcsi #97 üzenetére
ezek a házak engem is érdekelnének ha jó árban vannak. hol lehet megvenni őket?
-
Vallon
tag
válasz
antikomcsi #97 üzenetére
Milyen a mélysége? A weboldalon zavarosan vannak leírva a dolgok!
-
Sziasztok!
Aki új házat szeretne, annak ajánlom alternatíva képpen a superflower házakat.
Nekem is van ilyen, és nagyon beválik. Ráadásul elég jó az ár/érték aránya.
Itt egy pár ház, nekem 561bk van.
Bővebben: link
Van hozzá sf táp is, nagyon halk, és e mellett jó minőségű is. -
gege71.hu
addikt
#80-at nézd még meg,
Árban kb ugyanannyi(tán 1-2K-val feljebb van), de szvsz egy fokkal elegánsabb.
Nekem is ilyen van csak még a táppal szerelt oldalt légtölcsér nélküli változata.
Azt 120-as nyílást mondjuk vágattam rá vízzel és csináltam rá magam légcsövet 50db-os dvd cakebox-ból:
120-as beömlőnyílás+ díszrács:
Bővebben: link
Ez meg a házi légtölcsér(a képemn még a 25 db-os cakebox ami nem hatékony, pontosabban inkább csak ront a légáramlási viszonyokon. Az 50db-os pompás!:
Bővebben: link -
Mania
senior tag
válasz
dokesz007 #81 üzenetére
Hátul 12cm elöl 8cm.Mindkettő max. fordulaton megy de még igy is nyugodtan tudok aludni mellette(kb.1m-re van az ágytól).Holnap csinálok képeket és felrakom ide.
Ui:13k volt itt Zalában,szerintem BP-n ennél olcsóbban is találsz.Addig is Bővebben: link
[Szerkesztve] -
Comm
senior tag
Nézd csak: árárhoz képest majdnem minden kritériumnak megfelel:
Bővebben: link
Pleas nézd meg mert laikus szemmel nézve szertem egész jó.
Mod: itt van még1 link: Bővebben: link
[Szerkesztve] -
x_o_n
veterán
szerintem mindenképpen! nekem sincs kicsi de én még egyszámmal nagyobbat szeretnék és amit hiányolok hogy a táp fölött nincs venti pedig jó ez a chieftec csak ebben a nagyban nincs , csak az egy számmal nagyobb-ban.
figyelembe kell venni sok mindent legyen venti hely elöl-hátul oldalt és a táp felett, szerintem -
Comm
senior tag
Hi!
Kellene egy kis segítség.Két ház között vacilálok:
- AeroCool AeroEngine JR
- Raidmax Scorpio 868
Bővebben: link
Bővebben: link
Szerintetek melyiket érdemesebb megvenni?Áruk szinte ugyanannyi
[Szerkesztve] -
Soja
aktív tag
Ha 12 cm-es ventikkel szerelhető házat kerestek, akkor tudom javasolni a mistral weboldalán is megtekinthető aerocool magic-3d házat. Vinyók előtt, táp alatt, és az oldallapon egyaránt 12 cm-es ventihely. Ráadásul nem is drága a mostani nagy házcsodákhoz képest, és jól is néz ki. Nekem valszeg ez lesz a következő házikóm...
Vagy itt is megnézhetitek. 1 gond van vele, így képről nézve kicsinek tűnik.
Bővebben: link -
dokesz007
aktív tag
Hű azt nagyon megköszönném...
Igazábólmár nem nagyon foglalkozom a gépemmel, csak net eg filmezés, na meg munka(cad,pro-e)..
A történet az h éjjel is megy a gép, így passziválva lett a proci a vga és a hdd, de nyáron nem érzi jól magát a jelenlegi kis codegen házában, meg be is telt a 4 hely, így a kellene még egy 5,25 bővitő hely az új cuccnak...
