Új hozzászólás Aktív témák
-
#24845312
törölt tag
Nem csak korábban, jelenleg is. Én se tudtam erről, akkor szembesültem vele, amikor a pár éve eladott, majd az új tulajdonos által garanciáztatni leadott termékek helyett a cseretermékeket hozzám küldte ki az Alza, mert én szerepeltem a számlán, mint eredeti vásárló. Azt se tudtam már kinek adtam el a szóban forgó alkatrészeket, úgy kellett a több évvel ezelőtti levelezgetéseket végigbogarásznom, hogy kié lehet(ett) vajon!
De van ennél durvább történet is, múltkor asszonyt küldtem el a rendelt cuccért, majd amikor hazajött, mondta, hogy az Alzában a kezébe nyomtak x ezer Ft-ot, azzal a szöveggel, hogy amit leadtunk garanciáztatni alkatrészt, annak lenne ez az ára. A gond csak az, hogy amit valóban mi adtunk le garanciáztatni, azt már vissza is kaptuk. Azóta is azt bogarászom, hogy kinek a mije lehetett az, ami pont ennyibe kerülhetett. Már kiküldtem jópár levelet, hátha meglesz a tulajdonos, de jelenleg semmit se tudok azzal kapcsolatban, hogy ki adhatott le alkatrészt garanciáztatni pont ebben az összegben. A pénz mellé nem adtak semmi papírt, se a korábbi számla számát, se semmiféle kifizetési bizonylatot, de még csak egy darab cetlit sem!
Új hozzászólás Aktív témák
- Hegesztés topic
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- PlayStation 5
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Amerika kész lemondani a kormányról
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Le Mans Ultimate
- További aktív témák...
- Huawei Watch GT 3 42 mm 6 hónap Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- OnePlus Nord CE5 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- 210 - Lenovo IdeaPad 5 Pro (16ARH7) - AMD Ryzen 7 6800HS, RTX 3050Ti
- Xbox Elite Series 2 Core kontroller 3 hó garancia, számlával!
- Apple iPhone 13 Pro 1TB,Átlagos,Dobozaval,12 hónap garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
