Aktív témák
-
Bubu79
addikt
válasz
venember83
#22486
üzenetére
Ónosesőtől jegesedett, nem letakarított utakkal tarkított szépjónapot mindenkinek

" Kulonben azonos nemu macskaval lepnetek meg a jelenlegi cicust? Mert az helytelen. "
Jelentem két nőstény bársonytalpú leledzik a családban, közös fedél alatt és nem tapasztaltam, hogy gázos lenne őket együtt tartani
A két macska között három év különbség van - ebből adódóan akadtak azért mókás helyzetek
Amikor idekerült hozzánk a fiatalabbik jószág, az első két hétben az öreglány fújt rá, féltékenykedett és látszott rajta, hogy iszonyatosan megsértődött. Két hét után megtörtént a szaglásszuk körbe az új jövevényt című protokoll, majd szinte örökbefogadta a kis újoncot
Nem egyszer lehetett látni, amint a csöppség szopni próbál a pótmamától, simán hagyta a mafla sárkány neki - talán még a teje is megindult, azt nem tudhassam mert én nem csekkoltam le
Más: Szégyen és gyalázat, de ma inkább buszra ülök, nem megyek autóval melóba - nem szívesen zúznám le a verdát.
Tegnap este már szemetelt valami az égből hazafelé jövet, ma reggelre jégpályává változott kisvárosunk.Ez úton szeretnék sok-sok csókot küldeni az illetékes úttakarító Zrt. főnökségének - bibircsókot a pöcse hegyére
Tegnap este óta nem tudták rendberakni az utakat, pedig nem lakom metropoliszban... 
Aktív témák
- Már elérhető a mobil eszközökre szánt The Division: Resurgence
- Linux kezdőknek
- Jelentősen meglazítja a gyeplőt a Windows 11 frissítéseknél a Microsoft
- alza vélemények - tapasztalatok
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- LG LCD és LED TV-k
- Külföldi prepaid SIM-ek itthon
- 3D nyomtatás
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- További aktív témák...
- Eladó Samsung Galaxy A12 4/64GB fekete / 12 hónap jótállás
- ÚJ - MACBOOK PRO 16" M5 MAX 18C CPU / 40C GPU / 48 GB RAM / 2TB + 3 ÉV APPLE Care PLUS + ÁFÁ-s
- Lenovo X13 Yoga 2in1 Thinkpad Gen2 LTE i7-1165G7 16GB RAM 512GB SSD Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- iPhone 13 Pro 256GB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4598, 100% Akkumulátor
- GAMER PC! Intel i9-12900KF / RX 7900 XTX / 32GB DDR4 /1TB Gen4 / B760 /1350w Platinum! BeszámítOK
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


Tegnap este óta nem tudták rendberakni az utakat, pedig nem lakom metropoliszban... 