Viszont kötöm az ebet a karóhoz mert 12cm-s ventikkel szerelhető házat szeretnék(lehet h rosszul gondolom de az talán halkabb ugyanakkora légszállítás mellett)...Ha nem jól tudom javíts ki nyugodtan
Ugy a te házadban is elöl és hátul is 12cm-s ventik vannak, de akkor a 8-cm-s minetk adták?
Jah hol vetted a házat, nem az ár miatt, csak mert ha jól tom boltonként változik, h mit tesznek a házba...
Szal a rizsa után olyan ház kell ami jól szellőzik, csini és nem kerül 30 rongyba, mert nekem annyit nem ér meg egy ház...
Mit jelent h perforált az eleje, ennyire süti vagyok asszem
Köszönöm az eddigi segítségedet, ha tudod a sunyidiszno@citrommail.hu -ra is elküldheted a képeket
[Szerkesztve] -
gege71.hu
addikt
Bővebben: link
Ilyet de úgy ált. ANTEC házat senki sem ajánlott.
Íme az 1. hsz-nak minden tekintetben mesgfelelő kuckó és 20K alatt figyel azt ára. -
Mania
senior tag
válasz
dokesz007 #75 üzenetére
Nekem Centurion 5 van,és nagyon jó kis kuckó.Deluxe méretű lap,egyenlőre 2 optikai és 2 Hdd meghajtó van benne,és nem mondhatom hogy helyszűkében vagyok.Sokat nyom a latba hogy elöl teljesen perforált(mint a Stacker) és porszürővel van ellátva. Gyárilag jár hozzá 1db 12cm-es és 1db 8cm-es csendes cooler is.Ha gondolod teszek fel képeket.
-
MAQ
csendes tag
Az ASUS TA-212-ről van valakinek tapasztalata?
Elég jól néz ki, szerintem. 360W-s asus táp, és 12500 HUF a lord.hu-n.
vagy valami hasonló, hasonló vagy jobb árért????? -
deedee
őstag
hali!
eurocat házak mienek?egy ilyet akarnak most eladni nekem 7k-ért...Én pl még nem hallottam ezt a nevet...Tapasztalatok? -
dokesz007
aktív tag
Sziasztok, segítség kéne, ház és táp csere előtt állok, 1 komplett cucc, antec 3700bqe. 2 részenként, cm centurion 05 ház és coolink AP350X12N, árban ugyan ott van, de nem tom h melyik lenne jobb...
Van valaki OKOS aki érdemben tudna segíteni, előre is köszi -
Peet
senior tag
Miért van a Centurion elején kétoldalt az a rúd? Csicsa vagy ott lehet cipelni?
Létezik hozzá plexis oldallap?
Mellesleg a CoolerMaster elég igénytelen fogantyúkat tud csinálni az oldalsó lapokra. Behorpasztja a lemezt mint a régi házamnál.
Ennyiből már is jobb a Chieftech!
Hol lehet amugy olcsón Coolermaster házat venni idehaza? -
Mr_Vercetti
őstag
Hali! Én is most szeretnék venni új házat, csak nem tudom milyet kéne.Tudna valaki ajánlani valami jót 10-15000ft között? Mindenképp valami átlátszó kellene, jó táp nélkül is!
-
Troy.
addikt
hi.
én is szeretnék uj házat.. a mostani konfiguráciomnak... de késöbb a64 is belemenjen
őő lehessen bele rakni kieg. hűtőket, de amin fujja ki a levegőt az ne legyen szük !!
kb. 3-4 kieg. hűtőt lehessen bele rakni ..
szerk: van három db kieg hűtőm , legyen neki hely !!
[Szerkesztve] -
q13579
senior tag
válasz
beautifulmin #69 üzenetére
Azt nem tudom. A honlapján meg kellene nézni.
-
nekem Casetek CK-1020-5C -s házam van. Ajánlom mindenkinek.
