-
Fototrend
A topikban minden törvénytelen módszer megvitatása tilos!
Új hozzászólás Aktív témák
-
asdf_
veterán
válasz
dethroner
#22833
üzenetére
Teljesen nem arra válaszolva, amit kérdeztél, ez, így azért baromság, mert amikor én pl. 3. oltásra mentem az oltási (két)héten decemberben, az előttem levő csávó az elsőre jött, mivel amikor valamikor májusban sorra jutott volna oltásilag, akkor sikeresen elkapta, utána meg azzal fél évig jó, egy kicsit még ráhagyott és így kapta meg most az első adagot (meg azóta nyilván a másodikat is). A fenti hülye szabály szerint neki maszkoznia kéne, miközben ő kb. a legvédettebb most. Tehát ha már valami szabályt csinál az ember, akkor értelme csak úgy lenne, hogy utolsó teljes oltástól/felgyógyulástól számított x hónapig jó az ember (mint ahogy az EU-s igazolvány is így korlátoz) és utána maszkozunk.
Ugyanakkor viszont szerintem az általad ismertetett módon nem lehetne ilyen maszkozós szabályt hozni, hogy valaki oltott és hogy hányszor, az az ő egészségügyi magánügye, ennek státuszából kiindulva szabályt hozni pedig a ő egészségügyi adatainak kezelése, amit a maszkviseléssel gyakorlatilag szivárogtatunk.
(a magánvéleményem pedig, hogy teljesen hidegen hagy a sok én, én, én, meg jogaim vannak fotelimmonológus emberek véleménye és vélt jogai, tegyék már kötelezővé a francba az oltást, és csináljuk már vissza az oltatlanok által túszul ejtett egészségügyet normálisba (semmi elhalasztott vizsgálat meg műtét meg szűrés), mert én személy szerint mocskosul unom már, ami van) -
mephi666
nagyúr
válasz
dethroner
#22833
üzenetére
ajánlott maszk a vezetőségnek az ötlet miatt

Új hozzászólás Aktív témák
- Filmvilág
- Samsung kuponkunyeráló
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Gyúrósok ide!
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- Bittorrent topik
- BestBuy topik
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Így ismerd fel AI nélkül az AI képeket!
- Motorola Edge 50 Fusion - jó fogás
- További aktív témák...
- Corsair iCUE ELITE CPU Cooler LCD Display Upgrade Kit
- Lenovo Thinkpad E595 Ryzen 5 pro 3500U, Radeon Vega 8, 8-16GB RAM, SSD, jó akku, számla, gar
- Bomba ár! HP Dragonfly G4 i7-13G I 32GB I 512SSD I 13,5" FHD+ Touch I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP Elite Dragonfly Max i7-11G I 32GB I 512SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Garancia!
- Intel Core i7-13700 vennék!
- Apple iPhone 16 Plus Pink 128GB használt karcmentes 94% akku (316 ciklus) 6 hónap garancia
- Gamer egerek és billentyűzetek kitűnő árakon!
- White GAMER PC! Ryzen 7800X3D / RTX 4080 / 32GB DDR5 / 1TB NVMe / 1000w Gold / BeszámítOK !
- HIBÁTLAN iPhone 13 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3732
- Dell Latitude 5510 - 15.6" FHD IPS - i5-10210U - 16GB - 512GB SSD - Win11 PRO + Office
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