5 db 5.25-ös hely, 2db 3,5-ös hely s 3 vinyó fér bele. Elöl és felül 8CM-es ventit lehet bele tenni, mig oldalra (2db) és hátra (1dB) 9,2-es ventik valók -
perempe
veterán
Fontos lenne még 3-4 centi hely a lap és a táp között, nagyobb processzorhűtő nem férne el.
Nekem az is szempont, hogy mennyi hely van a lap és a HDD-k között, a kábelek rálógnak a memóriákra.
A 4 db. 5,25''-ös helyből nem tudom bárhová berakni a rack-et, mert nem férne el az alaplaptól. Kb ennyi hiba jut eszembe a Codegen 6066 házamról. -
q13579
senior tag
válasz
beautifulmin #63 üzenetére
A TT Shark az olcsobb 5tel az Armour hoz képest. Vagy még többel. Ráadásul alapbol ugy van kialakitva hogy nem kell furogatni szerkeszgetnni, mert vízhűtés kombatibilis.
-
#72042496
törölt tag
válasz
beautifulmin #60 üzenetére
Ízlés kérdése, nekem nagyon bejön: Hatalmas, tekintélyt sugárzó böszme, amelyben elfér majd a vízhűtés is, ráadásul nincs ajtaja.
Ha majd meglesz, átfestetem feketére, megy rá valamilyen jófajta, tartós, fényes lakk, kék neonok, baba lesz...
[Szerkesztve] -
q13579
senior tag
válasz
beautifulmin #61 üzenetére
Fogalmam sincs. De az armourt meg tod kapni 40-ért a pixmaniaban ugytudom. Legalábbis amikor én néztem eg honapja házat, akkor még annyi volt.
Én TT Sharkot vettem, mert nekem már kicsiit ''sok'' az armour. Nincs annyi vinyom hogy kelljen egy ekkora ház. Egyébként 5 ezer a kettö között a különbség. -
beautifulmin
aktív tag
Mennyiért lehet elnyomni egy eléggé használt zizon extreme-et?
[Szerkesztve] -
Korcsii
őstag
+1 szavazat TT Armor-ra. Én is ilyet akarok de még várok egy kicsit a teljes gépcseréig.
-
#72042496
törölt tag
válasz
beautifulmin #56 üzenetére
S mit szólsz a CM Stacker-hez? Bővebben: link
Komoly ház, jó helyen kb. 38k az új ára. Én is ilyenre gyűjtök.(Többek között.)
-
beautifulmin
aktív tag
Áh akkor inkább megtartanám a mostanimat..
Bővebben: link
Az az igazság hogy nekem most egy nagyon komoly ház kell,még ha az ára ilyen magas akkor is!!
DE azért thx,és szép a házad,jó vétel volt..!!! -
Mania
senior tag
válasz
beautifulmin #54 üzenetére
Ehhez mit szólsz...én ma rendeltem meg 13k az ára
Bővebben: link -
q13579
senior tag
válasz
beautifulmin #51 üzenetére
Ez pedig a Kandalf. Ez sem csúnya
Bővebben: link -
q13579
senior tag
válasz
beautifulmin #51 üzenetére
Tessék
Bővebben: link
Új hozzászólás Aktív témák
Olvasd el a topic összefoglalót!
AJÁNLOTT HÁZAK 2024
GN: 2024 Legjobb házai
GN: 2022 legjobb házai
GN: 2021 legjobb házai
- Bomba ár! Dell Latitude 7390 - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 13,3" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Azonnali A320 B350 X370 B450 X470 A520 B550 X570 chipset alaplap felvásárlás személyes/csomagküldés
- Update 05.11. Bomba árak 2025-ben is! Üzleti - Consumer laptopok DELL FUJITSU HP LENOVO
- Lenovo Legion Pro 7 16IRX9H INTEL I9-14900HX RTX 4080 bolti ára 1.35 mill ft
- LG 45GS95QE - 45" Ívelt OLED / 2K WQHD / 240Hz 0.03ms / NVIDIA G-Sync / FreeSync Premium / HDMI 2.1
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest